A PDSZ és a PSZ közleménye Rétvári Bence államtitkár közvéleményt megtévesztő állításairól

Rétvári Bence állításaival szemben a pedagógusbérek emelésének nem feltétele az uniós támogatás. Normális esetben az Európai Uniótól ilyen célra támogatásokat egyetlen ország sem kap. Amiért az Európai Unió kivételt tett Magyarországgal, az a közoktatás és azon belül az e területen dolgozók nemzetközi statisztikákban is kiugróan rossz helyzete.

A magyar kormány az EFOP PLUSZ programon keresztül a legmagasabb összegeket a pedagógus életpálya címsoron hívhatja le. Ennek azonban feltételei vannak:

  • olyan jogszabályt kell alkotni, amely a pedagóguspályát vonzóvá teszi,
  • amely szerzett jogokat nem von el és
  • az autonómia csökkentésével nem jár.

A tervezett új jogállási törvény, az ún. státusztörvény ennek a hármas feltételnek még az egyeztetéseken szóban előadott változtatásokkal sem felel meg. A kormány nem mást, hanem saját magát hibáztathatja, ha a támogatást nem tudja megszerezni, vagy azt netán vissza kell fizetni. A kormány vállalásai között szerepel még ugyanis a pedagóguslétszám markáns, 140 ezer főre történő növelése. Ha a státusztörvény bevezetése következtében, ill. a mindenki számára biztos béremelés és a munkaterhelés csökkentésének elmaradása miatt ez nem valósul meg, a már felvett támogatást vissza kell fizetni. A státusztörvény bevezetése nem szerepel a kormány vállalásai között. Erre figyelmeztetett az uniónak tett vállalások teljesítését monitorozó bizottság alakuló ülésén a Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatóságának Magyarországért felelős egységvezetője is.

A magyar kormány felelőssége, hogy olyan törvényt akar keresztülerőltetni, mely nemcsak, hogy nem felel meg az Európai Uniónak tett vállalásainak, de semmilyen módon nem szolgálja a közoktatás helyzetének javítását. Pedig ezen kellene inkább dolgoznia a kormánynak, és ha ennek a munkának végre érdemben nekilátna, tapasztalhatná, hogy ehhez minden szakmai segítséget megkap a szakszervezetektől és a szakmai szervezetektől. Mi ugyanis minden politikai pártnak, de legfőképpen a hatalmon lévőknek felajánlottuk, hogy tényleges, érdemi szakmai és társadalmi egyeztetéseken keresztül olyan koncepció kidolgozásában működünk közre, amely a mindenki számára elérhető, közoktatási feladatellátás színvonalát szolgálja, megállítja a pályáról való tömeges elvándorlást, ezáltal a társadalom egészének érdekeit szolgálja.

Nem lehet a tüntetők, köztük diákok, kiskorú középiskolások elleni agresszív akciókkal, a diákok kriminalizálásával, a szakszervezetek elleni lejárató kampányokkal tartósan célt érni. Egyértelművé tesszük: az erőszakos fellépést nem támogatják a szakszervezetek, ám az elmúlt évek békés tüntetései után az utóbbi hetekben kialakult erőszakos cselekményekért minden felelősség a kormányt terheli, hiszen nem vette figyelembe a pedagógusok, a diákok és szülők közös követeléseit (a kormánynak régen átadott 9 pontot sem), nem kezdődött meg a párbeszéd az oktatás egyre sürgetőbb átfogó reformjáról!

Rétvári Bence ne adjon a szakszervezeteknek utasításokat, hanem azon dolgozzon, hogy végre érdemi egyeztetésekre kerüljön sor a kormány és a szakszervezetek, valamint a tőle független szakmai szervezetek között, annak érdekében, hogy kormány eleget tegyen az Európai Uniónak tett vállalásainak és az uniós források révén meginduljon a pedagógusok béremelése, függetlenül a státusztörvénytől!

Budapest, 2023. május 6.

PDSZ Országos Választmánya és a PSZ Országos Vezetősége

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X