Heti lapszemle 2021. június 4.

lapszemle

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az idei pedagógusnapon köszönetét fejezi ki az oktatásban dolgozóknak az elmúlt hónapokban, a koronavírus-járványban tanúsított nem mindennapi helytállásukért. Szakszervezetünk továbbra is harcol azért, hogy méltó fizetést kapjanak azok, akik oktatják-nevelik a jövő nemzedékét! Az alacsony fizetés okozta tanárhiánynak beláthatatlan következményei lesznek, évek óta erre figyelmeztet szakszervezetünk.

 

május 28.

Nem torpant meg a tankönyvfejlesztés

A digitális oktatás idején sem állt le a tankönyvfejlesztés, az elmúlt hónapokban újabb három évfolyamra készültek el a módosított tantervekhez igazított kiadványok. A megújult kötetek korszerűek, gyermekközpontúak és vállaltan hazafiasak, ráadásul tavaly óta már egyetlen diáknak sem kell fizetnie a könyvcsomagokért.

https://magyarnemzet.hu/?category=0&after=2010-01-01&before=2021-05-31&author=&s=Cs%C3%B3k%C3%A1s+Adrienn

 

A magyar oktatás betegségeire a finn recept hozhatja el a gyógyulást

Az oktatás a jelenlegi kormány mostohagyerekei közé tartozik. Már 2010-ben lemondtak róla, mikor megszüntették az önálló oktatási tárcát és a poroszos szemléletű Hoffmann Rózsa kezébe adták az államtitkárság vezetését. Azóta a szektor vegetál. A szakmát teljesen háttérbe szorították, így nem meglepő, hogy a 2010 óta történt beavatkozások nem voltak képesek az oktatás évtizedes problémáin érdemben javítani, sőt, nagyon sok kárt okoztak.

https://merce.hu/2021/05/28/a-magyar-oktatas-betegsegeire-finn-recept-hozhatja-el-a-gyogyulast/

 

A katolikus egyház veszi át a budapesti állami nevelőszülői hálózatot

Május elején értesítették a budapesti TEGYESZ (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) nevelőszülőit, hogy júliustól nem az állam, hanem a katolikus egyház kötelékébe tartoznak. A minisztérium úgy döntött: átadja fővárosi nevelőszülői hálózatát a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, illetve a fenntartásában lévő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónak. A 444.hu szerint ez nagyjából 130 nevelőszülőt és csaknem 300 gyereket érint.

https://444.hu/2021/05/28/kiss-rigo-laszloek-veszik-at-a-budapesti-allami-neveloszuloi-halozatot

 

május 29.

Ketyeg a közoktatás bombája, a tanárhiány

Ha a tendencia folytatódik, 10-15 év múlva nem lesz, aki természettudományos tárgyakat, biológiát, földrajzot, fizikát, kémiát tanítson gyerekeinknek – mondta az Indexnek (is) Holtzer Péter, a Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány elnöke. Az alacsony kezdő fizetéseken túl a pálya népszerűtlenségéhez hozzájárul, hogy a természettudományos tárgyak óraszámának többszöri drasztikus csökkenése után a kisebb iskolákban jellemzően már nincs elég fizika-, illetve kémiaóra ahhoz, hogy az intézmény egy ilyen szakos tanárnak teljes állást biztosítson.

https://index.hu/gazdasag/2021/05/29/pedagogushiany-termeszettudomanyos-targy-tanar-biologia-foldrajz-fizika-kemia/

 

Csapó Benő: évek kemény munkájára lesz szükség a lemaradások pótlásához

A pedagógusokat fel kell menteni sok nélkülözhető rutinfeladat alól, hogy a lényegre koncentrálhassanak, szabadabban kereshessék a lemaradások behozásának egyéni útjait – erről is beszélt Csapó Benő neveléstudományi kutató, a Szegedi Tudományegyetem tanára a digitális oktatással töltött időszak kapcsán a Magyar Hangnak.  A lemaradó diákok felzárkóztatása évtizedek óta kiemelt feladat, és a járvány még jobban felnagyította ennek jelentőségét. Így az elsők közt kell foglalkozni a nehéz helyzetű iskolák lemaradásával. Szükség lesz a technikai felszereltség kiegyenlítésére, a pedagógusok felkészítésére is.

https://hang.hu/magyar-hang-plusz/2021/05/29/csapo-beno-evek-kemeny-munkajara-lesz-szukseg-hogy-a-lemaradasokbol-valamennyit-ledolgozzunk/

 

A távoktatás hatékonyságát is megmutatja az idei kompetenciamérés

Eltérő módon készültek az iskolák az idei kompetenciamérésre, amelynek matematikai feladatsora nem okozott meglepetést – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Balga Attila, a Nemzeti Pedagógus Kar matematika tagozatának vezetője. Tapasztalatok szerint egy elitgimnáziumban a tanulóknak nem okoznak gondot a mérés feladatai. Egy átlagos általános iskolában, ahol a diákok különböző képességűek, sokszor a legjobbak sem jutnak el a feladatsor végére, a kistérségek iskoláiban (ahol a tanulók többsége hátrányos helyzetű) nem megy könnyen a feladatok megoldása. Az idei mérés eredményei a digitális munkarend hatékonyságára is választ fognak adni.

https://magyarnemzet.hu/belfold/a-tavoktatas-hatekonysagat-is-megmutatja-az-idei-kompetenciameres-9865004/?utm_source=rss&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Csak az idén végző diákok előtt nyitották meg a szóbeli érettségi lehetőségét

Aki már korábban befejezte a középiskolát, és idén csak javítani szeretne a pontszámán vagy épp korábbi jegyén, őszig várnia kell, ha nem tudott elmenni a májusi írásbeli vizsgára. Egyelőre az sem tudható, ez hány diákot érint.

https://telex.hu/belfold/2021/05/29/koronavirus-erettsegi-szobeli-vizsga-csak-a-vegzos-diakok-vehetnek-reszt

 

május 30.

Megfeleződött a tanárképzésre jelentkezők száma

A jelentkezők számának csökkenése leginkább a természettudományos szakokon érződik, mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az ATV híradónak. Az ok az alacsony óraszám és az alacsony bér, hiszen a versenyszférában több pénzért el lehet helyezkedni pl. kémia szakos diplomával. Az Emmi szerint nincs ellátatlan feladat.

http://www.atv.hu/belfold/20210530-pdsz-van-olyan-gyermek-akinek-soha-nem-volt-fizikaoraja/hirkereso

 

Nincs utánpótlás a természettudományos tárgyakat oktatóknál

Kevés a jelentkező a pályára, sokan mennek nyugdíjba, ez látszik a természettudományos tárgyakat oktatóknál is – Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az RTL híradónak is beszélt erről.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/oktatas-pedegogus-kemiatanar-hiany

 

„Fideszes káosz és kapkodás van a szakképzésben”

Az MSZP vezérszónoka szerint ez jellemzi a szak- és felnőttképzés átalakítását.

https://hirklikk.hu/kozelet/fideszes-kaosz-es-kapkodas-van-a-szakkepzesben/382112/

 

május 31.

„A jelenlegi alaptanterv is megpróbál lenyomni mindent a gyerekek torkán”

Tavaly a rendkívüli helyzet miatt elmaradt az éves kompetenciamérés az iskolákban, idén azonban megtartották. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke szerint konkrét eredményeket csak év vége felé láthatunk majd, de az biztos, hogy a digitális oktatás érezteti majd hatását az eredményeken. Az ATV Start c. műsornak adott nyilatkozatában szó volt a szakképzés átalakításáról is.

http://www.atv.hu/belfold/20210531-psz-alelnok-a-jelenlegi-alaptanterv-is-megprobal-lenyomni-mindent-a-gyerekek-torkan/hirkereso

 

A biztonságos iskolakezdéshez június végéig be kellene oltani a legtöbb gyermeket

Ha őszre készülünk, és figyelembe vesszük, hogy kell 5-6 hét, mire a védelem kialakul, június végéig a legtöbb gyereket be kellene oltani ahhoz, hogy a szeptembert teljesen felszabadultan kezdhessük – mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja az ATV Start műsorában arra a kérdésre, mennyire sürgető elkezdeni a 12-15 éves korcsoport oltását. Jöhet olyan mutáns, mint például az indiai, amely gyerekeket is nagyobb számban betegíthet meg – mondta a szakember.

http://www.atv.hu/belfold/20210531-immunologus-junius-vegeig-kellene-beoltani-a-12-evesnel-idosebb-gyerekeket-hogy-a-szeptembert-teljesen-felszabadultan-kezdhessuk

 

Jóváhagyja a Pfizert a 12-15 évesek oltásához az Európai Bizottság – itthon az operatív törzs később dönt

Korábban az Európai Bizottság (EB) az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) véleményére várt. Most a tagállamok dönthetik el, kiterjesztik-e az oltást erre a korosztályra is. Itthon az operatív törzs korábban azt mondta: „folyamatosan figyelemmel kísérik a WHO és EMA koronavírus-oltásokkal kapcsolatos ajánlásait. A 12-15 éves korosztály oltásáról az operatív törzs a későbbiekben fog döntést hozni.”

http://www.atv.hu/belfold/20210531-unios-biztos-jovahagyja-a-pfizer-hasznalatat-a-12-15-eveseknel-az-europai-bizottsag

 

Mégsem ellenőrzik a tanárok privát számítógépeit

Nemcsak a munkahelyi, hanem a pedagógusok saját, otthoni számítástechnikai eszközeibe is bele szeretett volna nézni az egyik tankerület, ám az ehhez szükséges beleegyező nyilatkozatot végül visszavonták – tudta meg a Népszava a Klebelsberg Központtól. A KK ezt azzal magyarázta, hogy a digitális munkarend véget ért, így nincs szükség a tanárok privát, de a távoktatásban is használt számítógépeinek, okostelefonjainak „biztonsági céllal” történő ellenőrzésére.

https://nepszava.hu/3121370_visszakoztak-megsem-ellenorzik-a-tanarok-privat-szamitogepeit

 

Beszédes az iskolaelhagyási statisztika

457 köznevelési intézményben több mint 150 ezer tanuló és 12 ezer óvodás gyermek oktatását-nevelését segítette az Oktatási Hivatal egy uniós projektben. A programban kidolgozott rendszer egységes módszertannal támogatta az iskolai lemorzsolódás megelőzését. A részletekről Brassó Sándort, az Oktatási Hivatal megbízott elnökét kérdezte az InfoRádió. „Statisztikailag az a jellemző, hogy az alacsony iskolázottságú szülőkkel bíró, úgymond gyenge vagy hátrányos szociokulturális hátterű gyerekekből lesznek a lemorzsolódók legnagyobb számban, és nem véletlen, hogy az Európai Unió és a magyar kormányzat is ezekre az intézményekre fókuszált a programmal”.

https://infostart.hu/belfold/2021/05/31/szakerto-beszedes-az-iskolaelhagyasi-statisztika

 

„Senki sem akart visszamenni a suliba rajtam kívül”

A Motiváció Műhely szegedi tanodája az iskolákhoz hasonlóan egyik napról a másikra volt kénytelen átállni online oktatásra a koronavírus-járvány miatt. A tanoda egyik mentorával és mentoráltjával arról beszélgetett a 24.hu munkatársa, hogyan oldották meg a foglalkozásokat, melyek voltak a legfőbb nehézségek, milyen emlék marad a távoktatás.

https://24.hu/belfold/2021/05/31/motivacio-muhely-tanoda-szeged-online-oktatas-tavoktatas/

 

A nyelvtanárok idő előtt elveszik a gyerekek kedvét már attól is, hogy belekezdjenek a mondatba

A harmincötezer reális becslés, mondja Győr egyik legnagyobb nyelviskolájának vezetője – ennyi diploma bennragadhat, ha az Innovációs és Technológiai Minisztérium idén nem hirdet nyelvvizsga-amnesztiát, ahogy tavaly tette. A cikk a nyelvoktatással, a tanárképzéssel is foglalkozik.

https://telex.hu/belfold/2021/05/31/nyelvvizsga-amnesztia-nyelvtudas-nyelvoktatas

 

A Momentum a Fidesztől visszavett vagyonból emelné a tanárok bérét

Fekete-Győr András elnök azt mondta: „a jelenlegi nettó 140 ezer pedagógusi bért 250-re emelik a visszavett vagyonból.”

https://nyugatifeny.hu/2021/05/31/kampanyt-indit-a-momentum-a-fidesztol-visszavett-vagyonbol-megemelnek-a-tanarok-es-az-egeszsegugyi-dolgozok-beret-is-video

 

június 1.

Több tucat iskolában van jelen a koronavírus

A korábbinál jóval alacsonyabbak a fertőzési adatok az oktatási-nevelési intézményekben, igaz, még mindig több mint 60 iskolában van jelenleg is valamilyen járványügyi intézkedés – derült ki az Emmi Népszavának küldött tájékoztatásából. Jelenleg az óvodák 0,15 és az iskolák 0,5 százalékában egy-egy csoport vagy osztály érintett rendkívüli szünet, illetve digitális munkarend elrendelésében. „Ha az Emmi által korábban említett mintegy 13 500 iskolai feladatellátási-hellyel számolunk, az azt jelenti, hogy 65-70 iskolai helyszínt érinthet jelenleg valamilyen járványügyi intézkedés.” A lap érdeklődött az Emminél a tanárok, diákok teszteléséről is, de erre nem kapott választ.

https://nepszava.hu/3121503_tobb-tucat-iskolaban-van-jelen-a-koronavirus

 

Immunológus: ősszel biztosan lesz negyedik hullám

Lisziewicz Julianna az ATV Spirit FM reggeli műsorában azt mondta, a vírusok nyáron kint rosszabbul terjednek, mint egy belső térben, így ősszel, ha elkezdődik az iskola, biztosan megjelenik a koronavírus-járvány negyedik hulláma.

http://www.atv.hu/belfold/20210601-immunologus-osszel-biztosan-lesz-4-hullam/hirkereso

 

Ez már nem a jövő, hanem a húsbavágó jelen: nincs, aki tanítsa a gyerekeinket

Évtizedek óta látható volt, hogy a közoktatás egyik legnagyobb problémája lesz a tanárhiány. Már minden harmadik iskolában nincs elég kémia- vagy fizikatanár. A pedagógus életpályamodell alapján rendezték utoljára a béreket 2013-ban. Annak talán egyetlen hozadéka az lett volna, hogy a béreket a minimálbérhez rögzítették, így azok a mindenkori minimálbérrel párhuzamosan emelkedtek volna. Ám ezt köznevelési törvényből törölték és 2015 januárjától nem a minimálbérhez, hanem a vetítési alaphoz (amelynek összege azóta is változatlan: 101 500 forint) rögzítik a tanárok fizetését. Így mára egy kezdő pedagógus fizetése a garantált bérminimumot sem érné el, az pedig kötelező, ezért ki kellett azt egészíteni a minimumszintre.

https://hvg.hu/elet/20210601_Ez_mar_nem_a_jovo_hanem_a_husbavago_jelen_nincs_aki_tanitsa_a_gyerekeinket

 

A gyermekpszichiátrián csak most kezd kiderülni, hogyan élték meg a fiatalok a szorongást

Míg 2019 első hónapjaiban nagyon kevés fiatal került be a Vadaskert Kórházba öngyilkossági gondolat vagy kísérlet miatt, és 2020-ban sem érzékeltek jelentős változást, 2021-ben már 4-szer, 5-ször több alkalommal találkoztak ilyen esetekkel. Egy szakmai beszélgetés tapasztalatait ismerteti a portál.

https://merce.hu/2021/06/01/a-gyermekpszichiatrian-csak-most-kezd-kiderulni-hogyan-eltek-meg-a-fiatalok-az-elmult-evben-felgyult-szorongast/

 

Pölöskei Gáborné: előremutató a megújult szakképzési rendszer

„Az előremutató jelzőt nemcsak fenntartom, büszkén vállalom, azzal együtt, hogy valóban van még hová fejlődni. A szakképzés korszerűsítésében is mintaként szolgáló Ausztriában ötből négy diák dönt az általános iskola után a szakmatanulás mellett. Ettől még messze vagyunk, de a lassan véget érő tanévben első esztendejüket lezáró technikumok és szakképző iskolák megerősített rendszere ebbe az irányba mutat. Azon dolgozunk, hogy az élethelyzetükben és karrierterveikben meglévő különbségektől függetlenül minden fiatal előtt a lehető legszélesebbre tárjuk a lehetőségeket a szakképzésben” – írta a helyettes államtitkár a Magyar Nemzetben.

https://magyarnemzet.hu/velemeny/eloremutato-a-megujult-szakkepzesi-rendszer-9873380/

 

Kedvezményes hitel a szak- és felnőttképzésben

A kormány – figyelembe véve az élethosszig tartó tanulás és a felnőttképzés kiemelt fontosságát – 2020 augusztusában döntött arról, hogy 2021 tavaszától a diákhitelhez hasonló kedvezményes képzési hitellel segíti a megújult szak- és felnőttképzést. Bíznak benne, hogy az új termékek jelentősen növelik a szak- és felnőttképzések népszerűségét, így sikerül betölteni a hiányszakmákat.

https://www.origo.hu/itthon/20210531-matol-elerhetok-a-szak-es-felnottkepzesihitelek-a-diakhitel-kozpontnal.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

60 százalékkal nőtt a nyelvvizsgázók száma tavalyhoz képest

Az online nyelvvizsgáztatás több ponton is rávilágított az oktatási rendszer hiányosságaira. Kiderült például, hogy a diákok akár tíz-tizenkét év nyelvtanulás után sem tudnak egy német karaktert leütni a billentyűzeten, míg másoknak már a vizsgához szükséges programok telepítésével is meggyűlt a bajuk. A bővülő lehetőségek ellenére tavaly harminc százalékkal csökkent a nyelvvizsgázók száma, az idei év azonban jobbnak ígérkezik – tudta meg az Index.

https://index.hu/belfold/2021/06/01/nyelvvizsga-nyelvtanulas-felveteli-koronavirus/

 

június 2.

Amíg nem emelik a fizetéseket, nem növelik a pálya presztízsét, lesz tanárhiány

A PSZ évek óta jelzi a problémát: elöregedőben van a szakma, sokan mennek nyugdíjba, a fiataloknak nem elég vonzó a pálya az alacsony fizetés miatt sem. Ezért is van tanárhiány, ráadásul pl. kémia szakos tanárkért a versenyszférában sokkal több pénzt kapnak a pedagógusok. Az ATV Spirit FM rádió Aktuál c. reggeli műsorának nyilatkozott a természettudományos tanárok hiányáról (is) Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.

https://www.youtube.com/watch?v=oq-3j68YbUM

 

A PSZ sürgetné a 12-15 évesek oltását

Még a nyári vakáció előtt meg kellene szervezni a 12-15 évesek oltását a biztonságos őszi tanévkezdéshez – mondta a PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa az RTL híradónak. Egyre több szakember sürgeti e korcsoport oltását, ráadásul több szomszédos ország már tett lépéseket. Az operatív törzs fog döntést hozni, mondta az országos tisztifőorvos.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/a-pedagogusok-szakszervezete-surgetne-a-12-15-eves-korosztaly-beoltasat

 

PSZ: a biztonságos őszi iskolakezdéshez szükséges a gyerekek oltása is

Több országban tervezik/szervezik a 12-15 évesek oltását, a mutánsok terjedése miatt Magyarországon is szükség lenne erre, hogy biztonságosan kezdődjön ősszel a tanév – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Klubrádió reggeli hírösszefoglalójának.

https://www.youtube.com/watch?v=Pso1drIojpM

 

Felnőtt az oktatás mostohagyereke

Szilágyi János szakértő cikkében a szakképzést elemezte. „Az állami irányítás szintjén a szakképzés továbbra is a maradék elv alapján működött, amelynek eredményeként az előremutató kezdeményezések és sikerek ellenére a 2005-2010 közötti időszakban a sodródás és a „szakképzési barkácsolás” volt a jellemző: ezt igazolja, hogy a kialakult és megváltozott új helyzetre nem született kormányzati szinten valós szakképzés-fejlesztési stratégia. A következő, 2010 utáni szakképzési modellbe történő átmenet előfutárának tekinthető, hogy még ugyanabban az évben a gyakorlatigényesebb szakmákban bevezették a 8. osztályra épülő úgynevezett előrehozott, leegyszerűsített, „lebutított” szakképzést.”

https://nepszava.hu/3121658_felnott-az-oktatas-mostohagyereke

 

A Tungsram oktat Nagykanizsán

A Nagykanizsai Szakképzési Centrum gépészeti területének szakoktatóit szeptembertől már átvette, nyáron pedig a tanműhelyt is a gyár területére telepíti át a Tungsram Nagykanizsán – közölte a gyár igazgatója. Jelenleg mintegy 40 diákot képeznek gépészeti szakirányon, de a változó szakképzési rendszer miatt hamarosan 70-80-ra emelkedhet a létszámuk, a felnőttképzéssel együtt meghaladhatja a százat.

https://www.jarmuipar.hu/2021/06/tungsram-oktat-nagykanizsan/

 

Trianon-kislexikont kap minden magyar iskola

A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága a trianoni békediktátum megkötésének 100. évfordulóján Molnár Zsolt Trianon-kislexikonjának kiadásával járult hozzá a nemzeti összetartozás évéhez. A nagy érdeklődésre való tekintettel készült el a bővített, illusztrációkkal gazdagított kiadás – közölte a társaság.

https://vasarnap.hu/2021/06/02/trianon-kislexikont-kap-minden-hataron-inneni-es-tuli-magyar-iskola/

 

Pedofilellenes törvénycsomag

Elkezdődött a pedofilellenes törvénycsomag vitája a parlamentben. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és a törvénymódosítási javaslatcsomag beterjesztője úgy fogalmazott: a gyermekek védelmében „elmentek a falig” a pedofil bűnelkövetők elleni szankciókkal.

https://hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2021/06/02/pedofilellenes-torvenycsomag-a-kormany-kesz-elmenni-a-falig

 

A katolikus egyház zéró toleranciát hirdetett a gyermekbántalmazásoknál

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elítéli a gyermekbántalmazás minden formáját, zéró toleranciát hirdet. Ugyanakkor a testület arra is figyelmeztet, hogy nem szolgálják a társadalom érdekeit az egyházi hivatás és a bántalmazásra való “hajlam” közötti összefüggést sugalmazó megnyilatkozások. Az MKPK közleménye szerint a gyermekek bántalmazása, az ellenük elkövetett visszaélés súlyos bűn és bűncselekmény, történjék iskolákban, sportklubokban, táborokban vagy családon belül, világi vagy egyházi intézményben.

https://hvg.hu/elet/20210602_katolikus_egyhaz_gyermekbantalmazas

 

június 3.

Nem titkolhatnák a pedagógusok sem, hogy kaptak-e oltást

Egy olyan jogszabályon dolgozik a kormány, amellyel kötelezhetik a pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat, hogy közöljék, be vannak-e oltva koronavírus ellen, ha ezt a diákok, szülők vagy a betegek kérik – derült ki a Kormányinfón. Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Népszavának azt mondta: amíg az oltás nem kötelező, senkin nem lehet számon kérni, be van-e oltva vagy sem. A PSZ azt is diszkriminatívnak tartja, hogy kiemelnének egy-egy foglalkoztatotti csoportot. Ha valóban lesz ilyen rendelkezés, az operatív törzstől azt is követelni lehet majd, hogy nyilvános adatbázisukban visszamenőlegesen tüntessék fel a koronavírusban elhunytak foglalkozását, így kiderülhet az is, mennyi tanár esett áldozatául a járványnak, miután a pedagógusokat az utolsók közé sorolták az oltási tervben.

https://nepszava.hu/3121884_nem-titkolhatnak-hogy-kaptak-e-oltast

 

Radó Péter: „a közoktatás brutális minőséghanyatlásához vezet a pedagógushiány”

Az oktatáskutató szerint 15 éve tudni lehet, hogy tanárhiány lesz Magyarországon. Szerinte a kormány politikai szövetségese az egyház, az egyházakat szeretné a magyar társadalomba minél jobban bebetonozni, ennek legjobb módja, ha az intézmények tömegét adja át nekik. Millei Ilona interjúja.

https://hirklikk.hu/kozelet/rado-peter-a-kozoktatas-brutalis-minoseghanyatlasahoz-vezet-a-pedagogushiany/382266/

 

Rendben zajlott az érettségi, kevesen rekedtek karanténban

Több mint 110 ezer érettségiző részvételével rendben lezárultak az írásbeli vizsgák, megkezdődtek a szóbelik. Az Emmi adatai szerint elenyésző azok száma, akik betegség vagy karantén miatt nem mentek el az írásbelire, nekik lehetőségük volt szóbeli vizsgát tenni. Országosan összesen 359 tanuló kívánt élni a lehetőséggel, 257 fő középszinten és 102 fő emelt szinten. „Ebben a számban ráadásul nemcsak a koronavírus miatt megbetegedettek vagy a járványhelyzet miatt karanténba kerültek, hanem más, igazoltan megbetegedett vagy egyéb, előre nem látott és önhibájukon kívüli ok miatt az írásbelit kihagyni kényszerült vizsgázók is szerepelnek” – tette hozzá az Emmi.

https://magyarnemzet.hu/belfold/rendben-zajlott-az-irasbeli-erettsegi-kevesen-rekedtek-karantenban-9885836/?utm_source=rss&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

A diákok többsége képtelen középfokú nyelvvizsgát tenni, reformra szorul a tanárképzés

Egy diáknak kb. ezer nyelvórája van az érettségiig, többségük mégis képtelen középfokú nyelvvizsgát tenni. Alapjaiban kellene átalakítani a nyelvoktatást és a tanárképzésből kellene kiindulni – mondta a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke. Úgy véli, nem jó üzenet, hogy nyelvvizsga nélkül is át lehetett venni diplomát tavaly. Főként a pedagógusképzésre jellemző a bent ragadt diploma. További gond, hogy a nyugdíjba menő nyelvtanárokat nehéz pótolni, a jó nyelvtudással egyetemről kikerülő fiatalok máshol sokkal többet keresnek, mintha tanítanának.

https://novekedes.hu/elemzesek/nyelviskolak-egyesulete-a-diakok-tobbsege-keptelen-kozepfoku-nyelvvizsgat-tenni

 

ITM: a megújult szakképzési rendszer előremutató

A megújult magyar szakképzési rendszer előremutató, többen jelentkeznek szakképzésre, mint gimnáziumba – hangsúlyozta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 csatornán.

https://webradio.hu/hirek/gazdasag/itm-a-megujult-szakkepzesi-rendszer-eloremutato

 

Kirekesztés, kizsákmányolás – ezzel néztek szembe a gyerekek 2020-ban

A Hintalovon Alapítvány ötödik alkalommal készített összefoglalót az előző év legfontosabb gyermekjogi eseményeiről. A jelentés áttekintést ad a 18 évnél fiatalabbak helyzetéről, amelyet jogszabályok, statisztikai adatok, programok mentén vizsgál, figyelembe véve, mire reagált a média és a társadalom. 2020-ban három visszatérő téma körvonalazódott: a koronavírus hatásai, a kirekesztés, valamint a szexuális visszaélés és kizsákmányolás kérdése. Az általános iskolákban majdnem minden ötödik diák nem vagy csak korlátozottan fért hozzá az online oktatáshoz. A fogyatékossággal élő tanulók nyolc százaléka semmilyen távoktatásban nem részesült, további 15 százalékuk csak hetente egyszer kapott valamilyen fejlesztést.

https://index.hu/belfold/2021/06/03/gyermekjogi-jelentes-koronavirus-eroszak-megkulonboztetes/

 

Tízezrekhez jutott el az „Adj Egy Ötöst!″ iskolai szemléletformáló program

Lezárult a Szerencsejáték Zrt. és a Salva Vita Alapítvány „Adj Egy Ötöst!” programja, amely a fogyatékossággal élők integrációját segítette elő felsős és középiskolások körében az elmúlt években. A 2019/20-as időszakban a járvány ellenére is 115 oktatási intézményből jelentkeztek pályaművekkel a diákok. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy 2017-es indulása óta összesen több mint 6200 érdeklődő tanár és tanuló vett részt a programban, csaknem 300 iskola töltötte fel programtervét. A kezdeményezés több mint 28 ezer embert ért el: diákokat, pedagógusokat, szülőket, iskolai közösségeket.

https://www.digitalhungary.hu/gazdasag/28-ezer-erintetthez-jutott-el-a-Szerencsejatek-Zrt-Adj-Egy-otost-iskolai-szemleletformalo-programja/12168/

 

A MASZSZ szerint 30 százalékkal kell emelni a minimálbért

Az Európai Bizottság szerint az európai minimálbérnek az egyes tagállamokban az átlagbér 50 százalékát kell elérnie, így a 2021-ben Magyarországon megállapított minimálbér (bruttó 167 400 forint) 30 százalékos emelésére lenne szükség – közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

https://hang.hu/gazdasag/2021/06/03/30-szazalekkal-kellene-emelni-a-magyar-minimalbert-a-szakszervezeti-szovetseg-szerint/

 

június 4.

Gosztonyi Gábor: A megbecsülés jelei

„Évek óta mást sem hallunk ebben az időszakban, mint hogy a kormány mennyire megbecsüli a tanárokat. Lassan tíz éve halljuk, hogy „soha nem látott béremelést” kaptunk – mondjuk ez igaz, hisz a többségünk soha nem látta ezt a béremelést –, és hogy a pedagógusok az egyetlen munkavállalói csoport, amely a bruttó fizetését viszi haza (by Rétvári). Hogy ennek a fele sem igaz, az a hatalmat egyáltalán nem érdekli.” Idézet a cikkből, amelyet Gosztonyi Gábor (alelnök) írt a Népszavának.

https://nepszava.hu/3121915_a-megbecsules-jelei

 

Nyár végére derülhet ki, hogy oltják-e a 12-15 éveseket

Orbán Viktor rádióinterjújában türelmet kért. „Az egész vírushelyzetben nehéz tudományosan tisztán látni” – fogalmazott, hozzátéve, szerinte nyár végére dőlhet el Magyarországon, hogy beoltják-e majd a 12-15 éveseket.

https://index.hu/belfold/2021/06/04/orban-viktor-kossuth-radio-interju/

 

Újraosztott szerepek, kiszervezett gyerekek

A kormány extra támogatással segíti az egyházak térnyerését a szociális ellátásban. A nevelőszülői hálózatok már szinte teljes egészében egyházi fennhatóság alá kerültek. A fővárosi nevelőszülői hálózat fenntartóváltása – a budapesti Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat nevelőszülői júliustól a katolikus Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóhoz tartoznak – az utolsó láncszem volt a hálózatok újraosztásában. Miközben zajlik a gyermekotthonok és más szociális intézmények erőltetett ütemű fenntartóváltása is.

https://nepszava.hu/3121890_ujraosztott-szerepek-kiszervezett-gyerekek

 

Csak augusztus 23-ig lehet középiskolai gólyatábort szervezni

Köznevelési intézmény szervezésében nyári tábor, gólyatábor legkésőbb 2021. augusztus 23. napjáig tartható – derül ki az Emmi rendeletéből, miközben sok intézmény augusztus végén szokott gólyatábort szervezni. Június 16-29. között tarthatnak az iskolák az 1-8. osztályosoknak felzárkóztatásokat vagy felügyeletet, ha család ezt kéri. Ez időben szervezhetnek az általános iskolák napközit, szakköröket, sportfoglalkozást, egyéni és csoportos felzárkóztatást.  A rendelet visszavonja a krónikus beteg pedagógusok védelméről szóló határozatot.

https://eduline.hu/kozoktatas/20210604_emmi_rendelet_golyatabor

 

Lehet diplomaosztót tartani

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese Facebook-posztjában jelentette be: megtarthatják az egyetemek a diplomaosztókat.

https://www.portfolio.hu/uzlet/20210604/itt-a-kormany-legujabb-jarvanyugyi-lazitasa-486462?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X