Heti lapszemle 2024. március 01.

lapszemle

A pedagógus szakszervezetek béremelést kérnek a nevelést-oktatást segítőknek is. Ez persze követelés is, de kérdés, lesz-e elég erő a megalázóan alacsony fizetések emelésének kikényszerítésére, miközben a társadalom, a nyilvánosság másra fókuszál…

 

február 23.

Országjárásra indul az EDF és az aHang

Akcióval egybekötött sajtótájékoztatót tartott az aHang és az Egységes Diákfront. Bejelentették, hogy csaknem 400.000 üres nemzeti konzultációs ívet gyűjtöttek össze. „Az elmúlt másfél év egyik legnagyobb politikai összefogása volt ez a kampány. Közösen több százezren mondtunk nemet a kormány propagandájára. Mindezt pedig az is bizonyítja, hogy összesen 838 leadópontot tudtunk megnyitni országszerte, 640-nél is több magánember vállalta, hogy a saját házában, lakásában vagy postaládájában leadópontként gyűjti az íveket. Emellett pedig több mint 30 civil szervezet és szakszervezet, 9 ellenzéki párt és mozgalom, valamint közel két tucat vállalkozás és cég döntött úgy, hogy szintén bekapcsolódnak az gyűjtésbe” – mondta Szalóki Viktor, az aHang szóvivője. A „Stop propaganda” feliratú iskolabusszal országjárásra indulnak. Szegedet követően Pécsre, Debrecenbe, Miskolcra, Győrbe és Nyíregyházára is elviszik az összegyűjtött konzultációs íveket.

https://eduline.hu/kozoktatas/20240223_aHang_Egyseges_Diakfront_ellenkonzultacio_sajtotajekoztato_orszagjaras_konzultacios_ivek_gyujtese

 

Rétvári Bence: Magyarországon a gyermekek érdeke az első!

A kormány számára kiemelten fontos feladat a gyermekvédelem, nagy hangsúlyt fektet a gyermekvédelmi rendszer megfelelő működtetésére – fogalmazott Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Komjáthi Imre kérdésére reagálva. Az MSZP-s országgyűlési képviselő írásban tett fel kérdést arról, tett-e érdemi intézkedéseket a gyermekek védelmében a kormány a bicskei pedofilbotrány kirobbanása óta? Rétvári Bence úgy reagált, hazánkban zéró tolerancia van a gyermekbántalmazás valamennyi formájával szemben. Az államtitkár válasza szerint a gyermekbántalmazás megelőzése és kezelése érdekében a kormány az elmúlt időszakban több szigorú intézkedést vezetett be.

https://vasarnap.hu/2024/02/23/retvari-bence-magyarorszagon-gyermekek-erdeke-elso/

 

február 24.

Más szakmából átképzett tanárok – megoldás vagy álmegoldás a tanárhiányra?

Bár tíz féléves tanárszakra egyre kevésbé jelentkeznek fiatalok, a rövid ciklusú – maximum kétéves és ingyenes – átképzést elvégző tanárból egyre több van: Fridez Dóra vegyipari múlttal vált kezdő tanárrá, hivatástudatból. Jelenleg két határmenti kistelepülés iskolájában tanít, ahol „olyan dolgokat kap, amilyeneket korábbi szakmai életében soha”. Tapasztalatairól a G7 oktatási podcastjának beszélt Murányi Zoltán, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanára társaságában. Fridez Dóra azt látja, hogy a tanároknak nincs kapacitása innovációra, minden energiájukat felemészti a napi rutin.

https://g7.hu/kozelet/20240224/mas-szakmabol-atkepzett-tanarok-megoldas-vagy-almegoldas-a-tanarhianyra/

 

A mindent elöntő állami propaganda ellen kell tenni – Szegedre vitték a 400 ezer üres konzultációs

A szegedi Széchenyi téren mintegy száz-százhúsz érdeklődő gyűlt össze az aHang autóbusza mellett. Aki akarta, aláírhatta az oktatási népszavazást követelő ívet, egy táblára pedig javaslatokat lehetett felírni arról, milyen témákról kellene valódi nemzeti konzultációt tartani a kormányzati propaganda kérdései helyett.

https://telex.hu/belfold/2024/02/24/tuntetes-szeged-ahang-oka-diakfront-nemzeti-konzultacio

 

193 ezer laptopot oszthatnak ki az iskoláknak tavasszal

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Rétvári Bence közölte: a kormány, ahogyan az előző két évben, idén is eszközöket biztosít az iskolák számára. 193 ezer laptop kiosztását tervezik tavasszal, továbbá „elképesztően sok digitális oktatási tartalmat” is fejlesztettek a Nemzeti Köznevelési Portálon (NKP).

https://eduline.hu/kozoktatas/20240224_ingyenes_laptopok_kiosztasa_az_iskolaknak_allamtitkar_digitalis_tanulas_nemzeti_koznevelesi_portal

 

február 25.

A 18 év alattiak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények soha ne évüljenek el

Ezt is kezdeményezi a kormány, mondta Kocsis Máté a Kossuth Rádióban. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: új gyermekvédelmi rendszert kívánnak kialakítani világos szabályokkal és felügyelettel. Jobban kell látnia az államnak, hogy kik vezetik ezeket az intézményeket, ezek az emberek milyen életmódot folytatnak, milyen szabályokat nem tartanak be, milyen pszichológiai állapotban vannak, életük minden egyes részére kiterjedő vizsgálat alá kell vonni őket.

https://www.economx.hu/belfold/kocsis-mate-nincs-apellata-ekkorat-veteni-nem-lehet.785762.html

 

Éveken át tudtak magas pozícióban lévők a bicskei molesztálások gyanújáról, V. János mégis dolgozhatott tovább

Mikor és kinek jött az első jelzés, hogy V. János zaklatja a gyermekeket a bicskei gyermekotthonban? Hogyan lehet, hogy ennek ellenére állásában maradhatott, sőt, ki is tüntették? Miért merült fel a sajtóban Polt Péternek, Áder János testvérének vagy épp Szentkirályi Alexandrának a neve? A hvg.hu összegyűjtötte, kik, mikor tudták meg, hogy valami nem stimmel V. Jánossal, mikor, milyen dokumentumok születtek, hogy aztán még évekig keringjen az államigazgatás és az igazságszolgálgatás útvesztőjében a molesztálási ügy.

https://hvg.hu/itthon/20240225_v_janos_k_endre_bicskei_pedofilbotrany_ki_mit_tudott

 

A PDSZ hat pontban foglalta össze, mit kell tenni a gyermekvédelemben

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányi ülésén elfogadott hat pontot arról, milyen azonnali lépésekre van szükség a gyermekek védelmében. Például a szakemberhiány csökkentésére emelni kell a béreket. A szakszervezet működő jelzőrendszert sürget és a tankötelezettségi korhatár felemelését 18 évre.

https://index.hu/belfold/2024/02/25/pedagogusok-demokratikus-szakszervezete-pdsz-gyermekvedelem/

 

február 26.

Jelentős változást készítenek elő: meghatározzák a konzervatív oktatás alapját

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) jelentős vállalkozásba kezdett: tudományos szellemi gépezetet indítottak be, aminek az első lépése az MCC Brussels A klasszikus oktatás visszahódítása címet viselő konferenciája volt, a következő pedig egy budapesti csúcsértekezlet lesz. Setényi János, a Tanuláskutató Intézet igazgatója az MCC Brussels rendezvényén fejtette ki, hogy a konferencia egy „deklaráció” megfogalmazásával zárul. Ennek célja egy Nyugat- és Kelet-Európát, illetve Amerikát összekötő közös minimum meghatározása, ami a konzervatív oktatás alapjául szolgál.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/02/jelentos-valtozas-van-elokeszuloben-az-oktatasi-rendszerben?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Az egyre rosszabb színvonalú oktatásban már a középosztálybeli gyerekek sem férnek hozzá a jó minőségű iskolához

„Az volt a célunk, hogy ne csak azt mutassuk meg, amit már régóta tudunk, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknek rossz a magyar iskola, hanem kifejezetten arra voltunk kíváncsiak, hogy az iskola általános minőségének romlása vajon elérte-e már a középosztályt is” – mondta Scharle Ágota közgazdász, a Budapest Intézet vezető kutatója, aki február 15-én publikálta Erős Hannával és Laczkovich Annával közösen jegyzett tanulmányát. Azt vizsgálták, hogy az osztály, illetve az iskola tanulási közege miképpen függ össze a szülő társadalmi hátterével. Az iskolák minőségének általános romlása miatt már az érettségizett szülők gyerekei is egyre kevésbé férnek hozzá a jó tanulási közeget biztosító iskolákhoz, derül ki a kutatásból.

https://qubit.hu/2024/02/26/az-egyre-rosszabb-szinvonalu-oktatasban-mar-a-kozeposztalybeli-gyerekek-sem-fernek-hozza-a-jo-minosegu-iskolahoz?utm_source=rss_feed&utm_medium=rss&utm_campaign=rss_syndication

 

Jól látszik, hogy kapkodás van a kormányoldalon a gyerekvédelem ügyében

Hétfőn sem kért bocsánatot a kormányoldal az áldozatoktól a pedofilbotrányban, sőt, a felelősséget eltolva Orbán Viktor a „balliberálisokra” hárította a bicskei szexuális bántalmazás felelősségét. A kormányfő azt mondta a parlamentben, hogy a pedofil-bűncselekményt elkövetőt a „balliberálisok 20 évig a helyén hagyták”, a Fidesz-kormány alatt, 2011-ben indult ellene vizsgálat, „így került börtönbe, majd nem nyugodtak bele az eljárás sikertelenségébe, és újra felelősségre vonták, ezután jött a kegyelem, ami nem volt helyes”. Arról nem beszélt, hogy a vizsgálat után is a helyén maradhatott, sőt, állami elismerést kapott a pedofil bántalmazó, aki csak jóval később került börtönbe.

https://nepszava.hu/3226757_jol-latszik-hogy-kapkodas-van-a-kormanyoldalon-a-gyerekvedelem-ugyeben

 

Majtényi László szerint gyermekjogi ombudsman kellene

Majtényi László alkotmányjogász nem tudja mire vélni, hogy a lemondott államfő és Balog Zoltán református püspök is a pedofilügyben elítélt igazgatóhelyettes ártatlanságára hivatkozik. Ha a kormány valóban fontosnak tartaná a gyermekek védelmét, akkor nem ellehetetlenítené, hanem éppen ellenkezőleg, próbálná megerősíteni az ombudsmani intézményt. Majtényi László szerint a mostani botrány fényében észszerű lenne, hogy külön független ombudsmanja legyen a gyerekjogoknak. Arra mindenképpen szükség van, hogy a gyermekvédelem ellenőrzésére, a panaszok kivizsgálására olyan rendszert működtessen az állam, amelyben igazi civil szakértők és szervezetek is helyet kapnak.

https://nepszava.hu/3226757_jol-latszik-hogy-kapkodas-van-a-kormanyoldalon-a-gyerekvedelem-ugyeben

 

február 27.

A PSZ elnöke szerint nagyobb a szakszervezet tagdíjbevétele, mint a KDNP-nek

Rétvári Bence parlamenti államtitkár a minap Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a pedagógus szakszervezetek taglétszáma „elolvadt”, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 5200 taggal, a PDSZ mindössze 800 taggal rendelkezik. A bejegyzésből az adatok forrása nem derült ki. Nagy Erzsébet a Népszavának úgy reagált, ez nem más, mint az államtitkár „vágykivetítése”. A PSZ elnöke, Totyik Tamás szerint az államtitkár állítása „egyértelmű hazugság és propagandafogás”. Hozzátette: a törvények tiltják a szakszervezeti tagok bármilyen központi nyilvántartását, a létszámra például a tagdíjbefizetésekből származó államkincstári adatokból lehet következtetni, így kérdés, Rétvári honnan szerezte – az egyébként téves – adatsorát. A PSZ-nek megközelítőleg 15 ezer tagja van, igaz, ebben a nyugdíjas tagok is benne vannak. „De a tagdíjfizetési adatok alapján még így is magasabb a tagdíjbevételünk, mint Rétvári pártjának és a Fidesz koalíciós partnerének, a Kereszténydemokrata Néppártnak. Csak minket nem tömnek ki állami támogatással” – mondta Totyik Tamás. A taglétszámokkal kapcsolatban a lap érdeklődött a Belügyminisztériumnál, de nem kapott választ.

https://nepszava.hu/3226744_belugyminiszterium-pedagogus-erdekkepviseletek-beremeles

 

Herczog Mária: a gyermekvédelemben a tiltás kevés

A gyermekvédelemben csak látszatintézkedésekkel igyekeznek rendet tenni – véli Herczog Mária szociológus, aki szerint a lényegről megint nem beszélnek. Itt ugyanis folyamatokról van szó, de a kormánynak mindig csak a tiltás, a szűkítés jut eszébe. Ez pedig kevés. Szerinte a pedagógusok, a szociális munkások és a pszichológusok képzése általánosságban megfelelő, de külön a gyerekvédelemre nem tudnak felkészíteni. Azt kellene megnézni, hogy a speciális képzések, a továbbképzések elég jók-e. Ahogy azt is, előírják-e ezek elvégzését annak, aki ilyen helyen dolgozik. Egyébként a szomorú tény az, hogy jelenleg nincs ilyen előírás. Kétrészes interjú.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-gyermekvedelemben-a-tiltas-keves-a-folyamatokat-kellene-latni-1-resz/428658

https://hirklikk.hu/kozelet/a-gyermekeket-nemcsak-a-szexualis-abuzustol-kellene-vedeni-2-resz/428703

 

Rétvári Bence: ma nyolcszor annyi pedofil ül börtönben, mint a baloldali kormány idején

„A szigorításoknak köszönhetően ma nyolcszor annyi pedofil ül börtönben, mint a baloldali kormány idején. A baloldali kormányok idején az utcákon jártak a pedofilok, a jobboldali kormány rács mögé küldte őket. Több mint ötszáz pedofilt hagyott szabadlábon a baloldali büntetőpolitika. Míg a baloldali kormányzás utolsó évében mindössze 81 ember ült börtönben pedofília miatt, ma ez a szám 663” – közölte a Facebookon Rétvári Bence államtitkár.

https://index.hu/belfold/2024/02/27/retvari-bence-pedofilia-kegyelmi-ugy-gyermekvedelem/

 

A Fidesz könyveket fóliáztatott, ahelyett, hogy a pedofilokat csomagolta volna össze

Komjáthi Imre, az MSZP társelnöke a parlamentben emlékeztetett: három éve fogadta el a kormány a gyermekvédelmi törvényét, amelyről volt népszavazás is, nagyon hatékonyan akadályozták meg az óvodások nemváltó műtétjét és légmentesen fóliázgattak könyveket. Azonban mindez nem jelentett érdemi előrelépést, sőt, azóta a gyermekjogi képviselők egyharmadát kirúgták. Az MSZP országgyűlési képviselője elmondta, hogy a Rétvári Bencének címzett írásbeli kérdésére reagálva az államtitkár azt a választ adta: a gyermekjogi képviselők egyharmadát azért rúgták ki, mert Komjáthi Imre nem támogatta a gyermekvédelminek nevezett népszavazásukat. Az ellenzéki képviselő azt javasolta, hogy emeljék ki ezt az ügyet a napi politikai csatákból. Az MSZP hajlandó részletes szakmai javaslatokkal élni, minden olyan jó kompromisszumot megkötni, amely a gyermekek érdekét szolgálja.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-fidesz-konyveket-foliaztatott-ahelyett-hogy-a-pedofilokat-csomagolta-volna-ossze/428662/

 

Öncenzúrára késztet a homofób törvény

Öncenzúrára készteti az érintetteket a kormány gyermekvédelminek hívott homofóbtörvénye – állítja az Amnesty International kutatása a törvény hatásairól. Mihály Eszter kutató szerint az egyik legfőbb probléma a törvénnyel, hogy a szövege nem érthető és nem fogalmaz világosan. „Továbbra sem tudjuk, hogy pontosan mi számít a homoszexualitás népszerűsítésének a törvény szövegében.”

https://magyarnarancs.hu/belpol/oncenzurara-kesztet-a-homofobtorveny-265996

 

Már 1990-ben is nyílt titok volt…

Az elmúlt hetekben tele volt a sajtó a bicskei gyermekotthonban a kétezres években történtekkel. A kormányoldal – de maga a kegyelmet kapó K. Endre is – azzal védekezik, amikor a többször kitüntetett pedofil igazgatóról van szó, hogy nem lehetett tudni, V. János mit művelt a gondjaira bízott gyerekekkel. A portál egy áldozat történetét mutatja be.

https://www.szabadeuropa.hu/a/megszolalt-v-janos-egyik-korai-aldozata-mar-1990-ben-is-nyilt-titok-volt/32830617.html

 

A pedagógusképzésben szerzett diploma jól hasznosul

A magyarországi Diplomás Pályakövetési Rendszerben évente folynak kérdőíves vizsgálatok a végzettek és az aktív hallgatók körében. A kutatásból az is kiderül, hogy a friss diplomások 90 százalékánál a végzett munka és a kérdőív alapjául szolgáló tanulmányok szakterületi illeszkedése megvalósul, míg a megkérdezettek csupán 10 százaléka helyezkedett el nem a tanulmányaihoz kapcsolódó szakterületen. A hallgatók túlnyomó többsége újra a tanult szakját és ugyanazt az egyetemet választaná. További érdekesség, hogy a végzettséghez legjobban illeszkedő munkakörben a pedagógusképzésben szerzett, illetve az orvos- és egészségtudományi, a jogi, a műszaki és az informatikai diplomákkal rendelkezők dolgoznak.

https://www.oktatas.hu/felsooktatas/uj_adatok_friss_diplomasok_dpr/

 

Új érdekképviselet terelheti vissza a tanárok ügyét a baloldali tüntetésekről a tárgyalóasztalhoz

Üdvözli a pedagógusok béremelését, de középtávon további intézkedéseket javasol a kormánynak a tanári pálya vonzerejének növelése érdekében újjászerveződött pedagógus érdekképviselet, a Küldetés, amely távol tartja magát a PSZ és a PDSZ érdekvédelmet felváltó politikai szerepvállalásától – írta a kormánypárti Mandiner. A közelmúltban újjászerveződött szakszervezet célja, hogy végrehajtható, valós igényeken alapuló, közép- és hosszú távú javaslatokat fogalmazzon meg a kormány részére. Szakmai érvekkel, és nem politikai eszközökkel akar nyomást gyakorolni a kormányra. A portál szakszervezeti forrásokból úgy értesült, hogy az elmúlt hónapok kormányellenes – és egyre kevésbé a pedagógusok érdekeit elsődlegesen szem előtt tartó – tevékenysége megnyirbálta a két nagy pedagógus szakszervezet, a PDSZ és a PSZ támogatottságát, mivel a tanárok célja a saját helyzetük előmozdítása és nem a kormánnyal szembeni nyílt politizálás.

https://mandiner.hu/belfold/2024/02/uj-erdekkepviselet-terelheti-vissza-tanarok-ugyet-a-baloldali-tuntetesekrol-a-targyaloasztalhoz?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Baranyi Krisztina trükközik az óvónők béremelésével, 55 ezer forinttal kevesebbet kaptak

Átlagosan 55 ezer forinttal kevesebb béremelést adott a ferencvárosi polgármester az önkormányzati óvodákban és bölcsődékben dolgozó pedagógusoknak, pedig a béremelés forrását az államkincstár biztosította – tudta meg a Magyar Nemzet Mezey István ferencvárosi önkormányzati képviselőtől, aki több indokot sejt a polgármester döntése mögött. A lap szerint több baloldali vezetésű önkormányzat is trükközik az óvópedagógusok kifizetésével: tizenhat olyan település vagy kerület is ismert, ahol a szakdolgozók bére nem érte el az országos átlagot.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/02/baranyi-krisztina-trukkozik-az-ovonok-beremelesevel-55-ezer-forinttal-kevesebbet-kaptak

 

február 28.

Rétvári Bence: sok pedagógus visszatérne a pályára a béremelés hatására

A pedagógusbérek emelésének eredményeként sok pedagógus visszatérne a pályára – közölte a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára, miután szülői szervezetek vezetőivel egyeztett a Belügyminisztériumban. Rétvári Bence emlékeztett arra, hogy a kormány idén 32,2 százalékkal emelte a tanárok és óvónők bérét, jövőre pedig további 21 százalékos emelést tervez. Az egyeztetésen az évközi iskolai szünetek átalakításáról is tárgyaltak. Sok szülő támogatja azt a megoldást, hogy hosszabbak legyenek az évközi iskolai szünetek, a nyári vakáció pedig rövidebb.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2024/02/28/retvari-bence-sok-pedagogus-visszaterne-a-palyara-a-beremeles-hatasara

 

Békésben letartóztattak egy gyermekotthoni nevelőt, aki tizenéves fiúkat molesztált

A 24.hu információja szerint letartóztattak Békésen egy gyermekotthoni nevelőt, aki a gyanú szerint az intézményben elhelyezett fiúkat molesztálta. A Békés Vármegyei Rendőrfőkapitányság megerősítette: pedofil bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak egy 62 éves békési férfi ellen. A gyanúsított az eljárás szerint több alkalommal szexuálisan molesztált két, felügyeletére bízott tizenéves fiút. A nyomozó hatóság kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását, amit a Békés Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság február 23-án elrendelt.

https://24.hu/belfold/2024/02/28/bekes-pedofil-botrany-elozetes-letartoztatas-nevelo-molesztal/

 

Az egyetemi hallgatók háromnegyede már dolgozik, a friss diplomások fele szívesen költözne külföldre

A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott legalább a felsőfokú képzés egyes szakaszaiban – derült ki az Oktatási Hivatal 2023-as kutatásának idén februárban közzétett összefoglalójából. Ebben a 2018-ban, illetve 2022-ben végzett hallgatók helyzetét vizsgálták a Diplomás Pályakövetési Rendszer adatai alapján.

https://nepszava.hu/3226864_oktatasi-hivatal-felsooktatas-kutatas-egyetemi-hallgatok-magyarorszag-kulfoldi-munka

 

A BME dolgozói is béremelést követelnek

Csatlakoztak az ELTE munkavállalóinak kezdeményezéséhez, mert nagyon alacsony a fizetésük.

https://nyugatifeny.hu/2024/02/28/bme-nyilt-level-dolgozok-beremeles

 

február 29.

A családnak nélkülözhetetlen szerepe van az oktatásban

Az MCC Budapest Summit On Education nemzetközi oktatási konferencián, „A család nélkülözhetetlen szerepe a tanításban” panelbeszélgetésen vitatta meg négy szakember, miért van a családnak nélkülözhetetlen szerepe az oktatásban. A szülőknek és a tanároknak, a két alapvető szereplőnek együtt kell működnie a gyermek érdekében, szövetségessé kell válniuk – fejtette ki Mihalec Gábor tréner.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/02/a-csaladnak-nelkulozhetetlen-szerepe-van-az-oktatasban?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

Továbbiak a kétnapos budapesti konferenciáról:

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/02/itt-rontjak-el-a-nyugatiak-az-oktatast?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/02/alternativ-valosagokban-nonek-fel-a-mai-gyerekek?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Pszichológiai alkalmassági vizsgát kell tenniük a gyermekotthonok vezetőinek

A Pintér Sándor belügyminiszter által jóváhagyott szakmai protokoll alapján kétévente szigorú pszichológiai alkalmassági vizsgálatnak vetik alá a gyermekvédelmi intézmények igazgatóit és a helyetteseiket – jelentette be Facebook-posztjában Rétvári Bence államtitkár.  A vizsgálat teljes körű vezetési, személyiségi kompetenciákra, valamint szexuális devianciákra, függőségekre is kiterjed majd, nemcsak az új kinevezések előtt, hanem a jelenlegi intézményvezetőkön is elvégzik. Erről a szerdán tartott kormányülésen született döntés, a részletek a Magyar Közlönyben jelennek meg.

https://nepszava.hu/3227169_pszichologiai-alkalmassagi-vizsga-gyermekotthon-bejelentes

 

Lázár János szerint a pedagógusok és a pszichológusok nem a gyerekek, hanem az igazgató oldalára álltak Bicskén

„Megdöbbentő módon a pszichológusok azt mondták, hogy a gyerekek nem mondanak igazat, és a pedagógusok is, akik ott dolgoznak az intézményben, azt mondták egybehangzóan, hogy a gyerekek hazudnak. Ez 2011-ben történt. Ezért az intézmény vezetőjével szemben gyanúsításra nem kerülhetett sor. Tehát az a pedagógusközösség, aki az igazgató keze alatt dolgozott, összezárt az igazgató mögött, nem tett rá terhelő vallomást, és azok a szakértő pszichológusok, akiket fölkért a rendőrség, vagy akik az intézményben dolgoztak, azok azt mondták, hogy a gyerekek hazudnak. Magyarul a pszichológusok és az ott tanítók nem a gyerekek oldalára, hanem az igazgató oldalára álltak” – mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium vezetője egy más témában tartott sajtótájékoztatón. Lázár János úgy fogalmazott: „Egészen biztos vagyok abban, hogy ez az ember 26 éven keresztül folyamatosan abuzálta az ott lakó gyerekeket. Egy ilyen embert a börtönből nem szabad kiengedni, egy ilyen embert nem tíz évre kell elítélni, hanem sokkal többre, ennek az embernek a börtönben van a helye, szóba sem kerülhet, hogy hamarabb kikerüljön, és sokkal súlyosabb büntetést kell kiszabni minden pedofil ügyben”. Szerinte ez egy olyan ügy, ahol még a halálbüntetés is felmerülhetne opcióként.

https://hang.hu/belfold/lazar-a-pszichologusok-es-pedagogusok-v-janos-oldalara-alltak-162055

 

A bíróság nem engedte szabadon a bicskei gyermekotthon volt pedofil igazgatóját

A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a meghallgatás után nem bocsátotta feltételes szabadságra Vásárhelyi Jánost. A bíró a rendelkezésére álló iratok alapján is úgy ítélte meg, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében továbbra sem bocsátható feltételes szabadságra.

https://hvg.hu/itthon/20240229_A_birosag_nem_bocsatotta_felteteles_szabadsagra_Vasarhelyi_Janost_a_bicskei_otthon_pedofil_igazgatojat

 

Endrét presbiterré választhatta szabadulása után a bicskei református egyházközség

A bicskei pedofilügyben bűnsegédlet miatt elítélt K. Endrét a szabadulása után, tavaly év végén a bicskei református gyülekezet presbiterévé választották – írta a portál. Az egykori igazgatóhelyettes a napokban lemondott tisztségéről.

https://444.hu/2024/02/29/k-endret-presbiterre-valaszthatta-a-szabadulasa-utan-a-bicskei-reformatus-egyhazkozseg

 

Megdöbbentő tényeket tártak fel a bicskei gyermekotthonról készült ombudsmani jelentések

Három videó is készült 2011-ben: a gyerekek elmondták, hogyan zaklatta őket a bicskei gyermekotthon vezetője, ám a rendőrség 2012-ben bűncselekmény hiányában zárta le az igazgató ellen indított első nyomozást. Nem ez az egyetlen megdöbbentő mozzanat azokban a jelentésekben, amelyeket az ombudsmanok készítettek. „A szakdolgozók arra kérték a gyermekeket, hogy csak olyan eseményekről meséljenek, ami velük történt meg. A szabadidő-szervező felajánlotta, hogy azok, akik vállalják, videókamera előtt mondhatják el a velük történteket. Három gyermek vállalkozott a felvételre. A beszélgetések során a gyermekek többször jelezték, szeretnék, ha a jövőben nem inzultálná őket az igazgató, ehhez felnőtt segítséget igényeltek.”

https://24.hu/belfold/2024/02/29/bicskei-gyermkeotthon-ombudsman-jelentes-bantalmazes-balog-zoltan/

 

A családnak nélkülözhetetlen szerepe van az oktatásban

Az MCC Budapest Summit On Education nemzetközi oktatási konferencián, „A család nélkülözhetetlen szerepe a tanításban” panelbeszélgetésen vitatta meg négy szakember, miért van a családnak nélkülözhetetlen szerepe az oktatásban. A szülőknek és a tanároknak, a két alapvető szereplőnek együtt kell működnie a gyermek érdekében, szövetségessé kell válniuk – fejtette ki Mihalec Gábor tréner.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/02/a-csaladnak-nelkulozhetetlen-szerepe-van-az-oktatasban?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

Továbbiak a kétnapos budapesti konferenciáról:

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2024/02/itt-rontjak-el-a-nyugatiak-az-oktatast?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/02/alternativ-valosagokban-nonek-fel-a-mai-gyerekek?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

A CEU Bibó István Szabadegyetemén téma lehet az oktatás szabadsága, a polgári engedetlenség is

Március 12-én kezdődik a Tarka ellenállás II. szeminárium, amely azt boncolgatja, hogy vannak-e olyan közösségi lehetőségek, amelyekkel hatékonyabb és átláthatóbb kormányzás érhető el. Az is kérdés, hogy utódaink vajon ugyanúgy néznek-e majd vissza korunkra, ahogyan mi tekintünk a korai bolsevista uralomra, a német nácikat kísérő tömeghisztériára, vagy a Rákosi korra, s milyen kínos kérdésekkel kell majd szembenézniük. Utóbbiak közé tartozhatnak majd a tanár- és diáktüntetések, az oktatási szabadság ügye, a polgári engedetlenség, a művésztársadalom kettészakítása.

https://nepszava.hu/3227098_ceu-bibo-istvan-szabadegyetem-ingyenes-kurzusok-maffiaallam-polgari-engedetlenseg

 

március 1.

Ki tér vissza pedagógusnak és ki nem? – A szakszervezetek béremelést kértek a nevelést-oktatást segítőknek is

Rétvári Bence államtitkár szerint a béremelés miatt sok pedagógus visszatérne a pályára, a PSZ és a PDSZ szerint azonban ez egyáltalán nem így van. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azt mondta a Hírklikknek: pontos információik nincsenek arról, hányan mondtak fel a státusztörvény miatt, de arról van, hogy akik emiatt távoztak, azokat nem engedik vissza. Hivatalos indoklás nincs, feltehetően ez csak szóbeli utasítás. Azt egyébként a minisztériumban és tankerületi központoknál is tudják: törvénysértő lenne, ha írásban utasítanának, hogy nem vehető vissza, aki a státusztörvény miatt elhagyta a pályát.  Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint a pályaelhagyó pedagógusok körében egyáltalán nem nagy az érdeklődés, csak elvétve próbálkozik valaki. Totyik Tamás azt is elmondta a portálnak: szerdán volt az EB monitoring bizottsága oktatási albizottságának ülése. Ezen a szakszervezetek azt kérték, mivel a kormány a pedagógusok bértömegemelését a tervezettnél egy évvel később kezdte meg, a 2023-ban a pedagógusoknak ki nem fizetett uniós forrásból a nevelést-oktatást segítőknek 20 százalékos béremelést adjanak. Ez 41 ezer NOKS-os dolgozót jelent.  Március 1-én lesz az EFOP Plusz uniós program feltételeit ellenőrző monitoring bizottság ülése.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-magyar-oktatas-tragikomediaja-kormanyzati-segedlettel-zavartanul-tart/428811

 

A lapszemle a PSZ sajtómenedzserének utolsó munkája és nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X