Az UNESCO kezdeményezésére 1994 óta minden év október ötödikén ünnepeljük a pedagógusok világnapját. Ebből az alkalomból idén (október 6-án) a Pedagógusok Szakszervezete nyilvános szakmai konferenciát rendez „A népességfogyás várható következményei” címmel (https://www.facebook.com/events/813291097712602).
A hazai demográfiai folyamatokról tart előadást Szabó Andrea szociológus, Lannert Judit oktatáskutató, közgazdász pedig a tanulólétszám csökkenésének várható hatásait elemzi. Totyik Tamás, a PSZ elnöke ehhez kapcsolódva beszél a vidéki kisiskolák helyzetéről.
A Pedagógusok Szakszervezete két évvel ezelőtt ezen a napon az Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézményekben dolgozó gyógypedagógusok és asszisztensek helyzetére hívta fel a figyelmet, és néhány nap múlva levélben fordult Kozma Ákos ombudsmanhoz amelyben kérte „valamennyi, Magyarországon működő egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény (EGYMI), konduktív pedagógiai intézmény átfogó vizsgálatát azok működésére, valamint működésük teljes körű feltételrendszerére vonatkozó előírások alapján.” A PSZ azt is jelezte, amennyiben megállapítják, hogy nem megfelelő egy adott intézmény állapota, feltételrendszere, állapítsák meg azt is, kinek van jogszabály szerint karbantartási, állagmegóvási, felújítási kötelezettsége, illetve kérte a fenntartók és az állam felelősségének megállapítását is. Az ügyben azóta sem történt előrelépés.
Az október 5-i dátum a tanárok státuszának meghatározása szempontjából hatalmas előrelépést jelentő 1966-os ILO/UNESCO ajánlás aláírásának állít emléket, amely többek között a tanárok jogait és felelősségét határozta meg, és amelyben nemzetközi sztenderdek kialakítását kezdeményezték a tanárképzésre, a pedagógusok továbbképzésére és a tanárok alkalmazására.