Szabó Zsuzsa: „Annyit se keres, mint aki a fagyit árulja a strandon”

„Készítettünk több kutatást, ezekből kiderült például az, hogy a covid-járvány alatt a többség félt bemenni a munkahelyére, ennek ellenére, amikor kellett, mégis ott voltak az iskolákban, mert nem hagyhatták magukra a gyerekeket. Erre játszik a kormány, ami gyalázatos. Miközben egy öt éve dolgozó tanítónő, aki egyedül neveli a gyerekét, létminimum alatt él. Egy pályakezdő kollégának szintén nettó 150 ezer forint körüli a fizetése, ami nagyjából arra elég, hogy az albérletét kifizesse. Ezért megy el nyáron táboroztatni 700-800 forintos órabérért is, amit ráadásul nem is pénzben kap meg, hanem élelmiszer-utalványban. Annyit se keres, mint aki a fagyit árulja a strandon. Nemrég kaptam hívást egy fiatal kollégától, zokogva kérdezte, ez az életpálya? És egyszerűen nem tudtam mivel vigasztalni. A bomba bármikor robbanhat.” Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke interjút adott a Népszavának.  

https://nepszava.hu/3126451_annyit-se-keres-egy-kezdo-tanar-mint-a-fagyis-a-strandon

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X