Heti lapszemle 2021. december 10.

lapszemle

A PSZ és a PDSZ közös sztrájkbizottsága visszautasította a 10 százalékos ágazati szakmai pótlékot, amely a tárgyalások közepette jelent meg a Magyar Közlönyben. Ez elfogadhatatlan, ráadásul a szakszervezetek érdemi béremelést követelnek az oktatásban dolgozóknak, nem pótlékot. December közepén ülnek ismét tárgyalóasztalhoz.

 

december 3.

A sztrájkbizottság visszautasítja, hogy tárgyalás közben Orbán Viktor rendeletben hirdette ki „bérfagyasztó” ajánlatát

Felháborítónak tartja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága, hogy miközben a sztrájkbizottsági tárgyalások még folynak az Emberi Erőforrások Minisztériumával (az újabb fordulót 2021. december 15-re tűzték ki), a Magyar Közlönyben megjelent a rendeletmódosítás, miszerint januártól 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlékot kapnak a pedagógusok, így a korábban kapott, szintén 10 százalékos juttatással együtt 20 százalék lesz a bérpótlék.  A két szakszervezet visszautasítja ezt az etikátlan magatartást: meccs közben nem hirdetünk végeredményt! (…) A szakszervezetek nem adják fel! Megvárják a meccs végét, amely akár a jövő év tavaszáig is kitolódhat.

https://pedagogusok.hu/hirek/a-pedagogusok-sztrajkbizottsaga-visszautasitja-hogy-targyalas-kozben-orban-viktor-rendeletben-hirdette-ki-berfagyaszto-ajanlatat/

 

Béremelést kértünk, nem pótlékot

A PSZ határozottan visszautasítja a bérpótlékot, ami ráadásul a tárgyalások közepette jelent meg a Magyar Közlönyben. A pótlék vissza is vehető, nem oldja meg a tanárhiányt – nyilatkozta a Klubrádió Megbeszéljük c. műsorának Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke. Már most 12 ezer pedagógus hiányzik, sokan mennek nyugdíjba a következő években, a fiatalok pedig elkerülik az iskolát, az óvodát. A minap felmérést készítettünk a kormány ajánlatáról, a 10 százalékot a megkérdezettek túlnyomó többsége visszautasította. A pártokat felkértük, tegyenek versenyképes bérajánlatot a tavaszi parlamenti választás előtt, ennek ismeretében az oktatásban dolgozók eldönthetik, melyik ajánlat a vonzóbb. Kitért arra is: a pedagógusok több mint 90 százaléka oltott, de a kötelező oltás is növeli a tanárhiányt.

https://www.youtube.com/watch?v=YCWbRk4Dlzo

 

Kötelező oltás helyett teszteljék a tanárokat, béremelést kértünk, nem pótlékot

Visszautasítják a pedagógus szakszervezetek, hogy tárgyalás közben hirdette ki Orbán Viktor a tíz százalékos béremelési ajánlatát – mondta a KlikkFM internetes rádió Politikai Nagyító című műsorában is Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Emlékeztetett, december 15-re tűzték ki az Emmivel a következő tárgyalást, közben pedig a Magyar Közlönyben megjelent, hogy tíz százalékos szakmai pótlékot kapnak a pedagógusok. „Mi tisztességes bért követeltünk, nem pedig pótlékokat.” Szó volt a kötelező oltás okozta tanárhiányról is. A PSZ azt javasolja, kötelező oltás helyett teszteljék az állami oktatásban dolgozókat, illetve igazolhassák másként is a védettségüket.

https://hirklikk.hu/kozelet/kotelezo-oltas-helyett-teszteljek-a-tanarokat/390581/

 

A PSZ nem kapott információt a közérdekű adatigénylésre

A PSZ alelnöke, Gosztonyi Gábor a Spirit FM rádió Aktuál c. reggeli műsorának nyilatkozott arról, hogy a szakszervezet nem kapott érdemi válaszokat a tankerületektől, a szakképzési centrumoktól az újabb közérdekű adatigénylésére. Szeretnénk tudni, hányan voltak táppénzen, hányan fertőződtek meg és kaptak 100 százalékos táppénzt. Szó volt az oltatlan pedagógusok távozása okozta tanárhiányról is, amellyel januártól szembesülnek az iskolák.

https://soundcloud.com/spiritfmbp/leallhat-az-oktatas-januarban-nehany-iskolaban

 

A kötelező oltás megosztja a pedagógusokat

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint a kötelező oltás miatt nagy lehet a tanárhiány, ez majd akkor lesz érzékelhető, amikor a diákok az érettségire sem tudnak felkészülni. Felháborítónak tartja, hogy állami iskolában kötelező az oltás, az egyháziban nem. Verba Magdolna, a PSZ óvodapedagógiai tagozatának elnöke arról számolt be, hogy az óvodában dolgozók átoltottsága nagyjából megegyezik a közoktatásban dolgozókéval. Több megyei példát is említett a cikk.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-kotelezo-oltas-megosztja-a-pedagogusokat/390548

 

Orbán Viktor kéri a pedagógusokat, oltassák be magukat

„Az a tiszteletteljes kérésünk van a pedagógusokhoz, hogy értsék meg, fogadják el, hogy nekünk, szülőknek a gyerek a legfontosabb. És azt szeretnénk, hogy akik foglalkoznak a gyerekeinkkel, nekik is a gyerekek legyenek a legfontosabbak. Egy ilyen helyzetben arra kérjük őket, hogy vegyék fel a harmadik oltást, vagy, ha a harmadikat nem is, mert még nem tartanak ott, akkor az elsőt meg a másodikat. Én úgy érzem, hogy a szülők részéről kellő tisztelettel, de mégis egy jogos elvárás a pedagógusaink felé, hogy ha a gyerekeinkkel foglalkoznak, tegyenek meg ők is mindent a mi gyerekeink egészsége érdekében, vagyis tegyék meg azt, hogy felveszik az oltást” – mondta a miniszterelnök.

https://168.hu/itthon/orban-viktor-uzent-az-oltatlan-tanaroknak-220594

 

Pályát módosítani is készek a kötelező oltást ellenző tanárok?

Nagyjából harmincan jelentek meg a nagykanizsai tankerület központja előtt, hogy átadják a pedagógusok tiltakozó petícióját a kötelező védőoltások ellen. Az állami intézményekben dolgozó tanároknak december 15-ig kell az első oltást megkapniuk, ezt követően még két hét türelmi időre számítanak. A tiltakozók azt mondták, elszántak. Ha kell, felmondanak, egyházi vagy magániskolákban próbálnak elhelyezkedni, ahol nem kötelező az oltás.

http://www.atv.hu/belfold/20211203-akar-palyat-modositani-is-keszek-a-kotelezo-oltast-ellenzo-tanarok/hirkereso

 

Nem alkotmányellenes az egészségügyiek oltásra kötelezése

Nem alkotmányellenes az egészségügyi dolgozók védőoltásra kötelezése – mondta ki az Alkotmánybíróság. A kormány idén több rendeletben kötelezővé tette az egészségügyi dolgozóknak a védőoltást, és kimondta azt is, hogy aki nem oltatja be magát, annak jogviszonyát meg kell szüntetni, és felmentési idő, végkielégítés sem illeti meg. A rendeletek alkotmányosságát több száz indítványban támadták. Az AB szerint az egészségügyi dolgozók védőoltásra kötelezése alkotmányos és arányos korlátozást tartalmaz.

https://444.hu/2021/12/03/nem-alkotmanyellenes-az-egeszsegugyi-dolgozok-kotelezo-oltasa?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=nem-alkotmanyellenes-az-egeszsegugyi-dolgozok-kotelezo-oltasa

 

december 4.

A szakadék szélén

„A pedagógusok számára kötelezővé tett védőoltás végletekig megosztotta a tanárokat. Az oltottak és az oltatlanok egyre több helyen fordulnak egymás ellen. Hasonló hangulat kezd kialakulni az élet szinte minden területén. Még mondja valaki, hogy a kormány nem tud politikai tőkét kovácsolni a járványból.”

https://hirklikk.hu/kozelet/a-szakadek-szelen/390594/

 

A láthatatlan munkát a nők végzik, persze a bér is láthatatlan       

A háztartási munka egyenlőtlen elosztása már több mint egy évszázada téma mind közgazdaságtani, mind feminista diskurzusokban, a jelenlegi gazdasági és társadalmi rendszerek továbbra is jobbára figyelmen kívül hagyják és érték nélkülinek tekintik az összes olyan munkát, amelyet (legfőképpen) nők végeznek az otthonukban, a családjuk fenntartása érdekében. E munkák összességét nevezzük „láthatatlan munkának”, mivel ezek a tevékenységek szinte semmilyen módon nincsenek belekalkulálva a gazdasági mutatókba, a társadalmi megbecsültségük és láthatóságuk pedig nagyon alacsony. Ezt a hozzáállást képviseli a magyar kormány is, alapvetően eltartottként, ingyenélőként kezeli a nőket.

https://merce.hu/2021/12/04/lathatatlan-munkak-amelyek-nelkul-megallna-a-vilag/

 

december 5.

Egy tollvonással visszavonható a bérpótlék

A tanároknak nem az alapbére nő, csupán a bérpótlék, az azonban egy tollvonással visszavonható – nyilatkozta az RTL híradónak Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. A Magyar Közlönyben megjelent rendeletmódosítás szerint januártól 10 százalékkal nő a bérpótlék, ezzel azonban elégedetlenek az érdekképviseletek. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) figyelmeztető sztrájkra is kész, mondta Nagy Erzsébet. A kormány úgy reagált, az átfogó bérrendezés 2023-tól várható.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/sztrajk-pedagogusber-tanarok

 

A PSZ nem ért egyet azzal, hogy az állami intézményekben kötelező az oltás, máshol csak kötelezővé tehető

A járvány negyedik hullámában szükség van a védelemre az intézményekben, hisz egyre nagyobb számban jelenik meg a betegség az iskolákban is. Ez nehezíti az oktatást, hiszen ahol eleve több pedagógus hiányzik, nehéz pótolni a betegeket – monda a napokban az Európa Rádiónak Molnár Zoltán, a PSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének elnöke. Hangsúlyozta azt is, hogy fontos az oltás beadatása is, bár a jelenlegi formában nem értenek egyet az oltási szabályozásokkal. Felidézte: a pedagógusok kb. 90 százaléka már beoltatta magát. A fennmaradó néhány százalék távozása növelheti az amúgy is nagy tanárhiányt, a rogyadozó oktatás „térdre fog ereszkedni”.

https://europaradio.hu/tallozo/decembertol-mar-csak-vedettsegi-igazolvannyal-lehet-belepni-szuloknek-az-iskolakba

 

december 6.

Az ellenzéki kerületek teljesen, a fideszesek részben zárkóznak el az óvodai dolgozók kötelező oltásától – Az óvodákban 80 százalékos az átoltottság

A XVI. kerület kormánypárti vezetése december 20-ig adott haladékot az első oltás felvételére az óvodai és bölcsődei dolgozóknak. A legtöbb kerület azonban nem tervez ilyen intézkedést, sokan az érintett dolgozók magas átoltottságára hivatkoznak. Verba Magdolna, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) óvodapedagógiai tagozatának elnöke szerint az óvodákban körülbelül 80 százalékos lehet az átoltottság. A 24.hu-nak elmondta, hogy az államilag fenntartott intézményekben kötelező az oltás felvétele a dolgozóknak, de a magán, önkormányzati és egyházi óvodákban a fenntartó és a munkáltató dönt erről. Tapasztalataik szerint teljesen változó, hogy kötelezővé teszik-e az oltást vagy sem, több egyházi óvodában például nem kell beoltatni magukat a dolgozóknak. Verba Magdolna úgy látja, csak a legvégső esetben fogja a munkáltató fizetés nélküli szabadságra küldeni a nem beoltottakat. Már most is komoly gondokat okoz az óvodákban a munkaerőhiány, és nagyon sok helyen csak egy óvópedagógus jut egy csoportra, miközben kettőre lenne szükség.

https://24.hu/belfold/2021/12/06/kotelezo-oltas-ovoda-bolcsode/

 

Óvodákban is terjed a koronavírus-fertőzés

Ritka a gyerekek között a fertőzött, az óvodapedagógusok, dajkák között sokkal inkább terjed a fertőzés – tapasztalatairól beszélt Verba Magdolna, a PSZ Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorának. Szó volt a védőoltásról is, amely állami intézményekben kötelező, egyházi és magánintézményekben pedig nem. Több oka is lehet annak, hogy valaki nem akarja beoltatni magát, mondta a tagozat elnöke.

https://www.youtube.com/watch?v=PFD0OerGRN4

 

Orbán Viktor: jövőre 10, ha nyernek, 2023-tól 50 százalékos béremelés lesz

Ander Balázs (Jobbik) azt a kérdést tette fel a parlamentben: hogyan állnak a pedagógusbérek rendezésével? Szerinte az unión belül a magyar pedagógustársadalom a leginkább elöregedett és elszegényedett. Orbán Viktor miniszterelnök azt felelte: a pedagógusbérek alacsonyak és elmaradtak a rivális ágazatok mértékétől, a kormány ezért tervezi, hogy változtat ezen. Jövőre 10 százalékos béremelést tudnak végrehajtani – ismertette -, és ha a reményeiknek megfelelően megnyerik a választásokat, akkor megismételhető lesz a 2013-14-ben tett intézkedéssorozat, amikor csaknem 50 százalékkal növekedtek a tanárbérek.  

http://www.atv.hu/belfold/20211206-pedagogusok-orban-jovore-10-szazalekos-beremelest-iger-23-tol-50-szazalekos-rendezes-johet/hirkereso

 

Kész átverés

A pedagógus szakszervezetek egyesítették sztrájkbizottságaikat, határozott, komoly, szakmailag és jogilag is erősen alátámasztott követeléseket fogalmaztak meg, majd mindenre elszántan elindultak tárgyalni az Emberi Erőforrások Minisztériumába, ahol az egyik alacsonyabb szintű tréfamesterrel, a köznevelési helyettes államtitkárral találkozhattak. A forgatókönyv már előre meg volt írva, de úgy kellett tenni, mintha, és néhány viccet be kellett dobni, mint a 30 ezer forintos szakkönyv-vásárlási keret vagy a tanórák 75 százalékának megtartása sztrájk esetén is. Majd jött az átverés leleplezése, a Magyar Közlönyben kihirdették, 10 százalékos pótlékemelést (ami nem béremelés) kapnak jövőre a pedagógusok, és kész.

https://nepszava.hu/3139943_kesz-atveres

 

Jövő szeptemberben indulnak az átalakított, ötéves tanárszakok

2022 szeptemberében indulnak az átalakított, ötéves tanárszakok, amelyeknek elvégzése után általános és középiskolában is lehet majd tanítani. A hallgatók már az első évtől kezdve ismerkedhetnek az egyetemi gyakorlóiskolákban és partnerintézményekben zajló munkával, az önálló tanítás is korábban kezdődik, mint most. Emelkedik a szakmódszertan óraszáma is, a korábbi kettő, illetve négy helyett hat ilyen jellegű gyakorlatot teljesítenek majd a hallgatók.

https://eduline.hu/felsooktatas/20211203_tanarkepzes_egysegesen_oteves

 

Rövidesen kezdődik az 5 évesnél idősebbek oltása, az állami intézmények dolgozói december 15-ig vehetik fel a védőoltást

Hamarosan kezdődik az 5-11 évesek oltása, de a 12 évnél idősebb diákok között is sokan vannak még, akik nem oltatták be magukat – derült ki a minisztérium számaiból. A tanárok átoltottsága a 90 százalékot, a 16-17 évesek átoltottsága az 57 százalékot, a 12-15 évesek átoltottsága pedig a 38 százalékot közelíti meg. Rétvári Bence államtitkár parlamenti kérdésre adott válaszában kiemelte: az állami intézmények dolgozóinak december közepéig van idejük elmenni egy oltópontra.

https://eduline.hu/kozoktatas/20211206_tanarok_diakok_atoltottsaga

 

december 7.

Ha eddig még nem hagyták ott a fiatalok az oktatást, most megteszik

A sztrájktárgyalásokat vezető helyettes államtitkár december 1-jén még nem adott választ arra, hogy mit kapnak a pedagógusok, majd másnap megjelent a Magyar Közlönyben: jövőre 10 százalékkal nő a már most is meglévő ágazati szakmai bérpótlék, miközben érdemi béremelést követelnek a szakszervezetek.  Ha eddig nem hagyták ott a fiatalok a pályát, most meg fogják tenni – mondta a PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa a Szeged TV híradójának, amely a béremelésekről készített körképet.

https://www.facebook.com/SzegedTV/videos/1333035233806583

 

Sok pedagógus hiányzik az óvodákból, tele vannak hirdetésekkel az álláskereső oldalak

Majdnem háromszáz óvodapedagógusi álláshirdetés van a közszféra állásportálján. Van olyan óvoda, ahová nem is egy, hanem több óvónőt keresnek. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület kutatása is komoly problémákra utal. Kérdőívüket 2322-en töltötték ki, az eredményekből pedig egyértelműen kiderül, hogy jelentős a munkaerőhiány az óvodákban. A felmérésben részt vevő óvodák kétharmadában van betöltetlen óvodapedagógusi álláshely, sok helyen nem is egy, hanem két, három vagy még több, az egyesített óvodákba akár tíz-tizenegy új munkatársat is fel lehetne venni. Az óvodai dolgozók egyértelműen az alacsony fizetéssel, a munkaterhek növekedésével, az adminisztrációs teherrel és a túlórákkal magyarázzák a pedagógushiányt.

https://eduline.hu/kozoktatas/20211207_Magyar_Ovodapedagogiai_Egyesulet_felmeres

 

A kormányzati tisztiviselők is szeretnének béremelést, a közoktatást érintő számokat elfogadhatatlannak tartják

A Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (KKSZ) közleményben üdvözölte a közszférában a kormány 2022-re vonatkozó béremelési terveit. A szociális, a bölcsődei, a kulturális, az egészségügyi, a fegyveres és rendvédelmi, az igazságügyi, a felsőoktatási, valamint az adó- és vámigazgatási területeken dolgozók magas színvonalon és lelkiismeretesen szolgálják a közjót, így nagyon megérdemlik a tervezett béremelést. A közoktatás 2022-ra tervezett számait pedig megalázónak, elfogadhatatlannak nevezték. Arra is felhívták azonban a kormány figyelmét, hogy a központi és a területi közigazgatásban szolgáló kormánytisztviselők bérrendezéséről sem szabad megfeledkezni.

https://24.hu/fn/gazdasag/2021/12/07/a-kormanyzati-tisztviselok-is-szeretnenek-beremelest-legalabb-20-szazalekosat/

 

Az uniós országok közül nálunk nőtt leginkább a béregyenlőtlenség 2010 óta

Kutatást készített az Európai Szakszervezetek Konföderációja (ETUC) az Európai Unió tagállamainak béregyenlőtlenségeiről, amely megállapította, hogy 2010 és 2019 között Magyarországon nőtt a leginkább a béregyenlőtlenség a 27 tagállam közül. Magyarországot Spanyolország és Belgium követi a sorban.

https://merce.hu/2021/12/07/az-eu-27-tagallama-kozul-magyarorszagon-nott-leginkabb-a-beregyenlotlenseg-2010-ota/

 

Furcsa karanténszabályok

A negyedik hullám csúcsán járunk, a szülők azt tapasztalják, hogy szinte minden osztályban előfordul egy-egy gyanús vagy igazolt koronavírusos eset. A szülők egymás közötti tapasztalatcseréjéből az is kiderül, az iskolák különbözőképpen reagálnak: van, ahol mindenkit hazaküldenek, máshol csak a közvetlen kontaktoknak kell otthon maradniuk egy ideig.

https://telex.hu/belfold/2021/12/07/iskola-ovoda-koronavirus-covid-szabalyok-karanten-kontakt-oltas-egyetem-maszk-online-oktatas

 

Setényi János kutató szerint hősies tanárok küzdenek a problémákkal

Tanuláskutató intézetet hozott létre a Matthias Corvinus Collegium (MCC) azzal a szándékkal, hogy az oktatásban egész Közép-Európában az MCC legyen a legmeghatározóbb kutatóközpont – jelentette be a szervezet kuratóriumának elnöke. Orbán Balázs azt reméli, olyan tudást halmoznak fel a következő időszakban, amelynek eredményeként Magyarország tudásalapú országgá válik. Setényi János oktatáskutató azt mondta: a kiskamaszoktól a posztdoktori felnőttekig jelenleg már 3700 fiatal tehetséget gondoznak az MCC-ben, ez is indokolta az intézet létrehozását. Eljött az ideje a legkorszerűbb oktatási módszertanok kidolgozásának. Magyarországon jelenleg a családok mentik a gyerekeiket, az iskola és a társadalom helyett hősies tanárok magánemberként próbálnak reménytelenül megoldani gigantikus problémákat.

https://index.hu/belfold/2021/12/07/tanulaskutato-intezetet-alapitott-a-matthias-corvinus-collegium/

 

Jeles napok megismerését segítő honlap indult

Nemzeti ünnepeket és nemzetközi emléknapokat összegyűjtő honlap indult, amely az adott eseményről szóló ünnepségek, megemlékezések megszervezéséhez nyújt segítséget pedagógusoknak – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Rétvári Bence. A portált az Oktatási Hivatal hozta létre.

https://demokrata.hu/kultura/jeles-napok-megismereset-segito-oktatasi-honlap-indult-459742/

 

22 ezer kamasz oltását kérték a szülők, 18 év alattiak is kaphatnak harmadik oltást

Az oltási akció kezdete óta 22 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők, közülük 15 ezren az első oltásra érkeztek, másfél ezren pedig a megerősítő harmadik oltást is felvették.  Magyarország készen áll az 5-11 évesek oltására is, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte a Pfizer oltását erre a korosztályra, az első gyermekek oltásához szükséges vakcinaszállítmány várhatóan december 13-án érkezik.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/oltasi-akcio-mar-22-ezer-kamasz-oltasat-kertek-szulok

 

A magyar fiatalok az oktatást is kritizálják

Bemutatták a „Magyar fiatalok 2021” kutatást, mely szerint a V4-ek közül a magyar fiatalok legkevésbé elégedettek életükkel, de a leginkább optimisták. Minden harmadik középiskolás korú (15–18 éves) fiatal dolgozik (30 százalék), minden hatodik pedig teljes állásban (15 százalék). A magyar fiatalok kritikusak az iskolarendszer színvonalát illetően. A politikai polarizáció miatt egy ellenzéki és egy kormánypárti fiatal merőben másként látja az oktatás színvonalát.

https://magyarnarancs.hu/belpol/erdekes-latleletet-ad-az-orszagrol-a-magyar-fiatalokat-vizsgalo-legujabb-kutatas-244151

 

december 8.

Miért nem sztrájkolnak még a tanárok?

„Miért kell még mindig „tárgyalgatni” a kormánnyal? Miért nem borítjátok rájuk az asztalt? Mi értelme van ott ülni még mindig? Sok hasonló kérdést kaptunk az elmúlt napokban. Természetesen mi is pontosan látjuk, mire megy ki a játék: a kormány nem megoldani akarja a problémákat, jól láthatóan az időt húzza. Sajnos, az is egyre egyértelműbb, hogy számottevő eredményt jó eséllyel csak erővel – értsd: munkabeszüntetéssel – lehet majd elérni” – írta oldalán a PDSZ. Az Eduline felidézte: a PSZ és a PDSZ elfogadhatatlannak tartja a 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlékot.

https://eduline.hu/kozoktatas/20211208_Miert_nem_sztrajkolnak_meg_a_tanarok

 

Siralmas a gyógypedagógiai, pedagógiai asszisztensek fizetése

Van jövője a gyógypedagógiai asszisztenseknek? – tette fel Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő. Írásbeli válaszában Rétvári Bence államtitkár azt írta, a 2017-es, “átlagosan 10 százalékos” illetmény- vagy munkabéremelés javított a gyógypedagógiai asszisztensek helyzetén. Az oktatást segítők munkakörében egy asszisztensre 15 vagy 6 tanuló jut – tette hozzá. Az iskolákban és az óvodákban a pedagógiai asszisztensek fizetését a közalkalmazotti bértábla alapján számolják, az pedig tizenhárom éve nem változott, mindössze a minimálbér és a garantált bérminimum évi pár százalékos emelését követte. Egy heti negyven órát dolgozó pedagógiai asszisztens a garantált bérminimumot kapja, vagyis nettó 145 ezer forintot. A cikk felidézte: a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PSZ) hónapok óta tárgyal a minisztériummal, eddig sikertelenül.

https://eduline.hu/kozoktatas/20211208_pedagogiai_asszisztensek

 

Orbán Viktor kőbe véste a bérek további elértéktelenedését

A kormány minden jel szerint pontot tett a pedagógusbérekről szóló viták végére: megjelent a Magyar Közlönyben a pedagógusok bérpótlékának újraszámolására vonatkozó rendelet, amit Orbán Viktor miniszterelnök 10 százalékos, tanároknak és óvónőknek járó fizetésemelésként kommunikált a Facebookon, és a kormány aktuális kampányszlogenjével kommentált. A pedagógusbérek rendezését 2023-ra halasztotta. A cikk felidézte: a minap a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös közleményben a kormány etikátlan magatartásáról, a közoktatásban dolgozók megalázásáról írt. Bemutatta a PSZ kérdőíves felmérésének eredményét is: a megkérdezettek elutasították a 10 százalékot.

https://g7.hu/kozelet/20211208/orban-buszke-a-tanarfizetesek-emelesere-de-csak-kobe-veste-a-berek-tovabbi-elertektelenedeset/

 

Ha megválasztják a mostani kormányt, jöhet a nagyobb „bérrendezés”

A kormány háromszorosára növelte az alap- és a középfokú oktatási intézmények támogatását 2010 óta – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken. Soltész Miklós is azt is felidézte: a jövő évi 10 százalék után (ha ismét megválasztják a mostani kormányt) 2023-tól nagyobb bérrendezés jöhet.

https://www.origo.hu/itthon/20211208-soltesz-miklos-2010-ota-haromszorosara-novelte-a-kormany-az-iskolak-tamogatasat.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Az oltásvita csak az utolsó cseppek egyike a közoktatás keserű poharában

„Mondhatnám, hogy a szakadék felé száguld, de nem száguld sehova – a magyar közoktatás az összeomlás szélére sodródott. Először elnőiesedett, mostanra elöregedett, és lassan elnéptelenedik a pedagóguspálya. Lehet kutatni az okokat, lehet keresni a bűnbakokat, lehet egymásra ujjal mutogatni, ugyanoda lyukadunk ki: a bizalom, a tisztelet és a megbecsülés hiánya összeroppantja a pedagógustársadalmat, és vele együtt az oktatás egész rendszerét. A téma aktualitását az oltáskötelezettség adja.” Rab Krisztina írása.

https://szemlelek.net/kozoktatas/

 

Az állam erkölcsi kötelessége, hogy bevezesse a kötelező oltást

Örkény Antal szociológus elemző cikke.

https://qubit.hu/2021/12/08/az-allam-erkolcsi-kotelessege-hogy-bevezesse-a-kotelezo-oltast

 

Megnyílt a regisztrációs honlap az 5-11 éveseknek

December 8-án megnyílt a regisztrációs honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához is. Őket az erre kijelölt kórházi oltópontokon és a házi gyermekorvosoknál oltják majd. Néhány napon belül lehet majd időpontot is foglalni.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/megnyilt-regisztracios-honlap-az-5-11-eves-gyermekek-oltasahoz

 

Rossz állapotban van a fiatalok egy része a járvány, a digitális oktatás miatt

Az első iskolahét elképesztő volt, pánikrohammal, szorongásos rohammal érkeztek sorra a gyerekek – mondta az iskolakezdésről Tárnok Zsanett, a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulanciát fenntartó Vadaskert Alapítvány igazgatója. Az intézmény november végén közölte: nagyon leterhelt az akut ellátás, rengeteg önsértő gyerek érkezik a pszichiátriára. Szeptemberben a segítségre szorulók gyakorlatilag megrohamozták az intézményt, a tendencia azóta sem sokat csillapodott. Nagy károkat okozott, hogy a diákoktól elvárják a digitális oktatás után, hogy úgy teljesítsenek, mint korábban.

https://444.hu/2021/12/08/itt-naponta-megall-a-mento-de-van-olyan-amikor-ejszaka-ketto-harom-is-erkezik

 

december 9.

Egyetemistákkal pótolná a pedagógusokat a pécsi tankerület

A Pécsi Tankerületi Központ pedagógusok helyettesítésére megbízási szerződéssel alkalmazna olyan tanár szakos hallgatókat, akiknek az osztatlan tanárképzésben minimum öt lezárt félévük van és szakmódszertani kurzust is teljesítettek. A megbízás tanórák és/vagy délutáni foglalkozások megtartására szólna, legfeljebb heti 14 órában. A jelenlegi jogszabályok szerint csak az utolsó éves hallgató tarthat órát a mentortanár felügyeletével. Van már javaslat, hogy az utolsó évesek a hallgatói jogviszony fenntartása mellett is taníthassanak, de ez még csak tervezet – mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke az Indexnek. Szerinte a pécsi megoldással azt is kockáztatják, hogy a még nem kellően felkészült hallgató az esetleges kudarcok miatt a végén már nem is akar pedagógus lenni.  Jelezte: a tanárhiány az egész országot érinti.

https://index.hu/belfold/2021/12/09/tanarszakos-egyetemistakkal-potolna-a-pedagogusokat-a-pecsi-tankerulet/

 

Kifejezetten rossz a magyar fiatalok véleménye az oktatásról

Százból csak két 15-29 éves értékeli ötösre a magyar iskolarendszer színvonalát, 17 százalékuk négyest, 45 százalékuk pedig egyest vagy kettest adott – ilyen eredmények születtek egy friss ifjúságkutatásban. A „Magyar fiatalok 2021” tanulmányból kiderül: egyáltalán nem befolyásolja az oktatás színvonaláról alkotott véleményt az, hogy valaki még tanul vagy már kikerült az oktatási rendszerből. További részletek a felmérésben.

https://eduline.hu/kozoktatas/20211208_Mit_gondolnak_a_tizenevesek_az_oktatasrol

 

Emmi: magasabb Magyarországon a tanulói elégedettség az EU átlagánál

Magasabb Magyarországon a tanulói elégedettség az Európai Unió átlagánál – közölte az Emmi az Európai Bizottság “Education and Training Monitor 2021” kiadványa alapján. Magyarországon a tanulói elégedettség indexének értéke az 1-től 10-ig tartó skálán 7,12, vagyis meghaladja az Európai Unió átlagában mért 6,8-as értéket. Az elemzés pozitívumként emeli ki az iskolai testi és lelki egészségfejlesztés jogszabályban rögzítését, az iskolaőrség bevezetését is.

https://www.origo.hu/itthon/20211209-emmi-magasabb-magyarorszagon-a-tanuloi-elgedettseg-az-eu-atlagnal.html

 

Plusz egy év az oviban: utólag nem lehet kérelmezni a halasztást

Azok az óvodások, akik 2022. augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket, tankötelessé válnak, szeptemberben iskolába kell menniük. A szülők január 18-ig kérvényezhetik az Oktatási Hivatalnál a plusz egy év óvodát, vagyis az iskolakezdés halasztását. Aki lekési ezt a határidőt, annak a gyermeke 2022 őszén mindenképpen elkezdi az iskolát, erre hívta fel a figyelmet a Szülői Hang Közösség. https://eduline.hu/kozoktatas/20211208_hatevesek_plusz_egy_ovoda_hatarido_januar_18

 

Télen, tanítás alatt újít fel a tankerület egy XII. kerületi iskolát, be is áztak a tantermek

Szülők, diákok kálváriája a felújítás miatt, járvánnyal tetőzve.

https://telex.hu/belfold/2021/12/09/felujitas-altalanos-iskola-nemetvolgyi-ut-beazas-tel

 

Tornatanár mentette meg diákja életét Újpesten

Egy 17 éves fiú minden előzetes panasz nélkül esett össze egy újpesti gimnázium tornatermében. Az esetről az Országos Mentőszolgálat írt a Facebookon. A mentősök szerint hívták őket, majd a tornatanára megvizsgálta a fiút a mentésirányító segítségével. Nem sokkal később a fiú légzése összeomlott, így a tanár kezdte el az újraélesztést. Végül az idejében megkezdett mentés miatt stabil állapotban szállíthatták kórházba a diákot.

https://eduline.hu/kozoktatas/20211209_tornatanar_eletmentes

 

december 10.

Közeleg a határidő, december 15-e az oltás felvételére

A PSZ mellett a PDSZ is oltáspárti, a kötelező oltást viszont ellenzik, a PSZ például állandó tesztelést javasolt helyette. A diákok járnak rosszul, ha tanév közben elveszítik a tanáraikat, ráadásul át kell szervezni a szeptemberben kialakított órarendeket is. Közben a kormány legutóbbi adata szerint a pedagógusok 90-92 százaléka be van már oltva.

https://444.hu/2021/12/10/25-eve-tanit-most-allashirdeteseket-nez-mert-fel-az-oltas-mellekhatasaitol?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=25-eve-tanit-most-allashirdeteseket-nez-mert-fel-az-oltas-mellekhatasaitol

 

Itthon december 15-én kezdődik az 5-11 éves gyerekek oltása

Orbán Viktor kormányfő erről szokásos interjújában beszélt az állami rádióban. Hozzátette: a világ „legkomolyabb koponyái” mondják, hogy nem veszélyes a gyerekekre a koronavírus elleni védőoltás.

https://infostart.hu/belfold/2021/12/10/orban-viktor-december-15-en-kezdodik-a-12-ev-alattiak-oltasa

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X