Új képzéssel erősítenék a kezdő tanárok magyarságtudatát, a PSZ szerint ez felesleges

Képzési programot fejlesztett pályakezdő pedagógusoknak az Oktatási Hivatal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem – derült ki a Népszava birtokába került levélből. Az OH arra kéri az iskolaigazgatókat, bátorítsák gyakornok kollégáikat a programban való részvételre. A program célja, hogy ismereteket nyújtson a pályakezdőknek pl. a nemzeti közszolgálatról, a pedagógushivatás szakmaetikai alapjairól.A PSZ alelnöke megdöbbenve értesült a képzésről. Totyik Tamás azt mondta, a kezdő tanárokat sokkal komolyabb problémákra kellene felkészíteni, nem attól lesz valaki jó pedagógus, hogy jó hazafit próbálnak belőle nevelni.  „El kéne érni, hogy a pályakezdők ne hagyják el a pályát egy-két éven belül azért, mert nettó 150 ezer forintból nem tudnak megélni. Vagyis komoly bérrendezésre lenne szükség. Aztán például arra kellene felkészíteni őket, hogyan kezeljék a hátrányos helyzetű vagy a sajátos nevelési igényű gyerekeket, az integrált oktatást” – mondta az alelnök, aki a programot ebben a formában teljesen feleslegesnek tartja. 

https://nepszava.hu/3131658_uj-kepzesi-programmal-erositenek-a-tanarok-magyarsagtudatat

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X