Heti lapszemle 2022. október 14.

lapszemle

A PSZ szerint a társadalom, a pedagógusok nem dőlnek be az ígéreteknek: épp az újabb országos tiltakozások előtt egy nappal jutott eszébe a kormánynak, hogy bejelentse feltételesen a béremelés ütemezését. Sok a „ha”.

 

október 7.

A társadalom is megértette a problémákat, a kormánynak tárgyalnia kell

A sztrájkbizottság ülésének mielőbbi összehívását, továbbá kormánybiztos kinevezését kéri a PSZ és a PDSZ Orbán Viktornak írt nyílt levelében. A béremelés kifizetését is meg kellene kezdeni az állami költségvetésből – mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a Klubrádió A lényeg c. műsorának.

https://www.klubradio.hu/archivum/a-lenyeg-2022-oktober-07-pentek-1200-28178

 

A PSZ és a PDSZ kormánybiztost szeretne az oktatás átfogó problémáinak megoldására

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az InfoRádióban azt mondta: a sztrájk az iskolák falain belül zajlott, a társadalom nem látta a nyomát, ám most már az utcákon is megjelentek a szolidaritás jelei. A sztrájkbizottsági tárgyalásokkal megbízott Maruzsa Zoltán államtitkár legutóbb azt mondta: akkor fognak legközelebb találkozni, ha az Európai Bizottság dönt a pedagógusbérek támogatásáról. A PSZ viszont úgy véli, ezzel nem lehet várni, a szakszervezet azonnali sztrájkbizottsági ülést követel. Továbbá azt, hogy Orbán Viktor nevezzen ki kormánybiztost az oktatás problémáinak szakmai megvitatására és megoldására.

https://infostart.hu/belfold/2022/10/07/szervezodnek-a-tanarok-osszeul-a-sztrajkbizottsag

 

Jogvédők szerint a tanárok kirúgása aránytalan és igazságtalan volt

A Magyar Helsinki Bizottság képviseli a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott tanárokat. A kölcseys tanárok azonnali kirúgása aránytalan és igazságtalan volt, ráadásul szembemegy a gyerekek érdekével. A szaktanárok pótlása a jelenlegi helyzetben szinte lehetetlen, a gyerekek oktatáshoz való joga éppen a cinikus döntés miatt sérülhet, amely előbbre valónak tartja a tiltakozók megfélemlítését, mint a gyerekek érdekeit – foglalta össze álláspontját a jogvédő szervezet. A tanároknak az elbocsátást követő harminc napon belül kell bírósághoz fordulniuk.

https://index.hu/belfold/2022/10/07/-a-tanarok-azonnali-kirugasa-aranytalan-es-igazsagtalan-volt—megvan-hogy-ki-kepviseli-oket/

 

37 tanár kapott figyelmeztető levelet a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban

A Közép-Budai Tankerület figyelmeztető leveleket küldött sok, polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusnak, köztük a II. Rákóczi gimnázium 37 pedagógusának – írta a Szülői Hang közösség a Facebookon. Hajnissné Anda Éva tankerületi vezető levelében a Rákóczi tantestületének több mint felét kirúgással fenyegette. Információk szerint egy olyan tanár is figyelmeztetést kapott, akinek a polgári engedetlenség idején nem is volt órája.

https://24.hu/belfold/2022/10/07/tanarsztrajk-szulok-pedagogusok-polgari-engedetlenseg-2022/

 

Oktatási jogok biztosa: senkit nem érhet hátrány, mert elment vagy nem ment tüntetni

Az oktatási jogok biztosa több jelzést kapott arról, hogy az október 5-én szervezett tüntetések után a tankerületek kérték az iskoláktól a tüntetéseken részt vevő diákok és tanárok névsorát. Másutt tanárok listát készítettek azokról a diákokról, akik nem vettek részt a tüntetéseken. Aáry-Tamás Lajos azt írta: a tanulót, a pedagógust és a szülőt nem érheti hátrány politikai meggyőződése, annak jogszerű kinyilvánítása vagy az attól való tartózkodás miatt. Ilyen jogsértő helyzetet okoz például, ha az iskolában nyilvánosságra hozzák, ki vett részt és ki nem vett részt a megmozduláson. Jogsértés lehet bármilyen listázás azokról, akik kockás ingben jelennek meg, illetve azokról, akik nem.

https://telex.hu/belfold/2022/10/07/tuntetes-igazolas-diak-szulo-listazas-oktatasi-jogok-biztosa-iskola-tankerulet

 

október 8.

Amit a kormány csinál, polgárháborús állapot kialakulásához vezet

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt mondta az ATV híradónak: van olyan gimnázium, amely tantestületének kétharmadát veszítheti el, ha a polgári engedetlenségben részt vevő valamennyi tanárt kirúgják. „Jó lenne, ha a kormány felébredne, és olyan intézkedést hozna, amivel a helyzetet meg tudja oldani, elsősorban a bérrendezésben és a munkaterhek csökkenésében, mert ez az állapot nem tartható. Jó lenne, ha a kormány látná azt, hogy amit most tesz, az nem a probléma megoldása, hanem egy polgárháborús állapotnak a kialakulásához vezet” – fogalmazott az alelnök.

https://www.atv.hu/belfold/20221009/psz-alelnok-amit-a-kormany-csinal-polgarhaborus-allapot-kialakulasahoz-vezet

 

Gábor György minden szülő nevében tette helyre a tankerületi vezetőt

„Mi, szülők vagyunk a megbízók, s ők, a hivatal a szolgáltatók. Következésképp, még ha mindez Marosi Beatrix számára felfoghatatlan és elképzelhetetlen, neki akkor is alapvetően nem a jelen hatalmi direktíváinak kellene maradéktalanul és lihegve megfelelnie, hanem a munkaerőpiac jövőbeli várható elvárásainak, miután gyermekeink (és nem mellesleg az egész ország) elementáris érdeke ezt kívánja, kerüljön akár mindez Marosi Beatrix és a többi gyáva, elvtelen és megalkuvó tankerületi vezető állásába”írta a Facebookon a filozófus.

https://ellenszel.hu/2022/10/08/mi-szulok-vagyunk-a-megbizok-gabor-gyorgy-minden-szulo-neveben-tette-helyre-a-tankeruleti-vezetot/

 

Orbán Viktor egykori iskolája is szolidaritást vállal a kirúgott pedagógusokkal

A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 55 tanára az intézmény hivatalos Facebook-oldalán közzétett nyilatkozatában állt ki az elmúlt napokban kirúgott kollégák mellett. Ebbe az iskolába járt Orbán Viktor miniszterelnök is, aki tavaly az iskolánál készült videóban azt mondta, hálával gondol a volt tanáraira, akik megpróbáltak belőle embert faragni.

https://telex.hu/belfold/2022/10/08/polgari-engedetlenseg-sztrajk-kirugott-tanarok-szekesfehervar-teleki-blanka-gimnazium-orban

 

Hallgatóként lelkiismereti kérdés kiállni a pedagógusok mellett

A HÖOK közölte: a pedagógusszakra jelentkezők és felvettek száma évről évre csökken. „Míg 2016-ban a jelentkezők száma 20 286, a felvettek száma 10 167 volt, 2022-ben már csak 11 977 és 6453 főt jelent ugyanez a két kategória. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 6 év során felére csökkent azon fiatalok száma, akik tanárként szerettek volna továbbtanulni, és azoké is, akik valóban elkezdték a pedagógusképzést”.

https://eduline.hu/felsooktatas/20221008_HOOK_allasfoglalas_pedagogusok_mellett

 

A tanáraikért tüntető diákokat nem lehet látszatengedményekkel leszerelni

Önmagát kellene megtagadnia a pártállamnak ahhoz, hogy elindulhasson a közoktatás fejlesztéséhez szükséges szakmai párbeszéd. A tanáraikért tüntető diákokat a rezsim nem tudja látszatengedményekkel leszerelni, így várhatóan csak további elnyomással, megfélemlítéssel tud majd reagálni – derül ki a Népszava „Hol élünk?” című közéleti adásából, ahol Varga Dóra, Juhász Dániel és Batka Zoltán beszélgetett az erősre sikerült október 5-i tüntetésekről.

https://nepszava.hu/3171786_podcast-nepszava

 

október 9.

„Kegyetlen, embertelen” hat hónappal a nyugdíj előtt kirúgni valakit

Posztjában a Kölcsey Gimnázium igazgatója a kirúgásokról azt írta: „Mérlegelni kellett volna, hogyan állja meg a helyét a döntés az emberiesség nézőpontjából. Az iskolában 34 éve dolgozó és 6 hónappal a nyugdíjazás előtt álló kolléganő rendkívüli felmentése kegyetlen, embertelen dolog volt szerintem”. Hozzátette, hogy ők, tanárok, nem szoktak „a ballagás előtti hónapokban kizárni diákot az iskolából, akkor sem, ha súlyosan megszegi a házirendet.”

https://www.atv.hu/belfold/20221009/kolcsey-igazgato-kegyetlen-embertelen-kirugni

 

Szellőztetés két percben, számítógép kikapcsolva a legjobb

Azt kéri a tankerület Pécsen, hogy 90-120 másodpercben korlátozzák a szellőztetést az iskolák és napi kétszer ellenőrizzék a termek hőmérsékletét. Budapesten egy műszaki szakiskolában arról kaptak levelet a tanárok, hogy csak akkor használják a számítógépeket és a projektorokat, ha nagyon muszáj. Informatikaórán csak minimális gyakorlati foglalkozást tarthatnak a gépek áramfogyasztása miatt. A Kulturális Minisztérium szerint a szakképzési centrumok költségcsökkentő megoldásai eltérőek lehetnek.

https://rtl.hu/hirado/2022/10/09/iskola-sporolas-szelloztetes-homerseklet-ellenorzes-csoportosszevonas

 

október 10.

Újabb tüntetést szerveznek a diákok, nem félnek

A Diákok a tanárokért csoport szerint a társadalom rég nem látott szolidaritást mutatott október 5-én, amikor több száz iskolában sztrájkoltak vagy kezdtek polgári engedetlenségbe. „A hatalom erre további megfélemlítéssel reagált” – írják, október 14-én ezért újabb demonstrációt szerveznek. A tüntetés fél ötkor kezdődik a Hősök terén, onnan vonulnak át az Andrássy úton és a József Attila utcán át a Belügyminisztériumhoz. A cikk felidézte, újabb sztrájk is lesz: a PDSZ és a PSZ arra kéri az oktatásban dolgozókat, október 14-én sztrájkoljanak.

https://eduline.hu/kozoktatas/20221010_Diakok_a_tanarokert_tuntetes_oktober_14

 

A PSZ is mozgósít október 14-ére

Péntekre hirdetett újabb egységes, országos sztrájkot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) – írta a Népszava is.

https://nepszava.hu/3171898_hetfo-reggel-a-szulok-demonstralnak-pentekre-a-pedagogus-szakszervezetek-hirdettek-orszagos-sztrajkot

 

A Történelemtanárok Egylete 32. országos konferenciájának állásfoglalása

A konferencia résztvevőinek egyetértésével a bizottmány fogalmazta meg az állásfoglalást: a tényleges munkabeszüntetést lehetővé tevő jogi szabályozást tartják szükségesnek. Támogatják az európai szakszervezeti jogosultságok visszaállítását. Szolidaritást vállalnak az elbocsátott és elbocsájtással fenyegetett tanárkollégákkal. Fontosnak tartják a sztrájk és a történelmi tananyaghoz is tartozó polgári engedetlenség fogalmának tanítását történelem-, valamint állampolgári ismeretek órákon. Ezek ismerete nélkül a tudatos állampolgárrá nevelés folyamata nem lehet teljes.

https://tte.hu/a-tortenelemtanarok-32-orszagos-konferenciaja-allasfoglalasa/

 

A hétfő reggel is tiltakozással kezdődött

Körülbelül 100-150 ember gyűlt össze október 10-én reggel a Közép-Budai Tankerületi épülete előtt, hogy tiltakozzon a polgári engedetlenségi akciókban részt vevő tanárokkal szemben indított retorziók ellen.

https://444.hu/2022/10/10/tanarok-szazai-tiltakoznak-egy-budai-tankeruleti-kozpontnal?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=tanarok-szazai-tiltakoznak-egy-budai-tankeruleti-kozpontnal

 

A pedagógusok éppen úgy jók, ahogy a nők, fizetetlenül

Az, hogy valaki szeret tanítani, és őszinte lelkesedésből csinálja, nem zárja ki, hogy ezért társadalmi megbecsülést, és ami még lényegesebb, pénzt szeretne kapni. A cikk írója azt elemzi, hogy a gondoskodásra épülő munkákat (oktatás, szociális) főként nők végzik, akiket általában alulfizetnek a férfiakhoz képest.

https://merce.hu/2022/10/10/a-pedagogusok-pont-ugy-jok-ahogy-a-nok-fizetetlenul/

 

október 11.

Villanyfényes meccsekre van pénz, de az oktatáson spórolnak

A Vas Megyei Szakképzési Centrum valamennyi munkavállalója és tanulója részére energiatakarékossági intézkedéseket írt elő a kancellár. Erre a PSZ hívta fel az ATV figyelmét. A híradónak Totyik Tamás, a PSZ alelnöke jelezte: nem tudni, mennyit lehet megtakarítani az intézkedésekkel, de felháborító, hogy villanyfényes focimeccseket tartanak, miközben az oktatási intézményekben a digitális eszközök használatát korlátozzák és más módon is spórolnak.

https://www.atv.hu/videok/20221011/sporolasra-szolitotta-fel-a-diakokat-es-a-tanarokat-a-vas-megyei-szakkepzesi-centrum

 

Már 2026-ig jelentősen nőhet a pedagógusok bére, ezt vállalta a kormány

A kormány által korábban közölt 2028 helyett már 2026-ban elérhetik a pedagógusbérek a hazai diplomás átlagbér nyolcvan százalékát – értesült a Szabad Európa. November 19. után akár megszülethet a megállapodás a helyreállítási alapról. Az Európai Bizottság túl távolinak ítélte a 2028-as határidőt, azt szerette volna, ha már 2026-ban eléri a magyar pedagógusok fizetése a hazai diplomás átlagbér nyolcvan százalékát (maga a helyreállítási terv is 2026-ig szól). A cikk szerint a kormány elfogadta a határidőt. A cikk jelezte: ez még mindig a bizottság által kért minimumszint, Brüsszelben azt tartanák jónak, ha a magyar pedagógusbérek legalább a diplomás átlagbér szintjén lennének.

https://www.szabadeuropa.hu/a/mar-2026-ig-jelentosen-nohet-a-pedagogusok-bere-vallalta-a-kormany-brusszelben/32075852.html

 

15 polgármester követeli: a kormány tárgyaljon a pedagógusokkal

„A magyar közoktatás összeomlott. Ennek bekövetkezése várható volt, mióta az állam közel egy évtizede elvette a helyi önkormányzatoktól az iskolák fenntartásának jogát” – kezdi tiltakozó levelében tizennégy fővárosi kerület, illetve Budaörs polgármestere, akik egyúttal az oktatásra vonatkozó követeléseiket is közzétették. Úgy vélik, a kormánynak nem is áll szándékában megállítani a közoktatás romlását, a súlyos helyzetben pedig a pénzmegvonások, illetve a tanárok fenyegetése, elbocsátása arra utal, hogy „ez az intézményrendszer nem oktatási, hanem kizárólag hatalmi célokat szolgál.”

https://444.hu/2022/10/11/14-budapesti-polgarmester-kozosen-koveteli-hogy-a-kormany-azonnal-kezdjen-erdemi-targyalast-a-pedagogusokkal?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=14-budapesti-polgarmester-kozosen-koveteli-hogy-a-kormany-azonnal-kezdjen-erdemi-targyalast-a-pedagogusokkal

 

Az oktatás sarkon fordult egy verseny közepén, és az ellenkező irányba fut

A G7 Holnap – Jó iskola sorozata segít átgondolni a gyerekek szemszögéből, hogy milyennek kellene lennie az iskolának a XXI. században.

https://g7.hu/kozelet/20221011/a-magyar-oktatas-sarkon-fordult-egy-verseny-kozepen-es-az-ellenkezo-iranyba-fut/

 

Szülők dokumentálják, hogyan rohad az oktatás

Évek óta rohadó iskolai épületek, beázások, vastag penész, felbugyogó szennyvíz. A tankerületeknek láthatóan már akkor sem volt elég ideje és pénze az iskolák karbantartására, mielőtt az engedetlen tanárok megregulázása vált a legfőbb elfoglaltsággá. A szülők és diákok elkezdték összeírni a károkat. Fotók a „minden rendben van az oktatásban” kormányzati kommunikációhoz.

https://hvg.hu/ingatlan/20221011_Iskolak_allapota_tankeruletek

 

október 12.

Jogi segítség minden oktatásban dolgozónak

október 11-én a Magyar Helsinki Bizottság, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), az Ügyvédek a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE), a Tanítanék Mozgalom és a sztrájkbizottságban részt vevő két szakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös találkozót szervezett, ahol megállapodás született: az oktatásban dolgozóknak ingyenes jogsegélyt biztosítunk a jogi szervezetek közreműködésével. Az ország minden részéről bármilyen jogsértés esetén bármelyik szervezethez fordulhatnak az oktatásban dolgozók.

https://pedagogusok.hu/hirek/megallapodas-jogsegelyrol/

 

Egyre több sns-is gyerek ellátatlan, kevés a gyógypedagógus

A többéves gyakorlattal és speciális tudással rendelkező szakemberek bruttó 312 ezer forintos fizetésért nem maradnak a pályán. Legalább 14-15 ezer gyógypedagógusra lenne szükség – mondta a Népszavának a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, miután kiderült, 9999 szakembert foglalkoztatnak a köznevelési és szakképző intézményekben. Totyik Tamás szerint Hajdú-Biharban a megyei pedagógiai szakszolgálatnál az álláshelyek harmada betöltetlen. A gyógypedagógusokra, konduktorokra vonatkozó országos adatokat Ungár Péter, az LMP társelnöke és parlamenti frakcióvezetője sokadszor kérte ki az oktatásért felelős tárcától, de most először adta ki a kormány. A száz sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekre jutó gyógypedagógusok száma Bácsban, Békésben és Heves megyében a legalacsonyabb.

https://nepszava.hu/3172114_oktatas-gyogypedagogus-tanarhiany-sni-belugyminiszterium

 

Már nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is zajlanak akciók, tiltakozások

Diákok, szülők is támogatják azt a küzdelmet, amelyet korábban a szakszervezetek indítottak, ám mára a társadalom is tudja: a harc nem a bérek emeléséét folyik, hanem a gyermekek, a diákok, az oktatás jövőjéért. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Heti TV Pirkadat c. műsorának beszélt a fővárosi és a vidéki intézmények aktivitása közötti különbségről, a megfélemlítésekről is.

https://www.youtube.com/watch?v=M1aY5DJ9M94

 

„Ki ne találja itt bárki, hogy sztrájkolni akar”

Minden napra jutott valami látványos megmozdulás, amely az oktatási rendszer hibáira hívta fel a figyelmet. Tiltakoztak gyerekek, szülők és tanárok, iskolákban, a tankerületeknél országszerte. Ők a hangos kisebbség, akik nem félnek.  Akik kimaradtak a tiltakozásokból, ők a néma többséghez tartoznak. „Nem fogjuk erre feláldozni a napi bérünket, hiszen nem sok értelmét látjuk a márciusiból tanulván. Ott is sztrájkoltunk, és nem lett semmi” – mondta egy pedagógus az RTL Házon kívül c. műsorának. Egy kelet-magyarországi település iskolájában már a kérdést sem merik feltenni, hogy sztrájkoljanak-e. A félelem nagy úr.

https://rtl.hu/hazon-kivul/2022/10/12/tanarsztrajk-tuntetes-kiallas-diakok-szulok-kormany-politika

 

Fenyegetések miatt nem lehet telefonon keresni a tankerületeket

Nemrégiben eltűnt a budapesti tankerületi központok honlapjáról a telefonszám, ezért kereste meg a hvg.hu a Klebelsberg Központot. „Sajnálatos módon az ellenzéki sajtóorgánumok, ellenzéki politikai szereplők hecckampányai, hazugságai miatt a gyalázkodó, fenyegető telefonok százait kapják a fővárosi tankerületi központok, emiatt vettük le ideiglenes jelleggel a telefonszámokat, annak érdekében, hogy a kollégáink a feladataikat el tudják látni.” Csakhogy a sajtóiroda telefonszámai is eltűntek, arra azonban a hivatal válasza nem tér ki, az ott dolgozókat nem akadályozza-e feladataik elvégzésében az, hogy a sajtóorgánumok nem tudják felhívni őket.

https://hvg.hu/itthon/20221012_Kiderult_miert_nem_lehet_telefonon_keresni_a_tankeruleteket

 

A „mételyezőket” emlegető etyeki polgármester kizavarta az RTL-t

A formabontó megnyilvánulásaival feltűnt fideszes polgármester ezúttal az „ármánykodó, ferde gondolkodású” tanárokat vette célba, mivel a gyerekek nem vettek részt a nagyközség október 6-i megemlékezésén. Korábban egy tanár célzott rá, hogy a távolmaradásnak szakmai okai voltak, az RTL Híradónak szülők el is mondták, mi van a háttérben. A polgármester véleményét azonban nem ismerhette meg a híradó.

https://rtl.hu/hirado/2022/10/12/etyek-polgarmester-zolyomi-tamas-metelyezok-iskola-tanarok-kikuldte-a-hiradot?utm_source=hirkereso-hu&utm_medium=textlink&utm_campaign=hirkereso-rss&utm_content=h%C3%ADrad%C3%B3

 

„Biztos, hogy folytatni fogom a polgári engedetlenséget”

Péntekre újabb országos sztrájkot hirdetett a PSZ és a PDSZ, a Diákok a Tanárokért csoport pedig vonulásos demonstrációt szervez. Több vidéki városban is szolidaritási akciók lesznek a pedagógusok mellett. Biztos, hogy folytatni fogom a polgári engedetlenséget, már nincs hova hátrálni – nyilatkozta a Népszavának Juhász Erzsébet, a VII. kerületi Madách Imre Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, akit levélben arra figyelmeztetett a Belső-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője, Marosi Beatrix, hogy ha nem hagy fel a polgári engedetlenségből „elkövetett” munkabeszüntetéssel, elbocsáthatják.

https://nepszava.hu/3172118_oktatas-polgari-engedetlenseg-tanarhiany-sztrajk-tuntetes

Előzmény: https://nepszava.hu/3172021_madach-imre-gimnazium-tanar-nyilt-level-belso-pesti-tankeruleti-kozpont-vezeto

 

A tanárok bére

„A szombathelyi egyetem két idén tavasszal végzett, egyenként körülbelül tizenöt fős tanárképzős osztályáról tudok: az egyikből egy, a másikból két végzős ment tanárnak. Az egész nyugati világban tanárhiány van, de ami minket fenyeget, az túltesz azokon. A baj az, hogy most tényleg nincs pénz jelentős emelésre, a kevés meg rosszabb, mint a semmi. Ezért írtam azt korábban, hogy ebben a helyzetben csak az őszinte szó segíthet. A többség meggyőzhető, ha igazat mondanak nekik.” Bencsik Gábor írása.

https://mandiner.hu/cikk/20221012_bencsik_gabor_facebook_velemeny_tanarok_tanarok_ber_pedagogus_belfold

 

A pedagógustüntetésről egy kormánypárti pedagógus szemével

„Ha rossz az oktatás színvonala – mint az visszatérő vád, még a pedagógusok részéről is -, akkor erről elsősorban ki tehet? Nem maguk a pedagógusok? Amikor a tüntető tanárok azt mondják, hogy fizessék meg jobban őket, mert akkor jönnek majd a pályára az értelmes fiatalok és a magasan kvalifikáltak, akkor ebben az is benne van, hogy most, a kevés fizetés miatt, a selejt maradt itt. Ezt ki kellene kérnünk magunknak, nem büszkélkedni vele! Bizonyos értelemben a saját állásuk ellen tüntetnek, hiszen ha nagyon jól lehetne keresni, tülekednének a magasan képzett, kiváló munkaerők a tanári állásokért, akkor óhatatlanul kihullanának a kiégett, lépést tartani nem tudók.” Ungváry Zsolt írása.

https://mandiner.hu/cikk/20221012_ungvary_zsolt_velemeny_pedagogus_tuntetes_belfold

 

A Magyar Filozófiai Társaság ellenséges propagandát tapasztal, ezért szolidáris a tiltakozókkal

A Magyar Filozófiai Társaság elnöksége közleményt adott ki: nem látják azokat az észszerű érveket, amelyek alátámasztanák azt az oktatáspolitikát, amely elviselhetetlen terheket ró a diákokra és a tanárokra, amely nem lát értéket a tanárok személyében és munkájában, amely nem keresi az oktatás korszerű fejlesztésének lehetőségeit”. Nem látják a párbeszédre irányuló készséget, a szakmai és érdekvédelmi szervezetek iránti nyitottságot, valamint nem tapasztalják az egyre súlyosbodó problémákkal kapcsolatban a konstruktív hozzáállás legkisebb jelét sem, „ami pedig egyetlen lehetséges útja lenne a hazai közoktatás egyre súlyosabb válsága rendezésének”. Ellenben észlelik a „tekintélyelvű nyilatkozatokat, a tanári szakma lejáratására irányuló politikai beszédeket, ellenséges propagandát tapasztalunk, amelyek jogi retorziókkal, a sztrájkjog megszüntetésével egészülnek ki”.

https://mandiner.hu/cikk/20221012_magyar_filozofiai_tarsasag_pedagogusok_beremeles_sztrajk_szolidaritas_nyilatkozat_iskola

 

Nem igaz, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt nem tiltakoztak a tanárok

A 12 évvel ezelőtt véget ért balliberális kormányzás alatt is voltak tömeges tiltakozások. 2007-ben volt minden idők egyik legnagyobb pedagógussztrájkja olyan szabályozás mellett, amely ma már elképzelhetetlen lenne.

https://hvg.hu/itthon/20221012_pedagogussztrajk_Gyurcsany_Bajnai?s=hk

 

A Kodolányi rektora belső vizsgálatot indít a tankerületi vezető plágiumgyanús szakdolgozata miatt

„Egyetemünk megteszi a szükséges intézkedéseket” – válaszolta Marosi Beatrix tankerületi vezető plágiumgyanús diplomamunkája kapcsán a Kodolányi János Egyetem rektora a Momentum oktatáspolitikusának, Tóth Endrének. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő bejegyzése szerint Marosi Beatrix, a Belső-Pesti Tankerületi Központ vezetője „diplomamunkájának jelentős része rossz plágium, a copy-paste módszerrel szabálytalanul bemásolt szövegrészekből áll”. Egy másik ellenzéki képviselő, Jámbor András a belügyminisztert és a Klebelsberg Központ elnökét szólította fel vizsgálatra.

ttps://magyarnarancs.hu/belpol/a-kodolanyi-rektora-belso-vizsgalatot-indit-a-kolcsey-tanarokat-kirugo-tankeruleti-vezeto-plagiumgyanus-szakdolgozata-miatt-252993

 

Nógrádkövesden hétfőtől nincs iskola alsósoknak, takarékosság miatt

Más településre kell járniuk az alsósoknak a fűtési szezon végéig. A szülőket nem kérdezték meg, akik attól is tartanak, a döntés végleges. Helyi járattal, egyedül kellene utazniuk néhány kilométert. A polgármester minden segítséget fejajánlott, de a fenntartó nem válaszolt. Erről az RTL híradója számolt be.

https://rtl.hu/hirado/2022/10/12/nogradkovesd-iskola-bezaras-futes-onkormanyzat-segitene-tankerulet-nem-valaszol

 

KK: az iskolákban egyelőre nincs szükség alternatív fűtésre

Bár már iskolabezárásra is volt példa, a Klebelsberg Központ felméréséből az derült ki: egyelőre nincs szükség arra, hogy az oktatási intézmények alternatív fűtési rendszerekre támaszkodjanak. A cikk felidézte: spórolásra hivatkozva bezárta a tankerület a hajdúvidi általános iskolát, mert nincs pénz a fűtésre, miközben több mázsa szén és tűzifa áll az intézmény udvarán. A diákoknak 15 kilométerrel távolabb, a hajdúböszörményi iskolába kell járniuk. A szülők felháborodtak és beperelték a fenntartót.

https://mfor.hu/cikkek/makro/meg-nem-kell-atallniuk-fafutesre-az-iskolaknak–allitja-a-klebelsberg-kozpont.html

 

október 13.

2025-re átlagosan bruttó 770 ezer forintot kereshetnek a pedagógusok

Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón azt mondta: ha minden vállalást sikerül teljesíteni, januártól jöhetnek az uniós pénzek, az eredetileg vállalt 2028 helyett 2025-re a diplomás átlagbér 80 százalékát kapnák a pedagógusok. Ehhez jövőre, 2023-ban csaknem 21 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal, 2025-ben pedig 30 százalékkal kell emelni a pedagógusok bérét. Előrejelzések szerint a diplomás átlagbér 2025-ben bruttó 972 901 forint lehet, vagyis a pedagógusok bére átlagban 777 ezer 673 forint körül alakul majd. Ez differenciált lesz, azt az Európai Bizottság is kérte, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusok ne a diplomás átlagbér 80, hanem 90 százalékát kapják.

https://hvg.hu/itthon/20221013_Gulyas_pedagogusberemeles?s=hk

 

Annyira rossz a helyzet, hogy inkább fizetnek

Jó ideje az EU-ra fogja a kormány, hogy nem tudja emelni a pedagógusok bérét, pedig valójában nem is kaphatna uniós forrásokat erre. A hvg.hu elmagyarázza, miért lehetséges ez mégis. Azt, hogy az Európai Bizottság most kivételt tett Magyarországgal, nem jókedvében tette, annak köszönhető, hogy a magyar közoktatás helyzete még az EU szerint is ezer sebből vérzik. Ahogy a legutóbbi, Magyarországról szóló országjelentés is megjegyzi, a tanári fizetések az OECD-tag uniós országok közül itt a legalacsonyabbak, és az egyéb felsőfokú végzettségűek fizetésének csupán 58-66 százalékát teszik ki. Egyébként a kormány csak rövid távon gondolkozik, hiszen hét év múlva ismét forrást kell majd találnia a béremelésre, jelezte a cikk.

https://hvg.hu/gazdasag/20221013_Brusszel_unios_forras_pedagogus_beremeles?s=hk

 

A kormány bejelentése a tervezett béremelésről nem tántorít el senkit

Ezt mondta a PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor az ATV Egyenes Beszéd c. műsorának. Nem lehet tudni, mit jelent a bázishoz viszonyítás Gulyás Gergely miniszter bejelentésében, egyébként pedig sok a „ha”, hiszen meg kell állapodnia a kormánynak az unióval a béremelésről. Beszélt a pénteki akciókról, a sztrájkról, amelyet a PSZ is meghirdetett. Amíg a sztrájkkövetelések nem teljesülnek, folytatódnak az akciók, de a végső cél az oktatás helyzetének javítása, ezért is kérte a PSZ kormánybiztos kinevezését, akivel szakmai párbeszédet lehetne folytatni.

https://www.atv.hu/videok/20221013/gulyas-gergely-eddig-nem-latott-pedagogusber-emeles-jon

 

Parasztvakítás folyik az alelnök szerint, folytatódnak az akciók

Gosztonyi Gábor szerint a kormány a béremelésről „olyan homályosan fogalmaz”, hogy „ez az egész nem más, mint parasztvakítás”. „Mondom a kollégáknak hangsúlyosan: ne hagyjuk magunkat eltántorítani, ha a sztrájkbizottság alá fog írni bármilyen dokumentumot, akkor fogunk leállni ezekkel az akciókkal, addig folyamatosan menni fognak a sztrájkok és egyéb más ilyen kísérő események” – jelentette ki a PSZ alelnöke.

https://www.atv.hu/belfold/20221013/nem-elegedettek-a-beigert-beremelesekkel-a-pedagogus-szakszervezetek-folytatjak-a-tunteteseket

 

„Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni”

Október 14-ére sztrájkot hirdetett a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) is, miként a PDSZ is. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke szerint nem véletlen, hogy előtte egy nappal tett Gulyás Gergely miniszter bejelentést a pedagógusok tervezett béremeléséről.Nagyon remélem, hogy az oktatásban dolgozók átlátják, miről is szól ez a bejelentés. Nyilván az volt a szándék, hogy így tompítsák a tankerületi túlkapásokat, de bízom benne, hogy ez semmilyen szinten nem fogja befolyásolni a pénteki akciót” – hangsúlyozta Gosztonyi Gábor. Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, nem hagyjuk magunkat hitegetni ilyen semmitmondó információkkal. Addig folytatjuk ezeket az akciókat, amíg nincs döntés a brüsszeli forrásokról, illetve az érdemi béremelésről, másrészt amíg a sztrájkbizottság és a kormányoldal között nem születik konkrét és aláírt megállapodás.

https://hang.hu/belfold/nem-hagyjuk-magunkat-megfelemliteni-147060

 

Kommunikációs lufi a béremelésre tett kormányzati bejelentés

Nem nyerte el a Pedagógusok Szakszervezete tetszését a kormányzati bejelentés, amely szerint – az unióval való megállapodás függvényeként – három ütemben emelnék a pedagógusok bérét. Ha komolyan is veszik a kancelláriaminiszter által tett bejelentést, számításaik szerint „akkor sem jön ki a matek” – mondta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke, aki szerint a három lépcsős emeléssel sem éri majd el a pedagógusok bére 2025-ben a miniszter által említett diplomás átlagbér nyolcvan százalékát, hiszen várhatóan az utóbbi is emelkedni fog.

https://index.hu/gazdasag/2022/10/13/psz-gulyas-gergely-pedagogusok-beremeles-sztrajk-pedagogus-beremeles/

 

A PSZ szerint beetetés a kormány ígérete a béremelésről

„Beetetés Gulyás Gergely bejelentése a pedagógusbérek emeléséről, mert még nincs megállapodás a kormány és Brüsszel között a pénzről” reagált a Telexnek Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke Gulyás Gergely miniszter bejelentésére. Szerinte a Kormányinfón bedobott béremelési szándék azt a célt szolgálja, hogy a tiltakozó akciókat visszafogja. „Hisszük, ha látjuk az ütemezést, de matematikailag akkor sem fog stimmelni az arány” mondta.

https://telex.hu/belfold/2022/10/14/a-psz-szerint-beetetes-a-kormany-igerete-a-tanarok-beremeleserol

 

A jövő évi bérajánlat csak az idei inflációt követné

Legalább 30 százalékkal kellene emelni első ütemben a pedagógusok bérét, hogy a diplomások átlagbérének 80 százalékához felzárkózzanak. Kérdés az is, mihez viszonyít a kormány, mit tekint bázisnak: az alapbért vagy az ágazati szakmai pótlékkal megemelt összeget – nyilatkozta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Szeged TV híradójának. Az alelnök egyébként Szegeden, a PSZ megyei szervezetének tanévnyitóján vett részt.

https://tv.szeged.hu/cikk/nem-lesz-nemzeti-energiacsucs-uj-berajanlatot-kaptak-a-tanarok-keszul-az-ut-a-szegedi-lezerkozponthoz-szegedi-hirado-2022-oktober-13-an

 

Tollat, seprűt és széket is kér a szülőktől az egyik budapesti gimnázium igazgatója

A kifizetések korlátozását rendelték el a tankerületi központokban, az iskoláknak még a működéshez szükséges dologi eszközök beszerzésére is külön engedélyt kell kérniük, több intézmény pedig a szülőkhöz fordult segítségért – értesült a Népszava, több példát említve az energiatakarékoskodásra is.

https://nepszava.hu/3172213_oktatas-magyarorszag-gimnazium-budapest-level

 

Ha ez így megy tovább, a tandíj bevezeti saját magát

Széttépte egynapi fizetését, hogy megmutassa, mit jelent, ha egy tanár sztrájkol. Molnár Attila, a kőbányai Szent László Gimnázium tanára a tiltakozás egyik arca lett. Ijesztő és drága jövő vár ránk, ha nem állnak ki magukért, mondja. Szerinte, amikor a tanárok sztrájkolnak, azt végzik el, amit a szülőknek kellene, de most megmozdult valami. Idézet a vele készült interjúból: „Onnantól kezdve, hogy a Kölcseyből elment 10 százaléka a tantestületnek, ötöt még elbocsátottak… Hát nem tudom, hogy a Kölcsey az így marad-e még Kölcsey? Az iskolák elkezdik szépen lassan elveszíteni a tradícióikat. Ha Karinthynak a 24 tanára még egyszer polgári engedetlenkedik, és mindegyiket ki fogják rúgni, akkor a Karinthy tantestülete, a Karinthy szellemisége, a hordozott tradíciók egy hatalmas csonkulást fognak elszenvedni. Mi lesz így az iskola szellemiségével?”

https://forbes.hu/penz/oktatas-tandij-pedagogusok-berek-tiltakozas/

 

Sztrájkolni fog négyszáz óvodai dolgozó Újpalotán

„Mint tapasztaljátok saját bőrötökön, az óvodákban dolgozó kollégák (is) mindennapi megélhetési gondokkal küzdenek az alacsony fizetések miatt, ráadásul sokan kényszerültek hivatásukat feladni a megalázóan alacsony, megélhetésre nem elegendő fizetések miatt” – olvasható a Facebookon. Kiállnak azon kollégák mellett is, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. 2022. október 21-én a XV. kerületi óvodák dolgozói nem veszik fel a munkát, így az intézmények gyermekeket sem tudnak fogadni.

https://rtl.hu/belfold/2022/10/13/ovoda-pedagogus-sztrajk-ujpalota-molnar-aron

 

Ismét több száz fős tömeg kísérte a tanárokat a tankerülethez

“Szakdolgozatírást vállalok” – ragasztotta ki valaki a Belső-Pesti Tankerületi Központ ajtajára, amelynek vezetőjéről, a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt polgári engedetlenkedő tanárát kirúgó Marosi Beatrixról nemrég derült ki, hogy a gyanú szerint egyetemi diplomamunkájának egy részét máshonnan emelte át. A tankerület szakmai vezetőjének csütörtökön sem volt nyugta, délután több száz szülő, diák és támogatók kísérték el a központhoz a budapesti Eötvös József Gimnázium 25, és a Madách Imre Gimnázium 21 tanárát, akik figyelmeztetést kaptak polgári engedetlenség miatt. A figyelmeztető leveleket postán küldték el, ám a tanárok a tankerületi vezető szemébe akartak nézni.

https://nepszava.hu/3172339_ismet-tobb-szaz-fos-tomeg-kiserte-a-tanarokat-a-tankerulethez

 

Egy tankerületi vezető megfélemlítő és törvénytelen módszerekről beszélt

Először szólalt meg a tiltakozások kirobbanása óta egy tankerületi vezető, miután a hvg.hu felhívta magántelefonján. Hajnissné Anda Éva, az I., II. és XII. kerületi iskolákat tömörítő Közép-Budai Tankerületi Központ igazgatója szerint a pedagógusok követeléseinek van jogalapja, a módszerekkel viszont nem ért egyet, sőt azokat olykor megfélemlítőnek és törvénytelennek tartja. Kifogásolja azt is, hogy a diákokat tiltakozásra kényszerítik.

https://hvg.hu/itthon/20221013_interju_tankerulet_vezeto_Hajnissne_Anda_Eva

 

MTA: „A helyzet hamarosan kezelhetetlenné válik”

Állásfoglalást adott ki a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottsága a pedagógusok anyagi megbecsüléséről, amelyben leszögezik: a mérések szerint egyre romlanak a magyar diákok eredményei, nem csökken az iskolát korán, végzettség nélkül elhagyók száma. „Diákjaink problémamegoldó képességének szintje már a fejletlen országokéhoz közelít, az iskolai teljesítmények családi háttér általi meghatározottsága tekintetében pedig a világ legproblematikusabb országai közé tartozunk”. „Tudományos elemzések egybehangzó eredményei szerint a közoktatás eredményességének legfőbb meghatározó tényezője a pedagógus, és amint azt számos tény mutatja, a magyarországi pedagógusok helyzete különösképpen nehéz.” „Az utóbbi időszakban a pályakezdő tanárok jövedelme nem elegendő az értelmiségi életfeltételek biztosításához sem” – áll az MTA állásfoglalásában.

https://hvg.hu/elet/20221013_A_helyzet_hamarosan_kezelhetetlenne_valik__Allasfoglalast_adott_ki_az_MTA_a_tanarok_helyzeterol?s=hk

 

Már csak a jó irányba kell tolni a biciklit

A G7 cikksorozata jelzi, hogy gyökeres össztársadalmi szemléletváltásra, a közoktatás teljes újragondolására lenne szükség, amihez nem elég a meglévő oktatási utakon és tartalmakon javítgatni. A rendszer egészét érintő, valódi változtatások nélkül nincs esély arra, hogy a magyar iskola jobb legyen, elinduljon a jövő felé vezető úton. Bogár Zsolt írása.

https://g7.hu/kozelet/20221013/mar-csak-jo-iranyba-kellene-tolni-a-biciklit-az-oktatasban/

 

október 14.

Országszerte több száz iskolában szüntetik be a munkát a pedagógusok

A PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet a Népszavának elmondta, a pénteki egységes sztrájkra mintegy 600 intézményből jelezte előzetesen csatlakozási szándékát a tantestületek kisebb-nagyobb része csütörtök délutánig, ami nem végleges adat, de már így is több, mint amennyi az október 5-ei sztrájkfelhívásra érkezett. Szerinte a tiltakozó akciók részsikerének lehet tekinteni a kormánybejelentést, hiszen a kormány eddig alacsonyabb béremelést ígért 2023-ra, de ez még mindig kevés. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás pedig arra mutatott rá: a bejelentett, jövőre esedékes 21 százalékos béremelés arra jó, hogy a hatalmas inflációt kompenzálja, valódi bérfelzárkóztatást nem jelent. Ismét arra szólította fel az oktatási kormányzat képviselőit, folytassák a tárgyalásokat a pedagógusok sztrájkbizottságával.

https://nepszava.hu/3172337_uj-lenduletben-a-tanarsztrajk-orszagszerte-tobb-szaz-iskolaban-szuntetik-be-a-munkat-a-pedagogusok

 

Indul az országos sztrájk, élőlánccal, flashmobbal állnak ki a tanárok jogaiért

Október 14-én már reggel elkezdődtek a tiltakozások, a sztrájk a fővárosban és vidéken. Összefoglaló a Telexen.

https://telex.hu/belfold/2022/10/14/oktober-14-pedagogussztrajk-flashmob-tuntetes-elolanc-diakok-tanarok-kozvetites

További: https://nepszava.hu/3172369_oktatas-magyarorszag-pedagogus-sztrajk-2022-10-14

 

Az ELTE több száz dolgozója is kiáll a pedagógusok mellett

Tiltakozó nyilatkozatot adott ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem 284 oktatója. A sztrájkjog megcsorbítása miatt a polgári engedetlenség részeként október 14-én oktatói és adminisztratív feladataikat csak korlátozottan látják el.

https://eduline.hu/kozoktatas/20221014_ELTE_tamogatas_tanarok

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X