A PSZ elnöke szerint a kormánynak muszáj lesz engednie

Az oktatás problémáiról beszélgettek a CEU-n szakszervezeti képviselők, egy diák, volt tanár, oktatáskutató 2022. november 2-án. Szóba került a polgári engedetlenség és a sztrájk közti különbség. Palya Tamás, a Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanára azt tudná komolyan venni, ha holnaptól tízezer tanár nem menne dolgozni, ám a szakszervezetek csak a törvényes sztrájkot támogathatják. Abban mindenki egyetértett: a demonstrációkat még jobban ki kell terjeszteni a vidéki városokra, különben az elitiskolák buborékjában maradnak. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke szerint korábban a sztrájk az intézményeken belül valósult meg, így nem látszódott. A szülők szolidaritásával, a diákok akcióival vált láthatóbbá a tanárok tiltakozása. Radó Péter oktatáskutató szerint a szakszervezetek követeléseivel a pedagógusok jelentős része nem ért egyet, ennek két oka van: egyrészt „rendben vannak ezzel a rendszerrel”, mert brutálisan konzervatívak. Másrészt sokan elkötelezett Fidesz-szavazók, és „intellektuális bűvészmutatványokra” van szükségük ahhoz, hogy megmagyarázzák például az alacsony fizetésüket.

https://telex.hu/belfold/2022/11/02/pdsz-psz-vita-sztrajk-oktataskutato-diak-tanar-ceu

Itt lehet megnézni a teljes beszélgetést:

https://444.hu/2022/11/03/miert-nem-kovetelik-a-tanarok-orban-viktor-lemondasat?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=miert-nem-kovetelik-a-tanarok-orban-viktor-lemondasat

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X