A PSZ és a PDSZ nyílt levele Orbán Viktornak

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A sztrájkbizottságot alkotó Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kezdeményezi, hogy a pedagógusok világnapjára (október 5.) országszerte szervezett tiltakozó akciók, sztrájkok, tüntetések hatására a következő hét folyamán kerüljön sor a sztrájkbizottság ülésének mielőbbi összehívására.

A kormány képviselője (Maruzsa Zoltán belügyminisztériumi államtitkár) jelenleg azért nem folytat tárgyalást a pedagógusok szakszervezeteivel, mert a kormány várja az Európai Bizottság döntését a béremelés finanszírozásáról. A sztrájkbizottság szerint nincs mire várni, a kormány az állami költségvetésből is megkezdheti az érdemi béremelések azonnali kifizetését, amelyhez ragaszkodik a sztrájkbizottság. Nem fogadjuk el a jövőben azt a kormányzati kommunikációt, miszerint a baloldal, továbbá Brüsszel akadályozza az oktatásban dolgozók bérének emelését. A sztrájkkövetelések teljesítéséért továbbra is küzd a két szakszervezet!

Miután a társadalom is megértette, hogy a szakszervezetek évek óta nem pusztán bérharcot folytattak, hanem az oktatás nagyon súlyos problémáira hívták fel a figyelmet (ám a kormány évek óta semmilyen érdemi döntést nem hozott olyan kérdésekben sem, amelyeknek nincs költségvetési hatásuk), a PSZ és a PDSZ – a hosszabb távra szóló megoldások keresése érdekében – nyomatékosan arra is kéri Önt, haladéktalanul nevezzen ki olyan, az oktatás minden területéhez értő és az elmúlt időszak kudarcaihoz nem köthető kormánybiztost, akivel megkezdhető a szakmai párbeszéd az oktatás strukturális átalakításáról, a pedagógushiány megszüntetéséről, a munkaterhek csökkentéséről, a Nemzeti alaptanterv felülvizsgálatáról, a közoktatás modernizációjáról stb. A kormány pedig minden eszközével támogassa a kormánybiztossal kialakított megállapodás megvalósulását.

Tudjuk, az oktatás problémáit nem lehet azonnal megoldani, de a felsorolt témák megvitatása nem tűr halasztást.

A kormánybiztos kinevezését az indokolja, hogy ez a minden család életét és az ország jövőjét meghatározó terület még mindig nem rendelkezik saját minisztériummal, ezáltal nincs a kormányban közvetlen és hatékony képviselete.  A belügyminiszternek nincs szakmai tapasztalata, amely elősegítené az alapvető változásokat a közoktatásban.

A tüntető, demonstráló fiatalok – a társadalom támogatásával – azt bizonyították október 5-én: nem hagyják, hogy jövőjüket elvegye tőlük a mostani hatalom.

Nekik nincs félnivalójuk! Miként Önnek sem volt 1989-ben!

Budapest, 2022. október 7.

Pedagógusok Szakszervezete

Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete

Előző hír
Következő hír

Hozzászólások (2)

Hozzászólás nincs engedélyezve.

Nincsenek termékek a kosárban.

X