Heti lapszemle 2022. február 11.

lapszemle

A pedagógusok figyelmeztető sztrájkját követően, február 11-re újabb sztrájkbizottsági egyeztetést javasolt a kormány, amit előző nap este mondott le a Fővárosi Ítélőtábla döntése miatt: szerintük jogellenes volt a január 31-i figyelmeztető sztrájk. Mivel az egyeztetés nem a figyelmeztető sztrájkról, hanem a március 16-i határozatlan idejű sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásokról szólt volna, a szakszervezetek mindenképp találkozni akartak a megbeszélt időpontban. Az Emmi azonban azt írta: az épületbe való bejutás nem lesz megoldott. A szakszervezetek a javasolt új időpontban is megjelennek, mert „a sztrájk jogszerűségéért mindent megtesznek”. A két szakszervezet egyeztetett adatai szerint 26 782 pedagógus vett részt a január 31-i figyelmeztető sztrájkban.  Az Emmi az elsőfokú bírósági végzés, de már a lezajlott figyelmeztető sztrájk után fellebbezést, később hiánypótlást nyújtott be a beadott fellebbezési kérelmük pontosítására.  Pontosító beadványukban visszavonták a politikai vádaskodást, a bíróságot arra kérték, hogy a pártpolitikai tevékenység támogatásával kapcsolatos hivatkozásokat hagyják figyelmen kívül.

 

február 7.

Nem akarunk többfordulós huzavonát a kormánnyal

Egyértelműen megmutatkozott a figyelmeztető sztrájk napján, január 31-én a szülők támogatása, amellyel kifejezték, hogy az oktatás javításáért tett küzdelmünket megértik. Azzal, hogy nem vitték a gyerekeket iskolába, csak 10 óra után, jelezték a kormánynak: ők is egyetértenek a törekvéseinkkel – mondta Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Klikk FM Politikai Nagyító című műsorában, február 4-én, délután. A fenyegetettség ellenére, ami igen erős volt a sztrájk előtti napokban, több mint 20 ezren sztrájkoltak. A sztrájkot támogató petíciónkat pedig több mint 62 ezren írták alá. Ha a kormány nem hajlandó aláírni a még elégséges szolgáltatásunkra szóló igényünket a március 16-i sztrájkhoz, rögtön bírósághoz fordulunk, nem fogunk többfordulós huzavonát játszani – mondta az elnök.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-pedagogusok-nem-akarnak-tobbfordulos-huzavonat-a-kormannyal/393406/

 

PSZ-alelnök: semmi mást nem követeltünk, mint hogy a kormány tartsa meg ígéretét

A hétfői pedagógussztrájk alapján a szakszervezetek “semmi jóra nem számítanak” március 16-án, de mint a PSZ alelnöke elmondta: igyekeznek megtalálni az egyensúlyt, amivel ki tudják fejezni szándékaikat, és amivel nem fog sikerülni a társadalmat ellenük hangolni. Gosztonyi Gábor az ATV Start című műsorában (február 4-én) elmondta: jelenleg a szakszervezetek azon vannak, hogy március 16-ára, amikor határozatlan idejű sztrájkot terveznek, a hétfőinél tisztább viszonyokat teremtsenek, ugyanis akkor a minisztérium azt közölte, hogy a sztrájk törvénytelen. Elmondta, hogy a kormány február 2-án késő este a nyújtotta be a fellebbezését a bíróságra, ami érdekes, hiszen a sztrájk január 31-én lezajlott. A kormány a gyerekeken keresztül a szülőket is igyekszik eltántorítani. Itt az írott változat és a videó linkje is.

https://www.atv.hu/belfold/20220204/psz-alelnok-semmi-mast-nem-koveteltunk-mint-hogy-a-kormany-tartsa-meg-igeretet

 

Egyszeri jelentős, ugyanakkor kiszámítható béremelést követel a PSZ

Gosztonyi Gábor alelnök ATV Startnak adott péntek reggeli interjúját idézte aznap este a híradó, amikor beszámolt a miskolci pedagógusok rendezvényéről. Ezen részt vett a PSZ is.

https://www.atv.hu/videok/20220204/pedagogusok-tuntettek-miskolcon

 

A sztrájk nyomát is el akarják tüntetni

Miközben a kormány mindent elkövet, hogy a hétfői pedagógussztrájkot jogellenesnek, meg nem történtnek állítsa be, kicsinyes módon még jobban megterhelik a sztrájkban részt vevő tanárokat. A PSZ alelnöke szerint a jól mutatja az oktatás állapotát az is, hogy tud olyan tanárokról, akik inkább Romániába járnak át tanítani, ott több a fizetés és kevesebb a munka. Február 4-én, reggel nyilatkozott Totyik Tamás a Klubrádió Reggeli gyors c. másorának. A rádió linkje több cikket is felidéz a munkabeszüntetésről, fotókkal illusztrálva.

http://klubradio.hu/adasok/a-sztrajk-nyomat-is-el-akarjak-tuntetni-124028

 

A megegyezéshez politikai akarat kell, nem pénz

Még mindig nyitva van a kapu, hogy a kormány megegyezésre jusson a szakszervezetekkel, ha azokban a kérdésekben, amelyekről a pedagógus szakszervezetek sztrájkbizottságával tárgyalt, érdemi javaslattal áll elő – nyilatkozta a Hírklikknek Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. Azt mondta, ehhez csak politikai akarat kell. Láthatóan még csak nem is pénz kérdése, hisz’ a pedagógusok nettó 15 százalékos béremelésére elegendő összeget Magyarország segélyként odaadta egy olyan országnak, amelyben még magyar közösség sem él. A boszniai Szerb Köztársaság 100 millió euróval történt támogatása nagyjából elegendő lett volna a pedagógusok nettó 15 százalékos béremelésére.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-megegyezeshez-politikai-akarat-kell-nem-penz/393469

 

A kormánynak le kellene mosnia magáról ezt a szégyent

Ahhoz képest, hogy mekkora apparátust mozgatott meg a kormány a pedagógusok megfélemlítése érdekében, ez csúcsteljesítmény volt – így értékelte a pedagógusok hétfői, kétórás figyelmeztető sztrájkját Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, amelyen több mint húszezren vettek részt. Hozzátette: a pedagógusok végre nem lehajtott fejjel, megalázott emberként, hanem emelt fővel küzdöttek életkörülményeik javításáért.

https://hang.hu/magyar-hang-plusz/a-kormanynak-le-kellene-mosnia-magarol-ezt-a-szegyent-136523

 

A kormány nem akar tiszta vizet önteni a pohárba

Ha január 31-én az Emmi az elsőfokú bírósági végzés után rögtön benyújtja a fellebbezést, nem szervezett volna sztrájkot a sztrájkbizottság, de a tárca az utolsó percig kivárt. Épp ezért a sztrájkbizottság jóhiszeműen járt kel, amikor már az elsőfokú végzés birtokában megtartott a figyelmeztető sztrájkot – mondta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Spirit FM rádió Aktuál c. műsorának február 7-én, reggel. Hozzátette: a kormány erőlködik, szakmai kérdéseket próbál pártpolitikai térbe tolni, hiszen több évtizede kék a szolidaritás jelképe. A kormány egyébként a fellebezésben sok mindent összekevert, politikai lózungokkal teletűzdelt anyagot adott be, ráadásul a sztrájk törvénytelenségének kimondása egy másik eljárásban történhet. Az alelnök szerint a kormány célja az időhúzás, ezt meg is üzente már a sajtóban: addig nem hajlandó tárgyalni, amíg a jogi eljárás nem zajlik le. Mi már elküldtük a levelet, hogy készen vagyunk tárgyalni, de ha a kormány erre nem hajlandó, ismét bírósághoz fordul a sztrájkbizottság a márciusi sztrájkhoz szükséges még elégséges szolgáltatás megállapítása miatt.

https://www.youtube.com/watch?v=L0zbrZihvBM

 

Bán Mihály: „előre látható volt, hogy a hatalom mindent megtesz majd a hétfői figyelmeztető sztrájk megakadályozásáért”

A hatalmas támogatottság miatt előre látható volt, hogy a hatalom mindent megtesz majd a figyelmeztető sztrájk megakadályozásáért – írta a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Veszprém megyei elnöke. “Jelenleg az oktatásban kizárólag egy vékony réteg akarata érvényesül: az oktatást irányítóké. Sem a diákok, sem a szülők, sem az oktatásban dolgozók érdeke nem számít. Néhány, az oktatást vezérlő személy végig tudja vinni az akaratát a rendszeren, és e döntések következményeit százezrek viselik” – teszi hozzá a szakszervezetet megyei elnöke. “A szakszervezet nem ügynöke egyik politikai oldalnak sem. Tárgyalnia – akinek ez így tetszik: véleményt ütköztetnie – elsősorban a mindenkori hatalommal kell; a helyzetéből következően” – idézte a megyei elnök Facebookon közzétett levelét az Eduline.

https://eduline.hu/kozoktatas/20220204_PSZ_levele

 

A minisztérium nem tárgyal, az utolsó pillanatban fellebbezett a sztrájk jogellenességének megállapításáért

Fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához az Emmi, amelyben egyebek mellett azt kérte: a bíróság helyezze hatályon kívül az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék múlt döntését, amely jogszerűnek mondta ki a kétórás figyelmeztető pedagógussztrájk megtartását – derült ki a Népszava birtokába került fellebbezési kérelemből. Az Emmi szerint a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által szervezett munkabeszüntetés azért sem volt jogszerű, mert olyan időpontban tartották meg, amikor az elsőfokú ítélet még nem volt jogerős. Az Emmi hosszan ecseteli, miért nem elég, ha a sztrájk időpontjában csak gyerekfelügyelet van az iskolákban, miért kellene a pedagógusoknak tanítaniuk is. Ezt követően egy egész oldalon keresztül magyarázzák, miért voltak a sztrájknak “pártpolitikai céljai”. Egy szakszervezeti levélre hivatkoznak, amelyben kék szalag viselését ajánlották a sztrájkolóknak, ami az Emmi szerint “nem kétségesen egy politikai párt szimbóluma”. Arra egy sort sem fecsérelnek, hogy a kék szalag már jóval Márki-Zay színre lépése előtt a szolidaritás jelképe volt a szakszervezeti mozgalmakban. Ennek ellenére a PSZ és a PDSZ még a sztrájk előtt módosította a javaslatot, pontosan az ehhez hasonló politikai vádaskodások miatt.

https://nepszava.hu/3145520_kasler-emmi-tanarsztrajk-jogellenesseg

 

Milyen ma pedagógusnak lenni Magyarországon? Kihalófélben lévő tanári nemzedék várná a fiatalokat…

A Partizán készített riportot arról, hogy milyen ma pedagógusnak lenni Magyarországon, miért hagyják el sokan a pályát. Egy idősebb pedagógus gyomorgörcseiről beszélt, arról milyen zsarolások vannak az oktatásban. A sztereotípiák is rontják a pedagógusok társadalmi megbecsültségét. (Félnapos munkaidő, 3 hónapos nyári szünet stb.) A PSZ adatait is használta a videó, pl. azt, hogy a pedagógusok átlagosan 56 órát dolgoznak hetente. A videó YouTube linkje:

https://www.youtube.com/watch?v=UnXiBW1-Pxg

 

Orbán Viktor emlékeztette a tanárokat: jön a 10 százalék

Négy nappal a pedagógusok kétórás figyelmeztető sztrájkja után Orbán Viktor a Facebook-oldalán foglalkozott a pedagógusok helyzetével. Persze nem a hétfői sztrájkra és a pedagógusok követeléseire reagált, hanem arra emlékeztette őket, hogy valamivel több pénzt fognak kapni. „Hamarosan érkezik a tanárok és óvónők megemelt fizetése. 10%-kal emeltük a tanárok és óvónők fizetését” – áll a miniszterelnök bejegyzésében. A Magyar Közlönyben december elején jelent meg az a rendelet, miszerint a pedagógusok az eddigi 10 százalékos helyett 20 százalékos bérpótlékot kapnak 2022-től, vagyis mintegy 9 százalékkal nő a fizetésük.

https://telex.hu/zacc/2022/02/04/ot-nappal-a-pedagogussztrajk-utan-orban-emlekeztette-a-tanarokat-hogy-hamarosan-tobb-fizetest-kapnak

 

Felháborító, hogy egy teljes szakmát nem engednek élni a sztrájk alapvető jogával

Hosszú hónapok előkészületei után hétfőn lezajlott a pedagógus szakszervezetek figyelmeztető sztrájkja, amely végül sikeresnek bizonyult. Az EMMI és a tankerületek megfélemlítése ellenére több mint 20 ezer szakmabeli csatlakozott az országos megmozduláshoz. A Mérce még a sztrájk előtt kérdezte Tóth Endrét, az egységes ellenzék oktatáspolitikai felelősét, aki reálisnak tartja a szakma követeléseit, ám a kötelező oltás eltörlése még szerinte is keményebb dió.

https://merce.hu/2022/02/05/felhaborit-hogy-gyakorlatilag-egy-teljes-szakmat-nem-engednek-elni-a-sztrajk-alapveto-jogaval/

 

Átalakul a tanárképzés, sokaknak vissza kell majd térniük az egyetemre

2022 őszétől egységes, ötéves képzésben tanulnak majd a tanárszakosok. A képzési idő csökkenése miatt az összes kreditszám is változik (10 félév alatt maximum 300 lehet). Megszűnik a harmadik év utáni választási lehetőség, az egységes képzésben szerzett diplomával általános és középiskolában lehet majd tanítani – erről Gerner Zsuzsa, a PTE Tanárképző Központ főigazgatója beszélt. A szaktanári képzési rendszerről is beszámolt, ez azokat érintheti, akik középiskolában fakultációt szeretnének tanítani, vagy emelt szintű érettségire felkészíteni. Nekik a Pedagógus I. minősítés megszerzése után vissza kell menniük az egyetemre és elvégezni a szaktanári képzést.

https://eduline.hu/felsooktatas/20220204_egyseges_tanarkepzes

 

február 8.

Tanársztrájk: Nem merték meglépni, mégsem büntetik igazolatlan hiányzással a diákokat

A korábbi utasítás alapján sokuknak könyvelhettek volna el mulasztást, de az e-napló meghamisítását végül az oktatásirányítás is rizikósnak érezhette. Nem írhatnak be az iskolák igazolatlan hiányzást azoknak a tanulóknak, akik a múlt hétfői pedagógussztrájk ideje alatt nem tartózkodtak az intézményben – derült ki egy, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) eljutott tankerületi levélből. A PSZ és a PDSZ már elkezdte a március 16-ára meghirdetett határozatlan idejű sztrájk előkészítését, a hétvégén benyújtották fellebbezési ellenkérelmüket, és úgy fogalmaztak: az Emmi mostani beadványa az eddigi “legabszurdabb” mind közül.

https://nepszava.hu/3145747_tanarsztrajk-nem-mertek-meglepni-megsem-buntetik-igazolatlan-hianyzassal-a-diakokat

 

„Gúzsba vagyunk kötve” – Tanárrá válni ma Magyarországon

Egyre súlyosabb a tanárhiány Magyarországon, minden évben a pályára lépő tanárok sokszorosa megy nyugdíjba. Évről-évre kevesebben szeretnének tanárok lenni: az elmúlt öt évben a kétharmadára esett vissza a pedagógusképzésre jelentkezettek száma. A jelentkezőknek nagyjából a fele nyer felvételt, azonban a tanárszak esetében a lemorzsolódás is magas, négy hallgatóból csak három jut el diplomáig. A diplomás tanárok többsége pedig sose lép pályára. Így jutottunk el oda, hogy a 2020-21-es tanévben mindössze 2095 pályakezdő tanár kezdett el tanítani. Ez nevetségesen alacsony szám, hisz csak az állami iskolákban 100 000 tanár tanít, ennyi pályakezdővel nem lehet pótolni a nyugdíjas kort elérő munkaerőt.

https://merce.hu/2022/02/08/guzsba-vagyunk-kotve-tanarra-valni-ma-magyarorszagon/

 

Oktatás – nevelés – gyermekmegőrzés – takarító tanító néni

Az oktatáson ejtett sebeket a pedagógus életpálya-modell bevezetésével sem sikerült elrejteni. Legfőképp azért nem, mert az sem élet, sem pálya, de legfőképpen pedagógus életpálya nem volt. Amikor érthető okokból, mindez ellen fellázadt a szakemberek, a pedagógusok és a diákok egy része, az oktatásirányítás némileg meghökkent, de az oktatási államtitkár-cserén, és az oktatás szétdarabolásán kívül csak az jutott eszébe, hogy még nagyobb szigorral ellenőrizze a pedagógusokat, és még inkább teljesíthetetlen követelményeket támasszon a diákokkal szemben.

https://hirklikk.hu/kozelet/oktatas-neveles-gyermekmegorzes-takarito-tanito-neni/393493/

 

február 9.

Mégsem kapnak igazolatlan hiányzást a pedagógussztrájk idején hiányzó diákok

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az ATV február 8-i esti Híradójában arról nyilatkozott: a PSZ és a PDSZ sztrájkbizottsága február 11-én találkozik az Emmi tárgyalóival, addig a szakszervezetek elküldik a tárcának a március 16-tól meghirdetett határozatlan idejű sztrájk még elégséges szolgáltatásra vonatkozó elképzeléseiket.  A szaktárca az ATV Híradó megkeresésére azt írta: A kormányzat sosem állította, hogy azok a diákok, akiket szüleik otthon tartottak a bizonytalan és jogszerűtlen sztrájk miatt, automatikusan igazolatlan hiányzást kapjanak. A hiányzás azonban tényszerű, ahol a sztrájk miatt a tanítás elmaradt, ott igazolt hiányzást kell rögzíteni. (Az anyag a PSZ kisfilmjéből vett részlettel kezdődik.)

https://www.atv.hu/videok/20220208/megsem-kapnak-igazolatlan-hianyzast-a-pedagogussztrajk-idejen-hianyzo-diakok

 

Egész napos sztrájkra készülnek a tanárok

Március 16-tól venné kezdetét a pedagógusok határozatlan idejű sztrájkja. A két nagy szakszervezet megállapodott a még elégséges szolgáltatásokról, az erről szóló javaslatukat pénteken vitatják meg a kormány képviselőivel. Szeretnének megállapodni a még elégséges szolgáltatásokról, hogy ne kelljen bírósághoz fordulni. Ugyanakkor, hogy ha nem lesz sikeres a kormánnyal folytatott párbeszéd, akkor miharabb bírósághoz fordulnak, azt ugyanis nem szeretnék, hogy jogerős ítélet nélkül kelljen határozatlan idejű sztrájkot szervezni.

https://rtl.hu/belfold/2022/02/08/marcius-16-tol-indulna-a-tanarok-hatarozatlan-ideju-sztrajkja-penteken-egyeztetnek-a-minimumfeltetelekrol

 

Az EMMI ragaszkodik a szóbeli érettségikhez, de a diákok szerint a járvány miatt nem tudnak felkészülni

Gyakran előfordul az is, hogy egy valamilyen szempontból speciálisabb tantárgyat tanító pedagógus kiesése miatt kétségessé válik, hogy a diákok hogyan tudnak majd leérettségizni. A kötelező oltással kapcsolatos problémákat bemutató januári körképünkben megszólaltattuk a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökét, Totyik Tamást is, aki egy olyan esetről számolt be, amikor egy iskola francia szakos tanárának kiesése nyomán kérdésessé vált, hogy a végzős diákok hogyan készülhetnek fel majd az érettségire és a szülők jelenleg elkeseredetten keresnek valakit, aki – ha nem is rendelkezik tanári diplomával – legalább beszél franciául, hogy a gyerekeik legalább valamiféle nyelvoktatásban részesüljenek.

https://merce.hu/2022/02/08/az-emmi-ragaszkodik-a-szobeli-erettsegikhez-de-a-diakok-szerint-a-jarvany-miatt-nem-tudnak-felkeszulni/

 

február 10.

Súlyos jogi következményei lehetnek, ha a kormány nem tárgyal a szakszervezetekkel

A múlt hétfői kétórás figyelmeztető sztrájkban 26 782 oktatásban dolgozó vett részt – tudtuk meg Gosztonyi Gábortól a PSZ alelnökétől. Így az oktatási kormányzat „csak húszezer”, és a szakszervezetek „több, mint húszezer” vitája végérvényesen lezárható. Ami viszont egyáltalán nem zárult le, sőt újabb lendületet vett, az a pedagógusok március 16-i, határozatlan időre meghirdetett sztrájkjának az előkészítése. A PSZ alelnöke elmondta, amennyiben március közepéig nem sikerül megállapodni a kormányzattal, úgy 16-ától kezdve három napig biztosan nem vállalnak semmilyen munkát, és március 21-től csak és kizárólag a végzős évfolyamok vizsgára való felkészítését segítik.

https://hirklikk.hu/kozelet/sulyos-jogi-kovetkezmenyei-lehetnek-ha-a-kormany-nem-targyal-a-szakszervezetekkel/393607

 

Nyomásgyakorlás sztrájk után

Több oktatási intézményből különböző retorziókról, nyomásgyakorlásról számoltak be azok a pedagóguskollégák, akik részt vettek a január 31-i kétórás figyelmeztető sztrájkban.  Ez aránytalan megtorlása a történteknek, főleg annak fényében, hogy a kormány lebecsülte a résztvevők számát – nyilatkozta Gosztonyi Gábor PSZ alelnök a Szegedi Híradónak február 8-án.

https://tv.szeged.hu/cikk/letartoztattak-putnik-lazart-fenyegetik-a-sztrajkolo-tanarokat-gyorsteszt-liberalizacio-szegedi-hirado-2022-februar-9-en

 

Visszavett az arroganciából az Orbán-kormány, már nem vádolja pártpolitikai célokkal a sztrájkoló pedagógusokat

A Fővárosi Ítélőtáblához az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) nyújtott be hiánypótlást a múlt héten beadott fellebbezési kérelmük pontosítására.  Pontosító beadványukban végül visszavonták a politikai vádaskodást: a bíróságot arra kérik, hogy a pártpolitikai tevékenység támogatásával kapcsolatos hivatkozásokat „figyelmen kívül hagyni” szíveskedjen. Nem ez az első eset, hogy az Emmi visszavonulót fújt a sztrájkkal kapcsolatos eljárásban. Elsőfokon még a szakszervezetek bérkövetelését is jogellenesnek tartották, legalábbis ennek megállapítását kérték a bíróságtól. Másodfokú beadványukban ezt már nem kérték. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke arról tájékoztatta a lapot, mintegy 26 ezer pedagógus, oktató és oktatási dolgozó vett részt a január végi kétórás figyelmeztető sztrájkban a szakszervezetek végleges összesítése szerint. Mint mondta, nemcsak a köznevelésben, hanem a szakképzésben dolgozók közül is többen csatlakoztak a munkabeszüntetéshez.

https://www.nepszava.hu/3145998_emmi-orban-kormany-tanar-sztrajk-politika-beadvany

 

Friss adat érkezett a pedagógussztrájk résztvevőinek számáról

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete összesítette a január 31-re szervezett sztrájkról beérkezett adatait. Mint közleményükben leszögezik, arra is ügyeltek, hogy a végeredményből levonják azoknak a számát, akik mindkét szakszervezetnek küldtek jelentést. a kétórás figyelmeztető sztrájkban 26 782 fő vett részt. További frissítés várható.

https://infostart.hu/belfold/2022/02/10/friss-adat-erkezett-a-pedagogussztrajk-resztvevoinek-szamarol

 

Gulyás Gergely hirtelen kibökte, hogyan tervezi a kormány a tanárok béremelését

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Demokratának nyilatkozott, a papíralapú lapban olvasható cikket szemlézte a portál:

Gulyás Gergely egyetért azzal, hogy további jelentős pedagógusbér-emelésre van szükség, de a tanárok napokban tartott demonstrációja esetében „politikai sztrájkról van szó, amellyel néhány az ellenzék iránt elkötelezett szakszervezeti vezető a baloldal választási kampányát akarja elősegíteni, akár törvénytelen eszközöktől sem visszariadva.” Csak a következő három év magyar uniós költségvetésébe 30 százalékos tanári bérfejlesztést terveztünk, és ehhez jönnek még a nemzeti források.

https://nyugatifeny.hu/2022/02/09/mi-tortent-gulyas-gergely-hirtelen-kibokte-hogyan-tervezi-a-kormany-a-tanarok-beremeleset

 

A felsőoktatás és a gazdaság fejlesztése kéz a kézben jár

Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára a felsőoktatási jelentkezési határidő apropóján az egyetemi modellváltások eredményeiről, a legnépszerűbb képzésekről, a nemzetközi rangsorokban elfoglalt helyünkről és a diplomaszerzés. felértékelődéséről nyilatkozott a Magyar Nemzetnek. Három szakaszban összesen 21 intézmény került alapítványi fenntartásba. Rugalmasabb, versenyképesebb, szabadabb, nagyobb autonómiát biztosító működési formára szerettek volna átállni az egyetemek, hiszen a nemzetközi és hazai környezettel is versenyezniük kell. Ennek megfelelő jogszabályi keretrendszert, intézményi profilokat és jelentős forrásokat biztosítottunk nekik, az egyetemek finanszírozása átlagosan a két és félszeresére nőtt. A fenntartó kuratóriumokba olyan szakemberek kerültek, akik értik a felsőoktatásnak azt a speciális területét, amely az adott intézmény kiválósági profilja.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/02/a-felsooktatas-es-a-gazdasag-fejlesztese-kez-a-kezben-jar

 

Magasabb fizetéssel hoznák vissza a pályaelhagyó tanárokat

Mivel jelenleg a pedagógusok fizetése 60 százaléka a diplomás átlagbérnek, az ellenzéki programban azonnali jelentős emelés szerepel. Újra a minimálbérhez kötnék a pedagógusok bérét, hogy biztosítsák az értékállóságát. Szerintük az emelésnek 2-3 éven belül el kell érnie az 50 százalékos mértéket. Emellett nagyobb szabadságot biztosítanának az iskoláknak a tankönyvek és a tantervek megválasztásában. Az esélyegyenlőség növelésének érdekében visszaállítanák 18 éves korra a tankötelezettséget. A hátrányos helyzetű iskolákat vagy a különleges nevelési igényű gyerekeket tanító intézményeket külön pótlékokkal támogatnák.

https://444.hu/2022/02/08/sok-ner-es-maradvannyal-kellene-egyutt-elnie-az-ellenzeknek-ha-nyerne-de-nem-sikerulne-ketharmadot-szereznie

 

február 11.

Nem engedték be a szakszervezeteket az Emmi épületébe

Az Emmi által javasolt péntek délelőtti (február 11.) sztrájktárgyalási időpont elhalasztását kérte maga az Emmi csütörtökön (február 10.) este hatkor, miután aznap délután megjelent a Fővárosi Ítélőtábla döntése: jogellenes volt a január 31-i figyelmeztető sztrájk. Mivel az egyeztetés nem a figyelmeztető sztrájkról, hanem a március 16-i határozatlan idejű sztrájk idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásokról szólt volna, a szakszervezetek mindenképp találkozni akartak a megbeszélt időpontban. Az Emmi azonban azt írta: az épületbe való bejutás nem lesz megoldott. Ezek után a sztrájkbizottság a találkozó időpontjában megjelent a minisztérium épülete előtt és élő Facebook bejelentkezésben mondta el a történteket. Majd hozzátették: a szerdai (február 16. 14 óra), Emmi által javasolt találkozón megjelennek, mert a sztrájk jogszerűségéért mindent megtesznek.

https://pedagogusok.hu/hirek/nem-engedtek-be-a-szakszervezeteket-az-emmi-epuletebe/

https://www.facebook.com/watch/live/?ref=watch_permalink&v=931205974224196

 

Közös közlemény a január 31-ei sztrájkkal kapcsolatos jogerős bírósági végzésről

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla jogerős végzésében a kormány fellebbezésének minden pontját elutasította – egyetlen kivételével. Az ügy a Kúrián folytatódik tovább.

https://pedagogusok.hu/hirek/kozos-kozlemeny-a-januar-31-ei-sztrajkkal-kapcsolatos-jogeros-birosagi-vegzesrol/

 

Jogellenes volt a pedagógussztrájk a Fővárosi Ítélőtábla szerint

Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a HVG-nek elmondta, hogy a Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki ítéletének ismeretében is sztrájkba fognak lépni március 16-tól jelenlegi terveik szerint, azonban erre csak akkor kerülhet sor, ha jogerős bírósági végzés lesz a kezükben. Pénteken egyeztetnek a kormánnyal a március 16-án kezdődő sztrájk. Mint mondta, a kormánynak szerdán elküldtek egy tervezetet, erre hétfőn délután két óráig várnak írásos reakciót. Ha hétfőig nem sikerül megállapodni a kormánynak és a pedagógusokat képviselő szervezeteknek, akkor azonnal bírósághoz fordulnak az ügyben. (Az interjú az Emmi levele előtt készült)

https://hvg.hu/itthon/20220210_Jogellenes_volt_a_pedagogussztrajk_a_Fovarosi_Itelotabla_szerint?s=hk

 

A bíróság jogellenesnek nyilvánította a pedagógussztrájkot

A Fővárosi Ítélőtábla jogellenesnek nyilvánította a január 31-ei pedagógussztrájkot. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) korábban arra kérte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét és a Pedagógusok Szakszervezetét, hogy jogerős bírósági döntés hiányában halasszák el a sztrájkot, ám mégis megtartották. Az EMMI szerint egyértelmű, hogy a pedagógussztrájk a baloldal kampányakciója volt – tájékoztatta elsőként, a Fővárosi Ítélőtábla sajtóközleményének megjelenését követően 15 perccel a nyilvánosságot a Magyar Nemzet.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/02/jogellenesnek-nyilvanitottak-a-pedagogsztrajkot?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Jogi baklövés

Jogi baklövés is volt, hogy a kormány politikai térbe tolta a történéseket. Az Emmi a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtott hiánypótlásában ugyanis azt kérte, hagyják figyelmen kívül, amit korábban a fellebbezésükben a pártpolitikai tevékenység támogatásával kapcsolatban megfogalmaztak – nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Klubrádiónak február 10-én. Ha az elkövetkező egy hónapban az Emmi tárgyalófelei engedékenyebbek lesznek és sikerül előbbre jutnunk, netalán megismerjük a 2023-ra „belebegtetett” béremelés részleteit, akkor nem lenne sztrájk, hisz a sztrájkot nem önmagáért szervezzük, az a nyomásgyakorlás eszköze, amellyel fogunk élni, ha nem sikerül közelebb kerülni a célok eléréséhez.

Az interjú 01.27 percnél hallgatható meg:

https://www.klubradio.hu/archivum/a-lenyeg-2022-februar-10-csutortok-1200-23068

 

A Fővárosi Ítélőtábla szerint jogellenes volt a tanárok figyelmeztető sztrájkja

A szakszervezetek elsődleges célja a bérek rendezése, erre a sztrájktárgyalásban résztvevők megalapozott ajánlatot várnak – nyilatkozta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az RTL Híradójának február 10-én, még a bírósági döntést megelőzően. A híradós összeállítás arról is beszámolt.

https://rtl.hu/belfold/2022/02/10/fovarosi-itelotabla-jogellenes-tanarok-figyelmezteto-sztrajk-jogeros

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X