Heti lapszemle 2021. április 16.

lapszemle

A 9500 válaszoló 87 százaléka nem szeretne visszatérni a jelenléti oktatáshoz április 19-én – derült ki abból a felmérésből, amelyet a PSZ és a 21 Kutatóközpont közösen készített. Sokan hivatástudatból mennének vissza, vagy azért, mert féltik az állásukat. Ugyanakkor a gyerekeket is féltik a fertőzéstől. Öt szakszervezeti konföderáció is kiállt amellett: korai kinyitni az intézményeket. Utóbb a kormányfő bejelentette: a felsősök május 10-ig továbbra is online tanulnak, az óvodások és alsósok mennek be az intézményekbe április 19-én.

április 9.

Maruzsa Zoltán: minden készen áll az óvodák, iskolák április 19-i nyitására
Az államtitkár jelezte, hogy az érettségik minél biztonságosabb lebonyolításához a középiskolákban csak május 10-én áll vissza a jelenléti oktatás, az 1-8. évfolyamokon és az óvodákban azonban már április 19-én. Az érettségik szempontjából fontos kiscsoportos felkészítőket továbbra is lehet szervezni. Fő szabály szerint csak az írásbeli érettségiket tartják meg, a szóbelik és a gyakorlati részek jellemzően elmaradnak. Az előre hozott vizsgákat azonban idén megtartják; így több mint 110 ezer érettségizőre számítanak.
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/maruzsa-minden-keszen-all-az-ovodak-iskolak-aprilis-19-i-nyitasara

 

A PSZ lépcsőzetes bevezetést kért
A PSZ üdvözli, hogy a középiskolások csak május 10-én térnek vissza. Azoknál a pedagógusoknál, oktatóknál, akik a minap kapták meg az oltást, semmiképp nem alakulhat ki a védettség április 19-re – mondta a PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa az Inforádiónak. A PSZ szerint az alsó tagozatoknál csak csoportbontásban lehet visszatérni, a felsősöknél továbbra is folytatható lenne az online oktatás. Nem a munkát, hanem a munkaformát tagadnák meg a pedagógusok közül azok, akik nem akarnak személyesen tanítani az iskolákban április 19-től.
https://www.youtube.com/watch?v=4au5Iu9YGno

 

Csak írásbeli érettségi lesz, az óvodák, iskolák nyitnak április 19-én
A PSZ szerint felelőtlen a kormány döntése az óvodák és az általános iskolák nyitásáról, mert a gyerekek hozzák-viszik a vírust, veszélybe sodorva családtagjaikat is – mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az RTL híradónak.
https://rtl.hu/rtlklub/hirek/iden-sem-tartjak-meg-a-szobeli-erettsegi-vizsgakat

 

Visszakozott a kormány a nyitásnál, de ez kevés
A PSZ hivatalos reakciójában azt írta a Facebookon: nemcsak a középiskolákban, hanem a teljes ágazatban komoly veszélyeket hozhat az április 19-i nyitás, ezért veszélyes kinyitni az iskolákat. Sikerült elérni, hogy az oktatást segítő munkatársakat és az iskolák más dolgozóit is beoltsák – mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke (április 8-án) a Magyar Narancsnak. Jelezte azt is: legalább 70 áldozata van már az oktatásnak, ennyien haltak meg a járványban a PSZ tudomása szerint.
https://magyarnarancs.hu/belpol/visszakozott-a-kormany-de-ez-keves-a-pedagogus-szervezeteknek-237491

 

Csak részsiker a középiskolák májusra halasztott nyitása
Totyik Tamás, a PSZ alelnöke úgy véli, a szülők, diákok, szakszervezetek, járványügyi szakemberek közös fellépése vezethetett oda, hogy később nyitnak a középiskolák. Társszervezetükhöz, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez hasonlóan a jelenléti oktatás megtagadását helyezték kilátásba április 19-étől, ami nem azonos a munka megtagadásával. A Munka törvénykönyve egyébként is lehetőséget ad arra, hogy ha a munkavégzés másokra nézve veszélyes, akkor ezt megtehetik.
https://mfor.hu/cikkek/makro/pedagogusok-szakszervezete-orulunk-de-csak-reszsiker-a-kozepiskolak-majusra-tolt-nyitasa-.html

 

A kormány az egyetlen észszerű döntést hozta meg a középiskolákról
Az általános iskolák és óvodák április 19-re meghirdetett nyitását ellenzi a Pedagógusok Szakszervezete – mondta az alelnök, Gosztonyi Gábor a Szeged TV-nek.
https://www.youtube.com/watch?v=2TfReyPXRmE

 

Hibásan is jóváhagyták a tankönyveket
Rendkívül gyorsan kellett kidolgozni az új Nemzeti alaptantervhez igazodó állami tankönyveket, így egyes köteteket úgy is jóváhagytak az Oktatási Hivatal által felkért szakértők, hogy hemzsegtek a tartalmi és technikai hibáktól – derült ki a Tankönyvesek Országos Szakmai Egyesületének elemzéséből, amelyet az OH-tól kikért, a tankönyvek jóváhagyási folyamatát bemutató dokumentumok alapján készítettek.
https://nepszava.hu/3115895_hibasan-is-jovahagytak-a-tankonyveket

 

április 10.

A kormány döntése olyan, mint az okos lány ajándéka
Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke szerint az érettségiről és a középiskolák nyitásáról szóló döntés jó eredmény, hiszen ahhoz nemcsak a szakszervezetek, hanem a szülők és a diákok mozgalma is hozzájárult. Ám az óvodák és az általános iskolák április 19-re meghirdetett nyitása nagyon elhibázott lépés. A pedagógusok nem a munkát tagadnák meg, hanem a munkaformát, mégpedig a jelenléti oktatásét. Kinek a felelőssége, ha egy iskolában berobban a járvány? – tette fel a kérdést a PSZ alelnöke a Hírklikknek nyilatkozva.
https://hirklikk.hu/kozelet/a-kormany-dontese-az-iskolak-nyitasarol-olyan-mint-az-okos-lany-ajandeka/379706

 

Veszélyes az általános iskolák, óvodák nyitása
A PSZ alelnöke, Totyik Tamás a Népszavának azt mondta: ha kinyitnak az általános iskolák, és akár egyetlen gyerek, szülő, pedagógus megbetegszik, azért csakis a kormányt terheli a felelősség. Azt nem tartja valószínűnek, hogy a szülők nagy többsége követelné az óvodák, általános iskolák mihamarabbi megnyitását, hiszen gyermekfelügyeletre jelenleg is van lehetőség, ezt mégsem veszik tömegesen igénybe.
https://nepszava.hu/3115925_veszelyes-az-iskolak-ovodak-nyitasa

 

Orbán Viktor szerint nemzeti konzultáció döntött az iskolák nyitásáról, de nem volt ilyen kérdés
A kormányfő az állami rádióban azt mondta: „tehát azt mondák a nemzeti konzultáción, hogy először az iskolákat kell nyitni, aztán az éttermeket…” Csakhogy nem volt kérdés az iskolákról, az óvodák és általános iskolák nem is voltak zárva a nemzeti konzultáció kezdetekor. A portál csatolta a nemzeti konzultáció kérdéseit.
https://444.hu/2021/04/10/nem-igaz-hogy-a-nemzeti-konzultacio-miatt-kene-kinyitni-az-iskolakat

 

A pedagógusok háromnegyede regisztrált oltásra
A Klebelsberg Központ elnöke, Hajnal Gabriella úgy tudja, a pedagógusok mintegy 75 százaléka regisztrált az oltásra. „Szeretnénk, ha a kollégák minél nagyobb számban el is mennének oltakozni, ezért is szervezte meg a kormány a bölcsődékben, óvodákban, iskolákban dolgozók oltási akcióját. Azt szeretnénk, ha mindenki be lenne oltva, aki bármilyen módon is kapcsolatba kerül a gyerekekkel.” A digitális oktatás tapasztalatait úgy értékelte, sokkal magasabb a valós idejű jelenléttel tartott online órák aránya, mint korábban volt.
https://magyarnemzet.hu/belfold/a-pedagogusok-haromnegyede-regisztralt-az-oltasra-9637394/

 

Semmiféle nyitás mellett nem szólnak adatok
Április 19-én kinyitják az iskolákat. Szerezhetnek addig védettséget a pedagógusok?  – tette fel a kérdés Duda Ernő virológusnak a Népszava. „Nem. Az jó, hogy már több mint 2,5 millió ember megkapta a vakcinát, de köztük a védettek száma alig haladja meg az egy milliót. Csak az védett, aki megkapta mindkét oltását, és utána eltelt egy-két hét attól függően, hogy melyiket kapta. Aki a Pfizerből megkapta a második oltást már másnap védett lehet” – mondta a professzor. Ha minden jól megy, Magyarországon is el lehetne érni, hogy szeptemberben a középiskolások és az egyetemeken tanulók már oltva kezdjék az évet. Arra van már tudományos bizonyíték, hogy ha a tanárok és a többi felnőtt is oltva van, akkor a gyerekek között is csökken a fertőzöttség. Ez azt is jelenti, hogy ha a szülők és a tanárok be lesznek oltva, akkor ősszel az alsó tagozatosok nyugodtan mehetnek iskolába.”
https://nepszava.hu/3115746_semmifele-nyitas-mellett-nem-szolnak-jarvanyugyi-adatok

 

A PSZ Gyógypedagógiai Tagozata kampányt indított a szakma megismertetésére
„Mások vagyunk, de közös a célunk” címmel indított kampányt a Pedagógusok Szakszervezetének Gyógypedagógiai Tagozata. Szeretnék, ha minél többen megismernék, a gyógypedagógia területén dolgozók milyen sokrétű feladatokat végeznek, illetve szeretnék tudatosítani, hogy „a gyógypedagógiai intézmények nem elfekvők, gyermekmegőrzők, hanem komoly és felelősségteljes diagnosztikai, illetve fejlesztő munka folyik a falaik között”.
https://24.hu/belfold/2021/04/10/gyogypedagogus-psz-kampany-masok-vagyunk-de-kozos-a-celunk/

 

április 11.

A szülők alapos indokkal kérhetik a gyermekek távolmaradását
A PSZ szerint alapos indokkal joga van a szülőnek kérnie, hogy gyermeke távol maradhasson az oktatási intézménytől, s ezt el is kell fogadni – mondta Totyik Tamás alelnök az RTL híradónak. Az Emmi szerint a szülők többsége nyitást szeretne, bár elismerte: van lehetőség a kérvényezésre, amit az igazgató engedélyezhet, de a hiányzások száma nem haladhatja meg a 250 órát.
https://rtl.hu/rtlklub/hirek/jelenleti-oktatas-alapos-indokkal-kervenyezhetik-a-tavolmaradast-a-szulok

 

Szakmai vizsgák a szakképzésben, szigorú óvintézkedésekkel
Az ITM tervei szerint a komplex szakmai vizsgák írásbeli részét az írásbeli érettségi vizsgákat követő időszakban szervezhetik majd meg az intézmények. A gyakorlati vizsgákat az iskolák az általuk meghatározott időpontban tarthatják meg kis létszámmal, az óvintézkedések betartásával.
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/itm-szigoru-ovintezkedesek-mellett-tehetnek-szakmai-vizsgat-szakkepzesben-tanulok

 

Vegyes a döntés fogadtatása az érettségizők körében
Van, aki örül, hogy nem kell szóbeliznie, más nem: „A szóbeli érettségik lehetőségét választhatóvá kellene tenni, ezáltal is csökkenne a csoportosulás esélye, továbbá lehetőségünk nyílna a megfelelő pontszám megszerzésére a továbbtanulásunk érdekében”.
https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210411_erettsegi_velemenyek

 

NPK: a továbbtanuláshoz sokaknak hiányozhat a szóbeli
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke az Indexnek elmondta: nagyjából az a döntés született, amit ők is vártak: kértek, hogy a visszatérés fokozatos legyen. Az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák megszervezése az NPK elnöke szerint azért is jó lett volna, mert a felvételizők a szóbeli vizsgákon lehetőséget kaptak volna a javításra.
https://index.hu/gazdasag/2021/04/11/oktatas-erettsegi-majus-10-nemzeti-pedagogus-kar/

 

Az Emmi válaszolt, miért nyitnak az iskolák
„A magyar lakosság kiemelkedő beoltottsága lehetővé teszi a lépcsőzetes újraindítást, az óvodák és iskolák készen állnak az újranyitásra a védelmi intézkedések fenntartása mellett. Több mint 100 ezer pedagógus kapott soron kívüli oltást, és ezekben a napokban is újabb 100 ezer bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kap soron kívüli oltást” – írta az ATV Híradó kérdésére az Emmi. 
http://www.atv.hu/belfold/20210411-az-emmi-valaszolt-miert-nyitnak-az-iskolak-annak-ellenere-hogy-sok-tanarnal-meg-nem-alakul-ki-a-vedettseg/hirkereso

 

április 12.

A PSZ köszönetet mond az oltásért az egészségügyi dolgozóknak
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) köszönetét fejezi ki az oktatási dolgozók oltásában közreműködő egészségügyi dolgozóknak és honvédségi alkalmazottaknak!
https://pedagogusok.hu/hirek/koszonetnyilvanitas/

 

A PSZ szerint magas volt az oltási hajlandóság, a többség részt vett az oltáson
Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke a Mandiner kérdésére azt mondta, szerinte azért maradhatott ki a pedagógusok ötöde, mert az általános iskolai és óvodai ügyeletben is megfertőződhettek kollégák.
https://mandiner.hu/cikk/20210412_miert_nem_ment_el_sok_pedagogus_oltakozni

 

Nyitásról beszélnek, holott az óvodák eddig sem voltak zárva
„Nagy a félelem, ezért már az ügyeleti rendszer bejelentésekor azt kértük a döntéshozóktól, hogy az ügyeletet adó intézményekben csak azok dolgozzanak, akik esetleg már átestek a betegségen vagy önként jelentkeznek a feladatra” – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Magyar Narancsnak. A PSZ adatai szerint januárban már az összes, oktatásban alkalmazott dolgozó 20 százaléka elkapta a koronavírust, ez mostanra a 25-30 százalékot is elérheti. A PSZ legalább 70 pedagógusról tud, aki a koronavírus következtében hunyt el.
https://magyarnarancs.hu/belpol/ovodak-a-harmadik-hullamban-nyitasrol-beszelnek-holott-az-ovodak-eddig-sem-voltak-zarva-237487k

 

Mindenki csak az érettségizőkről beszél, alig esik szó a szakmai vizsgákról
A jó családi hátterű diákoknak nem jelent hátrányt az online oktatás – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a HelloVidék portálnak. Közben komoly hátrányt szenvednek el azok a tanulók, akik szakmai vizsga letétele után nappali tagozaton 2 éves érettségi felkészítőre járnak. Számukra szinte lehetetlen lesz egyes érettségi tárgyakra felkészülni. A szakmai vizsgákról alig esik szó, pedig a hátrányos helyzetű gyerekek jelentős része szakközépiskolába kár. Feltehetően itt lesz a legnagyobb a lemorzsolódás.
https://www.hellovidek.hu/csalad/2021/04/12/erettsegi-2021-nem-az-online-oktatas-hanem-a-diakok-kepessegei-a-meghatarozoak

 

„Az általános iskolai nyitás most már így is, úgy is át lesz verve”
Ezt az elsősöket tanító Zsuzsa mondta, akinek tanító férjével, Tamással együtt vegyes érzései vannak Orbán Viktor bejelentése után: a gimnazista gyereküket otthon tarthatják biztonságban, nekik azonban április 19-től vissza kell térniük a jelenléti oktatásba. Azt látná jónak, ha a felsősök is május 10-én térnének vissza az iskolába. Az Azonnali által megkérdezett pedagógusok közül egyedül egy elsős tanító, Zsófi volt az, aki kategorikusan kijelentette: ő bizony nem fog visszamenni az iskolába április 19-én tanítani.
https://azonnali.hu/cikk/20210412_visszamennek-e-a-tanarok-es-diakok-az-altalanos-iskolakba-aprilis-19-en

 

Az ADOM szerint az általános iskolákat is zárva kellene tartani
Félsikerként értékeli Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom képviselője azt, hogy a kormány elhalasztotta a középiskolások jelenléti oktatásának a kezdetét, illetve, hogy elmarad a szóbeli érettségi vizsga, mert az általános iskolai tanárok és diákok fertőzöttsége továbbra is túlságosan nagy kockázatot jelent.
http://www.atv.hu/belfold/20210412-a-diakoknak-keves-amit-kormany-lepett-egy-diakmozgalom-az-altalanos-iskolakat-is-zarva-tartana/hirkereso

 

Ha április 19-én ki kell nyitni az iskolákat, mit tehetnek azok, akiknek muszáj odamenni?
Amíg valamennyi pedagógus meg nem kapja a második oltását és azt követően nem telik el még további két hét, a tanároknak, illetve az iskolába járó diákoknak maszkot kellene viselni és távolságot kellene tartani. Még akkor is, ha maszkban tanítani nem feltétlenül könnyű, de nem is lehetetlen – mondta Oroszi Beatrix, az ITM-nek tanácsokat adó Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projektcsapat tagja.
https://nepszava.hu/3116050_lassitani-fogja-a-jarvany-lecsengeset-a-korlatozasok-feloldasa–allitja-oroszi-beatrix-a-kormany-epidemiologusa

 

Hogyan váltak a tanárok a társadalom ellenségeivé?
Balatoni József tanár szerint a média is hergel, hangzatos címmel jobban el lehet adni a szöveget, hogy „a tanárok ezt meg azt akarják”. „Holott lehet, hogy a szakszervezet mondja ezt – néhány száz tanár megkérdezése után. Mondom ezt egy olyan országban, ahol két pedagógus szakszervezet meg egy Nemzeti Pedagóguskar van, akik sokszor egymással sem értenek egyet, sőt ellentétes dolgokat kérnek, mondanak.” Kifogásolta azt is, hogy nincs összefogás a pedagógustársadalomban.
https://wmn.hu/ugy/54892-balatoni-jozsef-hogyan-valtak-a-tanarok-a-tarsadalom-ellensegeive

 

10 ezer tesztet ad a főváros a kerületi önkormányzatoknak az iskolanyitás előtt
A főváros úgy döntött, még 10 ezer tesztet az iskolakezdés előtt átad a kerületi önkormányzatoknak, hogy szűrhessék a diákokat és a pedagógusokat. Az egyeztetésen jelen volt többek között a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete, illetve a Fővárosi Szülők Egyesülete a Gyermekekért, az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete képviselője is.
https://444.hu/2021/04/12/teszteket-oszt-a-keruleteknek-az-iskolanyitas-elott-a-fovaros?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=teszteket-oszt-a-keruleteknek-az-iskolanyitas-elott-a-fovaros

 

Több mint 110 ezer vizsgázóra számít a kormány tavasszal
A részletekről megjelent a kormányrendelet, amely néhány esetben engedélyezi a szóbeli vizsgák szervezését, szigorú egészségvédelmi szabályokat ír elő, és a múlt év gyakorlatához hasonlóan lehetőséget ad a vizsgától való visszalépésre is.
https://magyarnemzet.hu/belfold/bizonyos-esetekben-engedelyezi-a-kormany-a-szobeli-erettsegit-is-9643064/

 

április 13.

A pedagógusok 87 százaléka nem támogatja az intézmények nyitását, sokan mégis visszatérnek
Kérdőívünkre az elmúlt napokban 9500 válasz érkezett. A pedagógustársadalom egy dologban nagyon is egyetért: diákjait félti a visszatérés következményeitől, a fertőzés kockázatától. Ez is kiderült abból a kutatásból, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete és a 21 Kutatóközpont készített. A reprezentatív felmérés részleteit sajtótájékoztatón ismertettük.
https://pedagogusok.hu/hirek/a-biztonsag-mindennel-fontosabb/

A sajtótájékoztató itt megtekinthető:
https://drive.google.com/file/d/15BYB2gDBFgbnAWo4a_gMF-6FrTYBKXgw/view?usp=sharing

 

A megkérdezett pedagógusok aggódnak tanítványai egészsége miatt is
A kérdőívünket kitöltők többsége (87%) ellenzi az iskolanyitást, de 54 százalékuk mégis bemenne munkahelyére hivatástudatból, kényszerből vagy azért, mert félti az állását – ezt is kiemelte a kutatásból Fényes Csongor, a 21 Kutatóközpont kutatásvezetője az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke jelezte: reméli, a kutatás eredménye meggyőző érv a kormánynak álláspontja megváltoztatásra. Ha az óvodák, iskolák nyitása miatt egy diák, gyerek is megbetegszik vagy meghal, azért nem a pedagógusok lesznek felelősek, hanem a kormány, mert ilyen rossz járványügyi adatok mellett is kinyitná az intézményeket.
http://www.atv.hu/videok/video-20210413-a-tanarok-tobbsege-ellenzi-a-19-i-iskolanyitast

 

Megnyitják a harmadik kört az oktatásban dolgozók oltásábanGyörgy István államtitkár elmondta: húsvét előtt 78 ezer, a múlt hétvégén 100 ezer pedagógust hívtak be soron kívüli oltásra, a részvételi arány 80 százalékos volt. Nyitnak egy harmadik kört azon pedagógusok, valamint a bentlakásos gyermeknevelési intézményekben dolgozók számára, aki korábban nem tudták felvenni az oltást. A mostani hétvégén csaknem 30 ezer pedagógust várnak a kórházi oltópontokra Pfizer-vakcinára. Őket sms-ben értesítik majd.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210413/az-operativ-torzs-bejelentette-a-pedagogusok-harmadik-soron-kivuli-oltasi-koret-478214?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

88,7 százalékra nőtt a regisztrált pedagógusok átoltottsági aránya
A regisztrált pedagógusok átoltottsági aránya 88,7 százalékra emelkedettírta Facebook-oldalán Kásler Miklós. „Pedagógusaink nagyarányú átoltottságával jelentős lépést tettünk iskoláink biztonságos újranyitása érdekében” – mondta a miniszter, aki regisztrációra biztat mindenkit.
https://www.origo.hu/itthon/20210413-kasler-miklos-887-szazalekra-emelkedett-a-regisztralt-pedagogusok-atoltottsagi-aranya.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Gimnáziumi tanárok állnak ki az iskolanyitás miatt aggódó kollégáik mellett
„Mi, a Kőbányai Szent László Gimnázium alulírott tanárai, dolgozói egyetértünk azokkal a bölcsődei, óvodai és általános iskolai dolgozókkal, akik aggályukat fejezik ki a nevelési és oktatási intézmények április 19-ei nyitásával kapcsolatban. Osztjuk az egészségügyi szakemberek és érdekvédelmi szervezetek azon véleményét, hogy ezeket az intézményeket csak akkor szabadna kinyitni, amikor ezt a járványügyi adatok – napi fertőzések, halálozások száma – igazolják. Véleményünk szerint jelen helyzetben ezen intézmények nyitása nemcsak az ott dolgozók és a gyerekek egészségi állapotát veszélyezteti, hanem minden Magyarországon élő embertársunkét is” – írta nyílt levelében a gimnázium 74 tanára és dolgozója.
https://hvg.hu/elet/20210413_Gimnaziumi_tanarok_allnak_ki_az_iskolanyitas_miatt_aggodo_kollegaik_mellett?fbclid=IwAR01cAvF_vup0Q72yPivHLeowWHaMcuA051CemngO9710pG3B32u0IM2LG8

 

Rovarirtással akarták elkerülni a nyitást?
Az ELTE kancellárja azonnali hatállyal visszavonta az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium igazgatójának üzemeltetési jogait, ugyanis a gimnázium vezetése rovarirtást és baktérium elleni fertőtlenítést rendelt el április 19-ére.
https://444.hu/2021/04/13/az-elte-visszavonja-az-uzemeltetesi-jogok-egy-reszet-az-apaczai-gimnazium-igazgatojatol-mert-az-rovarirtassal-akarta-kikerulni-az-iskolanyitast

 

Lehetőségek nyitás esetén
Úgy tűnik, a kormány eltökélt az általános iskolák jövő hétfői nyitása mellett, viszont egyre több helyről hallani, hogy a központi döntés ellenére lehetnek helyben kiskapuk. Igaz, ehhez együttműködő iskolavezetésre van szükség.
https://hvg.hu/elet/20210413_koronavirus_altalanos_iskola_nyitas?s=hk

 

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete követeli a jelenléti oktatás elhalasztását
A kormány meglehetősen későn határozott, amikor március 8-tól az óvodákban szünetet rendel el, az általános iskolákban digitális munkarendre tér át; majd meglehetősen ellentmondásos kommunikáció mellett döntött a pedagógusok oltásáról. Ezek a lépések kétségtelenül elengedhetetlenek voltak a járvány megfékezéséhez, most azonban a kormány az iskolák újranyitására készül, miközben a pedagógusok még nem érték el a védettséget. Az FDSZ követeli az oltási protokoll betartását, a köznevelési intézményekben – így a felsőoktatási gyakorló iskolákban is – a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtését.
https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/26159-felsooktatasi-dolgozok-szakszervezete-vedettseget-az-oktatasban-dolgozoknak-diakoknak-es-csaladjaiknak

 

április 14.

Csak a pedagógusok 7 százaléka támogatja az intézmények újranyitását, a PSZ szerint a gyerekek nagy veszélynek lesznek kitéve
A Klubrádió reggeli hírműsorának nyilatkoztak a 21 Kutatóközpont munkatársai, ismertetve a kérdőíves felmérés adatait. Totyik Tamás, a PSZ alelnöke pedig azt mondta: ha az újranyitás után egy gyerek is megbetegszik, a kormányt terheli a felelősség, mert a nyitás nagyon elhibázott a jelenlegi járványadatok közepette.
https://www.youtube.com/watch?v=RSrC-CBrZWA

 

Orbán Viktor: a felsősök csak május 10-én térnek vissza az iskolákba
A kormányfő a Facebookon jelentette be: április 19-én csak az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatait nyitják. A felső tagozatban marad az otthoni, digitális alapú oktatás. A felsős tanulóknak az iskola majd a középiskolákkal együtt, május 10-én nyílik meg.
https://hang.hu/belfold/2021/04/14/orban-viktor-hamarosan-bejelentest-tesz/

 

Félsiker, hogy a felsősöknek nem kell még bemenniük az iskolába
A PSZ és a 21 Kutatóközpont felmérése igazolta, hogy a válaszadók döntő többsége nem támogatja az intézmények nyitását. Ha csak az alsósok járnak be, a nagyobb biztonsághoz szükség lenne a csoportok bontására – mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az RTL híradónak. Jelezte azt is: a bejelentés részben siker és közös is, hiszen szülői és pedagógus szervezetek is tiltakoztak az április 19-re meghirdetett nyitás ellen.
https://rtl.hu/rtlklub/hirek/a-felso-tagozatosoknak-marad-a-digitalis-oktatas-hetfotol

Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az ATV híradónak is jelezte a veszélyt, amely továbbra is fenyegeti a kisebbeket és hozzátartozóikat.
http://www.atv.hu/videok/video-20210414-atv-hirado-2021-04-14-18

 

Azt a két korosztályt küldik be, akiknél legnehezebb a távolságtartás
Részsikernek tekinti a Pedagógusok Szakszervezete, hogy a felsősök továbbra is online tanulhatnak – közölte a szakszervezet alelnöke a hvg.hu-val. Gosztonyi Gábor jelezte: a PSZ aggasztónak tartja, hogy április 19-től éppen azt a két korosztályt küldik be az intézményekbe, akiknél a legkevésbé lehet betartatni a szabályokat, vagyis az óvodásoknál és az alsósoknál. A PSZ-hez folyamatosan érkeznek a jelzések, hogy óvónők, dajkák, gyerekek kapják el a vírust az ügyeletet adó óvodákban is.
https://hvg.hu/itthon/20210414_PSZ_Orban_reszsiker

 

A pedagógusok a gyerekek életét jobban féltik, mint a sajátjukét
A PSZ és a 21 Kutatóközpont kérdőívére válaszoló 9500 megkérdezett 87 százaléka nem támogatta az oktatási intézmények nyitását. A rájuk bízott gyerekek életét, egészségét sokkal jobban féltik, mint a sajátjukét – ismertette az eredményeket Totyik Tamás alelnök a Szeged TV híradójának.
https://www.youtube.com/watch?v=yBoP0ZPrzPE

 

PSZ: a mostani adatok miatt a részleges nyitás is kockázatos
Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Népszavának azt mondta: megérti, hogy az óvodásoknál és a kisiskolásoknál nagy szükség van a jelenléti oktatás-nevelésre, de a jelenlegi adatok mellett még ezt a részleges nyitást is rizikósnak tartja. A német Robert Koch Intézet számításaira alapozva úgy véli, az intézményeket csak akkor lehet fokozatosan nyitni, ha a napi új fertőzöttek száma tartósan 1400 alá csökken. Szerinte törekedni kell a távolságtartásra, a jelenléti oktatás-nevelésbe pedig csak olyan pedagógusokat osszanak be, akik már átestek a fertőzésen vagy mindkét oltást megkapták. Ha egy intézményben valaki mégis megfertőződik, az igazgatók kapjanak jogosultságot az azonnali zárás elrendelésére.
https://nepszava.hu/3116434_en-nem-tudok-arrol-hogy-a-koronavirusnak-van-egy-olyan-valtozata-ami-jobban-fertoz-a-boltokban-es-kevesbe-fertoz-az-iskolakban

A PSZ azt ajánlja, hogy alsó tagozatban az osztálylétszámokat felezzék meg, és minél több, nagyobb tanteremben tanítsanak. Az osztályoknak elvileg két tanítójuknak van, így meg tudják felezni a létszámot, a felsősök digitális oktatásával elég üres tanterem áll rendelkezésre az iskolákban – mondta Totyik Tamás alelnök az Indexnek is.
https://index.hu/belfold/2021/04/14/nkp-csokkent-a-nyomas-a-szulokon/

 

Aggasztó, hogy épp azt a két korosztályt küldik be az intézményekbe, akiknél a legkevésbé lehet távolságot tartani
„Részsikernek tekinti a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy a felsősök továbbra is online tanulhatnak, viszont aggasztó, hogy éppen azt a két korosztályt küldik be az intézményekbe, akiknél a legkevésbé lehet távolságot tartani, vagyis az óvodásoknál és az alsósoknál.” Így reagált a Telex kérdésére a szakszervezet Orbán Viktor bejelentése után. A PSZ szerint továbbra is veszélynek teszi ki a kormány az óvodásokat, az alsósokat, azok hozzátartozóit, és ezért a kormánynak kell vállalnia a felelősséget.
https://telex.hu/belfold/2021/04/14/psz-reszsikernek-tekinti-a-bejelentest-iskolak-ujranyitasa

 

Öt szakszervezeti konföderáció szerint a gyerekekre is veszélyes a nyitás
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a LIGA Szakszervezetek, a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyilatkozata szerint üdvözlendő és helyes, hogy a kormány a 9-11. évfolyamon a távoktatás mellett döntött.  A jelenléti nevelési-oktatási feladatok ellátása ugyanakkor a járványügyi szakemberek és a mindennapi tapasztalatok alapján az óvodákban és az általános iskolákban sem indokolt. Felidézték: a Pedagógusok Szakszervezetének felmérései alapján a pedagógusok 81 százaléka egyáltalán nem, vagy inkább nem érezné biztonságban tanítványait jelenléti oktatás mellett, 87 százaléka pedig nagyon korainak tartja az oktatási-nevelési intézmények újranyitását.
https://szakszervezetek.hu/hirek/26178-szakszervezetek-a-kormany-hallgassa-meg-a-pedagogusok-szulok-velemenyet

 

A szülők és a tanárok ellenállása
Szülők és pedagógusok is jelezték aggodalmaikat az igazgatóknak. Az egyik intézményvezető feltette a kérdést: „mit tudok mondani egy pedagógusnak, aki fél?” A cikk jelezte kutatási eredményünket is, miszerint a 9500 megkérdezett 87%-a ellenzi az óvodák, általános iskolák nyitását.
https://444.hu/2021/04/14/a-szulok-es-a-tanarok-ellenallasa?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=a-szulok-es-a-tanarok-ellenallasa

 

Óvodák, iskolák: szabályok és lehetőségek
A TASZ tájékoztatójában a szülőket és tanárokat érdeklő legfőbb kérdéseket válaszolják meg a jogszabályok, valamint az Emmi által kiadott, a speciális járványügyi szabályokra vonatkozó intézkedési terv alapján. 
https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/akciok/26180-koronavirus-iskolak-szabalyok-es-lehetosegek

 

április 15.

Maruzsa Zoltán: óvatosan és fokozatosan kell nyitni az oktatásban is
A jelenléti oktatás azért az óvodákban és az általános iskolák alsó tagozatán kezdődik, mert a nyitással egyre több szülő tér vissza a munkahelyre, amellyel a jelenleg gyermekfelügyeletet ellátó intézményekben is nő a gyermekek száma – mondta Maruzsa Zoltán államititkár. Kitért arra is, hogy az oktatás-szervezés kérdéséről a Nemzeti Pedagógus Kar elnökével és a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőjével is egyeztetett. Beszélt arról is, hogy ha egy szülő nem akarja óvodába, vagy iskolába küldeni a gyermekét, arra lehetősége van, a távolmaradást az intézményvezetők engedélyezhetik. Az azonban nem várható el a pedagógusoktól, hogy a jelenléti oktatás mellett digitális oktatást is tartsanak, mert technikailag nem kivitelezhető – emelte ki.
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/maruzsa-ovatosan-es-fokozatosan-kell-nyitni-az-oktatasban

 

Nem oldható meg a PSZ kérése, a csoportbontás az államtitkár szerint
Az atv.hu Maruzsa Zoltán tájékoztatója alapján azt is írta: az államtitkár tárgyalt a Pedagógusok Szakszervezetével is. Vezetői felvetették, hogy ahol lehet, legyenek csoportbontások. Azt, hogy mindenhol megfelezzék az osztályokat, nem lehet megoldani, ehhez ugyanis kétszer annyi pedagógusra lenne szükség – közölte az államtitkár az operatív törzs sajtótájékoztatóján.
http://www.atv.hu/belfold/20210415-maruzsa-nem-lesz-kotelezo-a-gyerekeket-visszavinni-az-ovodaba

 

Nem indokolt a részleges nyitás sem
Tudomásul vette, de nem lelkesedik a részleges nyitásért a Pedagógusok Szakszervezete – mondta az ATV Híradónak Totyik Tamás, a PSZ alelnöke. Szerinte az intézményvezetőknek önálló döntési jogot kellene adni, hogy betartathassák a megfelelő távolságot a gyerekekkel, de ha sok tanuló kerül egy terembe, újabb gócpontok lehetnek az oktatási intézmények.
http://www.atv.hu/videok/video-20210415-atv-hirado-2021-04-15-18

 

Hétfőn kezdődik a „gyermekmegőrzés” Magyarország új gócpontjaiban
Egyáltalán nem tartja indokolhatónak a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy a jövő héten újranyissanak az óvodák és az iskolák az alsó tagozaton, hiszen a jelenlegi járványmutatók alapján folytatni kellene a digitális oktatást. Már most is van olyan intézmény, amelynek megnyitását koronavírus-fertőzés akadályozza. A PSZ szerint gyerekmegőrzés lesz az iskolákban, miközben lemaradnak azok, akik otthon maradnak, hiszen egyre több szülő dönt úgy, hogy a járvány miatt nem engedi iskolába a gyerekét. „Azt javasoljuk, hogy aki krónikus beteg vagy még nem alakult ki a védettsége az oltás után, ne kockáztasson” – mondta Totyik Tamás a Porfóliónak. „A kormánynak kell viselnie a felelősséget, ha megbetegszenek a gyerekek és a tanárok az iskolában” – fogalmazott.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20210415/ujranyitnak-az-iskolak-hetfon-kezdodik-a-gyerekmegorzes-magyarorszag-uj-gocpontjaiban-478786

 

Az óvodák és alsó tagozatok nyitását nem indokolják a járvány adatai
A PSZ alelnöke, Totyik Tamás részsikernek tartja a döntést, miszerint a felsősök maradnak távoktatásban. A PSZ azoknak a szülőknek, akik nem akarják iskolába engedni gyerekeiket, figyelmükbe ajánlja a 20/2012-es Emmi rendeletet, miszerint az intézményvezetőnél kérvényezni lehet, hogy a gyerek az iskolától távol legyen, az ne számítson hiányzásnak. Az is nagyon fontos lenne, hogy az intézményvezetők megkapják a jogot, hogy azonnal zárhassanak, ha bárhol megjelenik a fertőzés.
https://hirklikk.hu/kozelet/az-ovodak-es-az-iskolak-alsotagozatainak-megnyitasat-nem-indokoljak-a-jelenlegi-jarvanymutatok/379947

 

Az NPK egyetért a fokozatos nyitással
„Örülök, hogy a szakma véleményét is figyelembe vette a kormány. Mi azt mondtuk, ha eljön az idő, akkor a nyitás fokozatos legyen, első körben a legkisebbek térjenek vissza” – mondta az InfoRádiónak Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke. Az általános iskola első négy évfolyamát azért javasolta a szervezet visszatérésre, mert ebben a korban a digitális oktatás nehezen értelmezhető. Horváth Péter üdvözölte, hogy az intézményvezetők engedélyezhetnek hétfőtől távolmaradást, de akik nem mennek iskolába, digitális oktatásban sem részesülnek. Szerinte ugyanis nem várható el egy pedagógustól, hogy egyszerre tartson jelenléti és online órákat is.
https://index.hu/belfold/2021/04/15/horvath-peter-el-kell-fogadni-ha-a-szulok-nem-engedik-iskolaba-a-gyermekeket/

 

A Magyar Orvosok Szakszervezete az óvodák és az alsó tagozatok nyitásának elhalasztását kéri
A szakszervezet nyílt levelet írt a kormányfőnek, hogy halasszák el a részleges nyitást is. A kormányfő jelentette be a Facebookon, hogy április 19-én nyitnak az óvodák és az alsó tagozatok, a felsősök esetében ezt azonban május 10-re tette. A MOSZ ezt üdvözölte, ugyanakkor csatlakozott azokhoz a szervezetekhez (Magyar Orvosi Kamara, illetve a pedagógusok, a szülők és gyermekek érdekképviseletei), akik azt kérik, hogy az oktatási intézmények nyitását az óvodák és alsó tagozatos osztályok esetében is halasszák el. A MOSZ szerint az óvodás és alsós általános iskolás gyermekek esetében a távolságtartás, higiéniás szabályok betartása gyakorlatilag lehetetlen, ezért akár egyetlen gyerek is megfertőzhet egy egész csoportot.
https://hvg.hu/itthon/20210415_magyar_orvosok_szakszervezete_iskola_ovoda_nyitas

 

„Nem sikertörténet, de a katasztrófánál jobb”
A digitális oktatás elmúlt egy évét értékelte így a PSZ alelnöke, Totyik Tamás a Hírklikknek. Szerinte az oktatás azért nem omlott össze, mert pedagógusaink rengeteg energiát fektettek a rendszer működésébe, de a jótól nagyon messze vagyunk. Az, hogy a diákok mennyire tudtak fejlődni, főként azon múlott, hogy melyik tanár milyen digitális készségekkel rendelkezett, és a diákoknak milyen a szülői háttere. Radó Péter oktatáskutató is elmondta véleményét.
https://hirklikk.hu/kozelet/a-digitalis-oktatas-az-elmult-evben-csak-ott-fejlodott-ahol-megvolt-az-alapveto-kulturaja-es-infrastrukturaja/379986

 

Az Emmi úgy számol, hogy az óvodások, alsósok egyharmada hétfőn nem megy be a tantermekbe, csoportszobákba
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az óvodába beíratott gyermekek száma mintegy 330 ezer fő, ennek kétharmada 220 ezer, vagyis mintegy 110 ezer óvodás korú gyermek hétfőn még otthon fog maradni az Emmihez beérkezett jelzések alapján. Az általános iskolák alsó (1-4. osztály) tagozatain mintegy 357 ezer diák tanul a KSH szerint, közülük várhatóan körülbelül 238 ezren térhetnek majd vissza a jelenléti oktatásba, 119 ezren pedig még egy ideig otthon maradnak a szülők döntése alapján. Legalábbis a szaktárca erre számít. Maruzsa Zoltán ismét elmondta, ha valaki úgy dönt, a koronavírus-járványra hivatkozva még nem akarja óvodába, iskolába engedni a gyermekét, kérhet felmentést, az intézményvezetők pedig igazolhatják a távolmaradást.
https://nepszava.hu/3116557_iskolanyitas-tobb-szazezer-gyereket-tarthatnak-otthon-a-szulok

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X