Hiába cáfol a kormány, az uniónak vállalta a kis létszámú iskolák bezárását

Magyarország kormánya vállalta a kis létszámú iskolák alsó tagozatos osztályainak nagyobb településen történő integrációját – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke a Heti TV Pirkadat c. műsorának 2024. január 24-én. Több alkalommal is felhívta a figyelmet a PSZ, hogy várható a kisebb iskolák bezárása. Ahol nincs iskola, a település is veszélybe kerül, ráadásul nőhet a szegregáció a nagyobb településeken, az iskolaközpontokban. Felvetette: nagy kérdés, mi történik majd ezekkel az iskolákkal az önkormányzati választások után. Ami a béremelést illeti: Totyik Tamás nonszensznek nevezte a kormánytagok kommunikációját, miszerint a szakszervezetek akadályozták a béremelést. Jelezte: a bértábla eltörlésével kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek a pedagógusok, a lojalitásuk fontos szempont lehet. További követelései is vannak a sztrájkbizottságnak, hiszen pl. nem kaptak érdemi béremelést a nevelést-oktatást segítők és a technikai alkalmazottak, emlékeztetett a PSZ elnöke.

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X