Heti lapszemle 2023. augusztus 11.

lapszemle

Újabb törvénytervezetet bocsátott a kormány társadalmi egyeztetésre. Ezúttal a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda rukkolt elő a javaslattal, – eldugva a sok mást is érintő jogszabálytervezetben – amely szerint a jövőben a tagoknak kell gondoskodniuk arról, hogy a tagdíjuk eljusson a szakszervezetekhez. Az állami köznevelési intézményekben dolgozók esetében a munkáltató, vagyis az állam ezt már nem intézné, azaz nem vonnák le automatikusan a bérekből.  Az érdekképviseletek joggal tiltakoznak. Eközben folytatódtak a tárgyalások a nyár elején elfogadott pedagógusok új életpályájáról szóló törvény napokban megjelent végrehajtási rendeletének tervezetéről.  Csekély eredménnyel.

 

augusztus 5.

Egyeztetés a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény végrehajtási rendeletének tervezetéről

A pedagógusok azt szeretnék, ha nem lenne alkalmazási feltétel az eskü, hanem a felsőoktatási intézmények maguk dönthetnének arról, végzőseik tegyenek-e esküt a diploma átvételekor- nyilatkozta Gosztonyi Gábor a PSZ alelnöke a Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárral folytatott egyeztetést követő Facebook-bejelentkezésben 2023. augusztus 4-én. A Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, valamint a Nemzeti Pedagóguskar képviselői vettek részt azon a találkozón, amelynek témája  a nyár elején elfogadott a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény napokban nyilvánosságra hozott végrehajtási rendeletének tervezete volt.

A találkozó utáni beszámoló itt látható:

https://www.facebook.com/pedagogusok.d.szakszervezete/videos/2100356060297613/

 

Egyeztetés a státusztörvényről – felhatalmazás nélküli emberekkel

A státusztörvény végrehajtási rendeletéről folytatott pénteki tárgyalás egyetlen kézzelfogható eredménye, hogy jövő szerdán folytatódik, és hogy augusztus 16-án ismét lesz sztrájkbizottsági tárgyalás. A megbeszélés légköre egyébként nem volt barátságtalan, csupán azt lehetett érzékelni, hogy felhatalmazás nélküli emberekkel kellett egyeztetni. Mindezt Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke, és Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának elnöke osztotta meg lapunkkal.

https://hirklikk.hu/kozelet/egyeztetes-a-statusztorvenyrol-felhatalmazas-nelkuli-emberekkel/419466

 

Nem történt előrelépés a kormány és az érdekképviseletek egyeztetésén

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Klubrádió hírműsorának nyilatkozott augusztus 4-én az egyeztetést követően. Elmondta: a szakszervezet nehezményezi, hogy a széles spektrumú bérsávon belül nincsen részletszabályozás, illetve nem értenek egyet azzal, hogy az eskütétel kötelező feltétele legyen az alkalmazhatóságnak. Az alelnök tájékoztatott arról is, hogy a kormányzat szerint félreértés történhetett a nyugdíjasként dolgozó pedagógusok nyugdíjkifizetésének megvonásával kapcsolatban, mert – ahogy mondták nekik – senkit nem érhet hátrány.

Az interjú 3.13 percnél hallható:

https://www.klubradio.hu/archivum/a-lenyeg-2023-augusztus-04-pentek-1600-34827

 

Bő két órát tárgyaltak a szakszervezetek a státusztörvény végrehajtási rendeletéről, Maruzsa jövő szerdára ígért válaszokat

„A szokásos menetrend volt. Mi soroltuk a kifogásainkat, a kormány részéről pedig annyit tudtak mondani, hogy feljegyzik az észrevételeinket, és jövő szerdán válaszolnak. Nem vagyunk semmivel sem előrébb, de legalább szóban is el tudtuk mondani a kifogásainkat” – így értékelte a péntek délelőtti belügyminisztériumi egyeztetést Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke a Telexnek.

https://telex.hu/belfold/2023/08/04/statusztorveny-vegrehatasi-rendelet-tervezet-egyeztetes-szakszervezetek-belugyminiszterium

 

Kiderült, a Pedagóguskar és a rektorok írják a tanárok esküszövegét

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke elmondta, azt kérték a kormánytól, az eskü ne legyen foglalkoztatási kötelezettség, és hagyják meg a felsőoktatási intézményeknek, ha eskütételt látnak szükségesnek a diploma átadásához, azt a saját működési szabályzatukban írják elő. A Belügyminisztérium és a szakszervezetek közötti egyeztetésen az is felmerült, hogy sem a státusztörvényben, sem az annak végrehajtásáról szóló rendelet-tervezetben nincs részletesen szabályozva, pontosan hogyan állapítják majd meg az egyes pedagógusok béreit a munkáltatók.

https://nepszava.hu/3204275_oktatas-statusztorveny-pedagogusok-szakszervezetek-belugyminiszterium-esku

 

Homályban hagyja a tanári béremelés kérdését a státusztörvény végrehajtási rendelete

A státusztörvény fizetési sávokat határozott meg a pedagógusok számára, fokozatonként, minimális és maximális fizetési összegekkel. Bár a törvényben meghatározott fizetési maximumok a mai pedagógusbéreknél nagyságrendekkel nagyobb összegek, nem világos, hogy milyen forrásból és mi alapján biztosítana a költségvetés nagyobb fizetést egyes pedagógusoknak, mint a minimum összegek. – Így felmerülhet az a kérdés is, hogy többet keres-e majd a gyakornok, mint a régebben a pályán lévő kollégák – kommentálta a Magyar Hangnak Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke.

https://hang.hu/belfold/homalyban-hagyja-a-tanari-beremeles-kerdeset-a-statusztorveny-vegrehajtasi-rendelete-156565

 

Kemény szavak a belügyi egyeztetésről: „Ezt nem tartjuk civilizáltnak és európainak”

Nem szerencsés, ha az eskütétel az alkalmazhatóság feltételei között szerepel. Ha valaki önhibáján kívül nem tud ott lenni a diplomaosztóján, az a jövőben nem is taníthat? – tette fel kérdést Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke, aki sajnálatosnak nevezte, hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek, valamint az iskola- és óvodapedagógusok száma a rendelet értelmében nem változna.

https://index.hu/belfold/2023/08/04/egyeztetes-pedagogus-szakszervezetek-bekugyminiszterium-statusztorveny/

 

augusztus 6.

Az egész országban mindössze öten fognak kémiatanárnak tanulni

Átverés a bérígérgetés – hívta fel a figyelmet Totyik Tamás, a PSZ elnöke az ATV Híradójában augusztus 6-án, amire bizonyíték, hogy a jövő évi költségvetésben legfeljebb bruttó 435 ezer forintos átlagbérrel számolnak. Ez azért is furcsa, mert a státusztörvény végrehajtási rendeletének tervezetében a pályakezdők bérét 440 ezer forintban rögzítik.

https://www.atv.hu/videok/20230806/az-egesz-orszagban-mindossze-oten-fognak-kemiatanarnak-tanulni

 

Maruzsa kiszámolta: négyszer annyian jelentkeztek tanári állásra, mint ahányan felmondtak

Maruzsa Zoltán szerint nincs veszélyben a tanévkezdés, mert amiről a szakszervezet ír az hazugság. A politikus azt mondta, hogy nem ötezer tanár helyezte letétbe a felmondását a státusztörvény után, viszont igaz, hogy „van ötszáz kilépőnk”. A Hír TV vendége volt a köznevelési államtitkár.

https://magyarjelen.hu/maruzsa-kiszamolta-negyszer-annyian-jelentkeztek-tanari-allasra-mint-ahanyan-felmondtak/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=maruzsa-kiszamolta-negyszer-annyian-jelentkeztek-tanari-allasra-mint-ahanyan-felmondtak

 

Alig lesz biológia-, kémia- és fizikatanár, de az Orbán-kormány rekordként hirdeti a pedagógusképzésbe felvettek számát

Mindössze 1550-en kerültek be idén az ötéves tanárképzésbe, és még közöttük is alig vannak, akik természettudományi tárgyakat oktatnának.

https://nepszava.hu/3204283_oktatas-tanarhiany-pedagoguskepzes-belugyminiszterium-tanarszakok-felveteli

 

Eskü

„Esküszöm, hogy hűséges leszek a Magyar Népköztársasághoz, és minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy a népünk szabadságát és függetlenségét megvédjem. Esküszöm, hogy a tanításban és nevelésben a népünk érdekeit szolgálom, és a tanítványaimat arra nevelem, hogy legyenek jó hazafiak, becsületes emberek és hasznos tagjai a társadalomnak. Esküszöm, hogy munkám során betartom az alkotmányt és a törvényeket, és engedelmeskedem a tanügyi hatóságoknak. Esküszöm mindezt lelkiismeretemre és becsületemre.” Ez egy központi, egységes tanári eskü szövege az 1950-es évekből, amit az akkori tanügyigazgatás rendelt el.

https://nepszava.hu/3204258_esku

 

augusztus 7.

Pintér Sándor: A státusztörvény ellen felszólalók egyike sem olvasta a törvény szövegét

„Az oktatás, nevelés színvonalának további jelentős emelkedését” eredményezi a törvény – válaszolta a belügyminiszter a Momentum oktatáspolitikusának, Tóth Endrének.

https://magyarnarancs.hu/belpol/pinter-sandor-a-statusztorveny-ellen-felszolalok-egyike-sem-olvasta-a-torveny-szoveget-260826

 

Pedagógusok, akik elhagyták a pályát – hol helyezkednek el a felmondott tanárok?

Már több mint 2000 pedagógus mondott fel a státusztörvény elfogadása miatt és várhatóan szeptemberig ez a szám tovább fog nőni. De találnak a képzettségüknek megfelelő munkát? Három egykori tanárt látogatott meg a Heti Napló stábja, akik a pedagóguspálya elhagyása után, valami teljesen másba kezdtek. A Heti Napló riportja.

https://www.atv.hu/belfold/20230806/pedagogusok-akik-elhagytak-a-palyat-hol-helyezkednek-el-a-felmondott-tanarok#google_vignette

 

Ez az a ház…

Ha jól emlékszem, Koncz Zsuzsa énekelte a dalt még 1967-ben. Nekem, akkori tinédzsernek nagyon tetszett, mert hozzám szólt, nekem mondta el, ami olyan megfogalmazhatatlanul „punnyasztó”, sehova se vivő, sehová se vezető volt akkor. Fölfogtam, hogy itt nem egy ódon házról, hanem egy ódon rendszerről van szó, miközben „az ablakain kívül zúg a nagyvilág”.

https://hirklikk.hu/velemeny/ez-az-a-haz/419536

 

augusztus 8.

Nem utalna több tagdíjat a szakszervezeteknek az állam

A Rogán Antal által vezett Miniszterelnöki Kabinetiroda hétfőn társadalmi egyeztetésre bocsátot egy javaslatot, amivel többek között átírnák a munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló törvényt. Az eddigi szabályok szerint munkáltató a munkavállalók béréből a szakszervezeti tagdíjat a dolgozó írásbeli kérelmére levonta, majd átutalta a munkavállaló által megjelölt szakszervezetnek vagy más érdekképviseletnek. A hétfőn benyújtott ezen annyiban módosítana, hogy törvénnyel ettől eltérő kivételeket is határozhatna meg az állam, és önmagát gyakorlatilag mentesítené a tagdíjutalási kötelezettség alól.

https://444.hu/2023/08/07/nem-utalna-tobb-tagdijat-a-szakszervezeteknek-az-allam?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=nem-utalna-tobb-tagdijat-a-szakszervezeteknek-az-allam

 

KIM: A szakképzés is várja a továbbtanulókat

Szakképzésben is továbbtanulhatnak azok, akiket nem vettek fel egyetemre – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint az érettségi után a diákok nem csak a felsőoktatásban folytathatják tanulmányaikat, hiszen a szakképzésben akár két év alatt ingyenesen szerezhetnek szakmát.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2023/08/07/kim-a-szakkepzes-is-varja-a-tovabbtanulokat

 

Minden ötödik hallgató csak tandíjas egyetemi képzésre jutott be idén, a Corvinuson van olyan szak, ahol 900 ezret is elkérnek egy félévben

Az idei rendes felvételi eljárásban összesen 94 785 fő jutott be egyetemre, közülük 74 484-en tanulhatnak állami ösztöndíjas, 20 301-en pedig önköltséges finanszírozásban.

https://nepszava.hu/3204556_oktatas-felveteli-onkoltseges-kepzes-modellvaltas-egyetemek

 

Polónyi István okttáskutató: A mai felsőoktatási oktatáspolitika úgy működik, hogy 3-4 ember kitalálja, hogy mit is kéne csinálni, és ha nem tetszik, azt kétévente változtatják

Most úgy működik a rendszer, hogy minden intézménnyel külön alkut kötnek. Megállapodnak arról, hogy mekkora számban vehetnek fel államilag finanszírozott képzésre diákokat, és hogy azon kívül hányat vehetnek még fel költségtérítéses képzésre. Ebből adódik az, hogy az idei felvételiben vannak olyan egyetemek, ahová mondjuk 160 ponttal gépészmérnök szakra be lehetett kerülni, míg a Műegyetemen ehhez mondjuk 400 pont kellett.

https://eduline.hu/felsooktatas/20230807_Polonyi_Istvan_oktataskutato_felsooktatasi_felveteli_pontszamok

 

Kétszázszor intézkedtek az iskolaőrök az elmúlt tanévben, bilincseltek, és gázspréztek is

Egy év alatt száznál több új iskolaőr állt szolgálatba, már 571 intézményben vannak jelen, de így is hiány van belőlük, mert a bruttó 300 ezer körülire emelt havi fizetés, bár sok pedagógusénál több, nem elég vonzó. A programban nagy a fluktuáció, három év alatt már 342-en hagyták ott a szolgálatot. Az is kiderült a hvg.hu által kikért adatokból, hogy az elmúlt tanévben az iskolaőrök 199 esetben intézkedtek, ebből 25 volt testi kényszer, emellett akadt egy-egy bilincselés és gázsprézés is. Gumibotozni egyszer sem kellett.

https://hvg.hu/itthon/20230807_iskolaorok_2022_2023_tanev#rss

 

augusztus 9.

Az állam nem viselkedik tisztességes munkáltatóként, a szakszervezetek tiltakoznak

„Egyértelmű, hogy a kormány ki akarja vezetni a szakszervezeteket az állami szférából, a valódi szakszervezeteket a lehető leggyengébb helyzetbe igyekszik hozni, és a tipikusan fasiszta államra jellemző korporatív szervezeteket kívánja megerősíteni”. Így kommentálta Totyik Tamás, a PSZ elnöke azt a hírt, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda társadalmi egyeztetésre bocsátott egy javaslatot, amivel többek között átírnák a munkavállalói érdekképviseleti tagdíjfizetés önkéntességéről szóló törvényt. Hozzátette, a sztrájkkövetelések közé fel fogják venni e törvénytervezet visszavonását. Csóti Csaba, a SZEF elnöke szerint itt egy olyan szemléletváltásról van szó, amiről nehéz lenne azt mondani, hogy ne lenne diszkriminatív.

https://hirklikk.hu/kozelet/az-allam-nem-viselkedik-tisztesseges-munkaltatokent-a-szakszervezetek-tiltakoznak/419628

 

 „A javaslat valójában semmi másra nem irányul, mint a közszférában működő szakszervezetek megfojtására”

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke, Totyik Tamás a Népszavának azt mondta, tagjaik 90 százaléka eddig a munkáltatón keresztül utalta nekik a tagdíjat, ennek a lehetőségnek az eltörlése szerintük tagdíjvesztéssel jár majd, mert lesznek, akik inkább kilépnek a szakszervezetből, vagy egyszerűen nem fizetik be a tagdíjat, ha azt maguknak kell intézniük.

https://nepszava.hu/3204690_szakszervezetek-tagdij-kozalkalmazottak-orban-kormany-statusztorveny

 

Úgy tűnik, ingyenessé tenné a szakképzésben tanulók és a középiskolások jogosítványszerzését a kormány

„Az állam ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását” – ezzel, az állami szakképző intézményekben tanulókra és a középiskolákban tanulókra egyaránt vonatkozó ponttal egészítené ki a kormány a szakképzési és a köznevelési törvényt is.

https://hvg.hu/itthon/20230808_Ugy_tunik_ingyenesse_tenne_a_szakkepzesben_tanulok_es_a_kozepiskolasok_jogositvanyszerzeset_a_kormany#rss

 

 „Nem lehet szakszervezetet működtetni lelkesedésből” – kiverte a biztosítékot a kormány a szakszervezeteknél a tagdíjfizetés átszervezésével

„Az állam önmagára vonatkoztatva akar olyan kivételt tenni, amivel az állam, mint munkaadó ellenfelét, a közszféra szakszervezeteit anyagilag tudja gyengíteni, és adminisztratívan tudja nehezíteni a helyzetüket” – értelmezi a helyzetet Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke.

https://merce.hu/2023/08/08/nem-lehet-szakszervezetet-mukodtetni-lelkesedesbol-kiverte-a-biztositekot-a-kormany-a-szakszervezeteknel-a-tagdijfizetes-atszervezesevel/

 

Nahalka István: a NER militáns filozófiája egyre jobban érvényesül az oktatásban

Nem csak a honvédelem lehet új tantárgy szeptembertől az iskolákban, a státusztörvény rendelettervezetében belügyi ismeretekről, sőt, bizonyos körülmények között testnevelés tanításáról is szó van – emlékeztetett Nahalka István oktatáskutató. Úgy vélte, a kormány szeretné, hogy minél több gyerek érdeklődjön a rendőrségi meg honvédelmi pálya iránt, mert úgy látszik, gondjai vannak a létszám biztosításával. Persze, elfedik vele a pedagógushiányt is, anélkül, hogy érdemi lépéseket tennének annak megoldására. Ugyanakkor az átalakulások eredményeként gyakorlatilag megszűnik Magyarországon a filozófia, és az etika oktatása.

https://hirklikk.hu/kozelet/nahalka-istvan-a-ner-militans-filozofiaja-egyre-jobban-ervenyesul-az-oktatasban/419601/

 

Szakmai szervezetek szerint a státusztörvény rendeletének kiemelt célja a tanárhiány elfedése

„A státusztörvényhez hasonlóan, ennek a rendeletnek is kiemelt célja a tanárhiány elfedése” – írja a CKP, ugyanis szerintük a képzési követelmények csökkentése épp ezt szolgálja. „Ki gondolja komolyan, hogy egy földrajztanár 120 órás továbbképzéssel, vagyis mondjuk egy nyári, egy hónapos intenzív tanfolyam elvégzésével középiskolában tanítani tudja a fizikát? – teszik fel a költői kérdést és felháborítónak tartják azt is, hogy az ősztől induló honvédelem tantárgyat legfeljebb érettségivel rendelkező őrmesterek is taníthatják.

https://hvg.hu/itthon/20230809_Szakmai_szervezetek_szerint_a_statusztorveny_rendeletenek_kiemelt_celja_a_tanarhiany_elfedese#rss

 

augusztus 10.

Egyeztetés a BM közoktatási államtitkárságával

A nevelést, oktatást közvetlenül segítők bérezése a következő időszakban nem változik, az erre vonatkozó passzus kikerül a törvényből – jelentették be eredményként a PSZ és a PDSZ vezetői az Belügyminisztérium közoktatási államtitkárságával a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény végrehajtási rendelet-tervezetéről folyatott megbeszélés után 2023. augusztus 9-én egy Facebook-bejelentkezésben. Vagyis a szakképzettséggel és érettségivel rendelkező kollégák megkapják a garantált bérminimumot, az általános iskolai végzettségűek a minimálbért, ahogy eddig is. Totyik Tamás, a PSZ elnöke a találkozót úgy jellemezte: panaszfelvétel történt. Abban pedig nem bízik, hogy a felvetett észrevételeik ügyében előrelépés történne az elkövetkezendőkben.

https://www.facebook.com/watch/live/?ref=watch_permalink&v=1949857485391229

 

Szót kaptak, de válaszokat nem a tanárok Belügyminisztériumtól

Egyeztetés helyett panaszfelvételt tartott szerdán a tárca. a BM tárgyalófeleknek semmire nem volt felhatalmazásuk, csak jegyzeteltek, így lényegében csak panaszfelvétel történt – fogalmazott Totyik Tamás, a PSZ elnöke. Pedig szerettek volna érdemi válaszokat kapni egyebek mellett a státusztörvényben ismét megjelenő, pedagógusok elleni fegyelmi eljárásokkal és a várható bérezés részletszabályaival kapcsolatban. Az egyetlen eredmény az volt, hogy az államtitkárság képviselői ígéretet tettek arra, a nem pedagógus végzettségű dolgozók (például takarítók, technikai dolgozók, óvodákban a dajkák) esetében figyelembe veszik majd a végzettségüket, így akiknek középfokú vagy szakmunkás végzettségük van, a garantált bérminimum összegét kaphatják meg az alacsonyabb minimálbér helyett.

https://nepszava.hu/3204817_belugyminiszterium-tanar-szakszervezet-pdsz-psz-egyeztetes-belugyminiszterium

 

Panaszfelvétellé degradálódott a státusztörvény végrehajtási rendeletéről szóló tárgyalás

Totyik Tamástól, a PSZ elnökétől megtudtuk, tulajdonképpen egy „panaszfelvétel” történt ezúttal is, a szakszervezetek „kipanaszkodták” magukat, ám, hogy ezekre milyen választ ad majd a kormány – szavai szerint –, el lehet képzelni. Bár a PSZ elnöke nem akart prejudikálni, azért leszögezte, nem bízik abban, hogy a kormányzati álláspont komolyan változni fog például olyan kérdésekben, hogy 500 diákra csak egy fél iskolapszichológus jár, vagy, hogy változtatni akarnának a nevelést-oktatást segítők létszámán. Mint mondta, nem fognak változtatni rajta.

https://hirklikk.hu/kozelet/panaszfelvetelle-degradalodott-a-statusztorveny-vegrehajtasi-rendeleterol-szolo-targyalas/419657

 

A pedagógusok nemcsak a bérükért küzdenek, hanem az oktatás egészéért

Ha a pedagógusi esküt „megszegi” valaki, mivel az új törvény szerint fegyelmi eljárás is indítható a pedagógusok ellen, ez is megtörténhet – válaszolta az újságíró kérdésére Benkóné Turcsányi Ildikó, a PSZ budapesti szervezetének elnökhelyettese a Heti TV Pirkadat című műsorában 2023. augusztus 9-én. Beszélt saját iskolájáról, a szerencsés tantestületről, ahol fiatal kollégák is vannak, ahol aktívan, magas létszámban vettek részt az elmúlt másfél év tiltakozásaiban. Hangsúlyozta: a pedagógusok nemcsak a bérükért küzdenek, hanem az oktatás egészéért. Nekünk pedagógusoknak kell elsősorban lépnünk, hogy az oktatás színvonala ne süllyedjen tovább. Az interjúban az aktív pedagógus elmondja a véleményét a következő tanév rendjéről is.

https://www.youtube.com/watch?v=SyCmDBikyj0

 

Az oktatási szakszervezeteket is padlóra küldheti az új tervezet, így védekeznének

A Pedagógusok Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete közös közleményben tiltakozik a terv ellen. Szerintük a tervezet, melyet „a Rogán Antal vezette kabinet a gazdálkodó szervezetek adminisztratív tehercsökkentésével és a közszférában dolgozók ügyintézési terheinek csökkentésével indokol, valójában nem irányul másra, mint a közszférában működő szakszervezetek megfojtására, anyagi ellehetetlenítésére”. Ezért annak visszavonását követelik, tagjaikat pedig arra hívják fel, hogy a társadalmi egyeztetés keretében megadott e-mailes elérhetőségen fejezzenek ki tiltakozást.

https://eduline.hu/kozoktatas/20230809_Az_oktatasi_szakszervezeteket_is_padlora_kuldheti_az_uj_tervezet_igy_vedekeznenek

 

Több szakszervezet is tiltakozik a tagdíjlevonással kapcsolatos törvénymódosítási terv miatt

A magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel értesültek arról, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2023. augusztus 7-én nyílt társadalmi vitára bocsátotta „az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvény tervezete” című dokumentumot, anélkül, hogy az abban szereplő, a közszféra szakszervezeteit érintő rendelkezésekről akár konföderációs, akár ágazati szinten, intézményes keretek között egyeztetett volna. Az erről szóló közös nyilatkozatban az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok, és a SZEF azt írta, hogy a törvénytervezet azon fejezetei, melyek a közszféra több ágazati jogszabályából törlik a munkáltatói kötelezettséget a tagdíjak levonásával kapcsolatban, diszkriminatívak az állam által alkalmazottakat képviselő szakszervezetekkel szemben és ellentétesek a szociális partnerség gyakorlása során elvárható együttműködési szándékkal.

https://24.hu/belfold/2023/08/09/szakszervezetek-tagdij-torvenymodositas-tiltakozas/

 

Szűkülő kiskapuk, trükkök és tippek – így lehet kikerülni az állami oktatást

Néhány éve pánikszerűen menekítette gyerekét sok szülő az állami oktatásból, és kérdés, mi lesz most, amikor a státusztörvény miatt jócskán várhatók tanárfelmondások az állami iskolákban. Mozgások még tanév elején is lehetnek, feltéve, ha az új iskola be tudja fogadni a tanulót. Cikksorozatunkban megnézzük, milyen alternatívák vannak az állami rendszeren kívül, és mindez mennyibe kerül. Szakértőnk szerint az viszont fontos, hogy zsákutcába visz, ha csak azért választ valaki alternatív iskolát, mert az államit nem akarja. Ennél több kell.

https://m.hvg.hu/360/20230809_iskolavalasztas_alternativ_iskola_maganiskola_egyhazi_iskola_magantanulo_egyeni_munkarend?fbclid=IwAR0LicuJsiokquJ1uhe4CVg9QB5FyxpW2ocopvzwcWahKMQ7-p2VkwVONuI

 

augusztus 11.

Újabb tervezet verte ki a biztosítékot a tanárok szakszervezeteinél, de van, amivel elégedettek

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke úgy véli, a tárgyalás inkább csak panaszismertetés volt. Megerősítette ő is, hogy továbbra is határozottan tiltakoznak az ellen, hogy alsós tanítók felső tagozatban, 7-8. osztályban taníthassanak. Az ellen is felemelték a szavukat az újabb tárgyaláson, hogy a kémia, fizika, földrajz vagy biológia szakos tanárok átképzés nélkül természettudományokat tanítsanak.

https://infostart.hu/belfold/2023/08/10/ujabb-tervezet-verte-ki-a-biztositekot-a-tanarok-szakszervezeteinel-de-van-amivel-elegedettek

 

A kormány beismerte: rengeteg tanárt üldözött el a státusztörvény

Az államtitkár elégedett, a szakszervezeti vezető szerint borzasztó a helyzet. Rétvári Bence belügyi államtitkár egy írásbeli parlamenti kérdésre válaszolt egy nehezen értelmezhetőt augusztus 7-én kelt levelében:

A tankerületi köznevelési intézményekben 2023. június 1. és 2023. július 20. napja között közös megegyezéssel vagy lemondással 505 pedagógus munkaviszonya szűnt meg. Ugyanakkor 2023. június 19-től az állami fenntartású köznevelési intézményekkel 1989 fő létesített határozatlan vagy határozott idejű munkaviszonyt.

https://www.napi.hu/belfold/tavozo-pedagogusok-statusztorveny-kormany.775650.html

 

Az EU-átlagnál nálunk 4 százalékkal kevesebben képzik magukat felnőttkorukban is, pedig egyre inkább kellene

Jelenleg négy százalékkal marad el az EU átlagtól a magyar másoddiplomás képzésben résztvevők aránya, pedig a piacképesség megtartásában egyre nagyobb szerep jut majd az “élethosszig tartó tanulásnak”, a készségek fejlesztésének, illetve a pályamódosításnak – hívják fel a figyelmet a Budapesti Metropolitan Egyetem szakemberei közleményükben, mellyel értelemszerűen saját másoddiplomás képzéseiket igyekeznek népszerűsíteni. A felnőttkori tanulás egyre elengedhetetlenebbé válik, hiszen a digitalizáció és az automatizáció alapvetően meghatározza a munkaerőpiac átalakulását – hangsúlyozzák.

https://eduline.hu/felnottkepzes/20230810_Az_EUatlagnal_nalunk_4_szazalekkal_kevesebben_kepzik_magukat_felnottkorukban_is_pedig_egyre_inkabb_kellene

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X