Tisztelt kormányzati döntéshozók!
A Pedagógusok Szakszervezete gyermekvédelmi tagozata ezzel a nyílt levéllel fordul az érintett döntéshozókhoz, mivel mostanra már a javítóintézetek működőképessége került veszélybe. Az alapvető ellátáshoz nincsen elegendő szakember, segítő kolléga. Miért?
A Pedagógusok Szakszervezete a – szerteágazó – köznevelésben dolgozók legnagyobb érdekvédelmi szervezete. Talán ennek köszönhető, hogy több évtizedes kihagyás után, Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter május 16-án a PSZ kongresszusán személyes jelenlétével fejezte ki, hogy nyitott a civil szervezetek felé a szakmai egyeztetésre. Ezt követően – az érdekképviseleti szervezetek kezdeményezésére – június 25-én Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár is szakmai egyeztetést tartott a PSZ képviselőivel. Május 31-én a Gyermekjogi Civil Koalíció egy átfogó gyermekjogi reformjavaslatot nyújtott át Bódis Kriszta társadalompolitikáért felelős kormánybiztosnak, melynek fontos megállapítása, hogy a javítóintézeti nevelést azonnal vissza kell helyezni a gyermekvédelem alá, 2026. január 19. óta a büntetésvégrehajtás (BVOP) a fenntartó. Ezért június 10-én a PSZ sürgős találkozót kért a gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkártól, Gyurkó Szilviatól, leginkább a javítóintézetek helyzetével kapcsolatban. Válasz még nem érkezett.
Miközben az alábbi tények a helyzet megoldásának fontosságát igazolják:
• 2025. december 10-én rendvédelmi szervek jelentek meg a gyermekvédelmi intézményekben, ezen felül a javítóintézetekben a büntetésvégrehajtás szakemberei is. Azóta a munkavállalók teljes bizonytalanságban vannak, most sem tudják, ki a kormányzati felelőse a területnek, hogy mi lesz a sorsuk – erről és egyéb szakmai kérdésekkel kapcsolatban tájékoztatás nincs. Azért, mert egyes vezetőket leváltottak, a rendőri jelenlét megszűnt, a problémák nem oldódtak meg!
• Ebből adódóan rengeteg a pályaelhagyó kolléga – hiszen nem erre szerződtek -, többen betegszabadságba menekülnek.
• A hibásan megalkotott gyermekbántalmazási eljárásrend alapján magas – többször indokalatlanul – a felfüggesztett/elbocsátott kollégák száma, a kivizsgálások lassúak.
• A kis számban jelentkező felvételiző jelöltek kiválasztási eljárásrendje is rendkívül lassú, ráadásul betanulásuk, alkalmasságuknak megnyugtató kiderülése egy évet is igénybe vehet.
A fentiek kifejezetten veszélyeztetik a javítóintézetekben az alapvető ellátáshoz szükséges dolgozói létszámot! A javítóintézetek bezárása lenne a cél? A javítóintézetek az összeomlás szélén állnak!
Járulékos, de rendkívül fontos problémák:
• A büntetésvégrehajtás irányítása alatt a gyerekeket ide-oda szállítják az intézetek között, ami tanulmányok, nevelési folyamatok, már kialakult nevelői/kortársi kötődések megszakításával jár, és a családi személyes kapcsolattartás is nehezebbé válik.
• Az egész kialakult helyzet bizonytalansága – a gyerekek számára is – a szökési rátát is megemelte.
Értjük, hogy a még mindig alakulóban lévő kormány, és a kiosztásra váró feladatok, hatáskörök delegálása nem egyszerű, sőt kifejezetten nehéz feladat, de most a 140 éves javító-nevelő intézeti rendszer léte forog kockán! Azonnali, halasztást nem tűrő kormányzati beavatkozásra van szükség! Intézkedéseket várunk, hogy a gyerekek és a munkavállalók is nagyobb biztonságban legyenek! A gyerekek jólléte mindannyiunk érdeke!
Budapest, 2026. július 1.
Pedagógusok Szakszervezete gyermekvédelmi tagozata

