RoadShow

Ezt nem hagyhatod ki!

Fórum a közoktatásért programsorozat

Segítünk – Válaszolunk – Kiállunk érted, melletted! Ha együtt léPSZ, többre mész!

Lennél szervező a településeden?

Amennyiben igen és tudnál ebben nekünk segíteni, kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot, írj a forum@pedagogusok.hu email címre!

Hogyan tudsz ebben szerepet vállalni?

Mi az alapvető cél?

A jogfosztás a kulturális intézményekben és a szakképzésben kezdődött, majd az egészségügyi dolgozókat lepte meg a kormány a jogállási törvénnyel. Most rajtunk a sor, a köznevelésben foglalkoztatottakon. A státusztörvény tervezetéből megállapítható, hogy elfogadása esetén a pedagógusok valóban a nemzet rabszolgái lesznek. A köznevelésben dolgozók helyzete rosszabb lesz, a tantestületek jogai “nyomokban” maradnak meg, vagyis szinte csak kötelezettség lesz, érdemi béremelés nélkül. A várható változásokról, azok hatásáról szakmai fórumot tartunk az intézményeitekben vagy lakóhelyeiteken, ha igénylitek azt. Beszélgessünk!

A Pedagógusok Szakszervezetének tagjaként több tízezer kolléga szolidaritását és támogatását tudhatod magad mögött. Egyedül veszíthetsz, de együtt erősek vagyunk, győzni tudunk! Nekünk, pedagógusoknak tisztában kell lennünk munkánk jelentőségével. A tantermekben mi rakjuk le az ország társadalmi és gazdasági jövőjének az alapjait és jogunk van az ezért cserébe minket megillető elismerésre és juttatásokra.

Ha nincs a munkahelyeden alapszervezet, akkor keresd a területileg illetékes szakszervezeti tisztségviselőt. Ne feledd, az Alaptörvény értelmében minden munkavállalónak joga van szakszervezethez csatlakozni. Ha a munkáltató ezt megpróbálja megakadályozni, törvénysértést követ el! Ért már jogsérelem a munkáltatód részéről? Érezted már úgy, hogy méltánytalanul bántak veled? Itt az ideje, hogy találkozzunk!

Amennyiben saját településeden még nincs szervezés, a térkép jobb sarkában lévő + gombbal jelezheted, hol találkoznál velünk!

Térképen jelöltük, hol találkozhatsz velünk!

+Esemény
Legyünk minél többen!

Oszd meg az eseményt a Facebookon köreidben, iskolai csoportodban!

Eddigi szervezések: a térképen!

Következő fórumok

Esemény idejeEsemény helyeFacebook esemény linkje
 Egy kis szünet és szeptembertől ismét fórumozunk! 🙂 
Neked szól! Rólad szól! Érted szól!

Az oktatás ügye közös ügyünk! A következő állomás rajtad múlik! Reméljük, hogy Veled is találkozunk és beszélgetünk egy jót!

Nincsenek termékek a kosárban.

X

Add meg az esemény pontos címét a térképen szereplő ENTER ADRESS mezőben, majd ENTER!

×