Hontalan tanárok” ingáznak a falusi iskolák között, ahol egyre súlyosabb a pedagógushiány

Évek óta komoly tanárhiánnyal küzdenek a kistelepülési iskolák, amelyek a nyugdíjba vonulók helyére egyre nehezebben tudnak felvenni új tanárokat. Sok pedagógus párhuzamosan három-négy iskolában tanít, naponta ingázva a települések között, az iskolaigazgatók pedig – jobb megoldás híján – „bartereznek”. Minderről Neubauer Tamás, a PSZ Győr-Moson-Sopron megyei elnöke beszélt az Eduline portálnak. Ami pedig a szakma megbecsültségét illeti: saját diákjai közül azok, akik tanárok lettek, már otthagyták a pályát.

https://eduline.hu/kozoktatas/20210705_kistelepulesek_tanarhiany

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X