Heti lapszemle 2021. október 8.

lapszemle

A PSZ és a PDSZ közös sztrájkbizottságban követeli a béremelést az oktatásban dolgozók számára, továbbá óraszámuk, munkaterheik csökkentését. Egyértelművé tettük: az Emmi téved, mert a két oktatási szakszervezet nem vesz részt a parlamenti választási kampányban, évek óta ugyanazokért a követelésekért küzd. A kormány nem volt hajlandó dönteni, most viszont kénytelen lesz tárgyalni. Orbán Viktor szokásos rádióinterjújában azt mondta: jövőre 10 százalékos emelést kaphatnak a pedagógusok.

 

október 1.

Nyomorúságos helyzet, önpusztító életmód a pedagógusoknál

Két végén égetik a gyertyát a pedagógusok, sokan meghallnak nem sokkal a nyugdíjba vonulásuk után – érzékeltette kilátástalan helyzetüket a PSZ alelnöke, Totyik Tamás a Spirit FM rádiónak. Jelezte: egy 10 éve pályán lévő tanító kevesebbet keres majd, ha jövőre 260 ezer lesz a garantált bérminimum. A PSZ ragaszkodik a kormány eredeti ígéretéhez: kössék a mindenkori, folyton növekvő minimálbérhez a fizetéseket.

http://www.atv.hu/belfold/20211001-harminc-szazalekos-beremeles-kellene-a-pedagogusoknak-a-szakszervezet-szerint/hirkereso

 

Egyre több a lék a pedagógusok süllyedő hajóján

„Semmi mást nem követelünk, mint azt, hogy amit ez a kormány már egyszer megadott, adja nekünk vissza – fogalmazott a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, Totyik Tamás a 24.huportálnak arra reagálva, hogy Novák Katalin miniszter nemrég azt mondta: életszerűtlennek tartja, hogy alapjaiban változtassanak az életpályamodellen, vagyis a minimálbérhez kössék a fizetések számítási alapját, bár a béremelést ő is szükségesnek tartotta. A minimálbér idén 167 400 forint, vagyis 2015-től 2021 októberéig a kormány átlagosan 17 havi fizetést vett el minden pedagógustól. „A legnagyobb lék az alacsony fizetés és a sok munka. Ha ezen a kettőn nem változtat valahogy a kormány, a rendszer össze fog rogyni” – mondta.

https://24.hu/belfold/2021/10/01/pedagogus-eletpalyamodell-portfolio-tanarhiany-pedagogushiany/

 

Évtizedes tapasztalattal tanítókat suhint meg a szakmunkás minimálbér szele

Jövőre egy kormányzati elemzés szerint az oktatásban minden ötödik dolgozót érinteni fog a minimálbér vagy garantált bérminimum emelkedése, ha a legkisebb bérek 20%-kal nőnek – derült ki a Portfolio birtokába került számításból. Az elmúlt években olyan alacsony lett a kezdő alap- és mesterdiplomás pedagógusok bére, mint a garantált bérminimum, idén a több éves tapasztalattal rendelkezők bérét is elérte, a jövő évi minimálbér- és bérminimumemeléssel pedig már a 10-15 éves tapasztalattal rendelkező tanárok bére is a legkisebb kötelező bérre süllyedhet. Hogy jutottunk el idáig? – ezt elemzi a cikk.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211001/evtizedes-tapasztalattal-rendelkezo-tanarokat-suhint-meg-a-szakmunkas-minimalber-szele-503124?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

október 2.

Az oktatás mostohagyerek, a kormány kihasználja a helyzetet

Szombathelyen járt a Pedagógusok Szakszervezete elnöke és fellebbentette a fátylat arról, mi folyik a közoktatásban. A látvány elég vérfagyasztó – írta a (szeptember 28-án tartott) megyei tanévnyitóról a nyugat.hu portál. Szabó Zsuzsa konkrét példákat említett az oktatásban dolgozók megalázó helyzetére, a tanárhiányra, a ki nem fizetett táppénzre. Palotás József szakértő a szakképzésben történt változásokról beszélt. A rendezvényen kitüntetéseket is átadtak.

https://www.nyugat.hu/cikk/tanarok_egymas_kozott_a_kormany_kihasznalja_hogy

 

október 3.

A kormány 2018 óta hiteget béremeléssel

Azonnali béremelést követel a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytól, mert a hatalmas tanárhiány egyik oka éppen az alacsony bér. „A kormány 2018 óta hiteget bennünket. Mit mondott Gulyás Gergely? Belengetett valamit, amiről nem tudjuk, hogy mi, majd azt mondja, hogy a következő ciklusnak lesz a feladata, hát én meg azt mondom, hogy ezt nem. Már most szeptemberig visszamenőleg rendezni kell a pedagógus béreket, mert ez nem csak a pedagógusok béréről szól, hanem az ország jövőjéről” – nyilatkozta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az ATV híradójának.

http://www.atv.hu/belfold/20211004-pedagogusok-szakszervezete-a-kormany-2018-ota-hiteget-minket-beremelessel/hirkereso

 

október 4.

Fórum Nyíregyházán: a keserűség ellenére vannak eredmények

A közoktatás helyzetéről, a tanárhiányról, a kezdő pedagógusok béréről is szó volt a Pedagógusok Szakszervezete Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete tanévnyitó fórumán. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a helyi lapnak elmondta: tavaly, a járvány kezdetén megállapodást kötöttek, hogy az oktatásban dolgozók közül senki sem veszíti el a munkahelyét, a megállapodás az óvodától a középiskolák dolgozóiig mindenkire vonatkozott. Ezt sikerként értékelte, de sorolta a követeléseket is.

https://szon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-keseruseg-ellenere-vannak-eredmenyek-5444936/

 

Az oktatás lassan a gyermekmegőrzés szintjére süllyed a szakemberhiány miatt

A PSZ alelnöke, Totyik Tamás a béremelés szükségességéről, a tanárhiány következményeiről beszélt az N1 TV Napi téma műsorának, jelezve az oktatás működőképességének határait. Szó volt a járvány terjedéséről is, miközben a kormány nem teszteli a diákokat. Az interjú 19 perc 25 másodpercnél kezdődik.

https://www.youtube.com/watch?v=cGAd2p0JEq8

 

Neubauer Tamás megyei elnök nem vállalja a Pedagógus II. minősítést, videója pörög a neten

„Nagyjából negyvenezer olyan pedagógus van most a pályán, aki még nem töltötte fel a portfólióját. Ebből a negyvenezerből huszonkétezerhez eljutott a videó híre, ebben biztos vagyok. Beszélnek róla a tantestületekben, ezt is pontosan tudom. (…) A közszolgálat a mai magyar társadalmi viszonyokban nem éri el az ingerküszöböt” – mondta a PSZ Győr-Moson-Sopron megyei elnöke a Telexnek.

https://telex.hu/interju/2021/10/04/pedagogushiany-visszahivtak-a-nyolcvanket-eves-tesitanart-is

 

Alig felvételiztek a diákok tanárképzésre

Idén az általános felvételi eljárásban kicsivel több mint 13 ezren felvételiztek valamilyen pedagógusképzésre, közülük 7316-an, a pótfelvételin kicsivel több mint 800-an jártak sikerrel, ennyien iratkozhatnak be az egyetemek, főiskolák tanári, tanítói, óvoda- vagy éppen gyógypedagógusi szakjára. A korábbi években ennél jóval többen kezdték meg tanulmányaikat ezeken a szakokon, 2017 és 2019 között még 9500-9800 között mozgott az elsőévesek száma: 2019-ben óvodapedagógiai képzésre például 1802-en, tanítóira 1030-an kerültek be.

https://eduline.hu/erettsegi_felveteli/20211004_tanari_szakra_jelentkezok_szama

 

Felmondtak az óvónők a dunaalmási óvodában

Három óvónő és három dajka mondott fel a dunaalmási óvodában, miután az új intézményvezetés – állításuk szerint mondvacsinált indokokkal – kirúgta egyik kollégájukat. A Népszava úgy értesült, az oviban csak az intézményvezető, a helyettese, egy pedagógiai asszisztens és egy takarítónő maradt három csoportra, több mint 60 gyermekre. A szülők felháborodtak, az óvónők pártját fogva petícióban tiltakoztak az új óvodavezetés ellen.

https://nepszava.hu/3134002_felmondtak-az-ovonok-a-dunaalmasi-ovodaban-a-szulok-felhaborodtak

 

Most döbbennek rá az iskolákban az online oktatás okozta hiányosságokra

Az elit a magántanulást választotta, a diákok 20-28 százaléka, vagyis a legalacsonyabb jövedelmű családok gyermekei egyszerűen eltűntek a rendszerből. A távoktatásban hirtelen senki nem tudta, hogyan viselkedjen, a gyerek pedig először látta meg a tanár mögött a sebezhető embert. Ezek a törések érték a koronavírus-járvány alatt az iskolarendszert, amelyet valójában a tankötelezettség tart össze. Ez volt a lényege Setényi János oktatáskutató előadásának, amelyet a Határtalan tudás idei első, offline beszélgetésén tartott meg. Szerinte olyan kérdések merültek fel az oktatásban, amelyeknek a legtöbb esetben a tudáshoz és a tanuláshoz kevés kötődésük volt, inkább szervezési és infrastrukturális problémákat jelentettek.

https://qubit.hu/2021/10/04/most-dobbennek-ra-az-iskolakban-mi-mindent-nem-tanultak-meg-a-gyerekek-az-online-oktatasban

 

október 5.

A PSZ és a PDSZ közös sztrájkbizottságban követel béremelést, munkateher-csökkentést

A pedagógusok világnapján tartott sajtótájékoztatót a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete: közös sztrájkbizottságban fogalmazták meg aktualizált követeléseiket és folytatnak sztrájktárgyalásokat a kormány képviselőjével.

https://pedagogusok.hu/hirek/kozos-sztrajkbizottsagban-kovetel-beremelest-a-psz-es-a-pdsz/

 

A PSZ és a PDSZ sztrájkot hirdet, ha nem lesz béremelés

Sztrájkolni is készek – ezt mondják a két pedagógus szakszervezetnél. Azt akarják elérni, hogy ne csak a következő ciklusban, hanem minél hamarabb rendezze a tanárok bérét a kormány. Méghozzá nem egyszeri béremeléssel, hanem a fizetések mindenkori minimálbérhez kötésével. Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke az RTL híradónak azt mondta: szeptembertől visszamenőleg követelik a béremelést, különben mindenki elmenekül a pályáról. A családokért felelős miniszter azt mondta, lesz béremelés, annak mértékéről a kormány dönt majd.

https://rtl.hu/rtlklub/hirek/pedagogus-szakszervezet-sztrajk-munkabeszuntetes-beremeles

 

Közös sztrájkbizottságban folytatja a követelésekért folytatott harcot a PSZ és a PDSZ

A PSZ és a PDSZ négy pontból álló követelést nyújtott be a kormánynak: azonnali béremelést, a dolgozók munkaterheinek csökkentését is követelik. Szabó Zsuzsa elnök és Totyik Tamás alelnök külön is nyilatkozott az ATV híradójának. Az Emmi szerint a szakszervezetek beszálltak a parlamenti választási kampányba, „legalábbis erre utal, hogy a sztrájkbizottság megalakításáról a DK mai közleménye alapján a Dobrev Klárával történő találkozón született döntés. (A sajtótájékoztatón az is elhangzott: a közös sztrájkbizottság már tavaly megalakult, de a járvány miatt a szakszervezetek felfüggesztették annak működését.)

http://www.atv.hu/belfold/20211006-sztrajkbizottsagot-alakitanak-a-pedagogus-szakszervezetek

 

Összefogtak a pedagógus szakszervezetek, így rendeznék az oktatásban uralkodó áldatlan állapotokat

Egyesítette sztrájkbizottságát a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert bár mindkét érdekképviselet évek óta kongatja a vészharangot az alacsony, elértéktelenedő bérek és az egyre fokozódó tanárhiány miatt, érdemi döntést nem hozott a kormány. Az összefogást közös sajtótájékoztatón jelentették be, ahol Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke elmondta: a sztrájkbizottságok egyesítéséről szóló levelet elküldték Orbán Viktor miniszterelnöknek.

https://nepszava.hu/3134172_osszefogtak-a-pedagogus-szakszervezetek-igy-rendeznek-az-oktatasban-uralkodo-aldatlan-allapotokat

 

Közös sztrájkköveteléseket fogalmaztak meg a pedagógus szakszervezetek

Közös sztrájkköveteléseket fogalmazott meg a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – ezt a pedagógusok világnapján sajtótájékoztatón jelentették be. Elsősorban az alacsony béreket és a túlzott munkaterheket kifogásolják. Négy pontban fogalmazták meg legfontosabb követeléseit. Az első, hogy a pedagógus béreket 2021. szeptember 1-től újra a mindenkori minimálbérhez kössék. Követelik a nem pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalók bérének emelését, azt, hogy a pedagógus munkakörben foglalkoztatottak neveléssel-oktatással lekötött munkaideje ne haladja meg a 22 órát, a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek hetente 40 óra helyett csak heti 35 órára legyenek beoszthatók, heti öt órát intézményen kívül regenerációval, felkészüléssel tölthessenek.

https://hang.hu/belfold/pedagogus-szakszervezetek-rendkivuli-sajtotajekoztatoja-131741

 

Béremelés nélkül az iskolák a gyermekmegőrzők szintjére süllyedhetnek

„Nagyon fontos lenne a mihamarabbi és jelentős béremelés, mert a mostani állapot nem más, mint az emberi erőforrás döbbenetes mértékű elpocsékolása” – így reagált az Indexnek a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás arra az OECD-statisztikára, amely mutatja, hogy más országokhoz képest milyen alacsonyak hazánkban a tanári fizetések.

https://index.hu/belfold/2021/10/05/iskola-psz-tanari-fizetes-oktatas/

 

Közös sztrájkbizottságban követel béremelést a PSZ és a PDSZ – A szakszervezetek nem szálltak be a választási kampányba

Többször kereste a PSZ az államtitkárságot, hogy tárgyaljanak a béremelésről, de az a válasz érkezett, hogy ez nem aktuális – mondta Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a Szeged TV Téma c. műsorának. A sztrájkbizottság miatt most a kormánynak ki kell jelölnie a tárgyalópartnert. Azt a leghatározottabban cáfolta, hogy a szakszervezetek csatlakoztak volna a választási kampányhoz, hiszen a közös sztrájkbizottság már tavaly év elején megalakult, de munkáját a járvány miatt saját elhatározásból, hivatástudatból felfüggesztette. Ez a munka folytatódik, mert az oktatásban dolgozók egyre rosszabb anyagi helyzetbe kerülnek.

https://szeged.hu/hirek/45126/totyik-tamas-a-temaban-ket-eve-varjak-a-pedagogusok-a-harminc-szazalekos-beremelest

 

Önfényező minősítés: hogyan lehet mérni a pedagógiát?

Folyamatosan nő azok száma, akik látták Neubauer Tamás, a PSZ Győr-Moson-Sopron megyei elnöke videóját arról, hogy miért nem vállalja a Pedagógus II. minősítést, miért érzi azt megalázónak több évtizedes gyakorlattal és több diplomával. A Klubrádió Reggeli gyors műsorában azt mondta: a minősítés önfényező rendszer.

https://www.klubradio.hu/adasok/a-pedagogiat-hogyan-lehet-merni-121363

 

A 100 százalékos táppénz bonyodalmai

Sok oktatási dolgozó kálváriát járt a 100 százalékos táppénz miatt, ráadásul vannak, akik még meg sem kapták az ígéretek ellenére. Totyik Tamás alelnök úgy véli: bár oltottak is elkapták a delta variánst, félő, hogy nem lesz 100 százalékos táppénz. A Szeged TV híradójának nyilatkozott.

https://www.youtube.com/watch?v=2NbpPYjPCDM

 

Lassan elfogynak a pedagógusok a közoktatásból

Történetek arról, ki mért hagyta el a pályát. Életszagú történetek, amelyekből sokan magukra ismerhetnek.

https://www.evamagazin.hu/lassan-elfogynak-a-pedagogusok-a-kozoktatasbol-144387?utm_medium=hirkereso

 

Oltás az ország szélén

Civilek küzdenek azért, hogy az ország legszegényebb részein segítsék eloszlatni az álhíreket és legyűrni vakcinától való félelmet. A kezdeményezést a PSZ is aláírta.

https://nepszava.hu/3134004_oltas-az-orszag-szelen

 

október 6.

Határozottan visszautasítja a PSZ és a PDSZ az Emmi reagálását, miszerint a szakszervezetek beszálltak a választási kampányba

A két oktatási szakszervezet közleményben hívta fel az Emmi figyelmét arra a tényre, hogy a sztrájkbizottságok egyesítéséről már 2020 elején született döntés – nem pedig a Dobrev Klárával történt találkozón -, de a koronavírus-járvány miatt, hivatástudatból a PSZ és a PDSZ felfüggesztette a közös munkát. Arra a tényre is felhívtuk az Emmi figyelmét, hogy 2016 óta több országos tüntetés és országos sztrájk is volt, de sajnálatos módon a kormány mind ez ideig nem hozott döntést a bérek emeléséről. Közös közleményünk a honlapunkon.

https://pedagogusok.hu/hirek/hatarozottan-visszautasitja-a-psz-es-a-pdsz-az-emmi-reagalasat/

 

Ne fordulhasson elő többet, hogy diplomás pedagógus bérét ki kell egészíteni a garantált bérminimumra

A PSZ évek óta követeli az érdemi béremelést, már csak azért is, mert a minimálbér és a garantált bérminimum állandó emelése egyre romló helyzetbe hozta a pedagógusokat – erről is beszélt Totyik Tamás alelnök a Spirit FM rádiónak, amikor a közös sztrájkkövetelésekről volt szó. Jelezte azt is: a nevelést-oktatást segítők, továbbá a technikai dolgozók béremelésére is szükség van.

https://www.youtube.com/watch?v=mOHuB1WJtFg

 

Fórum Zalaegerszegen: közös sztrájkbizottságban követelünk béremelést, a munkaterhek csökkentését

Több mint 10 ezer dolgozó hiányzik az oktatásból, a bérek alacsonyak – erről is beszélt Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke a Zalaegerszegi TV híradójának, amikor részt vett a PSZ Zala Megyei Szervezete tanévnyitóján. Jelezte: a PSZ és a PDSZ közös sztrájkbizottságban küzd a bérek emeléséért. Palotás József, a PSZ szakértője a szakképzés változásairól nyilatkozott.

https://www.youtube.com/watch?v=sH1Oq06VnEI

 

Szél Bernadett megkérdezte az Emmit a végzett pedagógusokról, de nincs adat

A képviselő megkérdezte Kásler Miklóst, hány végzett pedagógus lépett pályára tavaly és idén. A független országgyűlési képviselő közleménye szerint az Emmi mindössze annyi közölt: „nincsenek ilyen adataik”. „Sőt: nem kötelesek azokat előállítani”. A képviselő szerint az adatok eltitkolása csak egyet jelenthet: „azok egyre rosszabb képet mutatnak a hazai közoktatásról”.

http://www.atv.hu/belfold/20211006-szel-bernadett-megkerdezte-az-emmi-t-hany-vegzett-pedagogus-lepett-palyara-tavaly-es-iden-trukkos-valaszt-kapott

 

október 7.

Az Emmi dobrevezéssel válaszolt a követelésekre

A Mérce felidézte a keddi sajtótájékoztatón elhangzott bejelentést a PSZ és a PDSZ közös sztrájkköveteléseiről, ismertette az Emmi reakcióját, a két szakszervezet erre adott közös nyilatkozatát: visszautasítjuk, hogy a PSZ és a PDSZ beszállt a választási kampányba.

https://merce.hu/2021/10/07/dobrevezessel-reagalt-kasler-miniszteriuma-a-pedagogusok-berkoveteleseire/

 

Sereghajtó pedagógusfizetések Magyarországon

Most a diplomás átlagbér bruttó 360 ezer forint Magyarországon, míg egy pályakezdő pedagógus körülbelül bruttó 230 ezer forintra számíthat. Ahhoz, hogy vonzó legyen a pálya a fiataloknak, a fizetéseket a diplomás átlagbér legalább 80 százalékára fel kellene zárkóztatni. Ehhez 30-40 százalékos emelésre lenne szükség mielőbb – idézte Totyik Tamást, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökét a cikk a HR portálnak adott korábbi nyilatkozata alapján. A Haszon az OECD-adatok alapján elemezte a kereseteket.

https://haszon.hu/megkeresni/munka/pedagogus-kereset

 

Meg lehet duplázni a pedagógusok fizetését, akkor sem fognak többet tanítani

Az Orbán-kormány számára nem tartozik a prioritások közé az oktatás problémáinak megoldása. Jól jellemzi a helyzetet, hogy még önálló oktatási minisztérium sincs, sőt, a közoktatást és a felsőoktatást két külön tárca irányítja. Miért nincs megoldás a tanárhiányra? Miért nem vonzó Magyarországon a tanári szakma? Ercse Kriszta oktatáskutatóval az Alfahír készített interjút. Az újságíró hivatkozott Totyik Tamás, a PSZ alelnöke korábbi kijelentésére, miszerint a szegényebb diákoknak csupán alig 10 százaléka kerül be a felsőoktatásba. Szóba került az is, amit a PSZ elnöke, Szabó Zsuzsa mondott a tanárhiányról.

https://alfahir.hu/2021/10/07/oktatas_kozoktatas_ercse_krisztina_szegregacio_tanarhiany_pedagoguskepzes

 

A sikeres országok sokat fektetnek oktatásba

Egy ország – ha nincsenek természeti erőforrásai – lényegében az oktatás révén tud gazdaggá válni. Magyarországon a hosszú távú tervezés helyett a konszenzushiány és a rövidlátó szemléletmód a fő akadálya annak, hogy az oktatásban nem történt komoly átalakítás. A pedagógusok megbecsültsége, fizetése sem ott van, ahol lennie kellene – véli Boros Tamás, az Egyensúly Intézet igazgatója. Szerinte nem jó megközelítés, hogy egy tanár kevesebbet keres, mint azok az emberek, akik nem a közért dolgoznak. A Hírklikk interjúja.

https://hirklikk.hu/kozelet/boros-tamas-a-sikeres-orszagok-ugy-lettek-azza-hogy-rengeteget-invesztaltak-az-oktatasba-1-resz/387898/

 

ITM: ösztöndíjprogram bővítése a pedagógusképzés támogatásáért

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium javaslatára az eddigieknél többen részesülhetnek a pedagógus utánpótlást támogató Klebelsberg képzési ösztöndíjban – jelentette be az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára. Schanda Tamás hozzátette: a Magyar Közlönyben közzétett rendeletmódosítás jelentősen megkönnyíti a részvételt a programban. Pályázatot a magyarországi felsőoktatásban, osztatlan tanárképzésben, gyógypedagógia vagy tanító alapképzésben tanuló, magyar anyanyelvű hallgatók nyújthatnak be. Az ösztöndíj összege félévente, a tanulmányi átlag függvényében 125-375 ezer forint lehet.

https://www.origo.hu/gazdasag/20211007-osztondij-pedagoguskepzes-itm.html?utm_source=hirkereso&utm_medium=referral&utm_campaign=hiraggregator

 

Pölöskei Gáborné: már nem kényszerűségből választják a szakképzést

A diákok 61 százaléka idén már szakképzésre jelentkezett az általános iskola után, és javul a szakképzésben résztvevő diákok teljesítménye is – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára. Pölöskei Gáborné a technikusképzés újdonságairól és az alternatív tanulói utakról is beszélt.

https://infostart.hu/belfold/2021/10/07/poloskei-gaborne-mar-nem-kenyszerusegbol-valasztjak-a-szakkepzest

 

16 ezerrel bővült az óvodai helyek száma 2010 óta

2010 óta 16 ezerrel bővült az óvodai helyek száma Magyarországon, és csaknem kétezer óvoda épült, bővült vagy újult meg – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Soltész Miklós Szekszárdon.

https://hirado.hu/belfold/cikk/2021/10/07/soltesz-16-ezerrel-bovult-az-ovodai-helyek-szama-2010-ota

 

Október 7-e az állami gondoskodásban élő gyerekek napja

Kaotikus családi háttér, traumatizált gyerekkor, tanulási nehézségek, az állami gondozottak stigmája – ilyen terhekkel próbálnak előrehaladni az iskolarendszerben a nevelőszülőknél, lakásotthonban vagy gyermekotthonban élő tizenévesek, akiknek sokszor az ezer sebből vérző oktatási rendszer sem tudja megadni azt a figyelmet, amelyre szükségük lenne. Sokaknak mégis sikerül kitörni: van, aki ma már egyetemista, mások szakmát szereznek.

https://eduline.hu/kozoktatas/20211007_allami_gondozott_gyerekek

 

Mire elég a médiakampány, ha a helyet drámai?

Csaknem 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban, további 140 ezer gyereket fenyeget a veszély, hogy bármikor kiemelhetik őket a családból. A gyerekek többsége bántalmazás, elhanyagolás, a szülők szenvedélybetegsége, betegsége, halála miatt kerül gyermekvédelmi gondoskodásba. Az esetek túlnyomó többségében az okok a családok szegénységével is összefüggenek.  Az SOS Gyermekfalvak vezetősége a magyar média támogatását kérte, figyeljen a gyermekvédelemben élő gyerekekre.

https://index.hu/belfold/2021/10/07/ma-van-az-allami-gondoskodasban-elo-gyermekek-napja/

 

október 8.

Riasztó adatok: alig van pályakezdő tanár

A tavalyi, 2020/2021-es tanévben a köznevelési intézményekben elhelyezkedő, frissen végzett pályakezdő pedagógusok száma mintegy 2100 fő volt – közölte a Népszava megkeresésére az Emmi. A mostani tanévre vonatkozó adatgyűjtés még nem zárult le. A PSZ alelnöke, Totyik Tamás lesújtónak nevezte a 2020/2021-es adatokat. A pályakezdő pedagógusok közül sokan – a PSZ számításai szerint mintegy harmaduk – már egy-két éven belül, még az első minősítő vizsga előtt elhagyja a pályát. Felhívta a figyelmet arra is, hogy idén mintegy 2400 pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt. Szerinte elsősorban a megalázóan alacsony bérek – egy pályakezdő tanár körülbelül nettó 150 ezer forintot vihet haza -, valamint a munkaterhek növekedése tántorítja el a fiatalokat a pedagógusi pályától.

https://nepszava.hu/3134463_riaszto-adatok-alig-van-palyakezdo-tanar

 

Orbán Viktor: jövőre 10 százalékot kaphatnak a pedagógusok

Hitelből nem lehet bért emelni – mondta arra a kérdésre a kormányfő, hogy a pedagógusok bére mikor emelkedhet. A miniszterelnök arra nem lát esélyt, hogy a pedagógusok bérét még az idén emeljék. Jövőre viszont lehetséges, hogy 10 százalékos bérrendezést hajtanak végre és nagyobb emelés 2023-ban jöhet, hangzott el a Kossuth Rádióban.

https://www.penzcentrum.hu/gazdasag/20211008/orban-viktor-20-szazalekkal-emelkedik-ezeknek-a-dolgozoknak-a-bere-januartol-1118396?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Orbán: a pedagógusoknak igazuk van, hátrébb sorolódtak és infláció is volt

A miniszterelnök elismerte, hogy mások is „sorban állnak” béremelésért. A pedagógusok sztrájkfenyegetésével kapcsolatban kiemelte: a pedagógusoknak igazuk van, hiszen ők voltak az elsők a bérrendezéssel, azóta viszont a többi bér is emelkedett, hátrébb sorolódtak és infláció is volt. „Most úgy látom, hogy jövőre lehetséges egy 10 százalékos béremelés, majd 2023-ban egy komolyabb bérrendezés” – mondta.

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211008/tiz-szazalekos-beremelest-igert-orban-viktor-a-sztrajkra-keszulo-tanaroknak-504246?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

A válogatás nem teljes körű!

Előző hír
Következő hír

Nincsenek termékek a kosárban.

X