Heti lapszemle 2022. április 1.

lapszemle

Köszönet azoknak a bátor dolgozóknak, akik a pedagógusok sztrájkbizottsága szervezésében vagy akár önállóan több napig is sztrájkoltak, visszaadták a hitet az összefogás erejében. Bár ez a kormány nem teljesítette követeléseinket, a társadalom szinte minden tagja tudhatja már, hogy az Orbán-kormány pedagógusoknak szánt életpálya-modellje megbukott. A többi a választópolgárokon múlik április 3-án.

 

március 26.

Ukrán diákok oktatása: minden segítség jól jön az iskoláknak

Biztosítja a kormány az ukrajnai menekült gyerekek iskoláztatását – közölte a minap az Emmi. A körzetes óvodáknak és iskoláknak fel kell venniük az érintetteket. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter az Inforádiónak azt mondta: már Nyugat-Magyarországon is egyre többen érdeklődnek az ukrán gyerekek taníttatásáról. Szerinte minden segítség jól fog jönni az iskoláknak. Az első időszakban a gyerekek feladata egyértelműen a nyelv elsajátításával kapcsolatos, így tudnak bekapcsolódni a tanulásba.  A helyzetet könnyítené, ha Ukrajnából pedagógusok is érkeznének, az ő oktatásba való bevonásukra viszont tankerületi források szükségesek. Összevont ukrán osztályok létrehozásáról viszont nincs szó, ehhez komplett ukrán nyelvű tantestület lenne szükséges.

https://infostart.hu/belfold/2022/03/26/horvath-peter-az-ukran-diakokrol-minden-segitseg-jol-fog-jonni-az-iskolaknak

 

március 27.

A pedagógusok a jövőért sztrájkolnak

Bán Mihály, a PSZ Veszprém megyei elnöke azt mondja, van értelme tovább sztrájkolni. Természetesen a kollégákat nem vihetik bele abba, hogy olyan áldozatot vállaljanak, amit már nem bírnak el, de a sztrájkot folyamatosan fenn kell tartani. El kell jutni odáig, hogy érdemi tárgyalásokat folytassanak a pedagógus szakszervezetekkel a diákok, a kollégák túlterheléséről, az oktatás feltételeiről, meg nyilván a bérekről is. Erről a megyei elnök a Facebookon írt. A Hírklikk felidézte Gosztonyi Gábor alelnök korábbi nyilatkozatát, miszerint a szakszervezetek a sztrájktárgyalásokat a következő kormánnyal is folytatni fogják, és ha az sem vezet majd eredményre, az egységes sztrájkot is. Millei Ilona cikkében kitért arra is, hogy Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a minap Békéscsabán keményen ostorozta a mai oktatáspolitikát: „az elmúlt időszakban kultúrharcot folytatott a kormány, megszállták a közoktatást, mint Oroszország Ukrajnát, csak nem számítottak akkora ellenállásra, mint amilyet az oktatásban dolgozók, diákok és a szülök tanúsítottak az elmúlt időszakban.”

https://hirklikk.hu/kozelet/a-pedagogusok-a-jovoert-sztrajkolnak/395780

 

március 28.

Folytatódik a sztrájk, az iskolák összehangolják a tiltakozást

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) célja, hogy továbbra is fenntartsa a sztrájkot az ország minden részében úgy, hogy kollégáik abba ne rokkanjanak bele anyagilag. A munkabeszüntetés idejére ugyanis nem jár bér, és az érdekképviseletek szerint a kormány épp arra játszik, hogy a pedagógusok kifáradnak, nem lesz több pénzük sztrájkolni – ezért sem foglalkoznak követeléseikkel, a választásokig pedig már tárgyalni sem akarnak a szakszervezetekkel. A koordinált munkabeszüntetéshez egy online térképen lehet nyomon követni, mely település iskoláiban terveznek sztrájkot egy adott napra. A PSZ és a PDSZ arra kéri az oktatásban dolgozókat, tiltakozó akcióikat mindig olyan napra tervezzék, amikor a környékükön épp nincs más intézmény, ahol sztrájkra készülnek. Március 28-ára 13 intézmény jelentkezett be, mint például a szegedi Deák Ferenc Gimnázium, ahol március 16-a óta hetedik napja tiltakoznak munkabeszüntetéssel a pedagógusok.

https://nepszava.hu/3151486_tanar-sztrajk-magyarorszag-iskola

 

Búvópatak: módszert váltottak a tiltakozó tanárok

Búvópatak néven folytatják akciójukat a pedagógusok. A PSZ elnökének tájékoztatása szerint új módszertant találtak ki, hogy országosan fenn tudják tartani a sztrájkot úgy, hogy az abban részt vevő tanárok se rokkanjanak bele anyagilag, hiszen erre az időszakra nem kapnak bért. Szabó Zsuzsa az Inforádiónak jelezte: ha az országgyűlési választás utáni új kormány nem mutat hajlandóságot a tárgyalásra, folytatódni fognak a munkabeszüntetések.

https://infostart.hu/belfold/2022/03/28/buvopatak-modszert-valtottak-a-tiltakozo-tanarok

 

Online térkép jelzi, hol szerveznek munkabeszüntetést az oktatásban

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke azt mondta a Klubrádió déli hírműsorának, hogy változásra volt szükség a sztrájk szervezésében. Az oktatásban dolgozóknak ugyanis nincs elég anyagi tartalékuk egy hosszú sztrájk fenntartásához, ám a búvópatak jellegű sztrájkkal (országosan, de nem egyszerre sztrájkolnak) az anyagi terhek jelentős részét csökkenteni tudják. Egy online térképen lehet regisztrálni a munkabeszüntetésre.

http://www.klubradio.hu/hirek/psz-osszehangolt-sztrajkok-jonnek-125225

 

Szegeden is folytatódott a búvópatak jellegű sztrájk

A Deák Ferenc Gimnázium tanárai sztrájkoltak március 28-án, az oktatás problémáit sorolták a helyi híradónak. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Szeged TV híradójának jelezte: van, aki már nem engedheti meg magának a további bérkiesést, mások ezt is vállalják. A búvópatak sztrájk azt jelenti, koordináltan folyik a munkabeszüntetés az országban, egy online térképen lehet regisztrálni. 5 perc 55 mp-nél kezdődik a beszámoló.

https://www.facebook.com/SzegedTV/videos/490072829237166

 

Kitart a választásokig a búvópatak sztrájk

A pedagógusok „búvópatak” sztrájkja biztos ki fog tartani a választásokig – nyilatkozta a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. „Sokakat már a saját anyagi veszteségük nagysága sem tántorít el attól, hogy így tiltakozzanak, mert a mostani helyzet tovább nem tartható.” Totyik Tamással a Hírklikk munkatársa arról is beszélgetett, hogy a magyarországi oktatás nincs felkészülve az ukrajnai menekült gyerekek iskoláztatására.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-penz-melle-paripa-is-kellene-a-menekult-gyerekek-tanitasahoz/395859

 

Március 28-án is folytatódott a sztrájk

Hétfőn pl. Budapesten a Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium nyolc pedagógusa, a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium 25 dolgozója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium 15 tanára sztrájkol – derül ki a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Civil Közoktatási Platform (CKP) térképe alapján. A Kőbányai Szent László Gimnáziumban a matematika-informatika-fizika szakos tanárok sztrájkolnak. Nyúlon az Aranykapu Óvoda és Bölcsőde 11 pedagógusa, Tiszavasváron a Váci Mihály Gimnázium két dolgozója sztrájkol. A szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban is folytatódott a sztrájk.

https://telex.hu/belfold/2022/03/28/sztrajk-polgari-engedetlenseg-koordinalt-pedagogus-szakszervezetek-iskolak-terkep

 

Munkacsoportonként sztrájkolnak Kőbányán

A kőbányai Szent László Gimnázium tanárai közölték, hogy március 28. és április 1. között új szisztéma szerint sztrájkolnak. A munkaközösségekkel egyeztetve körvonalazódott, hogy sokan továbbra is szívesen vállalnának egy napot a héten, de hogy ez láthatóbbá váljon, megegyeztek, hogy „tematikus” sztrájknapokat tartanak: hétfőn a matematika-fizika-informatika szakos kollégák sztrájkolnak, szerdán a magyar-történelem munkaközösség tanárai, a pénteki nap pedig a nyelveké.

https://444.hu/2022/03/28/a-kobanyai-szent-laszlo-gimnazium-tanarai-uj-rendszer-szerint-sztrajkolnak-tovabb?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-kobanyai-szent-laszlo-gimnazium-tanarai-uj-rendszer-szerint-sztrajkolnak-tovabb

 

A magyarországi iskolák nincsenek felkészülve az ukrajnai gyerekek oktatására

A Népszavának nyilatkozó pedagógusok, szakemberek szerint a hazai iskolák nincsenek felkészülve a háború elől menekülők oktatására, így az intézményeknek többségében rögtönzött módszerekkel kell nekiállni a feladatnak – valahogy úgy, ahogy két éve, a digitális oktatás elrendelésekor is történt. A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, Horváth Péter szerint mivel nincs gyakorlat, a pedagógusoknak nehéz dolguk lesz, és több szempontot is figyelembe kell venniük. A Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) elnöke, Trencsényi László nem tud arról, hogy korábban készültek volna külföldi, menekült gyerekek oktatásával foglalkozó átfogó tananyagok. Moldován Szilvia pedagógus elmondta: több mint húsz kollégájával és öt pszichológussal közösen foglalkoznak a gyerekekkel, mindannyian önkéntesen, saját szabadidejükben. Az iskolaszereket is önkéntes támogatóktól, civil és egyházi szervezetektől kapták, ahogy a tanodának helyt adó épületet is egy egyházi intézmény biztosítja.

https://nepszava.hu/3151480_oktatas-magyarorszag-menekultek-ukrajna

 

március 29.

A sztrájkban érintett munkáltatók jogsértéseket követnek el

Tagjaink jelezték: annak ellenére, hogy nem teljes munkanapon át vettek részt sztrájkban, illetve polgári engedetlenségben, értesítést kaptak a NAV-tól arról, hogy egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságuk megszűnt. A PSZ és a PDSZ nyílt levélben hívta fel a munkáltatók figyelmét: csak és kizárólag a ténylegesen sztrájkkal töltött idő alatt szünetel a társadalombiztosítás, így egy 8 órás napi munkaidő esetében 4 óra sztrájk összesen 4 óra időtartamban okozza a biztosítás szünetelését, és ha a munkavállaló nem teljes napra ellátatlan, nem kell a NAV-nál eljárnia a biztosítási jogviszony helyreállítása érdekében.

https://pedagogusok.hu/hirek/nyilt-level-a-munkaltatoknak/

 

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke a 24.hu kérdésére megerősítette a nyílt levélben foglaltakat. Azt mondta: több szakszervezeti tag is jelezte a problémákat. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a munkáltatóknak ez a gyakorlata általános volt-e.

https://24.hu/belfold/2022/03/29/pegagogussztrajk-tanarsztrajk-nav-egeszsegbiztositas-szakszervezet/

 

A sztrájkalapot lehet támogatni jegyvásárlással

A Punnany Massif, a Belmondo, Azariah, a Csíkszerda kórus és noÁr is fellép az április 1-jei szolidaritási koncerten, a budapesti Kossuth téren. A koncert egyben tüntetés is lesz, mások mellett Nagy Ervin színész és Törley Kata, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója is felszólal. Az esemény ingyenes, de támogatói jegyet lehet venni, az így befolyt összeggel a Tanítanék Mozgalom, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Humán Platformmal közösen létrehozott sztrájkalapot támogatják.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220329_szolidaritasi_koncert_es_tuntetes_a_Kossuth_teren

 

Szülők, tanárok térképen jelzik az oktatás problémáit

A Szülői Hang szervezet Szószóló a gyermekekért elnevezésű online akciójában szülők és pedagógusok közösen fogalmazták meg az oktatás problémáit. Több mint 2300 szöveges visszajelzés érkezett: bárki láthatja, hogy saját lakóhelyének környezetében mit tartottak a legfontosabb problémának. A közlemény szerint a kormány megszüntette a szakmai párbeszédet: a gyerekeink és országunk jövőjét meghatározó döntéseket a spórolás és a hatalompolitikai érdekek határozzák meg, valódi szakmai vita, tervezés és egyeztetés nincs. A kormánynak most sincsen nyilvános oktatási programja, mint ahogy korábban sem volt.

https://magyarnarancs.hu/belpol/szulok-tanarok-es-diakok-tettek-terkepre-hogy-hol-es-mi-a-problema-az-oktatassal-247389

 

Megoldások a holnapért

Az ország 61 iskolájából több mint 330 hazai fiatal és tanár jelentkezett a Megoldások a holnapért kihívás új évadára – közölték a megmérettetés szervezői, az EdisonKids és a Samsung. Az első megmérettetésben a zsűri által kiválasztott 50 diákcsapat, kísérő tanáraikkal, majd pedig a középdöntő után a legjobb 8 csapat júniusig keresheti a megoldást arra a problémára, amelyen szeretnének változtatni. A három meghirdetett kategória közül a fenntarthatóság foglalkoztatja leginkább a magyar fiatalokat, a legjobb 50-ből 27 csapat jelentkezett erre a témára, míg a digitális oktatásra 5.

https://hvg.hu/tudomany/20220329_megoldasok_a_holnapert_kihivas_edisonkids_samsung_jelentkezo_csapatok_mentoralas?s=hk

 

Majka: ha a pedagógusok radikális lépésre szánnák el magukat, sikerrel járhatnának

Gulyás Márton egyebek között a pedagógussztrájkról is kérdezte a dalszövegírót-rappert, aki azt mondta, sok ismerőse végzett tanárként, de ő soha nem lenne tanár. Majoros Péter szerint ugyanaz igaz a tanárokra is, mint az ápolókra vagy a rendőrökre: nagyon nagy összeget kellene arra áldozni, hogy azok az emberek, akik tanítanak, megfelelő életkörülmények között éljenek. Nem érti, miért éppen azok az emberek „vannak elhanyagolva”, akik ezekben a szakmákban dolgoznak. Úgy látja: ha a tanárok radikális lépésre szánnák el magukat, sikerrel járhatnának.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220329_Majka_Partizan_pedagogussztrajk

 

Kegyelmet kapott az elítélt pécsi tanár

Elnöki kegyelmet kapott Jancsula Dezső elítélt pécsi tanár, akit így nem tiltanak el a foglalkozásától. A majdnem négy évtizede óta tanító pedagógus szeptemberben vitatkozott össze egy, az iskola előtt, tiltott helyen cigarettázó tizenhat éves fiúval. A vita elmérgesedett, a tanár percekig nem engedte el a fiút. Az ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolta. A bíróság tárgyalás nélkül 170 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Jancsula Dezsőt, aki fellebbezett. A védője kegyelmi kérvényt nyújtott be a köztársasági elnökhöz. A tanár mellett több százan, szülők és tanítványok tüntettek.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220329_Jancsula_Dezso_elnoki_kegyelem

 

A CKP nyílt levélben tette fel kérdéseit a minisztériumnak

„Az orosz-ukrán háború következményeként több mint egy hónapja folyamatosan érkeznek menekültek hazánkba. A Civil Közoktatási Platform által képviselt köznevelési szervezetek aggodalommal látják, hogy a háború elől menekülő gyermekek sokféle, heterogén csoportjai számára nem állt össze egy egyértelmű, átlátható ellátási útvonalakat leíró, működőképes rendszer” – írta a CKP abban a levélben, amelyet Kásler Miklós miniszternek és Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak küldött. 33 kérdést kapott a minisztérium.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220329_ukran_gyerekek_oktatasa_CKP_kerdesek_Emmi

 

március 30.

A kormánynak még van néhány napja a követelések teljesítésére

A parlamenti választások után az új kormány megalakulásáig korlátozott jogkörökkel rendelkező ügyvezető kormány fog működik. Ebből következik, hogy csak e héten van lehetősége arra a jelenlegi kormánynak, hogy teljesítse a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottságának követeléseit. Nyílt levélben szólítottuk fel a kormányt követeléseink teljesítésére.

https://pedagogusok.hu/hirek/ezen-a-heten-meg-van-lehetosege-a-kormanynak-a-szakszervezeti-kovetelesek-teljesitesere/

 

A PSZ-nek joga van megtudni a közérdekű adatokat!

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) igazat adott a Pedagógusok Szakszervezetének. Eszerint jogosan kérdeztük a Magyar Államkincstárat, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt, a Klebelsberg Központot arról, hogy 2021 januárja és júniusa között hány köznevelésben és szakképzésben dolgozó kolléga volt táppénzen koronavírus-fertőzés miatt, hányan kapták meg a 100%-os táppénzt stb. A hatóság 2022. március 29-én keltezett levele szerint a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) által hónapokkal ezelőtt kér adatok jelentős része rendelkezésre áll elektronikusan, egyszerű informatikai művelettel előállítható. A NAIH választ vár arra, hogy a hivatalok adatigénylést elutasító levele miért egyezett meg szóról szóra. A NAIH felszólította a szervezeteket, hogy haladéktalanul küldjék el a PSZ által kért nyilvános közérdekű adatokat közérthető formában.

https://pedagogusok.hu/hirek/jogunk-van-megtudni-a-kozerdeku-adatokat/

 

Folyik a koordinált munkabeszüntetés

Március 30-án is folytatódott a koordinált sztrájk, aminek lényege, hogy a sztrájkoló tanárok nem egyszerre szüntetik be a munkát. Ezzel továbbra is fenn tudják tartani a tiltakozást, hiszen nem lesz egy embernek anyagilag olyan megterhelő a mindennapos részvétel. Március 30-án Budapesten pl. a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 14. kerületi tagintézményének 10 pedagógusa, az Újbudai József Attila Gimnázium hat tanára sztrájkolt. Komáromban a Jókai Mór Gimnázium 19 pedagógusa, Pécsen a PTE GYÁIG 1. Sz. Általános Iskolájának nyolc pedagógusa sem veszi fel a munkát.

https://telex.hu/belfold/2022/03/30/sztrajk-szakszervezetek-pdsz-psz-munkabeszuntetes-koordinalt-terkep

 

március 31.

Ha a képviselők fizetésére volt pénz, a pedagógusokéra is lett volna

A Szülői Hang 2300 válaszból készített országos térképet: a legtöbben a tanárok kiégését jelezték a legfőbb problémának. Közben a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) még a választás előtt lépést vár a kormánytól a tanárok bérrendezése ügyében, főként azután, hogy a parlamenti képviselők fizetését megemelték – erről Totyik Tamás, a PSZ alelnöke nyilatkozott az RTL híradónak. Április elsején szolidaritási koncert lesz a tanárok mellett a parlament előtt, erre is kitért a híradó.

https://rtl.hu/hirado/2022/03/31/szulok-is-felszolaltak-az-oktatasi-rendszer-hibai-miatt

 

Politikai kérdés, hogy az oktatásban dolgozók bérét nem rendezi a kormány

„A PSZ-nek és a PDSZ-nek teljesen mindegy, hogy a választások után ki lesz a kormányfő, a sztrájkbizottságnak egy feladata van, a tárgyalásokat folytatni, a pedagógusok érdekeit érvényesíteni, elérni a célokat” – nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Hírklikknek. Azért írtak levelet Orbán Viktornak és a kormánynak három nappal a választás előtt, mert nyilvánosságra került, hogy az országgyűlési képviselők fizetését olyan mértékben emelték meg, aminek nettójáról is csak álmodozik egy, a legmagasabb fizetési kategóriába tartozó, nyugdíj előtt álló pedagógus. Pénz van, a kormány politikai okokból nem akarja emelni a pedagógusok bérét.

https://hirklikk.hu/kozelet/politikai-kerdes-hogy-az-oktatasban-dolgozok-beret-nem-rendezi-a-kormany/396005

 

Sopronban is támogatták pedagógusaikat a diákok

„Az eső ellenére közel 150 ember eljött a demonstrációra, és ezért nagyon hálásak vagyunk nektek! Jó látni, hogy más városokban is ilyen szolidáris a diákság” – írták a diákok, hozzátéve: az esemény kezdetén meghallgatták noÁr pedagógussztrájkra írt dalát, majd különböző foglalkozásokon kérdezték a résztvevőket az ADOM reformpontjairól és a tanársztrájkról.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220401_Sopron_diakdemonstracio

 

Molnár Áron: az oktatás nem jobb- és baloldal kérdése

„Az oktatás nem jobb- és baloldal kérdése, de nagyon fontos megemlíteni, hogy a most 12 éve regnáló rendszernek három ciklus is megadatott, hogy megreformálja az oktatási rendszert, ám csak rontott rajta. Ezt a művésztársadalom is érzékeli. Nekik is vannak gyerekeik az iskolában. Én most 100%-os támogatottságot látok. Nem nagyon volt olyan ember, akit felhívtam, hogy van-e kedve a klipben szerepelni, az ügy mellé állni, és azt mondta volna, hogy »bocs, de nem«. Ez nagyon jó érzés” – mondta noÁr, jelezve: április elsején szolidaritási koncert lesz a budapesti Kossuth téren a pedagógusok mellett.

https://mandiner.hu/cikk/20220331_belfold_valasztas_oktatas_pedagogussztrajk_noar_velemeny

 

Mint egy lassított felvétel: 20 éve romlik az oktatás minősége

Az elmúlt 20 évben a magyarországi oktatási mutatókból egyértelműen kitűnik: a rendszert a 2010-ben indított reformcsomag úgy forgatta fel, hogy a negatív spirált nem törte meg, sőt, minden jel szerint jelentősen erősített rajta. A tanársorsra előszeretettel „halálpálya-modellként” hivatkozó, hónapok óta az aránytalanul alacsony bérek rendezését követelő pedagógusok sztrájkkal és polgári engedetlenséggel igyekeznek jobb belátásra bírni a kormányt, amely válaszként rendelettel lehetetlenítette el a sztrájkot. A diákok eredményeinek látványos romlása mellett az utóbbi pár évben a szakértők már a rendszer összeomlásáról beszélnek. Elemző cikk.

https://g7.hu/kozelet/20220331/mintha-lassitott-felvetelben-neznenk-husz-eve-ahogy-a-magyar-oktatas-minosege-romlik/

 

Tényleg baj van az oktatásban, ki nem érti még?

Siralmasak a pedagógusfizetések, miközben egyre több a munka, egyre kevésbé érzékelhető szakmai megbecsültség, egyre súlyosabb a tanárhiány. A diákok túlterheltek, a tananyag hatalmas, a sajátos nevelési igényű gyerekek integrációjához nincs elég szakember. Ilyen problémákat gyűjtött össze az a több mint 2300 pedagógus, szülő és diák, aki elküldte véleményét a Szülői Hangnak. A cikk felidézte: a maximális fizetés eléréséhez Magyarországon tanárként 42 évet kell dolgozni, míg az uniós átlag 25 év. Összesen bruttó 312 ezer forinttal számolhatnak a pályakezdők és azok is, akik főiskolai diplomát szereztek (például tanítóként vagy óvodapedagógusként dolgoznak). Adókedvezmény nélkül nettó 207 ezer forintból kénytelenek kijönni egy hónapban.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220331_kozoktatas_problematerkep_valasztas

 

A járvány hatása a fiatalokra

A pandémia érdemben változtatta meg a társadalmi szokásokat, olyan traumatikus folyamatokat indíthatott el, mint például az elmagányosodás, a szorongás, a társadalmi feszültség. Ezeknek hosszú távú hatásai vannak az egész társadalomra, de leginkább a fiatalokra: a pandémia okozta társadalmi feszültségek az egész 10-25 éves korosztályra hatással lehetnek. A szabadságjogok korlátozása, a spontaneitás megszűnése, az ifjúsági életszakasz csonkulása, az alapvető kulturális szokások átalakulása és a jövő teljes bizonytalansága őket érintette a legsúlyosabban.

https://www.penzcentrum.hu/otthon/20220331/cudar-vilag-jon-ezek-a-magyar-fiatalok-lesznek-a-mostani-valsag-legnagyobb-vesztesei-1123524

 

PDSZ: Az iskolákban, óvodákban nincs “genderőrület”, nincs mit megállítani

Az iskolákban, óvodákban nincs “genderőrület”, úgyhogy nincs mit megállítani, ahogy nincs nem-átalakításra nevelés és egyéb, a miniszterelnök által állított ostobaságtól sem kell tartani – közölte a PDSZ, miután Egerben a kormányfő arról beszélt, hogy “meg kell állítani a genderőrületet”.

https://magyarnarancs.hu/belpol/pdsz-az-iskolakban-ovodakban-nincs-genderorulet-nincs-mit-megallitani-247464

 

Iskolaigazgató buzdítja a szülőket, szavazzanak a kormány álláspontjára a népszavazáson

Levelet küldött a miskolci Lévay József református gimnázium igazgatója a tanulók szüleinek március 31-én, ebben a népszavazáshoz és a parlamenti választáshoz ad nekik néhány jótanácsot, főleg a referendum ügyében erősen a kormányzati politikához illeszkedőt. Ábrám Tibor igazgató olyan „nemzetközi folyamatokról” ír, amelyek „ma már Magyarországon is megjelentek”, és amelyek „akár a szülők ellenére is másfajta szemléletet akarnak kialakítani gyermekeinkben”, mint a „felelős keresztyén élet”. Ezért arra kéri a szülőket, hogy „vegyenek részt a népszavazáson, és támogassák azt, hogy a gyermeknevelési döntések szülői jogkörben maradjanak”.

https://telex.hu/valasztas-2022/2022/03/31/iskolaigazgato-buzditja-a-szuloket-szavazzanak-a-kormany-allaspontjaval-megegyezoen-a-nepszavazason

 

Kásler Miklós: 110 milliárdot fordíthat a kormány köznevelési intézmények fejlesztésére

A fejlesztés célja, hogy ne csak a nagyvárosokban, hanem a kisebb városokban, kisebb településeken működő iskoláknak is biztosítsák a minőségi oktatás feltételeit – mondta Kásler Miklós miniszter, hozzátéve, hogy a pályázathoz – amelyből 61 milliárdot már lekötöttek – a kormány 25 milliárd forint többletforrást biztosított.

https://www.origo.hu/itthon/20220331-kasler-miklos-110-milliard-forint-koznevelesi-intezmeny.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

április 1.

Felfüggesztjük a sztrájkot a parlamenti választás miatt

A PSZ és a PDSZ közös sztrájkbizottsága sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a parlamenti választás miatt április elsején éjféltől felfüggeszti a március 16-tól határozatlan időre meghirdetett sztrájkot. A sztrájkbizottsági tárgyalásokat majd az új kormánnyal folytatja. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke azt mondta: március 16-án, 17-én és 18-án több mint 40 ezren sztrájkoltak, de ebben nincsenek azok, akik polgári engedetlenségben vettek részt, vagy akiket akadályoztak a sztrájkban. Azok száma, akik legalább egy napot sztrájkoltak, meghaladja a 29 ezret. A két szakszervezet vezetőinek április 1-én tett bejelentését közvetítettük a Facebookon. Itt lehet elérni:

https://www.facebook.com/pedagogusok.szakszervezete/videos/7159926034082322

 

Őrület

Ha az egri beszédét „komolyan gondolja, a kormányfő fejében egy nagyon torz, a valóságtól teljesen elrugaszkodott kép él a magyar iskolákról. Valami olyasmi, hogy a pokol bugyraiból szent hazánkba szökött pedagógusok, ezek az ördögi gazfickók csak egyvalamire tudnak gondolni: hogy a kisfiúkat kislánnyá, a kislányokat kisfiúvá “neveljék”, esetleg még nemi átalakító műtétekre is előjegyezzék őket. Egy súlyosan beteg elme fantazmagóriája ez, hogy milyen indíttatásból, milyen hatásoktól alakulhatott ki, azt ne is firtassuk. A hazai köznevelési intézményekben természetesen senki és semmi nem akarja átnevelni a gyerekeket, ha az új Nemzeti alaptantervet és a nemzeti-álkeresztény giccsektől hemzsegő, tudománytalan egyentankönyveket most nem vesszük figyelembe. A pedagógusokat egészen más foglalja le: az iskolákban a túlterheltség, iskolán kívül pedig a fizetésük hó végére megmaradt forintjainak számolgatása.” Juhász Dániel cikke.

https://nepszava.hu/3152080_orulet

 

Bő nyolc hónapja hiányzik a szexuális neveléshez kellő kulcsrendelet

Mióta csak tavaly július 8-án hatályba lépett a melegellenes irányba eltérített pedofiltörvény, a köznevelési törvénybe bekerült és – azóta is ott lóg a levegőben – néhány passzus, amelyek egy olyan nyilvántartást emlegetnek, ami nem létezik. A törvénnyel azt a kormányzati akaratot foglalták jogszabályba, hogy 18 éves kor alattiak lehetőleg ne szerezhessenek információkat szexuális kisebbségekről, transzneműségről, LMBTQ-témákról.

https://telex.hu/belfold/2022/04/01/iskolai-szexualis-neveles-hianyzik-a-nyilvantartas-civilek-kiszorultak

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X