Méltatlan körülmények az EGYMI-kben sok munkával és kevés fizetéssel

Az EGYMI-k sokáig önállóan gazdálkodtak, de a KK-hoz kerülve megszűnt önálló gazdálkodásuk, nem jutnak pályázathoz, ez is oka annak, hogy az sni-s gyerekekkel foglalkozó intézmények rossz állapotban vannak – mondta Matúz Éva, a PSZ Gyógypedagógiai tagozatának elnöke a Klubrádió Szolidaritás c. műsorának 2023. október 25-én. Ezen intézményekben minden halmozottan fordul elő a szakemberhiánytól egészen a felszerelések hiányáig. Felidézte: a PSZ kérte, hogy az országgyűlési képviselők látogassanak el egy-egy EGYMI-be, de a PSZ átfogó vizsgálatot is kezdeményezett Kozma Ákosnál, az alapvető jogok biztosánál. Kitért a méltatlan körülményekre, pedig sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkoznak az ott dolgozók, akiknek lényegesen nehezebb a munkájuk azokhoz képest, akik pl. normál iskolákban dolgoznak. Kevés a gyógypedagógusok munkáját közvetlenül segítő munkatárs, a fizetés is alacsony, sorolta a problémákat.

https://www.klubradio.hu/archivum/szolidaritas-2023-oktober-25-szerda-1400-36552

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X