Heti lapszemle 2022. augusztus 5.

lapszemle

Ezen a héten számos, az oktatást is érintő jogszabály jelent meg, változott.  A szokásoshoz képest több hónapos késéssel július 29-én jelent meg a 2022/2023. tanév rendje. Eszerint „Ha az iskola ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt az iskola működtetése nem lehetséges, az iskola igazgatójának jelzése alapján a köznevelésért felelős miniszter az érintett iskolában, feladatellátási helyen, évfolyamon vagy osztályban határozott időre tantermen kívüli, digitális munkarendet rendelhet el”. De a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva módosították a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek továbbfoglalkoztatására vonatkozó szabályokat is: az oktatásban is a kormány engedélye nélkül foglalkoztathatók nyugdíjasok 2022 szeptemberétől jövő év augusztusáig. Ezen kívül – egyebek mellett- átalakították a felsőfokú felvételi rendszerét és megduplázták a hit- és erkölcstanoktatásra költhető pénzt. Jó hír: a kormány elfogadta amit az Európai Bizottság elvárt, hogy 2027-re felemeli a diplomás átlagbér 80 százalékára a pedagógusok fizetését. Ennek megvalósulása azonban még nagyon bizonytalan.

 

augusztus 1.

Megjelent a 2022/2023. tanév rendje: szeptember 1-jén becsengetnek a magyar diákoknak

A 2022/2023. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2022. szeptember 1. és utolsó tanítási napja 2023. június 15. – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent, a tanítás rendjéről szóló jogszabályból, amelyet most először a már közoktatást felügyelő belügyminiszter adott ki.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220730/megjelent-a-20222023-tanev-rendje-szeptember-1-jen-becsengetnek-a-magyar-diakoknak-558775?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

A kormány rendeletet módosított, nagy szükség van a nyugdíjas dolgozókra

A kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva módosította a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek továbbfoglalkoztatására vonatkozó szabályokat is. A közszférában, az egészségügyben, az oktatásban és a szociális területen a kormány engedélye nélkül foglalkoztathatók nyugdíjasok, 2022 szeptemberétől jövő év augusztusáig. A nyugdíjfolyósítás nem szünetel ez idő alatt.

https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/nyugdijas-munkavallalok-kozszfera-egeszsegugy-oktatas-szocialis-ellatas.757069.html

 

Fatüzelésre térhetnek át a kisebb iskolákban

Kályha- és kazánprogram indul a gázfűtés kiváltására.

A Miniszterelnökség vezetője a 2022. július 30-i szombati kormányinfón arról beszélt, hogy több közintézményben is felmérték, át lehet-e állni a fatüzelésre. Próbáljuk kiváltani a gázt mással, leginkább fafűtéssel. Bármilyen megújuló energia jó, de a fafűtés a leggyorsabb kiváltási mód – mutatott rá Gulyás Gergely, aki szerint elsősorban a kisebb iskolákban lenne erre mód. Ha pedig így se sikerülne befűteni egy iskolát, bármikor elrendelhetnek online oktatást a következő tanévben. Korábban a miniszterelnök a Kossuth Rádióban azt mondta, hogy az erdőgazdaságoknak előírták, vizsgálják meg, hogyan lehetne több tűzifát kitermelni, a felhasználók számára pedig indul egy kályha- és kazánprogram a gázfűtés kiváltására. Ahol van rá lehetőség, segíteni kell az embereknek, hogy le tudjanak jönni a gázról – fogalmazott Orbán Viktor. Elmondása szerint újraindítják a Mátrai Erőmű már leállított termelőkapacitásait, betilották a tűzifa kivitelét és meg kell vizsgálni, hogy újra tudjuk-e nyitni a barnakőszén bányáinkat.

https://ripost.hu/insider/2022/07/fatuzelesre-terhetnek-at-a-kisebb-iskolakban?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Tényleg valós a “fafűtéses iskolák” levél – reagált a PSZ és a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az Inforádiónak 2022. július 29-én azt nyilatkozta: aggályt keltő, hogy több tankerületnél már kincstári biztos van kirendelve a felhalmozódott tartozások miatt. “Ha a kormány nem fogja kompenzálni az oktatási intézmények költségeit, akkor majdnem minden munkáltatóhoz, amely oktatással foglalkozik, kincstári biztost kell kirendelni, mindenki el fog adósodni az energiaárak emelkedése miatt, az intézmények lejtőre kerülnek”

https://infostart.hu/belfold/2022/07/29/tenyleg-valos-a-fafuteses-iskolak-level-reagalt-a-psz-es-a-nemzeti-pedagogus-kar-elnoke-is

 

Valamennyi tankerület kapott levelet

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Klubrádió A lényeg című műsorának 2022. július 29-i reggeli adásában megerősítette, hogy minden tankerület megkapta a Belügyminisztérium levelét, amelyben azt kéri, az oktatási intézmények mérjék fel a fatüzelésre történő átállás lehetőségét. Az összeállításban megszólal egy levelet közzétevő Hadházy Ákos, egy energetikai szakértő és egy energetikai tanácsadó. Az anyag 2.25 percnél hallgatható meg:

https://www.klubradio.hu/archivum/a-lenyeg-2022-julius-29-pentek-0700-26654

 

Klebelsberg Központ: Számos iskolában át lehet állni a fafűtésre, a tankerületeknek kell felmérniük, hol

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint abszurd ötlet a fafűtésre történő átállás– mondta Totyik Tamás alelnök, az RTL Híradójának 2022. július 29-én. Nem is értik, hogy kinek a fejéből pattant ki az ötlet, ráadásul a fa ára még drasztikusabban emelkedik, mint a gáz ára, tehát semmilyen megtakarítást nem eredményez az oktatásnak. Emellett ezeket a fatüzelésű kazánokat nem is lehet kapni most a piacon. A Klebelsberg Központ a Híradó adása előtt pár perccel reagált: minden alternatív fűtési lehetőséget fel kell mérni, hogy a köznevelési intézmények zavartalanul működhessenek. Számos iskola van, ahol gond nélkül át lehet állni fafűtésre. Válaszukból kiderül az is, hogy a kormány kompenzálja a tankerületi központok megnövekedett rezsiköltségeit.

https://rtl.hu/hirado/2022/07/29/fatuzeles-kazanprogram-tankerulet-iskolak-szenszunet

 

PSZ: A költségvetésben nincs fedezet az oktatási intézmények megemelkedő energiaköltségeinek kompenzálására

A Pedagógusok Szakszervezete az ATV Híradójának 2022. július 29-én megerősítette, hogy minden tankerület megkapta az iratot, amely a fafűtésre történő átállás felmérését szorgalmazza az oktatási intézményekben. Totyik Tamás a PSZ alelnöke megdöbbent az ötleten, szerinte így a 19. század térhet vissza a hazai oktatási rendszerbe. „Nem akartam hinni a fülemnek, hogy előre megyünk és nem hátra, közben a 19. századi fűtéstechnikákat próbáljuk alkalmazni, azt hittem, hogy visszamegyünk a Kincskereső kisködmön korszakába, amikor a gyerekek viszik majd darabonként a fát”.

https://www.atv.hu/belfold/20220729/psz-a-koltsegvetesben-nincs-fedezet-az-oktatasi-intezmenyek-megemelkedo-energiakoltsegeinek-kompenzalasara

 

Menekülés a fafűtés felé

Most már egyértelmű, hogy gázellátási problémára készül a kormány – mondta Totyik Tamás 2022- július 30-án a Szegedi Híradó adásában. Erdőkivágással, kazánprogrammal, az iskolákban fafűtésre való visszatéréssel próbálja a kormány csökkenteni a földgázfogyasztást. A Pedagógusok Szakszervezete szerint nonszensz az ötlet és attól tartanak, télen bezárhatják majd az iskolákat, a környezetvédők szerint pedig az eddig is rossz levegőminőség még súlyosabb problémát okozhat, még több halálos áldozattal. A riport 5.30 perctől hallható:

https://tv.szeged.hu/cikk/vizitok-okoz-gondot-a-holt-maroson-ma-este-a-traviata-kerul-szinre-vilaghires-a-tapei-gyekeny-szegedi-hirado-2022-julius-29-en

 

Gosztonyi Gábor: az oktatásban a helyzet rossz, de legalább reménytelen

Mindenki megnyugtatására, a címben megfogalmazott gondolat egy átfogó, az oktatás jelenlegi helyzetéről szóló beszélgetés után hangzott el. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke mondta, és nem elkeseríteni akart vele, a kesernyés iróniát sokkal inkább pontosításnak szánta. Mert a Pedagógusok Szakszervezete nem adja fel, minden tőlük telhetőt megtesznek. Például a hagyományos sztrájktárgyalások mellett, az új tiltakozó formával, a „polgári engedelmességgel” próbálják növelni a pedagógusok érdekérvényesítő lehetőségeit.

https://hirklikk.hu/kozelet/gosztonyi-gabor-az-oktatasban-a-helyzet-rossz-de-legalabb-remenytelen/401751/

 

A magyar kormány is elfogadta: a pedagógusbéreket diplomás átlagbér 80 százalékára kell emelni

Erről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a 2022. július 30. szombati kormányinfón. „Optimista vagyok a megállapodás esélyeit illetően, a héten például a magyar kormány is elfogadta, hogy az uniós költségvetési ciklus végére a pedagógusbéreket – az akkori – diplomás átlagbér 80 százalékára kell emelni” – mondta az EU-s támogatásokat illető tárgyalások kapcsán Gulyás Gergely. Ennek az eléréshez évről évre kell előre lépni – tette hozzá – ehhez pedig, az Európai Unió is forrásokat biztosít. Az aktuális költségvetési ciklus egyébként 2027-ig tart. Ahogy korábban is köztudott volt, az Európai Bizottság azt szeretné, hogy a kormány rövid időn belül hozza fel a tanári fizetéseket a diplomás átlagbér 100%-ra, vagyis egy tanár kapja meg legalább a diplomás átlagbért. „A tanári fizetések az OECD-tag uniós országok közül itt a legalacsonyabbak, és az egyéb felsőfokú végzettségűek fizetésének csupán 58–66 %-át teszik ki, az oktatási intézmény szintjétől függően” – áll az országjelentésében. De nem csak a fizetések emelése feltétel: a Bizottság szeretné elérni, hogy az uniós helyreállítási alapba (RFF) kerüljön bele, hogy a kistelepülési iskolahálózatot felülvizsgálja a kormány, különös tekintettel a felső tagozatokra. Sok helyen ugyanis nincs szaktanár, így képesítés nélküli pedagógusok tanítanak szaktantárgyakat.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220730_kormanyinfo_julius7

 

Kifogyunk a tanárokból a felsőoktatási felvételi eredmények szerint, jelentkezők híján sok szakpárt el sem indítanak

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezete alelnöke az RTL reggeli műsorában a ponthatárok kihirdetése után azt mondta: ha minden most felvett elvégzi az egyetemet, még az sem pótolja az öt év múlva nyugdíjba vonuló tanárokat, akiknek a száma el fogja érni a 7900 főt. Gosztonyi szerint ebben a létszámban még nincsenek is benne az időközi pályaelhagyók vagy azok a pedagógusok, akik 40 év után mennek el nyugdíjba.

https://merce.hu/2022/07/29/kifogyunk-a-tanarokbol-a-felsooktatasi-felveteli-eredmenyek-szerint-jelentkezok-hijan-sok-szakpart-el-sem-inditanak/

 

Bármikor elrendelhetnek online oktatást a következő tanévben

„Ha az iskola ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt az iskola működtetése nem lehetséges, az iskola igazgatójának jelzése alapján a köznevelésért felelős miniszter az érintett iskolában, feladatellátási helyen, évfolyamon vagy osztályban határozott időre tantermen kívüli, digitális munkarendet rendelhet el” – olvasható a tanévkezdésről szóló rendeletben, amely a Magyar Közlönyben jelent meg 2022. július 29-én, pénteken késő este. Egyelőre ugyan van elég pedagógus az iskolákban ahhoz, hogy megkezdődjön a tanév, de könnyen előfordulhat, hogy a pedagógussztrájk tovább folytatódik a szeptemberben kezdődő tanévben is – mondta még korábban Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szövetségének (PSZ) alelnöke. Hozzátette, a helyzet változásához minimum 45 százalékos azonnali béremelésre lenne szükség. Ha ez nem történik meg, akkor valószínűleg még többen távoznak a pályáról.

https://index.hu/belfold/2022/07/30/magyar-kozlony-oktatas-veszelyhelyzet-iskolakezdes/

 

Az oktatás már összeomlott, de a romjai alatt is jól elvagyunk

A kormány szerint háromszor 10%-os béremelés (vagy bérpótlék-emelés?) lenne a gyógyír, ám annyi biztos, hogy idén és jövőre az egész emelést – idén még többet is – elviszi az infláció, így a tanárok életszínvonala nemhogy nőne, hanem még csökken is. Nem véletlen, hogy a pedagógusok nem elégedettek ezzel az emeléssel, főképp, hogy a kabinet az EU-pénzek beérkezésétől teszi függővé az emelést. Vagyis nemzeti forrást aligha áldozna erre a kormány, miközben a befagyasztott uniós pénzek jogállamisági problémák miatt nem érkeznek be. Mivel a kormány és az EU közötti megegyezés igencsak kérdéses, és a kabinet hazai forrásokat nem is szánna a bérek rendezésére, nem lepődhetünk meg azon, hogy egyre többen hagyják el a pályát, illetve a fiatalok alig jelentkeznek pedagógusképzésre.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220730/az-oktatas-mar-osszeomlott-de-a-romjai-alatt-is-jol-elvagyunk-558221?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator#

 

Oktatáskutató: Főleg a vidéki intézményeknek jelent mentőövet, hogy nem kell nyelvvizsga a diploma megszerzéséhez

Nem dől össze a világ attól, hogy a jövőben már nem kell nyelvvizsga a diploma megszerzéséhez – állítja Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatója., hiszen a tanulóknak érettségizniük kell valamely idegen nyelvből, egyébként pedig a felsőoktatási intézmények jelenleg nem nagyon tudják megoldani a hatékony nyelvoktatást. Az új menedzsmenteknek éppen az lesz egyik feladata, hogy kialakítsanak olyan új módszereket, amelyek révén valódi nyelvtudáshoz tudják juttatni a hallgatóikat.

https://mandiner.hu/cikk/20220729_oktataskutato_foleg_a_videki_intezmenyeknek_jelent_mentoovet_hogy_nem_kell_nyelvvizsga_a_diploma_megszerzesehez

 

A felvételi átalakítása annyit ér, mint a vakbélgyulladásra a beöntés

Az iskolából hozott pontok súlyának csökkentése pedig egy újabb bizonyítéka annak, hogy a kormányzat nem bízik a tanárokban, miközben a tudományos kutatások azt mutatják, hogy érdemes lenne növelni a hozott pontok súlyát. Minthogy a saját felvételi követelményeiket az egyes egyetemek szabhatják majd meg, könnyen lehet, hogy annak a diáknak, aki például hat egyetemre jelentkezik angol szakra, hat teljesen különböző dologra kell felkészülnie. Ezt nevezi a kormányzati újbeszél a rendszer egyszerűsítésének.

https://telex.hu/velemeny/2022/07/29/felsooktatas-felveteli-pontszamitas-nyelvvizsga-eselyegyenloseg

 

Saját döntésével megy szembe, és a nyelvoktatásnak is ad egy pofont a kormány a nyelvvizsgaszabályok átírásával

Még nehezebb helyzetbe kerülhet a nyelvoktatási piac az egyetemi-főiskolai nyelvvizsgaszabályok felpuhítása miatt, pedig a járvány, a 2020-as és 2021-es nyelvvizsga-amnesztia és a katatörvény miatt eddig sem volt könnyű dolguk a vizsgaközpontoknak és a nyelviskoláknak. Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke és az Euroexam Nyelvvizsgaközpont vezetője szerint az oktatáspolitika eddig bekötött szemmel vágtázott egy fal felé, és több ezer beragadt diplomát hagyott maga után. Most annyi történt, hogy a minisztériumban valaki felébredt, és kiadta a parancsot, hogy ezentúl az ellenkező irányba, de szintén bekötött szemmel kell vágtázni, csak nem egy fal, hanem egy „bűzlő mocsár” felé – fogalmazott. A jelenlegi intézkedés ugyanis megkérdőjelezi a nyelvtudás értelmét és fontosságát, aminek hosszútávon súlyos hatása lesz a társadalomra, az ország gazdaságára és a munkaerőpiacra is.

https://eduline.hu/nyelvtanulas/20220730_Rozgonyi_Zoltan_nyelvvizsgaszabalyok

 

A szövetkezet nem csodaszer, csak eszköz

Nagyon fontos lenne a válság hatására újjáéledő szakszervezeti és munkásmozgalom és a szövetkezeti irány összekötése. Hiszen a hagyományos munkásmozgalomban a nagy szakszervezeti derékhad körül létezett egy csomó szövetkezeti infrastruktúra: lakások, fogyasztási szövetkezetek, önsegélyező pénztárak. A struktúra tetején pedig ott voltak a baloldali pártok. Szerintem ma is ez lenne a hatékony csapás­irány. Szakszervezeti vonalról azért előnyös, mert csökkentheti a tagok kitettségét a piacnak. Ha felidézzük a fogyasztási szövetkezeteket, a mostani áremelkedés mellett reális alternatíva, hogy megszervezzük a szakszervezeti tagok élelmiszer-ellátását valamilyen közösségi formában. A lakhatási válságra is válasz lehet, ha a szakszervezetekkel együtt csinálunk lakásszövetkezeteket. A szövetkezetek oldaláról meg azért lehet fontos ez a szövetség, mert a szakszervezeti mozgalom komoly társadalmi beágyazottságot tudna számukra biztosítani. Onnantól nem néhány kis szigetecskét jelentene ez a forma, hanem a társadalom mélyrétegeibe tudna organikusan beépülni. És ebből a szövetségéből képződhetne olyan politikai erő is, amellyel komolyan számolni kell. Interjú Sidó Zoltán szakszervezeti szervezővel, a Fordulat folyóirat szerkesztőbizottsága és a Szolidáris Gazdaság Központ tagjával, aki kutatóként is foglalkozik a témával.

https://nepszava.hu/3164854_a-szovetkezet-nem-csodaszer-csak-eszkoz-avagy-hangyabol-is-lehet-szalonna

 

augusztus 2.

Nem várható béremelés

A Pedagógusok Szakszervezete nem rendelkezik pontos adatokkal, csak becsülni tudja mekkora a pedagógushiány. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a balmazújvárosi Daru TV-nek elmondta: úgy gondolják, hogy jelenleg 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből, ez 16 százalékos hiány. A KATA kivezetése az oktatásban dolgozókat is érintette. Azt tudják, hogy a pedagógusok mintegy 50 százaléka vállal másodállást. De most szembesült a szakszervezet azzal, hogy a több telephelyen feladatot ellátó kollégák jelentős része is ilyen módon adózott. Az alelnök úgy fogalmazott: „Úgy látjuk, az állam a legnagyobb olyan munkáltató, amelyik KATA-sokat foglalkoztat.” A PSZ nem lát a költségvetésben fedezetet arra, miként fogják finanszírozni a megemelkedett energiaárakat. Információjuk van arról, hogy több intézményfenntartóhoz kincstári biztosok vannak kivezényelve, ami azt jelenti, hogy már eddig is 100 milliónál nagyobb tartozást halmoztak fel.

https://www.youtube.com/watch?v=1SENMB99zjU

 

Megduplázza Orbán Viktor a hit- és erkölcstanoktatásra költhető pénzt

A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg a kormány határozata a döntéstől. A hétfő esti Magyar Közlönyben kiadott kormányhatározat – melyet Orbán Viktor jegyez – ismét az idei évi költségvetést módosítja egy soron. Ennek értelmében az eredetileg meghatározottnál majdnem kétszer több pénzt fordíthat a Belügyminisztérium hit- és erkölcstanoktatásra, hittanoktatásra és tankönyvtámogatásra. Az elfogadott büdzsében ezen a soron 6,58 milliárd forintos előirányzat szerepel, amit a mostani kormányhatározattal gyakorlatilag megdupláznak. Orbán Viktor ugyanis jóváhagyta, hogy ezt az előirányzatot 6,46 milliárd forinttal túlléphessék.

https://mfor.hu/cikkek/makro/megduplazza-orban-viktor-a-hit-es-erkolcstanoktatasra-koltheto-penzt.html

 

Gyorsjelentés a tanárhiányról: egy hónappal az iskolakezdés előtt így állnak az iskolák

Országosan több mint 2250 álláshirdetést dobott ki a közszféra állásportálja, a közigállás.gov.hu a “tanár” keresőszóra, kereken egy hónappal a 2022/23-as tanév kezdete előtt. Úgy tűnik, tanítóból is komoly hiány van az iskolákban, országszerte majdnem ezer – egészen pontosan 1041 – betöltetlen állást hirdetnek az oldalon, de 857 hirdetést találtunk az “óvodapedagógus” és 474-et a “gyógypedagógus” szóra rákeresve.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220801_tanarhiany_megyekben_egy_honappal_a_tanev_elott

 

Márciusra tudnának kazánt szállítani az oktatási intézményeknek, csak Szegeden legalább 6000 tonna fa kellene az iskolák fűtésére

A legjelentősebb magyarországi kazánforgalmazók szerint nyolchónapos határidővel tudnak megfelelő teljesítményű vegyestüzelésű kazánt szállítani a megrendelőknek. Raktáron ilyenek nincsenek, különösen nem nagyteljesítményűek. A fa mázsája már most 8-9000 forint, az iskolák fafűtésre való átállítási terve több sebből vérzik.

https://szeged.hu/cikk/marciusra-tudnanak-kazant-szallitani-az-oktatasi-intezmenyeknek-csak-szegeden-legalabb-6000-tonna-fa-kellene-az-iskolak-futesere

 

Rétvári Bence: Idén is ingyenesen és pontosan érkeznek a tankönyvek az iskolákba

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Kft. üllői raktárában megtartott sajtótájékoztatón elmondta: a tankönyveket augusztus 1-én kezdik el szállítani az oktatási intézményekbe. Emlékeztetett: a kormány korábban úgy döntött, hogy a családtámogatások részévé teszi a tankönyvtámogatást, amivel minden közoktatásban részt vevő gyermek számára ingyenessé vált a hozzáférés a tankönyvekhez. Ez gyermekenként több tízezer forint kiadást vesz le a családok válláról– mutatott rá az államtitkár. A Kello két raktárából összesen 13 millió tankönyvet szállítanak majd az iskolákba.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/08/retvari-bence-iden-is-ingyenesen-es-pontosan-erkeznek-a-tankonyvek-az-iskolakba?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

A kormány egy rendeletcsomag árnyékában az egyetemek kezébe adta az átsorolások szabályozását is

Nem lesz több központi kreditszámokhoz igazított átsorolás a tavaszi félév végén. A felvételi pluszpontok és a nyelvvizsgamentes diplomakiadás mellett, újabb területen kapnak nagyobb döntési szabadságot az egyetemek.

https://eduline.hu/felsooktatas/20220802_egyetemi_atsorolas

 

Diákok szerveznek tanévnyitó tüntetést szeptember 2-ra

A tervek szerint a Szent István Bazilikától vonulnak majd a Belügyminisztérium épülete elé. a Diákok a Tanárokért nevű szervezet felhívása így fogalmaz: „Az oktatásban eltöltött éveink lehetővé tették, hogy első kézből éljük át a rendszer összeomlását, míg a felelősök ölbe tett kézzel, díszpáholyból szemlélték azt”

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hirek/diakok-szerveznek-tanevnyito-tuntetest-szeptember-2-ra/

Adományokból tovább működhet a halmozottan sérült gyerekeknek létrehozott Bliss iskola

Adományokból tovább működhet a halmozottan sérült, és beszédképtelen gyerekek számára létrehozott Bliss alapítványi iskola. Tavasszal derült ki, hogy az állam szeptembertől már nem ad támogatást, inkább tankerületi iskolákban helyezné el a gyerekeket. A szülők szerint ez nem megoldás. 4 hónap alatt 28 millió forint gyűlt össze, így a gyerekek a megszokottak szerint kezdhetik a tanévet.

https://rtl.hu/hirado/2022/08/01/adomanyokbol-tovabb-mukodhet-a-halmozottan-serult-gyerekeknek-letrehozott-bliss-iskola

 

Bezárhatnak télen az iskolák, hogy ne kelljen fűteni őket

Tehát a megoldás alighanem az lesz, hogy ősszel, a fűtési szezon kezdetén, vagy annak közepén, amikor már az állami költségvetés nem bírja a terheket, akkor bezárnak az iskolák, hogy ne kelljen fűteni őket. Átállnak digitális oktatásra, azaz a magyar iskolarendszer megszabadul elsőszámú feladatától, a gyerekmegőrzéstől. Az iskolákat követik majd az óvodák, böcsődék, a szociális intézmények, a kórházak, az állami és önkormányzati intézmények. Takarékoskodási megfontolásokból otthoni munkavégzésre, vagy ahol ez kivitelezhetetlen, kényszerszabadságra állnak át. Miközben Magyarország fizeti a világ legmagasabb lakossági gázárát. Ami Berlinben négyszer akkora fizetésből 550 forint, az Magyarországon 748 negyedannyi pénzből. Az Unióban egyedüliként a magyar kormány szavazott a 15%-os gázfelhasználás-csökkentés ellen, miközben tudják jól, hogy a vállalás önkéntes; nincs szankció, ha mégse sikerülne betartani; ebben az esetben nincs vétójog, és a civilizált országok – minden más tagállam – úgyis megszavazzák; a közös döntés Magyarországra is vonatkozik. Ráadásul éppen Magyarországon lesz a legnagyobb a spórolás. Mert szemben a hanyatló Nyugattal. nálunk a kormány nemhogy bevezetné a fűtéstámogatást, hanem éppen kivezeti.

https://b1.hvgblog.hu/2022/08/01/bezarhatnak-telen-az-iskolak-hogy-ne-kelljen-futeni-oket/

 

Nem előre

A XXI. században egy diplomástól elvárható lenne, hogy legalább angolul tudjon írni, olvasni, viszonylag folyékonyan, érthetően beszélni (igen, még Orbán Viktor főispános-vármegyés, lelkibeteg Magyarországán is). A problémát elsősorban az jelenti, hogy az egyetemek, miközben megkövetelik a nyelvvizsgát, néhány kivételtől – például ahol szaknyelvi tudás kell – eltekintve semmit nem tesznek azért, hogy hallgatóik teljesíthessék is ezt az elvárást. Juhász Dániel véleménye a nyelvvizsga-kötelezettség eltörléséről.

https://nepszava.hu/3164948_nem-elore

 

augusztus 3. 

Találgatja a szakszervezet mire ez a sok pénz

A hit- és erkölcstan oktatására és tankönyvek támogatására szánt összeg egy augusztus 1-én késő este megjelent kormányhatározat alapján megduplázódott a jövő évi költségvetésben. Totyik Tamás a PSZ alelnöke 2022. augusztus 2-án a Klubrádió A lényeg című műsorában azt találgatja mire ez a 13 milliárd forint. Feltételezése szerint a KATA kivezetése miatt kompenzálhatják az egyházi oktatókat, de akkor miért nem teszik ezt meg az állami fenntartású intézmények pedagógusaival. Másik elképzelés szerint, új hittan tankönyvek jelennek meg. Az alelnök felhívta a figyelmet, hogy ez a pénz több, mint az ország összes mentőállomásának működtetésére (bérek nélkül) szánt összeg. Az interjú 00.35 perctől hallgatható:

https://www.klubradio.hu/archivum/a-lenyeg-2022-augusztus-02-kedd-1600-26748

 

13 milliárdot költ a hittan oktatására a kormány

A támogatás mértéke is nagyon szembetűnő. Olyan nagyságrendű támogatás, amelyet nem tudunk értelmezni – nyilatkozta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke 2022. augusztus 2-án az RTL Híradójának. A Híradó írásban érdeklődött arról, miért emelték ekkora mértékben a támogatást, amire a Belügyminisztérium azt válaszolta, az állami fenntartású iskolákban hatalmas igény van a felekezetenkénti hit és erkölcstan oktatás megszervezésére.  De a kisebb iskolákban nem tudtak indítani minden felekezet számára csoportokat, ezért 8 helyett 6 fős csoportoknak is megszervezhetik a hittanoktatást, amihez pedig több oktatóra van szükség – ezért kell a több pénz.

https://rtl.hu/hirado/2022/08/02/hittan-erkolcstan-belugyminiszterium-13-milliard

 

Tanárok kompenzációja sztrájk után

A PSZ 5000 tagot támogatott, főként a tagdíjakból befolyt összegből, összesen 15 milliót- nyilatkozta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az RTL Híradónak 2022. augusztus 2-án.

https://rtl.hu/hirado/2022/08/02/tanarok-tiltakozas-buntetes

 

Neubauer Tamás: előbb-utóbb véget kell vetni az oktatási rendszer kivéreztetésének (1.rész)

Az oktatás a Fidesz mostohaágazatává vált, az összeomlás szélén dülöngél. A kormány az utóbbi időben több intézkedést is hozott, de ezek aligha segítenek az oktatáson, illetve a pedagógusok helyzetén. Így gondolja a PSZ Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, akivel sorra vettük az új rendeleteket. Neubauer Tamás – aki négy diplomás pedagógus – azt mondja, előbb-utóbb véget kell vetni az oktatási rendszer kivéreztetésének.

https://hirklikk.hu/kozelet/neubauer-tamas-elobb-utobb-veget-kell-vetni-az-oktatasi-rendszer-kivereztetesenek-1-resz/401908/

 

Így kell felkészülni a fatüzelésre az iskolákban a tűzbiztonsági szakember szerint

A portál visszaidézte, hogy a Klubrádió megkereste az üggyel kapcsolatban a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökét, aki elképedt az ötleten. Totyik Tamás azt mondta, hogy egy ilyen átalakítás értelmetlen, és nagyon költséges, mert a fa ugyanolyan drága lesz, mint a gáz. Magyarországon minden munkahelyen, ahol akár csak egyetlen munkavállalót is alkalmaznak, a munkáltató munkavédelmi kockázatértékelés elkészítésére kötelezett. Ez a dokumentáció arról kell, hogy szóljon, hogy a munkahelyen végzett tevékenységek milyen kockázatokat, veszélyeket jelentenek a munkavégzőre, valamint a munkavégzés hatókörében tartózkodó személyekre. Továbbá az iskolák tűzvédelmi szabályzat és tűzriadó terv készítésére is kötelezettek, melyre szintén hatást gyakorol ez a tervezett változás. Amennyiben a fatüzelés bevezetését tervezik, annak minden aspektusát végig kell gondolni egészen a fa betárolásától, a kazánból származó megmaradó égéstermék eltávolításáig. Alapos cikk a munkavédelmi feladatokról.

https://hang.hu/belfold/munkabiztonsagi-szakember-143935

 

A 2022/2023-as tanév

Kisfaludy László, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős helyettes államtitkárának szavai szerint a 2022/2023-as tanév rendje a korábbiakéhoz nagymértékben hasonlóan fog alakulni. Egyértelműsíttette, a tanév rendjéről szóló rendeletben nincs szó arról, hogy hosszabb szénszünetek lesznek az iskolákban. Az „elháríthatatlan okok” nincsenek külön definiálva, így a tehát a koronavírus-járvány sincs nevesítve.

https://infostart.hu/belfold/2022/08/02/ha-fokozodik-a-baj-online-oktatas-lehet-az-iskolakban#

 

„A szükséges hat óvónő helyett egy dolgozik, kollégái pedig egytől egyig közmunkások”

Miután kijöttek a felsőoktatási felvételik ponthatárai, kiderült, idén ősszel minden eddiginél kevesebb leendő óvodapedagógus ül iskolapadba. Eközben szakmai szervezetek évek óta kongatják a vészharangot, hogy égető hiány van óvodai szakemberekből. Náluk már nem rémisztő jövőkép, hanem a valóság, hogy közmunkások vigyáznak a gyerekekre, akikkel így érdemben nem is lehet foglalkozni, csak megőrzés van. Fábián Katalint, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnök beszél egy hosszú interjúban arról, mi az oka annak, hogy évről évre kevesebben készülnek erre a pályára és hogyan hat mindez a gyerekekre.

https://rtl.hu/bulvar/2022/08/03/ovoda-pedagogus-hiany-gyerekek-iskolaerett-kozmunkas

 

A kormány egy rendeletcsomag árnyékában az egyetemek kezébe adta az átsorolások szabályozását is

Megszűnik a központi – minden egyetemen érvényes – tanulmányiátlag-elvárás az átsorolásoknál. Innentől kezdve, az egyetemek fentartóinak – az állami intézményeknél pedig az érintett minisztériumnak – kell meghatároznia, milyen tanulmányi teljesítményhez kötik az ösztöndíjas helyek megtartását – jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben. Így a felvételi és a diplomakiadás mellett újabb területen dönthetnek az egyetemek, illetve a fenntartóik: augusztus 31-ig van lehetőségük meghatározni, hogy egyes tudományterületeken milyen tanulmányi átlagokhoz kötik az ösztöndíjas helyek megtartását.

https://m.eduline.hu/felsooktatas/20220802_egyetemi_atsorolas?fbclid=IwAR0KoobQmgcSvHo_GJKbcmzUdjZzJLbDPrPkQ_6Q6HfgbzRQ7FU_evj03fc

 

„Elveszítjük a gyerekeket az új iskolaérettségi rendszerrel és a rossz Nemzeti alaptantervvel”

Az integráció fából vaskarika, ha az iskola nem idomul a gyerekekhez, és az atipikus, sajátos nevelési igényű gyerekeket változatlan rendszerbe próbálja visszatuszkolni, amivel mindenkinek, a gyereknek, a pedagógusnak, a többi gyereknek, de még a társadalomnak is árt. Főleg úgy, hogy közben egyre több az atipikus gyerek, és lassan nem őket kellene integrálni, hanem a tipikusakat hozzájuk – vallja Gyarmathy Éva, a Diszlexia Központ és a Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács alapítója, a Magyar Tudományos Akadémia tudományos főmunkatársa. A pszichológus, aki az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán is tanít, elmondta, hogy úgy nem lehet az integrációra felkészíteni a tanárjelölteket, hogy közben őket szegregáljuk és diszkrimináljuk egy jogszabály miatt.​

https://www.szabadeuropa.hu/a/elveszitjuk-a-gyerekeket-az-uj-iskolaerettsegi-rendszerrel-es-a-rossz-nemzeti-alaptantervvel-gyarmathy-eva/31928460.html

 

„Kevert fajú” gimnáziumba invitálták Orbánt, hogy szembesüljön a szavai súlyával

Dokumentumfilm is készült arról a borsodi gimnáziumról, amely a legreménytelenebb helyzetű gyerekeknek biztosít tanulási lehetőséget és továbblépést a felsőoktatás irányába. A miskolci Dr. Ámbédkar Iskolát Derdák Tibor és Orsós János alapították 15 éve, gyakorlatilag a semmiből előteremtve évek óta a működéshez szükséges költségeket. Orbán tusványosi beszéde után meghívták a miniszterelnököt, hogy helyben tapasztalja meg, miért veszélyes, amiről akkor beszélt.

https://hirklikk.hu/kozelet/kevertfaju-gimnaziumba-invitaltak-orbant-hogy-szembesuljon-a-szavai-sulyaval/401883/

 

augusztus 4.

Neubauer Tamás: a kormány már érzi, de még mindig bagatellizálja az oktatás gondjait (2. rész)

Elfogadom, hozzuk fel az összes pedagógus bérét a 80 százalékra, teremtsünk meg egy európai színvonalat ahhoz, hogy élni tudjanak, kulturálódni, világot látni, hisz’ mégis csak abból élnek, azt tudják továbbadni, amit ők maguk is megélnek. Ezzel kapcsolatban csak egyet szeretnék kérdezni, de azt a magyar társadalomtól is: rendben van-e az, hogy az én négy diplomám – amiért ugyanúgy megdolgoztam, mint egy másfajta diplomát szerző ember – csak 80 százalékot ér. Nem kevesen vagyunk, akik 2-3, 4-5-10 diplomával rendelkezünk, és tanítjuk is az elvégzett szakokat. Nem vájárképzőt vagy alumíniumkohászatot végeztünk, amit nem tudunk alkalmazni. A diplománkat napi szinten használjuk. Akkor az én diplomám miért ér csak 80 százalékot? Miért nem ér annyit, mint egy orvosé, mérnöké, bárki másé, aki ugyanúgy végigjárta az intézményt, ugyanúgy letette a vizsgáit, a szakvizsgáit, megcsinálta az összes olyan kritériumot, ami a diplomához kellett, mint én. A pedagógus diploma egy másik diplomának miért éri csak a 80 százalékát? Erre vagyok kíváncsi. Tehát nem a diplomás átlagbér 80 százalékára kellene felhozni a pedagógusbéreket, hanem a diplomás átlagbérre.

https://hirklikk.hu/kozelet/neubauer-tamas-a-kormany-mar-erzi-de-meg-mindig-bagatellizalja-az-oktatas-gondjait-2-resz/401955/

 

Miért duplázták meg az állami hitoktatásra szánt milliárdokat?

A mostani módosítás azért is szokatlan, mert a finanszírozáshoz szükséges csoportlétszám-csökkentést már tavaly is lehetett tudni. A más hazai egyházakhoz képest több szinttel átláthatóbban gazdálkodó Magyarországi Evangélikus Egyház például tavaly előre jelezte is a híveinek, hogy ezek a bevételeik idén csaknem a kétszeresére fognak ugrani. Ezen belül egyébként náluk a kötelezően választható hit- és erkölcstan állami támogatása 275 millió forintról 715 millióra emelkedik, miközben főállású és félállású hitoktatóik számát csak nagyjából tíz százalékkal kell növelniük.

https://www.szabadeuropa.hu/a/hittan-milliard-koltsegvetes-hitoktatas/31972040.html

 

augusztus 5.

Egyre égetőbb a tanárhiány

A fafűtésre történő átállás elsősorban a kisiskolákat érintené, de mire ez megvalósul, addigra ezeket az intézményeket pedagógushiány miatt be kell zárni. – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában 2022. augusztus 4-én.  A kormány az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokon vállalta, hogy 2027-re a pedagógusbéreket a diplomás átlagbér 80 százalékára emeli, de mi lesz addig?

https://www.atv.hu/videok/20220804/egyre-egetobb-a-tanarhiany

 

’Gusztus 20.: mit takar a tűzijáték füstje?

Szétesett egészségügy, gyerekfelügyeletté váló oktatás, kiszáradt földek és kiapadó benzinkutak – mégis Európa legnagyobb tűzijátékának megrendezésére készül a kormány. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Szabad Európának azt nyilatkozta: az Európai Bizottság ajánlotta föl a bértámogatást (nem a kormány kérte), ezt akarja most a kormány kihasználni. Az eredeti javaslat harmincszázalékos béremelésre adna fedezetet, azzal a feltétellel, hogy a kormány indexálja a bért, hogy ne veszítse el az értékét. Ezt a lehetőséget március elején jelentette be a kormány. Azóta egy újabb konstrukció is fölmerült, ez pedig a diplomásátlagbér nyolcvan százalékára emelné a fizetéseket az uniós költségvetési ciklus végéig, 2027-ig. A PSZ alelnöke szerint ez a kormányzati bérígéret inflációkövetően a szakszervezetek számára megfelelő tárgyalási alap lehet. A béremelés sorsa most attól függ, hogy a kormány meg tudja-e győzni az uniós intézményeket korrupcióellenes és jogállami elkötelezettségéről.

https://www.szabadeuropa.hu/a/gusztus-20-mit-takar-a-tuzijatek-fustje-/31972514.html

 

A kormány az EU-tól kér pénzt a pedagógusbérekre

A kormány csak a napokban nyújtotta be az Európai Uniónak az oktatásban dolgozók béremelésének fedezetével is foglalkozó igényét az EFOP-Plusz pályázatra. A 215 oldalas pályázati anyagban többek között a sztrájkoló tanárok által már számtalanszor megfogalmazott problémákkal érvelnek. A kormány ezzel elismeri, hogy a sztrájkolók követelései jogosak voltak – írja a PDSZ. Hozzáteszi, szerintük a kormány annak ellenére nyújtotta be igényét a pályázatra, hogy tudja, teljesen valószínűtlen, hogy képes lenne eleget tenni a jogállamisági kritériumoknak, amik ezeknek a pénzeknek a lehívásához szükségesek.

https://merce.hu/2022/08/04/a-sztrajkjukat-betiltotta-megis-a-tanarok-koveteleseivel-ker-penzt-az-eu-tol-a-kormany/

 

Új tantárgyat vezetnek be a magyar iskolákban

Augusztus végétől képzéseket indítanak a pedagógusok számára a fenntarhatósági tantárgy oktatásának elsajátításához. Az új tananyag célja, hogy érzékenyítsék a fiatalokat a 9-12. évfolyamon, ráadásul érettségi tantárgyként is választható lesz. Augusztus végétől képzéseket indít a FÜPI Oktatási, Kulturális és Tanácsadó Kft. a pedagógusok számára, a fenntarthatósági tantárgy tanításának elsajátításához. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (alapítója Áder János) támogatásával – a Nemzeti alaptanterv előírásaival, illetve az uniós és hazai törekvésekkel összhangban a köznevelés és a szakképzés számára elkészült, illetve további fejlesztés alatt áll – a 9. 10. és a 11. és 12. – évfolyamok számára egy alapozó, illetve egy érettségire előkészítő általános és szakmai programcsomag.

https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/fenntarthatosag-kozepiskola-oktatas-tantargy-erettsegi-fiatal-gyerek.757386.html

 

Duplán jön a családi pótlék augusztusban

Kétszer utal családi pótlékot augusztusban a Magyar Államkincstár, így csökkentve a családok iskolakezdéssel járó anyagi terheit. Mindezt Németh Szilárd rezsibiztos közölte a Facebook-oldalán. A családi pótlék összege jelenleg körülbelül 12 és 26 ezer forint között van havonta.

https://propeller.hu/itthon/3848055-gyerekes-csaladok-figyelem-duplan-jon-csaladi-potlek-augusztusban?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X