Heti lapszemle 2021. január 22.

Meglepő, de így igaz: olyan világban élünk, amikor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) már eredménynek tekintheti, hogy a középiskolai felvételiben dolgozó tanárok, a teszteket szabadidejükben javítók munkáját végre kifizetik! Erről tárgyalt a Klebelsberg Központ és a PSZ. Ugyanakkor azt is elvárjuk a kormánytól: a jövőben rögzítse jogszabályban a kifizetést, ne kelljen erről minden évben alkudozni!

 

január 15.

Ez az érettségi más lesz, mint a korábbiak

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke óvna az érettségi követelmények ad hoc megváltoztatásától, mert ez egyes diákokat hátrányosabb, másokat előnyösebb helyzetbe hozhatna. Arra biztatott: az iskolák, a végzős diákok, a szülők éljenek a személyes (kiscsoportos) felkészítés lehetőségével. Más véleményeket is ismertetett a portál az érettségiről szóló vitában, amely azért alakult ki, mert hónapok óta digitálisan tanulnak a középiskolások, köztük a végzősök, a vizsga viszont közeleg.

https://hang.hu/belfold/2021/01/15/ez-az-erettsegi-mas-lesz-mint-a-korabbiak/

 

Csendben távozott a tankerületi igazgató

Már nem Tolnai Marianna a VIII. és IX. kerületi iskolákat is felügyelő tankerületi központ igazgatója, mert felmentették. Az okokról ő is és a Klebelsberg Központ is hallgat, de távozása a portál szerint könnyen összefüggésbe hozható egy tavalyi támogatási botránnyal. Januártól van új vezetője a Belső-Pesti Tankerületi Központnak.

https://jozsefvaros.hu/hir/75772/csendben-tavozott-a-tankeruleti-igazgato

 

Megtartják a központi írásbeli felvételiket

A központi középiskolai felvételiket (2021. január 23.) a járványügyi szabályok figyelembevételével szervezik meg – hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján. Kötelező lesz a távolság megtartása, a zsúfoltság kerülése, a maszkhasználat és a kézfertőtlenítés. A szülők nem mehetnek be az iskolákba.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/operativ-torzs-megtartjak-a-kozponti-kozepiskolai-felveteliket/

 

Kifizetik a tanárok szombati munkáját? Mennek „kuncsorogni” a tankerülethez?

Megnehezíti a középiskolai felvételi vizsgák szervezését, hogy egy teremben csak maximum tíz gyerek írhatja a tesztet, ezért sokkal több teremre lesz szükség és sokkal több felügyelő tanárra.  A szombatra berendelt tanárok díjazásáról nincs egyértelmű döntés, több iskolavezető is panaszkodott: nem tudja, kapnak-e a kollégái juttatást. Egy vidéki gimnázium vezetője azt mondta, mivel nagyon sok pedagógust kell behívnia, és a tankerület nem fizeti ki a pluszmunkát, ezt ő beszámítja valamelyik hétvégén ledolgozandó munkanapba. Más iskolavezetők a napokban mennek kuncsorogni a tankerülethez, hogy fizessék ki a felügyelő és a teszteket javító pedagógusoknak jogosan járó pluszmunkát. Az írásbeli felvételi napja január 23., a pótnap január 28., a második pótnap február 5-e.

https://hvg.hu/elet/20210115_Kozepiskolai_felveteli_nem_lesz_lenyegesen_nehezebb_mint_a_tavalyi_volt?s=hk

 

január 16.

Van olyan óvoda, ahol közmunkások vigyáznak a gyerekekre

A vírus okozta megbetegedések, a hiányzások miatt van olyan önkormányzat, amely közmunkásokat vezényel óvodákba, hogy legyen, aki vigyázzon a gyerekekre. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke jelezte: a teszteléseken több óvodában találtak fertőzött óvodapedagógusokat, emiatt be kellett zárni csoportokat és óvodákat is. A 60 százalékos táppénz náluk is probléma, az elnök azt mondta: az általa megkérdezett intézményekben senki nem kapta még meg a megígért 100 százalékot.

https://444.hu/2021/01/16/van-olyan-ovoda-ahova-kozmunkasok-mennek-be-a-gyerekekre-vigyazni

 

Idén a szakképzés lehet a befutó

Leáldozóban a hagyományos gimnáziumi képzés csillaga, legalábbis az utóbbi évek felvételi adatai szerint. Legutóbb a jelentkezők 42 százaléka a technikumot választotta, csak 35 százalék jelentkezett „sima” gimnáziumba. A mostani felvételin ennél is nagyobb előnyt halmozhat fel a szakképzés, miután szeptemberben egy sor változást léptettek életbe – írta a lap.

https://magyarnemzet.hu/belfold/iden-a-szakkepzes-lehet-a-befuto-9231950/

 

Kisiskolás életét mentette meg az iskolaőr

Rémület lett úrrá a sajókazai általános iskola diákjain és tanárain, amikor egy eszméletlen kisfiúra bukkantak az egyik lépcsőnél. Némethy Krisztián iskolaőr azonnal cselekedett.

https://www.borsonline.hu/aktualis/kisiskolas-fiu-eletet-mentette-meg-a-hos-sajokazai-iskolaor/220156

 

január 17.

A Z generációt is jócskán érinti a járvány, és nem pusztán az egészség miatt

A Z generáció a 2009 és az 1995 között születettek nemzedéke: azok, akiknek a legfiatalabbjai kiskamaszként még az általános iskolában tanulnak, legidősebb tagjai már a munkaerőpiacon vannak, illetve a felsőoktatásban végzik a tanulmányaikat. Nem elhangolható az sem, hogy a járvány miatt sok középiskolás szakad el kortársaitól. Elmaradnak a közösségi programok, a ballagás, a szalagavató, ami ugyancsak negatívan hat a fiatal generációra – mondta egy szakember.

https://infostart.hu/belfold/2021/01/17/a-z-generacio-is-jocskan-megsinyli-a-jarvanyt

 

január 18.

A tankerületek akkor sem hajlandók bezárni egy iskolát, ha egy pedagógus meghal

Az egyik iskolában a tantestület 20 százaléka megfertőződött, egy tanító pedig meghalt, a tankerület mégsem tett semmit. Kiszolgáltatottságról panaszkodnak a pedagógusok: a tankerületek a tanárokat hibáztatják, ha megfertőződnek, nem is hallják meg a segélykiáltásokat. Az egyik tankerület jelezte: addig nem zárnak, amíg egy gyereknek nem lesz pozitív a tesztje, holott a gyerekeket nem is tesztelték tömegesen. A táppénz ügye a kormányzati nyilatkozatok ellenére hónapok óta megoldatlan.

https://444.hu/2021/01/18/a-tankeruletek-akkor-sem-hajlandok-bezarni-az-iskolat-ha-egy-pedagogus-meghal?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-tankeruletek-akkor-sem-hajlandok-bezarni-az-iskolat-ha-egy-pedagogus-meghal

 

Új szabályozást kérnek a szülők az iskolákban

Aggódnak a szülők, mert a járvány miatt túl sokszor maradnak otthon a gyerekek, és attól tartanak, hamar elérik az iskolai hiányzási limitet, aminek osztályozó vizsga a vége. A Magyar Szülők Országos Egyesülete jogi lépéseket sürget. 

https://ripost.hu/politik/insider/uj-szabalyozast-kernek-a-szulok-az-iskolakban-2728091/?source=hirkereso

 

Nyílt levél az óvodákban dolgozókhoz (is)

„Egy szülőnek sosem könnyű elengednie a gyereke kezét. Egy világjárvány közepén különösen nem az. Köszönjük, hogy ti voltatok ott a küszöb másik oldalán, megfogni a kis tenyereket”. (…) „Tudjuk, milyen áldozatot hoztok. Nem felejtjük el: amikor majd a gyerekeink felnőnek, ez a járvány pedig történelem lesz, és azt kérik, meséljek majd róla, én mesélni fogok a hősökről, akik segítettek megmenteni a világot. És ezekben a történetekben ott lesztek majd ti is.”

https://www.bien.hu/ovodakban-bolcsodekben-dolgozok-vilagjarvany-idejen/?r=202101181242

 

Kütyüfüggőek lettek gyerekek

Amerikai pszichológusok szerint nehéz lesz visszaszoktatni a gyerekeket a hagyományos oktatáshoz, miután a digitális oktatásban jókora részük a szokásosnál több időt töltött az okoseszközök, a számítógépek képernyőihez ragadva. Ha vissza kell menniük az iskolába, nem tudnak majd összpontosítani, hiányoznak majd a kütyük által folyamatosan adott visszajelzések és információk. Gyakorlatilag szó szerint elvonási tüneteket produkálhatnak.

https://www.origo.hu/techbazis/20210117-kutyufuggo-gyerekek-jarvany.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Alacsony a pozitív esetek száma a gyermekvédelemben

A gyermekvédelemben és a szociális ellátásban dolgozók közül 41 fő bizonyult pozitívnak a hétvégi teszteken (5920 fő vette igénybe a lehetőséget). A pozitív tesztek aránya 0,7 százalék. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint megnyugtató, hogy a közösségben kevés pozitív, tünetmentes vírushordozó személy van.

https://infostart.hu/belfold/2021/01/18/ujabb-hirekkel-keszult-az-operativ-torzs-cikkunk-frissul

 

A kormány a dolgozók leszalámizására készül az SZTE privatizációja során

A Pedagógusok Szakszervezetének Ifjúsági Tagozata szerint kormány a Szegedi Tudományegyetemet (is) érintő alapítványi átalakításával kapcsolatos bürokráciacsökkentési és bérfejlesztési ígéretei mögött valójában politikai hatalomszerzés és pénzsóvárság áll.

https://merce.hu/2021/01/18/pedagogusok-szakszervezete-a-kormany-a-dolgozok-leszalamizasara-keszul-az-szte-privatizacioja-soran/

 

Készülhet az átalakításra a Dunaújvárosi Egyetem is

A fenntartói modellt váltó intézmények között szerepel a Dunaújvárosi Egyetem is. Idén a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem is kikerülhet a közvetlen állami fenntartás alól.

https://nepszava.hu/3106365_nincs-menekves-keszulhet-az-atalakitasra-a-dunaujvarosi-egyetem-is

 

Átgondolnák a bolognai rendszert?

A bolognai rendszer újragondolása mellett az új egyetemi modellről is tárgyalt a Magyar Rektori Konferencia. Mocsai Lajos társelnök azt mondta: a bolognai rendszer felülvizsgálata a teljes képzési spektrumot érinti. Az egyetemi átalakítások tapasztalatait vizsgálják. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája is résztvevője a megbeszéléseknek. 

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20210118-mocsai-lajos-kezunkben-a-felsooktatas-jovoje

 

Modellváltás: pénz és agymosás

A felsőoktatás intézményi átalakítása, mellyel a szenátus jogköreit megnyirbálja a kormány, és a kormányhoz hűséges kuratórium kezébe helyezi a döntés jogát, Magyar Bálint szerint két célt szolgál. Egyfelől a források elosztásáról dönt a kuratórium, ezzel a felsőoktatásban lévő kutatók válaszút elé állnak: engedelmeskednek vagy elhagyják az egyetemet. Másfelől az Európai Unió minden eddiginél több pénzt szán kutatásra és fejlesztésre. Ekkora összeg felett rendelkezni nagyon csábító – mondta a volt oktatási miniszter.

https://www.klubradio.hu/adasok/magyar-balint-a-modellvaltas-penz-es-agymosas-115788

 

január 19.

PSZ: Végre kifizetik a felvételiztető tanárok munkáját!

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) üdvözli, hogy a Klebelsberg Központtal folytatott hosszas tárgyalásainak eredményeként kifizetik a középiskolai felvételiben közreműködő tanárok szombati munkáját. Jogos elvárás volt korábban is, hogy az elvégzett hétvégi munkájukért kapják meg a juttatást a tanárok, de mind ez ideig ezt nem sikerült kiharcolni, ám a koronavírus-járványban megtalálták rá a fedezetet.

https://pedagogusok.hu/hirek/psz-vegre-kifizetik-a-felvetelizteto-tanarok-munkajat/

 

Szakszervezeti siker, hogy elértük: kifizetik a hétvégi munkát

Évek óta küzdöttünk, hogy a középiskolai felvételiztető tanárok hétvégi munkáját, a tesztek javítását fizessék ki, hiszen ez jogos lett volna korábban is – mondta Szabó Zsuzsa elnök az Inforádiónak. A PSZ számára az lenne megnyugtató, ha ugyanúgy szabályoznák a felvételi munkáért járó pénz kifizetését a jövőben, mint az érettségik esetében.

https://www.youtube.com/watch?v=3VyGTCG5aic

 

Kifizetik a felvételiztető tanárok munkáját, a teszt javítását

A PSZ üdvözli, hogy kifizetik a középiskolai felvételiben dolgozó tanárok szombati munkáját és a tesztek javítását. Jogos elvárás volt ez korábban is – mondta Totyik Tamás alelnök a Klubrádiónak. Évek óta folyik a vita erről, de nem volt eddig eredménye.

https://www.youtube.com/watch?v=R0waBa624_4

 

Ha szükséges, a „szavazóköröket” is igénybe veszik a tömeges oltásnál

Megkezdődött a felkészülés a rend- és honvédelmi területen dolgozók oltásának előkészítésére. Külön csoportba tartoznak a kritikus infrastruktúrákban és a közigazgatás egyes területein (ügyintézésben) dolgozók – mondta György István államtitkár az operatív törzs tájékoztatóján. Ezután kezdődik a tömeges oltás, 151 járóbeteg-szakellátót és 4401 háziorvosi rendelőt vonnak be, ha szükséges, a szavazóköröket is igénybe veszik. (A PSZ már tiltakozott az ellen, hogy óvodákban, iskolákban kialakított szavazóhelyiségekben oltsanak tömegesen, mert az intézményekbe most a szülők sem léphetek be a járvány miatt.)

https://infostart.hu/belfold/2021/01/19/ujabb-informaciokkal-keszult-az-operativ-torzs-cikkunk-frissul

 

Vidéki tanárok beszéltek az érettségizők felkészítésének nehézségeiről

A Sopron megyei P. Adrienn matematika szakos tanár iskolájában heti 2 napon tartanak konzultációkat, 10 fő alatt. A délutáni időpontokat úgy határozták meg, hogy mindenki hazaérjen 20 órára. Azok a gyerekek vannak gondban, akik kollégistaként messzebb laknak, mert nem tudnak eljutni a foglalkozásra. Úgy látja, hogy nagy igényük van a gyerekeknek a személyes felkészítésre, és jó lenne visszatérni a hagyományos oktatáshoz, ha a járvány is engedi. Nincs jó véleménye a digitális oktatásról és az érettségizők felkészítéséről a borsod megyei G. Róbert történelem szakos tanárnak. Iskolájában nagyon sokan lemaradtak, lemorzsolódtak a tavaszi digitális oktatás miatt, hiszen sok helyen nemhogy internet, még áram sem volt. 

https://www.hellovidek.hu/csalad/2021/01/19/veszelyben-az-idei-erettsegi-videki-tanarok-arultak-el-mi-var-a-diakokra-2021-ben

 

A rektoroknak a minisztériumban mondták meg, mi legyen a kérelmükben

Január első napjaiban behívták az Innovációs Minisztériumba a szegedi, a pécsi és a debreceni egyetemek rektorait, ahol Palkovics László ismertette velük a forgatókönyvet: saját kérésükre kikerülnek az állami fenntartásból. Az intézményeknek pár napjuk van, hogy a kormányzati ütemterv szerint önként kérjék a modellváltást, pedig az „alapítványosítás” meghatározza a felsőoktatás következő évtizedeit.

https://telex.hu/belfold/2021/01/19/a-rektoroknak-a-miniszteriumban-mondtak-meg-mi-legyen-a-kerelmukben?fbclid=IwAR0WSzqpLQkPn3JJYnHy3t_K6zuDt8qyx-NhIvuy6HMp_K5EpiJsu30RID4

 

január 20.

„Megint rabszolgák lettünk” – ezt teszi az iskolákkal a növekvő pedagógushiány

Húsz éve nem volt ennyire kevés főállású pedagógus Magyarországon, mint most: egyetlen év alatt háromezerrel csökkent a számuk. Pedagógusokat kérdezett a 24.hu portál arról, milyen hatással van munkájukra, hogy egyre kevesebben állnak a katedra mögött. Tulajdonképpen egyfolytában helyettesítünk – mondta Neubauer Tamás informatikatanár, a Pedagógusok Szakszervezete Győr-Moson-Sopron megyei elnökek. Egy „átlagos” tanév is a folyamatos helyettesítésekről szól, nemhogy egy olyan, mint a mostani vagy az előző, amikor a járvány miatt csak halmozódnak az ellátandó feladatok.

https://24.hu/kozelet/2021/01/20/pedagogushiany-tanarhiany-oktatas-helyettesites/

 

A remény pedagógus rabjai

Azt, hogy elkezdődött a 2022-es választási kampány, mutatja az is, hogy a PSZ-nek a Klebelsberg Központtal folytatott tárgyalásai után sikerült elérnie, hogy kifizetik végre a középiskolai felvételiben közreműködő tanárok szombati munkáját. Millei Ilona véleménye.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-remeny-pedagogus-rabjai/375780/

 

A tanár harcoljon csak szépen a jogos díjazásért

„Miközben a NER-udvartartás belefullad a zsíros közbeszerzésekbe, és a tíz- meg százmilliós meg több tízmilliárdos állami támogatások nyomán nem győzik kilapátolni az osztalékot a cégeikből, egy tanárnak ma azért kell örülnie, mert kifizetik a hétvégi munkáját.” Egy másik vélemény.

https://kolozsvaros.com/rovidek/mikozben-az-udvartartas-belefullad-a-kozpenzbe-a-tanar-harcoljon-csak-szepen-a-jogos-dijazasaert/

 

Online órája közben halt meg egy Bács-Kiskun megyei iskola tanára

Több mint húsz tanuló figyelte a monitort, a 17 éves diákok online órán vettek részt, amikor tanárnőjük leesett a székről. A szobába berohanó férje hiába küzdött az életéért, nem segíthetett rajta. Az 52 éves tanárnő egy végzős osztálynak az osztályfőnöke is volt. 

https://www.borsonline.hu/aktualis/tragedia-a-tavoktatason-osztalynyi-diak-nezte-vegig-a-bacs-kiskun-megyei-kozepiskola-tanarnojenek-a-halalat/220380

https://hvg.hu/itthon/20210120_online_ora_tragedia_pedagogus_diakok

 

Gloviczki Zoltán szerint jó lenne, ha az életpályával együtt járó fizetésemelés időtálló lenne 

Az Apor Vilmos Főiskola rektora, korábbi köznevelésért felelős helyettes államtitkár kifejti, hogyan lehetne megszabadulni a pedagógushiány egyre súlyosabb terhétől. Részlet a Mandinernek adott interjúból: „Jó lenne, ha ez az életpályával együtt járó fizetésemelés időtálló lenne, de sajnos nem az. A fiatalok számára pedig nem vonzó az a szomorú tény, hogy az utóbbi két-három évben külön kormányintézkedésekkel az országos minimálbérhez kellett igazítani a pedagógusok bérét. Nyilván vonzó lenne, ha egy érettségivel vagy egy szakiskolai végzettséggel lehetne tanítani, de nagyon nem ez a helyzet, hiszen a strapás munkához először még egy főiskolát, tudományegyetemet is el kell végezni. Természetesen mással is fokozni lehet a megbecsültséget, de a megfelelő bérezés alap lenne. Valóban komoly probléma a pedagógushiány, ám addig, amíg tanárokat lehet átrendelni intézményen belül és lehet helyettesíteni is, nehéz megmondani pontosan, hogy hányan hiányoznak az oktatásból, de Észak-kelet Magyarországon például drámai a helyzet. Ha a korfát nézzük, akkor öt-tíz éven belül pótolhatatlanná válnak a pedagógusok.”

https://mandiner.hu/cikk/20210119_ot_even_belul_potolhatatlanna_valnak_a_pedagogusok_gloviczki_zoltan_rektor_a_mandinernek

 

Az oktatás működik, de a rendszert főként az 55 év feletti tanárok viszik a hátukon

Magyarország arányaiban nem költ keveset oktatásra, de a pénz rosszul hasznosul. A Megatrend Index alapján az oktatási rendszer a 19. helyen áll az EU-ban, de az eredményeket elemezve kiderül: a magyarok összpontszámát elsősorban az oktatásra szánt GDP-költések tornásszák fel. A siker kulcsa a diákok készségeinek fejlesztése, a továbbtanulásra való motiválásuk, a felkészült tanárok képzése és a tanulás képességének elsajátítása lenne. Az egy tanárra jutó diákok számában jól állunk, azért, mert fogy az iskoláskorú népesség. Magyarország a fiatal tanárok arányában a sereghajtók, idős tanárok arányában pedig az élbolyba tartozik. Az oktatás működik, de a rendszert elsősorban az 55 év feletti tanárok viszik el a hátukon – derült ki az Egyensúly Intézet friss kutatásából.

https://24.hu/kozelet/2021/01/20/magyarorszag-oktatas-egeszsegugy-fejlodes-megatrend-index-egyensuly-intezet/

 

„Nem készülhetünk egy ideális érettségire, mert a helyzet nem az”

Egy érettségi előtt álló diák elgondolkodtató levelet írt.Bárki bármit állít, a szocializálódás legalább akkora szerepe az iskolának, mint a tanítás. És most mégis itt állunk, és a kormány azt állítja, hogy minden rendben. Mintha nem tűnt volna el lassan egy év az életünkből. Mintha nem azt hallanánk minden tanártól, hogy erre meg arra nem lesz idő, és ezt meg azt nem lehet megtartani. És beletörődünk.” Elfogadják, hogy ők lesznek, akik nem táncolnak fehér ruhában, akikre nem tűzi fel az osztályfőnök könnyek között a szalagot, akik nem vonulnak körbe sírva az iskolában. Elfogadják, mert életek múlnak rajta. „De a mi életünkkel ki törődik?”

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210120_Jovo_bacsi_vegzos_level

 

Most kell egyetemet választani – több tanár kellene

Heteken belül lezárul a felsőoktatási jelentkezési időszak, a felvételizők több ezer szak közül válogathatnak. Egy emelt szintű érettségi már mindenkinek kötelező, de másként is gyűjthetők pluszpontok. Ha marad az elmúlt években megszokott trend, a fiatalok legnagyobb része most is ingyenes helyekre kerülhet be. „Tavaly jelentősen visszaesett a pedagógusnak készülők száma; az egyre aggasztóbb tanárhiány miatt fontos lenne, hogy ez a trend visszaforduljon” – írta a kormánypárti lap.

https://magyarnemzet.hu/belfold/most-kell-egyetemet-valasztani-9250523/

 

Átadnák a bencés szerzetesrendnek a győrszentiváni iskolát

A Váci Mihály Általános Iskola vezetője tájékoztatta a szülőket, hogy a bencések szeptembertől visszavennék az iskolát, amelyet 1889-ben hozta létre. A tantestület támogatja a kezdeményezést, ám a tankerület szerint a szerzetesrend még nem kérte hivatalosan az átvételt.

https://ugytudjuk.hu/cikk/2021-01-20_atadnak-a-bences-szerzetesrendnek-a-gyorszentivani-vaci-mihaly-iskolat

 

Vizsga közben ment neki a tanárnak egy 15 éves hajdúhadházi diák

Egy magántanulót figyelmeztetett vizsga közben a tanár, de a diák erőszakosan viselkedett. A Debreceni Járási Ügyészség a tettét beismerő fiatalkorú vádlottal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat.         

https://liner.hu/vizsga-kozben-ment-neki-a-tanarnak-egy-15-eves-hajduhadhazi-diak/

 

„Mostantól inkább hagyjanak élni minket”

Fél év telt el azóta, hogy a gyöngyöspatai iskola egykori roma diákjai közül hatvanan kártérítést kaptak az államtól az évekig elszenvedett szegregáció miatt. A helyszínen járva kiderült: legtöbben házfelújításra költöttek, de volt, aki autóvezetői tanfolyamra is beiratkozott.

https://nepszava.hu/3106603_mostantol-inkabb-hagyjanak-elni-minket

 

január 21.

Kifizetik a hétvégi munkát

Január 23-án írják a központi középiskolai felvételit a diákok a járványügyi szabályok betartásával. Sokak szerint könnyíteni kellene a járvány miatt a teszteken. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az RTL híradónak nyilatkozva jelezte: a KK-val történt megállapodás alapján kifizetik a felvételiztetők munkáját és a tesztek javítását.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/kozponti-kozepiskolai-felveteli-ket-potidopont-is-lesz

 

Belebetegszenek, belefáradnak a tanárok a Covid alatti oktatásba

Súlyos mentális és bürokratikus munkaügyi terheltség, romló kapcsolat a diákokkal és szüleikkel, kevés érdemi intézményes segítség. Ezek voltak azok a leggyakrabban leírt körülmények, amelyek a Pedagógusok Szakszervezete ifjúsági tagozatának online felméréséből derültek ki. Az általuk kiküldött kérdőívet 1496 fő töltötte ki. A felmérést a PSZ ifjúsági tagozata kezdeményezte, azonban az arra válaszadók túlnyomó többsége 49 év fölötti dolgozó volt.

https://merce.hu/2021/01/21/belebetegszenek-belefaradnak-a-tanarok-a-covid-alatti-oktatasba/

 

Tanításhiányos felkészülés, járványügyi kérdőjelek: kezdődik a felvételi időszak

„Tavaly március közepétől hol volt tanítás, hol nem, hol online, hol jelenlétiben, most ugyan nyitva az iskola, ezért aztán szakmányban írják az összes létező tárgyból a témazárókat. Sejthető, hogy a gyerek milyen minőségben tudott felkészülni magyarból és matekból” – mondta egy budapesti szülő a középiskolai felvételi előtt. A Qubitnek nyilatkozók szülők és tanárok szerint a kormányzati propagandában sikerként elkönyvelt digitális átállás miatt a korábbiaknál is nagyobb kihívást jelent a felvételi. 

https://qubit.hu/2021/01/21/tanitashianyos-felkeszulessel-es-jarvanyugyi-kerdojelekkel-indulnak-szombaton-a-kozepiskolai-felvetelik

 

A középfokú írásbeli felvételin a felügyelőknek kötelező a maszk viselése

Az Oktatási Hivatal közölte: az írásbeliket az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával rendezik meg január 23-án. Délelőtt írnak középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok. A 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 62 ezren jelentkeztek, a 6 évfolyamos gimnáziumi írásbelin több mint 8 100-an, a 8 évfolyamoson több mint 5 200-an vesznek részt. Egy teremben legfeljebb 10-en tartózkodhatnak. Minden vizsgahelyszínen megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell biztosítani. A felügyelő tanároknak kötelező, a vizsgázóknak ajánlott a védőmaszk viselése.

https://www.oktatas.hu/sajtoszoba/sajtoanyagok/januar_23_tartjak_a_kozepfoku_irasbeli_vizsgakat/

 

Lehet napközben osztálykirándulást szervezni?

Azok az iskolai kirándulások, amelyek egy napon belüliek és egy osztály tanulói vesznek rajta részt, megtarthatók – mondta a Magyar Hang kérdésére a Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter. A lap arról érdeklődött, milyen szabályok vonatkoznak a kirándulásokra, sítúrákra az általános és a középiskolákban. A szabályozás erről szeptemberben született, de azóta sokat romlott a helyzet. A válasz alapján az olyan összevont túra, amelyen az 5.b és 6.c diákjai együtt kirándulnának, nem tartható meg. Csak belföldön kirándulhat az osztály napközben, hiszen a vendéglátóhelyek és szállások zárva vannak, a kijárási tilalom miatt pedig este nyolc órára mindenkinek haza kell érnie.

https://hang.hu/belfold/2021/01/21/gulyas-gergely-csak-azok-az-iskolai-kirandulasok-engedelyezettek-amelyen-egyazon-osztaly-tanuloi-vesznek-reszt/

 

Kevesen hiszik, hogy egy szenátusi döntés tényleg megakadályozhatja a vidéki egyetemek kiszervezését

Az egyetemek rektorai igyekeznek lehetőségként beállítani a „magánegyetemmé” alakulást az intézmények szenátusának, amelyeknek a napokban kell dönteniük: támogatják-e a modellváltást.

https://444.hu/2021/01/21/kevesen-hiszik-hogy-egy-szenatusi-dontes-tenyleg-megakadalyozhatja-a-videki-tudomanyegyetemek-alapitvanyi-kiszervezeset

 

A Debreceni Egyetem szenátusa megszavazta a modellváltást

A Debreceni Egyetem kezdeményezi, hogy a felsőoktatási intézmény állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemmé alakuljon át. Erről rendkívüli ülésén, 65 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött az egyetem szenátusa.

https://hvg.hu/itthon/20210121_Debreceni_Egyetem_szenatus_modellvaltas

 

Vuhani adatok szerint a gyerekek 60 százalékkal jobban terjesztik a koronavírust, mint az idősek

A Floridai Egyetem biostatisztikusai 27 ezer olyan vuhani háztartásból származó adatot elemeztek, ahol igazolt COVID-eseteket regisztráltak 2019. december 2-a és 2020. április 18-a között. Korábban azt gondolták, hogy a felnőttek és a gyerekek nagyjából egyenlő mértékben képesek továbbadni a vírust, a vuhani adatok alapján viszont a gyerekek 60 százalékkal nagyobb eséllyel fertőzték meg a családtagjaikat, mint a 60 év fölöttiek. Ez nemcsak az iskolák újranyitásáról szóló döntések, valamint az iskolai működés alatt történő járványügyi intézkedések szempontjából fontos, hanem azt is jelenti: a gyerekeken is vizsgálni kell az általában csak felnőtteken tesztelt koronavírus-vakcinák biztonságosságát és hatékonyságát – mondják a kutatók.

https://qubit.hu/2021/01/21/a-gyerekek-60-szazalekkal-jobban-terjesztik-a-koronavirust-mint-az-idosek

 

január 22.

Többletfeladatokat ad a digitális oktatás a tanároknak

Évek óta egyre nagyobb probléma az alacsony bér, a sok pluszmunka, amiért nem kapnak semmit a pedagógusok. Túlterheltek, frusztráltak, ezt a helyzetet nehezíti a tanárhiány és most a járvány – mondta a PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa az ATV Start műsorának. Jelezte: miközben évek múlva sokan mennek majd nyugdíjba, a pályakezdők nem tudják pótolni őket, mert a szakma megbecsültsége alacsony. Kitért arra is, hogy eddig „hivatástudatból” felvételiztettek a tanárok, a KK-val folytatott tárgyalás eredményeként azonban idén kifizetik a hétvégi munkát, a tesztek javítását. A PSZ szeretné jogszabályban rögzíttetni a kifizetéseket.

http://www.atv.hu/videok/video-20210122-tobbletfeladatokat-ad-a-digitalis-oktatas-a-tanaroknak

 

Felvételi a vírus árnyékában – Kifizetik a tanárok munkáját

A Népszava a középiskolai felvételiről, a járványügyi intézkedésekről írt. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke emlékeztetett, sikerült elérniük a Klebelsberg Központnál, hogy a tankerületi iskolákban idén kifizessék a középiskolai felvételiben közreműködő tanárok szombati munkáját. Ez eddig egyáltalán nem volt magától értetődő: bár a Munka törvénykönyve szabályozza, hogy egy munkavállaló milyen díjazásban részesül, ha pihenőnapon is dolgoznia kell, a pedagógusok többsége eddig semmit nem kapott az elvégzett hétvégi munkákért. Igaz, továbbra sem számíthatnak hatalmas összegekre. A felügyeletért bruttó 8-10 ezer forintot kaphatnak, a dolgozatok javításáért pedig darabonként bruttó 500 forintot. Ám az érdekvédő szerint ez még így is előrelépés. A megállapodás az idei felvételire és csak a tankerületi iskolákra érvényes (a szakképző intézményekre nem), de szeretnék elérni, hogy a kormány minden évben, jogszabályban rögzített módon fizesse ki minden pedagógus hétvégi munkáját.

https://nepszava.hu/3106871_felveteli-a-virus-arnyekaban

 

Megmaradnak az ingyenes helyek a modellváltó egyetemeken is

Biztosított a hallgatók védelme, a képzések folyamatossága és az intézményi működés stabilitása a felsőoktatásban, sőt az egyetemek komoly szerepet vállaltak a világjárvány hazai terjedésének mérséklésében is – hangsúlyozta Bódis József államtitkár az Educatio kiállítás megnyitóján. A felsőoktatási modellváltásra térve elmondta, hogy az érintett egyetemeken, az alapítványi fenntartásban is változatlan marad a képzési és oktatási struktúra, továbbra is megmaradnak az állami ösztöndíjas férőhelyek. Hagyományokra építő és egyben dinamikusan fejlődő innovatív intézményrendszer alakul ki.

https://magyarnemzet.hu/belfold/a-modellvalto-egyetemeken-is-maradnak-az-ingyenes-helyek-9257180/

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X