A PSZ novemberben tervez országos akciót

A törvény szinte lehetetlenné teszi a sztrájkot, ezért is kellett kitalálni a gördülő sztrájkot, mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az ATV Szigorlat c. műsorának 2022. szeptember 27-én. Felidézte az előzményeket, a tavaszi sztrájkot is. Jelezte: vannak olyan ügyek, amelyekben a PSZ és a PDSZ sztrájkbizottsága közösen lép fel, ilyen az október elejére tervezett akció az alapvető jogok biztosának fővárosi és vidéki kirendeltségeinél. Az október 5-i országos sztrájkot a PDSZ hirdette meg, a PSZ szerint ennek jogszerű megszervezéséhez már kevés az idő. A megyei elnökeinktől kapott információk szerint kimerültek az oktatásban dolgozók, de a kisebb településeken élők kevésbé bátrak. Beszélt a megfélemlítésekről is. Örömét fejezte ki, hiszen eljutott a hír a társadalomhoz, a szülőkhöz, hogy bajban van közös ügyünk, az oktatás.

https://www.atv.hu/videok/20220927/orszagos-sztrajkot-hirdettek-a-tanarok-oktober-5-re

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X