Heti lapszemle 2021. április 22.

lapszemle

A PSZ egyértelművé tette: nem üdvözölte az iskolák újranyitását, csak részsikernek tartotta, hogy a felsősök – a középiskolásokhoz hasonlóan – május 10-én mennek iskolába. Az óvodákat és iskolákat mindaddig zárva kell tartani, amíg az új fertőzöttek száma nem csökken napi 1400 fő alá. Heti nyilatkozatainkban a korai nyitás kockázatát hangsúlyoztuk.

 

április 15.

Aki teheti, tartsa otthon gyermekét

Április 19-től épp az óvodásokat és az alsósokat engedik vissza, akik nem tudják tartani a kellő szociális távolságot a fertőzés elkerülésére, ezért azt tanácsolta Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke: aki teheti, tartsa otthon gyermekét, hiszen erre lehetőség van. A Szeged TV híradójának nyilatkozott.

https://www.youtube.com/watch?v=muftKdKAlCk

 

Rendelet a nyitásról

A Magyar Közlöny szerint az 5-8. osztályokban, a gimnáziumokban és a szakképző intézményekben továbbra is digitális tanrend szerint folyik az oktatás, diákjaik csak május 10-én térnek vissza a tantermekbe.

https://szakszervezetek.hu/hirek/26205-magyar-kozlony-ismet-megtelhetnek-az-also-tagozatok-es-a-kocsmak-teraszai

 

április 16.

Meghalt egy óvodavezető Óbudán

„Szomorú kötelességünknek kell eleget tennünk, amikor hírül adjuk: szeretett munkatársunk, Gángoly-Nagy Anita, az Óbudai Almáskert Óvoda intézményvezetője elhunyt. Nehezen találunk szavakat. Közösségünk nagyra becsült tagját vesztettük el.”

https://obuda.hu/blog/hirek/bucsuzunk-gangoly-nagy-anita-ovoda-intezmenyvezetonktol-a-gyerekek-mindenekfelett/?fbclid=IwAR3DgnyOziWFR5HDWTqP6HBOsQ2hFLWf3MStmE5vgV62ERIKlw22N-HSgFw

 

A megkérdezettek 87 százaléka nem értett egyet az oktatási intézmények nyitásával

A Pedagógusok Szakszervezete és a 21 Kutatóközpont minapi felméréséből az derült ki, hogy a megkérdezettek 87 százaléka nem ért egyet az április 19-i újranyitással. A szülők igazolhatják gyerekeik távolmaradását, nem kötelező a kicsiket bevinni sem óvodába, sem általános iskolába (alsó tagozatra). A járvány miatt a szülői igazolást minden esetben el kell fogadnia az igazgatónak – mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az Euronews híradónak.

https://hu.euronews.com/2021/04/16/a-hetfo-meg-messze-van-dilemmaban-a-szulok-es-a-pedagogusok-is-a-nyitassal-kapcsolatban

 

Sok hiányzással is elkerülhető az osztályozó vizsga

Legyen szó speciális nevelési igényű vagy átlagos tanulóról, a jogszabályok szerint az óvodai, iskolai mulasztást minden esetben igazolni kell. Ennek egyik típusa, amikor alapos indokra hivatkozva kérik a szülők a távollétet az intézményvezetőtől, aki ezt nem tagadhatja meg – mondta az Indexnek Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke. Ha a hiányzás a 250 órát meghaladja, a diáknak osztályozó vizsgát kell tennie. Azonban felhívta a figyelmet az Emmi rendelet ritkábban emlegetett pontjára, miszerint, ha a tanuló hiányzott is az adott tárgy óráinak több mint harmadáról, de van elég érdemjegye, a tantestület dönthet úgy, mégsem kell osztályozó vizsgát tennie. Ezért a PSZ azt kéri a kollégáktól, aki csak teheti, próbáljon minél több jegyet adni a tanulóknak.

 https://index.hu/gazdasag/2021/04/16/ovoda-iskola-nyitas-igazolt-hianyzas-koronavirus/

 

Az intézményeknek alkalmazniuk kell a járványügyi protokollt

Müller Cecília tisztifőorvos felhívta a figyelmet: a gyerekek tiszta és fertőtlenített környezetbe térhetnek vissza, de ez azt is jelenti, hogy az óvodáknak, iskoláknak újra alkalmazniuk kell a korábbi járványügyi protokollokat és higiénés rendszabályokat. Biztonságosabb a visszatérés, mert az eddig regisztrált pedagógusok több mint 80 százaléka kapta meg az oltást, és folyamatban van további 31 ezer, közoktatási intézményben dolgozó beoltása is – mondta.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/orszagos-tisztifoorvos-egy-ala-csokkent-virus-reprodukcios-rataja

 

ITM: az intézmények biztosítanak maszkot a szakmai vizsgázóknak

Az innovációs és technológiai miniszter egyedi határozata értelmében májusban és júniusban, szigorú óvintézkedések mellett adhatnak számot tudásukról a szakképzésben vizsgázók – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár kiemelte: az iskolák az egészségvédelmi intézkedések betartásával akár már április 19-től szervezhetnek vizsgára felkészítő, legfeljebb kiscsoportos konzultációkat, gyakorlati foglalkozásokat.

https://www.magyarhirlap.hu/gazdasag/20210416-az-intezmenyek-biztositanak-maszkot-a-szakkepzesben-szakmai-vizsgazoknak-vizsgaztatoknak

 

ÉSZT: a kormány támogassa a szülők otthon maradását!

Az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatának nyitása elfogadhatatlan, amikor a járványügyi adatok jelenleg sokkal rosszabbak, mint az iskolák bezárásának idején. Szakértők sora figyelmeztet arra, hogy hosszan elnyúló platóra számíthatunk, de a kormány ezt nem akarja meghallani. Az Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség határozottan kéri a kormányt: az elsietett nyitás várható kárainak enyhítésére adjon bérkompenzációt, hogy a szülők otthon maradhassanak az alsós és az óvodás gyermekekkel.

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/26220-eszt-a-kormany-tamogassa-a-szuloket-hogy-otthon-maradhassanak-a-gyerekekkel

 

április 17.

Rendkívüli szünet lesz, ha túl kevés gyerek megy iskolába?

Több szülő olyan tájékoztatást kapott az iskolától, a tankerülettől, hogy valóban maradhat otthon a gyerek, de ha egy osztályban „túl sok” tanuló hiányozik, a pedagógusnak nincs lehetősége sem online, sem hibrid módon tanítani. Ezért az iskolának rendkívüli szünetet kell elrendelni, és a tanév ennek idejével meg fog hosszabbodni. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke ezt zsarolásnak tartja, szerinte a kormány hozott egy rossz döntést, amit most kényszerintézkedéssel és fenyegetéssel próbál palástolni. A digitális oktatásnak minden feltétele adott, így azok a gyerekek is részt vehetnének a képzésben, akiknek szülei a járvány miatt nem engednék el őket az iskolába. Érthetetlennek tartja, miért csak 2 nap felkészülési időt kaptak az iskolák az átállásra, miközben a kormány már több hete döntött az újranyitásról – mondta a Telexnek.

https://telex.hu/belfold/2021/04/17/oktatas-nyitas-kotelezo-szunet

 

A kormány nagyon rossz döntést hozott a nyitásról

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke szerint a kormány nagyon rossz döntést hozott, amikor ilyen járványügyi mutatók mellett kinyitotta az óvodákat és az iskolákat. Fenyegetéssel próbálják kényszeríteni a szülőket, hogy vigyék be a gyerekeket az iskolába, a tiltásokkal pedig tudatosan szembe akarják állítani a szülőket és a pedagógusokat. Irreális döntés, hogy megtiltják az online órák megtartását, hiszen a pedagógusnak nem kellene mást csinálnia, minthogy a laptopját a tábla felé fordítja, és felveszi az órát, amelyet az otthon maradt gyerekek megnézhetnek. A kormány korábban azt hangsúlyozta, több tízezer laptopot osztott szét a pedagógusok között. Ezeknek a laptopoknak mind alkalmasnak kell lenniük arra, hogy a kamerájukkal fel tudják venni a tanárok az órát.

https://hirklikk.hu/kozelet/a-kormany-szembe-allitotta-a-tanulashoz-valo-jogot-az-egeszseghez-valo-joggal/380086

 

Orbán Viktor egy nem létező protokollra hivatkozott

Ő maga sincs meggyőződve az iskolanyitás időszerűségéről, de a kormány az Egészségügyi Világszervezet protokollja szerint cselekszik, amely azt javasolja, hogy zárásnál az iskolákat zárják be utoljára, nyitásnál pedig az iskolákat nyissák ki először – egyebek mellett erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök rádióinterjújában. Csakhogy a WHO-nak nincs olyan protokollja, amely ezt javasolná.

https://nepszava.hu/3116707_orban-egy-nem-letezo-protokollra-hivatkozott-az-iskolanyitas-kapcsan

 

Életveszély miatt nem engedik iskolába orvosok és egészségügyi dolgozók a gyerekeiket

Egyre több egészségügyi dolgozó, orvos jelzi, nem engedi iskolába gyerekeit a jelenlegi járványban – értesült a Portfólió. Döntésüket a vírus gyors terjedésével magyarázzák, amit kockázatosnak, életveszélyesnek tartanak. Müller Cecília tisztifőorvos is a vírus gyors terjedéséről beszélt, miközben a Magyar Orvosok Szakszervezete nyílt levelet írt Orbán Viktornak: a Magyarországon leginkább elterjedt vírus brit variánsa a fiatal, egészséges felnőtteknél és a gyermekeknél is súlyos, életveszélyes állapotot alakíthat ki. Kásler Miklós miniszter nyitásról szóló levelében arra készíti fel az iskolákat, hogy újra felbukkanhat az intézményekben a vírus.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210417/eletveszely-miatt-nem-engedik-iskolaba-vezeto-orvosok-es-egeszsegugyi-dolgozok-a-gyerekeiket-479066?fbclid=IwAR3kJGxS7lPBG9Wewqe-svijVvlkWS1t8FOuoT5myyCU9p4mx7eEuLkvNOk

 

Romániában többet keres egy pályakezdő pedagógus

A szakszervezetek szerint az alkalmazottak, különösen a közszéférában dolgozók döntő többségének fizetése nemzetközi összehasonlításban nagyon alacsony. Ma ott tartunk, hogy Romániában egy pályakezdő fiatal 90 euróval többet keres, mint itthon Magyarországon egy pályakezdő fiatal. Romániában 18 tanítással lekötött órája van, Magyarországon 22-26 közötti a tanítással lekötött munkaideje – Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az ATV híradónak nyilatkozott az oktatásban dolgozók alacsony béréről.

http://www.atv.hu/belfold/20210418-szakszervezetek-a-kozszeferaban-dolgozok-donto-tobbsegenek-fizetese-nagyon-alacsony

 

április 18.

Kásler Miklós: az igazgatók kellő rugalmassággal járjanak el a diákok hiányzásaival

Az óvodákban el kell kerülni a csoportok összevonását, az iskolákban nem lehet keverni a jelenléti és az online oktatást, az iskolák kapnak fertőtlenítőszert és érintésmentes hőmérőket, az igazgatók pedig a gyerekek hiányzásaival kapcsolatban a kellő rugalmassággal járjanak el – olvasható abban levélben, amelyet Kásler Miklós miniszter küldött ki az iskolák vezetőinek.

https://telex.hu/belfold/2021/04/18/kasler-miklos-emmi-iskola-also-tagozat-jelenleti-online-oktatas-hianyzas-osztalyozo-vizsga

 

Csak az Oktatási Hivatal rendelhet el rendkívüli szünetet

Az iskolák nem rendelhetnek el rendkívüli szünetet, csak az OH – válaszolta az Emmi az RTL híradónak. A tárca szerint a hiányzók miatt nem érheti hátrány azokat, aki bemennek az iskolába.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/csak-az-oktatasi-hivatal-rendelhet-el-rendkivuli-szunetet?utm_source=hirkereso&utm_medium=link&utm_campaign=rtl-hirado

 

A szülők büntetlenül megtehetik, hogy nem küldik iskolába gyermeküket

A Társaság a Szabadságjogokért közzétette jogi tájékoztatóját. Eszerint a szülők dönthetnek úgy: gyermeküket a járványveszélyre hivatkozva nem viszik iskolába. Az iskolaigazgatónak van jogköre, hogy mérlegelje, a szülő által bemutatott indok alapos-e a hiányzásra, és ez esetben engedélyezheti a távolmaradást, amit igazolt hiányzásnak kell tekinteni. Ezt az Oktatási Hivatal is megerősítette azzal a megkötéssel, hogy a kérelmet időnként felül kell vizsgálni.

https://index.hu/belfold/2021/04/18/tasz-a-szulok-buntetlenul-megtehetik-hogy-nem-kuldik-iskolaba-gyermekeiket/

 

Galgóczi Ágnes: biztonsággal visszatérhetnek a kicsik az óvodákba és az iskolákba

A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője azt mondta: a kisebb gyerekek biztonsággal visszatérhetnek a jelenléti oktatásba április 19-től, az épületeket fertőtlenítették, a pedagógusok oltási kampánya három hétvégén keresztül folyt.

https://infostart.hu/belfold/2021/04/18/galgoczi-agnes-biztonsaggal-visszaterhetnek-a-kicsik-az-iskolakba-es-az-ovodakba

 

április 19.

A PSZ nem üdvözölte az oktatási intézmények nyitását

Az Emmi az elmúlt időszakban több alkalommal is tévesen interpretálta a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) álláspontját, amelyet a tárgyalásokon képviselt.  A PSZ nem üdvözölte az iskolák újranyitását, csak részsikernek tartotta, hogy a felsősök és a középiskolások májusban térhetnek vissza az intézményekbe. Az óvodákat és iskolákat mindaddig zárva kell tartani, amíg az új fertőzöttek száma nem csökken napi 1400 fő alá.

https://pedagogusok.hu/hirek/kozlemeny-20210419/

 

A jobb szociális hátterű családok tartották inkább otthon gyermekeiket

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke tud olyan iskoláról, ahol az alsósok 60-70 százaléka otthon maradt április 19-én. De vannak olyan intézmények, ahol szinte teljes osztálylétszámmal kezdődött a tanítás. A tapasztalatokból az látszik, hogy a jobb szociális (anyagi) hátterű családok tartották inkább otthon a gyermekeiket.

https://nepszava.hu/3116973_ujranyitas-bizonytalansag-es-nyomas-alatt

 

Gyorsjelentés az óvoda- és iskolanyitásról

Az intézmények nyitásáról a Hírklikknek nyilatkozott Sinkovicsné Pirigyi Katalin, a PSZ budapesti szervezetének elnöke, Verba Attiláné, a PSZ Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke, Bittnerné Tóth Krisztina, a PSZ Baranya megyei elnöke, Tömöriné Tóth Anna, a PSZ Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke, Jámbor Ferencné, a PSZ Fejér Megyei Regionális Szervezetének elnöke. A cikk kitért a PSZ közleményére is: az Emmi az elmúlt időszakban többször is tévesen interpretálta a szakszervezet álláspontját, amelyet a tárgyalásokon képviselt. A PSZ nem üdvözölte az iskolák újranyitását, csak részsikernek tartotta, hogy a felsősök – csakúgy, mint a középiskolások – májusban kezdenek.

https://hirklikk.hu/kozelet/gyorsjelentes-az-aprilis-19-i-iskola-es-ovoda-nyitasrol/380167

 

Szinte a teljes tantestület otthon maradt Répcelakon, végül nem kaptak büntetést

A répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola alsós tanárai közül egyetlen kivétellel senki nem ment be az intézménybe tanítani – értesült a Népszava. A jelenléti oktatást a Munka törvénykönyve 54. paragrafusára hivatkozva tagadták meg. A gyerekek többsége is otthon maradt, csak egy osztály jelent meg teljes létszámmal. Az igazgató minden távolmaradó pedagógust egyenként behívatott, az érintettek fegyelmit kapnak. „Nem tudjuk, miért kapunk fegyelmit, hiszen nem a munkát tagadtuk meg, az óráinkat online megtartottuk” – nyilatkozta egy pedagógus.    A Sárvári Tankerületi Központ utóbb közölte: fegyelmi intézkedésekre nem került sor, azok a tanárok, akik hétfőn nem jelentek meg, végül aláírtak egy nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy április 20-tól részt vesznek a jelenléti oktatásban.

https://nepszava.hu/3116902_szinte-a-teljes-tantestulet-otthon-maradt-repcelakon

 

A pedagógusok 87 százaléka nem támogatja az intézmények nyitását

A PSZ elnöke a Mércének elmondta, a PSZ és a 21 Kuktatóközpont felmérésének eredményeit továbbították az oktatásirányításnak. A PSZ javaslatokat is tett a kormánynak az osztálytermekbe való biztonságos visszatérés érdekében. Az egyik ilyen a tanulócsoportok létszámának átszervezésére vonatkozott. A felsősök nélkül tantermek is felszabadulnak, amelyeket felhasználhatnak arra, hogy kisebb csoportokra osszák a diákokat. 30 fős osztálylétszám mellett nem lehet tartani a másfél méteres távolságot, ami növeli a fertőzés veszélyét. Kérték, a távolmaradó gyerekek online is bekapcsolódhassanak az iskolai órákba, hogy lemaradásuk ne növekedjen még jobban. Ami az óvodákat illeti, a PSZ azt kérte a szülőktől: aki teheti, gyermekét ne vigye be az intézménybe.

https://merce.hu/2021/04/19/a-pedagogusok-87-a-nem-partolja-a-mai-iskolanyitast/

 

NPK: méltányosan kell elbírálni a gyerekek teljesítményét

Horváth Péter a közrádió műsorában arra, hogy valószínűleg nem minden szülő engedi gyermekét iskolába, azt válaszolta: a szülőknek lehetőségük van erre, és úgy gondolja, ha a hiányzások száma meghaladja a 250 órát, a tantestületnek akkor is engednie kell az osztályozó vizsgát. „Azt gondolom, most mindenkinek az a feladata, hogy méltányosan bírálja el ezeket a kérelmeket, méltányosan zárja le a gyermekeket, még akkor is, ha nem feltétlenül ugyanaz a teljesítmény lesz idén, mint az előző években”. Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha egy egész iskola minden diákja otthon marad, azt válaszolta, nem tudja pontosan, ilyenkor mi lesz a menetrend, de rugalmas megoldásokat kell keresni, és nem élezni a konfliktusokat.

https://infostart.hu/belfold/2021/04/19/ezt-javasolja-a-nemzeti-pedagogus-kar-elnoke-ha-tobb-a-hianyzas-250-oranal

 

A magyar iskolákból a nyitással könnyen orosz rulett lehet

Elemző cikkében Ercse Kriszta oktatáskutató is említette a PSZ és a 21 Kutatóközpont felmérésének eredményeit.

https://g7.hu/kozelet/20210419/a-magyar-iskolakbol-a-nyitassal-konnyen-orosz-rulett-lehet/

 

A behívott pedagógusok 80 százaléka megkapta az oltást

A Magyar Nemzetnek György István államtitkár elmondta: „a behívott pedagógusok nyolcvan százaléka jelent meg az oltóhelyeken, és a regisztráltak 88 százalékát tudtuk beoltani, így több mint 195 ezer pedagógus kapta meg eddig az oltást, és további 32 ezer tanárt hívtunk be az előző hétvégére is. Azok a pedagógusok sincsenek kizárva az oltásból, akik eddig nem regisztráltak. Ők a háziorvosokon keresztül kaphatnak majd értesítést az oltásról, ahogy sorra kerülnek.”

https://magyarnemzet.hu/belfold/gyorgy-istvan-a-szamok-azt-mutatjak-hogy-sikeres-az-oltasi-program-9677165/

 

Kb. 200 ezer oktatási dolgozó már kapott oltást

A három hétvége alatt megszólított 210 ezer köznevelésben dolgozóból 153 ezren kaptak oltást, ami 73 százalékos arány – mondta az országos tisztifőorvos. Voltak ugyanakkor 52 ezren olyanok, akik már korábban – életkoruk vagy veszélyeztetettségük okán – felvették az oltást, így nagyjából 200 ezer köznevelésben dolgozó van beoltva.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/orszagos-tisztifoorvos-mar-minden-harmadik-magyar-ember-megkapta-az-elso-vedooltast

 

Emmi: a pedagógusok szinte valamennyien munkába álltak

Újraindult az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán a jelenléti nevelés, oktatás április 19-én. Az óvodákban országosan a gyermekek 60 százaléka, az iskolákban a tanulók 75 százaléka jelent meg – közölte az Emmi az MTI-vel. A pedagógusok szinte valamennyien munkába álltak. A tárca köszönetet mondott minden óvodai és iskolai dolgozónak a jelenléti nevelés, oktatás újraindításáért végzett áldozatos munkájáért.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/emmi-ujraindult-az-ovodakban-es-az-altalanos-iskolak-also-tagozatan-jelenleti-neveles-oktatas

 

Nullák

„Az elmúlt egy-két hétben egyetlen szakértő, érdekvédő, kormánypárti vagy akár ellenzéki politikus sem tudta hiteles, minden kétséget kizáró szakmai érvekkel alátámasztva megvilágítani, mi alapján dönthetett a kormány amellett, hogy az oktatási-nevelési intézmények megnyitása éppen most időszerű, és teljesen biztonságos is. Senki nem tudta megnyugtatni a szülőket, hogy nem lesz baj, ha beküldik a gyerekeket. Senki nem tudta megnyugtatni a pedagógusokat, hogy az első csokor “sárkányfű”, amit a többség nemrég megkapott, tényleg elegendő, hogy elriassza a sárkányt.” (…) „A pénteki adatok szerint 27 fertőzött, 14 év alatti gyerek volt kórházban, ketten lélegeztetőgépen. Statisztikailag minimális, a nullához közeli arány. Emberileg viszont tragikus. Egy is sok lenne. A döntések tekintetében ők mégsem gyerekek. Hanem nullák.” Juhász Dániel cikke.

https://nepszava.hu/3116867_nullak

 

április 20.

PSZ: az osztálylétszámot minimálisra kellene csökkenteni

Inkább a képzettebb szülők tartották otthon gyermekeiket – mondta Szabó Zsuzsa elnök az ATV Start műsorának. Felidézte: a PSZ kérte az államtitkárságtól és a Klebelsberg Központtól: a Digitális Kollaborációs Téren keresztül tegyék lehetővé, hogy haladhassanak az osztállyal az otthon maradó alsós gyerekek, mert ha nem tehetik, nagy lemaradások lesznek. A PSZ elvárja, hogy bontsák az alsós osztályok létszámát, használják a felsősök üres tantermét, csökkentve a fertőzés veszélyét. Azt is elvárja, hogy fizessék ki a keletkező túlmunkát. Ami az óvodákat illeti: a szakszervezet kérte, akik tehetik, tartsák otthon gyermekeiket, az óvodába járók pedig minél több időt töltsenek a szabadban.

http://www.atv.hu/videok/video-20210420-szakszervezet-csokkentsek-minimalisra-az-osztalyletszamokat-az-altalanos-iskolakban

http://www.atv.hu/belfold/20210420-psz-elnok-a-pedagogusok-jelentos-resze-felvette-a-munkat-hetfon

 

A PSZ végig azt képviselte, korai a nyitás április 19-én

A Pedagógusok Szakszervezete szerint részsiker volt, hogy sikerült kiharcolni: a felsősök és a középiskolások csak május 10-én kezdik a jelenléti oktatást – mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az Inforádiónak. Kitért a PSZ és a 21 Kutatóközpont felmérésére is, miszerint a 9500 megkérdezett 87 százaléka nem támogatta az oktatási intézmények nyitását április 19-én.

https://www.youtube.com/watch?v=LET28G8LwDU

https://infostart.hu/belfold/2021/04/21/tiz-es-harminc-szazalek-kozott-van-a-hianyzo-diakok-szama

 

Nagy a kockázat, ha sok diák van egy teremben

A PSZ alelnöke, Totyik Tamás az ATV híradónak jelezte: tapasztalatok szerint a jobb anyagi helyzetű családok többnyire otthon tartják gyermekeiket.  A pedagógusok továbbra is félnek a jelenléti oktatástól, mert még nem alakult ki a kellő védettség az oltás után. Több helyen sok diák van egy teremben, amit rendkívül kockázatosnak tart a szakszervezet.

http://www.atv.hu/videok/video-20210420-atv-hirado-2021-04-20

 

A tiltás ellenére is segítik a pedagógusok az otthon maradó diákokat

A Pedagógusok Szakszervezete alelnöke is tud arról, hogy „GDPR-szempontok” alapján tiltják meg a jelenléti oktatás közvetítését az otthon maradóknak, ám Totyik Tamás a 24.hu portálnak megjegyezte: ha a pedagógusok a tábla felé fordítják a kamerát, nem beszélhetünk adatvédelmi aggályról. Hozzátette: a mostani helyzetben a lehető legtöbb eszközzel kellene segíteni azokat a tanulókat, akik otthon maradtak, hogy ne kerüljenek hátrányba a jelenléti oktatásban részt vevő társaikhoz képest.

https://24.hu/belfold/2021/04/20/iskola-nyitas-aprilis-19-jelenleti-online-hibrid-oktatas/

 

Megteltek az óvodák

„Az én óvodámba szinte minden gyermek jött, de úgy tudom, a legtöbb óvodában hasonló volt a helyzet. Vannak szülők, akik kivárnak legalább egy hetet, de a környéken a gyerekek 90 százaléka jött ma és tegnap is oviba. Egyébként nagyon-nagyon örültek egymásnak és persze nekünk is” – mondta Verba Attiláné, a PSZ Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke az Alfahír portálnak.

Megteltek az óvodák és a bölcsődék | Alfahír (alfahir.hu)

 

Mindenki otthon maradt, mégsem engedélyezték a digitális tanítást-tanulást

Covidos lett és meghalt az egyik diák édesapja – ez volt az egyik döntő érv, ami miatt a szülők úgy határoztak, nem engedik iskolába gyerekeiket. Sok olyan osztály van, ahol mindenki otthon maradt, például egy mosonmagyaróvári 27 fős osztályból mind a 27 fő, a csömöri Mátyás Király Általános Iskola egyik 22 fős osztályából mind a 22 fő. De hiába adott minden feltétel az online oktatáshoz, mégis hiányzónak írják be őket. „A KRÉTA rendszerben megkapják a házi feladatot, de ez minden. Nonszensz az egész, múlt hétig teljesen simán működött a digitális oktatás, nem értjük, miért nem mehetett tovább. Attól, hogy a tanár bent van az iskolában, nyugodtan beülhetne egy üres terembe és megtarthatná a mi itthon lévő gyerekeink óráit” – mondja egy szülő. A megkeresett Dunakeszi Tankerület nem válaszolt a kérdésekre.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/szempont/csomor-altalanos-iskola-hianyzo-osztaly-digitalis-oktatas/

 

Több mint 100 ezer alsós nem ment iskolába?  

Az ADOM Diákmozgalom online, nem reprezentatív felmérésére kapott válaszok alapján az alsós diákok 44%-a nem ment be iskolába április 19-én. A felmérés nagyjából 27 ezer alsós diákot fed le, közülük több mint 12 ezren maradtak otthon. Az eredményt az összes alsósra kivetítve az ADOM arra jutott, hogy több mint százezer alsós nem mehetett iskolába.

https://ezalenyeg.hu/kozugy/tobb-mint-szazezer-alsos-nem-ment-iskolaba-hetfon-59162?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=59162

 

Origó: miért volt kiemelten fontos az óvodák és iskolák nyitása?

„Több nemzetközi tanulmány is megerősítette, hogy az iskolák alsó tagozatainak újranyitása nem hat negatívan a járványügyi adatokra, vagyis nem nő a fertőzöttek, vagy éppen a kórházban ápolt betegek száma. A gyermekek fejlődéséhez viszont elengedhetetlen a jelenléti oktatás, ami a szülők dolgát is jelentősen megkönnyíti, így kedvező gazdasági hatásokkal is jár” – írta a kormánypárti portál.

https://www.origo.hu/itthon/20210420-az-iskolanyitas-biztonsagos-es-fontos-a-gyermekeknek-es-szuloknek.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

április 21.

Nagyon kockázatos az óvodák, iskolák alsó tagozatainak nyitása a jelenlegi járványban

Szociális háttér is közrejátszik abban, ki megy iskolába és ki maradhat otthon – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Klubrádió Szolidaritás c. műsorának. A PSZ nem érti a kormány magatartását, mert Kásler Miklós miniszter levele megengedő volt az otthon maradók oktatásában. A megtartott órákat követhetnék a DKT-ban az otthon lévő diákok, de ezt adatvédelmi szempontok miatt nem engedik. Beszélt a lemorzsolódásról, amely most 13 százalék, de várhatóan nőni fog, különösen a szakképzésben.

https://www.youtube.com/watch?v=X5XoD2xCRuc

 

Sérül a gyerekek tanuláshoz való joga

Szakszervezeti konföderációk álltak a PSZ és más oktatási szakszervezetek, szakértők közös közleményéhez, vagyis a munkavállalók is egyetértettek abban, hogy korai az április 19-i nyitás – emlékeztetett Gosztonyi Gábor alelnök a Nemzeti TV-nek nyilatkozva. Szerinte a szülők jogosan tartják otthon gyermekeiket, félve a vírus következményeitől. Kitért arra, miként próbálják zsarolni a szülőket, hogy mégis vigyék a diákokat iskolába. Szó volt a répcelaki esetről is.

https://www.facebook.com/164061553749320/posts/1935547003267424/?d=n

 

Több tankerületben gátolják a távoktatást

Több tankerületi iskolában továbbra sem engedik a pedagógusoknak, hogy azoknak az alsós gyerekeknek, akiket a nyitás ellenére otthon tartanak a szüleik a járvány miatt, a minimálisnál több segítséget nyújtsanak. Egy budapesti apuka felháborodottan mondta a Népszavának: az elmúlt egy évben iskolájukban több jó gyakorlat is kialakult a távoktatásban, ezeket most mégsem használhatják sem a tanárok, sem az otthon maradó diákok és szüleik. Még osztályozni sem szabad az otthon maradt gyerekeket. Kinek az érdeke ez? Ez már konkrétan az embertelenség kategóriája – fogalmazott. A lap többször is kereste a Klebelsberg Központot, hogy pontosítsa, miként kell értelmezni a szabályokat, hogyan kell eljárniuk a tankerületeknek, de tájékoztatást nem kapott.

https://nepszava.hu/3117105_tobb-tankeruletben-gatoljak-a-tavoktatast

 

Pórul járhat, aki nem jelenik meg az írásbeli érettségin

Ha valaki nem jelenik meg az írásbelin, nem pótvizsgázhat és jelentkezését is törlik, legközelebb ősszel próbálkozhat. Az Oktatási Hivatal ezt megerősítette, emlékeztetve: ez a tavalyi vizsgaidőszakban is így volt. A Népszava szerette volna megtudni azt is, tavaly előfordult-e, és ha igen, hány esetben, hogy valaki nem jelent meg az írásbelin, s emiatt törölni kellett a jelentkezését, de nem kapott választ. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke nem tartja méltányosnak ezt a helyzetet, hiszen előfordulhat, hogy valaki baleset, betegség miatt, önhibáján kívül nem tud megjelenni a vizsgán. Abban bízik, ha többen lesznek, akiket emiatt hátrány érhet, a döntéshozók előállnak valamilyen más javaslattal.

https://nepszava.hu/3117117_porul-jarhat-aki-nem-jelenik-meg-az-irasbeli-erettsegin

 

Meghalt egy 34 éves budapesti óvónő, babáját megmentették

A Telex információja szerint egy budapesti óvónő is meghalt koronavírusban. A második gyermekét várta, amikor négy hete megfertőződött. A kismamákat egy héttel azután kezdték oltani, hogy a 34 éves nő tesztje pozitív lett. Az orvosok császármetszést végeztek, majd lélegeztetőgépre tették.

https://budapestkornyeke.hu/megmentettek-annak-a-34-eves-budapesti-ovononek-a-kisbabajat-aki-koronavirusban-halt-meg-kedden-ferje-es-masfel-eves-gyermeke-gyaszolja/?utm_source=hirkereso&utm_medium=rss&utm_campaign=hirkereso_rss

https://telex.hu/koronavirus/2021/04/21/egy-34-eves-kismama-is-meghalt-koronavirusban

 

Az igazgatók segítségét is kérik – alapítvány a vírus árváinak támogatására

Személyre szabott segítséget szeretne nyújtani az az alapítvány, amelyet a köztársasági elnök és felesége hozott létre a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Herczeg Anita azt mondta: nagy különbségek vannak a segítségre szoruló családok között, ezért felmérik, kinek mire van szüksége. Ebben önkormányzatok, iskolaigazgatók segítségére számítanak. A koronavírus-járvány miatt több mint hatszáz gyermek maradt árván vagy félárván, ez több mint négyszáz családot érint.

https://index.hu/belfold/2021/04/21/ader-janos-alapitvany-covid-19-arva/

 

Márciusban néhány nap alatt robbant be a járvány az iskolákban

Döbbenetesen nagy számban kellett intézkedni a közoktatási intézményekben a koronavírus-fertőzések miatt február végén és március elején, közvetlenül azt megelőzően, hogy a kormány az iskola- és óvodabezárás mellett döntött. Akkor az általános iskolák csaknem 30 százalékában kényszerűségből vagy átálltak legalább részben távoktatásra, vagy rendkívüli szünetet rendeltek el. Ugyanez az arány kilenc nappal a döntés előtt még csak 16 százalék volt, további két nappal korábban pedig mindössze 10 százalék körül lehetett. Novemberben-decemberben az óvodákban, február-március fordulóján az iskolákban kezdett gyorsabban terjedni a fertőzés.

https://g7.hu/elet/20210421/igy-robbant-be-az-iskolakban-a-jarvany-par-nap-alatt-marciusban/

 

április 22.

Bödőcs Tibor a koronavírusban meghalt kismamát, óvónőt gyászolja

„Meghalt harmincnégy évesen. Egy másfél éves kislány és egy koraszülött kisfiú maradt anyuka nélkül. Megszakad a szívünk. Oltassák be magukat!” – írta a humorista, aki szerint soha nem fogjuk megtudni, mennyi áldozat lenne, ha sokkal többet tesztelnek, alapos kontaktkutatást végeznek. „Harminc kis Napóleont és Honthy Hannát tartott féken könnyedén, és mosolyogva oldott meg mindent, aminek mi a felébe is beleőszülnénk. Aki annyi kicsit tanított járni, beszélni, a saját gyerekeit nem láthatja felnőni, nem láthatja őket az első nap az iskolában, nem csapják rá az ajtót kamaszkorukban, nem mutathatják be neki az első szerelmüket. Nagyon fog hiányozni, és mindig emlékezni fogunk rá!”

https://hvg.hu/elet/20210422_Megszakad_a_szivunk__Bodocs_Tibor_gyaszolja_a_koronavirusban_meghalt_kismamat_gyerekei_bolcsis_nenijet

 

Iskolapadból karanténba kerültek

A nagyatádi Árpád iskolában is sok a hiányzó, az egyik negyedikes osztályba például csak 13 gyerek tért vissza, ám – az Atádhír szerint – szerdán kiderült, egyikük koronavírusos: a diáknak az egyik szülője lett beteg, s a család tesztelése után a gyerek is pozitívnak bizonyult. Így aztán három nap normál oktatás után az egész osztály karanténba került a két, őket tanító pedagógussal egyetemben, így számukra tíz napig bizonyosan ismét elrendelték a digitális oktatást. Az iskola másik hét alsós osztályában azonban továbbra is érvényben maradt a jelenléti oktatás.

https://nepszava.hu/3117343_vissza-tertek-az-iskolapadba-mindannyian-karantenba-kerultek

 

Gulyás Gergely: helyes volt az óvodák, alsó tagozatok újranyitása

A kormány szerint helyes volt, hogy újra kinyitottak az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatai – közölte a Kormányinfón Gulyás Gergely. A miniszter azt mondta: az óvodások 60, az alsósok 75 százaléka tért vissza az intézményekbe, ez az arány napról napra növekszik. A tanárok és a szülők józanságát dicséri, hogy ilyen nagy számban jelentek meg a gyerekek az óvodákban és az alsó tagozaton. Nagyon sokan voltak, különösen ellenzéki politikai erők, valamint olyan szakszervezetek, amelyek ellenzéki pártpolitikai tevékenységet folytatnak, akik-amelyek mindent megtettek, hogy bizonytalanságot és félelmet keltsenek az óvodák, iskolák újranyitása miatt – jelentette ki.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/gulyas-gergely-penteken-meglehet-35-millio-beoltott

 

A nyitás sokkal inkább politikai, mint járványügyi döntés lehetett

Összességében a kormány ugyan az elmúlt napok kedvező adatait lengetve igazolhatja a nyitást, ám a döntés így sem kockázatmentes, hiszen a helyzet valójában nem sokkal kedvezőbb, mint amikor bezártak az óvodák és az általános iskolák. (…) Bár előre tudták, hogy az iskolanyitást követő napok adatai megnyugtatóan hathatnak majd, egészen biztosan tisztában voltak azzal is, hogy ez csak a látszat, amely a valós kockázatokat elrejti. Persze ez nem jelenti azt, hogy az iskolák és óvodák törvényszerűen újra berobbantják majd a járványt, de az szinte biztos, hogy lassítani fogják a harmadik hullám lecsengését. Minden arra utal, hogy az iskolák nyitásánál valójában politikai döntés születhetett. A kormány kihátrált a saját vállalásaiból, ahol lehetett (például a gimnáziumok és a felső tagozat esetében), mindenhol azonban valószínűleg nem akart. Elemző cikk.

https://g7.hu/kozelet/20210422/az-iskolanyitas-sokkal-inkabb-politikai-mint-jarvanyugyi-dontes-lehetett/

 

Ennyit keresnek a pedagógusok…

„Habár a pedagógusi bértábla összegei rendszeresen mutatnak kisebb mértékű növekedéseket, hogy a tanári fizetések is tarthassák a lépést az átlagos magyar fizetések emelkedésével, a pedagógusi bértábla vetítési alapja évek óta nem változott. A vetítési alap idén is megegyezik a 2014-es minimálbér összegével, ami 101.500 Ft.” A Pénzcentrum cikke.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/20210422/pedagogus-bertabla-2021-ennyit-keresnek-a-pedagogusok-a-pedagogusi-eletpalyamodell-alapjan-1113969?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Szavaztak a szülők: a szentgotthárdi iskolák az egyházhoz kerülnek

A napokban szavaztak arról a szentgotthárdi szülők, hogy az egyház átvegye-e az államtól a szentgotthárdi és környéki általános iskolákat, valamint az egykor a megye első állami gimnáziumaként indult Vörösmarty Mihály Gimnáziumot. A portál információi szerint a többség az egyházi átvétel mellett döntött.

https://www.nyugat.hu/cikk/szentgothard_iskolak_egyhza_szulok_szavazas_eredmeny

 

április 23.

A vártnál zökkenőmentesebb volt a nyitás

Az operatív törzs ülésén meghallgatták Maruzsa Zoltán államtitkárt, ő azt mondta, a dolgok a vártnál zökkenőmentesebben alakultak az iskolák és óvodák nyitásánál. Messze 50 százalék fölött tértek vissza a gyerekek az óvodákba és iskolákba, ez a szám szépen emelkedik – idézte őt a miniszterelnök.

http://www.atv.hu/belfold/20210423-orban-viktor-radiointerju/hirkereso

 

Indítják a 16-18 évesek oltását

Meghallgatva az egészségügyi szakemberek tanácsait, eldöntötték, hogy elindítják a 16-18 éves korosztály oltását Pfizer vakcinával. A részletekről később minden érintett felvilágosítást kap – közölte Orbán Viktor.

https://www.egeszsegkalauz.hu/betegsegek/fertozo-betegsegek/koronavirus-indul-a-16-18-evesek-oltasa-pfizert-kapnak-jelentette-be-orban-viktor/pyktgq6

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X