Gosztonyi Gábor

  • PSZ
  • Gosztonyi Gábor

Alelnök

GOSZTONYI GÁBOR 1969-ben született Budapesten. Az ELTE TFK-n szerzett történelem-orosz szakos általános iskolai, majd az ELTE BTK-n történelem szakos középiskolai tanár diplomát. A BMGE Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán pedig 2005-ben végzett közoktatási vezetőként.

Pályáját általános iskolákban kezdte, majd az Öveges József Középiskolában töltött 16 évet történelemtanárként. Ezen időszak alatt segítette az SNI-s és BTM-es diákok érettségihez való jutását – pedagógusként és osztályfőnökként egyaránt. A diákönkormányzat munkáját segítő pedagógusként koordinálta a tanórán kívüli szakmai és közösségi programok megszervezését. Több iskolai projektben is fontos szerepet vállalt, tagja volt a Dél-Budai TISZK közösségi csoportjának, több éven át vezetője volt a történelem munkaközösségnek.

2008-tól diák-önkormányzati szaktanácsadó, 2010-től pedig érettségi elnöki feladatokat is ellátott. 2015-től, mint mesterpedagógus, köznevelési szakértőként is dolgozott.

2003-ban lépett be a Pedagógusok Szakszervezetébe, a következő évben az iskolai alapszervezet titkárává választották, ekkor kapcsolódott be a PSZ Budapesti Szakoktatási Szervezetének munkájába. 2016. márciusától a szakszervezet alelnöke lett, majd 2018-ban és 2023-ban a Tisztújító Kongresszus ismét alelnökké választotta.

2019. nyarától a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) Ügyvivő Testületének tagja, 2023. nyarától a SZEF alelnöke.

Nincsenek termékek a kosárban.

X