Heti lapszemle 2022. december 16.

lapszemle

2022 a tiltakozások éve volt, eredmény még nincs, de az összefogás is nagy dicsőség, kijelölte az utat. Köszönet mindenkinek, aki sztrájkolt, tiltakozott, utcákon, tereken fagyoskodott a diákok jövőjéért. Karácsony közeledtével szükségszerű az elcsendesülés. Hinnünk kell, hogy jó ügyért cselekedtünk. Szép ünnepet kívánunk mindenkinek!

 

december 8.

Újabb egyházi intézmény dolgozói tiltakoznak

Egy katolikus iskola 52 munkatársa szolidáris: „Mi, az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium alulírott tanárai, tanítói és óvodapedagógusai nyilatkozatunkkal kívánjuk kifejezésre juttatni szolidaritásunkat azon kollégáink mellett, akik az oktatás ügyéért való bátor kiállásuk miatt elvesztették munkahelyüket. Egyetértünk a pedagógusok és diákok 9 pontos követelésével, és úgy gondoljuk, az oktatásban komoly változtatásokra van szükség. A társadalmi felelősségvállalás vezérel minket, akciónk nem irányul az iskolánk vezetősége és fenntartója ellen, sem kollégáink ellen.  Nem irányul diákjaink ellen sem, hanem éppen az ő érdekükben cselekszünk.”

https://szemlelek.net/mkpk-kontra-egyhazi-iskolak-vannak-kerdeseink/?fbclid=IwAR1NgjVVquF53gKl39TSSzKAeukBatI580gZBfbSMSplUTpJzs2AJwc0xFM

 

december 9.

Iskolaigazgatókkal egyeztet a BM

Egyeztetést kezdeményez az iskolaigazgatókkal a Belügyminisztérium, tudta meg a hvg.hu. Az igazgatóknak legfeljebb két oldalon kell összefoglalniuk, miben változtatnának. A Pedagógusok Szakszervezetét nem hívták az egyeztetésre, pedig nekik is ott kellene lenniük – erről a PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa nyilatkozott az RTL híradónak. Az oktatásban súlyos problémák vannak, ezekről is tárgyalni kell, nemcsak a sztrájkkövetelésekről, ezért szeretne részt venni a PSZ a szakmai egyeztetéseken.

https://rtl.hu/hirado/2022/12/09/pedagogus-sztrajk-egyeztetes-belugyminiszterium

 

Remélhetőleg a közoktatás jövőjéről egyeztetnek a renitens gimnáziumok igazgatóival

Az Eötvös József Gimnázium, a Vörösmarty, a Karinthy, a Kölcsey, valamint a Madách Gimnázium igazgatója meghívót kapott „aktuális kérdések megbeszélésére”. Hutai László, a Karinthy Frigyes Gimnázium igazgatója a Hírklikknek azt mondta: nem Pintér Sándortól kapták a meghívót, de valóban lesz egy intézményvezetői találkozó, amelyet a köznevelési államtitkárság szervez. „Ebben semmi égbekiáltó nincs. Hónapok óta azt kérjük, hogy beszéljenek az iskolákkal, ez most megtörténik”. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Hírklikknek kijelentette: „csak reménykedni tudunk, hogy nem megfenyegetik őket, hanem végre korrekt tárgyalásokat indítanak. Azt azonban szeretnénk jelezni, hogy érdekképviseleti szervként a szakszervezetnek is ott kellene lennie egy ilyen találkozón.”

https://hirklikk.hu/kozelet/remelhetoleg-a-kozoktatas-jovojerol-beszelgetnek-majd-a-renitens-gimnaziumok-igazgatoival/408262

 

Egy soproni pedagógus is felmondott a kirúgások miatt, így mutat példát

Amikor a Belügyminisztérium bejelentette nyolc fővárosi pedagógus kirúgását, másnap egy soproni tanár úgy döntött, szolidaritása és tiltakozása jeléül határozatlan ideig nem tartja meg az óráit. A magányos akciója egy hét után azzal ért véget, hogy maga adta be a felmondását. Volt olyan kollégája, aki feketébe öltözött a búcsúztatására. Interjú Hegyi Norberttel, aki nagyon el van keseredve, „mert az írott törvény nem egyeztethető össze a belső, erkölcsi meggyőződésemmel.”

https://hvg.hu/itthon/20221209_sopron_magyar_tanar_Hegyi_Norbert_polgari_engedetlenseg_felmondas

 

Tüntettek az MTVA székháza előtt: egy pedagógus órabére 19 dkg sajtra elég

https://merce.hu/2022/12/09/hazug-media-hazug-media-az-egyseges-diakfront-kivonult-a-kozmedia-epuletehez/

https://rtl.hu/hirado/2022/12/10/tuntetes-diakok-mtva-oktatas

https://atlatszo.hu/kozugy/2022/12/10/befogott-szaj-es-kalapaccsal-szetvert-plazmateve-videoriport-a-kozteve-elotti-diaktuntetesrol/

 

Az MTA egyik osztálya is támogatja a pedagógusok küzdelmét

A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya méltatlan és káros lépésnek tart minden olyan intézkedést, amely a hivatásuk felelős gyakorlására törekvő pedagógusok szabad véleménynyilvánítását adminisztratív eszközökkel korlátozza és retorzióval torolja meg. Támogatásunkról biztosítjuk azokat a tanárokat, akiket a közoktatás érdekében végzett tevékenységük miatt sérelem ért.

https://qubit.hu/2022/12/09/az-mta-nyilatkozatban-iteli-el-a-pedagogusok-ellen-iranyulo-retorziokat

 

Sok zsilip kinyílt

Hétről hétre, hónapról hónapra mélyült el eddig nem látott módon a pedagógusok és a kormány között feszülő konfliktus: egyre többen, egyre több helyen választják a munkabeszüntetés vagy a demonstráció valamilyen formáját. Ennek a folyamatnak a legfőbb érdekessége talán az, hogy a közoktatásban dolgozók és az oktatásirányítás közötti viszony további romlása sokkal inkább a kormány lépéseinek, mint az elégedetlenek mozgalmának köszönhető.

https://merce.hu/2022/12/09/megdonti-e-a-kovetkezo-tabut-is-a-tanarokat-kirugdoso-kormany/

 

Rétvári Bence szerint a baloldal becsapta a pedagógusokat, van sztrájkjog

A baloldal részéről valótlan volt minden vád, amit a sztrájkjoggal kapcsolatban megfogalmaztak. Ők azt mondták, hogy aránytalanul korlátozzák a sztrájkjogot, és ellehetetlenül a sztrájkjog – mondta az államtitkár. Hozzátette: az Alkotmánybíróság megállapította, hogy ezek az érvek nem valósak. Arra már nem tért ki, hogy két alkotmánybírónak is volt különvéleménye.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/12/retvari-bence-a-baloldal-becsapta-a-pedagogusokat-a-sztrajszabalyozassal-kapcsolatban?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

december 10.

Az államtitkár és az NPK elnöke is ott volt a szombati kormányülésen

A kormányülésről készült fotón látszik, hogy ott ül Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, illetve Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár is. Tehát elképzelhető, hogy nemcsak energiaügyekről, hanem oktatási kérdésekről is szó eshetett a kormányülésen.

https://444.hu/2022/12/10/ott-volt-a-kormanyulesen-a-nemzeti-pedagogus-kar-elnoke-is

 

Pilisborosjenőtől Mohácsig sztrájkolt a vidék

Miközben a kormányközeli sajtó előszeretettel állítja be a budapesti elitiskolák elszigetelt akciójának a pedagógusbérek emeléséért és az oktatás reformjáért folytatott küzdelmeket, adatok szerint széles körű volt a sztrájk. Míg a Tanárok a Tanárokért csoporthoz beérkezett információk alapján 2693 tanár tagadta meg a munkát, és ebből 676 tanát élt a polgári engedetlenség eszközével, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint – amely kérte, hogy jelentsék náluk is a tervezett munkabeszüntetéseket – több mint 10 ezer tanár nem vette fel a munkát december 8-án.

https://merce.hu/2022/12/10/pilisborosjenotol-mohacsig-sztrajkolt-a-videk-volt-iskola-ahol-kozel-60-an-beszuntettek-a-munkat/

 

december 11.

A kormány magával egyeztet

Horváth Péter szerint megvan a tüntetések alapja, ezt mondta az NPK elnöke, aki részt vett a szombati kormányülésen. A PDSZ és a PSZ is furcsának tartja, hogy így egyeztet a kormány, vagyis önmagával. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az ATV Híradónak azt is nyilatkozta: információi szerint Brüsszelben megszavazták, hogy az oktatásra szánt pénzt megkapja Magyarország. Beszélt a január 2-tól Miskolcról Budapestre induló tudásmenetről. (Ezen a linken 3 perc 50 mp-től.)

https://www.atv.hu/musor/atv-hirado

 

Vajon miről tárgyalhattak a kormányülésen, ha az oktatás is téma volt?

Horváth Péter, az NPK elnöke és Maruzsa Zoltán államtitkár is jelen volt a szombati kormányülésen, de sem ők, sem a kormány nem közölte a nyilvánossággal, miről volt szó. Az MSZP arra szólította fel a résztvevőket, számoljanak be a részletekről. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az RTL híradónak azt is mondta: pozitív, hogy a kormány az igazgatókat hívta egyeztetésre. Megjegyezte: sztrájkot nem az NPK, hanem a pedagógus szakszervezetek hirdettek, így a sztrájkbizottságban a PSZ és a PDSZ a kormány partnere.

https://rtl.hu/hirado/2022/12/11/nemzeti-pedagogus-kar-elnoke-horvath-peter-maruzsa-zoltan-kormanyules

 

A 18. kerületi önkormányzat átvenné a Karinthy Gimnáziumot

A polgármester levelet küldött a belügyminiszternek: „Budapest 18. kerületének lakossága mélységes aggodalommal figyeli lakóhelyünk egyik meghatározó intézményében, a Karinthy Frigyes Gimnáziumban zajló eseményeket. Megítélésünk szerint a Külső-Pesti Tankerületi Központ igazgatójának hozzáállása a Gimnáziumhoz méltatlan, a jogaikért küzdő pedagógusok fenyegetése és elbocsátása pedig elfogadhatatlan.” A kerületvezető úgy gondolja, hogy az elmúlt hónapok eseményei bebizonyították, „a kormány számára a Karinthy Frigyes Gimnáziumban folyó, nemzetközi szinten is elismert oktatás nem érték, az intézmény jelenleg is folyó polgári engedetlenségek miatt kilátásba helyezett további pedagóguselbocsátásokat már nem élné túl”. Szaniszló Sándor ezért azt kérelmezi, hogy a Karinthy Frigyes Gimnáziumot adják át az önkormányzatnak.

https://index.hu/belfold/2022/12/11/pinter-sandor-szaniszlo-sandor-oktatas-iskola-karinthy-frigyes-gimnazium/

 

Sztrájktérkép: 121 településen 6400-an csatlakoztak

Térképen ábrázolja a Civil Közoktatási Platform, hol és mennyi pedagógus sztrájkolt december 8-án. Külön mappában szemlélteti az eddigi összes akciót. A 2022/2023-as tanév őszi félévének tiltakozásaiban legalább 310 település ezer intézményében mintegy 2650 tiltakozó akciót tartottak a Civil Közoktatási Platform információi szerint. Az intézmények kétharmada vidéki volt, és vannak olyan iskolák, ahol tíznél is több tiltakozást szerveztek. A december 8-i térkép 121 település több mint 450 tiltakozó eseményét ábrázolja. Az eddigi információk szerint ezeken 6400 sztrájkoló dolgozó vett részt.

https://magyarnarancs.hu/belpol/sztrajkterkep-121-telepulesen-6400-an-csatlakoztak-254671

 

Egy gyógypedagógus szerint meg kell állítani az életet az iskolákban

Nagyjából 10 éve kezdődött az oktatás és a pedagógusok helyzetének romlása, a mai állapotot pedig már zuhanórepülésnek tartja Gulyás Melinda győri gyógypedagógus. A hallássérült gyerekek fejlesztésével foglalkozó szakember hetente tíz iskolában tíz diákot tanít, ehhez napi két-három órát utazik saját kerékpárján vagy 23 éves autójával. A kormány kommunikációját flegmának, alattomosnak és rosszindulatúnak tartja, szerinte csak akkor lehet változás, ha a pedagógusok egységesen megállítják a munkát.

https://nepszava.hu/3178256_gyogypedagogia-utazotanargulyas-melinda-oktatas-magyarorszag-valtozas-portre

 

Egy rendező kiborult a „sunnyogó” tanárok miatt

Schilling Árpád elismerését fejezi ki a bátraknak, akik kiállnak magukért és másokért, de bírálja a csendes többséget, amely retteg és hallgat.

https://nyugatifeny.hu/2022/12/11/kegyetlenul-kiakadt-az-ismert-rendezo-a-neman-sunnyogo-hallgato-tanarokra

 

Olajat öntött a tűzre a tanárok kirúgása

Részletes adatok a sztrájkolók létszámáról – a polgári engedetlenséget választók nélkül – a Klebelsberg Központban, esetleg a Belügyminisztériumban vannak. És nem közlik. Ugyanakkor az adatokat a kormány előbb-utóbb továbbadja a Központi Statisztikai Hivatalnak, ahol majd valahogy megismerhetővé válnak, de akkor sem túl részletes bontásban. A sztrájkokat szervező szakszervezeteknek és civileknek saját adatgyűjtési útvonalai vannak, mindegyik szervezetnek külön-külön. Adataikat nyilvánvalóan megosztják egymással, ezek azonban csak részben kompatibilisek.

https://g7.hu/kozelet/20221211/olajat-ontott-a-tuzre-a-tanarok-kirugasa/

 

december 12.

Oktatási nemzeti kerekasztal összehívását kezdeményezi a PSZ

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) – a tiltakozók közös álláspontjával megegyezően – úgy gondolja, hogy az oktatás nemzeti ügy, a hosszú évek alatt kialakult súlyos válságát csak nemzeti egyetértéssel lehet megoldani. Ezért a PSZ azt kéri a kormánytól: azonnal kezdeményezze egy oktatási nemzeti kerekasztal létrejöttét az oktatás összes szereplőjének részvételével: arra hívja meg a szakszervezetek, a szakmai és civil szervezetek, a diákok, a szülők képviselőit.

https://pedagogusok.hu/hirek/oktatasi-nemzeti-kerekasztal-osszehivasat-kezdemenyezi-a-psz/

 

Oktatási kerekasztal összehívását kezdeményezi a PSZ

Az oktatás átalakításáról széles körű szakmai egyeztetésre van szükség az oktatás valamennyi szereplőjének bevonásával, ezért kezdeményezte a PSZ oktatási nemzeti kerekasztal összehívását – mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a Klubrádió Megbeszéljük c. műsorának. Kitért arra is, hogy Horváth Péter, az NPK elnöke részt vett a kormányülésen, ennyi erővel a reprezentatív PSZ-t is meghívhatták volna. Jelezte: választ sem kaptunk a petícióra, miközben titkos megbeszélések vannak, amelyekről nem nyilatkoznak. Ezen a linken 35 perc 45 mp-nél kezdődik a beszélgetés.

https://www.klubradio.hu/archivum/megbeszeljuk-2022-december-12-hetfo-1605-29623

 

Titokban iskolaigazgatókkal egyeztetne a kormány

Továbbra sem tudni, mi hangzott el azon a kormányülésen, amelyre Maruzsa Zoltán államtitkár mellett a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke is meghívást kapott. Horváth Péter a Népszava megkeresésére sorolta, miről nem volt szó: az elmúlt hetek eseményei – tanársztrájk, polgári engedetlenség, tüntetések és más, diákok és szülők által szervezett akciók – nem voltak terítéken. Ugyanakkor megerősítette, várhatóan pénteken lesz egy szakmai egyeztetés, ahova több iskolaigazgatót is meghívtak. A lap jelezte: nem hívták meg a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ), amely a kormányhoz fordult oktatási nemzeti kerekasztal összehívását kezdeményezve. A PSZ szerint átláthatatlan, hogy kivel és miről akar egyeztetni a kormány.

https://nepszava.hu/3178524_titokban-iskolaigazgatokkal-egyeztetne-a-kormany

 

A jelenlegi iskolaérettségi rendszer a pedagógusokat is semmibe veszi

Több tízezer családot érint, hogy január 1-18. között kell beadni a szülőknek a plusz egy év óvodára vonatkozó kérelmeket – hívta fel a figyelmet közleményében a Szülői Hang. Szerintük abszurd kérvényezési folyamatot kell kezdeményezniük azoknak a szülőknek, akik plusz egy évig óvodába szeretnék járatni hatéves gyermeküket. A civilek úgy vélik, a jelenlegi rendszer az óvodásokon spórolná meg a hatalmas pedagógushiányt, amely csak további diszkriminációhoz vezet a közoktatásban.

https://merce.hu/2022/12/12/szuloi-hang-a-jelenlegi-iskolaerettsegi-rendszer-a-pedagogusokat-is-semmibe-veszi/

 

A KK elnökhelyettese inkább nem tippel, hogy szeretnek-e a gyerekek iskolába járni

Az állami híradó szerint már több mint 120 ezren töltötték ki azt a „szülői elégedettségi kérdőívet”, amelyet a Belügyminisztérium a tanárok csaknem egy éve tartó tiltakozására válaszul adott ki. Már csak pár nap van hátra a kitöltési határidőig, ezért Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ elnökhelyettese kicsit reklámozta azt az M1-en. Korábban a pedagógusok véleményét is kikérték, majd arra a kérdésre, hogy mit kezdenek a kérdőív eredményeivel, nem válaszolt.

https://444.hu/2022/12/12/a-klik-elnokhelyettese-arrol-hogy-szeretnek-e-a-gyerekek-iskolaba-jarni-inkabb-nem-tippelnek?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-klik-elnokhelyettese-arrol-hogy-szeretnek-e-a-gyerekek-iskolaba-jarni-inkabb-nem-tippelnek

 

Életműdíjat vehetett át nyolc pedagógus

Épp annyian kaptak elismerést, mint ahánytól november 30-án megváltak az iskolák fenntartói, tette hozzá a portál, amikor arról számolt be, hogy 22. alkalommal adták át a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusoknak járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. A díjazott tanárok fejenként 2 millió forinttal járó elismerést kaptak.

https://mfor.hu/cikkek/oktatas/vegre-egy-jo-hir-a-pedagogusok-haza-tajarol.html

 

Az MTA volt elnöke is kiáll a pedagógusok mellett

Nyilatkozatban állnak ki a közoktatás helyzete és a megtorló jellegű elbocsátások miatt tüntető pedagógusok mellett a Lendület program és az Európai Kutatási Tanács pályázatának nyertes kutatói. „Szolidaritást vállalunk a megfélemlített, megalázott, elhallgattatott pedagógusokkal az ország minden pontján. A komoly egzisztenciális kockázattal járó, nyílt kiállás az egész társadalom számára példaértékű, és túlmutat a törvény betűjén”, írják. A levelet Lovász László matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke is aláírta.

https://www.valaszonline.hu/2022/12/12/lendulet-erc-kutatok-kiallas-tanarok-mellett-lovasz-laszlo/

 

TASZ: alapjog az ülősztrájk

A TASZ jogértelmezése az, hogy a diákok ülősztrájkja hasonló, mint a tanárok polgári engedetlensége – mondta a Hírklikknek Zeller Judit, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza. A diákot tehát nem érheti hátrány azért, mert ülősztrájkban vett részt, emiatt nem kaphat például egyes osztályzatot, de az iskolaigazgatónak jogilag lehetősége van, hogy arra az időre igazolatlan hiányzást írjon be. Azt is megteheti, hogy azt az időt igazolt hiányzásnak tekinti, mert indokoltnak értékeli.

https://hirklikk.hu/kozelet/tasz-alapjog-az-ulosztrajk-a-diakoknak-velemenynyilvanitasi-szabadsaguk-van/408350/

 

Már a 18 fokot sem tudják tartani az iskolákban

Bár kormányrendelet írja elő a tantermek legalacsonyabb hőmérsékletét, a szakszervezetekhez érkező visszajelzések alapján sok helyen még a minimális 18 fokot sem sikerült tartani. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás a Napi portálnak jelezte: már több intézményről is tudnak, ahol sorakoznak a kifizetetlen számlák. Ami pedig a hőmérsékletet illeti, a hét első napján jönnek mindig a gondok – ugyanis hétvégére letekerik a fűtést a tantermekben, jó ideig eltart, míg fel tudják tornászni a hőfokot olyan szintre, hogy a kabátot is le lehessen venni.

https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/18-fok-iskola-rezsi-pedagogus-szakszervezet.764590.html

 

december 13.

Gulyás Gergely: napokon belül kiderül, hogy januártól lesz-e béremelés

Már az összes operatív programról teljes körű megállapodás született, az a kérdés, hogy az Európai Bizottság az eddig ismert feltételeken túl megfogalmaz-e olyan feltételeket, amelyek január 1-től nem teszik lehetővé a pedagógus-béremelést. Ez néhány napon belül kiderül majd – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a sajtótájékoztatón.

https://eduline.hu/kozoktatas/20221213_EUs_penzek_pedagogusberemeles

 

Ha érkezik az uniós pénz, lesz béremelés, kérdés persze még van

Januártól 20 százalékos béremelést kaphatnak a tanárok, ha nem köti további feltételekhez az Európai Bizottság az uniós pénzek utalását. Ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be. A pedagógus szakszervezetek szerint még mindig nem tudni, hogy kik és mekkora emelést kapnak, mert a kormány a sztrájkbizottságban ezekről nem beszélt velük. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke is nyilatkozott az RTL híradónak.

https://rtl.hu/hirado/2022/12/13/oktatas-tanarok-fizetesemeles-20-szazalek-eu-penz-tamogatas

 

A béremelésről egyeztetett Rétvári Bence civil szervezetekkel

Rétvári Bence elmondta: jövőre 21, utána 25, majd 29 százalék emelést terveznek, így 770 ezer forintra nő a pedagógusok átlagbére. Fontos lépésnek nevezte a béremeléshez az uniós források kifizetéséről kötött megállapodás. Rétvári Bence a szakszervezetek javaslatára, amely nemzeti oktatási kerekasztal felállítását szorgalmazta, úgy reagált, meglepte a kérés, hiszen évek óta működik a köznevelési stratégiai kerekasztal. Ebben a pedagógusszervezetek, szakszervezetek, diákszervezetek, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia, a munkáltatók és a fenntartók széles köre vesz részt. Ezzel párhuzamosan zajlik az egyeztetés a sztrájkbizottságokkal, konzultáltak a pedagógusokkal nyáron és ősszel is az iskolai körülményekről – mondta.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/12/13/a-pedagogusok-beremeleserol-egyeztetett-retvari-bence-civil-szervezetekkel

 

Több mint 400 egyházi pedagógus is támogatta a múlt heti sztrájkot

447 tanár írta alá azt a nyilatkozatot, amelyet a december 8-ai sztrájknapot megelőzően a Piarista Gimnázium pedagógusai fogalmaztak meg, ez az eddigi egyik legszélesebb körű összefogás és kiállás. A Tanárok a Tanárokért csoport összesítése szerint az egyházi intézményekből 62-en engedetlenkedtek múlt csütörtökön, voltak, akik a sztrájkolókhoz csatlakoztak, többen szolidaritásukat fejezték ki azzal, hogy aláírták a piaristák nyilatkozatát. Úgy tudják, összesen 676 tanár élt a polgári engedetlenség eszközével, több mint 3000-en pedig sztrájkkal hívták fel a figyelmet az oktatás helyzetére és fejezték ki tiltakozásukat tizenhárom pedagógus kirúgása miatt.

https://hvg.hu/itthon/20221213_egyhazi_iskola_pedagogus_tanarsztrajk_tamogatas

 

Nem noÁrék a tanártársadalom arcai

„A különböző pártok most a partvonalról figyeljék a munkánkat, aki pedig fel akarja hangosítani a tanárok hangját, a tanári társadalom szélesebb körének értékrendje szerint tegye” – hangsúlyozta Kiss András János, a Karinthy Frigyes Gimnázium történelemtanára, aki azután adott interjút a Mandinernek, hogy hat kollégáját elbocsátották. Arról is beszélt, hogyan érinti ez a tanári kart, szerinte miért káros politikusok és noÁrék részvétele a tüntetéseken. Ő is érdemi párbeszédet és megbecsülést sürget.

https://mandiner.hu/cikk/20221212_karinthy_gimnazium_elbocsajtott_tanarok_interju_sztrajk_oktatas

 

december 14.

Még mindig csak ígéret van a béremelésről

Várjuk a részleteket a béremelésről, illetve a meghívót a sztrájkbizottság ülésére – mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a Szeged TV híradójának. Mint elhangzott: az igazgatókkal/pedagógusokkal szervezett megbeszélésre meghívták a szakszervezetek képviselőit is, de nem kaptak hozzászólási jogot.

https://www.facebook.com/SzegedTV/videos/885066292630403

 

Tudásmenet indul január 2-tól Miskolcról

A PSZ alelnöke, Totyik Tamás a Heti TV Pirkadat c. műsorának nyilatkozott a béremelésről, amelyről még mindig nem láttunk írásos javaslatot a kormánytól. Beszélt a Tudásmenetről, amely január másodikán indul Miskolcról. A menetre vállalkozók gyalog tesznek meg 180 km-t, a cél a budapesti Kölcsey Gimnázium. A PSZ, a Tanítanék és a noÁr Mozgalom szervezi a formabontó akciót.

https://www.youtube.com/watch?v=c_Itn-29kHc

 

Még nincs megállapodás a béremelésről a sztrájkbizottságban

Erre a tényre hívta fel a figyelmet Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Klubrádió Megbeszéljük c. műsorában, jelezve: jó lenne tudni a részleteket is. Jelezte: a nevelést-oktatást segítők és a többiek béremeléséért is küzdünk. Kitért arra is, hogy az igazgatók/pedagógusok megbeszélésére utóbb meghívták a PSZ egy képviselőjét: az elnök ott lesz, de nem kap felszólalási jogot. Tetszik, nem tetszik, a szakszervezetek megkerülhetetlenek. Közben várjuk a sztrájkbizottság ülésére a meghívót. A január 2-án Miskolcról induló Tudásmenetről is beszélt. Ezen a linken 55 perc 42 mp-nél kezdődik az interjú.

https://www.klubradio.hu/archivum/megbeszeljuk-2022-december-14-szerda-1605-29674

 

A PSZ szeretné látni az írásos javaslatot a béremelésről

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke szerint nem azt kellene meghatározni, hogy 2023-ban hány százalékos emelést kapnak a pedagógusok, hanem azt, hogy a diplomás átlagbér hány százalékát fogja elérni a bérük. Ez a 20 százalékos idei infláció miatt sem lényegtelen. A Telexnek nyilatkozott.

https://telex.hu/belfold/2022/12/14/bejelentes-fizetesemeles-tanarok-europai-unio-penz-pedagogusok-reakcio

 

A december 16-ai fórumon mintegy 400 iskolaigazgató és tanár lesz jelen

Az egész napos konzultáción több tucat pedagógus szólalhat fel, a tárca miniszteri és államtitkári szinten képviselteti magát, bemutatva a kormányzati álláspontot is – mondta Rétvári Bence államtitkár. Amikor a Mandiner Totyik Tamás, a PSZ alelnöke nyilatkozatával szembesítette, aki arra panaszkodott, hogy a PSZ meghívást kapott, ám nem szólalhat fel, Rétvári Bence azt mondta: „a szakszervezetek is mindig meghívást kapnak a köznevelési kerekasztalra, ahol elmondhatják álláspontjukat, így azzal tisztában vagyunk. Most a gyakorló tanárok tapasztalataira és elképzeléseire vagyunk kíváncsiak.”  Ismét elmondta: három év múlva 777 ezer forint lehet a pedagógusok átlagbére.

https://mandiner.hu/cikk/20221214_retvari_bence_oktatas_egyeztetes_tanarok

 

Horváth Péter: biztató hír a pedagógusok béremeléséről

„A pedagógusok döntő többségét a bér és a munkaidő rendezése meggyőzné a jó szándékról, és végre visszatérhetne mindenki abba a munkaformába, ami az egész rendszer érdeke” – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. A heti fix 22 óra mindenképp tisztább viszonyokat teremtene, nem lennének akkora különbségek a pedagógusok között az elvégzett munka mennyiségét illetően. „Mindezen túl érdemes lenne leülni tárgyalni, és elgondolkodni azon, mi az oktatás feladata hosszabb távon. (…). Nagyobb szabadságot kellene adni az intézményeknek, hogy kialakítsák a számukra megfelelő rendet. Továbbá a NAT-ban vannak még olyan részek, amelyeknél el lehet gondolkodni azon, hogy mennyi legyen a kötelező minimum”.

https://mandiner.hu/cikk/20221214_tanari_beremeles_pedagogus_sztrajk_eu_s_penzek_megegyezes_brusszel_horvath_peter

 

A 20 százalékos béremelés nem oktatási stratégia

Az oktatás hosszú távú jövőjéről tárgyalni lehetetlen helyzetelemzés nélkül, de a kormánynak legjobb tudomásom szerint érvényes helyzetelemzése nincs – nyilatkozta a Hírklikknek Trencsényi László. A Magyar Pedagógiai Társaság elnöke arról is beszélt: az uniós pénzekből beígért 20 százalékos béremelés még az infláció értékét se éri el, és csupán az elégedetlenkedők megosztását szolgálja, az oktatás hosszú távú stratégiáján nem segít. Emlékeztetett rá, hogy érvényes helyzetelemzése Radó Péter oktatáskutatónak van, de azt még nem rendelte meg a kormány.

https://hirklikk.hu/kozelet/trencsenyi-laszlo-a-20-szazalekos-beremeles-nem-oktatasi-strategia-a-megosztast-szolgalja/408459

 

Csendestárs

A hétvégi kormányülésen „egyes hírek szerint a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szót sem kapott, csendben hallgatta végig a kormánytagok szócséplését.” (…)  A tiltakozók „Hőbörgés helyett példát vehetnének a Nemzeti Pedagógus Kar elnökéről: ha ők is úgy tudnának tisztességesen, méltóságteljesen csendben maradni, lehet, még a Karmelitába is meghívnák őket egy olcsó somlóira. Talán még egy közös fotóra is összeállhatnának. Milyen szép, életre szóló emlék lenne.” Juhász Dániel cikke.

https://nepszava.hu/3178707_csendestars

 

december 15.

Komoly párbeszéd vagy ultimátum?

A PSZ is meglepődött azon, hogy a szakszervezetet meghívták az igazgatók/pedagógusok fórumára, de vezetője nem szólalhat fel. Gosztonyi Gábor alelnök a Hírklikknek azt mondta: abban bízik a PSZ, hogy a pedagógusok, igazgatók el tudják mondani azokat a problémákat, amelyek a béren kívül égető problémákat jelentenek. A PSZ sem hagyta szó nélkül, hogy a rendezvényre először nem is hívták meg a szakszervezetet, most már elmehetnek, de nem szólalhatnak meg. Elmenniük mégis muszáj rá, mert szakszervezetként nem tehetik meg, hogy távol maradnak. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője is nyilatkozott.

https://hirklikk.hu/kozelet/komoly-parbeszed-vagy-ultimatum-ez-a-kerdes-az-oktatasugyi-konzultacio-elott/408542

 

Kiáll majd Pintér Sándor, hogy kirúgta 13 kollégánkat, de most beszélgessünk?

Nem látják a tanárok a logikát abban, miért most ül le velük az oktatási kormányzat egyeztetni és azt sem, hogy milyen logika alapján válogatták ki a meghívottakat a pénteki találkozóra. A programról csak a legalapvetőbb információkat közölték, lesz ebéd és a tervek szerint 14 órakor végeznek. A sajtó nem vehet részt az eseményen. „Hónapok óta azért tüntetünk, hogy álljanak szóba velünk. Az októberi kirúgások után csend volt részükről, aztán megint kirúgtak pár embert, aztán megint csend. Most legalább nincsen csend” – mondta az egyik pedagógus.

https://hvg.hu/itthon/20221215_tanarok_koznevelesi_konzultacio

 

Több mint ezer intézményben volt már tiltakozás

Az idei tanévben eddig – a december 8-i sztrájknappal együtt – 312 településen mintegy ezer oktatási intézményben jelent meg a tiltakozás hangja.

https://g7.hu/kozelet/20221215/tobb-mint-ezer-intezmenyben-jelent-mar-meg-az-ellenallas-terkepen-az-osszes-oszi-iskolai-demonstracio/

 

Újabb tiltakozás volt Szegeden

Szegedi szülők, tanárok, diákok és egyetemi hallgatók mondták el tapasztalataikat az oktatási rendszer gondjairól, és az érdemi átalakítás lehetőségeiről. Az első szegedi nyílt közoktatási fórumot utcai tiltakozás és forgalomlassító akció előzte meg. Közben kiderült: három szegedi gimnázium igazgatóját is Budapestre hívták az államtitkárság pénteki fórumára.

https://telex.hu/belfold/2022/12/15/megertem-hogy-felsz-de-ez-a-ragasztoja-ennek-a-rohadt-rendszernek-ujabb-oktatasi-tiltakozas-szegeden

 

Tiltakozás Szombathelyen, Kőszegen

A szombathelyi akcióra Jákról is érkeztek. Kőszegen is tartottak demonstrációt az oktatás nyomorúságos helyzete miatt.

https://www.nyugat.hu/cikk/demonstracio_tanarok_szombathely

 

Ha az oktatás ilyen marad, rá fog rohadni az országra

„Ha a hazai oktatás így marad, nem változik, akkor rá fog rohadni az országra, vagy az iskola átalakul szociális intézménnyé” – véli Halácsy Péter, a Prezi és a Budapest School alapítója. Greskovits György, a Milestone Institute alapítója szerint reményteli, hogy az erősen fragmentált pedagógustársadalom most kezd összeforrni és egységesen kiállni. De a tiltakozáson túl melyek az oktatási rendszer fő problémái, kihívásai? A két magániskola vezetője – kint is vagyok, bent is vagyok nézőpontból – sok dolgot máshogy lát.

https://www.penzcentrum.hu/oktatas/20221215/erik-a-krizis-a-magyar-iskolakban-ha-az-oktatas-ilyen-marad-ra-fog-rohadni-az-orszagra-1131991?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Külföldön tanuló diákok botrányosnak tarják a magyarországi oktatást

Külföldön tanuló magyar hallgatók a kormánynak írtak nyílt levelet, amelyben egyebek között arról írnak, hogy megbotránkoztatónak tartják a tanárok „méltatlanul” alacsony fizetését és a közoktatásban tanuló magyar diákok folyamatosan romló átlagteljesítményét. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója közösségi oldalán válaszolt a diákoknak, leírta, milyen kormányzati szándékok alakítják az oktatási rendszert.

https://index.hu/belfold/2022/12/15/oktatas-tanulok-pedagogus-polgari-engedetlenseg-orban-balazs/?fbclid=IwAR1oXvNhN9Zz-WKVKNf_U0q-hfdR-J_GhbC-eE9gen-6M55QN9DdbcvVVkY

 

december 16.

Pintér Sándor is ott lesz a pénteki konzultáción

„A rendezvényről az elmúlt időszakban számos, minden alapot nélkülöző, hangulatkeltő információ jelent meg” – közölte a Belügyminisztérium, a Civil Közoktatási Platform (CKP) csütörtökön közzétett nyílt levele is „téves információkon alapul”. A CKP Pintér Sándor tárcavezetőhöz fordult azzal a felhívással, hogy „ideje lenne neki is részt vennie” a találkozón. „A találkozót a belügyminiszter hívta életre, így természetes, hogy azon részt vesz” – fogalmaz a tárca közleménye.

https://nepszava.hu/3179026_belugyminiszterium-kozlemeny-pinter-sandor-oktatasugy-egyeztetes

 

Horváth Péter: egységes a pedagógustársadalom álláspontja

Mindenki azt gondolja, hogy a mostani alacsony bérek és az aránytalanul nagy munkaterhelés tarthatatlanok. Ezekben a kérdésekben nincsen „bal- és jobboldali” vagy „fiatal és idős” pedagógus, mindenki látja, hogy valamit tenni kell – erről beszélt Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Magyar Hangnak. Nem tudja, hogy a tiltakozások hogyan hozhatnának áttörést, de „az látszik, hogy a mostani helyzet sok mindenkit izgat, aki döntéshozó pozícióban van”. Hogy korrektül kommunikál-e a kormány, arra úgy válaszolt: az emberek a sporteseményeken mindig a gyengébbnek drukkolnak.

https://hang.hu/magyar-hang-plusz/horvath-peter-egyseges-a-pedagogustarsadalom-allaspontja-149678

 

Orbán élteti a szabadságharcosokat, de a tüntető diákoknak azt üzeni, mégis a labancoknak volt igaza?

Egy diák szájából nem üres szólam, hogy a romokban lévő oktatással tönkre teszik a jövőjét. Éppen ezért sokkal őszintébb az ő tüntetésük, mintha egy ellenzéki politikus állna ki ugyanezzel. Az elmúlt hetekben több diákkal beszélgetett a portál arról, mi motiválja őket.

https://hvg.hu/360/20221216_oktatas_diak_tuntetes_ner_orban_pedagogus_ber

 

Kétszer annyit adna Brüsszel pedagógusbérekre

A G7 információi szerint az Európai Bizottság a korábban előirányzott összeg közel kétszeresét, 1,8 milliárd eurót fog a pedagógusbérek emelésre fordítani, ha létrejön a megállapodás Magyarország uniós támogatásáról. Az új összeg jóváhagyása a következő napokban válhat hivatalossá. Ezzel az Európai Unió 2025-ig fogja finanszírozni, hogy az elmúlt években egyre inkább lemaradó magyar tanári béreket legalább a diplomás átlag 80 százalékára felvigyék.

https://g7.hu/penz/20221216/ketszer-annyit-adna-brusszel-a-tanari-beremelesre-mint-idaig-mondtak-a-turizmusfejlesztestol-vennenek-el/

 

A válogatás nem teljes körű! A PSZ lapszemléje legközelebb jövőre jelenik meg.

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X