Heti Lapszemle 2022. március 11.

lapszemle

A kormány saját csapdájába esett a februári kormányrendelettel – éppen ez ad lehetőséget a sztrájkra: három napon át lesz munkabeszüntetés a jövő héten, majd három napon át tanítanak a pedagógusok. Sok civil és diákszervezet támogat bennünket a gyermekek jövője érdekében.

 

március 4.

A bejelentés a kötelező oltás eltörléséről nem változtat a sztrájkon

Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón bejelentette: törlik a pedagógusok oltási kötelezettségét. A hírről Szabó Zsuzsát, a PSZ elnökét kérdezte Bánó András a Klikk FM Politikai Nagyító című adásában. Ezzel még nem mondott le a PSZ és a PDSZ a közösen meghirdetett sztrájkról. „Az, hogy Gulyás Gergely valamit bejelent, még nem jelent semmit. Látta bárki a bejelentését igazoló kormányhatározatot a Magyar Közlönyben? Aligha.” Szerinte a kormányzati káoszt jellemzi, hogy arra sem kaptak választ, mi legyen a kényszerűen távozott kollégák helyére beállt, szerződéses pedagógusokkal? „Az átgondolatlan lépések mögött emberek és emberi sorsok vannak. Felháborító, hogy az oktatásban így lehet rángatni a pedagógusokat.” (A Magyar Közlöny csak később jelent meg a kötelező oltás eltörléséről.)

https://klikkfm.hu/podcast/229/szabo-zsuzsa-gulyas-gergely-bejelentese-nem-valtoztat-a-16-i-sztrajkon

 

Szervezzük a sztrájkot

A PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor a március 16-tól meghirdetett sztrájk előkészítéséről, a polgári engedetlenségi mozgalomról is nyilatkozott a Civil Rádiónak. Ezen a linken lehet meghallgatni.

https://anchor.fm/117-perc/episodes/Lesz-mrcius-16-n-pedaggussztrjk-e1fet6h

 

Már több mint 250 iskolában tagadták meg a tanárok a munkát, tiltakozva a kormányrendelet ellen

A polgári engedetlenségnek Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa sem tudott gátat vetni, aki közleményében a kormány mellé állt: a pedagógusok csak akkor élhetnek sztrájkjogukkal, ha a diákok oktatáshoz való joga közben nem sérül. A kormányrendeletben ezt úgy érnék el, hogy a tanároknak sztrájk közben is tanítaniuk kellene. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás a Népszavának azt mondta: az ombudsman szerint semmikor sem lehetne sztrájkolni, a sztrájkjogról, amelyet az Alaptörvény is garantál, az alapvető jogok biztosa hirtelen megfeledkezett. Furcsának találta azt is, hogy Kozma Ákos akkor nem aggódott a diákok jogaiért, amikor a pandémia alatt sokan nem fértek hozzá a digitális oktatáshoz, vagy amikor a pedagógushiány miatt a rajztanár tartja a matekórát.

https://nepszava.hu/3148890_tanar-tiltakozas-orban-kormany-magyarorszag

 

Visszatérnek az oltatlan pedagógusok?

Az állami intézményekben a munkáltató már nem írhatja elő a kötelező oltást, így visszatérhetnének azok, akik fizetés nélküli szabadságra mentek januáról. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Szeged TV híradójának felidézte: a pedagógusok két százaléka ment el a kötelező oltás miatt egyházi intézménybe, illetve hagyta el a pályát, miközben eleve 12 ezer dolgozó hiányzik az oktatásból.

https://www.facebook.com/SzegedTV/videos/3116969665238316

 

Visszatérnek az oltatlanok, akik fizetés nélküli szabadságra mentek?

Egy részük nem tér vissza, mások egyházi intézményekbe mentek tanítani – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Klubrádió Esti gyors c. műsorának annak kapcsán, hogy Gulyás Gergely miniszter bejelentette: nem lesz kötelező az oltás az állami oktatási intézményekben. Folytatódik a sztrájk szervezése, keressük a jogszerű sztrájk megtartásának lehetőségét, de részleteket nem közölt az alelnök, nehogy újabb kormányrendelet szülessen. Itt lehet meghallgatni:

https://www.youtube.com/watch?v=hluN8qSEXSI

 

Polgári engedetlenkedők Budapesten és vidéken

A Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában 33 pedagógus volt engedetlen. A fővárosi XXII. kerületi Árpád Utcai Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában pedig 17 tanár tagadta meg a munkát.

https://444.hu/2022/03/04/ma-is-engedetlenek-voltak-a-tanarok?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=ma-is-engedetlenek-voltak-a-tanarok

 

Tanítványaik miatt cselekedtek a pedagógusok Hajdúszoboszlón

A hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola tiltakozóinak nyilatkozatát ismertette a portál arról, miért vesznek részt a polgári engedetlenségben. Mások szolidaritásukat fejezték ki.

https://www.debreciner.hu/cikk/8729_tanitvanyaik_erdekeit_az_o_jovojuket_szem_elott_tartva?fbclid=IwAR09hXVo1C16fQTC-C9aFVvP6DYtRIk5xT-HCWpldR6cV2M7X2XNoIIYnII

 

március 5.

Dolgozhatnak az oltatlanok?
Megjelent a Magyar Közlöny: február 7-től megszűnik a kötelező maszkviselés, nem kell védettségi igazolvány a rendezvényekre, nem lesz kötelező az oltás az állami intézmények pedagógusainak.
https://24.hu/kozelet/2022/03/05/kozlony-maszkviseles-vedettsegi-igazolvany-kotelezo-oltas/

 

A sztrájk alapjog Tatabányán is!

A PSZ Komárom-Esztergom Megye Szervezete is tüntetést szervezett a sztrájkjog védelmében. A rendezvény elején szó volt a kultúrharcról, a demokrácia hiányáról, az oktatás problémáiról, a pedagógusok társadalmi megbecsültségének visszaszerzéséről. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke Sztrájktárgyalások Abszurdisztánban címmel mondott beszédet. Kérte a tüntetőket: készüljenek a sztrájkra, amelyet március 16-tól megtartunk. Ismertették a gyógypedagógusok követeléseit is, megemlékeztek az orosz-ukrán háború áldozatairól. A rendezvényen – amelyet fényfestés zárt zenei aláfestéssel – részt vett Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke is. Itt lehet megnézni:

https://www.facebook.com/pedagogusok.szakszervezete/videos/1016600432593137

 

Hogyan vette el a sztrájkjogot a kormány a tanároktól?

A kormány plasztikusan szemlélteti rendeletével, mit jelent számára a jogállamiság: szerinte a jognak az a feladata, hogy kiszolgálja a politikát. Pedig nem az. A pedagógus szakszervezetek Alkotmánybírósághoz fordultak, hogy sztrájkolhassanak. A Magyar Helsinki Bizottság beadvánnyal támogatja a panaszukat. A cikk felidézi az előzményeket is.

https://helsinkifigyelo.444.hu/2022/03/05/o-io-cio-acio-felulkodifikacio-avagy-a-kormany-hogyan-vette-el-a-sztrajkjogot-a-tanaroktol

 

Az ombudsman a sztrájk támogatásáról akarja lebeszélni a szülőket

A cikk felidézte az előzményeket is, kitért a legutóbbi sztrájkbizottsági tárgyalásra is.

https://merce.hu/2022/03/05/az-alapveto-jogok-biztosa-a-pedagogussztrajk-tamogatasarol-akarja-lebeszelni-a-szuloket/

 

Március 18-án a diákok rendhagyó tanítási órát tartanak Budapesten

A sztrájkot támogatva a diákok azt írják, „szimbolikus tanítási napot” szerveznek a Parlament elé március 18-án 11 órától 14 óráig. Lesznek civil szervezetek által tartott órák, közös tanulás a Kossuth téren.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220305_marcius_18i_diak_szolidaritas_Kossuth_ter

 

Meg kell szervezni az itt maradó határon túli gyerekek online oktatását

Közleményt adott ki az Emmi az Ukrajnából érkező menekülteket érintő egészségügyi és oktatási kérdésekről. Meg kell szervezni a járvánnyal kapcsolatos teendőket, illetve a gyerekek oktatását.

https://telex.hu/belfold/2022/03/05/emmi-orosz-ukran-haboru-menekultek-oktatas-oltas-egeszsegugy

 

március 6.

Megtorlások engedetlenkedőknek

A polgári engedetlenségben részt vevő tanárok a héten szembesültek vele, hogy milyen büntetést von maga után az akciójuk. Az RTL híradónak három pedagógus nyilatkozott: egyiküknek úgy vonták le a napi bérét, hogy aznap nem is lett volna órája. Másikuk azt nem érti, hogy a pluszmunkát miért nem fizetik ki olyan gyorsan, mint amilyen hamar a büntetést kiróják. Az Emmi szerint a munkabér csak az elvégzett munka után jár.

https://rtl.hu/hirado/2022/03/06/pedagogus-megszuntettek-a-biztositasi-jogviszonyat-oktatas-sztrajk

 

március 7.

PSZ-PDSZ: siker, de megkésett a kötelező oltásról szóló rendelet módosítása
A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sikerként értékeli, ugyanakkor megkésettnek tartja a kötelező oltásról szóló rendelet módosítását. Az érdekvédelmi szervezetek kifejtették: a kötelező oltásról szóló rendelet eddig is hihetetlen károkat okozott, mivel e nélkül is egyre nagyobb, immár drámai a szakemberhiány. Ugyanakkor a háború következtében az ellátottak megemelkedett száma, valamint a jelentős infláció miatt is elengedhetetlen az évek óta – a nem pedagógus végzettségűek esetében évtizedek óta – elmaradt bérrendezés és a munkaterhek csökkentése, az elrendelt túlmunka kifizetése.

https://pedagogusok.hu/hirek/a-psz-es-a-pdsz-sikernek-ugyanakkor-megkesettnek-tekinti-a-kotelezo-oltasrol-szolo-rendelet-modositasat/

 

A pontatlan kormányrendelet teszi lehetővé a sztrájkot

Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Hírklikknek elmondta: a Pedagógusok Szakszervezete Országos Vezetősége úgy döntött, a februári kormányrendelet értelmében járnak el a határozatlan időre meghirdetett sztrájk alatt. Vagyis március 16-ától három napon át senki nem tanít, a következő három tanítási napon (március 21-étől) az első órájuk előtt öt perccel aláírják a sztrájkpapírt, majd két perc múlva felfüggesztik a sztrájkot, jelezve, a még elégséges szolgáltatás követelményeinek tesznek eleget és megtartják az óráikat. Így teljesül, hogy az órák 50 százalékát megtartják. Ha a kormány ezt nem így gondolta, pontosabban kellett volna fogalmaznia. Szerinte célszerű lenne, ha a Tanítanék Mozgalom a maga akcióját a polgári engedetlenségre március 18-a után folytatná.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-pontatlan-kormanyrendelet-teszi-lehetove-a-pedagogusok-sztrajkjat/394852

 

Visszatérhetnek az oltatlanok az oktatási intézményekbe

A járványügyi szabályok enyhítéséről készített összeállítást az ATV híradója, megemlítve: visszatérhetnek az oltatlan tanárok az oktatásba. A döntés megkésett, mert eleve sok szakember hiányzik az oktatásból – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. Reméli: a munkáltatók mihamarabb döntenek az oltatlanok visszavételéről.

https://www.atv.hu/videok/20220307/nem-kotelezo-a-maszk-az-oltatlan-tanarok-is-visszaterhetnek

 

A PDSZ követeli a sztrájk alatti, még elégséges szolgáltatásról szóló rendelet visszavonását
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közölte: levelet juttatnak el a miniszterelnökhöz, amelyben a sztrájk alatti még elégséges szolgáltatásról szóló rendelet visszavonását követelik a kormánytól. Az érdekvédelmi tömörülés rámutatott: a járványügyi előírásokat – az egészségügyi és a szociális területen kívül – mindenütt feloldották, ezzel a kormány elismeri, hogy a közoktatási intézményekben nem indokolt a hivatkozás járványhelyzetre. A PDSZ szerint a veszélyhelyzetre hivatkozva hozott szabályok arra irányulnak, hogy a sztrájkjog gyakorlása ne okozzon fennakadást, a sztrájk észrevétlen maradjon, ezáltal a sztrájkjog nyomásgyakorló funkciója vesszen el.

https://www.nyugat.hu/cikk/pdsz_pedagogusok_sztrajk_torveny_kozlemeny

 

Országos akciót kezd a Tanítanék, ha a kormány nem vonja vissza a kormányrendeletet

Vonja vissza a kormány a sztrájkrendeletet, különben március 16-ára országos szolidaritási és polgári engedetlenségi akciót szerveznek – ez áll abban a felhívásban, amelyet a Tanítanék mozgalom tett közzé. A felhívást Törley Katalin, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium, Tóth Viktor, a Kőbányai Szent László Gimnázium, Tollner József, a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára írt alá.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220307_nyilt_level_vonjak_vissza_a_sztrajkrendeletet

 

Negyedik hete tart az akció

A XIV. kerületi Kaffka Margit Általános Iskolában 20 tanár tiltakozott, 7.45 és 10.30 között nem vették fel a munkát. A budapesti Farkasréti Általános Iskolában a 70 fős tantestületből 15-20 pedagógus tagadta meg a munkát. A pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskolában huszonnyolcan tiltakoztak, ők azt írták, az Ukrajnában folyó háború miatt akciójukat nem polgári engedetlenség formájában valósítják meg. Több más helyszínt is említ a cikk.

https://444.hu/2022/03/07/negyedik-hete-engedetlenek-a-tanarok?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=negyedik-hete-engedetlenek-a-tanarok

 

Én is kiállok a pedagógusok jogaiért!

Molnár Áron színész mozgalma a március 16-i sztrájkra készít egy klipet, Tanítani akarunk! címmel. Ezt megelőzően 3 rövid videóban ismert emberek mondják el, hogy ők is kiállnak a pedagógusok jogai mellett. Az első rövid videó a Facebookon is megtalálható. A három videóban a teljesség igényessége nélkül ők is szerepelni fognak: Epres Attila, Steiner Kristóf, Pokorny Lia, Herendi Gábor, Nagy Zsolt, Tatár Csilla, a nemakarunkbeleszólni lányok, Kerekes József, Balatoni József, Szentesi Éva. Március 14-én debütál az új klip.

https://www.facebook.com/watch/?v=3207982029525729

 

„El tudnál képzelni egy tanárok nélküli országot?”

Az iskolák felében már ma sincs elég matematikatanár, 2017 óta a pedagógusok létszáma folyamatosan csökken, a pályán maradt maréknyi pedagógus pedig erején felül próbálja egyben tartani az oktatást, az emberfeletti munkájukat pedig a kormány nem hajlandó elismerni – hívja fel a figyelmet a pedagógusokat támogató videójában a Freeszfe Egyesület. A videóban összefogásra szólítanak fel, és arra, hogy minél többen csatlakozzanak a március 16-i pedagógussztrájkhoz.

https://magyarnarancs.hu/belpol/el-tudnal-kepzelni-egy-tanarok-nelkuli-orszagot-246729

 

március 8.

Közlemény: szerepet téveszt a helyettes államtitkár

A PSZ és a PDSZ szerint Kisfaludy László helyettes államtitkár köznevelési intézményvezetőknek írt levelében valótlan állítások és nem létező határidők szerepelnek, akadályozva az országszerte nagy erőkkel szervezett sztrájkot. A még elégséges szolgáltatás megszervezése nem irányulhat a sztrájk ellehetetlenítésére, a szülőktől bárki kérheti a sztrájk támogatását, a kérés nem utasítás. Közleményben reagáltunk a helyettes államtitkár levelére.

https://pedagogusok.hu/hirek/a-pdsz-es-psz-kozlemenye-kisfaludy-laszlo-helyettes-allamtitkar-sztrajk-lebonyolitasarol-szolo-levelerol/

 

A szakszervezetek kérik, a szülők ne vigyék iskolába a gyerekeket sztrájk idején

„Az elmúlt években az oktatásra egyre kevesebbet költött az állam, így az óvodák, iskolák életében egyre több nehézség tapasztalható, ennek pedig a gyermekek, a diákok a kárvallottjai. Önök is észlelhették, hogy egyre több olyan foglalkozás, óra van, amelyet nem szakos tanár tart: angolra beküldik a rajztanárt, a matematikára bemegy a magyart tanító pedagógus. Nincs ez rendjén, hiszen így a gyermekek nem kapják meg azt az oktatást, amelyre szükségük lenne további tanulmányaikhoz. Fejlesztő foglalkozások maradnak el, mert nincs elegendő szakember, aki a gyermekek fejlesztéséhez szakszerűen ért” – olvasható és a PSZ és a PDSZ szülőknek írt közös tájékoztatójában.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220308_PSZ_levele_a_szuloknek_marcius_16i_sztrajk

 

Negyedik hete tart a polgári engedetlenségi akció a sztrájkjog védelmezésére

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai közül mintegy 80 fő tiltakozott a kormányrendelet ellen a Rózsák terén: pedagógusok, pszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok, mozgásfejlesztők, konduktorok, gyógytestnevelők. Az FPSZ az egyetlen intézmény Budapesten, amely ezeket a feladatokat ellátja. A veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskolában 11 tanár vett részt az engedetlenségi akcióban, ez a tantestület harmada.  A III. kerületi Dr. Béres József Általános Iskolában szintén több tanár tiltakozott.

https://444.hu/2022/03/08/tovabbra-is-zajlik-a-pedagogusok-tiltakozasa?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=tovabbra-is-zajlik-a-pedagogusok-tiltakozasa

 

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat nyolcvan dolgozója kezdett polgári engedetlenségi akcióba, százhetven kollégájuk támogatta őket

„Én egyedül maradtam a korai fejlesztés tagintézményében” – mondta az egyik tiltakozó pedagógus, aki egyedül látja el a 0-6 éves gyerekek fejlesztését úgy, hogy az újonnan érkező, fejlesztésre szoruló gyerekeknek már alig tud helyet biztosítani. Órarendje ugyanis már tavaly novemberben betelt.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220308_fovarosi_pedagogiai_szakszolgalat_is_tiltakozott

 

Óvónők is engedetlenkednek

Egy negyedik kerületi óvodában többen azért nem vették fel a munkát, hogy felhívják a figyelmet, egyre kevesebb a fiatal a pályán. A pedagógusszakszervezetek pedig már a jövő heti sztrájkot szervezik, miközben az Emmi azt kérte, hogy a tanulók érdekében halasszák el a munkabeszüntetést.

https://168.hu/itthon/ovonok-is-csatlakoztak-a-polgari-engedetlensegi-akciohoz-228740

 

19 budapesti iskola diákjai szerveznek közös demonstrációt március 16-án

Közös szolidaritási akciót szerveznek tizenkilenc budapesti iskola diákjai, akik a tanárszakos egyetemisták délutánra meghirdetett demonstrációjához is csatlakoznak majd a pedagógussztrájk napján.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220308_diakdemonstracio_marcius_16

 

Két diák levélben követeli a tanárok támogatását

A diákok szerint elengedhetetlen, hogy mindenkiben tudatosítsák: „az oktatásban dolgozók becstelen helyzete a diákokon és az ország jövőjén csapódik le. A tanárainkkal szemben olyan hozzáállást tanúsítanak a döntéshozók, ami elfogadhatatlan! Az oktatás rendszere ma Magyarországon olyan korlátokat szab a tanároknak, amelyek ellehetetlenítik a szabad tanítást.  A tanárok fizetése az általuk végzett munkához képest hihetetlenül alacsony. Ennek ellenére mégis minden nap a jövő generációját tanítják, mert ők ezt a döntést hozták. Mert ők úgy döntöttek, hogy tanárok lesznek, és tanárok maradnak, hogy nekünk és az országnak lehessen jövője. Állj az oktatási dolgozók és a diákok mellett, írd alá a petíciónkat!”

https://hirklikk.hu/kozelet/ket-diak-nyilt-levelben-koveteli-a-tanarok-tamogatasat/394895/

 

Változásra szólít fel több, külföldön dolgozó magyar tanár

Az oktatás szabadságának helyreállítását, a tanárok megbecsülését is követeli tíz tudós.

https://hvg.hu/itthon/20220308_Valtozasra_szolit_fel_tobb_kulfoldon_dolgozo_magyar_egyetemi_tanar?s=hk

 

Ne nézz félre! – Nőnapra, másképpen

Március 8-án reggel, a nőnapon rövid eseményt tartott a SZEF a budapesti Kéthly Anna téren, ahol beszédet mondott Szabó Zsuzsa, a SZEF általános alelnöke, a PSZ elnöke. A felvétel, a beszámoló elérhető a Mérce oldalán.

https://merce.hu/2022/03/08/a-viragok-elhervadnak-a-mosoly-az-arcunkra-fagy-sztrajkra-keszulve-tartottak-nonapi-rendezvenyt-a-szakszervezetek/

 

március 9.

A PSZ és a PDSZ nyílt levelet írt a kormánynak, humanitárius célokkal

Azt kérjük, a sztrájk alatt megtakarított bért a kormány utalja az Ukrajnából menekülők támogatására.

https://pedagogusok.hu/hirek/a-psz-es-a-pdsz-nyilt-levele-a-kormanynak-a-sztrajk-alatt-megtakaritott-bert-utalja-at-a-menekultek-tamogatasara/

 

Folytatják a sztrájk szervezését „kreatív módon” a pedagógus szakszervezetek

Március 16-án, 17-én, 18-án nem lesz tanítás a sztrájk idején, március 21-én, 22-én, 23-án viszont megtartják az órákat – mondta az ATV Start műsorának Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke. Ezzel eleget teszünk a kormányrendeletnek, kreatívan kihasználva az abban lévő lehetőséget. Egyébként a bíróság jogerősen kimondta: a kormányrendelet az irányadó a még elégséges szolgáltatásban. Bízik abban, hogy a szülők most is partnerek lesznek, hiszen a sztrájk a gyermekek jövőjéről szól, nem pusztán a bérekről.

https://www.atv.hu/videok/20220309/folytatjak-a-sztrajk-szervezeset-a-pedagogusok

 

Kreatívan zervezzük a sztrájkot

A februári kormányrendelet alapján lehet még elégséges szolgáltatást nyújtani sztrájk alatt, ezt jogerősen a bíróság is kimondta – jelezte Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a Klubrádió Szolidaritás c. műsorának is. A rendelet kiskapuit kihasználva 3 napot sztrájkolnak a pedagógusok március 16-án, 17-én és 18-án, 3 napot pedig tanítanak március 21-én, 22-én és 23-án, így teljesítik azt, hogy még elégséges szolgáltatásként meg kell tartani a tanítási órák felét.

https://www.klubradio.hu/archivum/szolidaritas-2022-marcius-09-szerda-1400-23646

 

Ha nem lesz megállapodás, a tanárok elkezdik a sztrájkot

Ha az Orbán-kormány írásban is vállalja, hogy az uniós költségvetésből belátható időn belül megkapják a hazai pedagógusok a Gulyás Gergely miniszter által korábban említett béremelést, a március 16-ától tervezett határozatlan idejű sztrájkot felfüggeszthetik – fogalmazott a Népszavának a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke. Totyik Tamás elmondta, ez a bérfejlesztés ütemezésétől is függ. Közben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kormány sztrájkrendeletének visszavonását is követelte. Totyik Tamás hozzátette: ha a kormány nem vonja vissza a rendeletet, megtalálták a módját, hogyan szervezhetnek jogszerű, az előírásoknak megfelelő, de mégis érezhető munkabeszüntetést. A PDSZ már közzétette, hogyan képzelik el a sztrájkot, betartva a kormányrendeletben leírtakat. Mivel a rendelet arra nem téri ki, a tanórák felét és az érettségi tárgyak teljes óraszámát mikor kell teljesíteni, a sztrájk első három napján egyetlen órát sem adnának le, a következő héten viszont – szintén sztrájknapokon – minden órát megtartanának, így az előzőleg elmaradt 50 százalékot is. Ezzel a “trükkel” a sztrájk első három napja valódi munkabeszüntetést jelenthetne.

https://nepszava.hu/3149323_tanarsztrajk-kormany-szakszervezetek

 

Többnapos sztrájkra készülnek a pedagógusok

A kormányrendelet pontatlan, ezért elsőként 6 napos sztrájk lesz a jövő héttől: három napon át lesz munkabeszüntetés, majd három napon át tanítanak. Ezzel eleget teszünk a februári kormányrendeletnek, miszerint meg kell tartani a tanítási órák felét – erről Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke nyilatkozott a Szeged TV híradójának.

https://www.facebook.com/SzegedTV/videos/272763398347439

 

A kreativitásra a kormányrendelet ad erre lehetőséget

Míg a kormány a sztrájkot próbálja ellehetetleníteni, a szakszervezetek kitalálták, hogyan játszhatják ki a sztrájkjog kiüresítését eredményező kormányrendeletet. Gosztonyi Gáborral, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökével beszélgetett a Szeged TV Téma c. esti háttérműsorában Balogh Judit. Ezen a linken a 14. perctől kezdődik az összeállítás, amely felidézte az alelnök fenti híradós nyilatkozatát is. Elhangzott a szakszervezeti kérés, hogy a kormány a sztrájk alatt kieső munkabért ajánlja fel a menekültek támogatására. Kitértek Kisfaludy László helyettes államtitkár intézményvezetőknek írt nyílt levelére, ami a szakszervezetek szerint teljes szereptévesztés.

https://tv.szeged.hu/cikk/bemutatta-programjat-az-ellenzek-sztrajkolnak-a-tanarok-egyre-tobb-a-haboru-civil-aldozata-nezze-meg-itt-a-szerdai-temat

 

Nem a helyettes államtitkár szervezi a sztrájkot, hanem a két szakszervezet

A helyettes államtitkár szereptévesztésben van, amikor az intézményvezetőknek írt levelet a sztrájk lebonyolításáról, ugyanis nem ő, hanem a PSZ és a PDSZ szervezi a sztrájkot – mondta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Klikk FM rádió Politikai nagyító című műsorának is. A bíróság jogerős döntése szerint a februári kormányrendelet az irányadó a még elégséges szolgáltatás nyújtásában, ezért a sztrájkbizottság úgy szervezi a sztrájkot, hogy 3 napon át lesz munkabeszüntetés, majd 3 napig tanítanak, teljesítve azt a kötelezettséget, hogy az órák felét meg kell tartani. Ha addig nem lesz aláírt megállapodás a béremelésről, a munkaterhek csökkentéséről, lesz sztrájk március 16-ától. Kérjük a szülők támogatását. A diákok is támogatásukról biztosítják tanáraikat, több akciót szerveznek.

https://klikkfm.hu/podcast/239/gosztonyi-gabor-a-szakszervezetek-eddig-nem-kaptak-meghivast-ujabb-targyalasra-a-sztrajk-kezdeteig

 

Siófokon is védték a sztrájkjogot

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Somogy Megyei Szervezetének felhívására március 8-án csendes tüntetést tartottak Siófokon, a Fő téren, hirdetve: a sztrájk alapjog.

https://delbalaton.ezalenyeg.hu/helyi-ugyeink/siofokon-tiltakoztak-a-pedagogusokert-gyermekeink-jovojeert_007-192435

 

Az Emmi kéri: a szakszervezetek fontolják meg, hogy megtartják-e a sztrájkot

A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is kimondta: csak a jogszabályoknak megfelelően szervezhető pedagógussztrájk. Az iskoláknak tehát a sztrájk idején is biztosítaniuk kell a gyermekfelügyeletet és az oktatást. Az Emmi arra kéri a szakszervezeteket, hogy ne tévesszék meg a szülőket és a közvéleményt. A jelenlegi háborús helyzetben nyugalomra van szükség az iskolákban is, ezért azt kéri a szakszervezetektől, fontolják meg a sztrájkot.

https://www.origo.hu/itthon/20220309-a-gyermekfelugyletet-es-az-oktatas-biztositasa-sztrajk-idejen.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

A pécsiek kreatívan támogatják a tanárok sztrájkját

Pécsi civil szervezetek programokat hirdetnek diákoknak a március 16-i pedagógussztrájk idejére. A határozatlan idejű sztrájkot szervező két szakszervezer kéri a szülőket, ha tehetik, ezeken a napokon ne vegyék igénybe az iskolai gyermekfelügyeletet, így válik igazán „láthatóvá” a sztrájk. A pécsi civilek elfoglaltságot is adnak az alsósoknak, három helyszínen szerveznek programokat. Egyre több tüntetést, szolidaritási akciót és tiltakozó megmozdulást jelentenek be pedagógusok, diákok és szülők a következő napokra.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220309_pecsi_programok_alternativa

 

Szegeden és Szigetszentmiklóson is engedetlenkedtek pedagógusok

Szerdán egyebek között a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, és a szigetszentmiklósi Csicsergő Óvoda több pedagógusa nem vette fel a munkát. A cikk felidézte a sztrájktárgyalások eredménytelenségét is.

https://telex.hu/belfold/2022/03/09/polgari-engedetlenseg-sztrajk-fovaros-videk-rendelet-tanarok

A kecskeméti Arany János Általános Iskolából 22-en csatlakoztak a polgári engedetlenségi akcióhoz.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220309_polgari_engedetlensegi_akcio_szerda

 

Válaszcsapások

Több olyan pedagógusnak, akik az elmúlt hetekben polgári engedetlenséggel tiltakoztak a kormányrendelet ellen, azzal kellett szembesülniük, hogy nemcsak elmaradt tanóráikra, hanem egész napra levonták a munkabérüket, társadalombiztosításukat is szüneteltették. A PDSZ országos választmányának tagja, Nagy Erzsébet azt mondta, több ilyen visszajelzést kaptak, ez az intézkedés azonban totálisan jogellenes. A cikk kitért a kormánynak küldött humanitárius felhívásunkra is.

https://nepszava.hu/3149426_nepszavazas-ellenzek-nvb-alairas

 

Egyeztetéseket kezdeményezett a PDSZ a kormánnyal a szakképzésben foglalkoztatottak érdekében

A szakszervezet a miniszterelnöknek küldött levelet, miszerint a PDSZ március 3-án sztrájkbizottságot alakított, követelve, hogy a szakképzésben foglalkoztatottak garantált alapilletménye ne legyen kevesebb a módosított közalkalmazotti illetménytábla szerinti illetményeknél, a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók garantált illetménye pedig a minimálbérre, illetve a garantált bérminimumra emelkedjen.  Követelik, hogy az “oktató” elnevezés helyett ismét a pedagógust használják, a szakképzésben dolgozók tanítási évre vetített munkaidőkerete pedig szűnjön meg, helyette vezessék vissza a korábbi, közoktatási törvény szerinti, heti 22 óra kötelező óraszámot, a többletórákat pedig rendkívüli munkaidőként fizessék ki. Azt is követelik, hogy a pedagógus munkakörben dolgozókra terjedjen ki a 20 százalékos szakmai ágazati pótlék,

https://www.atv.hu/belfold/20220309/egyezteteseket-kezdemenyezett-a-pdsz-a-kormannyal

 

Szélsőjobbról listázzák a pedagógusokat

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul a Háttér Társaság, miután a szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak külön rovatot, a Kuruc.info-nak pedig felületet biztosító Szent Korona Rádió „A magyar iskolák szégyenei: Ők tanítják LMBTQP-ideológiával fűszerezve gyermekeinket” címmel jelentetett meg egy cikket, melyben névvel, fényképpel, Facebook-profillal ellátva listázzák azokat a pedagógusokat, akik meglátásuk szerint a pedofilokat is képviselő „LMBTQ-propaganda” hívei, és „veszélybe sodorják gyermekeink egészséges erkölcsi és nemi fejlődéshez való jogát.” A névtelen szerző listájának első helyén szerepel a sokak által Jocó bácsiként ismert Balatoni József pedagógus, aki reagált is az esetre.

https://merce.hu/2022/03/09/szelsojobboldali-lap-listazza-a-pedagogusokat-az-adatvedelmi-hatosaghoz-fordul-a-hatter-tarsasag/

 

március 10.

PSZ: okosan, kreatívan, de lesz sztrájk

Március 16-tól 18-ig a tanítási órák közül egyet sem tartanak meg, az elmaradt 50 százalékot viszont a következő három napban (március 21-től 23-ig) igen, de ezek is sztrájknapok lesznek. A PSZ elnöke az Inforádió reggeli hírműsorának azt is megerősítette, hogy a sztrájk első három napján biztosított lesz azok számára a gyerekfelügyelet, akiknek a szülei nem tudják megoldani az otthonmaradást. Azzal kapcsolatban, hogy az Emmi az orosz-ukrán háborúra hivatkozva kérte a munkabeszüntetés elhalasztásának megfontolását, Szabó Zsuzsa emlékeztetett: a szakszervezetek október közepe óta tárgyalnak sztrájkbizottságban a kormánnyal, az oktatás bajainak semmi köze nincs az ukrán háborúhoz vagy a menekültekhez, ezért nem fogják elhalasztani a sztrájkot.

https://infostart.hu/belfold/2022/03/10/psz-okosan-es-kreativan-de-lesz-sztrajk

 

A PSZ és a PDSZ jogellenes intézkedéseket tapasztalt

A sztrájkot szervező szakszervezetekhez tömegesen érkeznek visszajelzések arról, hogy a tankerületi központok igazgatói értekezleten utasítják az igazgatókat jogellenes intézkedésekre, valamint olyan utasítások kiadására, amelyek megakadályozzák, hogy a munkavállalók érzékelhető sztrájkot tudjanak szervezni a munkahelyeken. Teszik ezt úgy, hogy a felelősséget az igazgatókra hárítják. A két szakszervezet tovább szervezi sztrájkot, kéri az oktatásban dolgozókat, éljenek alkotmányos joguk gyakorlásával. A PDSZ és a PSZ kéri a szülőket, hogy március 16-án, 17-én és 18-án ne vigyék iskolába a gyermekeket, de gyermekfelügyelet lesz, ha valaki másként nem tudja megoldani – tudattuk közös közleményünkben.

https://pedagogusok.hu/hirek/jogellenes-intezkedesekre-kenyszeritik-a-tankeruleti-kozpontok-az-intezmenyvezetoket/

 

Szervezzük a sztrájkot

A kormányrendeletben nincs benne, hogy még elégséges szolgáltatásként naponta kell az órák 50 százalékát megtartani – mondta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke az RTL híradónak, így lehetőség van arra, hogy március 16-tól 3 napig valódi sztrájk legyen, majd másik három napon tanítsanak. A PSZ szóvá tette, hogy az Emmi listát kér a sztrájkolókról. A híradóval az Emmi közölte: azért kell tudniuk az intézményvezetőknek a létszámot, hogy meg tudják szervezni a gyerekek felügyeletét és oktatását.

https://rtl.hu/hirado/2022/03/10/fenyegetik-a-pedagogusokat-a-marcius-16-an-kezdodo-sztrajk-oktatas

 

Kormányinfó: arra kérik a pedagógusokat, fontolják meg a sztrájkban való részvételt, illetve a sztrájk elhalasztását

A késő este tartott Kormányinfón egy kérdésre válaszolva a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely közölte: a pedagógusok törekvéseivel egyetértenek, és tárgyalnak az Európai Bizottsággal arról, hogy európai uniós forrásokból több száz milliárd forintot fordíthassanak béremelésre. Ennek reményében legalább háromszor 10 százalékos emelésre tettek ígéretet, a tárgyalásokra nyitottak – mondta. Kérik a pedagógusokat, a mozdonyvezetőkhöz hasonlóan fontolják meg a sztrájk elhalasztását.

https://infostart.hu/belfold/2022/03/10/rendkivuli-kormanyinfo-a-hazai-uzemanyaghelyzetrol-percrol-percre

 

A sztrájk alapjog Baján is

Polgári engedetlenségbe kezdett a Bajai SzC Jelky András Technikum és Szakképző pedagógusainak egy csoportja. A tizenhat dolgozó az első óra előtt megjelent az intézményben, de nem vette fel a munkát.

https://baja.hu/index.php/aktualis-hirek/item/14432-a-sztrajk-alapjog

 

Hová tűnt a költségvetésből pedagógusonként 9 millió forint, amit az oktatásra szántak és törvénybe is iktattak?

A jelenlegi kormány korábban megígérte, sőt törvénybe is foglalta, hogy a pedagógusbérek értékállóságához a bértáblát a minimálbérrel együtt folyamatosan növelni fogják. Ezt az ígéretet megszegték, mielőtt alkalmazták volna. 2014-2021 között több mint 1600 milliárd forintnyi költségvetési forrást vont el a kormány a pedagógusoktól a bérek számítási alapjának befagyasztása miatt, ami pedagógusonként több mint 9 millió forintot jelent. A pénzkivonás igazi vesztesei a gyerekek: ezzel ellehetetlenült, hogy a legelhivatottabb és legtehetségesebb pedagógusok oktassák, neveljék gyerekeinket, egyre ritkább a jó pedagógus. A Szülői Hang elemzése érdemi változást sürget a közoktatásban.

https://szuloihang.hu/m/szoszolo/pedber/?fbclid=IwAR1BWaxQCnTVRggVbnsKDXzl4cbcMQqPbqCWvqq9AwvhIsaRcfxxyUxjXLc

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X