Lapszemle, július 7. Vita a gimnáziumokról

július 07, 2017, 0 comments, on Lapszemle

Értékelje a cikket.

Átlag: 4.5 (2 szavazat)

Parragh László, az MKIK elnöke kitart álláspontja mellett, hogy csökkenteni kell a gimnáziumi helyek számát. Közben Palkovics László azt mondta, nem is látta az NGM-ben készült háttéranyagot és nem is terveznek változtatást.

                                                                                                                              

Szakmai tanulmányok amellett érvelnek, hogy boldogabbak azok, akik többet tanulnak - a részleteket elolvashatja lapszemlénkben. Tájékozódhat arról is, hogy a PSZ Országos Vezetősége Székesfehérváron tanácskozott.

 

 

Június 30.

DK: a Fidesz az állami oktatás ellehetetlenítésére készül

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz az állami oktatás ellehetetlenítésére készül azzal, hogy a jövő évi költségvetés negyedakkora normatívát biztosít ezeknek az intézményeknek, mint az egyháziaknak - mondta budapesti sajtótájékoztatóján Oláh Lajos, a párt országgyűlési képviselője.

https://hir.ma/belfold/dk-a-fidesz-az-allami-oktatas-ellehetetlenitesere-keszul/719786

 

Tényleg csak most rossz az iskola?

A jelen pedagógusait ma már sokszor azok képzik, akik maguk is a kontraszelektált tanárképzésben szereztek végzettséget. Végrehajtók egy végrehajtókat képző, és a vak végrehajtást honoráló rendszerben. Sokan valószínűleg nem hüledezve nézik az őrültségeket, hanem alig megélt belső kritikával végrehajtják azokat. Mert ellenkező esetben már rég kivonultak volna az iskolákból.

http://gepnarancs.hu/2017/06/tenyleg-csak-most-rossz-az-iskola/

 

Erősítik a gyermekvédelmi ellátórendszert

Megerősítik a gyermekvédelmi ellátórendszert jövőre. Emelkedik például a nevelőszülői díj mértéke. Erről a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszélt az M1-en. Czibere Károly közölte: jelenleg az országban 5500 nevelőszőlő dolgozik, ők körülbelül 15 ezer gyermeket látnak el. A kormány 2016 végére teljesítette vállalását, és sikerült elérni, hogy a 12 évesnél fiatalabb gyerekek csaknem 90 százaléka már nevelőszülőknél él, vagyis a legkisebbek már nem kerülhetnek nagy intézményekbe.

http://www.somogytv.hu/cikkek/120640

 

Agrárpályára csábítják a fiatalokat

Agrártudományi pályaorientációs projekt indul a Szent István Egyetemen az agrárgazdaság népszerűsítésére. A projekt az EU támogatásával a Szent István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Kaposvári Egyetem és az Emberi Erőforrások Fejlesztése Alapítvány együttműködésével, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai támogatásával valósul meg.

https://www.agroinform.hu/gazdaelet/agrarpalyara-csabitjak-a-fiatalokat-33287-001?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=HIRpromo&utm_content=33287

 

A fiatalok már nem mennek egészségügyisnek

Már csak a kevésbé mobilis, középkorú ápolók dolgoznak elhivatottságból, a fiatalok többségének nem vonzó a szakma – így látja a Magyar Ápolási Egyesület elnöke. Bugarszki Miklós erről a Klubrádió Reggeli gyors c. műsorában beszélt az elmúlt hetek létszámhiánnyal kapcsolatos osztálybezárási hírei kapcsán. Szerinte a legnagyobb problémát a kormányzati stratégia hiánya jelenti.

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=209245

 

Ismét indul első osztály a Pécsi utcai iskolában

A kaposvári közgyűlés rendkívüli ülésén döntött a Pécsi utcai iskola ügyében. Az alapítvány fenntartásában működő Mikrokozmosz Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a következő tanévtől felmenő rendszerben látja el az általános iskolai alapfeladatait.

http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/ismet-indul-elso-osztaly-a-pecsi-utcai-iskolaban-735032/?utm_source=hirkereso&utm_medium=cikklista&utm_campaign=hirkereso

 

Hamarosan meglesz a megegyezés Gulyás Gergely szerint a CEU ügyében

A magyar-amerikai politikai kapcsolatok javítása miatt ment Washingtonba az Országgyűlés fideszes alelnöke. Tárgyalásain a CEU- és a civiltörvény is szóba került. Gulyás Gergely az InfoRádiónak látogatását azzal magyarázta, hogy a hivatalos külügyi adminisztráción keresztüli kapcsolat még a Trump-adminisztráció hivatalba lépése után is akadozik.

http://24.hu/belfold/2017/06/30/hatalmas-fordulat-johet-ceu-ugyben/

 

Előbb nyaralnak az alkotmánybírák, csak utána döntenek a lex CEU-ról

Közleményt tett közzé az Alkotmánybíróság a lex CEU-ként elhíresült törvény alkotmányos kontrolljáról. Hiánypótlásra kérte az indítványozókat, a kormánnyal pedig felvette a kapcsolatot a döntést előkészítő munkacsoport.

http://hvg.hu/itthon/20170630_Elobb_nyaralnak_az_alkotmanybirak_csak_utana_dontenek_a_Lex_CEUrol?s=hk

 

Egy iskolateremtő életmű

Csete Györgyre emlékeztek születésének 80. évfordulóján. Az egy éve elhunyt, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas építész emlékére megrendezett kerekasztal-beszélgetésen betekintést nyerhettek a nagy jelentőségű alkotó munkásságába a Fészek Galériában. Az építész fia, Csete Örs személyes hangvételű beszéddel vezette fel a többségében Zsitva Tibor fotózta épületképekből összeálló kiállítást, amely a galériában tekinthető meg július 21-ig.

http://magyaridok.hu/kultura/egy-iskolateremto-eletmu-1888225/

 

 

Július 1.

Fű alatt szorítanák vissza a gimnáziumokat

„Megítélésünk szerint a szakképzésbe lépők számát növelhetné egy (…) kötelező jellegű felvételi rendszer, valamint a gimnáziumi keretszámok fokozatos korlátozásának bevezetése” – olvasható egy a Magyar Nemzet birtokába került tavaly decemberi háttéranyagban, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium készített. A nem a nyilvánosságnak szánt dokumentum több ponton is a Parragh László által vezetett Magyar Kereskedelmi és Iparkamara álláspontját tükrözi. Az elnök sokak fölháborodását vívta ki, amikor arról beszélt: óriási hiba, hogy nem záratnak be gimnáziumokat.

https://mno.hu/belfold/fu-alatt-szoritanak-vissza-a-gimnaziumokat-2405850

 

„Az Oktatási Hivatal sosem volt barátságos velünk” – megszólalt a lex CEU francia áldozataAz űrlap teteje

A CEU mellett más intézményeket is ellehetetleníthet az Oktatási Hivatal. A francia diplomát kínáló Visart és Mod’art iskolák vezetője szerint a hivatal nem ismeri a francia felsőoktatási rendszert. Interjú Tömpe Zoltánnal.

http://hvg.hu/itthon/20170701_lex_ceu_oktatasi_hivatal_visart_modart?s=hk

 

Július 2.

Így véreztetik ki az oktatási rendszert és rontanak rá a diákokra ősztől

Ha tetszik, ha nem, a gyerek 14 évesen el fogja dönteni, mi lesz belőle. Ha nem tud döntetni, akkor is eldől, hogy merre tart majd a “hátralévő” 60-70 évében. Sőt, majd az is eldől, hogy az ő gyerekeiből mi lesz. Meg azok gyerekeiből.

http://pestibulvar.hu/2017/07/02/igy-vereztetik-ki-az-oktatasi-rendszert-es-rontanak-ra-a-diakokra-osztol/

 

Zseniosztály a Radnótiból - Irány Cambridge, Oxford: 146 érettségi jegyükből csak három volt négyes

http://www.delmagyar.hu/zseniosztaly_a_radnotibol_-_irany_cambridge_oxford_146_erettsegi_jegyukbol_csak_harom_volt_negyes/cikk/253/2524633/2.jpg?verz=1498841899

Rekordot döntött a szegedi Radnóti Miklós gimnáziumban a végzős matekos osztály: a 146 érettségi jegyükből csak három volt négyes, a többi mind ötös. Az osztály csaknem fele angol elit egyetemeken - Cambridge-ben és Oxfordban - tanul tovább.

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/zseniosztaly_a_radnotibol_-_irany_cambridge_oxford_146_erettsegi_jegyukbol_csak_harom_volt_negyes/2524633/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso

 

Pukli István és pártja kifordítaná a magyar oktatást a sarkából

Lakossági fórumot tartott a Polgári Világ - egy portál megnézte, mivel váltanák meg az országot.

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/polgari_vilag_nagykanizsan

 

Védve van a diák, ha az Iskolaszövetkezeten keresztül vállal munkát

Július 1-én indult a Nemzetgazdasági Minisztérium nyári diákmunka-programja. A 16-25 év közötti fiatalok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget.

http://www.csalad.hu/2017/07/02/vedve-van-a-diak-ha-az-iskolaszovetkezeten-keresztul-vallal-munkat

 

Július 3.

A kormány saját elemzései szerint is katasztrófahelyzetben van a középfokú és felsőoktatás

Két hete hagyta jóvá a kormány a Fokozatváltás a felsőoktatásban című stratégiájához tartozó cselekvési tervet. Lépni márpedig azonnal kéne, mert a bolognai átállással súlyos károk keletkeztek, az egyetemek épp a gazdaság számára legfontosabb szakok esetén küszködnek sokrétű problémákkal. A tanári kar elöregedett, a diákság nem kellően felkészült, az eszközpark elavult. Ezt nem a kormány kritikusai állítják, hanem maga a kabinet.

http://hvg.hu/itthon/20170703_felsooktatasi_strategia_cselekvesi_terv?s=hk

 

"Ez Magyarország legsötétebb terve" - elképedt a minisztérium ötletén több szakszervezet

„Magyarország egyik legsötétebb terve” a tankötelezettség felső korhatárának leszállítása óta - írja az Értelmiségi Szakszervezeti Szövetség a gimnáziumok háttérbe szorításáról szóló, a Magyar Nemzet által közzétett minisztériumi tervről.

http://m.eduline.hu/kozoktatas/2017/7/3/gimnaziumok_ellehetetlenitese_ertelmisegi_s_RV4WGY#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2017_7_3

http://sztarklikk.hu/kozelet/orban-viktor-kormanya-elevulhetetlen-bunt-kovet-el/326046/

 

Parragh László szerint 4-5 év múlva kiderülhet, milyen a szakképzési rendszer

A szakképzési rendszer átalakítását 4-5 év elteltével érdemes leghamarabb értékelni - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az M1 aktuális csatornán.

http://www.portfolio.hu/gazdasag/parragh_laszlo_szerint_4-5_ev_mulva_kiderulhet_milyen_a_szakkepzesi_rendszer.255437.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Szabadon alakítható az igazolások szabálya

Egy gyermekorvos kollégái nevében is kéri a pedagógusokat, szülőket, változtassák meg úgy az iskolai házirendet, hogy a tanuló valamennyi hiányzását a szülő igazolhassa. A mulasztások igazolásának szabályait az iskola házirendjében kell meghatározni, így – elvileg – a szülőknek is beleszólásuk van. Egyelőre általános gyakorlat a háromnapos korlát, ami felesleges terhet ró a szülőkre és a háziorvosokra.

http://magyarhirlap.hu/cikk/91861/Szabadon_alakithato_az_igazolasok_szabalya

 

Egy magyar fizikatanár megelégelte, hogy nincs pénz látványos kísérletekre, és kitalált valamit

A budapesti Semmelweis Ignác Szakképző Iskolában oktató Vörös Tamás néhány éve szervezte meg először a Folyékony nitrogén partyt, hogy látványos kísérleteket végezhessen az anyaggal. A diákok imádták, a folytatáshoz azonban több százezer forintra lenne szükség. A fizikatanár most úgy döntött, az Indiegogón próbálja összegyűjteni a pénzt a folytatásra.

http://hvg.hu/tudomany/20170703_fizikatanar_kiserlet_trip2science_indiegogo#rss

 

Lex Taigetosz - "Már tudom, hogy nem hülye vagyok"

Nem a segítségre szoruló gyerekek kedvezményeinek elvétele, hanem megfelelő számú szakember biztosítása hozhat eredményt a tanulási problémákkal küzdők életében.

http://nepszava.hu/cikk/1133652

 

A középiskolások nem akarnak diákhitelt

Csaknem 600 középiskolás vett részt a Diákhitel Központ és a Pénziránytű Alapítvány pénzügyi projektnapjain. A hat városba ellátogató rendezvénysorozat interaktív tanórával várta a diákokat, a projektnapot online kvíz-show zárta. Az összesített válaszok érdekes eredményeket hoztak: kiderült, hogy a fiatalok hasonlóan fontosnak tartják az önálló pénzkezelést, mint a pénzügyi tudatosságot.

http://www.piacesprofit.hu/tarsadalom/a-kozepiskolasok-nem-akarnak-diakhitelt/

 

Ennyit keresnek a magyar diákmelósok a Szigeten, Volton, Soundon

Többszörös a túljelentkezés a fesztiválos diákmunkákra, a Szigetre, a Voltra és a Soundra pedig pláne sokan mennének dolgozni. Vélhetően már csak azért is, mert elég kevés egyetemista büdzséjébe fér bele egy-egy fesztiválbérlet.

https://www.penzcentrum.hu/karrier/ennyit_keresnek_a_magyar_diakmelosok_a_szigeten_volton_soundon.1057069.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator%27..%27

 

A kollégium az életre nevel

A kollégiumba való költözés az egész családtól gondos tervezést igényel – írta a K&H Bank sajtóközleménye.

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/a_kollegium_az_eletre_nevel.642917.htm

 

Az ország nyomorfalvai: itt élnek a legszegényebb magyarok

Hiába jár a KSH adatai szerint 300 ezer forint felett a bruttó átlagfizetés Magyarországon, ez a statisztikai adat rendkívül csalóka. Alaposabban is górcső alá véve a helyzetet például kiderül, hogy a jól fizető kevesek húzzák fel az átlagot. De a társadalmi rétegek elszakadását a földrajzi bontás mutatja leginkább, a legszegényebb magyar településeken élők ugyanis gyakorlatilag "vegetálnak".

https://www.penzcentrum.hu/karrier/az_orszag_nyomorfalvai_itt_elnek_a_legszegenyebb_magyarok.1056941.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator%27..%27

 

Az elmúlt év legkiválóbb pedagógusai kaptak díjat

http://www.dehir.hu/wp-content/uploads/DSZC-elismeresek-KSz-MJ_41.jpg

Az elmúlt év legkiválóbb, a szakképzésben tevékenykedő pedagógusait és tantestületét jutalmazták a Debreceni Szakképzési Centrumban. A kitüntetetteket három kategóriában díjazták.

http://www.dehir.hu/debrecen/az-elmult-ev-legkivalobb-pedagogusai-kaptak-dijat/2017/07/03/

 

Fontos tárgyalásra került sor a múlt hét végén CEU-ügyben

A velencei bizottság érkezett Budapestre, és úgy tűnik, az ő véleményük döntő lehet CEU-ügyben.

http://eduline.hu/felsooktatas/2017/7/3/Fontos_targyalasra_kerult_sor_a_mult_het_ve_KG7IPY#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2017_7_3

 

 

Július 4.

 

Székesfehérváron a jövőről egyeztetett a PSZ Országos Vezetősége

A PSZ Országos Vezetősége Székesfehérváron háromnapos szakmai tanácskozáson értékelte az elmúlt tanévet és készítette elő a következő feladattervét. A július 3-tól 5-ig tartott ülésen részt vett a szervezet 19 megyei elnöke, a fővárosi és az országos elnök, az alelnökök, a tagozatvezetők és a felügyelőbizottság tagjai is.

https://www.szekesfehervar.hu/szekesfehervaron-tartja-tanevzaro-uleset-a-pedagogusok-szakszervezete

http://www.fehervartv.hu/video/index/20498

 

Hosszú gyakorlati oktatás vár a leendő tanárokra

Az oktatási reform lelke a pedagógusképzés átalakítása volt, amelyhez jogszabály-változtatásokkal 2011-ben kezdett hozzá a kormány. A köznevelés megújítása a Magyarország előtt álló egyik legsürgetőbb feladat, ebben rejlik fennmaradásunk és fejlődésünk egyik záloga – írta az oktatási kormányzat a Fokozatváltás a felsőoktatásban című tanulmányban. A pedagógusképzés megreformálásának alapja, hogy a szocialista kormányzás alatt bevezetett, nagyon rosszul alkalmaz­ható bolognai rendszert ezen a területen kidobta az Orbán-kormány.

http://magyaridok.hu/belfold/hosszu-gyakorlati-oktatas-var-leendo-tanarokra-1901044/

 

Palkovics tagadja, hogy csökkenteni akarnák a gimnazisták számát

Az oktatási államtitkár azt mondta, nem is látta az NGM-ben készült és erről szóló háttéranyagot, és semmilyen változtatást nem terveznek a gimnáziumokkal kapcsolatban.

http://hvg.hu/itthon/20170704_Palkovics_tagadja_hogy_csokkenteni_akarnak_a_gimnazistak_szamat?s=hk

 

Az NGM is elhatárolódik a gimnáziumok háttérbe szorítását célzó dokumentumtól

A Magyar Nemzetben említett „háttéranyag” a jövőbeni javaslatainknak nem képezi az alapját – írta a tárca.

http://eduline.hu/kozoktatas/2017/7/4/Az_NGM_is_elhatarolodik_a_gimik_megritkitas_BJG51G#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2017_7_4

 

Bod Péter Ákos: 10 év múlva kevésbé kell szakmunkás

Pár év múlva már nem a munkaerőhiány, hanem a rossz képzés lesz az ország baja. Hiba a most iskolába kerülőket a mai hiányszakmára képezni, inkább a digitális jövőre és robotizációra kellene az egész társadalmat felkészíteni – mondta a közgazdász az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában.

http://www.atv.hu/belfold/20170705-bod-peter-akos-tiz-ev-mulva-kevesbe-lesz-szukseg-szakmunkasokra/hirkereso

Magyarországon sokkal boldogabbak leszünk, ha többet tanulunk

Az iskolázottság számos egyéni és társadalmi előnnyel jár, melyek közül a kutatásokban a munkaerőpiaci előnyök (magasabb foglalkoztatottság és magasabb bérek) a leghangsúlyosabbak. A képzettség szintje ugyanakkor a munkaerő-piaci és bérelőnyök mellett összefüggést mutat a várható élettartammal, az egészségi állapottal, az elégedettséggel, a társas kapcsolatok minőségével, a társadalmi és intézményi bizalommal, a politikai részvétellel, társadalmi szinten pedig hozzájárul a gazdasági fejlődéshez, a hatékonyabb újraelosztáshoz és a társadalmi struktúrák stabilitásához - írta az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete. A GVI az elemzésében az egyéni előnyök közül a szubjektív jóllét és az iskolázottság közötti kapcsolatot mutatja be.

http://www.portfolio.hu/gazdasag/magyarorszagon_sokkal_boldogabbak_leszunk_ha_tobbet_tanulunk.255575.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Ombudsman: az állam nem biztosítja a fogyatékos gyerekek oktatását

Az állam jelenleg nem tesz eleget a kiszolgáltatott, súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak, nemzetközi jogi kötelezettségeinek - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az MTI-vel.

http://index.hu/belfold/2017/07/04/ombudsman_fogyatekos_gyerekek_oktatas_mulasztas/

 

Lehet jelentkezni az Útravaló ösztöndíjprogramra

Már lehet jelentkezni a hátrányos helyzetű, köztük a roma diákok iskolai előmenetelét segítő Útravaló ösztöndíjprogram idei pályázataira.

https://szakszervezetek.hu/hirek/10782-lehet-jelentkezni-az-utravalo-osztondijprogramra

 

Folytatják az iskolagyümölcs-programot: 444 ezer tanulót érint

Folytatódik az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-program a következő tanévben is, a kormány 2017-ben összességében 3,2 milliárd forintot fordít arra, hogy egészséges táplálkozásra ösztönözze a diákokat.

https://www.penzcentrum.hu/vasarlas/folytatjak_az_iskolagyumolcs_programot_444_ezer_tanulot_erint.1057115.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator%27..%27

 

15 gyerek vallott a bicskei gyermekotthon volt vezetője ellen

Tavaly ősszel az RTL Klub Házon kívül című műsorában a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon több korábbi lakója is arról számolt be, hogy az igazgató szexuálisan zaklatta őket és más, az otthonban lakó fiúkat. Az igazgatót, aki ellen már 2012-ben is indult rendőrségi nyomozás, amelyet azonban végül megszüntettek, előbb felfüggesztették az állásából, majd előzetes letartóztatásba helyezték. Székely László ombudsman szintén vizsgálatot indított, a jelentése nemrég készült el.

http://hvg.hu/itthon/20170704_15_gyerek_vallott_a_bicskei_gyermekotthon_volt_vezetoje_ellen?s=hk

 

Óvodákat, bölcsődéket bővítenek

Országosan több mint 100 milliárd forint áll rendelkezésre a bölcsődei és óvodai helyek bővítésére - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Nyíregyházán.

http://www.csalad.hu/2017/07/04/novak-katalin-100-milliardos-forras-bolcsodei-es-ovodai-ferohelybovitesre

 

Tüntetni is készek a diákok az alacsony ösztöndíjak miatt.

A kormány az elmúlt tíz évben nem emelte ezt a juttatást, így még kiváló tanulmányi eredménnyel is csak jelképes összeget lehet kiérdemelni. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke elmondta, először tárgyalni akarnak a kormánnyal, ha ez nem jön össze, akkor kreatív módszerekkel fognak hangot adni gondjaiknak.

http://trendfm.hu/cimlap/felsooktatas-felhaboritoan-alacsony-az-osztondij-8833

 

Július 5.

Három középiskolát adnak át a centrumoknak

Több iskolának is búcsút mondhatnak a vidéki Klik-központok: a Magyar Közlöny szerint a kormány a felsőbüki Nagy Pál Általános és Szakközépiskolát, a győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnáziumot, a Mezőkövesden működő Bayer Róbert Kollégiumot, valamint a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium mezőcsáti tagintézményét adja át a szakképzési és felnőttképzési centrumoknak.

https://mno.hu/belfold/harom-kozepiskolat-ad-at-a-szakkepzesi-centrumoknak-orban-2406527

22 milliárdot szán a kormány 5 egyházi iskolára

Bruttó 22 milliárd forintot adna a kormány a Piarista Rend Magyar Tartományának öt iskola felújítására - derült ki egy kormánynak szóló előterjesztéséből.

http://index.hu/belfold/2017/07/05/22_milliardot_szan_a_kormany_ot_egyhazi_piarista_fenntartasu_iskolara/

 

Parragh László kitart: szerinte nem kell sok gimnázium

Igen, fenntartom, hogy csökkenteni kell a gimnáziumi férőhelyek számát - mondta az Mfor portálnak Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt követően, hogy egy belső kormányzati jelentésben a szakképzés iránti érdeklődés lanyhulását, ezzel párhuzamosan a gimnáziumi képzés népszerűségének növekedését állapították meg. Pedig a kormány - Parragh László javaslataira is épülő - oktatáspolitikája épp ellenkező irányt szabna a középszintű iskolarendszernek.

http://mfor.hu/cikkek/makro/Parragh_Laszlo___Tudom__hogy_vagyok_a_fekete_ordog_.html?utm_source=mforfooldal

További cikk a témában:

http://magyarnarancs.hu/belpol/boduletes-szakmaiatlansagot-tanusit-parragh-laszlo-minden-egyes-kijelentese-105140

http://magyarnarancs.hu/narancsblog/sunnyognak-tagadnak-de-a-kormany-tenyleg-a-gimnaziumok-kinyirasara-keszul-105138

 

A hajdani csempekirály, aki nekiment a gimnáziumoknak

Parragh László portréját rajzolta meg a HVG.

http://hvg.hu/kkv/20170705_A_hajdani_Csempekiraly_aki_nekiment_a_gimnaziumoknak_Parragh_Laszlo_portreja?s=hk

 

MKIK: 53 ezer diák vett részt a duális képzésben a most zárult tanévben

A 2016/2017-es tanévben 53 ezer tanuló vett részt a duális képzésben, a legtöbben a vendéglátóiparban, a gépiparban és a kereskedelemben dolgoztak tanulószerződéssel – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az MTI érdeklődésére.

http://magyaridok.hu/gazdasag/tobb-mint-50-ezer-diak-vett-reszt-dualis-kepzesben-1913365/

 

2020-tól a középiskolások fele nem juthat be a felsőoktatásba

Az egyik szemünk sír, a másik nevet: a kormány nem módosította ugyan azt a rendeletét, amely nyelvvizsgához köti 2020-tól az egyetemi felvételt – ennek következményeként az átlagemberek gyerekei kiszorulhatnak a felsőoktatásból –, viszont szakemberek be­­vo­­násával egy új nyelvoktatási stratégia kidolgozását határozta el. Ez valamit javíthat a helyzeten, de csak jó pár év múlva.

http://168ora.hu/kirekeszto-nyelvszigor-2020-tol-kozepiskolasok-fele-nem-juthat-felsooktatasba/

 

Szakoktalanság

Rosszul fizetett és sokszor a versenyszférából már kihullott szakik tanítják elavult ismeretekre a fiatalokat. Bihari Tamás cikkében azt kérdezi, hogy a hatalom birtokosai közül hány politikus gyermeke jár magyarországi szakmunkásképzőbe vagy szakgimnáziumba.

http://nepszava.hu/cikk/1133819-szakoktalansag

 

Törvénymódosítás helyett korai fejlesztés kellene

Az elmúlt hetek családdal, gyermekvállalással, oktatással kapcsolatos hírei, a kormányzat közelmúltbeli lépései különös viszonyban vannak egymással, amelyek alapján nehezen eldönthető, mennyire tekinthető “értéknek” egy gyermek a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.

http://kettosmerce.blog.hu/2017/07/05/a_taigetosz-torveny_kapcsan_a_ner-rol_a_gyerekvallalasrol_es_a_korai_fejlesztesrol

További cikk a témában:

https://mno.hu/belfold/nem-tudjak-hany-halmozottan-serult-diak-van-de-gyogypedagogusbol-ketszer-annyi-kellene-2406393?utm_source=feed&utm_medium=rss

 

Emmi: a kormány nem von el semmilyen támogatást a szociális és gyermekvédelmi ágazattól

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a tavalyi költségvetésben keletkezett 90,315 millió forintos maradványt a versenysporthoz csoportosították át. Az EMMI is megszólalt, a kormany.hu-n megjelenteket változtatás nélkül idézte az Mfor: "A hírekkel ellentétben sem elvonás, sem kevesebb forrás nem érinti a szociális- és gyermekvédelmi területet, a kormány nem vont el semmilyen támogatást a szociális és gyermekvédelmi ágazattól, ellenkezőleg: több jut a szociális és gyermekvédelmi területre”.

http://mfor.hu/cikkek/makro/Az_EMMI_szerint_nem_vonnak_el_semmit_sem_a_szocialis_agazattol.html?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

 

80 diák hamis igazolvánnyal próbálkozott az érettségin – Felfüggeszti működését az iskola

Nyolcvan diák írásbeli érettségijének eredményét semmisítette meg a fővárosi kormányhivatal, miután a gyanú szerint hamis bizonyítványokkal mentek érettségire. Az ügyben megint a Paulay Alapítványi Középiskola érintett, ahol tavaly botrányos körülmények között zajlott az érettségi vizsga, meg is vonta tőlük a miniszter az érettségi vizsgáztatás jogát két évre.

http://hvg.hu/itthon/20170705_Hamis_bizonyitvannyal_probalkoztak_az_erettsegin?s=hk

http://hvg.hu/itthon/20170705_erettsegi_botrany_paulay_alapitvanyi_iskola_hamis_bizonyitvany

 

Vádemelési javaslattal zárult a bicskei nyomozás

A bicskei gyermekotthon volt igazgatója és egyik volt nevelője ellen kiskorú veszélyeztetése, szexuális visszaélés és erőszak miatt indult eljárást vádemelési javaslattal lezárták - közölte honlapján a rendőrség.

http://www.hirado.hu/2017/07/05/szexualis-buncselekmenyekkel-gyanusitjak-a-gyermekotthon-volt-igazgatojat-es-nevelojet/?source=hirkereso#

 

Tárgyalások kezdődnek a HÖOK Jövőkép programjáról

Tárgyalások kezdődnek az elkövetkező hetekben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és az oktatási államtitkárság között a hallgatói szervezet Jövőkép programjáról - hangzott el azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyen Gulyás Tibor, HÖOK elnök átadta összegzésüket Palkovics László oktatási államtitkárnak. A hallgatók első helyen az ösztöndíjak rendezését várják a kabinettől, s érdemi eredményeket szeretnének már szeptemberre. 

 

http://magyarhirlap.hu/cikk/92163/Targyalasok_kezdodnek_a_HOOK_Jovokep_programjarol

 

Július 6.

A legokosabbak külföldre mennek?

Utcára vonulhatnak a diákok szeptemberben, ha addig nem lesz érdemi megoldás az általuk felvetett problémákra. A HÖOK személyesen az oktatási államtitkárnak adta át felmérésük eredményét. Palkovics László egyébként a Hír Televízió azon kérdésére, hogy a diákok szakképzésbe-terelése érdekében dönthetnek-e a jövőben gimnáziumbezárásokról, kitérően válaszolt.

https://szakszervezetek.hu/hirek/10805-a-legokosabbak-kulfoldre-mennek

 

Ezer sebből vérzik a felsőoktatási rendszer

Azon túl, hogy az elmúlt 10 évben egyetlen kormányzat sem emelte a hallgatók ösztöndíjat, számtalan más probléma is nehezíti a felsőoktatásban tanuló fiatalok életét. Például az állam által biztosított 44 400 kollégiumi hely több mint 85 százaléka nem felel meg a jogszabályi minimumfeltételeknek – derült ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának által megismert jelentéséből, melyet a Magyar Nemzet ismertetett.

https://mno.hu/belfold/ezer-sebbol-verzik-a-hazai-felsooktatasi-rendszer-2406442

 

Húszezer hallgató is bukhatja a diplomáját

Ha diplomát szeretnének azok a hallgatók, akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat, de a mai napig nem végeztek, sietniük kell. A felsőoktatási államtitkárság 2018. szeptember 1-ig adott haladékot a 2005 előtt kezdőknek.

http://hvg.hu/itthon/20170706_Huszezer_hallgato_is_bukhatja_a_diplomajat_ha_jovore_nem_zarovizsgazik

 

Lázár elárulta, miért nem működhet a CEU

A Kormányinfón Lázár János tisztázta a kérdést, nem hagyott kétséget afelől, hogy a CEU ma is háborítatlanul működne, ha nem fordult volna rá a kormány az új kampány- és propaganda vonalára, ami röviden: Soros György millió számra akar menekülteket hozni Magyarországra, ezzel felborítva Magyarország biztonságát.

http://index.hu/belfold/2017/07/06/lazar_elarulta_miert_nem_mukodhet_tovabb_bekeben_a_ceu/

 

A Funside Egyesület új iskolát hoz létre

Angol nyelv, programozás, robotika – szeptembertől saját tantervű délutáni iskolát indít évtizedes táboroztatási tapasztalataira építve egy fiatalokból álló csapat.

http://hvg.hu/elet/20170706_A_kozoktatas_leepulese_elohivja_a_21_szazadi_iskolakat_is#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2017_7_6

 

Több száz 18 éven aluli közmunkás van

2017 áprilisában 289 fő 18 év alatti személy állt közfoglalkoztatási jogviszonyban – válaszolta Pintér Sándor belügyminiszter egy képviselő kérdésére.

http://hvg.hu/gazdasag/20170706_Tobb_szaz_18_even_aluli_kozmunkas_van

 

Már tavaly tudtak az Emmiben a gödi botrányról: be is zárják az intézményt

Nagy volt a felháborodás a tárcánál, holott a hvg.hu által megszerzett dokumentumok szerint egy fél évvel korábbi hatósági jelentés hasonló problémákat tárt fel.

http://hvg.hu/itthon/20170706_godi_tophaz_specialis_otthon_emmi_jelentes_mdac_lmp_szel_bernadett?s=hk

A nagy létszámú intézmények kiváltási programjában nemsokára a gödi Topházat is felszámolják.

http://hvg.hu/itthon/20170706_Hamarosan_bezarja_a_godi_Tophazat_az_Emmi

 

Veronai baleset: a sofőr azt mondja, nem aludt el

A Veronánál balesetet szenvedő iskolabusz sofőrje azt vallotta: nem aludt el a volánnál, vagyis nincs összefüggés a korábban napvilágra került alvászavar és a történtek között. A férfi soha nem fog teljesen felépülni sérüléseiből.

http://inforadio.hu/bunugyek/2017/07/06/megszolalt_a_veronai_busz_soforje_nem_aludtam_el/

 

július 7.

Bíróság tárgyalja a csömöri iskolaátadás ügyét

A képviselő-testület januári rendkívüli ülésén döntött arról, hogy bírósági felülvizsgálattal él azzal a minisztériumi határozattal szemben, amely a helyi általános és zeneiskolát kétoldalú szerződés aláírásával állami vagyonkezelésbe vette. Az Emberi Erőforrások Minisztériumába kellett küldeni a fellebbezést, a tárca pedig a Fővárosi Törvényszékre továbbította az iratokat. Onnan tették az ügyet a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra.

http://magyaridok.hu/belfold/targyaljak-csomori-iskolaatadas-ugyet-1915903/

 

„Az iparkamarát zárják be, ne a gimnáziumokat!”

Az iparkamarát zárják be, ne a gimnáziumokat! Meg kell állítani Parragh László ámokfutását, amellyel nemcsak a magyar vállalkozások, hanem most már a gyermekeink jövőjét is tönkre akarja tenni – írta a közösségi portálon is publikált közleményében Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a Párbeszéd társelnöke, miniszterelnök-jelöltje

http://nepszava.hu/cikk/1134088-ne-a-gimnaziumokat-az-iparkamarat-zarjak-be/

 

Évente osztálynyi gyerek lesz öngyilkos

A 10-14 éves korosztályban évente 25-30 gyerek lesz öngyilkos. Balázs Judit, az ELTE tanszékvezető docense azt mondta: ebben az időszakban kamaszodnak a gyerekek, nagyon sok változás történik az életükben, fontos döntéseket is meg kell hozniuk, amelyek bizonytalansággal járnak, ezek pedig sérülékennyé is tehetik a fiatalokat

http://www.blikk.hu/aktualis/krimi/hazankban-evente-25-30-gyerek-vet-veget-az-eletenek/dfnktrs?utm_source=hirkereso&utm_medium=hirkereso&utm_campaign=hirkereso

 

Ki követi a diákját zaklató tanárt?

Mérlegelési lehetőség nélkül, végleg eltiltanák a gyerekek közeléből azokat, akik szexuális bűncselekményt követtek el 18. évét be nem töltött személy ellen. A felvetés jó, mondja a szakember, de rendkívül sok dolgot tisztázni kellene még. Nemcsak a törvényhozónak van dolga, hanem az oktatási intézményeknek és a társadalomnak is. Beszélni kellene például a tanár-diák kapcsolatokról.

http://hvg.hu/itthon/20170707_Ki_fogja_tudni_ki_a_pedofil

 

„Hihetetlen dolgokat követelnek meg a tanárok”

A legtöbb iskolában a tanárok már bizonyítványosztáskor a szülők kezébe adták a jövő évi tanszerlistát. Az elsős szülők már a májusi szülői értekezlet után megkapták azt. A Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnöke, Keszei Sándor azt mondta: leginkább az elsős szülők panaszkodtak, mert azt is előírták, hogy milyen minőségű legyen a színes ceruza.

http://inforadio.hu/belfold/2017/07/07/hihetetlen_dolgokat_kovetelnek_meg_a_tanarok/

 

Könyvajánló utazáshoz:

 

Az Index 5 - különféle stílusú - könyvet ajánl, melynek olvasásával könnyebben „repül” az idő.

http://index.hu/index2/#bloghu/travel4more/2017/07/06/5_konyv_amivel_a_leghosszabb_repulout_is_csak_pillanatoknak_tunik

Megosztás: