Heti lapszemle 2022. augusztus 16.

lapszemle

Már a szülők is panaszkodnak a pedagógushiányra, aggódnak, hogy gyermeküknek nem lesz óvónője, tanítója, szakos tanára. Úgy tűnik, világjelenség a tanárhiány, de ez nem menti a nemzeti kormányok felelősségét. A magyar kormány tovább tárgyal az Európai Unióval a pedagógusok bérrendezéséről. Közben felvetődött, hogy a Vodafone profitjából is lehet emelni a béreket.

 

augusztus 19.

Csaknem 16 ezer pedagógus már most is hiányzik az oktatásból

Hogy mekkora baj van az oktatásban, az a számokból is látszik: a következő öt évben 22 ezerrel lesznek kevesebben, mint most, és akkor még nem számoltuk azokat, akik szeptemberben nem állnak munkába az eredménytelen sztrájktárgyalások miatt. Most is tudható, hány pedagógushallgató végez és mennyien mennek nyugdíjba – mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az RTL Fókusz műsorának.

https://rtl.hu/fokusz/2022/08/19/oktatas-tanevkezdes-pedagogushiany-psz-berek

 

Sok helyen nem tudják a tantárgyfelosztást elkészíteni a pedagógushiány miatt

A PSZ szerint a nyugdíjasok visszafoglalkoztatásának átmeneti szabályozása sem enyhíti érdemben a pedagógushiányt. Sok általános iskola van, ahol az elsősöknek tanítójuk sincs. Milyen jövőjük lesz azoknak a diákoknak, akiknek nem szakember tanítja az írást-olvasást? – tette fel a kérdést Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Szeged TV híradójának. Ezen a linken 3 percnél kezdődik.

https://tv.szeged.hu/cikk/nyugdijas-tanarokat-vetne-be-a-kormany-viragzik-a-parlagfu-400-kezilabda-edzo-tanul-szegeden-szegedi-hirado-2022-augusztus-19-en

 

Bérek, pedagógusok

A problémákra hívták fel a figyelmet az oktatásban dolgozók a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) tanévzáró eseményén, júniusban. Ezekre a segélykiáltásokra a kormány teljesen érzéketlen – írta Kovács Zoltán az Élet és Irodalomban. „Mindeközben az Országgyűlés a közelmúltban a kormánypárti többség elfogadott törvényjavaslata szerint a jelenlegi 1,5 millióról Kövér László házelnöki fizetésével egy szintre, havi bruttó 3,5 millió forintra emelte Orbán Viktor miniszterelnöki tiszteletdíját. A kormányfőnek jár továbbá bruttó 1,3 millió forint képviselői tiszteletdíj is. Nem vagyok demagóg, távolról sem érdekel, hogy mennyivel dagadt a kormányfő bukszája aktuálisan, de az igen, hogy amikor ő meg az emberei a pedagógusok bérének érdemi emelését gazdasági nehézségekre hivatkozva hárítják, vajon milyen érzésekkel fáradnak a pénztárhoz fizetésnap. Gondolom, ilyenek eszükbe se jutnak. Intelligencia kérdése az egész.”

https://www.es.hu/cikk/2022-08-19/kovacs-zoltan/berek-pedagogusok.html

 

Választ kapott a Tanítanék Mozgalom, amely újabb munkabeszüntetést ígér

A köznevelési helyettes államtitkár azt írta, a „kormány elkötelezett a pedagógusbérek emelése mellett, aminek feltétele az Európai Bizottsággal való megegyezés”. A Tanítanék úgy reagált: ha szeptember 2-ig nem kapnak írásbeli ígéretet követeléseik teljesítésére, újabb munkabeszüntetési hullám jöhet.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220819_helyettes_allamtitkar_levele_Tanitanek_reakcio

 

Az Orbán-korszak igazi csődje: a közoktatás leépülése

„Sokan akkor döntik el, hogy családostul elhagyják Magyarországot, amikor a gyermekeik iskoláskorba lépnek és a szülők látják, milyen közoktatásba kellene a gyereküket bekényszeríteni” – hangzott el a Népszava közéleti podcastja oktatásról szóló adásában. A Fidesz oktatási reform felkiáltással csak annyit tett, hogy saját vezérelvű képére formálta az oktatást is. A súlyosan alulfinanszírozott, centralizált, bürokratikus állami vízfej alá kényszerített iskolákban az alulfizetett, létszámhiányos tanári karok, szülők próbálják saját erejükből fenntartani az iskolarendszert.

https://nepszava.hu/3166194_hol-elunk-podcast-nepszava-termeszetpusztitas-orban-viktor

 

augusztus 20.

16 ezer pedagógus hiányzik jelenleg az oktatásból, számuk tovább nőhet

Az iskolaigazgatók tehetetlenek, miközben a pályán megmaradó pedagógusok óraszáma, munkaterhe tovább emelkedik. Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az ATV híradónak azt mondta, óriási az informatikát és a természettudományos tárgyakat tanító pedagógusok hiánya, de már humán szakosokból is kevés van, sőt, a legkisebbek oktatása-nevelése is kérdéses. Vannak olyan óvodák, ahol több óvodai csoport van, mint ahány végzett óvónő.

https://www.atv.hu/belfold/20220821/16-ezer-pedagogus-hianyzik-a-rendszerbol-a-szakerto-szerint-a-kovetkezo-5-10-ev-kritikus-lesz

 

augusztus 21.

A PSZ is támogatja a diákok szeptember 2-ára hirdetett tüntetését

Nemcsak támogatjuk, részt is veszünk a PSZ képviseletében a diákok fővárosi tüntetésén. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke az RTL híradónak jelezte: a kormány cinikus módon az EU-val takarózik, az állami költségvetésből nem akarja emelni a béreket. A diákok támogatják tanáraikat a béremelésért folytatott harcban, ezért is szervezik a tüntetést szeptember másodikán.

https://rtl.hu/hirado/2022/08/21/sztrajkkal-kezdodhet-a-tanev-oktatas

 

Horváth Péter: nem rózsás a helyzet

„Egyre nagyobb problémát jelent, hogy a pedagógusképzésből kijövők száma kevésbé tudja pótolni a nyugdíjba vonuló kollégákat, illetve vannak pályaelhagyók is. Sajnos azt lehetett látni az idei felvételiknél is, hogy ezek a számok valószínűleg még aggasztóbbak lesznek” – jelentette ki az Inforádióban Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.  Szerinte enyhítheti a problémát, hogy a most kezdődő tanévben a nyugdíjba vonuló vagy már nyugdíjas tanároknak nem kell lemondaniuk a nyugdíjról, ha állami intézményben közalkalmazottként vállalnak munkát. Szerinte ez nagyon helyes döntés, mert évek óta mondják, hogy ez igazságtalan, ugyanis más, nem állami fenntartású intézményekben lehetett nyugdíjaskén is dolgozni.

https://infostart.hu/belfold/2022/08/21/horvath-peter-a-pedagogushianyrol-nem-rozsas-a-helyzet

 

augusztus 22.

Sokan nem várnak a kormány döntésére: lelépnek az oktatásból

„A két nyári sztrájktárgyalásos fordulóval felgyorsult a pályaelhagyás, miután a kormányzati hozzáállástól sokan besokalltak” – nyilatkozta a Mércének Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke. Értesülései szerint 5-15 közötti létszámban állnak fel egy-egy tantestületből a pedagógusok, és jónevű intézményekben is. Ősszel lesznek pontos adatok, hányan távoztak tanévkezdésre. „Hacsak nem titkosítja ezeket a kormány” – tette hozzá keserűen.

https://merce.hu/2022/08/22/mar-a-harmadik-tanitasi-napon-leallhat-az-oktatas-tobb-intezmenyben-ha-nem-lep-a-kormany/

 

A kormány szisztematikusan von ki pénzt az oktatásból

A Balkan Insight regionális portának nyilatkozott az oktatás problémáiról, a tanárhiányról Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. Szerinte a kormány szisztematikusan vont ki forrásokat az állami oktatásból: 2008-ban a magyar GDP 5,8 százalékát fordították oktatásra, 2020-ban ez 3,8 százalékra csökkent.  Úgy véli, a kormánypárt tudatosan építi le a közoktatást, hogy ezzel akadályozza a társadalmi mobilitást. „Pedig az Alkotmány mindenki számára egyenlő hozzáférést ír elő az oktatáshoz: ez nyilvánvalóan nem történik meg” – mondta. Nyilatkozatát angolra fordították. https://balkaninsight.com/2022/08/22/education-in-hungary-and-poland-crisis-in-the-classroom/

 

PDSZ: itt az idő, készüljetek!

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) 7 pontos menetrenddel üzen az iskolákban dolgozóknak, miképpen készüljenek az év elején megkezdett sztrájk folytatására. Csak ott kell új sztrájkbizottságot alakítani, ahol ez eddig nem történt meg, vagy az eddigi sztrájkbizottság tagjai nem tudják folytatni a sztrájk szervezését.

https://mfor.hu/cikkek/makro/uzent-a-pdsz-itt-az-ido-keszuljetek.html

 

A Szülői Hang útmutatója 12 pontban

Az idei tanévkezdésnél sok szülő kénytelen szembesülni a drámai pedagógushiánnyal. A helyzet elkeserítő, hiszen gyermekeink nem kapják meg az őket megillető minőségi oktatást. Nincs csodaszer, a hiányzó pedagógusokat nem lehet gyors ütemben pótolni! „Szülőként annyit tudunk tenni, hogy a károkat igyekszünk enyhíteni, és kiállunk a gyerekek érdekei mellett, hogy legalább hosszabb távon remélhessünk javulást.” Útmutatót tett közzé a Szülői Hang, javasolva pl. szülői közösségek építését, a pedagógushiány dokumentálását az ombudsmannál, a pedagógusok tiltakozásának támogatását.

https://szuloihang.hu/k/tudasbazis/pedhiany/

 

Nyugdíj és fizetés együtt, egy évre

A közfeladatok folyamatos ellátása érdekében meghatározott időtartamra, 2022. szeptember 1-jétől 2023. augusztus 31-ig az eddigiektől eltérően nem szüneteltetik azoknak az öregségi nyugdíját, aki szociális, gyermekvédelmi, gyermekjóléti szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál, illetve köznevelési vagy szakképző intézményben folytatnak keresőtevékenységet az ellátás mellett.

https://ado.hu/tb-nyugdij/uj-lehetoseg-mikor-nem-kell-szuneteltetni-a-nyugdij-folyositasat-kozszferaban-vegzett-munkanal/

 

Még nem végzett a Belügyminisztérium a fűtési felméréssel

„Európában gázhiány van, kritikus gázválság lehet, ezt Brüsszel is elismerte azzal, hogy gáztakarékosságot írt elő a tagállamoknak, sőt, felvetette a nemzeti gázkészletek elvételének lehetőségét. Magyarországnak is fel kell készülnie erre az eshetőségre, ezért rendeltük el annak a felmérését, hogy egyes iskolák fűtését gázválság esetén át lehet-e állítani fatüzelésre. A felmérés még folyamatban van” – írta a Belügyminisztérium, amikor arra kérdezett rá a HVG, feldolgozták-e már a kiküldött levelekre érkezett válaszokat, és hogy milyen realitása van átállni az iskoláknak a fatüzelésre.

https://hvg.hu/360/20220822_online_oktatas_iskola_rezsi_rezsidijak_futes_homerseklet

https://24.hu/belfold/2022/08/22/meg-nem-vegeztek-az-iskolai-futesi-helyzet-felmeresevel-a-belugyminiszteriumban/

 

Tartanak a szülők az online oktatástól

Egyre több komment van a közösségi fórumokon arról, hogy a fűtési szezon kezdetén az iskolák „biztosan” online oktatásra térnek át az energiaárak berobbanása miatt. Pedig iskolabezárásról egyelőre szó sincs, a Belügyminisztérium azt közölte, hogy az „európai energiaválság ellenére” normál tanévre készülnek. Ám a szülők többsége tart attól, hogy ismét otthon tanulnak majd a diákok.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220822_Tartanak_a_szulok_az_online_oktatastol

 

Sok a nő az oktatásban, többségük nem fiatal

A hazai általános iskolákban a pedagógusok csaknem fele 50 éves vagy idősebb, 86 százalékuk nő – derül ki a KSH kiadványából.

https://uzletem.hu/munkaeropiac/pedagogusok-magyarorszagon-86-szazalek-a-nok-aranya-az-altalanos-iskolakban/rsslink/rss2

 

Nincs elég iskolaőr

Ősztől száz új iskolaőrre lenne szükség az országban, de enélkül is hiány van belőlük: az állomány feltöltöttsége 79 százalékos. Persze sok a „pályaelhagyó”, a bruttó 260-270 ezres fizetés a jelek szerint nem elég vonzó. Az eddigi két tanév mérlege csaknem 500 intézkedés. Gyakran alkalmaznak az iskolaőrök testi kényszert és néha előkerül a bilincs, a gumibot is.

https://hvg.hu/360/20220822_Hiany_van_iskolaorbol_a_program_ket_eve_alatt_felezerszer_intezkedtek

 

Drága a menza, a konyhai dolgozók is elmennek máshová

Drasztikusan drágulhat szeptembertől az iskolai közétkeztetés, közben egyre több konyha- és élelmezésvezető áll fel a – Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének álláspontja szerint – betarthatatlan rendelet miatt is.

https://www.hrportal.hu/c/harminc-szazalekos-dragulas-es-palyaelhagyo-szakemberek-az-iskolai-menzakon-20220821.html

 

Befalazták az óvoda ablakait és elvették az udvarát, csak hogy a Vöröskereszt visszakapja a székházát a budai Várban

A Batthyány-palota első emeletén kialakított kis létszámú családias óvoda ablakaiból gyönyörű kilátás nyílik a Dunára, az Országházra. Az óvoda melletti telken kialakított udvaron mozgásfejlődést szolgáló eszközök, fajátékok, babaházak, homokozók várták a gyerekeket. Egészen addig, amíg a kormány ki nem találta, hogy visszaépíti a Dísz tér sarkára a Vöröskereszt egykori székházát.

https://nepszava.hu/3166923_ovoda-voroskereszt-ablak-udvar-szekhaz-budai-var-orban-kormany

 

augusztus 23.

A kormány visszaél a pedagógusok hivatástudatával

A kormánynak kell megoldani a pedagógushiányt, amelynek súlyosságára évek óta felhívja a figyelmet a PSZ, nem a szülőknek kell mindent kitalálniuk, hogyan legyen tanárhiány közepette oktatás – mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az ATV Start műsorának. Ugyanakkor megköszönte a szülők szolidaritását, hiszen kiálltak a sztrájkolók mellett tavasszal is. Nyilatkozott Miklós György, a Szülői Hang képviseletében, miután útmutatót adtak ki 12 pontban

https://www.atv.hu/videok/20220823/indul-a-tanev-lesz-eleg-pedagogus-az-iskolakban

 

Nőtt a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, ám óriási a hiány gyógypedagógusokból

Mitre-Károlyi Mária, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) Vas megyei elnöke két éve vonult nyugdíjba gyógypedagógusként, ám most ismét munkába áll. A Népszavának elmondta, óriási hiány van gyógypedagógusokból, most azért hívták vissza korábbi munkahelyére, mert senki nem volt, aki szeptembertől ellátta volna azt a csoportot, amelyikkel korábban ő is dolgozott. – Egy fiatal, pályakezdő kolléga foglalkozott a gyerekekkel. Két évig bírta. A fiatalok aránya nagyon alacsony a mi köreinkben is, aminek az egyik elsődleges oka az alacsony fizetés – fogalmazott.  Egy pályakezdő gyógypedagógus bére bruttó 260 ezer forint, plusz 9-10 ezer forint gyógypedagógiai pótlék, szintén bruttóban.

https://nepszava.hu/3167016_sajatos-nevelesi-igenyu-gyerek-gyogypedagogus-oktatas

 

Még tárgyal a kormány és az EU

Maruzsa Zoltán államtitkár a HírTV-nek adott interjújában kitért a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokra és a pedagógusok utánpótlására is. A még mindig zajló sztrájktárgyalásokról azt mondta, a korábbi találkozón elhangzott tájékoztatás arról szólt, mit vállalt a kormány az Európai Unióval szemben a támogatások lehívásának feltételeként (ebből is finanszírozna a kormány a pedagógus béremeléseket). Ennek a feltételcsomagnak része egy 2028-ig tervezett tanári béremelési program is, de még folynak az egyeztetések a kormány és az EU között. Arról is beszélt, hogy a felsőoktatásban a pedagógus képzési terület még mindig a harmadik-negyedik legnépszerűbb.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220823_maruzsa_zoltan_sztrajktargyalasok

 

Maruzsa Zoltán: nemcsak 20 fok lehet az iskolákban

Az államtitkár szerint minden alapot nélkülöz az az állítás, hogy a kormány online formába tervezi megszervezni a tanévet, vagy hogy nem lesz fűtés az intézményekben. Bár a köznevelésben valóban szabályozva van, hogy legalább 20 foknak kell lennie a tantermekben, ez sosem jelentette azt, hogy csak 20 foknak kell lenni a tantermekben. „Teljesen normális fűtésre készülünk az ősz folyamán” – mondta a HírTV műsorában. Kitért a menzaárakra is. „A közvélekedéssel ellentétben bár az iskolákban kerül sor az étkeztetésre, ez azonban egy önkormányzati feladat. Az állami támogatások mértéke emelkedett, de vizsgálni fogjuk azt is, hogy a tanév folyamán szükséges-e még további forrásokat biztosítani.”

https://eduline.hu/kozoktatas/20220823_maruzsa_zoltan_iskolakezdes

 

Gulyás Gergely: az iskolákat nyitva kell tartani

50-60 milliárd forintra becsülte a Belügyminisztérium az iskolák fűtésének többletköltségét, de az árak hektikusan változnak – mondta Gulyás Gergely a keddi Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető minisztert arról kérdezték, van-e többletforrás az iskolák megnövekedett rezsijére. „Akkor is a magyar államnak kell fenntartania ezeket az intézményeket, ha a fenntartással kapcsolatos kiadások magasabbak” – válaszolta. Arra a kérdésre, hogy tervezi-e a kormány az iskolák rezsiköltségének megemelkedése miatt távoktatás bevezetését, jelezte: egyelőre nincs ilyen kormánydöntés, „én abból indulok ki, hogy a kórházakat, a szociális intézményeket, az iskolákat mindenképpen, minden körülmények között nyitva kell tartani”.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220823_iskolak_futese_kormanyinfo

 

Gulyás Gergely ötlete: a Vodafone felvásárlása után a cég bevételéből, profitjából is lehet emelni a pedagógusok bérét

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón a pedagógusbérekkel és a Vodafone megvásárlásával kapcsolatos kérdésre azt mondta: szerinte a befektetés profitot fog hozni, ebből a pedagógusbéreket is lehet majd emelni. Így az a kérdés, hogy a Vodafone megvásárlása helyett miért nem a tanárbéreket emelik, demagógnak nevezhető – tette hozzá.

https://www.klubradio.hu/hirek/gulyas-a-vodafone-profitot-hoz-amibol-a-pedagogusbereket-is-lehet-majd-emelni-128614?fbclid=IwAR3YFUWE_c7sFhUzb-sxvDSdlj7MzVR_ZQop9TVrONooEDmmNxwLTdua8JM

 

A Költségvetési Felelősségi Intézet szerint inkább a tanárok bérét kéne emelni, mint megvásárolni a Vodafone-t

A Költségvetési Felelősségi Intézet szerint közpolitikai szempontból védhetetlen, hogy az állam százmilliárdokat költ a Vodafone megvásárlására, miközben nem emeli például a tanárok bérét.

https://168.hu/itthon/kozgazdasagi-kozpolitikai-szempontbol-vedhetetlen-a-vodafone-megvasarlasa-243005

 

augusztus 24.

A kormánynak sikerült egy újabb „hiányt” előállítani: kevés az iskolaőr

A PSZ kitart eredeti álláspontja mellett, az iskolai agresszió megoldására továbbra sem alkalmasak az iskolaőrök, akikből ráadásul hiány van – erről beszélt Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Spirit FM rádió Aktuál c. műsorának.

https://www.youtube.com/watch?v=tAzGEl0uZxQ

 

PSZ: a Vodafone felvásárlására szánt pénzből két évig meg lehetne oldani a pedagógusok béremelését

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a tanévkezdés gondjairól nyilatkozott a Szeretlek Magyarország portálnak. A pedagógusok béremelésével kapcsolatosan történelemszakos tanárként azt mondta, „az 1848-as Batthyány-kormány óta nem volt olyan kormánya Magyarországnak, amelyik a nemzeti ügyet, tehát az oktatás ügyét úgy próbálta volna megoldani, hogy a pedagógusok béremeléséhez külföldi segítséget vett volna igénybe. Ez az első kormány, amelyik Brüsszelre mutogat és azt mondja, hogy addig nincs pénz, amíg nem sikerül megállapodni az Európai Unióval.” A PSZ úgy számol, hogy a pedagógusok 45%-os egyszeri, halasztást már nem tűrő béremelése nagyjából 350 milliárd forintot tenne ki egy évben, ami azt jelenti, hogy a Vodafone felvásárlására szánt költségvetési pénzből két évig meg lehetne oldani a követelt béremelést.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/szempont/psz-a-vodafone-felvasarlasara-szant-penzbol-ket-evig-meg-lehetne-oldani-a-pedagogusok-beremeleset/

 

Elég volt az ígérgetésből!

Nagy Emília tanárnő …a tanszabadság hirdetője, iskolája gyakorlatában annak megvalósítója; a gyermekvilág gazdagságát biztosító iskolavezető, a pedagógus civil kurázsi napokban elhunyt harcos képviselője. „Őt ma temetik. Az ő emlékét is idézve mondjuk: elég volt! Elég volt a szakmai törvényszerűségeket semmibe vevő voluntarista oktatáspolitikából, elég volt a gyerekeket tárgyaknak, csupán csak jövőbeni centráliserőtér-szavazónak tekintő szemléletből, elég volt pedagógusokat alázó pávatáncból, elég volt a szülőket még csak a nevelés mellékszereplőinek sem tekintő nézetekből, elég volt az ígérgetésekből, elég volt abból, hogy a magát nemzetinek nevező kormány semmibe veszi a nemzet jövőjét.” Fábry Béla pedagógus cikke.

https://nepszava.hu/3167083_eleg-volt-az-igergetesbol

 

Oktatási reformról tárgyal Magyarország az EU-val

Nem kizárólag béremelésről lenne szó, hanem az oktatási szektor és az abban dolgozók presztízsének növeléséről, amire egyébként van példa az Európai Unió gyakorlatában. Tehát egy átfogóbb oktatási modernizációról, korszerűsítésről, ha úgy tetszik, reformról tárgyalnak az Európai Bizottsággal, aminek részét képezi a pedagógusok bérének emelése is. Magyarország esetében sem lenne ez példátlan, hiszen az Európai Unió költségvetése már korábban is adott anyagi segítséget a közigazgatás korszerűsítésére az Államreform Operatív Programban.  A magyar levélre adandó érdemi válaszra az Európai Bizottságnak egy hónapja van, de folyamatos a kapcsolattartás – mondta Navracsics Tibor miniszter, aki lát esélyt a megegyezésre.

https://infostart.hu/belfold/2022/08/24/navracsics-tibor-mar-989-szazalekban-bizonyos

 

Horváth Péter: az alsósoknak a legfontosabb a jelenléti oktatás

Az általános iskolák első négy évfolyamán lenne a legfontosabb fenntartani a jelenléti oktatást, bár érdemes felkészülni más megoldásokra is. Erről és az iskolák megnövekedett rezsiköltségeiről, a pedagógusok béremeléséről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.  Ők is a diplomás átlagbért tartják a legjobb összehasonlítási alapnak, hiszen mindenki, aki egyetemet, főiskolát végez, az elhelyezkedés szempontjából a diplomásokkal van versenyhelyzetben. Az viszont már nem mindegy, hogy a pedagógusbérek mikorra érik el a diplomás átlag 80 százalékát – hangsúlyozta Horváth Péter. A kormány ígérete szerint ennek 2028-ra meg kellene történnie, de nem mindegy, hogy 2024-re 78 százalékra emelkedik, esetleg csak 62 százalékra. Szerinte a 85 százalékos diplomás átlagbér jelentené azt a szintet, amikor már a nagyon jó képességű és valóban pedagógusnak való diákok is jó szívvel választanák ezt a pályát.

https://infostart.hu/interju/2022/08/24/horvath-peter-az-alsosoknak-a-legfontosabb-a-jelenleti-oktatas

 

A kormány szerint az oktatás nem befektetés, hanem költség

A portál politikusok össze-vissza beszédét idézte a béremelésről, a pedagógusokról. Kiemelte Gulyás Gergely minisztert is, aki szerint uniós pénzekből és a Vodafone profitjából is lehetne béreket emelni.

https://444.hu/2022/08/24/a-kormany-szerint-az-oktatas-nem-befektetes-hanem-koltseg?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-kormany-szerint-az-oktatas-nem-befektetes-hanem-koltseg

 

Elképesztő tanárhiánnyal néz szembe a világ

A tanárhiány Európában és az USA-ban is fejtörést okoz, amire egyelőre nem találják a megoldást a döntéshozók. A cikk felidézte: oktatás az elmúlt 10 év egyik legnagyobb vesztese Magyarországon, a tanárok bérszínvonala extrém mértékben süllyedt, a diákok teljesítménye is zuhan. A pedagógusok egyre inkább kiégnek, hiszen a legfrissebb adatok alapján európai összevetésben itthon dolgoznak a legtöbbet a legkevesebb fizetésért. A pályaelhagyás egyre súlyosabb tanárhiányt okoz, miközben aggasztóan kevesen jelentkeztek és jutottak be pedagógusképzésre.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220824/elkepeszto-tanarhiannyal-nez-szembe-a-vilag-mi-lehet-erre-a-megoldas-562725

 

augusztus 25.

Több száz szülői panasz érkezett: egyre többen érzik a tanárhiányt

Egyre több szülő szembesül az évek óta mélyülő pedagógushiánnyal, ezt igazolják a Szülői Hang Közösséghez érkezett visszajelzések is. Miklós György, a közösség egyik alapítója elmondta, az utóbbi hónapokban több száz szülőtől kaptak beszámolókat. Egyikük azt írta, az utóbbi tanévben szinte hetente változott kislánya órarendje a tanárhiány miatt, amit az iskola helyettesítésekkel volt kénytelen orvosolni. Egy másik szülő pedig arról számolt be, fia az egyik legjobb gimnáziumba jár, ahol két éve nem tudnak betölteni két teljes matematikatanári állást. A legnagyobb hiány szaktanárokból van. Egy nyíregyházi szülő meglepődött, hogy gyermeke osztályában egy tanárszakos egyetemi hallgató tartja a fizikaórát. Miklós György szerint sokan hajlamosak arra, hogy a gondokért a pedagógusokat hibáztassák, mert nem tudatosul bennük: ezek mögött központi, döntéshozói felelősség áll.

https://nepszava.hu/3167251_pedagogus-hiany-magyarorszag-szulo-panasz-szuloi-hang

 

Maruzsa Zoltán támogatást ígért a rezsiszámlákhoz

Az államtitkár a katolikus köznevelési és szakképzési intézmények országos vezetői tanévnyitóján elmondta: tisztában van a kormány azzal, hogy jelentős terheket okoz a megemelt rezsiszámla minden iskolának, de azt valahogy kompenzálni fogják számukra. A hvg.hu szerint szavai jelenthetik azt is, hogy a kormány megsegíti a nem állami intézményeket is. Megismételte, hogy 2028-ra a magyar tanárok bérét a diplomás átlagbér 80 százalékéra zárkóztatják fel. Ennek ütemezéséről is beszélt: emlékeztett, hogy volt már egy 10 százalékos emelés, jövőre 14 százalékos emelés lesz, és onnantól minden évben 14 százalékos, amíg el nem érik a kitűzött célt. Amennyiben a diplomás átlagbér is emelkedik, azt számításba fogják venni a bérrendezéskor.

https://hvg.hu/elet/20220825_Maruzsa_Kompenzalni_kell_az_iskolak_rezsiszamlait

 

Túl sok a diplomás nő, ők nem szülnek eleget

Egy elemzés szerint a nők jelentős felsőoktatási túlreprezentáltsága demográfiai problémákat (is) okozhat, megnehezíti a pártalálást, a termékenység csökkenésének kockázatához vezethet, mivel a nők házasságának valószínűsége és ezzel a gyerekvállalás esélye is csökken. Az ÁSZ-elemzés megállapítja: 2010-2021 között minden évben több nő nyert felvételt a felsőoktatásba, mint férfi, a 2022-es tanév őszi félévében már 54,5 százalék lesz a nők aránya. Ráadásul a férfi hallgatók sokkal nagyobb arányban morzsolódnak le, és a gimnáziumokba is több lány jár (55,4 százalék), márpedig a nappali tagozatra felvettek 70 százaléka ebből az iskolatípusból érkezik.  Az ÁSZ szerint a nemi arányok eltolódásában közrejátszhatott a pedagógus szakma elnőiesedése, a tanárok 82 százaléka ugyanis nő.

https://nepszava.hu/3167260_allami-szamvevoszek-elemzes-diploma-nok-csalad-hazassag-gyerekvallalas

 

Készüljünk a tanévre megannyi önfeledt, rezsicsökkentett tanárral

„Az új minisztériumi struktúra lehetővé teszi a szinergiák kihasználását: a kezdő rendőrségi vallatótisztek mentorai tapasztalt feleltető tanárok lesznek (zavarba hozás, keresztkérdések mesterfokon), a futballhuligánok elleni fellépés arányosságát és a kényszerítő eszközök használatát rutinos matektanárok oktatják majd aránypárok felállításával, valamint a körző és a vonalzó meglepetésszerű bevetésével. (…) Tíz évvel ezelőtt a kórházakat és az iskolákat is miniszteri rendelet kötelezte az intézményekhez tartozó lovak számának bejelentésére. Innen is lehet látni, hogy a lovas rendőrök mellett lovas tanárok képzése is tervben lehet, ami szintén izgalmas feladatok elé állítja az öregedő szakmát.” Kökéndy Ákos írása.

https://wmn.hu/wmn-suli/58206-motoros-tanarok-bevetesen—ezt-vizionalja-egy-iskolaigazgato-az-uj-miniszteriumi-felallasban

 

Az iskolakezdésre időzítették a sztrájkot a mozdonyvezetők

Szeptember 5-től határozatlan idejű sztrájkot hirdetett a Mozdonyvezetők Szakszervezete a reálkeresetek kompenzálásának elmaradása miatt. A vasúttársaság továbbra sem tartja jogosnak a mozdonyvezetők követeléseit, ezért bírósághoz fordul.

https://merce.hu/2022/08/25/szeptember-5-tol-sztrajkot-hirdetett-a-mozdonyvezetok-szakszervezete/

 

MKKSZ: a megélhetést súlyosan veszélyeztető helyzet van

A közszolgálatban dolgozókat képviselő szakszervezet arra kéri a kormányt, hogy 20 százalékkal emelje meg az általa képviselt ágazatok dolgozóinak bérét. Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke azt mondta: a kormányzati intézkedések tovább rontották a közszolgálati dolgozók reálkereseti helyzetét. „Ismeretes a rezsidíjak növekedése, a meglóduló infláció, valamint a fogyasztási termékeknek, kiemelten az élelmiszerek árának jelentős növekedése.”

https://infostart.hu/belfold/2022/08/25/mkksz-a-megelhetest-sulyosan-veszelyezteto-szituacio-van

 

Agyrém

„Az Országos Gyermekvédelmi Szolgálat a Belügyminisztérium felkérésére felméri, milyen magas a 6-18 év közötti állami gondozott gyerekek IQ-ja -tudta meg a hvg.hu és ugyanígy értesült a 444.hu is. Már az alaphír több kérdést felvet – például, hogy mi a célja a tesztelésnek, mire akarják használni az eredményeket, miért pont az állami gondozásban élő gyerekeket vetik alá a felmérésnek -, amelyekre a szaktárca kiszivárgott levele nem ad választ. (…) Az viszont már kevésbé vicces, ha egy ilyen teszttől a magyar Belügyminisztérium és a gyermekvédelem valóban komoly, értékelhető eredményeket vár. Ha tényleg így van, az nemcsak aggasztó, hanem egyenesen agyrém. Különösen, hogy az orosz tesztoldal adatvédelmi tájékoztatója nem szolgál megnyugtató válaszokkal a személyes adatok kezelése kapcsán; igaz, az Orbán-kormányt ez más esetekben sem zavarta, miért pont az árva gyerekek miatt aggódjanak. A hírportálok megkereséseire eddig a belügy és a szakszolgálat sem reagált. Van egy olyan érzésem, hogy a kételyeket nem eloszlatni, csak megerősíteni tudnák.”

https://nepszava.hu/3167279_agyrem

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X