Totyik Tamás: Az alfa generáció jövőjével játszanak

Az oktatásnak csak az egyik égető kérdése a pedagógushiány. Legalább ennyire fontos az is, hogy meg tud-e felelni a rohamosan változó gazdasági és kulturális kihívásoknak – írta Totyik Tamás (a PSZ elnöke) a Népszava Vélemény rovatában. Elemzi, miért lenne szükség oktatási reformra, korszerű tudásra. Kitért a népszavazási kezdeményezésre is: „Gosztonyi Gáborral – magánszemélyként – 2023. március 14-én öt oktatást érintő kérdésben kezdeményeztünk népszavazást, de mindegyiket elutasította a Nemzeti Választási Bizottság. Ezt követően felülvizsgálati kérelemmel fordultunk a Kúriához, amely június 28-án – megváltoztatva a Nemzeti Választási Bizottság döntését – hitelesítette két kérdésemet. Az egyik az óraszámcsökkentésről, a másik a helyi tantestület önállóságának növeléséről szól. A döntés ellen azonban valaki alkotmányjogi panaszt nyújtott be, ezt az Alkotmánybíróságnak 30 napon belül kellett volna elbírálnia. A testület azonban, látható sietséggel már tegnap közzétette verdiktjét: erről a két kérdésről sem lehet népszavazást kezdeményezni.”

https://nepszava.hu/3202395_az-alfa-generacio-jovojevel-jatszanak

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X