Heti lapszemle 2021. augusztus 13.

lapszemle

Válságban a tanári szakma, többezer a betöltetlen álláshely az iskolákban, az óvodákban. A baj csak hosszú távon orvosolható, ha a pedagógusképzésre egyre több fiatalt sikerül elcsábítani, majd munkavállalóként megtartani az oktatás rendszerében. Addig jó lenne, ha lehetőség lenne arra, hogy a „vállalkozó kedvű” nyugdíjas kollégák többet dolgozhassanak. A megoldás egyik alapvető pillére a bérrendezés. Az oktatási kormányzat szerint „nincs itt semmi baj”.

augusztus 9.

Válságban van a tanári szakma, a pályán csak a megszállottak maradnak

Fábián István (2010-től három éven át a Debreceni Egyetem rektora volt, 2016-tól két éven keresztül a Fizikai Kémiai Tanszék vezetőjeként dolgozott) úgy véli, a kormány ezzel megint egy komoly problémát próbál elfedni. Interjú.

„Ez tényleg képtelenség! A középiskolai tanártól kevesebbet várunk el, mint a felvételizőtől? Elég baj, hogy amúgy is egyre csökken azon pedagógusok száma, akik valóban hivatásként élik meg szakmájukat, hiszen az életpályamodellnek titulált rendszerben a minősítések, a kötelező portfólióvezetés, a borzalmasan megnőtt, mindamellett teljesen fölösleges adminisztráció elvette a kedvüket. A kormányzati szlogen szerint a legjobb képességűek és képzettségűek tanítsanak, csak egyáltalán nem adnak hozzá semmiféle motivációt.”

https://nepszava.hu/3128713_valsagban-van-a-tanari-szakma-a-palyan-csak-a-megszallottak-maradnak

Megjelent a gyermekvédelmi törvény végrehajtási rendelete

A közlönyben megjelent végrehajtási rendelet szerint, óvoda, iskola közelében nem lehet árusítani, nem lehet az üzlet kirakatába tenni, és a többi terméktől elkülönítve, csak zárt csomagolásban lehet árulni minden olyan gyermekeknek szóló terméket, amely a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, a homoszexualitást népszerűsíti, illetve a szexualitást öncélúan ábrázolja. A gyermekek védelmében született újabb jogszabály 30 nap múlva lép életbe és betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi majd – áll a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményében. (Az még mindig nem tisztázott, mit jelent a népszerűsítés.)

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20210806-megjelent-a-gyermekvedelmi-torveny-vegrehajtasi-rendelete

Ha állami gondozott vagy, jó eséllyel előbb-utóbb az utcán kötsz ki

A Február Harmadika Munkacsoport aktuális felmérése szerint sok fiatal azután vált hajléktalanná, hogy kikerült az állami gondozásból. Ők még a hajléktalanok között is hátrányos helyzetűnek számítanak: kevésbé iskolázottak, gyakrabban kell az utcán aludniuk, és jobb híján guberálásból és kéregetésből élnek. Emögött az is áll, hogy az ellátórendszer nem képes felkészíteni a fiatalokat az önálló életre, az otthonteremtésre adott támogatás pedig semmire nem elég a mostani árak mellett. Az Esély című társadalom- és szociálpolitikai folyóirat friss számában jelent meg Győri Péter tanulmánya [pdf], ami azt vizsgálja, hogy milyen összefüggés van a hajléktalanság és aközött, hogy valaki élete során állami gondozott volt.

https://telex.hu/belfold/2021/08/08/hajlektalansag-allami-gondozottak-gyori-peter-februar-harmadika-felmeres

Eltűnt betegségek nyomában – Interjú Sarlós Erzsébet, szenzomotoros terapeutával, gyógytestnevelés szakos tanárral

Diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, ADHD, autizmus spektrum-zavar, Asperger-szindróma mindegyik éveken át tartó fejlesztő foglalkozásokat, végtelen hosszú iskolakeresési procedúrát, komoly anyagi és lelki tehertételt jelent a család és főleg a címkét hordani kénytelen gyerek számára. Ha pedig valaki elindult ezen az úton, nincs megállás, a bélyegektől egy esetleges gyógyulás után nem egyszerű megszabadulni.

https://www.evamagazin.hu/eltunt-betegsegek-nyomaban-interju-sarlos-erzsebet-142683?utm_medium=hirkereso

Kötelező oltást a munkavállalóknak?

A javaslatnak azzal az alapvető céljával egyetértenek a szakszervezetek is, hogy növelni kell az átoltottságot, azt viszont, hogy a munkáltatók ilyen jogot kapjanak, mereven elutasítja a teljes szakszervezeti oldal – magyarázta a MASZSZ elnöke. Az Új Egyenlőség szerdán megjelent podcastjában Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes kérdezte Kordás Lászlót, a MSZSZ elnökét arról, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének, Parragh Lászlónak korábban prezentált javaslata miért ütközött a szakszervezetek heves ellenállásába, és hogyan lehetne ésszerű kompromisszumot kialakítani úgy, hogy az átoltottság is növekedjen, illetve a dolgozók se érezzék magukat kiszolgáltatottnak.

https://ujegyenloseg.hu/kotelezo-oltast-a-munkavallaloknak-beszelgetes-korda-laszloval/

augusztus 10.

Nyáry: Az iskolában tanítják, de ott árusítani nem szabad

“Szapphó és Anacreon a szöveggyűjteményben is benne vannak, az európai irodalom velük kezdődik, de mondhattam volna Shakespeare férfiakhoz írott szonettjeit, Michelangelót, Thomas Mannt” – Nyáry Krisztián irodalomtörténész, a Líra könyvkiadó igazgatója a Klubrádió Reggeli gyors műsorában összerakott pár szerzőt, akiknek a műveit mostantól nem szabad a kiskorúak kezébe adni. Mindezt a pedofilellenes törvény végrehajtási rendeletének megjelenése kapcsán mondta, amely megtiltja iskolák és templomok 200 méteres körzetében olyan könyvek árusítását, amelyek homoszexualitást jelenítenek meg. “Kell rostálni az ókortól az újkorig azokat, amik a bűnös szerelemről szólnak” – mondta a műsorvezető.

https://www.klubradio.hu/adasok/nyary-az-iskolaban-tanitjak-de-ott-arusitani-nem-szabad-120039

Már drónnal is permeteznek az Északi Agrárszakképzési Centrumban

Az ipari szakképzésben 5 éve működő új intézményi hálózathoz hasonlóan 1 éve alakították át a mezőgazdasági szakképzést is, 2020. július 1-én jöttek létre az agrárszakképzési centrumok. Az Agrárminisztériumhoz tartozó 61 intézményt 5 centrumba szervezték. Az Északi Agrárszakképzési Centrum 4 megye, Hajdú-Bihar, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg 11 tagintézményét integrálja. Közel 3300 tanulóval, 6 ágazatban tevékeny: mezőgazdaság és erdészet, élelmiszeripar, turizmus-vendéglátás, rendészet, gépészet és környezetvédelem. A főigazgató, Lévai Imre beszélt az elmúlt egy évről.

Egyebek mellett elmondta: fontos cél, hogy vonzóvá tegyük az agrárszakmákat, és a képzési hálózattal, a magasabb oktatási színvonallal hívjuk fel a pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét a mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre. Nagy szükség van a piacképes tudással, korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező, dolgozni tudó és akaró szakemberekre.

https://www.magro.hu/agrarhirek/mar-dronnal-is-permeteznek-az-eszaki-agrarszakkepzesi-centrumban/?source=hirkereso

augusztus 11.

PSZ: Ősztől már Budapesten is érezhető a pedagógushiány. Válságban a tanári szakma?

Már nem csak a vidéki kisiskolákban, hanem a fővárosban is egyre nagyobb a pedagógushiány. Egy budai intézményben 24 álláshelyet hirdettek, és csak kilencre volt jelentkező – nyilatkozta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a Spirit FM rádió Aktuál című műsorában augusztus 10-én.

https://www.youtube.com/watch?v=JtkIWB9tZ6g&ab_channel=SpiritFM

Muszájból ingáznak a tanárok a falusi iskolák között, és igazán senki nem jár jól vele

Nem kell minden iskolába külön kémiatanár – érvelt nemrég az áttanító pedagógusok mellett Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke. A kisebb településeken évek óta egyre több iskolában alkalmaznak utazó tanárokat, a rendszer azonban az érintettek szerint leginkább kényszermegoldás. A szakszervezet szerint a rendszerből 12 ezer pedagógus hiányzik, ha semmi nem változik, 4–5 éven belül padlóra kerülhet a közoktatás.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke. Totyik Tamás szerint az utazó tanárokkal ugyan ideig-óráig meg lehet oldani, hogy minden intézménybe jusson a hiányzó pedagógusokból, de a rendszernek rengeteg a hátránya, és ő is elismerte, hogy az intézményvezetők sem rajonganak érte. Más megoldás azonban egyelőre nincs, hiszen a PSZ számításai szerint jelenleg körülbelül 12 ezer főállású pedagógus hiányzik a közoktatásból. Ez a szám minden bizonnyal tovább fog romlani, méghozzá nem is a túl távoli jövőben.

https://hvg.hu/itthon/20210811_attanito_tanar_pedagogus_kozoktatas_tanarhiany

Járműgyártási képzés Szekszárdon

Ágazati képzőközpontot hoz létre a specializált gép- és járműgyártás területén a Tolna Megyei Szakképzési Centrum – közölte az intézmény kedden az MTI-vel. A fejlesztést a Széchenyi 2020 program 270 millió forintos támogatásával valósítják meg – írták.

A képzőközpontban az elektromos és hibrid technológiák terjedéséhez alkalmazkodó, a régió lakossági és vállalkozói igényeinek megfelelően, magas színvonalon képeznek szakembereket.

https://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=188496

augusztus 12.

Továbbra is nagy a tanárhiány, Budapesten is

Az elnök az ATV Start című műsorában nyilatkozott augusztus 12-én reggel. Elmondta, most már a fővárosi iskolákban is sok tanár hiányzik. Beszélt az utazótanárok bizonytalan és szabályozatlan helyzetéről, és a pedagógushiány egyik alapvető okáról, az alacsony bérekről.  A bérek rendbetételéhez 300-400 milliárd kellene, és nem mozdul a kormány. Mozduljon, mert baj lesz! – zárta a beszélgetést.

http://www.atv.hu/videok/video-20210812-tovabbra-is-nagy-a-tanarhiany-foleg-budapesten

Totyik Tamás: a rutinos intézményvezetők a tantermi és a digitális oktatásra is fölkészülnek

Ez megint egy olyan tanévkezdet lesz, hogy nem tudjuk, épp milyen lesz az aktuális járványhelyzet. Az állam egyelőre tantermi oktatásra készül, arra való hivatkozással, hogy a pedagógusok 80 százaléka be van oltva, és a diákok jelentős része is oltott már. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint viszont, ha ismét digitálisan kellene oktatni, az államnak jelentős tartozást kellene törlesztenie, hiszen a digitális tananyagok nincsenek megfelelő mennyiségben feltöltve, az új tankönyvekhez pedig nem készültek el a digitális tananyagok. A diákok augusztus végi oltását is késői időpontnak tartja, mert tanévkezdésre nem tud kialakulni védettségük. Úgy gondolja, mindezek ellenére, a rutinos intézményvezetők készülnek arra, hogy olyan órarendet és tantárgyfelosztást készítsenek, amibe belefér az online oktatás is, ha ismét vészhelyzet lenne.

https://hirklikk.hu/kozelet/totyik-tamas-a-rutinos-intezmenyvezetok-a-tantermi-es-a-digitalis-oktatasra-is-folkeszulnek/385444

Nehéz feladattal küzdenek az igazgatók: három héttel a tanévkezdés előtt még több száz iskolába keresnek tanítót

Hamarosan kezdődik a tanév, sok helyen azonban még nem is ismerik a diákok leendő tanáraikat. Augusztus közepén például még mindig több száz általános iskolába keresnek tanítót. A pedagógusok pótlásához a PSZ szerint legalább 7–8 évre lenne szükség, de amíg egy pályakezdő tanár bruttó 230 ezer forintot keres, a versenyszférában pedig a kezdők bére bruttó 340 ezer forint, nem lehet változásban reménykedni. Az érdekképviselet alelnöke, Totyik Tamás úgy véli, a vészharangot már rég meg kellett volna kongatni, ha ugyanis nem lesz változás, akkor 4–5 éven belül padlóra kerül a közoktatás.

https://eduline.hu/kozoktatas/20210812_tanitohiany_2021_tanevkezdes

Alibifoci: miért nem csökken a korai iskolaelhagyók száma Magyarországon? Radó Péter oktatáskutató cikke

Az ezredforduló óta az EU közös oktatáspolitikai céljai lassan megújultak, azok az indikátorok azonban, melyek az egyes országok közoktatási rendszereinek sikerességét mérik meglepően stabilak. E mérőszámok között van két úgynevezett kulcsindikátor (headline indicator), melyekhez 2020-ig elérendő közös célértékek kapcsolódtak. Az egyik a diplomás 30-34 évesek aránya, mellyel kapcsolatban a közös cél az országonként és átlagosan 40 százalék elérése volt, a másik pedig a korai iskolaelhagyók, az oktatásból teljes értékű középfokú végzettséggel kilépő 18-24 évesek arányának átlagosan 10 százalék alá csökkentése volt.

Ami Magyarországot illeti ennek a sikernek nincs nyoma. Miközben 2020-ban az unió átlagában a diplomások aránya a 30-34 éves korcsoportban 41 százalék volt (amivel az EU túlteljesítette az erre az évre a maga számára kitűzött célt), Magyarországon ez az arány csupán 33,2 százalék, s inkább távolodunk a közös céltól, semmint közelednénk hozzá. (Ennek okairól itt írtam.) A korai iskolaelhagyók arányának alakulása azért speciális, mert e tekintetben az ezredfordulón nagyon jelentős előnnyel indultunk a legtöbb európai országhoz képest, ráadásul 2006 és 2010 között majdnem két százalékkal javultak az adataink. Utána azonban ismét romlottak, az évtized közepétől pedig 12 százalék körül ragadtak, ami ekkor már rosszabb teljesítmény volt, mint az EU folyamatosan javuló, 2020-ra 10 százalék alá csökkenő átlaga.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210811/alibifoci-miert-nem-csokken-a-korai-iskolaelhagyok-szama-magyarorszagon-495794?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Ezen az 5 területen a legnagyobb a lemaradásunk az uniós átlaghoz képest

Ahhoz, hogy tiszta, okos és sikeres országot építsünk, nem annyira a fizikai, infrastrukturális javakban vagyunk elmaradva Európától, mint inkább a képzett emberfőkben. Mindehhez elképzelhetetlen a korszerűtlen és az esélyegyenlőtlensége folyamatosan újratermelő oktatás megreformálása, a korszerű egészségügy felépítése nélkül. Röviden ezekben a mondatokban lehet összefoglalni a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Fejlesztéspolitikai szakosztályának online konferenciáján elhangzott, az Egyensúly Intézet Magyarország 2030 című tanulmánykötetét mutatták be. Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója elmondta: azért állította össze a Magyarország 2030 című kötetet, hogy az abban vázolt szakpolitikai javaslatokkal nyújtson segítséget azoknak, akik az ország jövője érdekében szeretnének cselekedni.

https://novekedes.hu/elemzesek/ezen-az-5-teruleten-a-legnagyobb-a-lemaradasunk-az-unios-atlaghoz-kepest

A katolikus egyház óvodafejlesztési programja több mint 10 milliárdos állami támogatást kap

A kormány tízmilliárd-ötvenmillió forint többletforrást biztosít a Magyar Katolikus Egyház országos óvodafejlesztési programjának – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.

https://telex.hu/belfold/2021/08/12/a-katolikus-egyhaz-ovodafejlesztesi-programja-tobb-mint-10-milliard-allami-tamogatast-kap

Minden értékesíthetőt lefoglalt volna a NAV Iványi Gáborék szegedi iskolájában

A Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) szegedi intézménye már tavasszal felkerült az adósok listájára, a közösség elnökének, Iványi Gábornak a közleménye szerint a napokban az adóhatóság már rá is tette volna a kezét az értékesíthető ingóságokra, ha lettek volna ilyenek. Csakhogy ilyet nem találtak, mert a táblák, a padok, nem értékesíthetők a helyszínre érkező hivatalnokok megítélése szerint. Legalábbis ez derül ki Iványi Gábor közleményéből. A MET a kormány támogatása híján évről-évre egyre nehezebb helyzetbe kerül, miközben állami feladatokat is ellát, és intézményeiben főként szociálisan rászoruló családoknak nyújtanak segítséget, akár oktatásról, akár más ellátásról van szó. Tavaly augusztusban a normatíván felül járó támogatás felét, az idén júniusban már a teljes összeget vonták el az általuk fenntartott intézményektől, és ahogy azt Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár közölte a Testvérközösséggel, köznevelési szerződést sem kötnek velük a következő tanévre.

https://hvg.hu/gazdasag/20210811_Minden_ertekesithetot_foglalt_volna_a_NAV_Ivanyi_Gaborek_szegedi_iskolajaban?s=hk

augusztus 13.

Huszár Ágnes: Padlóra kerül a közoktatás?

A pedagógusok maguk és szakmai szervezeteik jól látják a szaktanárhiány fenyegető következményeit. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke 2021. július 31-én fontos írást jelentetett meg. Vészjósló címe: „Ha nem cselekszik azonnal, a kormánynak vállalnia kell a felelősséget a közoktatás padlóra küldéséért” (balmix.hu). Totyik matematika–informatika szakos tanárhoz méltó tárgyszerűséggel tekinti át a magyar pedagógustársadalom adatait, s megállapítja, hogy az utóbbi húsz évben 167 ezerről 146 ezerre csökkent a számuk. Két nap múlva, mintegy Totyik cikkére válaszolva interjút adott Hajnal Gabriella, a Klebersberg Központ vezetője (hvg.hu). Ebben lényegében hazugnak nevezi Totyik állításait. „Nemhogy elhagynák a pályát a pedagógusok, de több tanár és óraadó van, mint korábban.” Tagadását nem támasztja alá adatokkal, míg Totyik a KSH méréseivel érvel, Hajnal kizárólag határozatlan számneveket használ.

Érdemes összehasonlítani a két írás stílusát. A szakszervezeti alelnöké nyugodt, tárgyilagos, tényeken alapuló. A közoktatásért aggódik, a majd százötvenezer kollégáért, a sok százezer tanulóért. A KLIK vezetőjéé nyíltan ellenséges, kompromisszumra képtelen. Szerinte a közoktatásban minden rendben van, a digitális oktatással voltak némi bajok, de azért is a szülőket okolja, hogy sok helyen nincs otthon wifi, sőt talán villany sem, hiába adna (?) laptopot a gyereknek az iskola.

https://www.es.hu/cikk/2021-08-13/huszar-agnes/padlora-kerul-a-kozoktatas-.html?fbclid=IwAR3upeCOBDLSI5uGXloRYkMvxopK9_ruXURVc7rbARipV8g_n25HeDCLKdY

A Klebelsberg Központ nem tudja, hány betöltetlen iskolapszichológusi álláshely van

A Klebelsberg Központ nem rendelkezik arra vonatkozó adattal, hogy hány betöltetlen iskolapszichológus álláshely van, se olyannal, hogy a kötelező 22 órán felül hány órában folytatnak az iskolapszichológusok neveléssel-oktatással lekötött foglalkozást, de arról sincs információja, hogy tankerületenként hány pszichológus dolgozik iskolapszichológusi végzettség nélkül iskolapszichológusi munkakörben, derült ki Ungár Péter szerkesztőségünknek eljuttatott közérdekű adatigényléséből. A Pedagógusok Szakszervezete szerint körülbelül 12 ezer főállású pedagógus hiányzik a közoktatásból, ezen belül a legnagyobb tanárhiány a természettudományos tárgyak, az informatika, a matematika és az idegen nyelvek területén van, de rengeteg óvodapedagógus és iskolapszichológus is hiányzik. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke szerint (a HVG interjúra hivatkozik) „a probléma egyáltalán nem csak a kisebb településeket érinti, Budapesten a XI. kerületben is tudunk olyan iskoláról, ahol 24 alsós tanítóból 9 hiányzik, de II. kerületi intézményekben, sőt egyházi iskolákban is egyre nagyobb a tanárhiány”.

https://merce.hu/2021/08/12/a-klebelsberg-kozpont-nem-tudja-hany-betoltetlen-iskolapszichologus-allashely-van/

Az Emmi szerint „baloldali slágertéma” a pedagógushiány

http://www.atv.hu/belfold/20210812-az-emmi-szerint-baloldali-slagertema-a-pedagogushiany-a-pedagoguskar-szerint-a-helyzet-egyre-rosszabb-lesz/hirkereso

Setényi János: a leendő pedagógusok jórészt a gyakorlatban tanulják majd a szakmát

Egy magyarországi kisiskola pedagógusi álláshelyére nincs jelentkező. Annyira nincs, hogy a tankerület már abba is beleegyezett, hogy bármilyen érettségivel rendelkezőt felvegyenek oda. Mintha csak a megvalósulását látnánk annak, amit Setényi János oktatáskutató vetített előre, amikor a pedagógusképzésről beszélt a lapnak.

https://hirklikk.hu/kozelet/setenyi-janos-a-leendo-pedagogusok-joreszt-a-gyakorlatban-tanuljak-majd-a-szakmat/385510/

A kitartáson és a jó szándékon múlt, hogy ne száműzzék szegregált iskolába az autista kislányt

Az érintett szülők sokszor azzal szembesülnek, hogy gyerekük a tanulásban együtt tudna haladni a többiekkel, mégis szegregált iskolába irányítják, vagy magántanulói státuszt javasolnak nekik. Ezzel a gyerek oktatása lényegében a szülőkre hárul, mert egy átlagos iskolában hiányoznak mindehhez a személyi és tárgyi feltételek. Az oktatási rendszer hazánkban sajnos abból indul ki, hogy a gyerekeknek kell alkalmazkodniuk az elvárásokhoz, nem pedig abból, hogy az iskolának kell hozzásegítenie mindenkit ahhoz, hogy képességeinek és adottságainak megfelelően tanulhasson.

https://ataszjelenti.444.hu/2021/08/12/a-kitartason-es-a-jo-szandekon-mult-hogy-ne-szamuzzek-szegregalt-iskolaba-az-autista-kislanyt

Újfajta szakképzés hódít Magyarországon: egyre többen iratkoznak be

Mintegy 10 százalékkal többen. 2020. július 1-jével 5 Agrárszakképzési Centrumot alakítottak ki. Az intézmények fenntartóváltását követően pedig az öt központ összesen 58 feladatellátási helyen 56 agrárszakképző iskolát foglal magába, ahol 2020-ban összesen 17.517 diák tanult – írja a minisztérium. A közlemény kitért arra is, hogy a minisztérium fenntartásában lévő intézményekben 2019 óta folyamatosan emelkedik a beiratkozó tanulók létszáma. Egyre nagyobb az érdeklődés a technikus képzések iránt, elsősorban a mezőgazdasági technikusi és a mezőgazdasági gépésztechnikusi ismeretek iránt nagy a kereslet. A 2021/22-es tanévben az augusztusi adatok alapján várhatóan 4326 új tanuló kezdi meg tanulmányait.

https://www.penzcentrum.hu/oktatas/20210811/ujfajta-szakkepzes-hodit-magyarorszagon-egyre-tobben-iratkoznak-be-1116899?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X