Heti lapszemle 2021. április 1.

Az intézmények újranyitásának feltétele az oktatásban dolgozók koronavírus elleni védettsége. Oktatási szakszervezetek – köztük a Pedagógusok Szakszervezete – és szakértők közös nyilatkozatban hívták fel a figyelmet: a nyitáshoz szükség van arra, hogy a beoltottak megfelelő védettsége kialakuljon, különben ismét gócpontok lesznek az óvodák, iskolák.

 

március 26.

Hamarabb kellett volna az oltást kezdeni

Jó lett volna, ha a kormány március 8-án megkezdte volna a pedagógusok és oktatásban dolgozók oltását, akkor elfogadható lenne az április 19-ére kitűzött nyitási terv – nyilatkozta a PSZ alelnöke a Telexnek. Totyik Tamás jelezte: teljes védettséget csak a második dózis után szereznek a beoltottak, így a PSZ számára korainak tűnik, hogy a kitűzött dátumra tényleg vissza kell térni az iskolákba. Az oltás miatt a tanításból kiesők helyettesítését is meg kell oldani. Az érettségik megtartását hagyományos formában továbbra is problémásnak tartja PSZ.

https://telex.hu/koronavirus/2021/03/26/jarvany-iskolak-iskolanyitas-nyitas-lazitas-orban-viktor-tanarok-oltas-vakcina

 

Érettségik, szakmunkásvizsgák veszélyben

Totyik Tamás alelnök az Indexnek is elmondta: vakmerőség már most kijelenteni, hogy május 3-tól kezdődik az érettségi. A PSZ szerint az ilyen kijelentések helyett a döntéshozók a járványadatok alapján dolgozzanak ki, hozzanak nyilvánosságra több érettségi tervet is. Nem szabad megfeledkezni azokról a fiatalokról sem, akik a szakmunkásvizsga után még két évig tanulnak nappali tagozaton, hogy letegyék az érettségit, ahogy a szakmunkásvizsgák sorsáról is beszélni kell.

https://index.hu/gazdasag/2021/03/26/erettsegi-2021-majus-koronavirus-irasbeli-szobeli-vizsga/

 

Elkésett a döntés az oltásról

Elfogadhatatlan, hogy az oltás után, a dolgozók védettségének kialakulása nélkül nyissanak ki az intézmények – mondta a Szeged TV híradójának Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke.

https://www.youtube.com/watch?v=k7kWXRl-qNo

 

Április elején kezdik meg a köznevelésben dolgozó, már regisztrált pedagógusok oltását

Április elején kezdik meg a mintegy 82 ezer, az oltásra március 24-éig regisztrált általános iskolai, gimnáziumi és óvodapedagógus kampányszerű oltási akcióját – jelentette be az Emmi köznevelési államtitkára. A második körben a március 24-éig nem regisztrált, de március 29-én éjfélig regisztráló, köznevelésben dolgozók, valamint a regisztrált, szakképzésben és a bölcsődékben dolgozók következnek. Aki még nem tette, március 29-én éjfélig mindenképpen regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu honlapon – várhatóan a húsvét utáni napokban, szintén a kórházi oltópontokon kaphatják majd meg az oltást.     Beszámolt arról, hogy a 102 ezer pedagógus 55 százaléka, vagyis az aktív állomány alig több mint fele regisztrált, közülük 20 ezren megkapták az oltást.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/maruzsa-aprilis-elejen-kezdik-meg-koznevelesben-dolgozo-mar-regisztralt-pedagogusok-oltasat

 

Kásler Miklós levele: külön rendszerben kell regisztrálni az iskolai, óvodai, bölcsődei dolgozókat, de az oldalt karbantartják

A bejelentések után joggal merült fel a kérdés, hogyan fogják a pedagógusok, az óvodai dolgozók regisztrációját azonosítani, hiszen a TAJ-számból aligha lehet ilyen információra következtetni. Kásler Miklós kiküldött egy levelet az intézményvezetőknek. Eszerint létrehoztak az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Téren belül egy regisztrációs oldalt, melyen keresztül az intézményvezetőknek kell az érintetteket regisztrálniuk. Az oldalt viszont karbantartják.

https://magyarnarancs.hu/belpol/kulon-rendszerbe-kell-regisztralni-az-oltando-iskolai-bolcsodei-es-ovodai-dolgozokat-237112?fbclid=IwAR0yN3TBTi6sDDQxQlruTf3cRimZjXGdXP0cZj5nVyet6Ls9ltBXAT5kJ4s

 

Adatvédelmi hatóság: több pontban kifogásolható a tanárok számítógépének ellenőrzése

Adatvédelmi szempontból több rendelkezése is kifogásolható annak a megállapodás-tervezetnek, amelyet egy tankerület íratna alá pedagógusokkal annak érdekében, hogy még a tanárok saját, otthoni számítástechnikai eszközeit is ellenőrizhessék, akár távolról is – derült ki Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének állásfoglalásából. A Népszava fordult a hatósághoz.

https://nepszava.hu/3114443_adatvedelmi-hatosag-tobb-pontban-kifogasolhato-a-tanarok-szamitogepeinek-ellenorzese

 

Az egyetemek politikai megszállása zajlik

Egyre több egyetem lép be a „modellváltók” sorába, vagyis állami fenntartásról alapítványi fenntartásra áll át, de az egyik legfontosabb kérdésre továbbra sincs válasz: erre konkrétan miért van szükség? – hangzott el a Stádium 28 Kör online vitafórumán. A Szegedi Tudományegyetem tanára szerint most azért kell küzdeni, hogy az alapítványi kuratóriumok önkényuralma ne valósulhasson meg. Eddig tíz egyetem modellváltása valósult meg, további tizenegy intézmény fenntartóváltása van folyamatban. A jelenlegi állás szerint öt egyetem marad közvetlen állami fenntartásban.

https://nepszava.hu/3114491_az-egyetemek-politikai-megszallasa-zajlik

 

március 27.

Április 19-én nyithatnak az intézmények

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint április 19-étől megszüntetik az óvodai rendkívüli szünetet, az általános iskolákban és középiskolákban ugyaneddig az időpontig marad a digitális oktatás. Az április 19-én hatályba lépő rendelet szerint a tanintézmények akkor visszaállhatnak a “rendes munkarendre”.

https://magyarnarancs.hu/belpol/rendeletben-rogzitette-a-kormany-a-nyitas-elso-fazisat-237133

 

Miskolcon kevés iskolás gyermeknek kértek ügyeletet, az óvodákban más a helyzet

Molnár Zoltán, a PSZ BAZ megyei elnöke a helyi Európa Rádiónak az ügyeletben lévő gyermekek számáról, foglalkoztatásáról nyilatkozott. Az intézmények nyitásáról jelezte: kollégái többsége szeretne a tanteremben tanítani, ehhez viszont a pedagógusok oltására van szükség. Jelezte: a PSZ is arra buzdítja az oktatásban dolgozókat, éljenek az oltás lehetőségével.

https://europaradio.hu/tallozo/miskolcon-keves-gyereket-vittek-be-szuleik-az-ugyeletes-ovodakba-es-iskolakba

 

PDSZ kontra Gulyás Gergely

A miniszter a Facebook-oldalán írta: február végén a PDSZ levélben kérte a miniszterelnököt az iskolák bezárására és a digitális munkavégzés elrendelésére valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén. A kormány egy héten belül ennek megfelelő döntést hozott. Most megkezdődik az oltás is, (…)  Gulyás Gergely szerint „ugyanakkor a szakszervezet kérésének teljesítése után is a kormányt szidalmazza és a tanárokat próbálja – “egyébként sikertelenül” – az iskolák több mint három hét múlva esedékes nyitása ellen hangolni. Ez ékes bizonyítéka annak, hogy a PDSZ-nek mind az iskolai oktatás, mind az általuk képviselt tanárok másodlagosak. Az elsődleges a kormánnyal való konfliktuskeresés. A járvány legnehezebb időszakában is. Ez egyszerre felelőtlen és sajnálatos”.

http://www.atv.hu/belfold/20210327-nekiment-a-pdsz-nek-a-kancellariaminiszter-a-szakszervezet-keresenek-teljesitese-utan-is-a-kormanyt-szidalmazza/hirkereso

 

Kormányzati segítséget kérnek a gimnáziumi igazgatók

Fontolják meg, hogyan lehetne méltányosan kompenzálni az idén érettségiző évfolyam hátrányát – ezt kérik a vezető magyar gimnáziumok igazgatói a kormánytól, felajánlva munkájukat is. Kérik azt is: a köznevelési intézmények csak azt követően nyissanak újra, ha minden dolgozó, aki igényelte, megkapta a védőoltást.

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210327_elenjaro_gimnaziumok_erettsegi

 

Vonzó a tavalyi béremelés a kormánypárti lap szerint

A pedagógusképzés a negyedik legkedveltebb terület az idei felvételin, a tavalyinál kétezerrel többen, összesen 13 110-en adtak be kérelmet, közülük csaknem tízezren első helyen.  A Magyar Nemzet szerint a mostani végzősöknek kedvcsináló lehet a tavalyi béremelés. A köznevelésben tíz, a szakképzésben harminc százalékkal emelték a fizetéseket 2020-ban. A technikumokban és a szakképző iskolákban a fizetésemelés egy új teljesítményértékelési rendszer bevezetésével is együtt járt. Az új szerződések a pályakezdőknek és a legjobban teljesítő oktatóknak 70-80 százalékos pluszt hoztak a korábbi fizetéshez képest.

https://magyarnemzet.hu/belfold/ismet-nepszeru-a-pedagoguskepzes-9576221/

 

március 28.

PSZ: csak akkor nyissanak az intézmények, ha a beoltottaknál kialakult a megfelelő védettség

Vitathatatlanul szükség volt az oltásra – mondta az Észak-Magyarországnak Molnár Zoltán, a Pedagógusok Szakszervezetének Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke. A PSZ hónapok óta szorgalmazta az oltást, mert a tantermi oktatásnál a nevelők rendkívüli veszélynek vannak kitéve. Ha pedig ők megbetegszenek, előbb-utóbb be kell zárni osztályokat, iskolákat, ez pedig a szülők munkavégzését veszélyezteti. Jelezte: a megyében is sok oktatásban dolgozó fertőződött meg, haláleset is történt. A PSZ kérte, minden köznevelésben dolgozót oltsanak be, aki regisztrált, az intézmények pedig csak akkor nyissanak ki, ha a beoltottaknál kialakult a védettség.

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-nyitasig-beoltjak-a-pedagogusokat-5319730/

 

Meghalt egy korábbi iskolaigazgató, pedagógus

Tarcsi Géza történelmet tanított a Károli Gáspár Református Egyetemen – írta gyermeke. Újpesti pedagógiai munkája mellett két cikluson keresztül önkormányzati képviselőként is dolgozott Halásztelken.

https://4.kerulet.ittlakunk.hu/arcok/210328/elhunyt-az-ujpesti-tortenelemtanar-tarcsi-geza?fbclid=IwAR2apdiMHfJdejz0lBMN5_-Eq6SD0fSiVu4PaFcfuL4t1DwoUsZohrPQ9bc

 

Orbán Viktornak nem volt tanára, akit példaképnek tekintene?

„Nagyon méltatlan ez az egész: a legtöbb országban szó nélkül előre vették a tanárokat, itt késve és nagy nehezen, beszólások közepette végre elkezdik oltani őket, de közben rendeletbe adják, hogy április 19-én jusztis nyitás lesz – és a kérdésre, hogy mi lesz azokkal a pedagógusokkal, akik addigra még nem szereztek védettséget, egyelőre nincs válasz” – írta Szél Bernadett képviselő.

https://varosikurir.hu/nem-volt-egyetlen-olyan-tanara-sem/
https://hirklikk.hu/kozelet/fontosabb-a-propaganda-mint-egy-pedagogus-elete/379084/

 

Hétfő éjfélig kell oltásra regisztrálniuk az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozóknak

Március 29-én éjfélig kell oltásra regisztrálniuk az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozóknak – erre hívta fel a figyelmet a koronavirus.gov.hu. Az első körben a március 24-ig már regisztrált, köznevelésben – tehát óvodákban, általános iskolákban és gimnáziumokban – dolgozó pedagógusok oltása történhet meg az oltópontokon, április első napjaiban. Március 24-ig a mintegy 180 ezer köznevelésben dolgozó pedagógus közül 102 ezren regisztráltak, 20 ezren meg is kapták az oltást. Első körben tehát a már regisztrált, de még nem beoltott 82 ezer pedagógust oltják be. A még nem regisztrált pedagógusokat, a szakképzésben dolgozókat, az egyéb óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozókat arra kérik, március 29-én, éjfélig regisztráljanak. Oltásuk várható időpontja: a húsvétot követő hét. A kormány döntése alapján több mint 180 ezer köznevelésben dolgozó, 30 ezer középfokú szakképző intézményben dolgozó és 13 ezer bölcsődei dolgozó jogosult a pedagógusok kampányszerű oltására.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/ovodai-iskolai-es-bolcsodei-dolgozok-figyelem-regisztracio-marcius-29-hetfo-ejfelig

 

2021-től évi másfél milliárd forintot fordít a pedagógusok nyelvi kompetenciáinak fejlesztésére a kormány

Nagyszabású továbbképző programot készítenek elő: a gyakorló nyelvtanároknak anyanyelvi területen biztosítanának szakmai fejlesztést.

https://magyarnemzet.hu/belfold/muszakin-es-orvosin-alig-van-beragadt-diploma-9579125/

 

március 29.

Gyász a Fabriczius József Általános Iskolában 

Pár hét alatt döntötte le lábáról a vírus azt a veresegyházi tanárnőt, aki a minap halt meg. Diákjai és az iskola gyászolja őt.

https://www.life.hu/hirek/20210329-kozossegi-oldalan-uzent-utoljara-a-koronavirusban-meghalt-fiatal-magyar-tanarno.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Orbán Viktor regisztrációra kérte a pedagógusokat

„Új hír, hogy sikerült a pedagógusokat előre venni az oltási tervben. Ehhez az kell, hogy hétfő éjfélig regisztráljanak. Kérem őket, vegyék fel az oltást, hogy minél hamarabb újraindíthassuk az óvodáinkat és az iskoláinkat” – mondta Orbán Viktor egy Facebook-videóban.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20210329-orban-viktor-kerjuk-regisztraljanak-a-pedagogusok

 

Horváth Péter: normális munka csak oltással lehetséges

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter tud számos fiatalabb dolgozóról, aki korábban még azért nem regisztrált, mert úgy gondolta, úgysem kerülne időben sorra – ám a bejelentés óta a visszajelzésekből úgy látja, most mindenki érzi, hogy normális, biztonságos munkavégzés csak az oltással lehetséges.

https://infostart.hu/belfold/2021/03/29/horvath-peter-normalis-biztonsagos-munkavegzes-csak-az-oltassal-lesz-lehetseges

 

Kockázatos lehet a nyitás az érettségizőknek

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet kimondja: április 19-én nyitnak az intézmények. Az ADOM diákmozgalom szerint az érettségizőknek kockázatos lenne két hétre visszamenniük, hiszen megfertőződhetnek, így veszélybe kerülhet a vizsgájuk. Az Élenjáró Gimnáziumok Szövetsége azt javasolja: tolják későbbre az írásbeli érettségit, ha ezt a járvány indokolttá teszi, ha pedig összecsúszna a szóbelivel, csak azok szóbelizzenek, akiknek ez szükséges a felvételijükhöz.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/meg-ejfelig-jelentkezhetnek-a-pedagogusok-oltasra?utm_source=hirkereso&utm_medium=link&utm_campaign=rtl-hirado

 

Polgári engedetlenséget fontolgat egy tanár, ha vissza kell térnie védettség nélkül

Egy budapesti gimnáziumi tanár azzal érvel, hogy nem a munkát tagadná meg, csak azt, hogy veszélyes körülmények között dolgozzon, és hetekkel az érettségi előtt megfertőzze végzős tanítványait. Az iskolák újranyitását nagyon elhibázottnak tartja, szerinte ezt a tanévet már nem kellene bolygatni: a hátralévő pár hét igazán nem oszt, nem szoroz, pláne az érettségizők esetében, viszont komoly egészségügyi kockázatot hordoz.

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/szempont/tanar-polgari-engedetlenseg-iskolak-ujranyitasa-vakcina-vedettseg/?utm-source=kapcsolodo

 

Ellenszenvet váltott ki az érettségizők petíciója

Egy végzős azt írta, csak könnyítést szeretnének, hiszen egy éve otthon tanulnak, így felkészülésük sem lehet olyan eredményes, mintha iskolába jártak volna.

http://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210329_iskolak_nyitasa_erettsegizo_poszt

 

március 30.

Oktatási szakszervezetek és szakértők közös nyilatkozata: az intézmények újranyitásának feltétele az oktatásban dolgozók koronavírus elleni védettsége

Oktatási szakszervezetek és egészségügyi szakértők közösen hívták fel a figyelmet arra: a nyitáshoz szükség van arra, hogy a beoltottak megfelelő védettsége kialakuljon, különben ismét gócpontok lesznek az óvodák, iskolák.

https://pedagogusok.hu/hirek/az-iskolak-ujranyitasanak-feltetele-az-oktatasban-dolgozok-koronavirus-elleni-vedettsege/

 

Nagyjából az érettségire alakulhat ki a beoltottak védettsége

Öt szakszervezet és szakemberek közös nyilatkozatot adtak ki arról, hogy a rendeletben megjelölt április 19-re nem alakulhat ki a beoltásra várók – intézmények nyitásához szükséges – megfelelő védelme. Ehhez 3+2 hétre lenne szükség, tehát nagyjából az érettségi időszakára alakulhat ki valamilyen védelem – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke az ATV híradónak.

http://www.atv.hu/videok/video-20210330-csutortokon-kezdodik-a-pedagogusok-oltasa-pfizert-kapnak

 

A védettséghez idő kell, az nem alakulhat ki a nyitásra

Az iskolák és óvodák újranyitását április 19-ére tervezi a kormány (erről rendelet is megjelent), de a pedagógusok oltása csak április 1-én kezdődik. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke azt mondta a Klubrádiónak: egészségügyi szakemberek szerint az első oltás szükséges, de nem elégséges az újrakezdéshez, ha azt akarják, hogy az oktatási intézmények április 19-e után ne legyenek járványügyi gócpontok. A legfontosabb az lenne, hogy a második oltás után teljen el tíz nap-két hét, és csak azután nyissák meg az oktatási intézményeket, hogy biztonságos legyen a munkavégzés.

https://www.klubradio.hu/adasok/a-psz-ragaszkodik-ahhoz-hogy-a-tanarok-otthon-maradhassanak-amig-nem-vedettek-117009

 

Cinizmusból jeles

Juhász Dániel a Népszavában Orbán Viktor pénteki kijelentése után írta meg jegyzetét. „A kormányfő lényegében elismerte: a pedagógusok azért nem szerepeltek kiemelt csoportként az oltási tervben, mert Magyarországon sokan vannak, akik nem „pedagóguspártiak”. „Talán rájöttek, mégis nagyobb kárt okozhat a kormányzat megítélésének (és sok minden másnak is, ami persze kevésbé fontos), ha a következő hetekben úgy nyitják ki újra az iskolákat, óvodákat, hogy közben tovább játszanak az ott dolgozók egészségével, életével. Feltételezhető, hogy a halálozási ráta az oktatási dolgozók körében is megugrott; a Pedagógusok Szakszervezete több mint hatvan esetről tud, de a nyilvánosságra került áldozatok valószínűleg csak a jéghegy csúcsát jelentik. Savanyú képpel végül csak kénytelenek voltak bejelenteni, hogy az oktatási-nevelési dolgozókat is soron kívül beoltják. A pedagógusok elleni nyári szünetes hergelést és a szakszervezetek alázását persze nem lehetett kihagyni.”

https://nepszava.hu/3114763_cinizmusbol-jeles

 

Hiába regisztráltak, sokan aggódnak, hogy kimaradnak az oltásból

A Népszava a panaszok alapján több kérdést is feltett az Emberi Erőforrások Minisztériumának, illetve az operatív törzsnek is. A cikk idézte Kásler Miklóst is, aki szerint leghamarabb május végén, június elején lehet határozattan enyhíteni a szigorításokon, feltéve, ha addig nem jön egy előre nem látható körülmény.

https://nepszava.hu/3114734_hiaba-regisztraltak-tobb-tanarnal-is-azt-jelezte-a-kozponti-rendszer-hogy-nem-jelentkeztek-vedoolta

 

Nem lesznek védettek az áprilisi nyitásra a pedagógusok

Az április 1-jén beadott oltások május elején kezdik az elvárt biztonságot nyújtani. Ha az iskolákat és óvodákat április 19-én megnyitják, többé-kevésbé védett, egyáltalán nem védett pedagógusok és a gyerekek fertőzhetik egymást oda-vissza. A helyzet nem sokkal lesz különb, mint ami korábban az iskolabezárásokat indokolta.

https://24.hu/tudomany/2021/03/30/oltas-pedagogus-koronavirus/

 

Pfizert kapnak a tanárok

György István államtitkár bejelentette: várhatóan április 1-jén, 2-án és 3-án oltják be azokat az óvodai, általános iskolai és gimnáziumi pedagógusokat, akik március 24-éig regisztráltak. 101 kórházban 426 oltóponton várják majd a pedagógusokat reggel hét és este hét óra között, akiket Pfizerrel oltanak. Ha valaki nem tud megjelenni, illetve az elmúlt három hónapban volt már koronavírusos, sincs teendője, az oltást később fogja megkapni. A pedagógusok második ütemben történő oltását április 8. és 10. között tervezik; erre március 29-én, éjfélig lehetett regisztrálni. Akkor az óvodai, az általános iskolai és a gimnáziumi pedagógusok mellett a bölcsődei alkalmazottakat és a szakképzésben dolgozókat is oltják majd. György István kiemelte: mindenkit be fognak oltani, „aki hétfő éjfélig a regisztrációját érvényesen és eredményesen megtette”.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/gyorgy-istvan-ezekben-az-orakban-lepi-beoltottak-szama-ketmilliot

 

Müller Cecília: egy oltás is ad egyfajta védettséget

Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos azt mondta: a pedagógusoknak nem kell tartaniuk attól, hogy az iskolák április 19-ei tervezett nyitására még nem lesznek teljesen védettek, hiszen már egy oltás is nyújt egyfajta védettséget a vírus okozta súlyos megbetegedés ellen.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/orszagos-tisztifoorvos-magyarorszag-oltonemzet

 

Ha kell, a pedagógusokból is lehet bűnbakot csinálni

A 444.hu cikkírója az oktatási dolgozók oltása körüli káoszról, a kormányfő kijelentéséről írt, miszerint „nem mindenki pedagóguspárti ebben az országban”.

https://444.hu/2021/03/30/ha-kell-a-pedagogusokbol-is-lehet-bunbakot-csinalni?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=ha-kell-a-pedagogusokbol-is-lehet-bunbakot-csinalni

 

„34 nap van hátra, nincs semmi segítségünk” – fáradtak az érettségizők

„Még arra sincs lehetőségünk, hogy az iskolában kiscsoportos foglalkozásokon vegyünk részt, mert egy tanárunk megfertőződött, és azóta leállították a személyes konzultációkat” – írta az Eduline egyik olvasója, aki idén érettségizik. Felmérést indított a portál, hogy az érettségizők mit gondolnak a jelenlegi helyzetről, az online oktatásról, az iskolák április 19-i nyitásáról. Rengeteg e-mail érkezett.

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210329_erettsegizok_levelei_es_velemenye

 

A pedagógusoknak több munkát adott a távoktatás

A digitális munkarend számtalan kihívás elé állította a pedagógusokat, a diákokat és a szülőket. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatásának célja az volt, hogy megismerje a köznevelés szereplőinek tapasztalatait. A felmérésből kitűnt: a pedagógusok több időt töltöttek az óráikra készüléssel a digitális munkarendben, mint a hagyományos tanrendben. Hagyományos tanrend idején jellemzően 6-10 órát töltöttek hetente a felkészüléssel (a pedagógusok 33%-a), míg a digitális munkarend bevezetése után a pedagógusok 21%-a saját értékelése szerint 26 órát vagy többet készült egy héten. Csaknem háromnegyedük úgy ítélte meg, hogy sikerült kialakítani a hatékony tanítás és tanulás menetét.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20210330-igy-zajlott-a-digitalis-atallas-a-koznevelesben

 

Erdőszélén nyit iskolát a Budapest School

Budapesttől 80 kilométerre, a Cserhát egyik kistelepülésén indul szeptemberben a Budapest School legújabb iskolája, ahol a tanterem az erdő, a kert és a mező lesz. A 6-13 éves diákok tangazdaságot terveznek és építenek majd, erdővédelmi akciókat szerveznek, gyógynövényeket és gombafajtákat tanulmányoznak, eközben pedig azt is megtanulják, amit az állami tanterv előír.

http://eduline.hu/kozoktatas/20210330_Budapest_School_Zold_Iskola

 

március 31.

Nagyon sok áldozatot hozott már az oktatás

A PSZ szerint a járványban 65 oktatásban dolgozó halt meg, most már nem szabad tovább kockáztatni – erről Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke beszélt az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában. Gyors felméréseink szerint a kollégák döntő többsége nem szeretne visszamenni a tanterembe, amíg az oltás után nem alakul ki a megfelelő védettség. Ha mégis vissza kellene térni, a PSZ az online oktatás folytatására biztatja a kollégákat, de az elnök bízik abban, hogy tárgyalóasztalnál el lehet érni eredményeket, nem lesz „egyéni akciókra” szükség. A műsornak nyilatkozott Lantos Gabriella szakértő és Duda Ernő virológus professzor is. Az utóbbi azt mondta: ostobaság heteken vitatkozni, ráadásul hiába lesznek beoltva a tanárok, a gyerekek is hordozzák a fertőzést.

http://www.atv.hu/videok/video-20210331-csak-a-vedettseg-kialakulasa-utan-mennenek-vissza-a-tanarok-a-tantermekbe

 

PSZ: ha 2-3 héttel később nyitnak az intézmények, elkerülhető a negyedik hullám

Ha a kormány március elején döntött volna az oltásról, lehetett volna nyitni április 19-én – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke március 31-én az ATV Start műsorának. A PSZ más oktatási szakszervezetekkel, egészségügyi szakértőkkel azt szorgalmazza: csak akkor nyissanak az intézmények, ha a beoltottak megfelelő védettsége kialakul. Kérdésre jelezte: az is előfordulhat, hogy a pedagógusok nem vállalják a tantermi oktatást, hanem továbbra is online tanítanak majd, de reméli, a közös nyilatkozatra tárgyalási alapként tekint a kormány. Szerinte a lépcsőzetes nyitás is elképzelhető az iskolákban (pl. hibrid oktatás). Az oktatás elég nagy áldozatot hozott: a PSZ számításai szerint 65-en vesztették életüket a járványban.

http://www.atv.hu/videok/video-20210331-az-iskolai-nyitas-elhalasztasat-kerik-a-pedagogusok

 

Korai az iskolanyitás, még mindig sok a nyitott kérdés

Kérdéses, hogy április 19-én biztonsággal ki lehet-e nyitni az oktatási-nevelési intézményeket, az első oltást megkapó dolgozókban addigra kialakulhat-e egy részleges, ám a súlyos megbetegedés ellen hatékony védettség? Orbán Viktor szerint nyolc-kilenc nap is elég, ám ez ellentmond a korábbi tájékoztatásoknak. A lap érdeklődött az operatív törzsnél és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, de válaszokat nem kapott. Ugyanakkor Duda Ernő virológus-immunológus és Balkányi László, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ korábbi tudásmérnöke szerint nyolc-kilenc napnál több időre van szükség. Az oktatási szakszervezetekkel közös nyilatkozatuk szerint akár két-három hétre is szükség lehet, amíg az immunrendszer megfelelően reagál és kitermeli az ellenanyagokat, s arra kérik a kormányt, ne ragaszkodjanak egy olyan újranyitási dátumhoz, amikor az oktatásban dolgozók sokaságának védettsége még biztosan nem elégséges.

https://nepszava.hu/3114881_korai-az-iskolanyitas-meg-mindig-sok-a-nyitott-kerdes

 

A VDSZ is csatlakozik a szakszervezetek és szakértők közös nyilatkozatához

A VDSZ (mint a szakképzésben dolgozókat is képviselő szakszervezet) csatlakozik az oktatási ágazat szakszervezeteinek nyilatkozatához. Össze kell fogni a pedagógusokkal, mert társadalmi felelősségvállalásra van szükség a kormány elhamarkodott, kapkodó lépéseivel szemben. Az április 19-i oktatási nyitás, amit a kormány egyeztetés nélkül rendeletben már el is rendelt, elfogadhatatlan. A szakértők egyértelműen jelezték, hogy ezzel ismét gócpontokká válhatnak az oktatási intézmények. A VDSZ kéri a szülőket is, támogassák az oktatásban dolgozók követelését!

https://szakszervezetek.hu/kozlemenyek/26025-a-vdsz-is-csatlakozik-a-pedagogusok-nyilatkozatahoz

 

Orbán Viktor: teljesítettük a szakszervezetek kérését

A kormányfő az m1 állami tévének azt mondta, teljesítették a szakszervezetek kérését, hogy be kell oltani a pedagógusokat, de nekik meg kell érteniük, hogy a szülők dolgozni szeretnének. Szerinte az első oltás is komoly védettséget ad. Megérti, ha valaki ezt nem vállalja, de arra kér mindenkit, ne agitáljon az intézmények nyitásának elhalasztása mellett. Azt is mondta: ő is megkapta az első oltást és akkor bement dolgozni.

https://koronavirus.gov.hu/cikkek/orban-viktor-egyetlen-modon-tudjuk-megallitani-virust-oltassal

 

Kásler Miklós: a pedagógusok és a köznevelésben dolgozók háromnegyede regisztrált az oltásra

A pedagógusok és a köznevelésben dolgozók 75 százaléka regisztrált hétfő éjfélig a koronavírus elleni oltásra, közülük korábban mintegy 32 ezren már legalább az első oltást megkapták – közölte az emberi erőforrások minisztere.

https://www.origo.hu/itthon/20210331-a-pedagogusaink-es-a-koznevelesben-dolgozok-75-szazaleka-regisztralt-az-oltasra.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Érkeznek az sms-ek, kezdődik az oktatásban dolgozók oltása

Több pedagógus, iskolai, óvodai dolgozó már megkapta az értesítést arról, mikor és melyik oltóponton várják. Hétfő éjfélig az érintettek 75 százaléka regisztrált, tehát 4-ből hárman szeretnének oltást, minden negyedik pedagógus pedig úgy döntött, hogy nem él a kormány által felkínált lehetőséggel. A pedagógusok pozitívan fogadták, hogy a korábbi tervekhez képest hamarabb oltják be őket, hiszen már a vakcina első adagja is védettséget jelent – erről Horváth Péter, Nemzeti Pedagógus Kar elnöke beszélt a Kossuth Rádióban.

https://hirado.hu/koronavirus/cikk/2021/03/31/sorra-erkeznek-az-sms-ek-kezdodik-a-pedagogusok-tomeges-oltasa?source=hirkereso

 

Sok érettségiző fél visszatérni az iskolába, van, aki májusi karanténtól tart

Nincs értelme az érettségi előtt két hétre visszaengedni a középiskolákba a végzősöket – ez derül ki azokból az e-mailekből, amelyeket az Eduline kapott érettségizőktől. Sokan attól tartanak, ha április végén megfertőződnek az iskolában, éppen az írásbeli érettségijük kerül veszélybe. A cikk idézett az oktatási szakszervezetek és szakértők közös közleményéből is: „azt kérjük, hogy a kormány ne ragaszkodjon az iskolák újranyitásakor egy olyan fiktív dátumhoz, amikor az oktatásban dolgozók sokaságának védettsége biztosan nem elégséges, hanem az egy hétvége alatt megszervezett tömeges oltás után biztosítsa az immunizációhoz szükséges megfelelő időszakot”.

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20210331_erettsegizok_helyzete_2021ben

 

Félnek az érettségiző diákok, az Emmi nem tervez változást

Sok érettségiző nem szívesen menne vissza az iskolába április 19-én. Attól tartanak, hogy egy megfertőződés éppen az írásbeli vagy a szóbeli vizsgát tenné lehetetlenné. Több tízezer diák azt kéri a kormánytól, hogy egyáltalán ne legyen szóbeli érettségi. Az Emmi azt közölte: jelenleg nem tervez változtatást.

http://www.atv.hu/belfold/20210331-felnek-az-erettsegizo-diakok-de-az-emmi-nem-tervez-valtoztatast

 

„Ezt az ötöst nem írom be, nem hiszem, hogy te csináltad”

A digitális oktatás rejtelmeiről közölt cikket a Telex, beszámolók alapján. „Egyvalamire tényleg jó a járvány: ezután jobban foguk értékelni azt, aki leköti, távol tartja és jó esetben még tanítja is a gyerekeinket.”

https://telex.hu/koronavirus/2021/03/31/ezt-az-5-ost-nem-irom-be-nem-hiszem-hogy-te-csinaltad

 

április 1.

Mégis fontosak lettek a pedagógusok, de kimaradtak a gyermekvédelemben dolgozók

Kásler Miklós miniszter közleménye szerint március 29-én, éjfélig a pedagógusok és a köznevelésben dolgozók 75 százaléka jelentkezett az oltásra. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás szerint azok, akik nem jelentkeztek, feltehetően többségükben betegek vagy az elmúlt 3 hónapban covidosok voltak – ők egy későbbi időpontban kaphatják meg az oltást. Mint mondta, örül, hogy végre beoltják az iskolai, óvodai dolgozókat, de hibának tartja, hogy ebből az oltási kampányból a gyermekvédelemben dolgozók kimaradtak. Az oktatási-nevelési dolgozók beoltása ellenére az április 19-i nyitást korainak tartja, félő, eddig az időpontig még nem alakul ki az első oltás utáni részleges védettség sem.

https://nepszava.hu/3115034_megis-fontosak-lettek-a-pedagogusok

 

A parlament tavasszal dönt a köznevelési törvény módosításáról

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatát, amely az Alkotmánybíróság döntésére reflektálva, ugyanakkor a jogalkotói szándékot is szem előtt tartva biztosítja a tankötelezettség és óvodakötelezettség megkezdésére vonatkozó eljárások pontosítását – közölte az Emmi.

http://www.atv.hu/belfold/20210401-emmi-a-parlament-tavasszal-dont-a-koznevelesi-torveny-modositasarol/hirkereso

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X