Heti lapszemle 2021. november 19.

lapszemle

A kormány nem vonja vissza a kötelező oltásról szóló rendeletet, 10 százalékos emelést ajánl jövőre és cafetériával kecsegteti az oktatásban dolgozókat. A PSZ-PDSZ közös sztrájkbizottsága és az Emmi között megegyezés nincs, elégedetlenség, pedagógushiány van és még nagyobb lesz.

 

november 12.

December 15-éig kell magukat beoltatniuk a pedagógusoknak, ha dolgozni akarnak

A tankerületi központok kézbesítették az oktatási intézményeknek a kötelező oltásokról szóló tájékoztatót. A hvg.hu birtokába kerül levél szerint az első dózist december 15-ig kell beadatniuk maguknak az oltatlanoknak. Ha már oltva van a dolgozó, ezt igazolnia kell az intézmény vezetőjénél. Azt, aki nem oltatja be magát, fizetés nélküli szabadságra küldik, majd rá egy évre el is bocsáthatják. A cikk felidézte, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága azt is követeli: a kormány vonja vissza az állami intézményekben elrendelt, kötelező oltásról szóló rendelkezést, illetve azt, hogy a nem állami intézményekben a kötelező oltás bevezetéséről a munkáltatók határozzanak.

https://hvg.hu/itthon/20211112_december_15_kotelezo_oltas_pedagogusok

 

Horváth Péter: tragikus, ha az összes oltatlan tanár kiesik az oktatásól

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter szerint sok helyen már egyetlen pedagógus kiesése is súlyos gondot jelent. Az InfoRádió tud olyan kistelepülési iskoláról, ahol a tizenkét fős tanári karból mindössze hárman vannak beoltva, és miután megkapták a levelet, hogy kötelező az oltás minden pedagógusnak, hárman már fel is mondtak. Az óvodapedagógusokkal együtt 165-170 ezer pedagógus van, de ebben benne van minden intézmény, nemcsak az állami fenntartásúak (viszont a 90 százalékos átoltottsági adat és a rendelkezés is csak az állami óvodákra, iskolákra vonatkozik). Az állami fenntartásban dolgozók száma százezres nagyságrendű, ha a 10 százaléknyi kollégából, aki nem átoltott, egyik sem venné fel az oltást, az tragikus következményekkel járna szinte minden egyes régióban – mondta az NPK elnöke.

https://infostart.hu/belfold/2021/11/12/horvath-peter-tragikus-ha-az-osszes-oltatlan-tanar-kiesik-a-rendszerbol

 

november 13.

A kormány ismét megosztja a pedagógusokat az oltás miatt, ami a PSZ szerint nem fogadható el

A PSZ szerint nem egységes az oltásról szóló rendelkezés, hiszen az állami intézményekben dolgozóknak kötelező a koronavírus elleni védőoltás, az egyházi/alapítványi intézményekben nem. Egységes álláspontot kellene kialakítania a kormánynak, hogy ne legyenek ismét megoszthatók a pedagógusok – mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az ATV híradónak.

http://www.atv.hu/videok/video-20211113-atv-hirado-2021-11-131830

 

Fizetés nélkül maradnak az oltatlan tanárok

Egy pedagógus nem érti, miért kelloltatnia magát, ha átesett a koronavírus-fertőzésen és még mindig magas az ellenanyagszintje – mondta az RTL híradónak, jelezve: iskolájában 70 tanárból hatan nincsenek beoltva. Ha őket fizetés nélküli szabadságra küldik, vagy még több feladat hárul a kollégáira, vagy az iskola működése is bajba kerülhet. Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője reméli, a kormány átgondolja, hogy rendelkezése kivitelezhetetlen.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/koronavirus-vedooltas-nem-oltott-tanarok-fizetes-nelkuli-szabadsag

 

Úgy tarolja le az iskolákat a koronavírus, ahogy akarja

A koronavirus.gov.hu semmilyen adatot nem közöl az iskolák fertőzöttségéről. A Portfólió többször kérdezte a Nemzeti Népegészségügyi Központot, a Koronavírus Sajtóközpontot, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy hány intézményben van digitális oktatás, rendkívüli szünet, de nem kapott választ. Utoljára a harmadik hullámban voltak elérhető adatok az óvodákról és az iskolákról.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211113/ugy-tarolja-le-az-iskolakat-a-koronavirus-ahogy-akarja-510360

 

november 15.

Működésképtelenek lehetnek az iskolák, ha sok tanárt elküldenek, mert nem akarják oltatni magukat

A pedagógusok több mint 90 százaléka be van oltva, ami példamutató, de ha a maradék 10 százalék nem hajlandó beoltatni magát az állami intézményekben, több iskola működésképtelen lesz, a diákok nem kapják meg a minőségi oktatást – ezt is mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorának. Felvetette: vajon nem az volt a cél, hogy a tanárok az államiból az egyházi intézményekbe vándoroljanak, hiszen azokban nem kötelező az oltás? A PSZ-nek érdekvédelmi szervezetként ki kell állnia azok mellett, akik nem kapnak fizetést egy évig, majd el is küldhetők.

https://www.youtube.com/watch?v=rXfMFNHE1mI

 

Van olyan debreceni iskola, ahol a pedagógusok 99 százaléka oltott

A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium igazgatója, Aranyi Imre elmondta: a pedagógusok 99 százaléka felvette a vakcinát. Tapasztalatai szerint a diákokra jó hatással van a közösség, szeretnek iskolába járni. A digitális oktatás elsőre jó bulinak tűnt, de összességében sokkal hatékonyabb az osztálytermi tanulás.

https://index.hu/belfold/2021/11/15/iskolak-jarvany-intezkedesek-emmi/

 

Több vidéki gimnázium is szigorít, kötelező maszkot viselni

Több vidéki gimnáziumban és technikumban döntöttek a maszkhasználat bevezetése mellett. Van olyan intézmény, ahol egyelőre csak a külsős látogatókra vonatkozik az előírás, máshol a diákoknak egész nap viselniük kell a maszkot.

https://eduline.hu/kozoktatas/20211111_maszkhasznalat_videki_gimnazium

 

Szigorítanak az iskolák, egyelőre csak elvétve

Jelenleg az óvodai csoportok kevesebb mint 2, az iskolai osztályok nagyjából 1 százalékát érintik tanügyi intézkedések – közölte az Emmi. Bár ez az arány nagyon alacsony, az elmúlt hetekben több szakember és intézmény jelezte, hogy a gyerekek körében is egyre több a fertőzött.

https://index.hu/belfold/2021/11/15/iskolak-jarvany-intezkedesek-emmi/

 

Sokkal több szakszervezet szűnik meg, mint ahány alakul

Nem sikerül megállítani a szakszervezeti taglétszám csökkenését, sokkal több munkavállalói szervezet szűnik meg, mint ahány új alakul. A KSH tavaly 275 ezer 600 szakszervezeti tagot tartott nyilván, míg 2015-ben majdnem 329 ezren voltak, az ezredfordulón pedig elérte az egymilliót a taglétszám. A szakszervezeti konföderációk ennél valamivel magasabb tagsági adatokat mutatnak ki. Minél kisebb a dolgozói létszám egy munkahelyen, annál ritkább a szakszervezetek jelenléte – ez derült ki a Friedrich Ebert Stiftung egyik korábbi tanulmányából.

https://nepszava.hu/3137974_sokkal-tobb-szakszervezet-szunik-meg-mint-ahany-uj-alakul

 

november 16.

A magyar közoktatás napja (november 22.) alkalmából online vitafórumot szervez a PSZ

A fórumot a koronavírus-járvány miatt online tartjuk 2021. november 26-án. Nahalka István oktatáskutató előadását hallgathatják meg az érdeklődők. Ezeken a linkeken érhetők el a tudnivalók, a regisztráció lehetősége.

Honlap: https://pedagogusok.hu/esemeny/a-magyar-kozoktatas-napja-vitaforum/

Facebook: https://www.facebook.com/events/327646935358434/?ref=newsfeed

 

Kötelező oltás: baj lehet az oktatásban

Az állami intézmények oltatlan dolgozóinak november 15-ig kellett tájékoztatást kapniuk arról, hogy december 15-éig fel kell venniük a védőoltás első adagját. Azokat, akik a határidő leteltével sem oltatják magukat, nem küldik rögtön fizetés nélküli szabadságra, kapnak egy felhívást, hogy december végéig pótolják az elmaradt oltást – mondta a Népszavának a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Horváth Péter ennek ellenére is aggasztónak tartja a helyzetet, hiszen azok között, akik eddig megtagadták az oltást, feltehetőleg többen lesznek, akik azt kényszer hatására sem fogják vállalni. Lesz olyan iskola, óvoda, ahol nem tudják ellátni a feladatokat, ha néhány pedagógus kiesik. Az Emmi szerint a pedagógusok körében 90 százalékos az átoltottság. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás úgy véli, 3-5 százalék között lesz azok aránya, akik el fogják utasítani az oltást, ami több ezer tanárt jelent. Szerinte azok, akik megtagadják az oltást, a kormány járványügyi intézkedéseivel szemben is bizalmatlanok, miután nem volt világos kommunikáció, elmaradtak az egyértelmű adatok az oltások hatékonyságáról és biztonságosságáról.

https://nepszava.hu/3138105_kotelezo-oltas-baj-lehet-az-oktatasban

 

Több ezer pedagógus távozhat a kötelező oltás miatt

Már most 12 ezer pedagógus hiányzik, de további 8000 pedagógus eshet ki az állami iskolákból a kötelező oltás miatt – így számol a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke. Totyik Tamás szerint a távozók munkája azokra hárul, akik maradnak, tovább nehezítve a pedagógushiányt. Az Inforádiónak nyilatkozott, kitérve a járványra is.

(Rövidebb változat)

https://infostart.hu/belfold/2021/11/16/kotelezo-oltas-a-kozoktatas-osszeomlasara-figyelmeztetnek-a-szakszervezetek

 (Hosszabb változat)

https://www.youtube.com/watch?v=HdujdgpnIRE

 

A pedagógus szakszervezetek szerint diszkriminatívak a rendelkezések az oltásról

A pedagógusok bizalmatlanok a kormánnyal szemben – mondta a PSZ alelnöke, Totyik Tamás a Szeged TV-nek, hiszen miközben a kötelező oltásról döntött, a járványban tömeges rendezvényre utaztatják a vidéki iskolásokat, akár oltatlanokat is, a pedagógusokat pedig továbbképzésre küldik.

https://www.youtube.com/watch?v=d5XFW2eoWQ8

 

A PSZ nem adja nevét ahhoz, hogy utcára lökjék a pedagógusokat

December 15-éig minden pedagógusnak be kell oltatnia magát, különben fizetés nélküli szabadságra küldhetik. Kiesésük sok helyen óriási gondot okozna, de az Emmi nem számít működési zavarra. „Van olyan iskola, ahonnan 10-12 tanár kieséséről érkezett hír, és nem is hátrányos helyzetű településről van szó, hanem a főváros környékéről” – mondta Totyik Tamás a 24.hu-nak. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint várhatóan százas nagyságrendben lesznek olyan intézmények, ahol iskolák közötti munkaerő-átcsoportosításra lehet szükség. Bár a PSZ oltáspárti, szakszervezetként nem teheti meg, hogy nevét adja egy olyan jogszabályhoz, melynek következtében embereket utcára löknek, még akkor sem, ha nem ért egyet az oltást megtagadókkal. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter is úgy véli, nehéz lesz felvenni pedagógusokat a most esetleg fizetés nélküli szabadságra küldöttek helyett: nem állnak sorban a munkáért az iskolák előtt.

https://24.hu/belfold/2021/11/16/pedagogusok-kotelezo-oltas/

 

Nem tűnik túl magasnak az oltást elutasítók száma, de a kevés kieső is nagy gondot okozhat az iskolákban

Ha egy iskolában 60 százalékos az átoltottság, akkor is ellehetetlenül az intézmény, ha az oltatlan pedagógusok fele a kötelezés hatására végül mégis felveszi a vakcinát, hiszen az ott tanítók húsz százaléka ekkor is kiesik. Nincs ennyi tartalék – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) is csak becslése van arról, hány pedagógus eshet ki a kötelező oltás visszautasítása miatt. Az általa becsült három százalékos arány körülbelül 3000 pedagógust jelentene, mivel az állami oktatási-nevelési intézményekben körülbelül 100 ezer pedagógus dolgozik. Totyik Tamás alelnök azt mondta: a PSZ oltáspárti, év elején mindent megtett, hogy mielőbb oltsák a pedagógusokat, az oktatásban dolgozókat, de továbbra sem ért egyet azzal, hogy ellehetetlenítsék az állami pedagógusok megélhetését, ha elutasítják a vakcinát. Nem érti, miért tesznek különbséget állami és egyházi intézményekben dolgozó pedagógusok között. Nyilatkozat a Magyar Hangnak.

https://hang.hu/belfold/nincs-tartalek-a-rendszerben-133394

 

Egy iskolaigazgató közölte: oltás van, vírus nincs

A Qubithez érkező olvasói levelek megerősítették: az iskolákban nincs egységes járványügyi szabályozás, minden az intézményvezetők elővigyázatosságán múlik.  A cikk felidézte Totyik Tamás, a PSZ alelnöke minapi nyilatkozatát is: a tantermen kívüli oktatás elrendelését nemcsak az nehezíti, hogy az intézményvezetők nem dönthetnek saját hatáskörben, hanem az Emmi hozzáállása is. Az iskolaigazgatók felsőbb utasításra kénytelenek ahhoz a hivatalos irányvonalhoz igazodni, miszerint Magyarország a világjárvány ellen elsősorban oltással védekezik. Nem tudni, hogy azokon az évfolyamokon, ahol a diákok nem kaphatnak oltást, miért kell napokig tartó hivatali útvonalakat bejárni ahhoz, hogy egy-két gyermek igazolt megbetegedése után a többieket átmenetileg a biztonságosabb online térbe tereljék át.

https://qubit.hu/2021/11/16/az-iskolaigazgato-kozolte-oltas-van-virus-nincs

 

Emmi: a pedagógusok átoltottsága 90 százalékos, a tárca nem számít működési zavarra

„A pedagógusok átoltottsága már eddig is közel 90 százalékos. A jogszabálynak megfelelően az állami alkalmazásban álló pedagógusoktól elvárt az oltás felvétele, hiszen naponta közösségben vannak, gyermekek között, sok emberrel: gyerekekkel és szülőkkel is találkoznak” – reagált az Emmi sajtóosztálya az atv.hu portálnak. Azzal indokolták a pedagógusok kötelező oltását, hogy „mind saját, mind mások egészsége és az oktatás zavartalansága szempontjából fontos, hogy védettek legyenek. Az első oltás felvételére december 15-ig van lehetőségük.”

http://www.atv.hu/belfold/20211116-valaszolt-az-emmi-a-pedagogusok-atoltottsaga-90-szazalekos-a-tarca-nem-szamit-mukodesi-zavarra/hirkereso

 

Mohácson demonstrációt szerveznek a kötelező oltás ellen

A pedagógusok többsége már megkapta a kötelező oltásról szóló levelét, ezután döntött úgy több mohácsi tanár is, hogy demonstrációt szervez. A naphire.hu információi szerint a rendezvényre a két nagy pedagógus szakszervezetet is meghívták, azóta pedig több egészségügyi dolgozó, illetve más, a védettséget elváró cégek alkalmazottai is jelezték, részt szeretnének venni a demonstráción.

https://www.naphire.hu/betelt-a-pohar-a-mohacsi-tanaroknal-demonstraciot-szerveznek-a-kotelezo-oltas-ellen/

 

Könnyítések az egyetemi felvételihez

Tovább puhított az egyetemi-főiskolai felvételi szabályain a kormány: a diplomások mellett idén már a felsőoktatási szakképzést végzettek is „felmentést” kaptak a kötelező emelt szintű érettségi alól. A könnyítés jól jön azoknak a középiskolásoknak, akik nem érzik magukat elég felkészültnek a nehezebb, de több pontot érő emelt vizsgához, vagy érettségi eredményük alapján nem kerülhetnének be a kiválasztott alapszakra. Ha vállalják a kétéves kitérőt, végül az alapszakos diploma is meglehet.

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20211115_felsooktatasi_szakkepzesek_nem_kell_emelt_szintu_erettsegi

 

november 17.

A PSZ szerint a kormány nem gondolta át, mi lesz rendelkezései következménye

A PSZ a PDSZ-szel együtt a sztrájkbizottságban is követeli: a kormány vonja vissza a kötelező oltásról – mondta a PSZ alelnöke, Totyik Tamás a Klubrádió Szolidaritás c. műsorának. Feltette kérdéseit: pl. miért nem pozitív diszkriminációval ösztönzik az oltatlan pedagógusokat a vakcina felvételére. Jelezte azt is: megosztó módon hoztak rendelkezéseket, azok nem mindenkire egységesen vonatkoznak. Szerinte a kormány sok kérdést nem tisztázott, miközben erősödik a járvány, ráadásul iskolások tömegét utaztatják a fővárosba, pedagógusoknak továbbképzést tartanak. Tisztázta azt is: év elején keményen küzdött a PSZ, hogy oltsák az oktatásban dolgozókat, de egy szakszervezet nem adhatja nevét ahhoz, hogy megélhetés nélkül, utcán maradjanak az oltást elutasító tanárok. Még akkor is mellettük áll a PSZ, ha nem ért egyet velük.

https://www.youtube.com/watch?v=4I6WkKPhpiU

 

Van iskola, ahol bedőlhet az oktatás a kötelező oltás miatt

Felmérést indított a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatásban dolgozók átoltottságáról. Nagy Erzsébet választmányi tag az Indexnek elmondta: eddig kétszáz intézmény jelzett vissza, ezek alapján nyolcezer pedagógusból ezerötszáz nincs beoltva. Van olyan nagyvárosi két tannyelvű iskola, ahol egy angoltanár sincs beoltva, így ott az oktatás teljes egészében bedőlhet. Eközben az oltatlan pedagógusok álláskeresésbe kezdtek; januártól olyan intézménybe mennének, ahol nem várják el az oltást. Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke korábban az Indexnek jelezte, már most tizenkétezer pedagógus hiányzik az oktatásból. A kötelező oltás miatt ismét ezrek távozhatnak, a maradókra még a mostaninál is nagyobb teher hárulhat.

https://index.hu/belfold/2021/11/17/kotelezo-oltas-pedagogusok-felmeres-pdsz/

A PDSZ belső felmérést végzett a pedagógusok átoltottságáról: 217 intézmény adatai alapján 8732 tanügyi dolgozót köteleztek oltásra, és csaknem 19 százalékuk -1637 személy – nem vállalja az oltást.

https://24.hu/belfold/2021/11/17/koronavirus-oltas-vakcina-kotelezo-iskola-pdsz-az-oltatlan-tanarok-otode-nem-akar-vakcinat/#

 

Áder János: emberek, térjetek már észhez!

A köztársasági elnököt arról faggatta a Népszava: nem tartaná-e szükségesnek, hogy az eddigieknél többször üzenjen az embereknek a súlyos járványban. Áder János emlékeztetett: friss hír, hogy egy, az oltást megtagadó magyar család minden tagja kórházba került, az apa meghalt, az anya életveszélyben, az pedig kérdéses, a gyerekek túlélik-e. Ennél nem is lehetne egyértelműbb bizonyíték, hogy azt mondhassuk, emberek, térjetek már észhez, még elkerülhetitek az ilyen tragédiát, hiszen van oltóanyag, ingyen van, választani is lehet, sorban állni sem kell – fogalmazott az államfő.

https://nepszava.hu/3138215_ader-emberek-terjetek-mar-eszhez

 

Magyarországon alig létezik magániskolai szektor

A magániskolák sokszor annak ellenére kerülnek a figyelem középpontjába, hogy a csaknem 730 ezer magyarországi általános iskolás csupán 3 százaléka, 22 ezer tanuló jár az iskolák mindössze 6 százalékát kitevő 154 olyan általános iskolába, amelynek fenntartója nem az állam és nem az egyház. Ha az óvodákat és a középiskolákat is belevennénk, akkor ez a szám azért magasabb.

https://qubit.hu/2021/11/17/magyarorszagon-alig-letezik-a-maganiskolai-szektor-az-elitizmusa-miatt-megis-nagy-feltunest-kelt

 

2022 nyarán elindulnak a kéthetes külföldi nyelvtanfolyamok

A jövő évben lesz külföldi nyelvtanulási program, a tervek szerint a támogatásban részesülő diákok 2022 nyarán utazhatnának. A programban a 9. évfolyamos gimnáziumi, szakgimnáziumi és technikumi, valamint a 11. évfolyamos gimnáziumi és szakgimnáziumi, továbbá a technikumi 11. vagy választható jelleggel a 12. évfolyamos diákok vehetnek részt.

https://eduline.hu/nyelvtanulas/20211117_2022_nyaran_tenyleg_elindulnak_a_kethetes_kulfoldi_nyelvtanfolyamok_februartol_lehet_palyazni

 

november 18.

Két hét múlva tárgyal újra a PSZ-PDSZ sztrájkbizottsága és az Emmi

A 2021. november 18-ára kitűzött, eredményt nem hozó sztrájkbizottsági tárgyalásról a Facebookon számoltak be néhány percben a PSZ és a PDSZ vezetői. Folytatás december elején.

https://www.facebook.com/pedagogusok.szakszervezete

 

10 százalék, cafetéria: ez a kormány ajánlata, az oltásról szóló rendeleteket nem vonja vissza

Nem tekinti tárgyalási alapnak az Emmi a pedagógus szakszervezetek közös sztrájkbizottságának azt a követelését, amelyben a koronavírus elleni kötelező védőoltásról szóló rendeletek visszavonását kérték. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) képviselői egyeztettek az Emmi helyettes államtitkárával, Kisfaludy Lászlóval, aki – Szabó Zsuzsa PSZ-elnök elmondása szerint – azzal utasította vissza követelésüket, hogy a két érdekképviselet csak az oktatással kapcsolatban fogalmazhat meg követeléseket. Egyeztettek arról is, hogy egy esetleges pedagógussztrájk esetén kell-e az iskolákban felügyeletet biztosítani. A szakszervezetek szerint nem, hiszen erre nincs törvényi előírás. Az Emmi ugyanakkor ezt sem fogadta el, igaz, megígérték, hogy még „értelmezik” a kérdést. A PDSZ választmányi tagja, Nagy Erzsébet arról számolt be: a kormány továbbra is csak a már bejelentett 10 százalékos emelést tudja ígérni. A munkaterhek csökkentésével kapcsolatban az Emmi azt tudta ajánlani, hogy a tanárok heti kötelező óraszámának felső határát 26-ról 24 órára csökkenthetik a következő tanévtől. Emellett évi 200 ezer forint értékű SZÉP-kártyát adnának az oktatásban dolgozóknak, a megbízási szerződéssel foglalkoztatottaknak pedig, amennyiben heti hét órát teljesítenek, 100 ezer forint pénzbeli juttatást adnának, de csak akkor, ha PSZ és a PDSZ elfogadja a fent leírtakat. A következő tárgyalást két hét múlva tartják. A Népszava beszámolója a Facebookon közvetített bejelentkezés alapján készült.

https://nepszava.hu/3138409_oktatas-marad-a-kotelezo-oltasrendelet

 

Az Emmi nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy megszüntetnék a pedagógusok közalkalmazotti státuszát

A PSZ a sztrájktárgyaláson szembesítette az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárgyalóját, Kisfaludy László helyettes államtitkárt Pósán László kormánypárti képviselő szavaival. Totyik Tamás, PSZ alelnöke a tárgyalást követően a Debrecinernek elmondta: Kisfaludy László szerint Pósán László semmilyen szerepet nem játszik a kérdésben, mivel nem tagja a kormánynak. Azt ugyanakkor (az alelnök elmondása szerint) Kisfaludy László nem cáfolta – bár nem is erősítette meg -, hogy kormányzati szándék a köznevelésben dolgozó pedagógusok kivezetése a közalkalmazotti státusz alól. Ami a sztrájkköveteléseket illeti, elhangzott: a kormány több terven is dolgozik, elképzeléseik között van például, hogy hosszú távon a pedagógusbéreket a diplomás átlagbérek 80 százalékáig zárkóztassák fel. A portál csatolta a tárgyalások után készült Facebook-bejelentkezést is.

https://www.debreciner.hu/cikk/7324_posan_nem_jatszik_szerepet_a_kerdesben_az_emmi_nem_a

 

Mit tervez a kormány a közalkalmazottakkal?

A Fidesz országgyűlési képviselője, Pósán László a debreceni önkormányzati médiában arról beszélt: végig kellene gondolni, van-e értelme annak, hogy a pedagógusok egy része még mindig közalkalmazotti státuszban dolgozik, esetükben ugyanis nem lehet elismerni az egyéni teljesítményeket. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Debreciner.hu kérésére reagált a kormánypárti képviselő kijelentéseire: úgy látja, a kormány arra készül, hogy a közalkalmazottakat a Munka törvénykönyvének hatálya alá helyezze, ami jóval kevesebb védelmet jelent majd. Írását teljes terjedelmében közölte a portál.

https://www.debreciner.hu/cikk/7320_posan_laszlo_totyik_tamas_debreciner

 

A kormány szerint nem lesz működésképtelen az oktatás a kötelező oltás miatt

Arról, hogy a PDSZ felmérése szerint több száz pedagógus nem szeretné beoltatni magát, Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón azt mondta, hogy „ne ellenzékként”, hanem a kormány szövetségeseként viselkedjenek a pedagógus szakszervezetek, majd elmondta, növelni kell a beoltott pedagógusok számát. A minisztert arról is kérdezték: a kötelező oltás súlyosbítaná-e a tanárhiányt, és növeli-e annak kockázatát, hogy az oktatási intézmények működésképtelenné válnak, erre Gulyás Gergely úgy válaszolt, hogy „nyilván ez a veszély nem áll fenn”. November 20-tól zárt térben kötelező a maszk viselése, az iskolákban az igazgatók döntenek, elrendelik-e használatát vagy sem.

https://merce.hu/2021/11/18/kormanyinfo-zart-terben-kotelezo-lesz-a-maszkviseles/

 

A kötelező oltás ellen tüntettek Mohácson

Pedagógusok és más iskolai dolgozók gyűlést szerveztek Mohácson a kötelező oltásra vonatkozó rendelet miatt. A tüntetésen több mint százan vettek részt. A demonstrációt a környékbeli iskolák dolgozói kezdték szervezni, elsősorban oltatlanok, de több oltott tanár, tanító is csatlakozott hozzájuk, akik aggódnak a szigorítás miatt kiesők helyettesítésével járó sokkal több munka miatt.

https://merce.hu/2021/11/18/ez-a-rendelet-nonszensz-ez-a-rendelet-orultseg-a-kotelezo-oltas-ellen-tuntettek-pedagogusok-mohacson/

 

Ingyen laptoppal, ösztöndíjjal is harcolnak a tanárhiány ellen

Az utóbbi években az egyetemek és a főiskolák is saját bőrükön kezdték érezni a tanári, tanítói, óvodapedagógusi pálya csökkenő népszerűségét, ezért több felsőoktatási intézmény ösztöndíjjal és egyéb támogatásokkal csábítja tanárszakokra a jelentkezőket. A cikk felidézte: a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint jelenleg körülbelül 12 ezer főállású pedagógus hiányzik, de a nyugdíjazások és a pályaelhagyás miatt a következő öt évben körülbelül 22 ezer fővel csökken a létszám. Évente 5-6 ezren végeznek pedagógusszakon, de közülük mindössze alig háromezren helyezkednek el iskolában, óvodában. „Már annak is örülünk, ha két év múlva a pályakezdők fele még iskolában, óvodában dolgozik. A saját diákjaim közül azok, akik tanárok lettek, már otthagyták a pályát” – mondta korábban Neubauer Tamás, PSZ Győr-Moson-Sopron megyei elnöke az Eduline-nak.

https://eduline.hu/felsooktatas/20211117_tanarszak_osztondijak_egyetemek_hiany

 

Terjed a fertőzés az iskolákban, az iskoláknak kellene dönteniük az oktatás formájáról

A kormány a karanténra vonatkozó szabályokon szigorított: az iskoláknak tanévkezdéskor kiküldött intézkedési tervben még az állt, hogy bárki, aki megkapta a védőoltást vagy az elmúlt hat hónapban átesett a koronavírus-fertőzésen, nem minősül kontaktszemélynek  és karanténkötelezettség sem vonatkozik rá. Most már az igazolt fertőzöttekre akkor is érvényes a tíznapos karantén, ha megkapták a védőoltást. Sok tanár, diák és szülő emellett az iskolák kezébe adná a döntési jogot abban is, áttérnek-e online oktatásra. Az ADOM Diákmozgalom szerint a leghatékonyabban a személyes találkozások visszaszorításával lehet lassítani a járvány terjedését. Petícióban azt kérik, legyen lehetőség újra online oktatni.

https://eduline.hu/kozoktatas/20211118_iskolai_intezkedes_online_oktatas

 

Vészhelyzet egy tihanyi óvodában a járvány miatt

Négy dolgozó karanténba került a koronavírus-járvány miatt egy tihanyi óvoda konyháján – derült ki a település polgármesterének Facebook-posztjából. Tósoki Imre szerint felmerült, hogy be kell zárni a konyhát, de ezt végül sikerült elkerülni az egészséges kollégák, a falugondnoksági dolgozók és egy beugró segítségének köszönhetően. Ha nem lett volna megoldás, akadozhatott volna a településen az óvodai, az iskolai és a nyugdíjasétkeztetés a következő 10 napban.

https://hvg.hu/itthon/20211118_koronavirus_veszhelyzet_tihany_ovoda?s=hk

 

Mi lesz a gyerekekkel, diákokkal, ha sok óvónő, tanár beteg?

Drámaian növekszik a fertőzöttek száma, sok tanító, óvónő is megbetegedett, noha a tömeges oltási kampányban a pedagógusok zöme már a második oltását is megkapta. A szülői csoportokban kérdezik: mi lesz a gyerekekkel, ha az óvónőkről, tanítókról, gondozónőkről kiderül, hogy covidosak, és hazaküldik 10 napra a gyereket. A Blikk feltette kérdéseit a Klebelsberg Központnak is: milyen ügyeleti-helyettesítési rendben kívánják megoldani az alsó tagozatos gyerekek felügyeletét, bevonnak-e esetleg végzős főiskolásokat, ha az iskolákból már több tanító hiányzik, illetve kidolgozták-e az erre vonatkozó túlóra-elszámolást. Mindez fontos lenne, hiszen már a covid-hiányzások nélkül is elég jelentős az oktatásban a munkaerőhiány. Válasz még nem érkezett.

https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/koronavirus-iskola-ovoda-tanito-karanten-szabadsag/jwr1py5?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

 

november 19.

Jó lenne tisztán látni az oktatásban beoltottak számát, bár még mindig a társadalmi átlagot jóval meghaladóan oltakoztak

A kormány által közölt számok között van eltérés, eddig Maruzsa Zoltán államtitkár, illetve az Emmi azt mondta: a pedagógusok több mint 90 százaléka kapott oltást, Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón 86-87 százalékról beszélt, jelezte az ATV Start c. műsorában Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke. Szó volt arról is, hogy Mohácson tüntettek a pedagógusok kötelező oltása ellen. Erről az elnök azt mondta: sok olyan tanár is részt vett a demonstráción, aki már megkapta az oltást, de ha a még oltatlanok nem akarják felvenni a vakcinát és elhagyják a pályát, a maradókra még nagyobb teher hárul, miközben így is nagy a tanárhiány. Mindezek miatt a diákok érdekei sérülnek, nem kapják meg a minőségi oktatást, a szaktanári ellátást, amihez joguk van.

http://www.atv.hu/videok/video-20211119-kikerik-maguknak-a-kotelezo-oltast-a-pedagogusok

 

Megjelent a kormány rendelete a maszkhasználatról, az iskolákban az igazgató dönt

Megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely pontosítja és részletesen szabályozza a Gulyás Gergely miniszter által csütörtökön bejelentett járványügyi intézkedéseket. Zárt terekben ismét kötelező lesz a maszk, az 500 főnél nagyobb rendezvényeket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a harmadik oltás. A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló módosított kormányrendelet előírja: „a bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, szolgáltató, a köznevelési intézmény, illetve a szakképző intézmény vezetője, valamint a felsőoktatási intézmény rektora határozza meg a vezetése alatt álló intézmény területén a maszkviselés szabályait, azzal, hogy a maszkot bárki jogosult használni, és a maszkhasználat senki számára sem tiltható meg.”

https://nepszava.hu/3138441_megjelent-a-kormany-maszkrendelete

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X