Ajándék az oktatás, a pedagógusok világnapjára a kormánytól: nem kell nyilvántartani a betöltetlen állások számát

A kormány (bár tudni fogja), októbertől nem hozza majd nyilvánosságra, hány pedagógus hiányzik. Ezzel a PSZ szerint ismét el akarja takarni a hiányt a nyilvánosság számára – mondta Totyik Tamás az ATV Start/Szigorlat című műsorának 2023. október 5-én. Konkrét példákat is említett a meglévő pedagógushiány következményeire: azon túl, hogy tanórák elmaradnak, a szakmai vizsgálatok elhúzódnak, nem kaptak fejlesztést a rászoruló diákok. Vagyis nagyon sok problémát okoz az is, hogy nincs elegendő gyógy- vagy fejlesztő pedagógus. A kormánynak joga van osztályok összevonására, ez is a tanárhiány következménye. A szakképzésben már van példa délelőtti és délutáni oktatásra. Jelezte: a gyömrői EGYMI-ben nagyon súlyos állapotok vannak, de a PSZ hiába hívta oda a belügyminisztert, a meghívást nem fogadta el.

https://www.atv.hu/videok/20231005/kormanyzati-becslesek-szerint-a-pedagogusok-1-a-mondott-csak-fel-mit-mond-a-szakszervezet

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X