Heti lapszemle 2023. szeptember 29.

lapszemle

Tovább folytatódott a vita a pedagógushiány számairól a kormány és a Pedagógusok Szakszervezete között. Ezen a héten a pedagógusoknak dönteniük kellett arról, hogy vállalják-e a státusztörvény által előírtakat. Az, hogy végül hányan hagyják ott az oktatást, csak napok múlva derül ki. A tájékoztató levelekből az is jól látható, hogy az ígért 10 százalékos béremelést csak a pályakezdők kapják meg, a többi dolgozó átlagosan 5 százalék emeléssel számolhat. A kormány továbbra is Brüsszelre mutogat.

 

szeptember 25.

Egyre nagyobb a düh az oktatásban, de van-e értelme folytatni a tüntetéseket?

Nahalka István oktatáskutató szerint ugyanakkor bármennyire is rosszul hangzik, a neheze még csak most jön. Kijelentésével arra utalt, hogy a pedagógusok átlagéletkora 54 év, ami annyit tesz: körülbelül tíz év múlva a tanárok fele nyugdíjba megy. Úgy véli, ez a mérték akkor ijesztő lenne, ha a trendekből arra lehetne következtetni, hogy az utánpótlással nem lesz gond. A számok ugyanakkor nem ezt mutatják.

https://index.hu/belfold/2023/09/22/nahalka-istvan-oktataskutato-elte-tanarhiany-tuntetesek/

 

Ez a kormány ajánlata: kimentek a tájékoztatók, döntési helyzetben a tanárok – az a nagy baj, hogy nem tudják pontosan, mi vár rájuk

Már csak egy hét van arra, hogy nyilatkozzanak a pedagógusok, elfogadják-e az új jogállással kapcsolatos új szerződéses feltételeket, de eddig még csak egy tájékoztatót kaptak kézhez, amelyben a tankerület – illetve az oktatási államtitkárság – szinte mindenről – feltételes módban fogalmaz, így a tanárok anélkül kerülnek döntési helyzetbe, hogy pontosan tudnák, mi vár rájuk. A munkajogász szerint ez kiszolgáltatottá teszi a tanárokat.

https://www.blikk.hu/politika/magyar-politika/pedagogusok-statusztorveny-tajekoztato/3dlx5nz?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

 

Setényi János: részben a tanárhiányt is orvosolhatja a mesterséges intelligencia

A Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének igazgatója úgy látja: a mesterséges intelligencia alkalmazása az oktatásban nem ördögtől való, a pedagógiának azonban alkalmazkodni kell hozzá.

https://infostart.hu/belfold/2023/09/23/setenyi-janos-reszben-a-tanarhianyt-is-orvosolhatja-a-mesterseges-intelligencia#

 

A Zebraszerda kitalálója, Kállai Kornélia egy szabad, egyenlő és bátor országért küzd

Szerdán este osztották ki azokat a díjakat, amelyekkel a szabadabb országért küzdő bátor civileket jutalmazza a Társaság a Szabadságért (TASZ) civil szervezet. Kapronczay Stefánia, a TASZ stratégiai igazgatója szerint az idei átadón is erős és kitartó emberek, hétköznapi hősök álltak a színpadon és kaptak a közönségtől szűnni nem akaró tapsot. Az idei gála különlegessége az volt, hogy a változásért dolgozó emberek valósága megrendítő hitelességgel jelent meg a színpadon. A remény és nehézség érzése egyszerre járták át az egész estét. A jelöltek történeteiben benne volt a közösség ereje és az is, hogy mennyire el lehet magányosodni. A díjazottak egyike Kállai Kornélia, a Zebraszerda budafoki kitalálója volt, aki a Közélet Iskolája különdíjat kapta. Vele beszélgetett Millei Ilona.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-zebraszerda-kitalaloja-kallai-kornelia-egy-szabad-egyenlo-es-bator-orszagert-kuzd/421741

 

Balatoni Katalin a köznevelési helyettes államtitkár

Neveléstudományi szakember, táncpedagógus, aki az Így tedd rá! program mellett a Pedagógus Expót is megálmodta.

https://24.hu/belfold/2023/09/22/orban-viktor-uj-helyettes-allamtitkart-nevezett-ki/

 

Ki mond igazat? Hatalmas a tanárhiány, vagy még javult is a helyzet?

Ha azonban a számok mögé nézünk, láthatjuk, hogy egyrészt az utolsó évek esetén már egyértelmű a romlás, másrészt az idézett adatokból nem lehet következtetni a valós helyzetre.

https://g7.hu/kozelet/20230922/ki-mond-igazat-hatalmas-a-tanarhiany-vagy-meg-javult-is-a-helyzet/

 

Hatalmas a bérszakadék: sokkal többet keresnek Magyarországon a diplomások, mint a többiek

Magyarországon az OECD-tagállamok átlagához képest jellemzően jóval nagyobbak a fizetési különbségek a különböző iskolai végzettségű emberek között – derül ki az OECD oktatásról szóló idei éves jelentéséből. A 25-64 éves magyarok körében az alapképzési diplomával rendelkezők 56%-kal, míg a mesterképzési diplomával rendelkezők több mint duplájával (116%-kal) keresnek többet a középfokú végzettségűekhez képest. Eközben a magyar diplomás nők fizetése az OECD-n belül az egyik legnagyobb mértékben marad el a felsőfokú végzettségű férfiak keresetétől.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230924/hatalmas-a-berszakadek-sokkal-tobbet-keresnek-magyarorszagon-a-diplomasok-mint-a-tobbiek-641383?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Herczog László: Infláció, keresetek, nyugdíj

Érdemes megemlíteni az EFOP Pluszban olvasható vállalást is: „A Kormány és a Parlament nem fog egyoldalúan bevezetni a pedagógusok munkaterheit növelő, a meglévő szakmai autonómiát korlátozó vagy a szakma vonzerejét csökkentő szabályokat. Ilyen intézkedésre kizárólag a legnagyobb pedagógus szakszervezetekkel folytatott érdemi társadalmi párbeszéd alapján, különösen a szerzett jogok tekintetében konszenzusra törekedve kerülhet sor.” Ha a státusztörvény körüli vitákra gondolunk, itt is lehetnek aggodalmaink. A tervezet tehát tervezet maradt. Azt azonban senki és semmi sem tiltja, hogy a béremelést hazai költségvetési forrásokból valósítsák meg – ahogyan ez minden más esetben is történik.

Így lett az előnyből – pénzt kapunk az EU-tól béremelésre – hátrány: a kormány arra használja az EU-s támogatás lehetőségét, hogy elfedje felelősségét a pedagógusok béremelésének megvalósításában.

https://nepszava.hu/3209520_herczog-laszlo-inflacio-keresetek-nyugdij

 

Fejenként 65 ezres catering, 160 ezres képzés: négycsillagos wellness hotelekben képzik a tanárokat Schmidt Máriáék

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány jelentős állami támogatás mellett nem először képezheti a tanárokat, ezúttal is egy ismerős céggel. Az egyik tulajdonossal Schmidt Mária – az alapítvány főigazgatója és kuratóriumi tagja – többször is közösen publikált oktatási anyagokat. A pedagógusokat két négycsillagos szállodában képzik egy online tananyagra, de személyes részvétel mellett.

https://rtl.hu/belfold/2023/09/25/schmidt-maria-alapitvany-tanar-oktatas-kozbeszerzes?utm_source=hirkereso-hu&utm_medium=textlink&utm_campaign=hirkereso-rss&utm_content=belf%C3%B6ld_schmidt-maria-alapitvany-tanar-oktatas-kozbeszerzes

 

„Ha nincs a kordonbontás, ma Egységes Diákfront sem lenne”

Külön-külön már a tavalyi év eleje óta, országos szervezetként pedig 2022 októberétől küzdenek a tanárokért és egy jobb oktatási rendszerért az Egységes Diákfront (EDF) tagjai. A rendszer kárvallottjait egységbe forrasztani akaró diákok azt követően indították újabb nagytüntetéssel a tanévet, hogy tavasszal politikai vita is zajlott a fejük felett arról, hogy jó ötlet-e a Karmelita kerítését bontogatni. Ők maguk ebben a vitában alig kaptak szót, így hát megkérdeztük őket. Nagyinterjút készítettünk az Egységes Diákfront két elnökségi tagjával, Perlaki-Borsos Noellel és Kiss Gergővel, amelyben az általuk szervezett tüntetések célján és tartalmán kívül szó esik.

https://merce.hu/2023/09/25/ha-nincs-a-kordonbontas-ma-egyseges-diakfront-sem-lenne/

 

szeptember 26.

Fontos kérdések és díjátadó a PSZ fehérvári ülésén

Évnyitó értekezleten találkoztak pénteken, Székesfehérváron a Pedagógusok Szakszervezete Fejér Vármegyei Szervezete Titkárok Tanácsának tagjai. Az eseményen átadták az Eötvös József-emlékérem bronz, ezüst, arany fokozatait. Gosztonyi Gábor PSZ alelnök a sajtó kérdésre válaszolva nem zárta ki a tiltakozások folytatását sem.

https://www.feol.hu/helyi-kozelet/2023/09/fontos-kerdesek-es-dijatado-a-psz-fehervari-ulesen-galeria

 

Ombudsman: jogellenes volt a pedagógusok polgári engedetlensége

A pedagógusok munkabeszüntetése polgári engedetlenség formájában, valamint annak tudomásulvétele az érintett gyermekek jogaival kapcsolatosan visszásságot idézhet elő, ezért jogellenes – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) hétfőn az MTI-vel.

https://index.hu/belfold/2023/09/25/pedagogus-polgari-engedetlenseg-jogellenes-ombudsman-munkabeszuntetes/

 

Egyszeri kiegészítő juttatást kapnak novemberben az önkormányzati munkavállalók – Székesfehérváron

Szeptember 22-én délelőtt tartotta soros ülését Székesfehérvár MJV Önkormányzatának Közgyűlése. A képviselők módosították a város költségvetését, melynek értelmében háromezer önkormányzati munkavállalónak biztosítanak novemberben egyszeri kiegészítő juttatást, mely a legtöbb dolgozó esetében százezer forint lesz.

A pedagógus életpálya-modell bevezetésével novembertől a gyakornokok bére 280 ezer forintról 400 ezer forintra emelkedik, a fehérvári bölcsődékben a 22 diplomás kisgyermek-nevelőből 17 főnek nő a fizetése, az óvodákban dolgozó 236 óvodapedagógus közül 130 fő számíthat béremelésre.

https://www.feol.hu/helyi-kozelet/2023/09/tamogatasokrol-es-a-buszmenetrend-modositasarol-is-dontott-a-kozgyules

 

„Egy öntudatos társadalomban az SNI-s gyerekek szülei már régen beperelték volna az oktatásirányítást”

A közoktatásban minden harmadik gyerek küzd valamilyen tanulási vagy beilleszkedési nehézséggel. 2001-ben száz körül volt az autisták száma, mostanra majdnem 10 ezerre nőtt. Ennek ellenére a legtöbb intézmény inkább nem foglalkozik a speciális igényű gyerekekkel, mert nincs elég szakember, és nem is kötelezhetik az iskolákat arra, hogy befogadják ezeket a gyerekeket. A szakértők szerint a növekvő számokban közrejátszik a Covid, környezeti tényezők, a túldiagnosztizálás, és az is, hogy éretlenül mennek a gyerekek iskolába.

https://telex.hu/belfold/2023/09/26/sajatos-nevelesi-igenyu-sni-iskolak-oktatas-integralas-szegregalas-novekedes

 

szeptember 27.

Az ombudsmannak az állampolgárokat és nem a kormány érdekeit kellene képviselnie

Gosztonyi Gábor szerint jó lenne, ha az ombudsman nem a kormányzatot védelmezné az állampolgárokkal szemben, hanem fordítva.

https://hirklikk.hu/kozelet/az-ombudsmannak-az-allampolgarokat-es-nem-a-kormany-erdekeit-kellene-kepviselnie/421821

 

A nagyszájú tanárokat kifizetik, a többiekkel elbánnak

Sokkoló adatokat közölt a tanárhiányról szeptember 18-án a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ): a 2020–2021-es tanévben alsó hangon is több mint 20 ezer tanár és 14 ezer oktatást-nevelést segítő dolgozó hiányzott országosan az oktatási rendszerből. A kieső munkaerőt visszafoglalkoztatott nyugdíjas tanárokkal, akár 78-79 éves pedagógusokkal pótolják az intézmények, miközben a tanári törzsgárda is az ötvenes éveit tapossa, 35 évesnél fiatalabb alig van közöttük. Ami azt is jelenti, hogy a most aktív tanárok fele tíz év múlva nyugdíjba megy – összegzett a sajtótájékoztatón Totyik Tamás, a PSZ elnöke. A teljes cikket a Magyar Hang hetilap szeptember 22-én megjelent, 2023/38. számában találja.

https://hang.hu/magyar-hang-plusz/pedagogus-statusztorveny-fizetes-kozoktatas-157961

 

Státusztörvény: nem hogy nőtt volna, még csökkent is az egyházi iskola pedagógusának fizetése

a törvény minden köznevelésben dolgozó pedagógust egységes munkajogi szabályozás alá rendel. Ezáltal a bérkülönbségeket eltünteti, de azzal is jár, hogy számos egyházi iskolában számos pedagógusnak nem ajánlottak az új jogállással magasabb fizetést.

https://hang.hu/belfold/statusztorveny-egy-egyhazi-iskola-pedagogusanak-csokkent-a-fizetese-157988

 

Donáth Anna arra kéri a pedagógusokat, hogy ne írják alá az új szerződésüket

Donáth szerint „ha tömegesen utasítják el a kormány felháborító ajánlatát, ha tömegesen nem írják alá a státusztörvény alapján készült szerződést, akkor a Fidesz kénytelen lesz meghátrálni, és emberszámba venni a pedagógusokat”. Mutassatok erőt, mert csak abból értenek! Csak így van esély arra, hogy a kormány érdemben meghallgassa az igényeiteket, hogy tisztességesen megfizessen titeket, és hogy olyan körülményeket teremtsen az oktatásban, ahol lehet végre tanítani. Ne fogadjátok el, hogy ismételten megaláznak titeket! A döntés szeptember 29-ig a ti kezetekben van. Éljetek vele!

https://24.hu/belfold/2023/09/26/donath-anna-pedagogusok-statusztorveny-uj-szerzodes

 

Leépülő állam: A gyerek is csak eszköz

Az állam nem vesz tudomást a láthatatlan tömegekről, vagyis azokról, akik életkörülményeik és társadalmi helyzetük miatt képtelenek önerőből eljutni a munka világába, vagy gyermekeiket iskolázni. Vannak ugyanakkor látványos gesztusok a középosztály felé, amely 33 évvel a rendszerváltás után is rászorul a segítségre.

https://hang.hu/magyar-hang-plusz/202338-leepulo-allam-6-a-gyerek-is-csak-eszkoz-157941

 

Szakképzési rendelettervezet: mikor nem kell egy villanyszerelőnek papír?

Baj vagy megoldás egy piaci helyzetre, ha például egy gyári karbantartónak nincsen villanyszerelői képesítése? A témával kapcsolatban Zsuffa Ákost, a Felnőttképzők Szövetségének (FVSZ) elnökét kérdezte az Eduline.

https://eduline.hu/felnottkepzes/20230926_szakmak_papir_nelkul_zsuffa_akos_munkaerohiany_gyar

 

Alapjogok

Mindez persze mellékes. A kormány – akarom mondani, az alapvető jogok biztosa – szerint a legnagyobb veszélyt az engedetlen pedagógusok jelentik a gyerekekre. Még a végén olyan felnőtteket nevelnek belőlük, akik ki mernek állni alapvető jogaikért.

https://nepszava.hu/3210054_alapjogok

 

szeptember 28.

„A gazdaság és a társadalom ezért rohadt nagy árat fog fizetni” – interjú az új PSZ-elnökséggel

Miért nincs „igazi” sztrájk? kérdésre a szakszervezet vezetői így válaszoltak: A PSZ szerint nem szabad törvénysértésre törvénysértésre válaszolni. Ha a játékszabályokat nem tartjuk be, a sztrájkot is törvénytelennek nyilváníthatják – ennek pedig beláthatatlanok lehetnek a következményei. Amennyiben ugyanis a szakszervezet jogszabályellenes sztrájkot hirdet, úgy nem csak maga a szervezet kerül veszélybe, de a résztvevők kártérítési felelőssége is felmerülhet. Ez elbocsátásokat, és kártérítési pereket is jelenthet azok számára, akik az akciókban részt vettek.

Gondolkodnak olyan megoldásokon, hogy a törvény teljes betartatásával lassítanák a munkát, vagy hogy bezárják teljesen az intézményeket – ez utóbbihoz azonban a szülők támogatására lenne szükség. A szülők azonban még nem teljesen döbbentek rá, mi történik.

A félórás interjú meg is nézhető az alábbi linken:

https://www.szavon.hu/2023/09/27/a-gazdasag-es-a-tarsadalom-ezert-rohadt-nagy-arat-fog-fizetni-interju-az-uj-psz-elnokseggel/

 

Beszélgetés a jogállásváltásról

A jogállásváltás kapcsán került szóba az egyéni béralku kérdése, ami egyéni küzdelmet jelent majd. –  Az egyén is bátrabban tud alkudozni, ha egy nagyobb közösség tagja. És minél nagyobb a közösség annál nagyobb védelmet tud kiharcolni az egyénnek, ezért is kell belépni a szakszervezetbe – nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Heti TV Pirkadat műsorában 2023. szeptember 26-án. Beszélt a kormány pedagógusbérekkel kapcsolatos „trükközéséről”, hogy az ígért 10 százalékos emelés helyett átlagosan 5 százalékos növekedést várhatnak a kollégák.

https://heti.tv/2023/09/27/pirkadat-m-kende-peterrel-gosztonyi-gabor-12/

 

Kiábrándultak a tanárok, újabb felmondások jöhetnek

Sok tanár most szembesül azzal, hogy a jogállásukat szabályozó új, úgynevezett státusztörvény – és annak végrehajtási rendeletei – nem tartalmaz béremelési garanciákat. „2-3000-en már augusztusban felmondhattak, szeptemberben becsléseink szerint további 1000 fő hagyhatja ott az iskolákat. Pontos számos sajnos nincsenek, mert a tankerületi központok megtagadják az adatszolgáltatást” – közölte Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20230927/kiabrandultak-a-tanarok-ujabb-felmondasok-johetnek-641827?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Rétvári: ezrelékekben lehet mérni a státusztörvény miatt felmondó pedagógusok számát

A Pedagógusok Szakszervezetének adatai szerint több mint 34 ezer szakember hiányzik a közoktatásból, 20 ezer pedagógus, valamint 14 ezer nevelő és oktató munkát segítő. Az államtitkár ezzel kapcsolatban arról beszélt, minden nemzetközi összehasonlításból az látható, hogy hét országban több tanár van, mint Magyarországon, de jóval több ország van, ahol kevesebb a pedagógus. Szerinte, ha valahol javítani kell, az a bérek kérdése. Nem csak a költségvetési forrásból, hanem európai uniós forrásból is szeretnék emelni a pedagógusok bérét – jelentette ki.

https://www.atv.hu/belfold/20230927/retvari-ezrelekekben-lehet-merni-a-statusztorveny-miatt-felmondo-pedagogusok-szamat

 

Hamis információval rémisztgetik a pedagógusokat, akiknek már csak két napjuk maradt eldönteni, hogy alávetik-e magukat a státusztörvénynek

Egy előzetes felmérés szerint nagyjából ezer pedagógus távozhat a közoktatásból a státusztörvénnyel összefüggésben – erről a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Totyik Tamás beszélt nemrég.

https://rtl.hu/belfold/2023/09/28/pedagogusok-statusztorveny-jogviszonyvaltas-nyilatkozat?utm_source=hirkereso-hu&utm_medium=textlink&utm_campaign=hirkereso-rss&utm_content=belf%C3%B6ld_pedagogusok-statusztorveny-jogviszonyvaltas-nyilatkozat

 

„Rengeteg a kettős mérce a rendszerben, igazából nem az számít, hogy milyen tanár vagy, hanem az, hogy milyen a kapcsolatod a főnökkel”

A lapunknak nyilatkozó vidéki pedagógus több okot is említett, amiért az állami oktatás elhagyása mellett döntött, de mint fogalmazott, a státusztörvény volt az utolsó csepp a pohárban. Elmondása szerint a pályaelhagyáson akkor kezdett gondolkodni, amikor GYES-ről visszatérve azzal szembesült, hogy az álláshelyét már valaki más töltötte be az iskolában, neki pedig – történelem-német szakos tanárként – szinte folyamatosan csak napköziztetnie kellett. – Rengeteg a kettős mérce a rendszerben, igazából nem az számít, hogy milyen tanár vagy, hanem az, hogy milyen a kapcsolatod a főnökkel – mondta.

https://nepszava.hu/3210235_oktatas-statusztorveny-nyilatkozat-tanarhiany-koznevelesi-foglalkoztatotti-jogviszony

 

Rétvári Bence nem aggódik a konténeres oktatás miatt

A Belügyminisztérium államtitkára szerint a konténeriskolák telepítése előtt a tankerületi központok mindig megvizsgálják, hogy saját intézményrendszerükön belül van-e lehetőség úgy elhelyezni a gyermekeket, hogy az ne jelentsen sem a családoknak, sem a pedagógusoknak aránytalan terhet. Ha erre nincs lehetőség, akkor a konténeriskola átmeneti megoldás lehet. Az országban jelenleg összesen 119 konténert használnak tanteremként.

https://24.hu/belfold/2023/09/28/kontener-oktatas-iskola-kormany/

 

A Magyar Civil Becsületrendet idén az Egységes Diákfront és a Tanítanék Mozgalom kapta

„Ez az elismerés a hatalom szemében mára már ellenzékivé vált, bár a szándékaink szerint nem az” – mondta Szepesházi Péter ügyvéd, az Ars Humanica Hungarica Kör kuratóriumának tagja.

https://hirklikk.hu/kozelet/dijazzak-az-onzetlenseget-es-a-kockaztatast/421876

 

szeptember 29.

Tanárhiány: a szakszervezetek szerint aggasztó a helyzet, a kormány szerint nem

Totyik Tamás szerint Rétvári Bence államtitkár „áttételesen 3400 iskolaigazgatót hazudtolt meg, valamint a KSH és az Oktatási Hivatal statisztikáját”, mert a PSZ ezekből az adatokra alapozta számítását a pedagógushiányról. A PSZ alelnöke az ATV szeptember 28 – i Egyenes beszéd műsorában beszélt a PSZ kutatási számainak hátteréről, az ígért 10 százalékos béremelés helyett a valójában várható 5 százalék béremelkedésről.

https://www.atv.hu/videok/20230928/tanarhiany-a-szakszervezetek-szerint-aggaszto-a-helyzet-a-kormany-szerint-nem

 

Totyik Tamás: a legelesettebbeken próbálnak a legtöbbet megtakarítani

Több indokot is fölsorolt Totyik Tamás, a PSZ elnöke, hogy a pedagógusjogok világnapján, október 5-én miért is kellene az országgyűlési képviselőknek a körzetükben működő egységes gyógypedagógiai és módszertani intézményekbe (EGYMI) ellátogatni. Például azért, mert az ezekben az intézményekben dolgozó gyógypedagógusok végzik a pedagóguspálya legnehezebb munkáját, azzal, hogy a legelesettebbeket tanítják és kezelik. A társadalom és a képviselők figyelmét is föl szeretnék hívni mind a gyerekek, mind az ott dolgozók iránti szolidaritás fontosságára. Ő azt tartja a legszomorúbbnak, hogy a legelesettebbeken próbálnak a legtöbbet megtakarítani. Ellenzéki képviselők közül már jelezték, részt vesznek a PSZ kínálta programban, de várják a kormánypártiakat is.

Matuz Éva azt mondja, a gyógypedagógusok száma annyira kevés, hogy az ő iskolájukból például öt gyógypedagógus hiányzik. Ez azt jelenti, hogy durván 100 óra az, amit a kollégáival még pluszban letanítanak. Azt tudni kell, hogy a gyógypedagógiai intézményekben – miután főleg a középsúlyos értelmi fogyatékosoknál rengeteg a csoportösszevonás – előfordul az, hogy 6 évestől 14 éves korig különböző dolgokra tanítja őket az osztályban bennlévő gyógypedagógus. Időnként van gyógypedagógiai asszisztens, de belőlük nagyon nagy a hiány, így jóval kevesebb áll a rendelkezésükre, mint amennyire szükségük lenne. Pedig nélkülük a gyógypedagógusok valójában megmozdulni sem tudnának.

https://hirklikk.hu/kozelet/totyik-tamas-a-legelesettebbeken-probalnak-a-legtobbet-megtakaritani/421897

 

Számháború: nem a most távozó pedagógusok fogják összedönteni az oktatási rendszert

A jövő évet tekintve tíz százalékos bértömeg-növekedésről beszélt Maruzsa Zoltán közoktatási államtitkár – vagyis összesen ennyivel nőhetnek a pedagógusbérre szánt összegek. Ám – mint Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke felhívta a figyelmet – ezt a többletet nagyrészt elviheti, hogy a törvény megemelte a gyakornokok és a hátrányos helyzetűeket oktató pedagógusok fizetését, vagyis a többi pedagógus nem féltétlenül számíthat fizetésemelésre ez alapján.

https://hang.hu/belfold/szamhaboru-nem-a-most-tavozo-pedagogusok-fogjak-osszedonteni-az-oktatasi-rendszert-158065

 

1000-1500 pedagógus felmondásával számol a PSZ

Gulyás Gergely miniszter azt mondta egy kormányinfón, hogy az Unió a pedagógusbéremelés 13 százalékát fedezné. Akkor miért nem adja oda a magyar kormány a maradék 87 százalékot? Miért csak 10 százalékot csöpögtet a pedagógusoknak – tette fel a kérdést Totyik Tamás a szeptember 28-i  ATV Híradó pedagógushiányról készült összeállításában, amelynek kiinduló pontja volt a Rétvári Bence parlamenti államtitkár és a szakszervezetek közötti véleménykülönbség.

Az anyag 12.35 percnél nézhető meg:

https://www.atv.hu/videok/20230928/atv-hirado-20230928-18

 

A CKP nyílt levele Rétvári Bence államtitkárnak a tanárhiány számairól

Meggyőződésünk, hogy az oktatásért felelős Belügyminisztériumnak és Önnek, mint e minisztérium oktatási ügyekben is nyilatkozó államtitkárának nem a tanárhiány bagatellizálása, hanem a probléma mértékének és hátterének a feltárása lenne a feladata. Ehhez minden adat rendelkezésre áll az immár minden oktatási intézmény számára kötelező, de a kutatók számára nem hozzáférhető Kréta rendszerben. Ha már az oktatáskutatás állami intézményeit megszüntették, nem hitelteleníteni kellene a nem-kormányzati szereplők és a mögöttük álló szakértők adatait, hanem meg kellene ismerni, és vagy elfogadni vagy tételesen cáfolni számításaikat.

https://ckpinfo.hu/2023/09/28/nyilt-level-retvari-bence-allamtitkar-urnak-a-tanarhiany-szamairol/

 

Nagyjából ezer tanár mondhat fel máig, és ők nagyon fognak hiányozni az iskolákból

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke egy sajtótájékoztatón azt mondta: nincs pontos adatuk a felmondásokról, de az előzetes felmérésük szerint körülbelül ezren fognak távozni szeptemberben a közoktatásból, a pedagógusok jelentős része ezt már májusban megtette.

https://telex.hu/belfold/2023/09/29/felmondas-tanarok-pedagogusok-statusztorveny-letszam-jogallas

 

Emberi sorsok a pedagógusok döntései mögött

Máig nyilatkozhattak azok a pedagógusok, akik nem akarnak a státusztörvény hatálya alatt dolgozni. Nem szabad megfeledkeznünk arról, a menni, vagy maradni kérdésében minden pedagógus döntése mögött emberi sorsok húzódnak.

Azt egyelőre nem tudni, hányan élnek a lehetőséggel, hogy elhagyják a pályát. Totyik Tamás, a PSZ elnöke egy előzetes felmérés alapján mintegy ezerre becsüli a számot. Rétvári Bence parlamenti államtitkár pedig azt állítja, majd csak jövő hét közepén lehet megmondani a pontos számot, mert vannak olyan pedagógusok, akik postai úton adták fel a nyilatkozatukat, meg kell várni, amíg azok is beérkeznek.

https://hirklikk.hu/kozelet/emberi-sorsok-a-pedagogusok-dontesei-mogott/421925/

 

Simicskó István: komoly siker a kadétprogram

Komoly sikere van Magyarországon a Honvéd kadét programnak, amely 2017-ben még három iskolával indult, mára azonban már 150 oktatási intézménnyel van szerződése a Magyar Honvédségnek – jelentette ki a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP frakcióvezetője csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sárospatakon.

https://hirklikk.hu/kozelet/simicsko-istvan-komoly-siker-a-kadetprogram/421891/

 

„A fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban” – már buszsofőrként dolgozik a PDSZ volt elnöke

A miskolci Földes Ferenc Gimnázium korábbi történelemtanára a státusztörvény miatt adta be a felmondását. Ezután elvégzett egy képzést, októbertől egy magáncégnél lesz buszsofőr.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/szandekosan-nekiment-az-elotte-halado-autonak-majd-eltorte-a-sofor-allat-is-pedig-a-lanya-es-az-unokaja-is-ott-ult-a-kocsijaban/

 

Felmondott a tanár, aki 21 forintos béremelést kapott

A cikkben mutatják, hogy néz ki a státusztörvényben előírt jogviszonyváltozást elutasító nyilatkozat.

https://hvg.hu/360/20230928_Felmondas_pedagogus_brutto_21_forint_beremeles_statusztorveny

 

Döntéshelyzetben a tanárok, lejár a határidő: furcsa dolgok történnek az iskolákban, fájóan sokan hagyják el a pályát

A tanárokat országszerte megfenyegetik, hogy ha nem fogadják el az új jogviszonyt, soha többé nem tudnak a közoktatásban elhelyezkedni. Ilyenkor mindig kérjük, hogy mondják el, ki jelentette ki ezt, de félnek. Ez diszkriminációnak számít, szembe megy a megfelelő bánásmód elvével. Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja úgy sejti, az „intézményvezetőtől, vagy a tankerület irányából” érkezhetett ilyen „fenyegetés”, amit rögtön jelzett is. Nekiugrottam emiatt a KK (Klebelsberg Központ) elnökének, Hajnal Gabriellának és elmondtam, mi történik. ‘Miket beszéltek meg a Tankerületi Központok igazgatóival?’ Tagadta, majd kérte nevezzem meg a fenyegetőket, mert azokat majd jól elkapja – mesélte Nagy Erzsébet.

https://www.blikk.hu/politika/magyar-politika/statusztorveny-pedagogusok/4qp440m?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X