Heti lapszemle 2021. június 25.

lapszemle

Pedagógusok, oktatók, iskolapszichológusok és más szakemberek is nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha be kell tartaniuk a homofóbnak elnevezett, európai uniós tiltakozást is kiváltó „pedofiltörvény” rendelkezéseit. Messze még a szeptember, de az ősszel együtt közelíthet a járvány újabb hulláma is.

 

június 18.

PSZ: nem lehet tudni, miként hatnak az iskolákban a törvény okozta változások

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az Indexnek azt mondta: a pedofília minden formáját elutasítják, de a szexuális kisebbségek megbélyegzésével nem értenek egyet. Részletszabályok nélkül egyelőre nem tudni, hogy a módosítás az iskolákban milyen változásokat fog okozni, de Totyik Tamás úgy véli: a tanárok és a diákok is nehéz helyzetbe kerülhetnek. Nem világos, kell-e változtatni a Nemzeti alaptanterven, az ugyanis jelenleg számos olyan zenei, irodalmi és történelmi művet tartalmaz, amelyben a homoszexualitás valamilyen formában megjelenik. Az Emmi azt közölte, hogy „a tavaly módosított Nemzeti alaptanterv, illetve a kerettantervek nem tartalmaznak olyan műveket, amelyeket a megváltozott szabályozási környezetben felül kellene vizsgálnunk.”

https://index.hu/belfold/2021/06/18/nemzeti-alaptanterv-homoszexualitas-pedofiltorveny-iskola-oktatas/

 

A PSZ szerint felzárkóztatásra van szükség a lemaradások pótlására

Óriási a lemaradás a gyerekeknél a digitális oktatás miatt, erről beszélt Csapó Benő professzor, aki szerint nőtt a funkcionális analfabéták száma is. Ezzel kapcsolatban Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt nyilatkozta az RTL híradónak, hogy országszerte felzárkóztató programokra lenne szükség. Az Emmi szerint az iskolai nyári felügyeletben a felzárkóztatást meg lehet szervezni.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/oriasi-lemaradast-okozhatott-a-gyerekeknel-a-digitalis-oktatas

 

Csapó Benő: a távoktatás jelentősen visszavetette a gyerekek fejlődését

Az első vizsgálatok szerint nagy a lemaradás a gyerekeknél a digitális oktatás miatt – ezt mondta az InfoRádiónak Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára. Szerinte a járvány okozta távoktatás miatt még több lehet a magyar diákok között a funkcionális analfabéta. A felzárkóztatást nem lehet teljesen a tanárokra hárítani, a problémát célzott programokkal lehet megoldani. Kiemelte: nagy irodalma van már annak, hogyan lehet a járványhatásokat kompenzálni.

https://infostart.hu/belfold/2021/06/19/tanulmany-a-digitalis-oktatas-jelentosen-visszavetette-a-gyerekek-fejlodeset

 

A tanári foglalkozásnak nincs presztízse

Filippov Gábor elemző szerint a pedagógusnak addig nincs tekintélye, amíg kevesebbet keres, mint egy árufeltöltő. Az oktatás az egyik legalacsonyabb érdekérvényesítésű alrendszer a költségvetésben, amikor megszorítások voltak, az oktatás volt az első, amelyhez hozzányúltak. „Rossz az érdekképviseleti rendszer: alacsony a tagság, alacsony az aktivitás. Ha visszagondolunk arra, hogy a pedagógussztrájkok mikor tudták megbénítani az országot, vagy komoly érdekeket sérteni, sajnálkozva elmosolyodunk. Ennek egyenes következménye az, hogy egy kezdő pedagógus kevesebbet keres, mint az Aldiban egy árufeltöltő.”

https://168.hu/itthon/filipov-gabor-azt-mondja-a-legatyasodott-tanaroknak-nem-lesz-tekintelye-a-diakok-elott-206502

 

Jobb iskolát akarnak a szülők Pesterzsébeten

A József Attila Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola átkerül a katolikus egyházhoz.  A szülők áprilisban a több anyagi forrás és a magasabb oktatási színvonal reményében döntöttek a változás mellett. Az egyház is jelezte: szeretne felújításokat az épületen.

https://index.hu/belfold/2021/06/18/jobb-iskolat-akarnak-a-szulok-de-az-onkormanyzat-beakaszthat/

 

A pedagógusokat nem készítik fel a szexuális nevelésre – Ha nincs, akivel a szexről lehetne beszélni az iskolában, marad az internet

Úgy akarja kitiltani a szexuális neveléssel foglalkozó civil szervezetek egy részét az iskolákból a kormány, hogy a tanárképzésben egyáltalán nem készítik fel a leendő pedagógusokat, miként beszélgessenek diákjaikkal a témáról. Szakemberek attól tartanak, hogy a listázás miatt a gyerekek nem kapnak elég információt, pedig igénylik, hogy a nemi identitásról vagy a homoszexualitásról is beszéljenek. Jelenleg az iskolák nagy többségében semmilyen szexuális nevelés nincs. Ami van, azt éppen azok a civil szervezetek végzik, amelyeket most ki akarnak tiltani az intézményekből.

https://hvg.hu/itthon/20210618_szexualis_neveles_iskola?s=hk

 

június 19.

Az iskolaőrök nyáron bűnmegelőzési feladatot látnak el

„Bűnmegelőzés” feliratú pólóban dolgozhatnak a nyári szünetben az iskolaőrök egy módosítás után. Augusztus 20-án pedig jutalmazzák az év iskolaőrét. Az iskolaőr az  iskolaőri feladatokon kívül kizárólag bűnmegelőzési feladatot hajthat végre, közterületi szolgálati feladatot nem láthat el – így szólt eddig az iskolaőrség tevékenységéről szóló ORFK-utasítás. Ezt pontosította a Hivatalos Értesítőben megjelent szabályozás: az iskolaőr tanítási időn kívüli időszakban, bűnmegelőzési előadó bevonásával, kizárólag szakmai irányítás mellett, a  megyei koordinátorok által meghatározott területi és helyi sajátosságok figyelembevételével bűnmegelőzési feladatokat láthat el.

https://privatbankar.hu/cikkek/makro/kiderult-mit-csinalnak-nyaron-az-iskolaorok–es-milyen-polot-kapnak.html?utm_source=rss&utm_medium=referral

 

Borzasztó volt gyereknek lenni a pandémia alatt

A segélyvonalak forgalma megduplázódott, nőtt az alkoholfogyasztás és a függőségek a családok és a gyerekek körében, de több más társadalmi probléma is felerősödött 2020-ban – derült ki a Hintalovon Gyermekvédelmi Alapítvány jelentéséből. A korlátozások miatt a családok több időt tölthettek együtt, de ez sok kisgyermeknek nem okozott örömteli pillanatokat. Nőtt a családon belül elkövetett erőszakos bűncselekmények száma, háromszor annyi gyerek vált kapcsolati erőszak áldozatává, és a szexuális erőszak kiskorú sértettjeinek száma 60 százalékkal nőtt 2019-hez képest. Összességében minden tizedik gyerek veszélyeztetett volt valamilyen erőszak vagy elhanyagolás miatt. Ráadásul egy újfajta probléma is jelentkezett: a gyerekek között terjedt a bántalmazás, ha valakiről kiderült, hogy elkapta a koronavírust.

https://nepszava.hu/3123596_borzaszto-volt-gyereknek-lenni-a-pandemia-alatt

 

A szülő joga

„A gyerek a szülőké, tehát ők döntenek a sorsáról – hallhattuk Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádiómeséjében, ahol megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.” (…) „A kormányfői mese szinte azonnal önellentmondásba torkollott. Miután arról beszélt, a gyerekek sorsáról a szülők döntenek, kijelentette: meg kell védeni a gyerekeket az olyan “tartalmaktól”, amelyek ellentétesek a szülők elképzeléseivel. Vagyis a szülő valójában nem dönthet, mi ellentétes az ő elképzeléseivel, ő nem szabályozhatja, miket nézhet, hallgathat a gyereke az interneten, tévében. Nem dönthet arról sem, gyermeke az iskolákban milyen felvilágosító órákon vehet részt. A kormány dönt helyette. Törvénnyel, tiltással. Már megint.” Juhász Dániel.

https://nepszava.hu/3123637_a-szulo-joga

 

A magyar egyetemeket kellene elitintézménnyé tenni

Talán akadémiai elnök leszek még, amikor ezt a területet már nem Palkovics László felügyeli a kormányban – mondta a Népszavának Freund Tamás, az MTA elnöke az innovációs miniszterrel való kapcsolatáról. Beszélt a kínai Fudan egyetem esetleges elszívó hatásáról is.

https://nepszava.hu/3123552_a-magyar-egyetemeket-kellene-elitintezmennye-tenni

 

június 20.

Melyik iskolába ment be valaki és győzködte a gyerekeket, váljanak homoszexuálissá?

A homoszexualitást tabusító törvény életbe lépése után megváltozhat az élet az iskolákban is. A részletek ugyan még nem teljesen világosak, de sok diák és tanár életét felboríthatja, ha nem beszélhetnek valamiről. Jocó bácsi pedagógus is elmondta véleményét.

https://hvg.hu/itthon/20210620_Fulke_joco_bacsi_homoszexualitas?s=hk

 

Depresszióba kergetik a meleg fiatalokat

Mostantól a pszichológus törvényt sért, ha segít egy meleg, leszbikus vagy transznemű kamasznak abban, hogy elfogadja a másságát. Egyebek mellett ezért tartaná fontosnak a szakma egységes, tiltakozó állásfoglalását Szigeti Ildikó pszichológus a pedofiltörvény néven elhíresült jogszabály ellen. Felhívta a figyelmet: melegnek, transzneműnek lenni nem döntés kérdése. Szerinte drámaian emelkedhet a fiatalkori depresszió és az öngyilkosságok száma egyebek mellett azért is, mert a kormány szűk határt szabott, hogy kik foglalkozhatnak a gyerekekkel.

https://nepszava.hu/3123505_depresszioba-kergetik-a-meleg-fiatalokat–a-szakember-sem-segithet

 

Kocsis Máté: a civilek nem felvilágosítást, hanem erőszakos propagandát adnak

Ki kell venni a gyermekek életéből, oktatásából az életkoruknak nem megfelelő tartalmakat, mert a gyermek szexuális nevelése kizárólag a szülő joga és dolga – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az állami rádióban.

https://mandiner.hu/cikk/20210620_kocsis_mate_a_civilek_nem_felvilagositast_hanem_eroszakos_propagandat_adnak

 

június 21.

Bérek nemzetközi összehasonlításban: sereghajtók vagyunk

Magyarországon a középiskolai tanárok keresete 70 százaléka a más felsőfokú végzettségű munkavállalók keresetének. Ez az adat a harmadik legrosszabb az OECD-tagországok között. Az EU23 országokban a felső középfokú szinten tanítók relatív kereseti átlaga 84 százalék. Tehát a 25-64 éves hazai középiskolai tanárok a más felsőfokú végzettségűek keresetéhez viszonyított relatív keresete 14 százalékponttal kedvezőtlenebb, mint az EU23 tagországok relatív kereseti átlaga. A 25-34 éves felső középfokú oktatásban tanító tanárok keresetének arányát tekintve sincs ok örömre, hiszen Görögország után (58 százalék) a második legrosszabb mutató (63 százalék) Magyarországon van. Elemező cikk.

https://www.penzcentrum.hu/oktatas/20210621/itt-all-feketen-feheren-ennyire-alacsony-a-magyar-tanarok-fizetese-1115565?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator

A cikk első része kitért a PSZ véleményére is arról, hogy áprilisban, nem sokkal a tanárok első oltása után vissza kellett térni az intézményekbe.

https://www.penzcentrum.hu/oktatas/20210510/grafikonon-a-lesujto-valosag-fabatkat-sem-er-a-magyar-tanari-fizetes-1114490

 

DK: méltó fizetést a pedagógusoknak!

A Demokratikus Koalíció azt ígéri, ha miniszterelnök-jelöltjük, Dobrev Klára alakíthat kormányt 2022-ben, méltó fizetést kapnak a pedagógusok. Arató Gergely frakcióvezető-helyettes hivatkozott a Pénzcentrum OECD-adatokon alapuló cikkére, miszerint az Európai Unióban Magyarországon keresnek második legrosszabbul a pedagógusok a többi diplomáshoz képest. A középiskolai tanárok csupán 70 százalékát keresik meg annak, amit átlagosan a diplomások. A tanítók és az óvodapedagógusok fizetése még ennél is rosszabb.

http://www.atv.hu/belfold/20210621-felhaboritonak-tartja-a-dk-a-pedagogusok-fizeteset

 

Ilyen körülmények között csak a legelszántabbak mennek kémiatanárnak

A természettudományos tanárok számának csökkenése nem tegnap kezdődött, ám egyelőre csak látszatmegoldások születnek. Az ELTE adjunktusa, Szalay Luca szerint a fizetések emelése csak az első lépés, de önmagában nem elég. Az életpályamodell erős reformjára is szükség lenne, illetve ki kellene alakítani egy rendszert, hogy a fiatalok körében népszerűsítsék a tanári pályát. Az oktatási kormányzat egy új, egységes, öt évig tartó tanárképzés 2022. szeptemberi bevezetésére készül. Ennek követelményeit az ország összes tanárképző egyetemének képviselőiből alkotott szaktárgyi munkacsoportok már kidolgozták, jelenleg a jogszabály előkészítése zajlik. Jelentős változás lesz, hogy a gyakorlatok a képzés egésze alatt folynak, ettől komoly motivációs hatást remélnek.

https://24.hu/belfold/2021/06/21/tanarhiany-kemia-termeszettudomany-elte-szalay-luca/

 

„A lelkem száguld, amikor látom, hogy a diákjaim odakerülnek a katedrára”

A szombathelyi Bolyai iskola történelemtanárát, Vigh Kálmánt a legmagasabb állami kitüntetéssel, Apáczai Csere János-díjjal jutalmazták. Arról beszélgetett vele a nyugat.hu munkatársa, miben látja a történelemtanítás lényegét, hogyan tekint saját tanári pályájára.

https://www.nyugat.hu/cikk/vigh_kalman_nekem_a_lelkem_szaguld_amikor_latom_a

 

Dúró Dóra szerint diszkrimináció, hogy a nyári táborokban védettségi igazolványt kérnek a pedagógusoktól

A Mi Hazánk tiltakozik az ellen, hogy a pedagógusoktól védettségi igazolványt kérnek a táborokban, pedig az oltás elvileg önkéntes. A munkáért járó díjazás kiegészítené a tanárok alacsony bérét.

https://mandiner.hu/cikk/20210621_ezt_hivjak_zsarolasnak

 

„Hát jöjjenek rám a rendőrök…”

Több tanár polgári engedetlenséget hirdetett a homofób módosítókkal teletűzdelt pedofiltörvény ellen. Az egyik tiltakozó Törley Katalin. Egy másik pedagógus, Lénárt Marcell is kijelentette: meg fogja szegni a törvényt, beszélni fog a tanítványainak LMBT+ témákról. Maga is meleg, középiskolai tanárként dolgozott hét évig állami, egyházi és alapítványi iskolában. Utóbbi intézményben hosszú titkolózás után teljesen szabadon vállalhatta homoszexualitását. Szerinte borítékolható, hogy a hétköznapi homofóbia és a gyűlölet-bűncselekmények el fognak szaporodni. 

https://444.hu/2021/06/21/hat-jojjenek-ram-a-rendorok-ha-en-beszelgetek-a-tanitvanyaimmal-arrol-hogy-szabad-egymast-szeretni?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=hat-jojjenek-ram-a-rendorok-ha-en-beszelgetek-a-tanitvanyaimmal-arrol-hogy-szabad-egymast-szeretni

 

Az MKKSZ is elítélte a pedofiltörvényt

A Független Szakszervezetek Európai Szövetsége (CESI) és a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) elítélte a pedofiltörvényt, amelyet melegellenesnek tart. Szerintük a törvény komoly változtatásokat hozhat az oktatásban, a médiában és a kulturális életben, ellentétben áll „az egyenlőség, a sokszínűség és a tolerancia elvével, amelyre társadalmaink épülnek”.

https://index.hu/belfold/2021/06/21/a-magyar-koztisztviselok-es-kozalkalmazottak-szakszervezete-is-nemet-mond-a-pedofiltorvenyre/

 

Két és fél évet kapott a pedofil felvételekkel lebukó győri férfi

Azt korábban a polgármester is elismerte a Magyar Hangnak, hogy a Fidesz győri szervezetének tagja volt a kukkoló férfi, akinél pedofil felvételeket találtak.

https://hang.hu/belfold/2021/06/21/ket-es-fel-evet-kapott-a-pedofil-felvetelekkel-lebuko-gyori-ferfi-aki-egy-fideszes-kepviselonek-dolgozott/

 

Veszélybe került a sérült idegrendszerű gyerekekkel foglalkozó iskola

Csaknem 30 millió forintot kellene összegyűjteniük július elejéig, különben 18 súlyosan sérült diákjuk maradhat megfelelő oktatás nélkül ősztől. A budapesti Bóné András Kommunikációs és Fejlesztő Iskola az országban egyedülálló, mivel elsőként kezdett alternatív kommunikációt tanítani központi idegrendszeri sérült, nem beszélő és súlyosan mozgáskorlátozott gyermekeknek és fiataloknak, hogy ők is kommunikálni tudjanak speciális eszközök és képek, jelek segítségével.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kozosseg/bone-andras-kommunikacios-fejleszto-iskola-bliss-alapitvany-adomanygyujtes/

 

Nem fizet a tankerület, nem költözhet a zeneiskola

Nem akar fizetni, ezért nem köt szerződést a tankerület – írta honlapján az erzsébetvárosi önkormányzat. A Damjanich utca 4. szám alatti épület bérleti jogára kiírt pályázatot a Belső-Pesti Tankerületi Központ nyerte meg, amely saját irodái mellett a Molnár Antal Zeneiskola elhelyezésére vállalt kötelezettséget az épületben.  A közlemény szerint a kerület az eredményhirdetés után mindent megtett, hogy a bérleti szerződést aláírhassák.

https://nepszava.hu/3123830_erzsebetvaros-nem-fizet-a-tankerulet-nem-koltozhet-a-zeneiskola-a-damjanich-utcaba

 

A HÖOK a nyelvvizsga-követelmény felfüggesztését kéri a diploma átvételéhez

Függesszék fel a diplomaátvételhez szükséges nyelvvizsga-követelményt az augusztus 31-éig záróvizsgázók számára – ezt kéri a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája. Az amnesztia akár 20-25 ezer olyan fiatal számára biztosítaná a diplomaátvételt, akik szakmai tudásukról a záróvizsgákon már tanúbizonyságot tettek. Közöttük jelentős arányban vannak pedagógusok, egészségügyi és agrárszakemberek, akikre jelenleg nagy szükség van.

https://hvg.hu/kultura/20210621_hook_nyelvvizsga_diploma?s=hk

 

Strasbourgig mennek a szociális dolgozók

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) és három szakszervezeti tag, mert a magyar állam szabotálta a szociális ágazat 2020-ra tervezett gördülő sztrájkját – közölte a szakszervezetet képviselő Magyar Helsinki Bizottság. A szociális az egyik legrosszabbul fizetett ágazat Magyarországon, a diplomások között ők kapják a legkevesebb bért. 2020 februárjától decemberéig havi egy-egy napot leállt volna a munka, amíg követeléseiket nem teljesíti a kormány.

https://merce.hu/2021/06/21/ket-eve-nem-engedi-oket-sztrajkolni-a-kormany-strasbourgig-mennek-a-szocialis-dolgozok/

 

június 22.

Telkesek és őslakosok Miskolc peremén, van tanoda is

Ezer család él az ország legnagyobb szegregátumában, a Miskolc mellett. Sok család számára fontos lett, hogy gyerekeiket lehetőleg szakgimnáziumba írassák. A riporter találkozott a miskolci busszal megérkező, elballagott általános iskolásokkal: Laura édesapja például büszkén mondta, hogy a lány egészségügyi szakközépiskolába jelentkezett, fel is vették. Nyári szünetben működtetik a Nyitott Ház programot, amely minden helyi gyermek és fiatal számára biztosítja a játszóházi foglalkozást vagy a tanodai tevékenységet. Mindenkinek megnyugvás, ha a nyári céltalan csellengés helyett felnőtt felügyelete mellett, biztonságos környezetben tudja a gyerekeket, tinédzsereket.

https://nepszava.hu/3123825_telkesek-es-oslakosok-elnek-miskolc-peremen

 

ITM: magyarul is elérhetik a digitális önértékelő eszközt a pedagógusok

A pedagógusok digitális kompetenciájának európai keretére épülő online felület 22 kérdés megválaszolását követően ad részletes visszajelzést a pedagógusok digitális kompetencia-szintjéről, és hasznos javaslatokkal szolgál annak fejlesztéséhez is, közölte a szaktárca.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/06/22/digitalis-fejlesztes-segiti-a-pedagogusokat

 

Felkészülés

A Népszava cikkírója a felkészületlenséget kifogásolja a járvány különféle hullámaira. „Nyár van és hullámvölgy, tökéletes felkészülési időszak – nemhogy az iskolákról nem esik szó, de arra is a közvéleménynek meg a sajtónak kellett rászorítania a kormányt, hogy elkezdjen végre foglalkozni a diákok derékhadát adó 16 év alattiak oltásával.”

https://nepszava.hu/3123860_felkeszules

 

Nyugati egység a homofób törvénnyel szemben

Kifogástalanul időzítette a Fidesz a „pedofiltörvényt”: az Európa-szerte vitatott jogszabályi módosításokat szinte közvetlenül a magyarországi jogállamiság helyzetéről szóló uniós vita előtt szavazta meg az Országgyűlés. Az elmúlt napokban több EU-tagállam vezető politikusa aggályát fejezte ki az LMBTI közösséget diszkrimináló és az uniós értékeket szerintük súlyosan sértő törvényi előírások miatt. A meghallgatáson tíz miniszter kért szót, valamennyien bírálták a budapesti kormányt például a melegjogok, az akadémiai szabadság csorbítása miatt. Varga Judit miniszter védelmezte a hagyományos családmodellt, és azt mondta, hogy a meleg közösség boldog és elégedett Magyarországon.

https://nepszava.hu/3123974_nyugati-egyseg-a-homofob-torvennyel-szemben

 

Több mint ezer levelet kapott Áder János a tüntetőktől

Az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület egy héttel ezelőtt tüntetést tartott: azt kérték a köztársasági elnöktől, ne írja alá azt az „orosz mintájú homofób propagandatörvényt, ami súlyosan korlátozná a szólásszabadságot és veszélyeztetné az LMBTQ fiatalok biztonságát”. A demonstrálók leveleit átadták az államfőnek.

https://nepszava.hu/3123972_tobb-mint-ezer-levelet-kapott-ader-janos-a-tuntetoktol

 

június 23.

A Fazekas Gimnázium a világ 20 legsikeresebb iskolája között

A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium és a Milestone Intézet is felkerült a The Telegraph friss rangsorára. A listán azok az iskolák szerepelnek, ahonnan a legtöbb diák jut be a két legnevesebb brit egyetem, az Oxford és a Cambridge képzéseire.

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210623_Milestone_es_Fazekas_Oxbridge

 

Figyelemzavarokkal, alvásproblémákkal küzdenek a gyerekek

A magyar szülők több mint fele szerint gyereke mentális egészsége megsínylette a járványt. Ez derült ki az UNICEF Magyarország reprezentatív kutatásából.  Balatoni József tanár elmondta: a jelenlegi szabályozás értelmében 500 diákra jut egy iskolapszichológus, amin sürgősen változtatni kellene. Úgy vélte, fel kellene készíteni a gyerekeket arra, mit lehetne tenni, ha megint be kellene zárni az iskolákat. Segíteni kellene azokat a gyerekeket, akik kiesnek az online oktatásból, mert nincsenek eszközeik otthon.

https://qubit.hu/2021/06/23/figyelemzavarokkal-alvasproblemakkal-es-motivalatlansaggal-kuzdenek-a-magyar-gyerekek-a-jarvany-hozadekakent?_ga=2.33652897.1209046809.1624429264-1565989564.1598336277

 

350 milliárdos beruházások zajlanak a köznevelésben

Ebben a tanévben 900 helyszínen zajlanak köznevelési beruházások – mondta az Emmi államtitkára Szigetszentmiklóson. Maruzsa Zoltán a Temesvár utcai iskola alapkőletételi ünnepségén kifejtette: tornatermek, tanuszodák, tantermek létesülnek. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta: a szigetszentmiklósi tankerületben van jelenleg a legtöbb oktatási konténer az országban, ezért is fontos, hogy most olyan iskola épül, amely minden igényt kielégít.

https://kormany.hu/hirek/350-milliard-forint-ertekben-zajlanak-koznevelesi-beruhazasok

 

A tankerület nem állt el a szerződéskötési szándéktól

A Belső-Pesti Tankerületi Központ nem állt el a Damjanich utcai épület bérleti jogára vonatkozó szerződéskötési szándékától, a jogvitákkal kapcsolatban várja a válaszokat és módosításokat a VII. kerületi önkormányzattól – közölte a tankerületi központ.

https://telex.hu/belfold/2021/06/23/molnar-antal-zeneiskola-erzsebetvaros-tankerulet-szerzodes

 

Orbán Viktor levelet írt az érettségizőknek, kéri, oltassák be magukat

Ahol kiosztották a bizonyítványokat, minden maturáló átvehette a kormányfő levelét is. Gratulál a diákoknak és ahhoz, hogy a koronavírus-járvány időszakában álltak helyt. Arra kéri őket, ha még nem regisztráltak, tegyék meg, mert csak oltással győzhető le a vírus. „Kívánom, hogy a jövőről szőtt álmai valóra váljanak, és itthon, Magyarországon találjon rá a boldogulás útjára” – írta a kormányfő.

https://hvg.hu/elet/20210623_Levelet_kaptak_Orban_Viktortol_az_erettsegizok

 

Áder János aláírta a pedofiltörvényt

Miután az új törvény a 18 év felettiek alkotmányos jogait nem korlátozza, a 18 év alattiak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettséget viszont kiteljesíti, az államfő elrendelte a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni törvény kihirdetését. A törvény két tárgykört szabályoz. Az első: a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekmények súlyosabb büntetése. A második: a kiskorúak megóvása a pornográf, a szexualitást öncélúan ábrázoló, a homoszexualitást és a nem megváltoztatását népszerűsítő tartalmaktól.

https://hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2021/06/23/kihirdette-az-allamfo-a-pedofiltorvenyt

 

Levelet küldött az EB a magyar kormánynak

Az Európai Bizottság szerint a melegellenes törvény nemcsak az alapvető jogokat, hanem az EU lényegét, a belső piac szabad működését sérti. A bizottság szerint a magyar törvény a „egyenlőségjelet tesz a pornográfia, illetve a homoszexualitást, a nemváltást és a születési nemtől eltérő identitás között, és ezt kiskorúak szellemi és testi fejlődésére károsnak minősíti”. Ha pedig alkalmazzák a törvényt, megszegik az EU Alapjogi Chartájának 21. cikkében foglaltakat: tilos a nemi irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetés.

https://hvg.hu/eurologus/20210623_belso_piac_veszelyezteti_melegellenes_torveny

 

Von der Leyen: „Ez a magyar törvény egy szégyen”

Az Európai Bizottság levélben részletezi jogi aggályait a pedofiltörvény homofób módosításaival szemben és magyarázatot vár még az intézkedések életbe lépése előtt – mondta az Európai Bizottság elnöke. Ha nem érkezik kielégítő válasz, a törvény hatályba lépése után kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarországgal szemben. A törvény megkülönbözteti az embereket szexuális irányultságuk alapján és sérti az unió alapvető értékeit, mondta az elnök.

https://444.hu/2021/06/23/von-der-leyen-ez-a-magyar-torveny-egy-szegyen?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=von-der-leyen-ez-a-magyar-torveny-egy-szegyen

 

A magyar kormányfő válasza…

Az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert valótlan állításokra épül – közölte Orbán Viktor nyilatkozatát a Miniszterelnöki Sajtóiroda.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/06/23/szegyenletesnek-nevezte-orban-viktor-a-bizottsag-elnokenek-kozlemenyet/?fbclid=IwAR2i5ycbAvCip8hG31EEhoBs1th12hwcEXg8pMAJjYbQmruUPeNpZWicRQUO

 

Orbán Viktort szerint a gyermekek felvilágosítása szülői feladat

A gyermekek felvilágosítása mindenképp a szülőre tartozik, a pedofília elleni küzdelem viszont az állam feladata – mondta a miniszterelnök a német hírügynökségnek. Az állam kötelessége biztosítani a gyermekek testi épségének és mentális egészségének különleges védelmét. Magyarország ezzel a hozzáállással az „európai értékkánon és egy nyitott, toleráns Európai Unió közepén foglal helyet”.

https://mandiner.hu/cikk/20210623_orban_viktor_a_gyermekek_felvilagositasa_szuloi_feladat

 

Merkel: helytelen az iskolai szexuális felvilágosítással kapcsolatos törvény

Helytelennek nevezte az iskolai szexuális felvilágosítással kapcsolatos magyar jogszabályt a német kancellár. Kijelentette: „nem fér össze a politikáról alkotott elképzelésemmel, hogy az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát engedélyezik, de korlátozzák a felvilágosítást róla”. 

https://mandiner.hu/cikk/20210623_merkel_helytelen_az_iskolai_szexualis_felvilagositassal_kapcsolatos_magyar_torveny

 

Csaknem 12 évet kapott az óbudai iskolásokat molesztáló gondnok

A férfi kihasználta a gyerekek bizalmát és négy éven keresztül több tanulóhoz is szexuálisan közeledett, szexuálisan bántalmazott. A Fővárosi Főügyészség tavaly nyáron emelt vádat a 60-as éveiben járó férfi ellen, aki az egyik fővárosi iskolában gondnokként dolgozott, illetve szakköröket vezetett. A bíróság 11 év és 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte, fellebbezése nem volt sikeres.

https://eduline.hu/kozoktatas/20210623_obudai_iskolai_zaklatas

 

Kevés fogyatékossággal élő hallgató tanul a felsőoktatásban

A fogyatékossággal élő hallgatók aránya a felsőoktatásban továbbra is egy százalék alatt van, ami alulmarad a népességarányuktól, és azt jelzi, hogy társadalmi okok akadályozzák a diplomaszerzésüket – közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége egy kutatás alapján. Továbbra is rossz az egyetemek akadálymentesítettsége, gondot okoz eljutni a szemináriumokra, a könyvtárba vagy a gyakorlati helyszínekre.

https://www.hrportal.hu/hr/tarsadalmi_okok_akadalyozzak__a_fogyatekossaggal_elok_diplomaszerzeset-20210623.html

 

június 24.

Csökkennie kellett volna, de nőtt az iskolai lemorzsolódás aránya

Tavaly Magyarországon a 18-24 éves korúak 12,1 százalékának nem volt középfokú végzettsége és nem vett részt képzésben, tehát korai iskolaelhagyónak számított – derült ki az Eurostat adataiból. Magyarországon 2010 és 2020 között 10,8-ról 12,1 százalékra nőtt az korai iskolaelhagyók aránya. A többi visegrádi országhoz képest még annak ellenére is nagyon rosszul áll az ország, hogy a 2000-es években volt egy kis javulás.

https://g7.hu/adat/20210624/csokkennie-kellett-volna-de-10-ev-alatt-meg-nott-is-az-iskolai-lemorzsolodas-magyarorszagon/

 

Négy új felsőoktatási intézmény csatlakozott a „Tanítsunk Magyarországért” programhoz

Az eddigi kilenc mellé négy új felsőoktatási intézmény csatlakozott a Tanítsunk Magyarországért programhoz; az Apor Vilmos Katolikus Főiskola, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Pannon Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. A program az ITM, az Emmi, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ együttműködésében jött létre, főként a kortárs mentorálás módszerére épít. A mentorálásba bevont általános iskolások olyan készségeket és társadalmi mintákat sajátíthatnak el, amelyek hosszú távon segíthetik tanulmányaikat és munkaerőpiaci elhelyezkedésüket.

https://webradio.hu/hirek/belfold/negy-uj-felsooktatasi-intezmeny-csatlakozott-a-tanitsunk-magyarorszagert-programhoz

 

A pedagógusok fontos missziója a gyerekek elfogadásra való képességét megteremteni

Törley Katalin több nyilatkozatában egyértelművé tette: meg fogja szegni a homofóbbá alakított pedofiltörvényt, amely szerinte újabb csorbítása a tanári autonómiának. Most a Hírklikknek azt mondta: „Én például francia civilizációt tanítok a tanítványaimnak, és amikor az érettségi tematikában szereplő „A francia család” című fejezetet taglaljuk, akkor igenis teljesen szabadon kitérek arra, hogy 2013 óta már nem csak az ellenkező nemű nagykorúak léphetnek házasságra Franciaországban, hanem az azonos neműek is. És igenis, vitát fogok kezdeményezni arról, hogy az örökbefogadás kérdése, ami még nem teljesen tisztázott, mégis hogy van, milyen problémákat vet fel. Kik azok, akik ellenzik és miért, kik azok, akik támogatják, és miért? Ezek nagyon gyümölcsöző beszélgetések szoktak lenni, és nem hinném, hogy ezt a gyakorlatot én abba fogom hagyni. Folytatni fogom.”

https://hirklikk.hu/kozelet/a-pedagogusok-fontos-misszioja-a-gyerekek-elfogadasra-valo-kepesseget-megteremteni/383234/

 

A gyermekek védelméről szóló törvény is része lesz a nemzeti konzultációnak

Jövő héten kezdődik a nemzeti konzultáció, amely a járvány utáni életről szól, és amelynek gazdasági kérdések mellett a gyermekek védelméről szóló törvény is része lesz – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Lesz kérdés a 200 ezer forintos minimálbérről, a családi adóvisszatérítés kormányzati tervéről is.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/gulyas-gergely-megszunik-kotelezo-maszkhasznalat-55-millio-beoltott-elerese-eseten

 

A diákok nem antiszemiták, de nagy a tudatlanság

Többnyire nem elutasítók a magyar diákok és tanárok a zsidó és roma identitás-foglalkozásokkal szemben, mégsem mindig könnyű bejutni ilyen programokkal az iskolákba, főleg vidéken. A pedagógusok túlterheltek, az iskoláknak pedig gyakran hosszas procedúrával jár, hogy engedélyeztessenek egy intézményen kívülről érkező programot.

https://hang.hu/magyar-hang-plusz/2021/06/24/a-diakok-nem-antiszemitak-de-nagy-a-tudatlansag/

 

Idén sem kell nyelvvizsga a diplomához

A kormány döntése szerint idén is átvehetik diplomájukat nyelvvizsga nélkül azok a hallgatók, akik 2021. augusztus 31-ig sikeresen befejezik felsőoktatási tanulmányaikat – jelentette be Novák Katalin miniszter. Tavaly a nyelviskolák, vizsgaközpontok nem alkalmazkodtak a járványhelyzethez, ám az idei évre ez megváltozott, májusra a nyelvvizsgázók száma is nőtt. Idén mintegy 30 ezer középiskolás is le tudott nyelvvizsgázni, ők sem voltak könnyebb helyzetben, mint az egyetemisták – mondta Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke. Szerinte a döntés leértékeli az idegennyelv-tudást, az egyetemi nyelvoktatás hiányosságain kellene javítani, de ezzel nem foglalkozik senki. Budai Marcell, a HÖOK sajtófőnöke azt mondta: az általános nyelvvizsgáknak valóban nagyobb az elérhetőségük, de szakmai vizsgára november óta nem lehet jelentkezni. Vagyis kormánydöntés nélkül sokan nem vehetnék át diplomájukat.

https://nepszava.hu/3124159_iden-sem-kell-nyelvvizsga-a-diplomahoz

 

Elavult módszerek vannak a nyelvoktatásban, hiányzik a motiváció

Azok a tanárközpontú módszerek, amelyek a magyar közoktatásban még mindig sok helyen jelen vannak, kevéssé alkalmasak készségfejlesztésre, ami a nyelvtanítás lényege. „Valószínűleg azzal lehetne segíteni a helyzeten, ha a gyerekek mindennapi életében több külföldi jelenne meg” – mondta Einhorn Ágnes oktatáskutató, a BME GTK Idegen Nyelvi Központ igazgatóhelyettese. Más véleményeket is ismertet a portál.

https://qubit.hu/2021/06/24/a-vegletesen-elavult-oktatasi-modszerek-es-a-motivacio-hianya-miatt-nem-beszelnek-a-magyarok-idegen-nyelveket

 

Több mint négyszázezret is kereshet egy friss diplomás

A tanulás jó befektetésnek számít, a keresetek szempontjából nem mindegy azonban, milyen egyetemen szerez diplomát valaki: óriási különbség van a különböző felsőoktatási intézményekben végzettek kezdő bére között. A Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságtudományi területén végzett alapszakos hallgatók kezdő átlagjövedelme jóval magasabb az átlagnál, 462 440 forint, és hamar találnak munkát is.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210624/tobb-mint-negyszazezret-is-kereshet-egy-frissdiplomas-nem-mindegy-melyik-egyetemre-megy-a-gyerek-489216?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggr

 

Nincs jele, hogy megalakultak volna az egyetemeket átvevő alapítványok

Januárban még nagyon sürgős volt, hogy átverjék a modellváltást néhány egyetemen, de most csigalassúsággal alakulnak az alapítványok. Ez pedig bizonytalan helyzetet teremt a dolgozók számára. Közalkalmazotti státuszuk a fenntartóváltással együtt szűnik meg. Fenntartót csak akkor lehet váltani, ha az erre megalakult alapítványokat hivatalosan is bejegyzi a bíróság. Ráadásul az egyetemek közül van olyan, ahol a szakszervezet új munkaszerződéseket emleget, másutt úgy tudják, csak tájékoztatást kapnak az új jogállásról.

https://hvg.hu/gazdasag/20210624_egyetemek_alapitvanyok_felsooktatasi_modellvaltas

 

június 25.

Több tanár is felmondana egy hajdúszoboszlói református iskolában

Egy tanév telt el azóta, hogy a református egyház átvette a hajdúszoboszlói Gönczy Pál Általános Iskola fenntartását, és már több mint egy tucat pedagógus fontolgatja, hogy máshol keres állást – értesült a Népszava. A háttérben az új iskolavezetés és a tantestület több tagja közötti konfliktusok állhatnak. Az intézmény weboldalán ez áll: az iskola egy “keresztyén közösség”, ami “olyan hitvalló pedagógusokat feltételez, akik hivatásukat Istentől kapott küldetésnek tekintik”, s így “keresztyénné, krisztusi emberré kívánják tenni tanítványaikat”. Fontosnak tartják azt is, hogy pedagógusaik “szívesen vallják magukat magyarnak, s családjukért, egyházukért, hazájukért áldozatokra készek” legyenek.

https://nepszava.hu/3124169_isteni-kuldetes-konfliktusokkal–tobb-tanar-is-felmondanaegy-hajduszoboszloi-reformatus-iskolaban

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X