Heti Lapszemle 2022. március 4.

lapszemle

Lehet készülni a március 16-tól meghirdetett, határozatlan idejű sztrájkra – hangzott el a sztrájkbizottsági tárgyalás után, amely ismét eredménytelenül zárult. A következő napokban nyilvánosságra hozzuk azokat az információkat, amelyek alapján megtartható jogszerűen a sztrájk. Közben tiltakozó akciókat szerveztünk vidéken: Szombathelyen, Pécsett és Tatabányán, hirdetve: a sztrájk alapjog!

 

február 25.

A PSZ és a PDSZ fellebbez a bírósági döntés ellen

A szakszervezetek fenntartják álláspontjukat: a kormányrendelet, amelyet a kormány a felhatalmazási törvény mögé bújva hozott, alaptörvény-ellenes. A veszélyhelyzettel semmiféle összefüggésben nem lévő kormányrendelet kiüresíti, a külvilág számára észrevehetetlenné tenné a sztrájkot, ráadásul olyan feltételeket szab, amelyek a mindennapokban sem betarthatók a többi közt éppen a szakemberhiány miatt, amelynek enyhítésére a sztrájkkövetelések irányulnak. Emiatt a 2022. február 24-én hozott elsőfokú végzést a szakszervezetek megfellebbezik.

https://pedagogusok.hu/hirek/kozlemeny-a-2022-marcius-16-i-sztrajk-alatti-meg-elegseges-szolgaltatasrol-elsofokon-hozott-birosagi-vegzesrol/

 

Több mint száz iskola háromezer tanára tagadta meg a munkát az elmúlt napokban

A Népszava összesítése szerint február 25-én legalább 27 iskola több mint 500 pedagógusa tagadta meg a munkavégzést néhány órára vagy egész napra (a cikk az aznapi listát is közli). A polgári engedetlenségben részt vevő intézmények száma 128-ra nőtt az első, február 14-ei megmozdulás óta, a tiltakozást választó pedagógusok száma pedig meghaladta a háromezret. A legtöbb intézményben azok a dolgozók is támogatásukról biztosították kollégáikat, akik a polgári engedetlenségben nem vettek részt. Számos iskolákban a diákok és a szülők is szolidaritási nyilatkozatot írtak alá.

https://nepszava.hu/3147870_tobb-mint-szaz-iskola-haromezer-tanara-tagadta-meg-a-munkavegzest-az-elmult-napokban

Az összefoglalók fővárosi és vidéki példákat is említettek:

https://eduline.hu/kozoktatas/20220225_polgari_engedetlenesg_pentek_tudositas

https://24.hu/belfold/2022/02/25/tanarok-pedagogusok-sztrajkrendelet-tiltakozas/

A budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium 21, művészként is aktív tanára feketébe öltözve, leragasztott szájjal, performansszal tiltakozott.

https://444.hu/2022/02/25/a-tanarok-penteken-is-folytattak-a-polgari-engedetlensegi-akciojukat

Szegeden is kiálltak a tanárok

https://magyarnarancs.hu/belpol/szegeden-egyetemistak-es-mas-szervezodesek-is-tamogatjak-a-tanarok-polgari-engedetlensegi-akciojat-246413

Szombathelyi tiltakozások

https://www.nyugat.hu/cikk/pedagogusok_engedetlensegi_mozgalom_kanizsai_dorottya_gimnazium

Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium dolgozói is tiltakoztak, érdi pedagógusok közös nyilatkozatot is kiadtak szolidaritásként.

https://drive.google.com/drive/folders/1cccQhaVgFsZzhVVIPSZ2EfK9p5FZCkdh?usp=sharing

Dunaújvárosban szintén tiltakoztak az oktatásban dolgozók, illetve szolidaritást is vállaltak.

https://dunaujvaros.com/hirek/202202/jogtudatos_allampolgarkent_dontottunk?fbclid=IwAR0jFMF8zLrIDV5vD5f-s2_Id30vR9zgPNUxBZYvwQJHf8PUJuicPwuJr4I

Tiltakozás Vecsésen

Az oktatásban dolgozók szintén a sztrájkrendelet miatt kezdtek polgári engedetlenségbe.

https://ferihegy.ezalenyeg.hu/helyi-problemak/vecsesi-iskolak-is-csatlakoztak-a-tanarok-polgari-engedetlensegi-mozgalmahoz_007-180217

19 civil szervezet állt ki a pedagógusok mellett

A közös nyilatkozatot mások mellett az Amnesty International, a Greenpeace Magyarország, a TASZ, a Transparency International is aláírta. A cikk felidézte a sztrájkbizottság követeléseit is, a márciusra meghirdetett sztrájkot.

https://telex.hu/belfold/2022/02/25/polgari-engedetlenseg-tanarok-sztrajk-videk-fovaros-rendelet-terkep

 

február 26.

Emmi: a szakszervezetek ellen döntött a Fővárosi Törvényszék

A Fővárosi Törvényszék első fokon elutasította a pedagógus szakszervezetek kérelmét a még elégséges szolgáltatás tárgyában, elutasította továbbá a normakontroll eljárásra irányuló kérelmüket is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A pedagógus szakszervezetek által tudatosan a választási kampány időszakára szervezett jogszerűtlen akciók sértik a gyerekek és a szülők érdekét, a járvány és a sok hiányzás miatt így is sok teher hárult rájuk. Továbbra is kérik a szakszervezeteket és az aktivistákat, legyenek tekintettel a gyermekekre és a szülőkre.   A sztrájk olyan alapjog, melynek módját és feltételeit jogszabályok határozzák meg, ezért kérik a szakszervezeteket, fejezzék be a törvénytelen lépéseiket.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20220226-a-pedagogusok-szakszervezete-ellen-dontott-a-fovarosi-torvenyszek

 

A TASZ segít a polgári engedetlenségben részt vevő tanároknak

A Társaság a Szabadságjogokért tájékoztatót készített a 2022-es pedagógussztrájk és a pedagógusok polgári engedetlensége kapcsán. Olyan kérdésekre kaphatnak választ az érintettek, hogy mit jelent a polgári engedetlenség, milyen szankciói lehetnek/nem lehetnek, hogyan alakul a társadalombiztosítási jogviszony a polgári engedetlenség ideje alatt? Hogyan támogathatja a szülő a pedagógusok polgári engedetlenségét és esetleges sztrájkját, illetve azt támogathatja-e gyerek vagy kiskorú tanuló?

https://hirklikk.hu/kozelet/a-tasz-segit-a-polgari-engedetlensegben-resztvevo-pedagogusoknak/394376/

 

Trencsényi László: a jelenlegi hatalom csípőből tüzel, de nem tud mit kezdeni az országban felgyűlt bajokkal

A pedagógusok harcának oka az iskola világa és a pedagógustársadalom nyomora, de a szikrát a sztrájkjog korlátozásáról szóló zavaros kormányrendelet lobbantotta lángra. Megérezték a pedagógusok, hogy csípőből tüzel a kormány, és ez most már durva önkény. És megérezték a gyengeséget is, a kormány kétségbeesett ragaszkodását a hatalomhoz, miközben nem tud mit kezdeni az országban felgyűlt bajokkal – nyilatkozta a Hírklikknek Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-jelenlegi-hatalom-csipobol-tuzel-de-nem-tud-mit-kezdeni-az-orszagban-felgyult-bajokkal/394371/

 

Romsics Ignácz: a pedagógusok helyzete nem most kezdett el romlani, de mostanra vált tragikussá

A történész szerint az egyetemi és a középiskolai tanárok presztízse 1945-ig magas volt. Felmerült az is, mennyire fontos az oktatásban a központosítás. Erre említette az Eötvös-kollégium homlokzatán lévő jelmondatot, miszerint szabadon szolgál a szellem, ha bilincseket raknak rá, akkor nem szolgál, vagy ha szolgál, az már nem szellem, hanem propaganda. Szerinte nem lehet egyértelműen megmondani, hogy a központosítás jó vagy sem, „de amikor odáig jutunk el, hogy mondjuk engem meghívnak Kiskunhalasra vagy Bácsalmásra egy előadást tartani, és az igazgatónak fel kell küldeni az engedélyezést Budapestre, hogy én ott előadást tarthassak, és Budapesten keresztül zajlik az egész, ez viszont így már nevetséges.”

https://telex.hu/belfold/2022/02/26/veiszer-alinda-interju-romsics-ignac

 

február 28.

Ma Magyarországon a pedagógusok őrzik a civil kurázsi lángját

„A PSZ és a PDSZ eddig is a törvényesség útján kívánt tárgyalni a minisztériummal, de nem hagynak fel a sztrájkjog védelmezésével sem. A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete közös sztrájkbizottsága szerdán folytatja a tárgyalást a sztrájkkövetelésekről az EMMI helyettes államtitkárával. Miután az eddigi megbeszélések nem hoztak eredményt, ezért nem tesznek le a sztrájk előkészítéséről sem. Ennek megerősítésére élőláncot terveznek a tárgyalások ideje alatt az EMMI Szalay utcai épülete körül. Az élőlánc alkotóitól azt kérik, vigyenek magukkal fekete vagy kockás esernyőt, kockás sálat. Az élőlánc résztvevői némán fejezik ki majd véleményüket a sztrájkjogot korlátozó rendeletről! A „láttatás” azonban annál inkább kifejezi az elutasítást, minél többen lesznek” – írta Millei Ilona.

https://hirklikk.hu/kozelet/ma-magyarorszagon-a-pedagogusok-orzik-a-civil-kurazsi-langjat/394509/

 

„Lelkiismeretünk szavát követjük” – egyházi iskolák is csatlakoznak a pedagógusok engedetlenségi mozgalmához március elsején

Már a január 31-én tartott figyelmeztető sztrájkhoz is számos egyházi intézmény tanára csatlakozott annak dacára, hogy több fenntartó a belső levelezésben kifejezetten megtiltotta ezt, írja a librarius.hu. A portál szerint március 1-jén reggel 8 és 14 óra között az egyházi iskolák közös polgári engedetlenségi mozgalmat szerveznek. A megmozduláshoz református, ferences, piarista és más katolikus intézmények csatlakoztak, köztük van fővárosi és vidéki is.

https://24.hu/kozelet/2022/02/28/egyhazi-iskolak-engedetlensegi-mozgalom-sztrajk/

 

A püspöki kar szerint kampánycélú a megmozdulás

Megoszlik az egyházak véleménye iskoláik pedagógusainak tervezett polgári engedetlenségi akciójáról. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerint hangulatkeltésről van szó tárgyalás helyett, az evangélikusok szerint nem jelentős a tiltakozó tanárok száma, református zsinat pedig a törvények betartására szólította fel a tanárokat.

https://444.hu/2022/02/28/puspoki-kar-ez-hangulatkeltes-kampany-idejen

http://www.klubradio.hu/hirek/a-puspoki-kar-szerint-kaamanycelu-hangulatkeltes-a-tanarok-engedetlensege-124579

Harmadik hete tart a polgári engedetlenségi akció

 

Folytatódott a tanárok mozgalma, melyhez újabb iskolák csatlakoztak országszerte. Az egyik részt vevő pedagógus azt mondta, ha nem sztrájkolhatnak úgy, ahogy szeretnének, március 16-án is engedetlenségi megmozdulások lehetnek. Aznapra a Diákok a Pedagógusokért mozgalom tüntetést szervez Székesfehérvárra.

https://rtl.hu/hirado/2022/02/28/tanarok-a-tanarok-polgari-engedetlensegi-mozgalma-oktatas

 

március 1.

Korlátozott sztrájkjog

A pedagógusok béremelése 30 százalékának megvan a fedezete uniós pénzből, 20 százalékot kellene hozzátenni az állami költségvetésből, de a kormányban nincs meg ehhez az akarat, amit nem is értünk – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a balmazújvárosi Daru TV műsorának az egyik sztrájkkövetelésről. Jelezte: a figyelmeztető sztrájk után meghozott, a sztrájkot korlátozó kormányrendelet csak olaj volt a tűzre, elindította a polgári engedetlenségi mozgalmat a sztrájkjog védelmében.

https://www.youtube.com/watch?v=Wywho1kgutw

 

Az elégséges szolgáltatások egyértelmű meghatározása mellett élhetnek csak a sztrájkjoggal a pedagógusok

Az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos szerint a sztrájkhoz való alkotmányos jogukkal a pedagógusok is csak akkor élhetnek, ha az elégséges szolgáltatások körét jogszabály, a felek megállapodása, ennek hiányában a bíróság jogerős végzése egyértelműen meghatározta. A gyermekek oktatáshoz való jogának a pedagógussztrájk alatti érvényesülése érdekében megfogalmazott dokumentum szerint elégséges szolgáltatás nyújtásának hiányában nem garantálható, hogy a gyermekek oktatáshoz való joga a sztrájk időtartama alatt is érvényesüljön. A biztos szerint alapvető követelmény továbbá, hogy a gyermekek a sztrájk miatt ne szenvedjenek hátrányt, vagyis az elmaradt oktatást utólag pótolni kell, ideértve azt is, ha ez szükségképpen csak többlet iskolai jelenléttel, a szabadidő rovására lesz megvalósítható.

https://telex.hu/belfold/2022/03/01/alapveto-jogok-biztosa-tanar-sztrajk-polgari-engedetlenseg

 

Minden eddiginél több iskola csatlakozott a polgári engedetlenséghez

Harmadik hete tiltakoznak a tanárok a kormány sztrájkrendelete ellen, a Népszava összesítése szerint február 28-án legalább 32 intézmény több mint 700 pedagógusa tagadta meg a munkát több órára vagy egész napra. Az engedetlenségi akciók február 14-i indulása óta már 160 intézmény dolgozói csatlakoztak a megmozduláshoz, általános iskolák, gimnáziumok, szakképző intézmények mellett már több óvodában is a tiltakozás radikálisabb formája mellett döntöttek, hétfőn pedig a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat gödöllői tagintézményében is “sztrájkolt” két tucat munkatárs. A lap sorolja a hétfői tiltakozók fővárosi és vidéki listáját, továbbá kitér a március 2-ára kitűzött sztrájkbizottsági tárgyalásra.

https://nepszava.hu/3148260_nem-csitul-a-tanarlazadas-minden-eddiginel-tobb-iskola-csatlakozott-a-polgari-engedetlenseghez

 

Az egyházi iskolák épülete jobb állapotban van, de a bér ugyanaz, mint az állami intézményekben

Hat állami és tizenhárom egyházi iskolában tartottak polgári engedetlenségi akciót, tiltakozva a kormány sztrájkot ellehetetlenítő rendelete ellen. Az egyházi iskolák pedagógusai a budapesti Móricz Zsigmond körtéren gyűltek össze, hogy felolvassák közös nyilatkozatukat. Az egyházi iskolák tanári sem sokkal elégedettebbek helyzetükkel, mint az államiak. Az egyik résztvevő szerint az egyházi iskolák jobb állapotban vannak, de a bérezés, a munkakörülmények és a túlórák miatt ugyanolyan rossz a helyzet. A cikk megemlítette, hogy kedden ismét tiltakoztak állami iskolák is, köztük székesfehérváriak, veszprémiek.

https://merce.hu/2022/03/01/az-epuletek-jobb-allapotuak-de-a-berezes-ugyanaz-ujabb-egyhazi-iskolak-tanarai-csatlakoztak-a-polgari-engedetlenseghez/

 

március 2.

Lesz sztrájk márciusban, a jövő héten minden nyilvános lesz

Március 16-ától határozatlan idejű sztrájkot hirdetnek a pedagógus szakszervezetek, március 7-től minden nyilvános lesz – jelentette be Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a március 2-án tartott sztrájkbizottsági tárgyalás után. Meg fogunk felelni a kormányrendeletnek, van forgatókönyv, mindenképpen jogszerű sztrájkot szeretnénk tartani. A kormány képviselője kérte: maradjon el a sztrájk, mert márciusban amúgy is rövid az idő. Az elnök jelezte: követeléseink 2018 óta vannak napirenden, azóta lett volna elég idő. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője beszélt az oltatlan oktatási dolgozók mentességének lejártáról, ennek következményeiről. Szó volt a polgári elégedetlenségről, a tárgyalás alatt tartott élőláncról, amely hirdeti: a sztrájk alapjog. Utaltak arra, hogy szerdán Szombathelyen (volt), csütörtökön Pécsett, szombaton Tatabányán lesz akció.

https://www.facebook.com/pedagogusok.szakszervezete/videos/734332950905463

 

„Kreatív” sztrájkra készülnek a szakszervezetek

Miután sem a pedagógusbérekben, sem a munkaterhekben, sem más követelésekben nem jutottak előrébb, az érdekvédők határozott igennel feleltek a kormány azon kérdésére, hogy lesz-e sztrájk. A PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa a kormánnyal folytatott egyeztetés után elmondta: már nemcsak a járványhelyzetre, hanem az orosz-ukrán háborúra hivatkozva is elhalasztaná a sztrájkot a kormány. Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányi tagja arról számolt be: továbbra is érvényben van a kötelező oltásról szóló rendelet, s bár több pedagógus kapott miniszteri mentesítést az oltás alól, ezek most lejárnak, emiatt még több tanár kerülhet fizetés nélküli szabadságra. A helyettes államtitkártól azt az ígéretet kapták, hogy a kormány felülvizsgálja az oltási rendeletet.

https://nepszava.hu/3148563_tanarsztrajk-szakszervezetek-pedagogusok

 

Élőlánccal tiltakoztak a pedagógusok a sztrájkrendelet ellen a tárgyalás ideje alatt

Élőlánc volt a sztrájkbizottsági tárgyalás alatt, az Emmi budapesti székháza előtt, hirdetve: a sztrájk alapjog.  A PSZ elnökét is idézte az RTL híradója: sem a bérekről, sem a követelésekről nem volt előrehaladás, sőt, kérés volt, ne legyen sztrájk, mert pl. kevés az idő. Szabó Zsuzsa erre azt mondta: 2018 óta napirenden vannak a követelések, azóta volt már elég idő. Az érdekképviseletek megszervezik a sztrájkot a kormány feltételei szerint. A minisztérium szerint azért módosítottak a feltételeken, mert a koronavírus-járvány miatt többször szünetelt az oktatás, hangzott el a híradóban.

https://rtl.hu/hirado/2022/03/02/pedagogus-tanar-elolanc-sztrajkrendelet

 

Felülvizsgálják a tanárok kötelező oltását a háború miatt?

Március 2-án ismét sztrájktárgyaláson vettek részt a pedagógus szakszervezetek. Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az egyeztetés után elmondta: az álláspontok ezúttal sem közeledtek, azt viszont leszögezték: március 16-ától határozatlan ideig tartó sztrájkot tartanak. „Meg fogunk felelni a kormányrendeletnek, amely előírja, hogyan lehet sztrájkot szervezni. Van már forgatókönyvünk, tisztességes és jogszerű sztrájkot szeretnénk” – mondta a PSZ vezetője. „A kötelező oltásról szóló rendelet felülvizsgálata folyamatban van” – válaszolta a kormány a szakszervezetek felvetésére, kifejtve: az oktatási rendszernek humanitárius és jogszabályi kötelezettsége az orosz-ukrán háború miatt ideérkező gyerekek tanítása, miközben a pedagógushiány miatt a jelenlegi tanulók ellátása is nap mint nap kihívást jelent, a következő hetekben a kötelező oltás miatt ráadásul újabb tanárok távozhatnak az intézményekből.

https://www.atv.hu/belfold/20220302/felulvizsgalhatjak-a-tanarok-kotelezo-oltasat-a-haboru-miatt

 

A szakszervezetek egyelőre azért titkolóznak, mert tartanak egy újabb kormányrendelettől

A szakszervezetek azt ígérik, be fogják tartani a kormányrendeletet, miközben a sztrájkra „kreatív megoldásokkal” is készülnek, amelyeket egyelőre nem hoznak nyilvánosságra. Attól félnek, hogy ha előre elmondják, mire készülnek, újabb kormányrendelettel lehetetlenítik el őket. A kreatív megoldásokkal a jövő hét elején fognak előállni. A szülők szolidaritására is számítanak. Tüntetések is vannak ezen a héten vidéki helyszíneken: Szombathelyen, Pécsett, Tatabányán.

https://merce.hu/2022/03/02/kreativ-megoldasokkal-keszulnek-a-hatarozatlan-ideju-sztrajkra-a-pedagogus-szakszervezetek-tuntetesek-is-lesznek/

 

A pedagógus szakszervezetek kitartanak a sztrájk szervezése mellett

A pedagógus szakszervezetek március 16-ától sztrájkot hirdetnek. Ezt erősítette meg a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke, miután ismét eredménytelenül tárgyaltak a kormány képviselőivel. A „sztrájkhoz kapcsolódó előzetes tevékenységek ütemezéséről” kellett volna egyeztetniük, de az álláspontok semmiben sem közeledtek. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke még a tárgyalás előtt a Hírklikknek leszögezte: „nekünk továbbra is küzdenünk kell az oktatásban dolgozókért, ez a mi feladatunk!” A szakszervezetek képviselői az egyeztetés ideje alatt élőláncot alkottak az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épülete előtt. Sinkovicsné Pirigyi Katalin, a PSZ budapesti szervezetének elnöke, a mintegy 40-50 fős lánc egyik tagja a Hírklikknek elmondta: az élőlánccal a sztrájkjogot védelmezik, azt kívánják megerősíteni, hogy a sztrájkkövetelésekről nem mondanak le.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-pedagogus-szakszervezetek-kitartanak-a-sztrajk-szervezese-mellett/394606

 

Emmi: reagálás a PDSZ és a PSZ akciójára

„Nyugalomra, békére, a gyerekek és a szülők érdekeinek figyelembe vételére kérjük a pedagógus szakszervezeteket. A kormány több alkalommal egyértelművé tette, hogy egyetért a pedagógus bérek további emelésével. A béremelési programokat a pedagógusokkal kezdtük, bérük az elmúlt években több ütemben nőtt, idén januárban is emelkedett és 2023-ban is további emelést tervezünk.” A kormány álláspontja szerint a koronavírus-járvány miatt sokszor szünetelt a jelenléti oktatás, az iskolai beteghiányzások miatt eddig is nagy teher hárult már a szülőkre és a diákokra.  Fontos lenne, hogy a gyerekek végre zavartalanul tanulhassanak és a szülők nyugodtan dolgozhassanak. A kormány ezért döntött úgy, hogy sztrájkakciók esetén is biztosítani kell a gyermekek oktatását és felügyeletét.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220303_miniszterium_valasza

 

A PSZ akciói vidéken – Fogadóóra Szombathelyen

Szombathelyen tartott fogadóórát a PSZ Vas Megyei Szervezete a gyermekek jövője érdekében. Felszólalt Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke is.

https://www.facebook.com/pedagogusok.szakszervezete

 

„Nincs már hová hátrálni” – akció Szombathelyen

A négy szombathelyi szónokot Mitre-Károlyi Mária, a Pedagógusok Szakszervezetének megyei vezetője konferálta fel, miután felidézte az előzményeket, a januári figyelmeztető sztrájkot. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke beszéde elején arra kérte a jelenlevőket, hogy egyperces néma főhajtással emlékezzek meg az ukrajnai háború polgári áldozatairól, akik között tanárok is vannak. Ezek után „egy meglehetősen kemény beszédet” mondott. Szerinte az utóbbi időben a kormány nagyon komoly kultúrharcot folytatott, megszállta a közoktatást, mint ahogy Oroszország megszállta Ukrajnát. A hatalom meg akarta félemlíteni a pedagógusokat, de elszámolta magát, csak olajat öntött a tűzre.  Jelezte: csak látszólag szól a bérekről a pedagógusok sztrájkja, a tét az, hogy lesz-e elég szakember az oktatásban.

https://www.nyugat.hu/cikk/nincs_mar_hova_hatralni_pedagogusok_enekeltek_es_a

További beszámoló:

https://ugytudjuk.hu/cikk/2022-03-02_a-kormany-ugy-megszallta-a-kozoktatast-mint-oroszorszag-ukrajnat-pedagogustuntetes-a-szombathelyi-foteren?fbclid=IwAR3Be0t95E-S2pxKuVkmOtM_ggv5Fvx8UEJh1GQXvH0cYfbOu97-lidrzo8

 

Polgári engedetlenség: egyházi iskolák is csatlakoztak

Ismét több mint 30 iskola több száz tanára kapcsolódott be a harmadik hete tartó polgári engedetlenségi mozgalomba, a munkavégzés megtagadásával tiltakoztak a kormány februárban megjelent. Eddig többségében állami intézményekben tiltakoztak, de március elsején 17 egyházi iskola 137 tanára és 203 támogató kollégájuk is csatlakozott az akciósorozathoz, mint írták, „keresztény lelkiismeretük szavát követve”, hiszen ők is érzik a közoktatás fenntarthatatlanságát. A megmozduláshoz összesen már több mint 200 iskola és több ezer pedagógus csatlakozott február közepe óta.

https://nepszava.hu/3148415_tobb-mint-21-ezren-kertek-iskolahalasztast

 

Szívet formálva tiltakoztak székesfehérvári pedagógusok, tanár nélkül nincs jövő, üzenték

Szerdán 11-től 16 óráig polgári engedetlenségi akciót tartott a székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola mintegy harminc pedagógusa. Nem folytattak oktatási-nevelési tevékenységet, de egyértelművé tették: kiállásuk pártpolitikától független, és nem kapcsolódik a szakszervezetek tevékenységéhez sem. A cikk is felidézte a PSZ és a PDSZ januári figyelmeztető sztrájkját, illetve a márciusra meghirdetett munkabeszüntetést.

https://telex.hu/belfold/2022/03/02/szekesfehervar-pedagogusok-polgari-engedetlenseg-sztrajk

 

Újabb iskolák csatlakoztak a tiltakozó akcióhoz

Szerdán a pécsi Janus Pannonius Gimnázium, a fővárosi Megyeri Úti Általános Iskola, a Lázár Ervin Általános Iskola, a Budapest VI. Kerület Bajza Utcai Általános Iskola, a Németh László Gimnázium több tanára csatlakozott az akcióhoz. A Megyeri Úti Általános Iskolából az 52 fős tanári karból harmincan csatlakoztak az engedetlenségi akcióhoz – mondta el egyikük. Betelt a pohár, ezer sebből vérzik az oktatás. Szerinte a pedagógusi pálya presztízse nagyon mélyen van, élelmiszerbolti eladóként többet keresne, mint 36 év oktatás után.

https://infostart.hu/belfold/2022/03/02/ujabb-iskolakban-folytatodik-a-polgari-engedetlenseg

 

Több mint 21 ezren kértek iskolahalasztást

Összesen 21 353 kérelem érkezett idén az Oktatási Hivatalhoz a január 18-ai határidőig a hatéves kortól kötelező iskolakezdés halasztásának ügyében – tudta meg a Népszava. Az OH a lappal közölte, a kérelmek legnagyobb részét – 20,6 ezer ügyet – már el is bíráltak, és 98 százalékban helyt adtak a szülők kérelmének.

https://nepszava.hu/3148415_tobb-mint-21-ezren-kertek-iskolahalasztast

 

Menekült gyerekek oktatását szervezik budapesti katolikus iskolák

Az ukrajnai háború miatt Budapestre érkező menekült diákok oktatását szervezi a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom pedagógus műhelye és több budapesti katolikus iskola. A tanórákat a kezdeményezéshez csatlakozó egyházi iskolák tanárai tartják önkéntes munkát vállalva.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/03/02/menekult-gyerekek-oktatasat-szervezik-budapesti-katolikus-iskolak

 

március 3.

Pécsett vonulással kezdődött a sztrájkjog védelmezésére hirdetett tüntetés március 3-án

A rendezvényen részt vett a PSZ Elnöksége is.

https://www.facebook.com/pedagogusok.szakszervezete/videos/352594276772527

 

Szabó Zsuzsa: egyik kormány se feledje, hogy a sztrájk alapjog!

A PSZ elnöke pécsi beszédében felidézte az elmúlt évek küzdelmeit, az eredménytelen sztrájkbizottsági tárgyalásokat, a figyelmeztető sztrájkot. Beszéde végén jelezte: „bárki is alakít kormányt, számíthat az oktatásban dolgozókra: demonstrálni, tüntetni, tiltakozni, sztrájkolni fognak, ha nem kapnak méltó béremelést, nem becsülik meg őket! A tiltakozás, a sztrájk alapjog! Ezt ti se feledjétek!” Az egész rendezvény, a többi beszéd megtekinthető-meghallgatható ezen a linken.

https://www.facebook.com/pedagogusok.d.szakszervezete/videos/926972281325063

 

A sztrájk alapjog! Több százan tiltakoztak Pécsett

A tiltakozást a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Baranya Megyei Szervezete a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) dél-dunántúli szervezetével szervezte a kormány sztrájkjogot kiüresítő rendelete ellen. Az esemény elején egy perces csenddel emlékeztek az orosz-ukrán háborúban elhunytakra. Bittnerné Tóth Krisztina, a PSZ Baranya megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta, a pécsiek büszkék lehetnek arra az összefogásra, ami a szakszervezetek, tanárok, diákok és szimpatizánsok között létrejött. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke arról beszélt, hogy a kormány „magára hagyta” a pedagógusokat, nem hallgatta meg követeléseiket. Emlékeztetett: mára 200-nál is több intézmény csatlakozott a polgári engedetlenséghez, a kormány pedig a szakszervezetek javaslatára visszavonta a tanárok számára kötelező oltást. A cikk kitért a többi felszólalóra is. Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja arról számolt be, a sztrájkbizottság miről próbált egyeztetni a kormánnyal az utóbbi időben.

https://www.pecsma.hu/pecs-aktual/a-sztrajk-alapjog-tobb-szazan-tiltakoztak-pecsett/

 

„A sztrájkjog alapjog, anélkül a bértárgyalások olyanok, mintha koldulnának”

Sokan, nagyjából ezren tüntettek Pécsett a pécsi Széchenyi téren azért, hogy a tanárok is sztrájkolhassanak és teljesítse a kormány a pedagógusok követeléseit. A helyzetkép, amit felvázoltak, nem megnyugtató, de sokkal rosszabb lehet a jövő, ha nem változnak érdemben a dolgok.

https://szabadpecs.hu/2022/03/haboru-van-a-szomszedban-ezek-utan-is-sztrajkolni-akarnak-kerdezte-a-kormanyoldal-kepviseloje-a-pedagogusokat/

 

Tüntettek a tanárok Pécsett

Ezer fős tömeg vonult végig Pécs belvárosán és tartott tüntetést a Széchényi téren a tanárok sztrájkhoz való jogán visszaállításáért, a tanárok helyzetének rendezéséért. A Pedagógusok Szakszervezetéhez (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) csatlakozott több nagy szakszervezeti konföderáció, diákok és szülők is. A környék több városának iskoláiból érkeztek demonstráló tanárok, a menet a Széchényi téren ért véget, ahol beszédek hangoztak el. A cikk részletesen ismertette a beszédeket, felidézte az előzményeket és csatolta az esemény FB-linkjét is.

https://merce.hu/2022/03/03/felturjuk-az-ingujjunkat-es-cinkosan-egymasra-kacsintva-belekezdunk-a-romok-eltakaritasaba-tuntettek-a-tanarok-pecsen/

 

Nem lesz kötelező az oltás az állami iskolákban sem

A kormány döntése értelmében megszűnik a munkáltatók által kötelezővé tett oltás – kivéve az egészségügyben és a szociális intézményekben. Az állami iskolákban bevezetett kötelező oltások előírása is megszűnik – magyarázta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. A cikk felidézte: a pedagógus szakszervezetek már hónapok óta kérik a kormányt, törölje el a szabályt, hiszen azok a tanárok, akik nem oltatták be magukat 2021. év végéig, jelenleg csak minisztériumi mentesítéssel taníthatnak, annak lejárta után pedig fizetés nélküli szabadságra kell őket küldeni. A szakszervezetek szerint a tanárhiány miatt az állami iskolákban kötelező oltás veszélyezteti a minőségi oktatást, így annak visszavonását kérték.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220303_kotelezo_oltas

 

A kötelező oltásról szóló rendelet eltörlése is a sztrájkköveteléseink része volt

„A kötelező oltásról szóló rendelet eltörlése is a sztrájkköveteléseink része volt, így nagy sikernek tartjuk, hogy ebben a kérdésben változtatott a kormány korábbi álláspontján” – így reagált az Indexnek Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja arra a hírre, hogy a szociális és az egészségügyi területet leszámítva a munkáltató többé nem teheti kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást, ami azt jelenti, hogy a jövőben az állami iskolák is foglalkoztathatnak oltatlan tanárokat.

https://index.hu/belfold/2022/03/03/koteleo-oltas-tanarok-szakszervezetek-kormanyinfo/

 

Hiába a vírus miatti enyhítés, nem változnak a pedagógussztrájk feltételei

Bár a kormány a járvánnyal kapcsolatban több enyhítést is bejelentett (pl. nem kötelező az oltás az állami oktatási intézményekben), Gulyás Gergely miniszter az RTL kérdésére azt mondta, a sztrájk feltételei nem változnak, mert szerinte semmi köze nincs a február közepén bevezetett sztrájkrendeletnek a vírushelyzethez. A PDSZ szerint viszont igenis szoros összefüggés van, mert a vírusra hivatkozva születhetett meg.

https://rtl.hu/hirado/2022/03/03/koronavirus-enyhites-tanar-sztrajk

 

Legalább hat iskolában folytatódik csütörtökön is a tanárok polgári engedetlensége

Csütörtökön egyebek között a budakalászi Szentistvántelepi Általános Iskolából, a Nőtincsi Általános Iskolából, a Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két tanítási Nyelvű Gimnáziumból, a vasszécsenyi Ambrózy-Migazzi István Általános Iskolából csatlakoztak tanárok a tiltakozáshoz. Budapesten az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, az Újlaki Általános Iskola több pedagógusa nem vette fel a munkát. A Nőtincsi Általános Iskolából Kovács Anna egyedül él a polgári engedetlenség lehetőségével.

https://telex.hu/belfold/2022/03/03/polgari-engedetlenseg-tanarok-rendelet-emmi-sztrajk

 

Magányos tiltakozó Nőtincsen

Míg Vácon például összesen 42 tanár élt a polgári engedetlenség eszközével, a Nőtincsi Általános Iskolában magányos hősként állt ki egy angol-magyar szakos tanárnő. „Szerettem volna, hogyha többen vagyunk, nekem ez elég nagy feszültséget is okoz, hogy csak egyedül állok itt, de végül azzal erősítettem magam, hogy ha itt egyedül is vagyok, máshol az országban azért vannak, akikkel együtt vagyunk”.

https://merce.hu/2022/03/03/ha-itt-egyedul-is-vagyok-mashol-az-orszagban-azert-vannak-akikkel-egyutt-vagyunk-egy-notincsi-tanar-egyedul-is-kiallt-a-sztrajkert/

 

Szolidaritás és engedetlenség Szombathelyen

A szombathelyi élelmiszeripari szakképző (hivatalos nevén Kisalföldi ASZC Szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Technikum) tanárainak egy csoportja egyik szünetben vonult ki az épületek közé, hogy szolidaritását fejezze ki a köznevelésben tanító kollégákkal. A 44 fős tantestületből 22-en írták alá a szolidaritási nyilatkozatot. A vasszécsenyi Ambrózy-Migazzi István Általános Iskolában polgári engedetlenségi akciót kezdtek csütörtökön. A cikk felidézte a szerda esti szombathelyi rendezvényünket is.

https://www.nyugat.hu/cikk/szombathelyi_elelmiszeripari_technikum_oktatoi_a

 

Három hete minden nap volt engedetlenségi akció

Harmadik hete tart a tanárok polgári engedetlenségi mozgalma, minden nap több iskola pedagógusa tagadja meg egy napra a munkát, hogy így tiltakozzanak a kormány február 11-i rendelete ellen. Helyszíneket is említ a cikk.

https://444.hu/2022/03/03/ket-es-fel-hete-kitartoan-tiltakoznak-a-sztarjkjoguktol-megfosztott-tanarok?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=ket-es-fel-hete-kitartoan-tiltakoznak-a-sztarjkjoguktol-megfosztott-tanarok

 

március 4.

Vadsztrájk az iskolákban: az oktatásügy és a sztrájkjog a tét

Noha polgári engedetlenségnek nevezik, ne legyen illúziónk: amit látunk az ország több oktatási intézményében, azt vadsztrájknak hívják, amire Magyarországon hosszú évek óta nem volt példa az oktatásban. Akkor fordulnak a dolgozók ehhez a nyomásgyakorlási formához, amikor legális sztrájkra nincs lehetőség, a helyzetet ugyanakkor tarthatatlannak tartják. Ma Magyarországon tanárhiány van, vagyis a tanárok arra is rámutatnak, hogy a fenntartó, bármennyire is úgy tesz, nincs abban a helyzetben, hogy diktálja az ütemet. Hosszú évek pocsék munkakörülményei, iszonyatos munkaterhei és megalázó bérkorrekciói után egyre több tanári munkaközösség hívja fel erre a figyelmét.

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/akciok/29104-vadsztrajk-az-iskolakban-az-oktatasugy-es-a-sztrajkjog-a-tet

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X