PSZ: Végre kifizetik a felvételiztető tanárok munkáját!

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) üdvözli, hogy a Klebelsberg Központtal folytatott hosszas tárgyalásainak eredményeként kifizetik a középiskolai felvételiben közreműködő tanárok szombati munkáját. Jogos elvárás volt korábban is, hogy az elvégzett hétvégi munkájukért kapják meg a juttatást a tanárok, de mind ez ideig ezt nem sikerült kiharcolni, ám a koronavírus-járványban megtalálták rá a fedezetet.

A PSZ ugyanakkor elvárja, hogy ne kelljen minden tanévben harcolni a jogos díjazásért, ezért határozottan kéri a kormányt: miként az érettségiztető pedagógusok esetében, a középiskolai felvételikben közreműködő tanárok, teszteket javító pedagógusok munkáját is fizessék ki minden évben jogszabályban rögzített módon.

Reméljük, a Klebelsberg Központ, illetve a tankerületek példáját a szakképző intézmények felvételiztető oktatói esetében a szakképzési centrumok is követik.

A tesztet kitöltő diákok, oktatásban dolgozók egészségének védelme kiemelten fontos a 2021. január 23-i felvételin, továbbá a kijelölt pótnapokon is. A további esetleges fertőzések megakadályozására minden járványügyi előírás szigorú betartását kéri a vizsgákat szervezőktől a Pedagógusok Szakszervezete!

Budapest, 2021. január 19.

Pedagógusok Szakszervezete

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X