Heti lapszemle 2023. május 25.

lapszemle

Totyik Tamást választotta meg új elnöknek öt évre a PSZ tisztújító kongresszusa. Alelnökként Tóth Tünde fiatal pedagógus kapott bizalmat és Gosztonyi Gábor, aki eddig is betöltötte ezt a tisztséget. A kongresszus 11 pontban fogalmazta meg a Pedagógusok Szakszervezete követeléseit, sürgetve az oktatás reformját.

 

május 18.

Tényleg úgy csökken a szakszervezetek létszáma, mint ahogy a kormány állítja?

A Lakmusz felidézte Rétvári Bence államtitkár szakszervezetekről tett kijelentéseit. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elismerte, hogy az elmúlt években jelentősen csökkent a taglétszáma, de nem annyival, mint azt Rétvári állította, és nem is az általa feltételezett okból. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke megerősítette, hogy valóban 9 ezer körül alakult a PSZ tagjainak száma a 2022-es reprezentativitási vizsgálatban. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ennyi tagja van a PSZ-nek. A reprezentativitási vizsgálat ugyanis csak a köznevelésben dolgozó közalkalmazottakra vonatkozik, nincsenek benne a nem állami intézmények (az egyházi, alapítványi fenntartású óvodák és iskolák) alkalmazottai és az óraadóként, megbízási szerződéssel foglalkoztatottak. Totyik Tamás szerint a visszaesés nem azért történt, mert a tagok tömegesen fordítanak hátat a szakszervezetnek. „Ahogy a pedagógustársadalom, a szakszervezeti tagság is elöregedőben van. Évről évre sokan mennek nyugdíjba, és őket nem pótolják az új belépők.” Bízik a PSZ taglétszámának emelkedésében.

https://www.lakmusz.hu/tenyleg-olyan-drasztikusan-csokken-a-tanari-szakszervezetek-letszama-mint-ahogy-a-kormany-allitja/

 

május 19.

A PSZ kongresszusi küldöttei is részt vettek a budapesti diáktüntetésen

A diákok hirdettek tüntetést a fővárosban május 19-ére. A PSZ kongresszusi küldöttei közösen vonultak az Oktogonhoz.

https://www.facebook.com/pedagogusok.szakszervezete/photos/a.961055317317616/6154769774612785

 

Tüntetés és népszavazási kezdeményezés

A státusztörvény bevezetésével a kormány a béremelésre és a pedagógus életpályamodellre hivatkozva megszüntetné a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát, egy új, köznevelési foglalkoztatotti jogviszony alá rendelné őket. A pedagógus szakszervezetek szerint az érintettek a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülnének. A cikk a tüntetésről, a diákok népszavazási kezdeményezéséről is írt.

https://merce.hu/2023/05/19/a-parlamenttol-az-oktogonhoz-vonulnak-a-bosszutorveny-ellen-tiltakozok-percrol-percre-a-mercen/

 

Egyeztet a parlamenti pártokkal a Belügyminisztérium

A három hónapja tartó átfogó szakmai és társadalmi egyeztetést követően a parlamenti pártokkal is egyeztet a BM az új pedagóguséletpálya-törvényről, amely megalapozza a pedagógusok további jelentős béremelését is. Pintér Sándor a Fidesz-KDNP, a DK, az MSZP, a Momentum, a Jobbik és a Mi Hazánk frakcióvezetőit, politikusait, szakértőit hívta. A BM bízik benne, hogy „a baloldali pártok ahelyett, hogy gyakran erőszakig fajuló tüntetéseket fűtenek, és bevallottan azért dolgoznak, hogy megakadályozzák a pedagógusbér-emelés fedezetét biztosító uniós források kifizetését, hajlandóak a higgadt, konstruktív párbeszédre” annak érdekében, hogy javuljon a gyermekek oktatásának színvonala és megtörténjen a pedagógusok béremelése.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2023/05/19/egyeztet-a-parlamenti-partokkal-a-belugyminiszterium-az-uj-pedagoguseletpalya-torvenyrol

 

A Jobbik elmegy Pintér Sándorral egyeztetni, a DK feltételeket szabott

„A Jobbik-Konzervatívok vészt vesz az egyeztetésen, pártunkat Dr. Brenner Koloman és Ander Balázs fogja képviselni” – írták a Telex megkeresésére a párttól. A Demokratikus Koalíció feltételhez kötné a részvételét, csak akkor egyeztet a kormánnyal az új pedagógus életpályatörvényről, ha Pintér az ellenzéki pártok mellett a pedagógus és diákszervezeteket is meghívja a tárgyalásra.

https://telex.hu/belfold/2023/05/19/pinter-sandor-belugyminiszterium-pedagogus-statusztorveny-egyeztetes-dk-jobbik

 

A PDSZ szerint nagy adu lesz a kormány kezében, ha az ellenzék nem megy el a státusztörvény tervezetéről egyeztetni

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője azt mondta: nem értenek egyet azzal a felvetéssel, hogy az ellenzéki pártok ne üljenek le a kormánnyal a státusztörvény tervezetéről tárgyalni. Ha így tesznek, azzal „egy nagy adut adnak a kezükbe, hogy arra tudnak hivatkozni az EU felé is, hogy ők a nagy demokraták, akik szeretnének egyeztetni, és ezt utasították el” – mondta. A PDSZ álegyeztetésekről csak egyeztetés utáni tapasztalatok alapján szokott beszélni, nem pedig előre, ezért is kellene részt venniük a pártoknak az egyeztetésen. A pártok ott meg tudnák cáfolni a tárca kommunikációját, hogy a vitatott pontokat már kivették a tervezetből.

https://hvg.hu/itthon/20230520_PDSZ_Nagy_Erzsebet_egyeztetes_kormany_statusztorveny

 

Tanítanék Mozgalom: a státusztörvényről tárgyalni nem lehet

A kormány bosszújának eszközéről, azaz a státusztörvényről tárgyalni nem lehet, teljes egészében el kell utasítani – írta a Tanítanék Mozgalom.

https://hang.hu/belfold/tanitanek-mozgalom-154622

 

A diáktüntetésre időzítette bejelentését Pintér Sándor, a pártokkal egyeztetne a tanárok jövőjéről

A Belügyminisztérium tárgyalásra hívó közleményében csördít oda „a baloldali pártoknak”, amelyeket meg is vádolt, hogy ők fűtik az erőszakig fajuló megmozdulásokat.

https://nepszava.hu/3195233_okatatas-statusztorveny-pinter-sandor-parlamenti-partok-egyeztetes

 

május 20.

Júliustól új elnöke lesz a PSZ-nek: Totyik Tamás

A Budapesten tartott tisztújító kongresszuson a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) küldöttei az eddigi alelnököt, Totyik Tamást választották meg a PSZ új elnökének. Totyik Tamás 2023. július 1-től veszi át az elnöki teendőket, eddig tart a jelenlegi elnök, Szabó Zsuzsa öt évre szóló mandátuma. Két alelnököt is választott a kongresszus, Gosztonyi Gábort és Tóth Tündét. Közleményünk a honlapon és a Facebookon.

https://pedagogusok.hu/hirek/kongresszusi-dontes-totyik-tamas-lesz-a-psz-uj-elnoke/?fbclid=IwAR0oFYNrs0EMEFcwVpdLOS3PF173FXidnUtlKSslSnhKgxeeknRt-4W4HoI

 

május 21.

A PSZ az oktatás átfogó reformját követeli 11 pontban

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 2023. május 18-21. között tartotta tisztújító kongresszusát, amelyen megállapította: az egy éve megalakult kormány nem hozott semmilyen érdemi döntést az oktatásban kialakult válság problémáinak megoldására. (…) Ha a kormány nem hoz mielőbb érdemi döntéseket az ország jövőjét meghatározó köznevelés és szakképzés helyzetének javításáról, nem vonja vissza a státusztörvény tervezetét, végső eszközként lehetővé tesszük minden köznevelésben dolgozónak: lemondásukat/felmondásukat helyezzék letétbe a Pedagógusok Szakszervezete fővárosi és megyei irodáiban. A PSZ honlapján részletes tájékoztatást közlünk a lemondás dokumentumairól és a letétbe helyezés módjáról. A záróközlemény elérhető a honlapunkon is.

https://pedagogusok.hu/hirek/a-psz-xxxv-kongresszusa-tovabbra-is-az-oktatas-atfogo-reformjat-koveteli-zarokozlemeny-kovetelesek/

 

A kormány az oktatás válságáról tereli el a figyelmet

A gazdaság szereplőinek fel kellene ismerniük: súlyos árat fizetnek, ha nem megfelelő képzettségű diákok jelennek meg a munkaerőpiacon – mondta az oktatás minőségéről, a tanárhiányról Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az ATV híradónak.

https://www.atv.hu/belfold/20230522/dobbenetes-adatok-jottek-a-kozoktatasrol-ebbol-oriasi-baj-lesz

 

május 22.

Totyik Tamás: nem egyéni álmok megvalósításáról szól a szakszervezeti munka

„Nálunk testületek szabnak irányt a szervezet számára, ennek megfelelően kell cselekednünk” – mondta a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorának Totyik Tamás alelnök, akit tisztújító kongresszuson választottak meg a PSZ elnökének 2023 júliusától. A kérdésre, miért van két oktatási szakszervezet, elmondta: módszertani különbségek vannak, de a célkitűzésekben legalább 95 százalékban egyetért a PSZ és a PDSZ.

https://www.klubradio.hu/adasok/totyik-nem-egyeni-almok-megvalositasarol-szol-a-szakszervezeti-munka-135599

 

Júliustól Totyik Tamás lesz a PSZ elnöke

Nagy elkötelezettség kell, hogy a jelenlegi helyzetben bárki szakszervezeti tisztséget vállaljon, de megtiszteltetés Totyik Tamásnak, hogy egy több mint 100 éves szervezet választotta meg elnökének. A PSZ jelenlegi alelnöke a Jazzy Rádió Millásreggeli c. műsorának nyilatkozott. Beszélt a kongresszusi záróközleményben megfogalmazott követelésekről is. Azt is mondta: a kormány az oktatás válságáról akarta elterelni a figyelmet a státusztörvény tervezetével. Ezen a linken 26.10-nél kezdődik a beszélgetés.

https://millasreggeli.hu/cimke/totyik-tamas/

 

Nem csak a pedagógusok béremelése jelentené az oktatás reformját

Totyik Tamás eddigi alelnököt választotta elnökévé a Pedagógusok Szakszervezetének kongresszusa. Az új vezető az InfoRádióban foglalta össze, hogyan kellene megújítani az oktatási rendszert, ugyanis nem csak bérköveteléseik vannak, az oktatás átfogó reformjára lenne szükség. „A szervezeten belül a legfontosabb az, hogy a vidéki hálózatunkat tovább erősítsük. Mi ugyan a vidéki településeken erősebbek vagyunk, de ezt a hálózatot szeretnénk még tovább fejleszteni” – mondta Totyik Tamás az Inforádiónak.

https://infostart.hu/belfold/2023/05/22/totyik-tamas-nem-csak-a-pedagogusok-beremelesevel-reformalnank-meg-az-oktatast

 

A Fidesz-hívek 78 százaléka is emelné a pedagógusok bérét

A kormánypártra szavazók több mint fele (55 százalék) teljesen elégedett a lassan véget érő iskolai tanévvel, miközben az ellenzékiek csak 27 százaléka adna ötöst – áll a Publicus Intézet közvélemény-kutatásában. A bizonytalanok közül 22 százaléknyian értékelték példásra a tanévet. A válaszolók nagy többsége, majdnem 70 százaléka egyetért a tüntetésekkel. Még a Fidesz-KDNP híveinek túlnyomó többsége, 78 százaléka is emelné a pedagógusok bérét, az ellenzékiek közül szinte mindenki (98 százalék).

https://nepszava.hu/3195574_publicus-oktatas-tanarok-demonstracio-kozvelemenykutatas

 

Nem kaphatnak minisztériumi fizetést a tanárok

A szocialisták szerint az ország jövője a tanárokon múlik, ezért olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amely a pedagógusok bérét a minisztériumi dolgozók fizetéséhez kötötte volna. A kormánypárti többségű kulturális bizottság megakadályozta, hogy a parlament elé kerüljön a javaslat.

https://24.hu/belfold/2023/05/22/parlament-pedagogusber-torvenyjavaslat-mszp/

 

Polónyi István: a Fidesz oktatáspolitikája kasztrendszerré formálja az országot

Az oktatáskutató arról beszélt, hogy a Fidesz oktatáspolitikája elitpolitikát jelent, az új, gazdag politikai elit az iskolarendszeren keresztül újratermeli a saját lehetőségeit, a többieket pedig igyekszik kiszorítani. Ez pedig egy lecsúszott, elmaradott ország képét vetíti előre.

https://hirklikk.hu/kozelet/polonyi-istvan-a-fidesz-oktataspolitikaja-kasztrendszerre-formalja-az-orszagot-2-resz/415907

 

május 23.

Totyik Tamás lesz a PSZ új elnöke júliustól

A kormány látszatvitákat folytat, az EU-tól vár pénzt, miközben az oktatás válságára nincs ötlete, hiszen a béremelés nem oldaná meg az alapvető problémákat – mondta az Inforádió Aréna című műsorának Totyik Tamás, a PSZ jelenlegi alelnöke, aki júliustól veszi át az elnöki teendőket. Beszélt a kongresszusi záróközleményben megfogalmazott követelésekről is. Jelezte a szakszervezet mulasztását, a tudatos munkavállalóvá nevelést, erre nagyobb figyelmet fordít majd a jövőben.

https://infostart.hu/arena/2023/05/23/totyik-tamas-a-pedagogusok-szakszervezetenek-megvalasztott-elnoke

https://www.youtube.com/watch?v=6amCSZjSzbw

 

A belügyminiszter csak „kipipálná” a feladatot, hogy egyeztet a pártokkal

Totyik Tamás, a PSZ júliustól hivatalba lépő elnöke szerint Pintér Sándor meghívója az egyeztetésre a pártok belügye, ebbe a szakszervezet nem kíván beleszólni. Ha azonban a pártok megkérdezik véleményüket a státusztörvény-tervezetről, azt szívesen elmondják.  Szerinte látszik, hogy komoly vita van a pártok között is arról, elmenjenek-e egyeztetni Pintér Sándorral, de ezt maguknak kell eldönteniük. Totyik Tamás úgy látja: Pintér Sándor az egyeztetéssel valószínűleg ki akar pipálni egy feladatot. A PSZ alelnöke a Hírklikknek mondta el véleményét másokkal együtt.

https://hirklikk.hu/kozelet/oktatasugy-egyre-nagyobb-bajban-a-kormany-ezert-engedmenyekre-kenyszerul/415954

 

A PSZ leendő elnöke határozottabb szakszervezetet szeretne

A szakszervezeten belüli munka, a munkavállalói érdekek és az oktatáspolitikai cél az, ami meghatározza a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) új vezetésének törekvéseit, de a változásról a testületek döntenek – mondta a Hírklikknek Totyik Tamás, a PSZ júliustól hivatalba lépő új elnöke. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy tudatos munkavállalóvá neveljék az oktatásban dolgozókat, megyei szinten is építsék ki, erősítsék meg kapcsolataikat a helyi civil szervezetekkel. Szakmai kérdésekben nem csak velük kívánnak szorosabban együttműködni, az MTA-val is keresik a kapcsolatot egy modernebb, a tanulók terheit csökkentő új Nemzeti alaptanterv ügyében.

https://hirklikk.hu/kozelet/totyik-tamas-hatarozottabb-szakszervezetet-szeretne/415986

 

A PSZ szolidáris a Romániában sztrájkoló és tiltakozó pedagógusokkal

A Pedagógusok Szakszervezete szerint román kollégáik tudatosabb munkavállalóként viselkednek, ráadásul nem kell sztrájk közben tanítaniuk – nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke az ATV híradónak, amely arról érdeklődött, a szomszédos országban miért sztrájkolnak többen, mint nálunk.

https://www.atv.hu/kulfold/20230524/pedagogusok-szakszervezete-lenyeges-kulonbseg-van-a-magyar-es-a-roman-tanarok-sztrajklehetosegei-kozott

 

Túl kevesen jelentkeznek pedagógusnak

Egy budapesti alapítványi gimnáziumban sincs biológiát és kémiát oktató tanár, hetente egyszer máshová járnak felkészítőre az érettségizők – mondta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Szeged TV híradójának. Az összeállításban szó volt a BM által összehívott egyeztetésről is. Ezen a linken 5.25-nél kezdődik.

https://tv.szeged.hu/cikk/tamadnak-a-kullancsok-a-babszinhaz-is-keszul-a-gyereknapra-szegedi-az-ev-tuzoltoja-szegedi-hirado-2023-majus-23

 

Az online oktatásba is belecsöppent fiatal tanárként a PSZ új alelnöke

Pályakezdőként rögtön belesodródott a szakszervezeti munkába is Tóth Tünde, a PSZ júliustól hivatalba lépő alelnöke – a Klubrádió Megbeszéljük c. műsorának nyilatkozott. Szerinte szükség van a taglétszám növelésére, reméli, minél több oktatásban dolgozót sikerül meggyőznie arról, hogy ez növeli a szakszervezet erejét. Főállásban lesz alelnök, így eggyel kevesebb fizikatanár lesz az országban. Kitért arra is, hogy a státusztörvény-tervezet jelenlegi formájában elfogadhatatlan, ha mégis jóváhagyná a parlament, nő majd a pedagógushiány. Ezen a linken 16.30-tól kezdődik.

https://www.klubradio.hu/archivum/megbeszeljuk-2023-majus-23-kedd-1605-33216

 

KIM: új lehetőségeket kínál a szakképzési törvény módosítása

Megszavazta a parlament a szakképzési törvény módosítását, amelynek értelmében hatékonyabbá válik a duális képzés, szélesedhetnek a felzárkóztatást segítő programlehetőségek és egyszerűsödhetnek az adminisztratív folyamatok – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

https://hirado.hu/belfold/cikk/2023/05/23/kim-uj-lehetosegeket-kinal-a-szakkepzesi-torveny-modositasa

 

május 24.

A PSZ bebizonyította, lehet fiatalítani

A PSZ új elnökségébe fiatal pedagógusként került Tóth Tünde – a hétvégi tisztújító kongresszusról is beszélt Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Heti TV Pirkadat című műsorában. Szó volt a tudatos munkavállalóvá nevelés fontosságáról, a pedagógushiányról is.

https://www.youtube.com/watch?v=oaZgujqmiNg

 

Ellenzék: politikai bábszínház volt

Nem szakmai megbeszélés volt, hanem politikai bábszínház, mondta Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke a státusztörvény-tervezetről szóló egyeztetés után, amelyet a belügyminiszter kezdeményezett. Az ellenzéki pártok egy-egy szakértőt vihettek magukkal. A megbeszélésre a Mi Hazánkot kivéve az összes ellenzéki párt elment. Az ellenzéki képviselőket a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform, az ADOM Diákmozgalom és az Egységes Diákfront egy-egy tagja kísérte el. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy először találkoztak „személyesen” Pintér Sándorral, de csak láthatták, hiszen nem kaptak szót a tárgyaláson. A Telex cikke.

https://telex.hu/sport/2023/05/24/pinter-sandor-belugyminiszterium-statusztorveny-egyeztetes-partok-szakszervezetek-egyseges-diakfront-adom-diakmozgalom

 

PSZ: nem félünk

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke úgy fogalmazott: „Köszönjük a demokratikus ellenzéki pártoknak, hogy jelen lehettünk, és azt üzenjük az oktatásban dolgozóknak és a teljes magyar tárdadalomnak is, hogy nem adjuk fel, folytatjuk és nem vagyunk hajlandóak félni.” Az alelnököt a sajtótájékoztatóról az ATV idézte.

https://www.atv.hu/belfold/20230524/ellenzek-nem-szakmai-egyeztetes-volt-hanem-politikai-szinjatek

 

Gosztonyi Gábor: „jöttünk, láttunk, nem beszéltünk”

A megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón az ellenzéki pártok, a pedagógusokat és a diákokat képviselő szervezetek egyetértettek abban, hogy nem közelednek az álláspontok a kormányzattal.  Az egyetlen – kormányhoz közelálló – szakértői hozzászóló Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke volt, és még ő is azt mondta, hogy a javaslat a visszavonásokkal valóban elfogadhatóbb, de ők is ragaszkodnak a heti fix óraszámhoz. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke szerint a törvénytervezet nem elfogadható. Egyébként szemléletesen foglalta össze a Pintér Sándorral való egyeztetés lényegét: „jöttünk, láttunk, nem beszéltünk” – idézte őt a Hírklikk.

https://hirklikk.hu/kozelet/kunhalmi-agnes-egyseges-allasponton-az-ellenzek-es-a-tanarok/416040

 

Júniustól már nem vezethetik be a státusztörvényt

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Tanítanék Mozgalom, a Civil Közoktatási Platform, az Egységes Diákfront és az ADOM Diákmozgalom delegáltjai meg sem szólalhattak a tárgyaláson. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke az egyeztetés után a Népszavának elmondta: előző nap, május 23-án tartották a Köznevelés-stratégiai kerekasztal ülését a BM-ben, ahol elhangzott, hogy a státusztörvény tervezete egy-két héten belül a parlament elé kerülhet.  „Az már jó hír, hogy június elsejével biztosan nem vezetik be. A kormányzat részéről azonban nem tudták megmondani, pontosan mikortól lesz hatályos, csak annyit, hogy lépcsőzetesen fogják bevezetni” – fogalmazott a PSZ alelnöke.

https://nepszava.hu/3195768_oktatas-magyarorszag-belugyminiszterium-ellenzeki-partok-egyeztetes-diak-tanar

 

Bár nem beszélhettek, volt értelme az egyeztetésnek

Nem engedték a szakértőket megszólalni, csak a pártok képviselői szólhattak az egyeztetésen a státusztörvény-tervezetéről mondta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Klubrádió esti hírműsorának. Jelezte: a PSZ nem adja fel, szeretne találkozni Pintér Sándor belügyminiszterrel. Ezen a linken 4.20-nál kezdődik.

https://www.klubradio.hu/archivum/a-lenyeg-2023-majus-24-szerda-1800-33242

 

A pártok szerint a státusztörvény nincs összhangban az uniós vállalásokkal

Közös nyilatkozatot adtak át az ellenzéki pártok képviselői Pintér Sándornak a Belügyminisztériumban tartott egyeztetésen. A dokumentumban a DK, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd – Zöldek politikusai leszögezték: a státusztörvénnyel nemcsak szakmailag, de rendszerszinten is szemben állnak.

https://index.hu/belfold/2023/05/24/pinter-sandor-ellenzeki-partok-egyeztetes-belugyminiszterium-statusztorveny-nyilatkozat/

 

Brenner Koloman a PSZ-nek adta át a helyét

A Jobbik-Konzervatívok párt a PSZ-nek, „Gosztonyi úrnak” adta át a helyét az egyeztetésen, így a PSZ alelnöke is elmehetett a Belügyminisztériumba. Az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában Brenner Koloman arról is beszélt, hogy szükség lenne az oktatás átfogó reformjára, egy nemzeti oktatási kerekasztal összehívására.

https://www.atv.hu/videok/20230524/nemzeti-kerekasztal-osszehivasat-szorgalmazza-a-jobbik-az-oktatas-megreformalasa-erdekeben

 

Kilencpárti egyeztetés után már csak az EU van hátra

A tiltakozások, a feltételek szabása és az elutasítás helyett végül minden ellenzéki párt elfogadta Pintér Sándor meghívását, hogy közösen egyeztessünk az új pedagógus-életpálya törvénytervezetéről – írta Rétvári Bence a Facebook-oldalán. A parlamenti államtitkár hozzátette: ez a tizenkilencedik egyeztetés a tervezetről, már csak az Európai Bizottság van hátra. „Azért tartjuk a kilencpárti egyeztetést, mert bízunk benne, hogy a baloldali pártok a valótlanságok terjesztése, az uszítás és a kicsinyes pártpolitikai érdek helyett készek a diákok jövőjéről érdemben párbeszédet folytatni. Reméljük, a mai kilencpárti egyeztetésen ígéretet kapunk a baloldali pártoktól, hogy Brüsszelben is nyíltan ki mernek állni és fel mernek szólalni amellett, hogy Magyarország megkapja a pedagógusbér-emeléshez szükséges EU-s forrásokat. Akkor másnaptól 561 ezer forint lenne a pedagógusbér, 2025-től pedig átlagosan mintegy nyolcszázezer forint” – olvasható a bejegyzésben.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/05/elkezdodott-a-kilencparti-egyeztetes-az-uj-pedagogus-eletpalya-torvenyrol?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

BM: hiába vártuk a pártok szövegszerű javaslatait

Vártuk a pártok szövegszerű javaslatait, azonban csak a Mi Hazánktól érkezett, a többi párttól nem, pedig 3 hónapjuk volt rá, hogy ilyet kidolgozzanak – mondta Rétvári Bence államtitkár az egyeztetés után. „Jól láthatóan azért jöttek, hogy kivonuljanak, erre készültek” – tette hozzá a Belügyminisztérium sajtótájékoztatóján.

https://infostart.hu/belfold/2023/05/24/hiaba-vartuk-a-baloldali-partok-szovegszeru-javaslatait-mondta-a-bm-az-egyeztetes-utan

 

Egy hangfelvétel szerint Pintér Sándor küzd a pedagógusok béréért

„Küzdök a tanároknak, tanítóknak, pedagógusoknak a béréért” – mondta Pintér Sándor azon a Telex birtokába került hangfelvételen, amely a miniszter és az ellenzéki pártok szerdai egyeztetésén készült. A belügyminisztertől megkérdezték: a 2024-es költségvetésben szerepel-e a pedagógusok bérének rendezése. Pintér Sándor erre azt mondta: bizonyos része szerepel, de az összegszerűség nap mint nap változik. Az biztos, hogy azoknak, akik a legkevesebbet keresik, mindenképp szeretnék a bérét emelni, a hátrányos településeken tanítók bérét is mindenképp meg kell emelni. A miniszter szerint az általános béremelésen túl szükség van a teljesítmény alapján differenciált béremelésre is. Kérdés, hogy mikortól legyen a növekedés.

https://telex.hu/belfold/2023/05/24/pinter-sandor-hangfelvetel-statusztorveny-pedagogusok-demokratikus-szakszervezete

 

A tanárok csaknem fele nagyon nehezen él meg jövedelméből

A Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének kutatói áprilisban online kérdőíves vizsgálatot végeztek pedagógusok körében, ennek célja az oktatási tiltakozásokkal és követelésekkel, valamint a közoktatásban tapasztalt nehézségekkel kapcsolatos vélemények feltérképezése volt. A megkérdezettek a legnagyobb problémák közé sorolták az alacsony bért, a növekvő nmunkaterheket, az autonómia hiányát, a tananyagot stb.

https://444.hu/2023/05/24/pedagoguskutatas-gyorsjelentes-a-tanarok-kozel-fele-nagyon-nehezen-el-meg-jovedelmebol

 

május 25.

Az etyeki igazgató szerint kommunista csoport szerveződik ellene

„Szivárványos”, politizáló iskola, kommunista tanárok. Ilyen és ehhez hasonló vádak érik az etyeki Német Nemzetiségi Általános Iskola tantestületét, ahonnan a hírek szerint jelenleg mintegy 11 fő készül távozni, velük együtt pedig sok diák. A szülői munkaközösség szerint ennek oka elsősorban az intézmény kinevezett igazgatója, aki korábban már kijelentette; nem érez motivációt a feladatkör betöltésére, a falu kormánypárti településvezetésétől mégis hátszelet kapott.

https://eduline.hu/kozoktatas/20230523_etyeki_nemet_nemzetisegi_altalanos_iskola_onkormanyzat_Nyeste_Ferenc

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X