Nyílt levél Molnár János országgyűlési képviselőnek a NOKS és technikai dolgozók bérrendezéséről

Molnár János már júliusban nyilatkozott a NOKS és technikai dolgozók bérrendezéséről. Azóta azonban sem egyeztetésre nem került sor, sem a bérrendezés konkrétumairól nem egyeztetett a szakszervezettel.

Ezért a PSZ NOKS tagozata levélben fordult a képviselőhöz:

Tisztelt Molnár János Országgyűlési Képviselő Úr!

Tóth Tamásné vagyok, a Pedagógusok Szakszervezete Országos Nevelést Oktatást Közvetlenül Segítők Tagozatának vezetője.

Ön július 19-én közzétett egy Facebook videót, melyben tájékoztatást adott arról, hogy a NOKS és technikai dolgozók bérének rendezésére a törvénytervezet előkészítés alatt áll, amit majd megvitatnak és elfogadnak.

A most kezdődő nevelési- és oktatási évet nagy reményekkel telve várták az említett dolgozók, hiszen nagyon bizakodtak a béremelésükben. Sajnos ez most is elmaradt, nagy a bizonytalanság, az elkeseredettség és a feszültség, mert ismét nem történt semmi ez ügyben.

Nem kapunk nyílt, őszinte választ arra, hogy mikorra várható a bérek rendezése és milyen mértékben. A PSZ Országos NOKS Tagozata rendre több ezer érintett munkavállalót mozgat meg az ügy érdekében. Ennek ellenére a szakszervezeteket kihagyták a jogszabály előkészítéséből.

Kérem, tájékoztasson arról, hol tart most a folyamat, mikor számíthatunk a bérek rendezésére!

Tisztelettel és köszönettel minden NOKS és technikai dolgozó nevében:

Tóth Tamásné, PSZ Országos NOKS tagozatának vezetője

2026. augusztus 31.

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X