Heti lapszemle 2021. augusztus 27.

lapszemle

A Pedagógusok Szakszervezete petíciót indított a bérek emeléséért, több ezren már aláírták. A PSZ követeli, hogy szeptembertől emeljék a béreket, különösen a pályakezdők vannak megalázó helyzetben. Ősztől jelenléti oktatás lesz, szakszervezetünk szerint súlyos tanárhiánnyal. Példák az ország minden részéből sorolhatók, miként ez kiderül a lapszemléből.

 

augusztus 19.

Elég! A PSZ petíciót indított a bérek emeléséért

„Elég a ki nem fizetett túlórákból, az ingyenes helyettesítésből!” A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) petícióban követeli egyebek mellett, hogy a pedagógusok bérét 2021 szeptemberétől a mindenkori minimálbérhez igazítsák!

https://pedagogusok.hu/

 

A TASZ szerint jogsértő adatkezelésre utasítja az igazgatókat a miniszter

Az emberi erőforrások minisztere körlevélben utasította az iskolavezetőket, hogy mérjék fel a 12. életévüket betöltött tanulók iskolai COVID-oltása iránti igényeket. A felméréshez a miniszter egy „jelentkezési lapot” is közreadott, amelyet az iskoláknak valamennyi szülővel ki kell töltetniük, sőt a kitöltött jelentkezési lapot a tanulók személyi aktájához kell csatolniuk. Ha az iskolavezetők követik a miniszter utasításait, nemcsak a szülők oltás iránti igényeit mérik fel, hanem név szerint feltérképezik a tanulók átoltottságát. Ennek az adatkezelésnek jelenleg nincs sem jogalapja, sem pedig legitim célja, ezért sérti a tanulók és a szülők személyes adatai védelméhez fűződő alapvető jogát. A jogsérelem miatt a TASZ az adatvédelmi hatósághoz fordul.

https://tasz.hu/cikkek/jogserto-adatkezelesre-utasitja-az-iskolaigazgatokat-a-miniszter

 

augusztus 20.

Látlelet az oktatásról

A Hírklikk cikke a pedagógushiányra sorolt számos példát, idézve a PSZ véleményét is, miszerint 12 ezer főállású pedagógus hiányzik az oktatásból. „Egy budapesti apuka, aki maga is pedagógus, azt mondja, nyelvtanárnak már egyre több helyen felvesznek olyanokat, akiknek nincs pedagógusképzettségük, pusztán egy-két évig külföldön dolgoztak, és így valamennyire ismerik a nyelvet – ha tanítani nem is biztos, hogy tudják. Aki hajlandó a rendkívül alacsony bérért, és a megalázó munkafeltételek mellett beállni tanítani, azt már fölveszik. Megtalálják a törvényi kiskapukat hozzá.”

https://hirklikk.hu/kozelet/latlelet-az-oktatasrol/385806

 

augusztus 21.

Drága tűzijáték és nemzeti valóság: alacsony fizetések az oktatásban

„Az ARC Facebook oldala osztotta meg a Pedagógusok Szakszervezetétől kapott fotót, melyen három pedagógus mutatja fel a papírt, melyre a tanult és ledolgozott évek száma látható, emellett pedig az, hogy mennyi pénzt keresnek jelenleg. Átlagosan 4 év egyetem és 4-5 év munkatapasztalat után egyikőjük fizetése sem üti meg a 155 ezer forintot”.

https://noizz.hu/szagos/elkeseritoen-alacsony-fizetesukkel-hivtak-fel-a-figyelmet-a-pedagogusok-a-20-i/kjfcsj4

 

Gulyás Gergely: az oktatásban nincs szükség korlátozásokra

A koronavírus-járvány negyedik hulláma Nyugat-Európában elindult, Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Gulyás Gergely hangsúlyozta, továbbra is az oltás a vírus elleni egyetlen hatékony védekezési eszköz, ezért mindenkit arra kért, oltassa be magát. Szerinte az oktatásban és a munkahelyeken sincs szükség korlátozásokra.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/gulyas-gergely-negyedik-hullam-magyarorszagra-megerkezik

 

augusztus 22.

CKP: felkészült a kormány a negyedik hullámra?

Hamarosan kezdődik az iskola. Bár járványügyi szakértők szerint ez nagyban hozzájárulhat a negyedik hullámhoz, az iskolakezdést megelőzően idén sem történtek intézkedések sem a veszély enyhítésére, sem az esetlegesen szükségessé váló korlátozások megismertetésére, sem a – remélhetőleg csak korlátozottan szükséges – online oktatás segítésére. A Civil Közoktatási Platform levélben fordult kérdéseivel Maruzsa Zoltán államtitkárhoz.

http://ckpinfo.hu/2021/08/22/iskolakezdes-felkeszult-az-oktatasiranyitas-a-negyedik-hullamra/

 

Óriási szerencse kellene, hogy iskolakezdés után ne robbanjon be a járvány

A hazai helyzetet nem könnyű megítélni, hiszen legközelebb csak augusztus 23-án lesznek új járványadatok. De ezekben az augusztus 20-i tömegrendezvények esetleges hatása még nem látszik, ahhoz egy-két hétnek el kell telnie. A tavalyi adatok alapján erős a gyanú, hogy a tömegeket megmozgató, akkor négynapos hétvége hozzájárulhatott a járvány ismételt felfutásához. Idén persze jelentős különbség, hogy a lakosság csaknem 57 százalékát már kétszer beoltották. A következő hetekben lesz még néhány nagyszabású esemény (például a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus vagy a vadászati világkiállítás), ám az iskolakezdés tűnik a legnagyobb kockázatnak.

https://g7.hu/kozelet/20210822/oriasi-szerencse-kene-ahhoz-hogy-az-iskolakezdes-utan-ne-fusson-fel-a-jarvany/

 

augusztus 23.

A 12 éven felüli regisztráltak 83 százalékát már beoltották

A 12-17 éves korosztályból a regisztráltak 83 százaléka megkapta a koronavírus elleni védőoltást – írta koronavirus.gov.hu. A szülők június óta tudják regisztrálni gyermekeiket. A 12-17 éves korosztályban eddig 201 ezren regisztráltak oltásra és 167 ezren már meg is kapták azt. Emellett augusztus 30. és 31., valamint szeptember 2. és 3. napokon az iskolákban is lesz oltási akció. A szülők az iskolától kapnak tájékoztatást és augusztus 25-ig vissza kell jelezniük: kérik vagy sem gyermeküknek az oltást.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/az-iskolakezdesre-az-iskolakban-lesz-oltasi-akcio12

 

Jövő héten oltási kampány indul Debrecenben is: oltóközpontban oltanak

Debrecenben hat-hét központban oltják a 12 évesnél idősebbeket. „Minden szülőt kérek, gondolják át, hiszen négy napon lesz lehetőség beadatni az oltást a gyermekeiknek” – mondta Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója. A jövő héten hétfőn, kedden, valamint csütörtökön és pénteken fogadják a gyerekeket a kijelölt oltóközpontban.

https://www.dehir.hu/debrecen/debrecenben-mar-keszulnek-az-iskolai-oltasra/2021/08/23/

 

Újpesti kétségek az iskolai oltással kapcsolatban

Az újpesti szakrendelő vezetője levelet írt az országos tisztifőorvosnak. A Mandiner birtokába jutott levélben az igazgató kétségbe vonta az iskolákban történő oltási kampány kivitelezhetőségét, javasolva, az oktatási intézmények helyett a szakrendelőben, az iskolaorvosok és iskolavédőnők bevonásával történjen a fiatalok oltása. A levélből kiderül az is: 15 iskolaorvos vállalja az oltások beadását, ha a szakrendelő biztosítja a szükséges feltételeket.

https://mandiner.hu/cikk/20210819_ketsegei_vannak_az_ujpesti_baloldalnak_hogy_sikeres_lehet_e_a_fiatalok_iskolai_oltasi_programja

 

Balog Zoltán: az államot kötelezi, hogy a gyermek…

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke (volt miniszter) Kunszentmiklóson az Áldás Református Óvodát üdvözölve azt mondta: szerinte nagyon helyes, hogy a magyar törvényhozás kimondta, hogy a szülők joga és felelőssége a gyermekek nevelése. A Kunszentmiklósi Református Egyházközség által alapított, 3 csoportos modern óvodában 75 új hely létesül. A beruházás várhatóan április végére készül el, így ott jövő ősszel kezdhetik meg a munkát.

https://hvg.hu/elet/20210823_Balog_Zoltan_Az_allamot_kotelezi_hogy_a_gyerek_Isten_ajandeka?s=hk

 

augusztus 24.

Páros interjú tanévkezdés előtt az NPK és a PSZ elnökével

Milyen változásokhoz vezet az iskolákban a nyáron elfogadott gyermekvédelmi törvény? Lesz-e digitális oktatás? A lehetséges forgatókönyvekről Szabó Zsuzsát, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnökét, valamint Horváth Pétert, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnökét kérdezte az Index. A párhuzamos interjúban szó volt az oktatásban dolgozók alacsony béréről, a tanárhiányról, a digitális oktatás tapasztalatairól.

https://index.hu/belfold/2021/08/24/tanevkezdes-jarvany-pedagogus-interju/

 

Az iskolák nem kaptak útmutatót, mit kell tenniük a járvány újabb hullámában

Az oktatási intézmények nem kaptak tájékoztatót az óvintézkedésekről, senki nem tudja, hogy a régi szabályok még érvényesek-e vagy újak lesznek szeptembertől – erről Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke beszélt az RTL Fókusz műsorának. Jelezte azt is: a 12-17 éves korosztályból kevesen kaptak oltást, ezért is kellett volna a kormánynak oltást népszerűsítő kampányt indítania. Ami pedig a digitális oktatást illeti: nem ismeretes, annak milyen hatása volt, erről nem készült elemzés.

https://rtl.hu/rtlklub/fokusz/az-idei-iskolakezdest-is-bearnyekolhatja-a-koronavirus

 

Jelenléti oktatásra készül a kormány, önállóságot is kapnak az intézmények a döntésekhez

Jelenléti oktatásra készül a kormány az új tanévben, mert a koronavírus-járvány ezt lehetővé teszi – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin felidézte, hogy jövő hétfőn és kedden, valamint csütörtökön és pénteken kampányszerű oltást szerveznek a köznevelési intézményben tanuló 12 év felettieknek. Arra a kérdésre, hogy az iskolák kapnak-e iránymutatást a járvány elleni védekezéshez, úgy válaszolt: lesz iránymutatás, de szabadságot szeretnének adni az intézményeknek, hogy bevezethessenek szigorúbb szabályokat, ha indokoltnak látják. Az előző tanévhez hasonlóan előfordulhat, hogy osztályokat karanténba küldenek, ha szükséges – tette hozzá.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/novak-katalin-jelenleti-oktatasra-keszul-kormany-az-uj-tanevben

 

Az NPK elnöke abban bízik, hogy a be nem oltott iskolások kedvet kapnak a többiektől

Nyomást senkire sem szabad gyakorolni, ideális esetben a gyerekek és szüleik rájönnek arra, hogy csak az oltás véd a koronavírus súlyos szövődményeitől, illetve a vakcina segítségével élhetünk normális életet. „El tudom képzelni, hogy azokban az osztályokban, ahol a tanulók jelentős része kapott már az oltást, ott azok a diákok is kedvet kapnak a védelem megszerzéséhez, akik korábban nem regisztráltak” – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Beszélt a bérekről is: „azon túl, hogy az oktatás vezetői elvi szinten egyetértenek abban, hogy mielőbb szükséges a tanárbérek emelése, konkrétumokról egyelőre nem tudok beszámolni.”

https://www.kisalfold.hu/kozelet/helyi-kozelet/covid-oltassal-indul-a-tanev-interju-horvath-peterrel-11295032/

 

A távoktatás csírái már elszóródtak a pedagógustársadalomban

Egy fórumon az elmúlt időszak pozitívumairól, az online oktatás esetleges visszatéréséről is szó volt, továbbá arról, hogyan látják szakértők a jövő oktatását.  Balatoni József tanár sokat tanult a gyerekektől, együtt fedezték fel az applikációkat, szerinte valódi együttműködés volt az egész, ahogy a kollégákkal is. A második-harmadik hullámban már képzettebbekké váltak, de óriási kihívás volt, hogy novembertől-márciusig a középiskolákban online, az általános iskolákban személyesen kellett órákat tartaniuk. Prievara Tibor digitális oktatási szakértő, a Tanárblog szerzője úgy látja: a tanárok nagy része elkezdett gondolkozni új irányokon. Ennek is köszönhető, hogy már 120 iskolával áll kapcsolatban, ősztől megújuló honlappal vár mindenkit, aki komolyan gondolja a digitális tudásszerzést.

https://mfor.hu/cikkek/makro/digitalis-oktatas-a-csirak-mar-elszorodtak-a-pedagogustarsadalomban.html

 

A mozgalomszervezéshez véget kell vetni az öncélú tudásátadásnak

Nem szabad elfelejtenünk, hogy az iskola mindig is ideológiai harcok terepe volt. A politika és az uralkodó társadalmi rend folyamatosan igyekezett különböző eszközökkel saját képére formálni az oktatási rendszert. A jelenben nem is kell nagyon messzire mennünk ahhoz, hogy erre példát találjunk, a családi életre nevelés kerettanterve, a társadalmi nemek képzéseinek megszüntetése, vagy épp az alapítványi rendszer bevezetése mind politikai vagy gazdasági érdekeket szolgáltak.

https://merce.hu/2021/08/24/a-mozgalomszervezeshez-veget-kell-vetnunk-az-oncelu-tudasatadasnak-hogy-segithet-rajtunk-a-kritikai-pedagogia/

 

Kitüntetést kapott egy rudabányai iskolaőr, ő az év embere

Az országos rendőrfőkapitány az „Év Iskolaőre” kitüntetést adományozta Kulcsár Tamásnénak a 2020/2021-es tanévben nyújtott példás szakmai tevékenysége elismeréseként. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság területén, a rudabányai Gvadányi József Általános Iskolában teljesít szolgálatot.

https://borsodihir.hu/borsod-abauj-zemplen/2021/08/rudabanyai-az-ev-iskolaore-es-no

 

augusztus 25.

Megalázóan alacsony a pályakezdő pedagógusok bére, de nincs napirenden a béremelés

Egy pályakezdőnek a tavalyi 10 százalékos ágazati szakmai bérpótlékkal együtt is csak bruttó 230 ezer forint a fizetése, ez nettó kb. 150 ezer forint. Budapesten ebből még albérletre sem futja – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az RTL híradónak. A riporter megemlítette, hogy a Pedagógusok Szakszervezete petíciót indított, hogy emeljék a béreket: szeptembertől a (mindenkori) minimálbér legyen a fizetés kiszámításának alapja.  Novák Katalin tárca nélküli miniszter úgy látja, hogy a pályakezdők nehéz helyzetben vannak, de szerinte jelenleg nincs napirenden a béremelés.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/beremelest-kernek-a-pedagogusok-alacsony-berek-pedagogushiany-es-tulterheltseg

 

Nincs kampány az iskolai oltáshoz, csak oltási akció lesz

A kormány kihasználhatta volna a nyarat, hogy meggyőzze a szülőket a 12 évesnél idősebb diákok oltásának fontosságáról. Ha mindenki jelentkezne, több százezer gyereket nem is lehetne négy nap alatt beoltani a jövő héten. Egyébként nem is az oktatás, az igazgatók feladata az oltás megszervezése, hiszen tanévkezdés előtt sok a teendő – mondta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke az ATV Start c. műsorának. Jelezte azt is: a diákokat tesztelni kellene a biztonságos tanévkezdéshez.

http://www.atv.hu/videok/video-20210825-egy-het-mulva-kezdodik-a-suli-hogy-all-a-gyerekek-oltasa

 

A PDSZ is felméri, mire hajlandók a pedagógusok

Felmérést kezdeményez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) arról, mennyire nyomorognak a tanárok az alacsony fizetésük miatt. Sokan kitöltötték már a kérdőívet, az eredmények pedig „mellbevágók”. Azt is felmérik, meddig hajlandók elmenni a tanárok a tiltakozásban.

https://24.hu/belfold/2021/08/25/pedagogusok-rossz-anyagi-helyzet-pdsz-felmeres/

 

A tanárok és a diákok mentális egészsége is megsínylette az elmúlt másfél évet

Szorongást, depressziót és alvászavart okozott a gyerekek körében a járvány, derült ki az UNICEF és a Publicus közös kutatásából, amelyben gyermekpszichológusokat, pszichiátereket és pedagógusokat kérdeztek. Egyes esetekben a tanárok a kiégés jeleit mutatják, ami miatt nőhet a pályaelhagyók száma, ez pedig tovább fokozhatja a már így is súlyos pedagógushiányt, illetve lelki állapotuk hatással lehet a gyerekek életére.

https://merce.hu/2021/08/25/a-tanarok-es-a-diakok-mentalis-egeszsege-is-megsinylette-az-elmult-masfel-evet/

 

„Elég volt, hagyjanak már minket békén, kezdhessünk már nyugodtan egy tanévet”

„Ha az iskola berobbanthatja a negyedik hullámot, akkor vajon teltházas stadion nem, az eucharisztikus konferencia vagy a vadászkiállítás nem valós rizikó?” Balatoni József tanár is feltette a mindenkiben felmerülő kérdéseket az idei tanévkezdés előtt, kis nyugalmat sürgetve.

https://eduline.hu/kozoktatas/20210825_joco_bacsi_iskolakezdes

 

Szeptemberi online oktatásról terjed pletyka

Pletyka terjed a tanévkezdésről különböző fórumokon és Facebook-csoportokban. Az Eduline-nak több szülő azt mondta: „úgy hallotta”, hogy a koronavírus-járvány negyedik hulláma miatt szeptember közepén újra online oktatásra állnak át az iskolák. Pedig szeptemberi iskolazárásról szó sincs, sőt, a tanárok 90 százalékos átoltottsága és a 12 évnél idősebb diákok négynapos oltási kampánya miatt a kormány optimista, jelezte a cikk.

https://eduline.hu/kozoktatas/20210823_iskolakezdes_szemelyesen_de_meddig

 

Rétvári Bence: jókor tette rugalmasabbá a szakképzést a kormány

A kormány a járvány miatt megváltozott gazdasági helyzetre válaszul rugalmasabbá tette a szakképzés rendszerét, átalakította a fenntartói struktúrát, bért emelt, ezáltal vonzóbbá tette a szakképzést az oktatók és a diákok számára. A cégek számára fontosabbá vált az önellátás, mint a szerepek világgazdasági elosztása, így megnőtt az igény a rugalmas szakképzésre – mondta Rétvári Bence parlamenti államtitkár.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2021/08/retvari-jokor-tette-rugalmasabba-a-szakkepzest-a-kormany?utm_source=factiva_f&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

augusztus 26.

Hiába félnek, nem szólnak a tanárok

Az alacsony pedagógusbérek miatti bizonytalanság és a központosított iskolarendszer is gátja annak, hogy a tanárok nyíltan hangot adjanak elégedetlenségüknek vagy radikálisabb eszközökkel álljanak ki saját magukért – vélekednek a Népszavának nyilatkozó pedagógus szakszervezetek képviselő. Az pedig biztos – idézte fel a Népszavának Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke -, hogy az utóbbi hónapokban több kutatásból is kiderült: a tanárok nagy része nincs megelégedve a körülményeivel. A PSZ évek óta követeli a bérek emelését, a minap petíciót is indított a tanárok kizsákmányolása ellen, ezt eddig több mint négyezren írták alá. Ugyanakkor Totyik Tamás szerint kollégái körében az elégedetlenség érzésénél még nagyobb a félelem érzése, amit az is mutat, hogy a legtöbben a petíciót is csak monogrammal merik aláírni. A PSZ alelnöke elkeserítőnek tartja ezt a helyzetet.

https://nepszava.hu/3130319_hiaba-felnek-nem-szolnak-a-tanarok

 

PSZ: 3-4 év múlva összeomolhat a rendszer

A járvány elleni intézkedésekről, a PSZ elvárásairól, a tanárhiányról, az alacsony bérekről is nyilatkozott Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Magyar Narancsnak. A portálnak is elmondta, amit máshol is: 11-12 ezer főállású pedagógus hiányzik az oktatásból. Ám a bérek alacsonyak, különösen a pályakezdők vannak megalázó helyzetben, miközben a munka sok. Az átalakított pedagógusképzés sem fogja orvosolni a tanárhiányt, hiszen sokan mennek nyugdíjba. „Ha nem tesz valamit sürgősen a kormány, összeomlik a rendszer. Nem holnap, de 3-4 év múlva” – mondta az alelnök.

https://magyarnarancs.hu/belpol/szakszervezet-a-tanarhianyrol-3-4-ev-mulva-osszeomolhat-a-rendszer-241212

 

Hiányolja a kormány iránymutatását a PSZ a negyedik hullám kezeléséhez

A PSZ ismeretei szerint (augusztus 26-án, csütörtök reggelig) az intézményvezetők semmilyen tájékoztatást nem kaptak a tanévkezdésről. Pedig fontos lenne tudni, hogy bemehetnek-e a szülők az évnyitóra, kell-e ott maszkot viselni a gyerekeknek, ahogy azt is, hogy később a szüleik bekísérhetik-e reggelente az iskolába a gyerekeket, és a tanítási idő alatt kötelező lesz-e a maszkhasználat. „Nem látjuk, tervezi-e a kormány, hogy amikor belépnek a gyerekek az iskolába, tesztelik-e őket, ami a szomszédos országokban alapvető” – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a 444.hu portálnak. A PSZ szerint azt is fontos lenne tudni, milyen arányú megbetegedés esetén kell majd egy-egy oktatási intézményt bezárni vagy egy osztály munkáját felfüggeszteni, azonban tudomásuk szerint erről sem tájékoztatta még az intézményvezetőket a kormány. (Az Emmi a nyilatkozat megjelenésekor adott ki közleményt, ezt lásd alább.)

https://444.hu/2021/08/26/nem-kell-maszk-az-ovodakban-es-az-iskolakban-a-testhomerseklet-merest-is-megszuntetik

 

PSZ: a kormány azt mondja, nincs pedagógushiány, mi azt mondjuk, lassan már nincs pedagógus

Az őszi tanévkezdet okozta kihívások közé tartozik az egyértelmű járványügyi utasítások hiánya is. Az Emmi ugyan kiadott egy közleményt, de az a PSZ szerint olyan megállapításokat tartalmaz, mintha a járvány „nagy ívben” elkerülné Magyarországot – fejtette ki Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Hírklikknek. Ami pedig a tanárhiányt illeti, úgy fogalmazott: „a kormány azt mondja, nincs pedagógushiány, mi azt mondjuk, lassan már nincs pedagógus. Igazából az október végi statisztikai jelentés nyilvánosságra hozatala után fogjuk tudni megállapítani, hogy pontosan mi a helyzet.”

https://hirklikk.hu/kozelet/gosztonyi-gabor-egy-tanevkezdes-mindig-felizzitott-allapot/386091

 

Emmi: nem kötelező a maszk az iskolában

Levélben tájékoztatta a köznevelési intézményeket Kásler Miklós miniszter. Eszerint az óvodákban és iskolákban sem írnak elő kötelező korlátozó intézkedéseket, ugyanakkor továbbra is fontos, hogy a szülők tünetes gyermeket ne vigyenek közösségbe és a köznevelési intézmények fordítsanak fokozott figyelmet az alapvető egészségvédelmi szabályokra. „A kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb. Ezért továbbra is az oltást javasoljuk, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében.”

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/emmi-az-alapveto-egeszsegvedelmi-szabalyok-fokozott-betartasara-kerjuk-az-iskolakat

 

ÁSZ: a tantermen kívüli oktatás csak részben töltötte be szerepét

Az Állami Számvevőszék felmérette a digitális oktatással kapcsolatos szülői tapasztalatokat a 2021. március 8. és 2021. március 31. közötti időszakban. Kiderült, hogy a tantermen kívüli oktatás csak részben töltötte be szerepét. A széles sávú internetelérés elterjedtsége javította a digitális oktatás feltételrendszerét, a tanárok digitális kompetenciájának jelentős megerősítése azonban nem valósult meg. A digitális oktatás eredményessége érdekében mind a tanárok, mind a szülők rendelkezésre bocsátották saját digitális eszközeiket és internetes elérhetőségüket, azonban az iskolák és a tanárok által követett gyakorlat, a diákok családi háttere, a szülők kompetenciái jelentős különbségeket mutattak, amelyek az oktatáshoz való hozzáférést és az oktatás minőségét is befolyásolták.

https://www.aszhirportal.hu/hu/hirek/javulo-tankeruletek-es-digitalis-oktatas

 

Elégedetlenek voltak a szülők a digitális oktatással

Szülői vélemények szerint a közoktatási intézményekben a tanulók több mint felének az órarendi órákat részben vagy egyáltalán nem tartották meg, a tanulók jelentős része számára a tanárok segítsége sem volt biztosított, ez is kiderült az ÁSZ jelentéséből. A diákok jelentős része szorult a szülők segítségére a tanuláshoz és a felkészüléshez. A gyerekek felénél a szülőknek az volt a tapasztalata, hogy a számonkérés és a leadott tananyag között nem minden esetben volt összhang. A szülők szerint a tantermen kívüli oktatásban a köznevelési intézmények nem gondoskodtak arról, hogy valamennyi tanuló hozzáférjen a tananyaghoz és azt meg is tudja tanulni, és a számonkérésekben is hiányosságokat tapasztalak, erre is kitért a lap.

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2021/08/elegedetlenek-voltak-a-szulok-a-digitalis-oktatassal

 

Összefogás a szaktanári utánpótlás érdekében

Teljes az összefogás, hogy a természettudományos szaktanárhiány kezelhető legyen – hangsúlyozta Weiszburg Tamás a kémiatanárok országos továbbképzésén. Az ELTE docense a tanárszakokat érintő követelmények módosításáról kiemelte: a médiában megjelenő hírekkel ellentétben a tanárképzésen – a kötelezőkön túl – az oktatók bármit taníthatnak. Az egységes központi keretszövegben korábban valóban volt egy pontatlan mondat, amelyet sokan úgy értelmeztek, hogy a tanárszakokon csak az alaptanterv és az érettségi követelményeknek megfelelő ismeretek adhatók át az új tanároknak. Az új rendeletben a korábbi négy plusz egy éves általános iskolai tanárképzést és az öt plusz egy éves középiskolai tanárképzést – melyben a plusz egy év a hosszú szakmai gyakorlatot jelöli – egységesítették, minden képzés ötéves (négy és fél plusz fél) lesz.

https://magyarnemzet.hu/belfold/2021/08/osszefogas-a-szaktanari-utanpotlas-erdekeben-2

 

Megválasztották Magyarország szupertanárát

Sarkadi Ferenc, a debreceni Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Általános Iskola biológia-testnevelés szakos tanára nyerte el 2021-ben a Lidl és a Dívány közös pályázatán „Az év Szupertanára” címet. A 32 éve tanító pedagógus a kreatív, fejlesztő feladatok sokasága mellett idén egy virtuális osztálykirándulással is megajándékozta diákjait.

https://profitline.hu/Megvalasztottak-Magyarorszag-szupertanarat-2021-evre-425991

 

Szakértők szerint újabb adag siralmas tankönyv kerül az iskolákba

Az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamnak szóló tavalyi széria után most szeptemberre a másodikba, a hatodikba és a tizedikbe lépő korosztály könyveit írták át. A munkák annak ellenére is a „rettenetes”, illetve „sírnivaló” minősítést kapták az értékelésre felkért szakértőktől, hogy a könyvek összeállítói egyrészt tanulhattak volna az előző évek hibáiból, másrészt a rohamtempóban készült 2020-as kötetekkel szemben most bő másfél év állt a rendelkezésükre. A Magyartanárok Egyesületének vezetője szerint nem volt még „ilyen unalmas és színtelen tankönyv az utóbbi ötven évben”. Nincsenek elragadtatva az új tankönyvektől a HVG által megkérdezett történelemtanárok sem.

https://eduline.hu/kozoktatas/20210826_net_tankonyvek_masodik_kor

 

12 200 forintból nehéz kigazdálkodni az iskolakezdést

A szegény családok helyzetén nem az fog segíteni, hogy az iskolakezdés miatt egy héttel korábban kapják meg a gyerekek után járó családi pótlékot. Miközben a tehetős családok újabb és újabb adókedvezményeket élvezhetnek, a szegényeket ott hagyta az út szélén a családbarát kormány. „Hiába kellene biztosítania a gyerekek oktatáshoz való hozzáférését, csak névleg teljesíti ezen feladatát. Az pedig valószínűleg meg sem fordul a döntéshozók fejében – vagy igen jól titkolták – hogy netán hathatósabb támogatást nyújtsanak a rászoruló rétegeknek, hogy legyen a gyereknek táska, ruha, írószer, miegymás.”

https://merce.hu/2021/08/26/12-200-forintbol-nehez-lesz-kigazdalkodni-az-iskolakezdest/

 

Jött a gondozó: hazamehettek!

Visszakapta gyermekeit az az édesapa, aki korábban az ATV híradónak panaszolta el, hogy a gyerekek nevelőotthonba kerültek, mert a digitális oktatás megszűnése után nem engedte vissza őket az iskolába. Az édesapa azt mondta: jogszerűtlen volt a XI. kerületi gyámhivatal határozata, ezért egy megsemmisítő határozat született, így kaphatta vissza gyermekeit, szerinte tulajdonképpen őket büntették meg.

http://www.atv.hu/belfold/20210826-visszakapta-gyermekeit-az-edesapa-28-napot-toltottek-gyermekotthonban-mert-a-virus-miatt-nem-engedte-vissza-oket-az-iskolaba/hirkereso

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X