Heti lapszemle 2022. szeptember 2.

lapszemle

Fekete esernyőkkel, talpig feketében tiltakozott a kormány elhibázott oktatáspolitikája ellen a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), sőt, a tanévnyitón kiáltványt is megfogalmazott a hazai és a nemzetközi közvélemény számára. Továbbra is hirdetjük: emelt fővel nem kell félni a hatalomtól!

 

augusztus 26.

Jelenléti oktatással kezdődik a tanév

Hány fokra kell fűteni az iskolák termeit, mi lesz az önkormányzati intézményekkel, pl. az óvodákkal? – tette fel a kérdést Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az ATV híradónak, miután az államtitkár azt nyilatkozta, hogy a drága energia miatt nem lesz távoktatás.

https://www.atv.hu/videok/20220826/a-magas-gazar-ellenere-jelenleti-oktatassal-kezdodik-a-tanev

 

Óriási hiány van fejlesztő és gyógypedagógusokból

Már majdnem százezer a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarokkal küzdő gyerekek száma – hangsúlyozta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. Ráadásul legalább heti két-három órás foglalkozásra lenne szükségük. A PSZ számításai azt mutatják, hogy egy gyógypedagógus legfeljebb 24 ilyen tanulóval tud foglalkozni. Ez nagyjából heti 48 órás feladatot jelent, amit nagyon nehéz teljesíteni.

https://infostart.hu/belfold/2022/08/26/totyik-tamas-oriasi-a-hiany-a-fejleszto-es-a-gyogypedagogusokbol

 

Két iskola kis bezár Somogy megyében

A kisbárapáti és a kálmáncsai intézmény sem nyit ki szeptember elsején, mindkét helyen megszűnt az oktatás. A kis létszámú iskolák diákjai a szomszédos településeken folytatják tanulmányaikat. A sonline.hu kereste a siófoki Tankerületi Központot. Telefonon azt közölték: nem zárták be az intézményt, csupán szüneteltetik az oktatást a következő tanévben. Kisbárapáti polgármestere elmondta, a pedagógushiányra és a kevés diákra hivatkozva döntött úgy a tankerület, hogy szünetelteti az oktatást a faluban.

https://www.sonline.hu/helyi-kozelet/2022/08/zarva-maradnak-ket-somogyi-iskolaban-sem-indul-osszel-tanitas

 

augusztus 27.

Budai kerületekben is hiányoznak óvónők, tanítók, tanárok

A meglévő pedagógushiányt még súlyosabbá teszi a gyógypedagógusok hiánya, miközben nőtt a fejlesztést igénylő gyermekek száma – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a balmazújvárosi Daru TV-nek. Szerinte nem lesz azonnal online oktatás a rezsiköltségek emelkedése miatt, bár a szülők aggódnak, és igaz, hogy a tanév rendjében is szerepel az online oktatás.

https://www.youtube.com/watch?v=dltQjr2o750

 

Maruzsa Zoltán: cél, hogy zavartalan legyen az oktatás

A kormány mindent megtesz azért, hogy hagyományos órarendben, a szokott módon felfűtött iskolákban, zavartalanul folyjon az oktatás az új tanévben – mondta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos református tanévnyitón, Hódmezővásárhelyen. Szerinte erősíteni kell a református pedagógusképzést, az állami iskolákban is vonzóvá kell tenni a hitoktatást.

https://infostart.hu/belfold/2022/08/27/maruzsa-zoltan-a-cel-hogy-zavartalan-legyen-az-oktatas-az-uj-tanevben

 

„Meg kell mutatnunk, hogy ennek a hivatásnak van még méltósága, és nem hagyjuk szó nélkül, ami az oktatásban történik”

A polgári engedetlenségi akció folytatásához már csatlakozott a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium, miután a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tanárai nyár elején jelezték ezt a szándékukat, de tudunk más iskolákról is – mondta Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője. „Abban bízom, hogy 5-én, hétfőn egy nagyszabású akció lesz, ami aztán hólabdaszerűen gördülhet tovább, egyre nagyobbá nőve, akár az őszi érettségi időszaka közben”.
https://nepszava.hu/3167408_oktatas-tanarhiany-pedagogussztrajk-torley-katalin-pinter-sandor

 

A szülői szervezeteknek szembe kell nézniük a valós problémákkal

Neubauer István (Szülői Oldal) úgy látja, országos szinten biztos nem lehet összefogásra számítani a szülők és a pedagógusok között. A megoldást ő a helyi segítségben látja.

https://hirklikk.hu/kozelet/az-orszagos-szintu-szuloi-szervezeteknek-szembe-kell-nezniuk-a-valos-problemakkal/403074/

 

augusztus 28.

10 év múlva a munkaerőpiac is érzi majd, milyen helyzetben van ma az oktatás

Tíz év múlva megjelennek a jelenleg alsós gyerekek, vagyis az alfa generáció első képviselői a munkaerőpiacon, ők lesznek a legnagyobb vesztesei a fokozatosan a gyermekmegőrzés szintjére süllyedő hazai közoktatásnak, amely komplex átalakítás nélkül már sokszor a jelenlegi munkáltatói igények kielégítésére sem képes – mondta a Portfóliónak Totyik Tamás. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint, ha a sztrájkbizottság most azonnal megegyezne a béremelésről a kormánnyal, akkor is megmarad a pedagógushiány, de egyéb problémák is vannak.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220828/10-evet-se-kell-varni-arra-hogy-a-munkaeropiac-is-erezze-a-jelenlegi-oktatasi-rendszer-allapotat-562917

 

A magyar társadalom veszített a Fidesz oktatáspolitikájával

A közoktatásban 2010 óta nő az esélyegyenlőtlenség, a szelekció az iskolában, 2009 óta romlanak a PISA-eredmények. A 2008-2009-es évek végén a 16 évesek 100 százaléka járt iskolába, ma csak 90 százalékuk. Mindenhol a romlás jelei láthatók – nyilatkozta a Hírklikknek Nahalka István oktatáskutató. A Fidesz 12 éve alatt meghozott intézkedések nem szolgálták a közoktatás fejlődését.

https://hirklikk.hu/kozelet/nahalka-istvan-a-magyar-tarsadalom-egyertelmuen-veszitett-a-fidesz-kozoktataspolitikajaval/403111

 

augusztus 29.

Csak ősszel születhet döntés az uniós pénzekről, kérdés, mi lesz az ára?

Ha meglesz a döntés az uniós pénzekről, a magyar kormánynak is jócskán hozzá kell még tennie az önrészt – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az ATV Egyenes Beszéd c. műsorának. Azt kérdezte: mi lesz a béremelés ára? Pl. kiszervezhetik az összes pedagógust a közalkalmazotti törvény hatálya alól stb. Szerinte nem lesz elég nyugdíjas pedagógus, aki vállalja főállásban a munkát, bár a szakszervezetek is kérték, hogy lehessen őket visszafoglalkoztatni.

https://www.atv.hu/videok/20220829/elkerulheto-a-tanarsztrajk

 

Nem tolonganak a nyugdíjas pedagógusok, hogy visszamenjenek tanítani

Területenként változó az érdeklődés, van, ahol a nyugdíjas kollégákkal valamelyest enyhíteni lehet a pedagógushiányt – nyilatkozta a Népszavának a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Gosztonyi Gábor. A PSZ megyei vezetőitől érkezett visszajelzések alapján úgy látják, a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatásával legfeljebb azokat lehet pótolni, akik az utóbbi hónapokban mondtak le közalkalmazotti jogviszonyukról, a mintegy 16 ezres pedagógushiányon ez az intézkedés nem segít.

https://nepszava.hu/3167533_oktatas-tanarhiany-magyarorszag-nyugdijas-pedagogusok-vissza

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke az RTL híradónak is nyilatkozott e témáról:

https://rtl.hu/hirado/2022/08/29/pdsz-nem-tolonganak-a-nyugdijas-pedagogusok-hogy-visszamenjenek-tanitani-oktatas

 

Egyszer majd lesz béremelés annak, aki kivárja

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter (a Tranzit fesztiválon) egyebek mellett beszélt a pedagógusok régóta várt béremeléséről, amelyet korábban ő is a jelenlegi kormányzati ciklus egyik legfontosabb feladatának nevezett. 2028-ra a diplomások átlagbérének 80 százalékára emelkedne a pedagógusok átlagkeresete, ez 800 ezer forintos bruttó bért jelentene a diplomások egymillió forintos fizetése mellett. A béremeléshez persze kell a megegyezés az Európai Bizottsággal.

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2022/08/kiderult-mennyit-kereshetnek-a-pedagogusok-a-beremeles-utan?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Nagyon rövid határidővel kéri a minisztérium az egyetemektől az új felvételiről szóló döntéseket

A felsőoktatási felvételik 2024-re történő átalakításának részleteiről kaptak levelet az egyetemek rektorai a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkárságától. A levél összefoglalja azokat a területeket, amelyekben a felsőoktatási intézményeknek dönteniük kell a felvételi eljárásról. Megszűnhet az emelt szintű érettségi követelménye.

https://magyarnarancs.hu/belpol/nagyon-rovid-hataridovel-keri-a-miniszterium-az-egyetemektol-az-uj-felvetelirol-szolo-donteseket-251787

 

augusztus 30.

A kormány nem ígéri, hogy lesz béremelés akkor is, ha nem születne megegyezés az Európai Bizottsággal

A pedagógusok béremelését továbbra sem hajlandó az állami költségvetésből fedezni a kormány – ez is kiderült a sztrájkbizottsági egyeztetésen. A tárgyalást követő bejelentkezésben, amelyet a Facebookon közvetítettünk, Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke egyértelművé tette: a PSZ és a PDSZ vezetői augusztus 31-én egyeztetnek a további akciókról.

https://www.facebook.com/pedagogusok.szakszervezete

 

Kudarcba fulladtak a szakszervezetek és a kormány közötti tárgyalások

Eredménytelenül zárult a sztrájkbizottság és a kormány legutóbbi tárgyalási fordulója. Maruzsa Zoltán államtitkár azt közölte: továbbra sincs kormányzati döntés arról, hogy költségvetési forrásból adjanak azonnali, jelentős béremelést a pedagógusoknak. A kabinet az Európai Bizottságra vár – az ígéretek szerint mintegy 400 milliárd forintnyi uniós forrásból oldanák meg a bérrendezést 2028-ig elnyújtva, évenként 14 százalékos emeléssel –, de az erről szóló kormányzati beadványra még nem érkezett visszajelzés az uniótól. A szakszervezetek arra is garanciát kértek, hogy a kormány biztosítsa az iskolák működésének anyagi fedezetét a növekvő infláció és közüzemi díjak mellett is. Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke elmondta: az államtitkár azt ígérte, ezt biztosítani fogják, és ha pl. egy uszoda, tornaterem önkormányzati fenntartásban működik, a fenntartókat is segíteni fogják.

https://nepszava.hu/3167786_kudarcba-fulladtak-a-pedagogus-szakszervezetek-es-a-kormany-kozotti-targyalasok-mar-szeptember-elso-feleben-munkabeszuntetes-johet-az-iskolakban

 

Az államtitkár kérte a szakszervezeteket, ne támogassák a polgári engedetlenséget

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár 2022. augusztus 30-án fogadta a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete képviselőit. A megbeszélésen tájékoztatta a szakszervezetek delegáltjait, hogy az augusztus 10-i tárgyalás óta a kormány nem kapott választ az Európai Bizottságtól, így a tárgyalás elhalasztására tett javaslatot. Átadta ugyanakkor írásban is rögzített álláspontját a polgári engedetlenségről, melyben leszögezte: a polgári engedetlenség a hatályos jogban nem ismert tiltakozási eszköz. Az azt szervező pedagógusok így arra „tanítják” diákjaikat, hogy mérlegeljék, milyen iskolai előírásokat kell betartaniuk és milyeneket nem. Az államtitkár arra kérte a szakszervezeti vezetőket, hogy a jogszabályellenes magatartást, a tanulók erkölcsi értékrendjét negatívan befolyásoló, törvénytelen kezdeményezést ne támogassák. (A kormány honlapjára 14.55-kor került ki a nyilatkozat múlt időben, miközben a tárgyalás kitűzött időpontja 16 óra volt!)

https://kormany.hu/hirek/allamtitkari-allasfoglalas?fbclid=IwAR2H2SEjYwMHRenvccAkQF6c4JD1HZNrQflFMjbMFx9otCA1guU7LKbdo2E

 

A PSZ régóta jelezte a problémákat: az alacsony béreket, a pedagógushiányt

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Szabó Zsuzsa arról is beszélt az RTL Reggeli c. műsorának, hogy a kormány 2028-ig tervezi uniós pénzből a pedagógusok bérének emelését, így elérnék a diplomások átlagbérének 80 százalékát. Kérdés, hogy ez mire lesz elég, és addig vajon mi történik. A pedagógusok, szaktanárok, a tanítók hiányának a diákok látják a kárát, a minőségi oktatást nem a gyermekmegőrzés jelenti.

https://rtl.hu/reggeli/2022/08/30/oktatas-pedagogus-nincs-eleg-tanar

 

Ki fog 2028-ig tanítani?

Ki fognak nyitni az iskolák, de nagyon komoly szakemberhiány lesz – erről beszélt a Magyar Hangnak Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. Bár az alaptörvény rögzíti, hogy mindenkinek joga van a megfelelő színvonalú oktatáshoz, szerinte ezt az oktatás nem tudja biztosítani a gyerekeknek. Rendkívül elkeseredett hangulatban vannak a pedagógusok, és ami igazán aggasztó, hogy mély apátia van. Azzal kapcsolatban, hogy a kormány az uniós pénzekből 2028-ig zárkóztatná fel a pedagógusbéreket a diplomás átlagbérek 80 százalékára, úgy fogalmazott, „az ég szerelmére, addig ki fog tanítani?”.

https://hang.hu/magyar-hang-plusz/az-eg-szerelmere-addig-ki-fog-tanitani-145055

 

Komoly üzenete van, hogy a diákok állnak ki a tanárok mellett

A tanévkezdés gondjairól beszélt Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Spirit FM Rádió Beszóló c. műsorának. Jelezte: az alacsony bérek miatt a fiatalok messze elkerülik a pályát, közben sokan mennek nyugdíjba, nincs utánpótlás. Ha most megdupláznák a fizetéseket, akkor is néhány év kellene, amíg lenne utánpótlás. Szó volt a szeptember 2-i diáktüntetésről is, amelyet a PSZ is támogat, hiszen a diákok éppen tanáraik mellett állnak ki. Ennek nagyon komoly üzenete van, hangsúlyozta az alelnök.

https://www.youtube.com/watch?v=fBUW7B8r2t0

 

Nincsenek meg a zavartalan iskolakezdés feltételei

Ha meglennének, nem kellett volna iskoláknak „ideiglenesen felfüggeszteni a működését”, bezárni azokat (mint két somogyi településen) – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Hírklikknek. A szakszervezetnek a pedagógushiányon túl a mérésekkel kapcsolatban is vannak aggályai. A mérés idejét az egyes intézményekre lebontva már a tanév rendjében meg kellett volna határozni.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-szakszervezetek-szerint-nincsenek-meg-a-zavartalan-iskolakezdes-feltetelei/403209

 

Egy iskolában szombati tanításra készülnek, amíg nincs fűtés

A tervek szerint él a törvény adta lehetőségével a Győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskola, amely az őszi szünetig terjedő időszakban bevezeti a szombati oktatást. Ezáltal meghosszabbodik a téli szünet, amely jelentősen hozzájárul az oktatási intézmény energiaköltségeinek csökkentéséhez.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220830/egy-altalanos-iskolaban-bevezetik-a-szombati-tanitast-563861

 

Kényszerhelyzetbe kerültek az egyházi és alapítványi iskolák az energiaárak miatt

Az őszi félévben szombatonként is lesz tanítás egy egyházi fenntartású győri általános iskolában. A Pedagógusok Szakszervezete szerint ki kell fizetnie a munkáltatónak a pihenőnapon elrendelt munkát – erről beszélt Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Magyar Hangnak. Az egyházi fenntartó viszont azt a megoldást választaná, hogy a meghosszabbított téli szünet szabadnapjaival váltja ki ezeket a munkanapokat. A főapátság szerint a szülők is támogatóan álltak ehhez a megoldáshoz, a tantestület is beleegyezett. A PSZ alelnöke azt is mondta: a szakszervezet nem szeretné, ha az egyházi iskola példáját mások is követnék.

https://hang.hu/belfold/sorra-adjak-be-a-kulcsot-az-egyhazi-es-alapitvanyi-iskolak-az-energiaarak-miatt-145127

 

Nem bíznak a fiatalok a kormányban

A magyar fiatalok relatív többsége nem bízik az Orbán-kormányban – derült ki a Lábjegyzeten is túl – Magyar Ifjúságkutatás 2020 című tanulmánykötetből.  A kormánytól független kutatók csak idén kaphatták meg a részletesebb adatokat, így derült fény a következőkre is: a fiatalok 32 százaléka inkább nem, 17 százalékuk egyáltalán nem bízik a kormányban, 35 százalékuk válaszolta azt, hogy inkább igen, 10 százalékuk pedig teljesen megbízik a kabinetben, további 5 százalék nem tudott egyértelmű igennel vagy nemmel felelni.

https://nepszava.hu/3167664_orban-kormany-oktatas-kutatas

 

Kétféle juttatást kaphatnak egyszerre az idős pedagógusok

Megéri ebben a tanévben nyugdíjas pedagógusként visszamenni dolgozni, egy átmeneti szabály szerint ugyanis az érintettek most egyszerre vehetik fel a nyugdíjukat és a fizetésüket is, míg korábban választaniuk kellett a két juttatás közül. Szakértőnk szerint ráadásul a munkáltatóknak is kedvező ez a megoldás, mert a nyugdíjasok bérét kevesebb közteher sújtja.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20220830-tanarhiany-nyugdijasokkal-erositenek-az-iskolak

 

FDSZ: Válságos a közoktatás helyzete!

Az államosítás, a pedagógus életpályamodell bevezetése a bérek teljes elértéktelenedésével és a pedagógus pálya presztízsének megsemmisítésével nem megoldották, hanem kiélezték és elmélyítették a problémákat. Mindezt tetézte az önálló oktatási minisztérium hiánya, az inkompetens oktatáspolitika, a folyamatos ötletelés, kapkodás és a kiszámítható, betartható stratégiák teljes hiánya. Az FDSZ követeli, hogy a kormány azonnal kezdje meg oktatáspolitikája radikális fordulatát, amelynek első lépése egy saját hatáskörben végrehajtott, tartósan versenyképes béreket eredményező béremelés.

https://www.hrportal.hu/hr/felsooktatasi-dolgozok-szakszervezete:-valsagos-a-kozoktatas-helyzete!-20220830.html

 

augusztus 31.

Elkezdődik a tanév, de ki tudja, hol a tűréshatár

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke azt mondta: „elkezdődik a tanév, az biztos, de hogy meddig bírjuk, azt nem tudjuk”; október-novemberre prognosztizálja, hogy elfogy a muníció mentális, fizikai és anyagi értelemben is. Hisz abban, hogy a pedagógusok hivatástudata óriási és ezzel csúnyán vissza is él a kormány, de lesz olyan pillanat, amikor azt mondják, hogy elég volt. Komjáthy Anna, a PDSZ választmányi elnöke hozzátette: nagyon lázonganak a tanárok és el fognak menni a polgári engedetlenség irányába. A Klubrádió Szolidaritás c. műsorának nyilatkoztak.

https://www.klubradio.hu/adasok/elkezdodik-a-tanev-az-biztos-de-hogy-meddig-birjuk-azt-nem-tudjuk-128819

 

A kormányt semmit nem akar változtatni az oktatás nyomorán

Ha megszületne a megegyezés az unióval, a magyar kormánynak még négyszeres összeget kellene fizetnie, hogy 2028-ig felzárkóztassa a pedagógusok bérét a diplomások átlagkeresetének 80 százalékára – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Heti TV Pirkadat c. műsorának. Tehát saját költségvetési pénzből finanszírozhatná a béremelést előre is, de nem teszi. Van olyan követelés, amely nem kerülne egy fillérbe sem, de a kormány nem hajlandó semmit teljesíteni.

https://heti.tv/2022/08/31/pirkadat-m-kende-peterrel-totyik-tamas/

 

Polgári engedetlenség, sztrájk, ez a téma a sajtóban

A kormány továbbra is az uniós megállapodáshoz köti a béremelést. Az államtitkár arról sem akart nyilatkozni, hogy van-e a kormánynak B-terve béremelésre, ha nem lesz uniós megállapodás – Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke ezt mondta az RTL híradónak.

https://rtl.hu/hirado/2022/08/31/tanarok-oktatas-beremeles-sztrajk

 

Nem, vagy csak elvétve akarnak visszamenni tanítani a nyugdíjas pedagógusok

Csak nagyon kevesen élnek a lehetőséggel, hogy szeptembertől a nyugdíjuk mellett havi keresetük is lehet, ha újra munkába állnak. A PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor szerint ezzel nem tudja a kormány pótolni a 16 ezer hiányzó tanárt. A Szeged TV híradójának nyilatkozott.

https://tv.szeged.hu/cikk/szegedi-hirado-2022-augusztus-31-en

 

Állami iskolában nincs szó hatnapos tanítási hétről

A Belügyminisztérium közölte: az egyházi fenntartású oktatási, nevelési intézmények fenntartói körébe tartozó kérdésekről nem alkotnak véleményt, állami fenntartású oktatási, nevelési intézményekben ilyen döntésről pedig nincs ismeretük. A köznevelési törvény szerint „alapos indokkal, a fenntartó egyetértésével a tanítási hetek – a szombat igénybevételével – hat tanítási nappal is megszervezhetők abban az esetben, ha a tanulók részére legalább harminchat óra megszakítás nélküli heti pihenőidő és az elmaradt heti pihenőnapok igénybevétele – egy vagy több összefüggő tanítási szünetként – a tanítási félév során biztosítható” – közölte a minisztérium.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220831_hatnapos_iskola_Belugyminiszterium

 

39 hallgató kezdi el az új tanári szakot

Idén ősszel indul először, és rögtön hét egyetem is meghirdette a Z-szakként emlegetett természettudomány-környezettan tanári képzést. Komoly reklámkampánnyal harangozták be az egyetemek az új képzést, de hiába, a siralmas, 210 ezer forint körüli kezdő bér még mindig komoly visszatartó erő. Az ötéves tanári szakot az egész országban összesen tizenhárom hallgató kezdi majd el, az ennél rövidebb mesterképzést 26-an. A statisztikát az Eduline ismertette.

https://eduline.hu/felsooktatas/20220831_Zszak_2022ben_pedagoguskepzes

 

Az utolsó pillanatban is keresnek diákokat osztályok fennmaradásához

Két hetedik osztályos diákon múlik az évfolyam osztályainak jövője a Budapest I. Kerületi Batthyány Lajos Általános Iskolában. Egy nappal a tanévkezdés előtt derült ki, hogy többen is távoznak, így pedig nem érik el a szükséges létszámot. Ezért most legalább két diákot keresnek a tanévkezdésre, hogy ne vonják össze a két osztályt.

https://444.hu/2022/08/31/az-utolso-pillanatban-keresnek-diakokat-egy-i-keruleti-iskolaba-hogy-ne-kelljen-osszevonni-a-hetedik-evfolyamot

 

Nem csak az alacsony bér csökkenti a tanári pálya presztízsét

Az oktatási rendszer egyéb problémáit nem lehet a tanárok helyzetéről elválasztani, a bérkérdés ugyanakkor nem az egyetlen kihívás, amit orvosolni kéne – nyilatkozta Horn Dániel oktatás-közgazdász. Az iskolák autonómiáját vissza kéne állítani, a jelenlegi helyzet csökkenti a tanári pálya presztízsét.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220831/szakerto-nem-csak-az-alacsony-ber-csokkenti-a-tanari-palya-presztizset-564179?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

szeptember 1.

Feketében, fekete esernyőkkel indítottuk az új tanévet

A PSZ tanévnyitó rendezvényt-sajtótájékoztatót tartott a budapesti székházban fekete esernyőkkel, feketébe öltözve. A kormány elhibázott oktatáspolitikája miatt kiáltvánnyal fordultunk nemzetközi szervezetekhez, illetve a nemzetközi közvéleményhez. Idézet Szabó Zsuzsa elnök tanévnyitójából: „Amíg a kormányzati kommunikáció a Brüsszel-Baloldal tengelyben tévelyeg, a PSZ ismét országjárásba kezd. A legkisebb falvakba is eljuttatjuk a hírt: nincs tovább hátrálni. Emelt fővel nem kell tűrni! Nem kell megijedni a hatalomtól! Nem kell félni…” A tanévnyitót a székház elé szerveztük, de az eső miatt a nagyteremben tartottuk, majd miután elállt az eső, a székház előtt készültek fotók.

Képgaléria itt:

https://pedagogusok.hu/hirek/tanevnyito-sajtotajekoztatot-tartott-a-psz-2/

A PSZ kiáltványa elérhető honlapunkon:

https://pedagogusok.hu/hirek/a-pedagogusok-szakszervezete-psz-a-hazai-es-a-nemzetkozi-kozvelemenyhez-fordul-a-magyar-kormany-elhibazott-oktataspolitikaja-miatt/

Az esemény megtekinthető a Facebookon:

https://www.facebook.com/pedagogusok.szakszervezete/videos/637860861039702

 

Nemzetközi szervezetekhez fordul a PSZ

A PSZ kiáltványa is jelezte: a pedagógusok sztrájkjogait rendeletben, majd törvényben korlátozták Európában egyedülálló módon.  Gosztonyi Gábor alelnök az InfoRádióban elmondta: a sztrájktörvényben, illetve a köznevelési törvényben bevezetett módosítások miatt már az ILO-hoz (Nemzetközi Munkaügyi Szervezethez) fordultak. Ha pedig az Alkotmánybíróság nem ad nekik igazat, akkor “el fognak menni Strasbourgig”.  Úgy értékelik, hogy nemcsak itthon kell küzdeni a magyar oktatás jövőjéért, hanem az európai színtéren is. A nemzetközi fellépés alatt a sajtónyilvánosságon kívül olyan szervezetek megkeresését is értik, amelyeknek hatása lehet a magyar kormány “viselkedésére”.

https://infostart.hu/belfold/2022/09/01/nemzetkozi-szervezetekhez-fordul-a-psz-es-kezdodik-a-sztrajkszervezes

 

Kockás ing, tüntetés, sztrájk….

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) információi szerint egy nappal az új tanév megkezdése előtt körülbelül 16 ezren hiányoznak országszerte az oktatásból. „A kormány elvette a diákoktól a tanévkezdést, a pedagógusoktól pedig a tanítás örömét” – mondta a Szabad Európának Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke. Mint fogalmazott, sok óvodában, iskolában még most is kétségbeesetten keresnek óvónőt, hiányzik sok tanító és szakos tanár. „Ki fog így tanítani a következő években? Milyen jogon áldozza fel a gyermekeket a kormány?” Ha nem szakos tanár tanítja a gyerekeket, veszélybe kerül a továbbtanulásuk, ezt a szülők is érzik. Ők a januári figyelmeztető sztrájkban és a márciusban meghirdetett határozatlan idejű munkabeszüntetésben támogatták a sztrájkoló pedagógusokat. „Az oktatás mindannyiunk közös ügye: diákoké, pedagógusoké, szülőké is. Sőt az egész társadalom, a gazdaság jövője függ az oktatás minőségétől. Jó lenne, ha a kormány felismerné: a mai diákok a jövő munkavállalói lesznek. Vagy nem lesznek.”

https://www.szabadeuropa.hu/a/kockas-ing-tuntetes-sztrajk-tanevkezdes-magyarorszagon/32012280.html

 

Tanárhiánnyal, rezsiemeléssel indul az új tanév

A PSZ alelnöke, Totyik Tamás a Népszavának elmondta: több intézményről tudnak, ahol még a tanévkezdés előtti utolsó napokban sem fejezték be a tantárgyfelosztást, de van olyan iskola is, ahol egyelőre csak szeptember 1-jére és 2-ára adtak ki órarendet, mert nem tudják, hogyan oldják meg a helyettesítéseket, csoportösszevonásokat, vagy tanévkezdés után tudnak-e felvenni valakit az üres álláshelyekre. Egyes intézményekben nyugdíjas pedagógusokkal enyhítenék a hiányt, de ez sem túl vonzó lehetőség főállásban.

https://nepszava.hu/3167883_2022-tanevkezdes-tanarhiany-digitalis-oktatas

 

A PSZ szerint késő ősszel jöhet a nagyobb elégedetlenség

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az InfoRádiónak azt mondta: késő ősszel jöhet a munkabeszüntetés. A béremelésről szóló követeléseikre továbbra is azt válaszolta a kormány, hogy az csak uniós forrásokból lehetséges, ám erről még nem született döntés Brüsszelben. Elmondása szerint Maruzsa Zoltán államtitkár leszögezte: amíg nincs megállapodás az EU-val, a pedagógusok sem számíthatnak semmiféle bérrendezésre. A szakszervezetek képviselői megkérdezték, hogy mi lesz, ha a kormány mégsem tud megállapodni Brüsszellel, van-e erre egy “B” terv? Totyik Tamás szerint az államtitkár azt válaszolta, erről nincs jogosítványa nyilatkozni.

https://infostart.hu/belfold/2022/09/01/itt-a-szeptember-elkezdodik-az-uj-tanev-tudnivalok-csutortokre-es-a-kovetkezo-honapokra

 

Bizonytalanságban, tiltakozásokkal indul az idei tanév

A pedagógusok fizetésemelését nem csak EU-s pénzből lehetne megoldani. „A pedagógusok bérrendezése részben a Vodafone felvásárlására szánt pénzből is kijönne” – nyilatkozta a Qubitnek Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke. – 1400 milliárd forint a kumulált összeg, amit hozzá kéne tenni 2027-ig a megemelt pedagógusbérekhez. Ebből most 700 milliárdot elköltenek a Vodafone-ra, pedig, ha azt a pedagógusbérekre költenék, már a fele meg is lenne”.

https://qubit.hu/2022/09/01/bizonytalansagban-tanacstalansagban-tiltakozasokkal-indul-az-idei-tanev?fbclid=IwAR0MARvgO7IKjp3Vl2r0QUfx0MkqwVuh8TUhJ55YZCBOlWZr-aNulL8NmG8

 

Van, ahol Budapesthez képest százszor több a halmozottan hátrányos helyzetű diákok aránya

Az általános iskolai tanárok közel fele elmúlt 50 éves, fiatalok alig vannak, a női pedagógusok aránya közel 90 százalék, és a magyar iskolarendszer alig-alig képes felemelni a leginkább rászoruló rétegek gyermekeit, az új tanév elején ezek a trendek láthatók a Központi Statisztikai Hivatal statisztikáiból. Óriási területi különbségek is vannak: Budapesten az általános iskolás diákoknak csak 0,6 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű, az Encsi járásban ennek a százszorosa: 62,5 százalék. A cikk idézte a PSZ vezetőinek nyilatkozatait is.

https://telex.hu/belfold/2022/09/01/statisztika-oktatas-tanev-ksh-adatok-diakok-2021

 

Kérdőívben kéri ki a pedagógusok véleményét a közoktatásról a Belügyminisztérium

Az Oktatási Hivatal által a pedagógusoknak küldött email alapján a kérdőívet a Belügyminisztérium köznevelési államtitkársága rendelte, hogy megismerjék az érintettek véleményét. Ez már a második ilyen próbálkozás, az első alkalommal mindössze 15 százalék küldte vissza a kérdőívet, ezért az Oktatási Hivatal szeretné, ha most jobb lenne ez az arány, „mert mi Önökkel együtt szeretnénk kialakítani a köznevelés új rendszerét”. Az anonim kérdőívet szeptember 8-ig küldhetik vissza a pedagógusok.

https://telex.hu/belfold/2022/09/01/tanari-kerdoiv-a-kozoktatasrol-belugyminiszterium-oktatasi-hivatal

 

Horváth Péter szerint a tanárok egy része idegenkedik a sztrájktól

“Nehezen tudom elképzelni, hogy ha országos sztrájkot hirdetnek a szakszervezetek, az valóban minden iskolára, minden pedagógusra kiterjedő megmozdulás lenne” – fejtette ki véleményét Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Reggeli gyorsban. A tanév első napján a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) sajtótájékoztatóval egybekötött esernyős tiltakozást tartott, közölték, folytatják a tiltakozásokat, amíg a kormány nem teljesíti a követeléseiket.

https://www.klubradio.hu/adasok/van-ahol-egybol-demonstracioval-kezdodott-a-tanev-128830

 

Gyarmathy Éva: „Ósdi szemlélet, ami most jellemzi az oktatásirányítást”

A pedagógusok többsége nyitott lenne minden megoldásra, ami sikeressé teszi a gyerekek tanulását – mondta a neveléspszichológus, akivel a tanévkezdés kapcsán beszélgetett a Magyar Narancs.

https://magyarnarancs.hu/belpol/gyarmathy-eva-osdi-szemlelet-ami-most-jellemzi-az-oktatasiranyitast-251831

 

Szép új tanév

A leszakadó pedagógusbérek és a pályán lévő pedagógusok túlterhelését tovább súlyosbító pedagógushiány miatt a feszültség a közoktatásban kezd drámai mértéket ölteni. A kormány szempontjából a jól megérdemelt politikai kockázatokat két dolog erősíti fel. Az első az, hogy valamilyen béremelésre jó esetben is csupán januártól kerülhet sor. Ráadásul a kormány beleragadt abba nettó füllentésen alapuló kommunikációs csapdába, hogy a pedagógusok bérének emelése a helyreállítási alaphoz való hozzáféréstől, végső soron tehát „Brüsszeltől” függ. Radó Péter oktatáskutató írása.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220901/szep-uj-tanev-563943?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Tüntetnek a diákok a tanárokért

Évnyitó tüntetést szerveznek szeptember 2-án Budapestre, a demonstráció mögött pedig nem szakszervezetek vagy civil szervezetek, hanem budapesti diákok állnak. A Diákok a Tanárokért ifjúsági szervezet elnökségi tagjaival beszélgetett a 24.hu arról, mit tehetnek a fiatalok a tanáraikért, egy menő, fővárosi iskolában mit érzékelnek az átfogó problémákból, illetve szerintük is összeomlott-e már az oktatási rendszer.

https://24.hu/belfold/2022/09/01/oktatas-tuntetes-diakok-a-tanarokert-tanarok/

 

Tiltakozó tanároknak és diákoknak adott ki útmutatót a TASZ

Célzottan a pedagógussztrájkra vonatkozó különleges szabályokkal is foglalkozik a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet online kiadványa. A kisokos a tanárok, a diákok és a szülők számára is összefoglalja a legfontosabb tudnivalókat a lehetséges tiltakozási formákról. A kormány idén módosította a sztrájktörvény alatti minimális szolgáltatás feltételeit, ez azonban nem jelenti azt, hogy a pedagógusok ne tiltakozhatnának – írja a TASZ. A kisokos kitér az általános tiltakozási formákra, mint a tüntetés, a sztrájk és a polgári engedetlenség, de a pedagógussztrájkra vonatkozó különleges szabályokat is összefoglalja, például, hogy miként lehet intézményi sztrájkot szervezni ősszel, vagy hogy utasíthatja-e az iskolaigazgató munkára azokat a pedagógusokat, akik sztrájkolni akarnak.

https://www.szabadeuropa.hu/a/a-tiltakozo-tanaroknak-es-diakoknak-adott-ki-kisokost-a-tasz/32014114.html

 

Szülők a sztrájkról

A tanárok helyében biztosan sztrájkolnék, el sem kezdeném a tanévet, amíg nem teljesítik a követeléseket – mondta Anikó az egyik kaposvári általános iskola előtt, miután elköszönt két gyermekétől. – Persze tudom, nem lesz semmi az egészből, mert a pedagógusok csak akkor tudnának eredményesen tiltakozni, ha a szülők szolidárisak lennének velük, s megőrzésre sem hoznák be a gyerekeket. Tudom, sok kellemetlenséggel jár, hiszen dolgozni kell, s nincs mindenütt nagyszülő, aki tudna segíteni, de messzebb kellene látni néhány napnál vagy hétnél. Amíg viszont ez nem megy, addig a polgári engedetlenség vagy sztrájk csak afféle pótcselekvés.

https://nepszava.hu/3168020_szuloi-dilemmak-feher-vagy-kockas-inget-vegyen-fel-a-gyerek

 

A szakképzés trendi és vonzó lett a diákoknak és a tanároknak egyaránt

A pedagógushiányról Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár a Karc Fm-nek azt mondta: a szakképzésben a szakoktatók elszipkázását sikerült megfékezniük a versenyképes és a teljesítményt is díjazó bérezési rendszerrel, így ezen a téren jelenleg nincs probléma. A közismereti tárgyakat oktató tanároknál ugyancsak nagy segítséget jelent az új kategorizálás és a teljesítmény-bérezés.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/09/a-szakkepzes-trendi-es-vonzo-lett-a-diakoknak-es-a-tanaroknak-egyarant?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

szeptember 2.

Akciók várhatók, miután a kormány nem hoz érdemi döntést

Idén is nagy országos akciót fognak szervezni – mondta az Eduline-nak Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke. A tanévet fekete ruhában, fekete esernyőkkel indította el a szakszervezet, amelyhez sok visszajelzés érkezik a pedagógushiányról: több olyan iskoláról is hallottak, ahol kevesebb a tanító, mint az alsó tagozatos osztály. A PDSZ-szel való együttműködésről elmondta: „Egy nagyobb akcióra készülünk, elkezdjük a szervezést és felmérjük a hajlandóságot. Jövő héten folytatjuk velük ezt a megbeszélést. A céljaink ugyanazok, de az eszközök nem mindig esnek teljesen egybe, ezeket kell még összecsiszolnunk.”

https://eduline.hu/kozoktatas/20220902_Tulelo_modba_kapcsoltak_matol_a_tanarok

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X