A PSZ tudomásul veszi az AB döntését, de fenntartja kifogásait

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) 2020-ban alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz az új szakképzési törvénynek a szakképzésben foglalkoztatottak jogait és juttatásait sértő, továbbá fogalmi és szerkezeti szempontból szakmaiatlan és kaotikus rendelkezései miatt, kérve azok megsemmisítését.

Az Alkotmánybíróság elutasította az alkotmányjogi panaszt, amit a PSZ természetesen tudomásul vesz, ugyanakkor az Alkotmánybíróság határozata a jogszabályt előkészítő Innovációs és Technológiai Minisztérium számára is komoly konzekvenciákat jelent, melyeket a PSZ már számos alkalommal jelzett.

Sajnálatosan a PSZ nem ismerhette meg az alkotmányjogi panasszal összefüggésben az ITM által a kellő felkészülési idő sérelmével és a „normavilágossággal” összefüggésben benyújtott miniszteri álláspontot. Az Alkotmánybíróság azonban egyértelművé tette az ITM számára is, hogy „a jogszabály-értelmezési nehézségeket általában a jogalkotói vagy jogalkalmazói jogszabály-értelmezés eszközeivel kell felszámolni”.

Ezzel szemben a PSZ hiába jelezte számos alkalommal az ITM-nek az új szakképzési szabályozás hiányosságait, különös tekintettel a munkavállalók foglalkoztatásának súlyos szabályozatlanságát, az ITM ezeket a javaslatokat minden esetben a munkaadók szintjére hárította át, ami komolyan ellentmond az AB határozatban a jogalkotó számára megfogalmazottakkal.

Mindazonáltal csak az alkotmánybírósági határozat indoklásából megismert ITM miniszteri álláspont a törvény előkészítésével és egyeztetésével kapcsolatosan a PSZ véleménye szerint megtévesztésre alkalmas. A Szakképzési Innovációs Tanács – melyben a tripartit egyeztetés fórumát az ITM a mai napig sem teremtette meg – a PSZ határozott megítélése szerint csak látszategyeztetésre volt alkalmas, a kislétszámú szakértői csoportok munkája szakmaiatlan és kaotikus volt, a PSZ-nek a munkavállalókat közvetlenül érintő kérdésekben és a tágabb szakmai kérdésekben sem volt módja semmilyen tényszerű, érdemi párbeszédre.

Az új szabályozás bevezetésére rendelkezésre álló felkészülési idő rövidségét az is igazolja, hogy a kapkodva elfogadott szakképzési törvény és végrehajtási rendelete azóta is többszöri és nagyszámú módosításra szorul!

Fentiekre tekintettel a PSZ felszólítja az ITM-et: ne bújjon ki az Alkotmánybíróság határozatából adódó kötelezettségei alól, és ne hárítsa a munkaadókra azokat a PSZ által jelzett jogszabály-értelmezési problémákat, melyeket az AB határozat szerint egyértelműen a jogalkotó szintjén kellene kezelnie.

Budapest, 2021. július 20.

Pedagógusok Szakszervezete

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X