Lapszemle április 7.

április 07, 2017, 0 comments, on Lapszemle

Értékelje a cikket.

Átlag: 4.8 (5 szavazat)

A legtöbb oktatási hír a CEU-val foglalkozott. A PSZ témával kapcsolatos április 4-i közleményét is a hírek között találják. Mindeközben kiderült, hogy híre-hamva sincs a beígért tankerületi tanácsoknak, kötelezővé tenné a középiskolai felvételit a kormány, és hogy miből nem kérnek a szülők.

                                                                                                                   

Március 31.

 

Nyílt napra várja a pedagógusokat a Budakeszi Vadaspark

A tájékoztatás szerint a Budakeszi Vadaspark várja az érdeklődő pedagógusokat április 8-án (szombaton) egy tematikus bemutatkozó napra, hogy minden, az oktatásban résztvevő szakember első kézből győződhessen meg a vadaspark által nyújtott környezetpedagógiai szolgáltatásokról.

http://orientpress.hu/cikk/2017-03-31_nyilt-napra-varja-a-pedagogusokat-a-budakeszi-vadaspark

 

 

Április 1.

 

Heti abszurd: Kiszínezett gyerekkor

Hogy mennyire igaz a magyar iskolarendszerre is az ismert bon mot – miszerint az oktatás célja előidézni azt a lehető legnagyobb mértékű neurózist, amelyet az egyén még összeroppanás nélkül kibír –, talán az alábbi történetek is igazolhatják…

https://www.vasarnapihirek.hu/szerintem/heti_abszurd_kiszinezett_gyerekkor

 

Magyarországon a legnagyobb hiánycikk a munkaerő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára szerint jelentős lemaradás volt az oktatás, az egészségügy és a szociális szektor beruházásaiban tavaly 2015-höz képest. Csath Magdolna közgazdász az M1-en megjegyezte: ez a gazdaság hosszú távú versenyképessége, a nagy hozzáadott érték szempontjából fontos.

http://www.somogytv.hu/cikkek/119504

 

Diákok ezrein léptek át

Cserbenhagyta az oktatási kormányzat az idén érettségiző szakgimnazistákat: hiába próbálkoztak több fórumon, nem sikerült elérniük, hogy a korábbi évek kritériumai szerint vizsgázhassanak.

https://vasarnapihirek.hu/friss/diakok_ezrein_leptek_at

 

Függetlenítenék a pártoktól az oktatáspolitika alapelveit

Tanárok és szülők régi óhaja, hogy az oktatás ügyét függetlenítsék a politikai játszma mindenkori állásától – állítja a Karátson Gábor Kör. Ennek érdekében megtették az első lépést is azzal, hogy a különböző meggyőződést valló pedagógiai szakemberek részvételével konferenciát szerveztek az oktatás helyzetéről, majd az ott elhangzottakból – közös nevezőre jutva – megalkották javaslataikat. Ezeket alább változtatás nélkül közöljük.

https://mno.hu/belfold/fuggetlenitenek-a-partoktol-az-oktataspolitika-alapelveit-2392785

 

Világhírű közgazdászok levele

Világhírű közgazdászok nyílt levélben tiltakoznak a Közép Európai Egyetem ellehetetlenítése ellen. A 240 tudós, köztük 15 Nobel-díjas azt kéri: vonja vissza a kormány a javaslatát, mert szerintük ha elfogadják, akkor a CEU gyakorlatilag becsukhatná kapuit. Az egyetem rektora pedig azt mondta Baló György műsorban, hogy az egész országra káros a kabinet elképzelése. Közben az Oktatási Hivatal azt közölte: minden rendben van az intézmény akkreditációjával. Vasárnap pedig tüntetés lesz Budapesten a CEU mellett.

http://rtl.hu/rtlklub/hirek/vilaghiru-kozgazdaszok-levele

 

Tiltakoznak a lex CEU ellen - Amerikai tudósok bírálták az Orbán-kormányt

Újabb neves akadémikusok írtak bíráló, kemény hangvételű nyílt levelet a magyar kormánynak a Közép-európai Egyetemet (CEU) lehetetlen helyzetbe sodró törvénytervezet miatt. Pénteken már 150 jeles európai és amerikai tudós - köztük 14 Nobel-díjas, valamint az Európai, az Amerikai és a Nemzetközi Közgazdasági Társaság elnöke - írta alá az intézményt támogató nyílt levelet, a mostani Amerikából érkezett felszólalás pedig ennél is keményebb hangot ütött meg az Orbán-kormánnyal szemben. Vasárnap délután a Corvinusnál tüntetnek a szabad oktatásért, kiállva az egyetem mellett. Tuzson Bence államtitkár közben azt magyarázta, miért is követ el csalást a CEU.

http://nepszava.hu/cikk/1125323-tiltakoznak-a-lex-ceu-ellen---amerikai-tudosok-biraltak-az-orban-kormanyt/

 

 

Április 2.

 

Diákok ezrein léptek át

Cserbenhagyta az oktatási kormányzat az idén érettségiző szakgimnazistákat: hiába próbálkoztak több fórumon, nem sikerült elérniük, hogy a korábbi évek kritériumai szerint vizsgázhassanak.

https://www.vasarnapihirek.hu/friss/diakok_ezrein_leptek_at

 

 

Béremelést kérnek az egyetemeken és főiskolákon dolgozók

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) a bértárgyalások haladéktalan megkezdésére szólítja fel az oktatási államtitkárságot.

https://szakszervezetek.hu/dokumentumok/mibol-elunk/9641-beremelest-kernek-az-egyetemeken-es-foiskolakon-dolgozok

 

Tízezren tüntettek a CEU mellett

A budapesti Kossuth téren ért véget a Közép-európai Egyetem (CEU) melletti demonstráció vasárnap este. A szervezők becslése szerint mintegy tízezres tömeg, valamint civil és oktatási szervezetek képviselői a felsőoktatási törvény tervezett kormányzati módosítása ellen tiltakoztak, és a CEU-val fejezték ki szolidaritásukat.

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/tizezren_tuntettek_a_ceu_mellett.632769.html

 

Navracsics Tibor is kiállt a CEU mellett

A Közép-európai Egyetem egyike a legfontosabb felsőoktatási intézményeknek nemcsak Magyarországon, de az egész európai felsőoktatási térségben – mondta az Index Eurologus blogjának az oktatásért felelős uniós biztos.

http://168ora.hu/navracsics-tibor-kiallt-ceu-mellett/

 

A lengyel kormány bezúzná a kilencosztályos általánost: a tanárok sztrájkolnak

Országos sztrájkot szervezett pénteken a legtöbb tanárt tömörítő lengyel pedagógus szakszervezet (ZNP), a tiltakozási akcióban a szervezők által közölt adatok szerint az iskolák 37, az oktatásügyi tárca szerint viszont csak az oktatási intézmények 10 százaléka vett részt. A sztrájkot nem támogatta a legnagyobb lengyelországi szakszervezet, a Szolidaritás.

http://eduline.hu/kozoktatas/2017/4/2/A_lengyel_kormany_bezuzna_a_kilencosztalyos_K1Y8JB#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2017_4_2

 

Április 3.

 

Szüdi János: külföldi iskolák Magyarországon Az űrlap alja

A középiskolák között is számos olyan működik az országban, amelyik nem a magyar jogrend szerint tevékenykedik. Az általuk kiadott érettségi az anyaország követelményei szerint tanúsít középiskolai végzettséget. Emellett megfelelnek a magyarországi követelményeknek is - mondta Szüdi János. A PSZ oktatási szakértője a HírTV híradójának nyilatkozott 2017. március 31-én.

http://www.pedagogusok.hu/blog/sz%C3%BCdi-j%C3%A1nos-k%C3%BClf%C3%B6ldi-iskol%C3%A1k-magyarorsz%C3%A1gon

 

Itt vannak a következő tanév tankönyvei, megvan a tankönyvjegyzék

Nyilvánosságra hozta az Oktatási Hivatal a 2017/2018-as tanév tankönyvjegyzékét. Itt találjátok a listát, amelyen összesen 3278 kiadvány szerepel.Összesen 2594 közismereti tankönyv, 536 szakképzésben használható kiadvány és 148 olyan tankönyv, amelyet a hitoktatásban használhatnak a pedagógusok.

http://eduline.hu/kozoktatas/2017/4/3/tankonyvlista_2017_I39R27#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2017_4_3

 

Cseresnyés: a szakképzés legyen a gyerekek első opciója

Szeretnék elérni, hogy a pályaválasztás előtt állóknak a szakképzés első és ne második opció legyen - mondta Cseresnyés Péter államtitkár.

https://www.hrportal.hu/hr/cseresnyes-a-szakkepzes-legyen-a-gyerekek-elso-opcioja-20170403.html

 

Hogy hozta össze Orbán a legnagyobb tüntetést a netadó óta? És mi lesz a vége?Az űrlap teteje

Vidéken töltötte a hétvégét, esetleg külföldön a teljes hetet? Akkor lemaradt a netadó óta legnépesebb magyar tüntetésről. A CEU ellehetetlenítésére tett kísérlet hozott össze egy soha nem látott koalíciót a Budapesten élő külföldiekből, magyar diákokból és a rendszer hazugságait már nehezen viselő értelmiségiekből. A hvg.hu igyekszik áttekintést adni, mi vezetett a vasárnapi demonstrációhoz, és az mitől volt egyedi az elmúlt évek tiltakozásaihoz hasonlítva.

http://hvg.hu/itthon/20170403_Miert_pont_most_volt_ekkora_tomeg_Mire_mennek_Orbanek_ellen?s=hk

 

Kósa: Csak egy külföldi egyetem működik szabályosan itthon

Egyetlen szabályosan működő külföldi egyetem van Magyarországon, ez a McDaniel College, a többi 27 nem tartja be a törvényeket – közölte a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn. 

http://propeller.hu/itthon/3275475-kosa-csak-egy-kulfoldi-egyetem-mukodik-szabalyosan-itthon?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

 

Most a CEU, de ki a következő? – Tüntetettek tegnap Budapesten

A Közép-európai Egyetem (CEU) melletti demonstráción a szervezők becslése szerint mintegy tízezres tömeg, valamint civil és oktatási szervezetek képviselői a felsőoktatási törvény tervezett kormányzati módosítása ellen tiltakoztak, és a CEU-val fejezték ki szolidaritásukat. A szónokok arról beszéltek, hogy ez már akkora tömeg, amelyet a kormány nem hagyhat figyelmen kívül, amikor a jövő héten dönt a kérdésben.

http://www.amdala.hu/most-a-ceu-de-ki-a-kovetkezo-tuntetettek-tegnap-budapesten/

 

„Óbégatás”, heves vita a T. Házban, napirenden a lex CEU

Gyors eljárásban döntenek a CEU ügyében. Heves szócsaták, kevés váratlan fordulattal a parlamentben – kövesse velünk a vitát!

http://mno.hu/belfold/obegatas-heves-vita-a-t-hazban-napirenden-a-lex-ceu-2393088

 

Lex-CEU: a rektori konferencia is véleményt nyilvánított

Az MRK elnöksége aggodalommal érzékeli, hogy az országot érintő negatív megítélés már olyan mértéket ölt, ami a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolataira is negatív hatással lehet - olvasható abban az állásfoglalásban, amit a hétfői ülést követően adtak ki. Ebben azt is kérik az oktatáspolitika irányítóitól, hogy mivel ez a kommunikáció gyakran részleges információkon alapul, mindent meg mindent "ezen negatív tendenciák ellensúlyozására."

http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/lex-ceu_a_rektori_konferencia_is_velemenyt_nyilvanitott.632905.html

 

Csaba László: Ránk zárult a közepesen fejlettek csapdája

A magyar gazdaságnak olyan ipar betelepedésére van szüksége, amely magával hozza a fejlett technológiát, s amelyhez a hazai cégek is kapcsolódhatnak – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Csaba László közgazdász.

http://mno.hu/gazdasag/csaba-laszlo-rank-zarult-a-kozepesen-fejlettek-csapdaja-2393049

 

Lemaradás van az oktatásban, egészségügyben és a szociális szektorban

Jelentős lemaradás volt tapasztalható az oktatás, az egészségügy és a szociális szektor beruházásaiban tavaly 2015-höz képest, pedig ezek a gazdaság hosszú távú versenyképessége, a nagy hozzáadott érték szempontjából fontosak - figyelmeztetett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatornán.

https://www.hirkereso.hu/search?q=oktat%E1s&timelimit=72

 

"A Fidesz szerint éhezzenek a középiskolás gyerekek"

A Fidesz a gazdagok pártjaként támogatja, hogy éhezzenek a középiskolás gyerekek. Erről döntöttek a kormánypártok, amikor a Költségvetési bizottság mai ülésén még napirendre sem voltak hajlandóak venni az MSZP-nek azt a javaslatát, amely a középiskolai évfolyamokon is biztosítaná a rászoruló gyermekek ingyenes étkeztetését - írja közleményében Bangóné Borbély Ildikó. 

http://nepszava.hu/cikk/1125475-a-fidesz-szerint-ehezzenek-a-kozepiskolas-gyerekek/

 

Faliórák és fizetések: Ennyit keresnek a szakszervezeti vezetők Magyarországon

Gaskó István korábbi érdekképviseleti vezető legutóbbi ATV-s performansza után új mértékegység született, mi pedig megnéztük, hogy ebben a szférában hány faliórányi fizetésért tevékenykednek a legnagyobb szakszervezetek elnökei. Valamiért a tápláléklánc csúcsán voltak a legkevésbé közlékenyek.

http://www.atv.hu/belfold/20170402-faliorak-es-fizetesek-ennyit-keresnek-a-szakszervezeti-vezetok-magyarorszagon/hirkereso

 

Április 4.

 

A PSZ kéri az államfőt, ne írja alá a felsőoktatási törvény módosítását

A Pedagógusok Szakszervezete 2010 óta következetesen kiállt a tanítás szabadsága mellett. A Pedagógusok Szakszervezete aggasztónak és az ország érdekeivel ellentétesnek tartja, hogy az Országgyűlés ismét a felsőoktatás autonómiáját súlyosan sértő törvénymódosítást fogadott el.

http://www.pedagogusok.hu/blog/psz-k%C3%A9ri-az-%C3%A1llamf%C5%91t-ne-%C3%ADrja-al%C3%A1-fels%C5%91oktat%C3%A1si-t%C3%B6rv%C3%A9ny-m%C3%B3dos%C3%ADt%C3%A1s%C3%A1t

 

Híre-hamva sincs a beígért tankerületi tanácsoknak, több hónapos a csúszás

Bár eredetileg januártól szerették volna létrehozni, már hónapok óta késik a tankerületi tanácsok felállítása. A vonatkozó kormányrendelet szerint a testület tagjai a Nemzeti Pedagógus Kar, a helyi szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a települési és a nemzetiségi önkormányzatok képviselői közül kerülnének ki. Az 59 tankerületi tanács arra szolgálna, hogy tudjanak egyeztetni a helyi közösségek – például az iskolák fenntartásának és működtetésének jogától megfosztott önkormányzatok – képviselői a tankerületi központokkal

Szüdi János, a Pedagógusok Szakszervezetének oktatási szakértője felhívta a figyelmet: a kormányrendelet nem rögzíti, pontosan milyen célból működnének a tanácsok, mi lenne a feladatuk, továbbá a köznevelési törvényben sem esik szó róluk.

http://mno.hu/belfold/meg-mindig-nem-mukodnek-a-tankeruleti-tanacsok-tobb-honapos-a-csuszas-2393235

 

Diszlexiás gyerek nincs, csak hülye és lusta

A tanulási nehézséggel küzdő diákokat félanalfabétának vagy egyszerűen csak hülyének tartják. Az állami iskolákban való fejlesztésüket ellehetetleníti a fejlesztő pedagógusok hiánya és a tanárok nemtörődöm hozzáállása. A köznevelési törvény szerint viszont akár a szomszéd néni is fejlesztheti a gyerekeket.

http://vs.hu/kozelet/osszes/diszlexias-gyerek-nincs-csak-hulye-es-lusta-0404?utm_source=hrkrs&utm_medium=rss&utm_campaign=main#!s702

 

Új zsidó gimnázium létesül

Az utóbbi években Erzsébetváros vezetésével gyümölcsöző kapcsolatunk alakult ki, mert egyre jobban felismerik, hogy fontos a zsidó örökséget ápolni, mind saját értéke, mind pedig turisztikai jelentősége miatt – mondta el a Rádió Orienten Köves Slomó rabbi. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetője közölte: 2017 szeptemberétől gimnáziumi képzést indítanak Óbudán.

http://orientpress.hu/cikk/2017-04-04_uj--zsido--gimnazium-letesul

 

Már lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Programra

Az Emmi közleményben jelentette be ezt a tényet, eszerint a programra 2017-ben ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre: a személyi jövedelemadókból erre a célra felajánlott egy százalékok összegét a kormány kiegészíti.

http://www.hirado.hu/2017/04/04/mar-lehet-jelentkezni-a-nemzeti-tehetseg-programra/?source=hirkereso

 

Miközben mindenki a CEU-ra figyel, hatezer hallgató eltűnt a felsőoktatásból

A CEU ellehetetlenítésének kísérlete közben döbbenetes adatok láttak napvilágot, amelyeket a kormány egyelőre nem kommentál. 

http://168ora.hu/mikozben-mindenki-ceu-ra-figyel-hatezer-hallgato-eltunt-felsooktatasbol/

 

"Minek kell még történnie?" Kiakadtak az EP-s frakciók a lex CEU-n

Teljességgel elfogadhatatlan a magyar kormány támadása a Közép-európai Egyetem (CEU) ellen, az intézmény ellehetetlenítését célzó törvénytervezettel Orbán Viktor miniszterelnök a média függetlenségét ért támadások után a véleményszabadság újabb fontos jelképét akarja elhallgattatni - írta keddi közleményében az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója (S&D), cselekvésre szólítva fel az Európai Bizottságot.

http://www.atv.hu/kulfold/20170404-minek-kell-meg-tortennie-kiakadtak-az-ep-s-frakciok-a-lex-ceu-n/hirkereso

 

Ideges támogatást kapott a CEU

Összesen 1061 nemzetközi kutató állt ki egy újabb levélben a CEU mellett, amelyet Szemerkényi Rékának, Magyarország amerikai nagykövetének, Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek, illetve Palkovics László oktatási államtitkárnak címeztek, köztük újabb két Nobel-díjas tudós.

http://inforadio.hu/belfold/2017/04/04/ideges_tamogatast_kapott_a_ceu/

 

Lefejezte a CEU-t a kormány

A kormány megszavazta a felsőoktatási törvény módosítását, amelynek értelmében a jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik, illetve ha a székhelye szerinti országban működő, és ott ténylegesen felsőoktatási képzést folytató államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősül.

http://www.portfolio.hu/gazdasag/lefejezte_a_ceu-t_a_kormany.246653.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

 

Balog: Soros György szervezetei álcivil ügynökszervezetek

A külföldi egyetemek ügyében javasolt törvénymódosítás Magyarország, a magyarok érdekeit szolgálja, az új szabályok betarthatóak, "jogokat biztosítanak, és nem előjogokat" - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a felsőoktatási törvényt módosító javaslat összevont vitáját megnyitó keddi expozéjában, az Országgyűlésben.

http://www.vg.hu/kozelet/politika/balog-soros-gyorgy-szervezetei-alcivil-ugynokszervezetek-486281

 

Oktatási államtitkár: a Közép-európai Egyetemet nem érinti a törvénymódosítás

Az oktatási államtitkár szerint a felsőoktatási törvény kedden elfogadott módosítása nem érinti a Közép-európai Egyetemet (KEE), de a CEU működése a kezdetek óta kérdéseket vetett fel. Palkovics László ugyanakkor veszteségként értékelné, ha a CEU elhagyná Magyarországot.

http://www.hirado.hu/2017/04/04/oktatasi-allamtitkar-a-kozep-europai-egyetemet-nem-erinti-a-torvenymodositas/?source=hirkereso

 

Hoffmann Rózsa szerint azért nem baj, hogy nagyon kevés időt ad az új törvény a CEU-nak, mert ha sok időt kapunk valamire, akkor hajlamosak vagyunk csak tologatni a teendőket

A magyar oktatásnak az elmúlt évtizedben tetemes károkat okozó Hoffmann Rózsa is hozzászólt kedden a CEU sorsáról szóló parlamenti vitához. 

https://444.hu/2017/04/04/hoffmann-rozsa-olyan-rangsorra-hivatkozott-amin-a-ceu-ezredik-hely-folott-volt-mig-mas-magyar-egyetemek-az-elen?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=hoffmann-rozsa-olyan-rangsorra-hivatkozott-amin-a-ceu-ezredik-hely-folott-volt-mig-mas-magyar-egyetemek-az-elen

 

Élőlánccal veszik körbe a CEU-t, ha a kormány elfogadja a törvényt

Élőláncot hirdettek a CEU Nádor utcai épülete köré kedd 17 órára a vasárnapi tüntetés szervezői – olvasható a 24.hu cikkében.

http://propeller.hu/itthon/3275706-elolanccal-veszik-korbe-ceu-ha-kormany-elfogadja-torvenyt?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

 

Ausztria is bejelentkezett a CEU-ért

Litvánia, majd Lengyelország után Ausztria is jelezte, hogy szívesen fogadná a Közép Európai Egyetemet országában – írta meg a 444.hu

http://propeller.hu/nagyvilag/3275731-ausztria-is-bejelentkezett-ceu-ert?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

 

Habony is Soros pénzén tanult

Az elmúlt napok CEU-ellenes kormányzati hadjárata kapcsán a sajtóban számos alkalommal megjelent, hogy korábban több kormányzati és fideszes politikus élvezte Soros György alapítványainak nagyvonalúságát. Nem volt ez másképp Habony Árpád esetében sem.

https://mno.hu/belfold/habony-is-soros-penzen-tanult-2393305

 

Újabb szakszervezet csatlakozott a BKV-sztrájkhoz, ezzel közel teljes a létszám

Csatlakozik a meghirdetett BKV-sztrájkhoz az Egységes Közlekedési Szakszervezet, amely ezt levélben közölte is a cégvezetéssel. Így közel teljes lesz a munkabeszüntetés, írja a Világgazdaság. A BKV-munkavállalónak 80 százalékát képviselő Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) pénteken hirdetett sztrájkot április 18-án 0 órától 20-a 24 óráig háromnapos, április 24-én 0 órától 28-a 24 óráig ötnapos időtartamra.

http://mfor.hu/cikkek/vallalatok/Ujabb_szakszervezet_csatlakozott_a_BKV_sztrajkhoz__ezzel_kozel_teljes_a_letszam.html

 

Szakmunkásokat képez a Knorr-Bremse Budapesten

Duális képzés elindításáról állapodott meg a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrummal és két tagintézményével, az Eötvös Loránd és a Szily Kálmán szakgimnáziumokkal. A vállalat most épülő tanműhelyének kapacitása akár öt szakma gyakorlati ismereteinek oktatására is lehetőséget biztosít majd. A szeptembertől induló képzésben résztvevő fiatalok nemcsak munkahelyi tapasztalatokhoz jutnak, hanem állásajánlatot is kaphatnak a cégtől.

http://www.jarmuipar.hu/2017/04/szakmunkasokat-kepez-knorr-bremse-budapesten/

 

Életmentést taníthatnak a középiskolákban

Az újraélesztés tantervszerű oktatását szorgalmazzák szakemberek, ezért a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikája vállalta, hogy minden középiskolában kiképeznek egy tanárt az újraélesztés professzionális oktatására, és ott a képzést hivatalosan is beépítik a tanrendbe.

https://mno.hu/belfold/eletmentest-tanithatnak-a-kozepiskolakban-2393366

 

Ennek a 20 magyar szónak senki nem tudja a jelentését - kemény kvíz bátraknak

Korábban két olyan tesztet is ajánlottunk nektek, amelyek régi magyar szavak ismeretét ellenőrzik - sokan kerestétek ezeket a kvízeket, úgyhogy most egy helyen találjátok mind a kettőt. Érdemes kipróbálni, hány kérdésre tudjátok a választ.

http://eduline.hu/felnottkepzes/2017/4/4/tajszavak_regi_magyar_szavak_teszt_FAOCKF#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2017_4_4

 

Minden negyedik fiatal dohányzik, de tíz százalék már leszokott

A fiatalok 40 százaléka dohányzik, 50 százalékuk viszont soha nem gyújtott rá - derül ki a K&H fiatalok jóléti indexéből.

http://www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/minden-negyedik-fiatal-dohanyzik-de-tiz-szazalek-mar-leszokott-486283

 

Hiánypótló vallási műsor a köztévén

 Vasárnap reggelente sugározza evangéliummagyarázó műsorát az M5. Az elhangzottak akár oktatási vagy prédikációs segédanyagként is használhatók a műsorvezető szerint.

http://magyarhirlap.hu/cikk/84410/Hianypotlo_vallasi_musor_a_kozteven

 

Elvette tőlünk a reményt Hosszú Katinka?

Igencsak meglepő vélemény látott napvilágot a minap az ország kedvenc úszónőjéről, Hosszú Katinkáról. Hogy Katinka elvette-e a magyar rajongók reményét, mindenki döntse el maga.

http://www.nlcafe.hu/szabadido/20170404/hosszu-katinka-velemeny/

 

Április 5.

 

Az Országos Jelölő Bizottság tájékoztatója

A Pedagógusok Szakszervezete Országos Jelölő Bizottsága tájékoztatja a PSZ szervezeteit, tagjait, hogy az Ügyvivő Testületbe a megüresedett három helyre négy jelölés érkezett.  

http://www.pedagogusok.hu/blog/az-orsz%C3%A1gos-jel%C3%B6l%C5%91-bizotts%C3%A1g-t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3ja

 

A zuglói szülők sem kérnek az egyházi fenntartásból

Tiltakozott a zuglói Városligeti Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola szülői közössége az ellen, hogy egyházi fenntartásba kerüljön az intézmény – derült ki az ezzel kapcsolatos keddi iskolai fórumon. Bár először az intézmény vezetője nem szerette volna, hogy sajtónyilvános legyen az esemény, a szülők nagy többséggel megszavazták a média jelenlétét, így végül a Magyar Nemzet is részt vehetett a tájékoztatón.

https://mno.hu/belfold/nem-orulnenek-az-egyhazi-fenntartasnak-zugloban-2393402

 

Szolgáltatói szemléletű fenntartás

Minden tankerületi központnak készítenie kell idén egy fejlesztési tervet, és felmérik az átvett iskolák állapotát is. Az a hatszázmilliárd forint, amely a rendszer működtetésére ebben az évben rendelkezésre áll, kellően megalapozott, stabil keret ahhoz, hogy a felmerülő problémákat meg lehessen oldani. A tankerületi központok számláin jelenleg közel ötvenhétmilliárd forint van, tehát nincs gond a fizetőképességgel sem – mondta lapunknak Solti Péter, a Klebelsberg Központ elnöke.

http://magyarhirlap.hu/cikk/84500/Szolgaltatoi_szemleletu_fenntartas

 

Milliárdokból fejlődnek az óvodák és konyháik

Idén is 3,5 milliárd forintos központi költségvetési forrásra nyújthatnak be pályázatot a települési önkormányzatok óvodafejlesztési projektekre és gyermekétkeztetési infrastrukturális feltételek javítására - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-vel.

http://www.vg.hu/kozelet/politika/milliardokbol-fejlodnek-az-ovodak-es-konyhaik-486373

 

Még mindig sok felesleges mítosz övezi a gyerekkori cukorbetegséget

Bár a gyermekkori cukorbetegség gyógyíthatatlan, krónikus állapot, az ebben szenvedők megfelelő kezelés mellett is teljes életet élhetnek, de az ilyen gyerekek oktatási rendszerbe jutása még mindig nehézkes - derült ki a témában tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.

https://profitline.hu/hircentrum/hir/365033/Meg-mindig-sok-felesleges-mitosz-ovezi-a-gyerekkori-cukorbetegseget

 

Pontról pontra cáfolta a CEU a kormányt

 

A CEU szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma megtéveszti a közvéleményt a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatban, a CEU-ról, illetve a Közép-európai Egyetemről szóló nyilatkozata "számos csúsztatást és tévedést tartalmaz" - írja az MTI. 

http://index.hu/belfold/2017/04/05/pontrol_pontra_cafolta_a_ceu_a_kormanyt/

 

CEU-tüntetés: Kigyúrt kopaszok segítették a rendőröket a Parlamentnél – videó

A kedd esti, Parlament előtti szimpátiatüntetés rendőrökkel ütköző frontja egyszer csak azt tapasztalta, hogy kigyúrt, civil ruhás kidobó emberek vegyülnek közéjük a tömegbe és elkezdik lökdösni, lefogni a hangadókat.

http://www.atv.hu/belfold/20170405-ceu-tuntetes-kigyurt-kopaszok-segitettek-a-rendoroket-a-parlamentnel-video

 

Lex CEU: sztrájkolni hívja kollégáit egy BME-s oktató

Sztrájkra hívta fel kollégáit a BME egyik oktatója, ha sokan melléállnak, gyakorlatilag bojkottálhatják a munkát.

http://propeller.hu/itthon/3275920-lex-ceu-sztrajkolni-hivja-kollegait-egy-bme-oktato?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

 

George Pataki is kiállt a CEU mellett

Több intézmény és szervezet képviselői emeltek szót a felsőoktatási törvény kedden elfogadott módosítása ellen. Az MTI-hez eljuttatott közleményben jelezték, Áder János államfőhöz fordultak, azt kérve: ne írja alá a törvényt. New York egykori kormányzója, George Pataki is támogatásáról biztosította a CEU-t.

http://propeller.hu/itthon/3275885-george-pataki-is-kiallt-ceu-mellett?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

 

A világhírű magyar tudós bízik Áder józan eszében

Múlt héten Barabási Albert László is kiállt a CEU mellett. Akkor azt mondta, most teljesen mindegy, ki melyik politikai oldalon áll, mindenkinek fel kell szólalnia a javaslat ellen, ha érdekli a kutatás, a tudomány.

http://24.hu/belfold/2017/04/05/a-vilaghiru-magyar-kutato-bizik-ader-jozan-eszeben/

 

Balog Zoltán szerint az is baj a CEU-val, hogy az ott végzettek politikai tevékenységet folytatnak

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió reggeli műsorában beszélt a CEU elleni törvényről, amit kedden fogadott el a parlament fideszes többsége. Balog továbbra is abban a tudathasadásos állapotban érvelt, amiben az egész Fidesz-KDNP-frakció is töltötte az utóbbi néhány napot:egyrészt a törvény nem a Közép-európai Egyetemet akarja ellehetetleníteni, hanem simán csak egy szabályozási kérdés, másrészt viszont a Közép-európai Egyetem igenis egy rossz dolog, ahol Soros-katonákat képeznek, és ez ellen fel kell lépni.

https://444.hu/2017/04/05/balog-zoltan-szerint-az-is-baj-a-ceu-val-hogy-az-ott-vegzettek-politikai-tevekenyseget-folytatnak?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=balog-zoltan-szerint-az-is-baj-a-ceu-val-hogy-az-ott-vegzettek-politikai-tevekenyseget-folytatnak

 

A Bibó Szakkollégium közössége az Alaptörvényre hivatkozva kéri Ádert, hogy ne írja alá a lex CEU-t

Terjedelmes levélben kéri Áder Jánost a Bibó István Szakkollégium közössége, hogy ne írja alá a lex CEU-t, mivel az több ponton Alaptörvény-ellenes, és még nemzetközi egyezségekbe is ütközik. A köztársasági elnök egykori szakkollégiuma jogi érveket fogalmazott meg azért, hogy az aláírás helyett kérje az Alkotmánybíróság normakontrollját.

https://oktatas.atlatszo.hu/2017/04/05/a-bibo-szakkollegium-kozossege-az-alaptorvenyre-hivatkozva-keri-adert-hogy-ne-irja-ala-a-lex-ceu-t/

 

Elsorvadó, jövőkép nélküli ország lettünk? Kivándorol és fogy a magyar

Orbán Viktor és csapata szereti az értelmiséget vegzálni, egyetemek függetlenségét beszántani, most éppen a CEU működése lett hirtelen szabálytalan. Az értelem hazai megbecsülésének szép mérőszáma, hogy az utóbbi évtized magyar kivándorlói az itthon élő népességnél átlagosan iskolázottabbak. Ám nem csak az elvándorlás jelenti a gondot: az elmúlt időkben a halálozások száma növekedett, míg a születések száma csökkent.

http://tenytar.blog.hu/2017/04/05/elsorvado_jovokep_nelkuli_orszag_lettunk_kivandorol_es_fogy_a_magyar

 

Így öli ki az iskola a kreativitást az emberből: elgondolkodtató kisfilm tarol az interneten

Nem titok, hogy a társadalom az egységességre nevel, és nehezen fogadja el azt, aki valamilyen módon eltér a szokásos és elvárt sémától. Az egyediség megszüntetése már az iskolában elkezdődik, amikor visszafojtják egy gyerek kreativitását, csak mert az nem fér be az elvárások keretei közé. Erről a létező és nagyon aktuális problémáról, valamint annak egyik lehetséges megoldásáról szól Daniel Martínez Lara és Rafa Cano Méndez kisfilmje.

http://femina.hu/terasz/kreativitas-elvesztese/

 

A cukorbeteg gyerekre ez vár az iskolában

Bár a gyermekkori cukorbetegség gyógyíthatatlan, krónikus állapot, az ebben szenvedők megfelelő kezelés mellett teljes életet élhetnek. A cukorbeteg gyerekek bejutása az oktatási rendszerbe azonban még mindig nehézkes.

http://www.hazipatika.com/napi_egeszseg/belgyogyaszat/cikkek/a_cukorbeteg_gyerekre_ez_var_az_iskolaban/20170405125527&utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=www&utm_campaign=hirkereso_20170406

 

Zöld Elefánttal indítanak harcot a Kék Bálna ellen

Fiatalok az áldozatai az Oroszországból indult őrületnek, egy magyar pedagógus ellenkampánnyal próbálja meg felhívni a figyelmet a problémára.

http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/zold_elefanttal_inditanak_harcot_a_kek_balna_ellen/2513931/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso

 

NASA a Földön kívüli életről – a budapesti diákkonferencián

A XIV. Simonyi Konferencián számos neves külföldi és hazai előadó mutatja be legfrissebb felfedezését, kutatási eredményét, technológiai újítását.

http://www.hirado.hu/2017/04/05/nasa-a-foldon-kivuli-eletrol-a-budapesti-diakkonferencian/?source=hirkereso

 

Átpolitizált érdekvédelem

 Közel száz évre visszatekintve a magyar szakszervezetek története a mozgalom depolitizálásáról szól. Ez volt a lényege a Bethlen-Peyer paktumnak a két háború között, mint ahogy a „hajtószíj” szerepbe fogott szakszervezeti életnek is 1950-90. között, és ez a törekvés érvényesül a rendszerváltozás óta is. Napjainkban adva van tehát egy hosszabb távon stagnáló, torzított piaci viszonyokkal működő gazdaság és egy korporációra szocializált, alárendelt tárgyalási pozícióba kényszerült szakszervezeti struktúra. A munkavállalói érdekvédelem nem rendelkezik sem kellő törvényi (alkotmányos) garanciával, sem széleskörű tagi felhatalmazással, sem pedig elégséges anyagi erővel, hogy valódi alkupozícióban védje az általa képviseltek érdekeit. Ez a valós helyzet, amit gyakran eltakarnak az emberek félelméről, az érdekvédők felkészületlenségéről, az üres sztrájkalapokról és az érdekegyeztetési fórumok kiüresedéséről szóló magyarázatok.

http://nepszava.hu/cikk/1125621-atpolitizalt-erdekvedelem

 

Április 6.

 

Kötelezővé tenné a középiskolai felvételit a kormány

Felmenő rendszerben, 2019-től tennék kötelezővé a középiskolai felvételit - mondta Palkovics László oktatási államtitkár.

http://hvg.hu/itthon/20170406_kotelezo_kozepiskolai_felveteli?s=hk

 

A szakképzés és a foglalkoztatás esélyteremtő szerepéről tanácskoztak Budapesten

A szegénység elleni küzdelem legfőbb eszköze a foglalkoztatás lehet, mert ez tudja hatékonyan csökkenteni szegénység kockázatát, növelni az esélyeket – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az Esélyteremtés a szakképzésen át a foglalkoztatásig című konferencián.

http://orientpress.hu/cikk/2017-04-06_a-szakkepzes-es-a-foglalkoztatas-eselyteremto-szereperol-tanacskoztak-budapesten

 

Tankönyv helyett tabletet kaphatnak az általános iskolások

Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos kisdiák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel - mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson.

http://www.hirado.hu/2017/04/06/tankonyv-helyett-tabletet-kaphatnak-az-altalanos-iskolasok/?source=hirkereso#

 

Rendőrök mentek fel a CEU bezárása ellen tüntető külföldi diák lakására, és nem mentek el, amíg nem nézhettek körül

A Magyar Nemzet szerint a CEU bezárása miatti tüntetés két szervezőjénél is rendőrök jártak. Az egyik külföldi diák fővárosi lakásánál megjelent egy rendőr, és  addig nem volt hajlandó távozni, amíg körül nem nézett a lakásban.

http://24.hu/belfold/2017/04/06/rendorok-mentek-fel-a-ceu-tuntetes-kulfoldi-szervezojenek-lakasara-es-nem-mentek-el-amig-nem-nezhettek-korul/

 

Forró tavasz: Egyre komolyabb tiltakozást igérnek a CEU diákjai

Elszánt és eltökélt a CEU-s tiltakozásokat szervező csoport, és így érzik a diákok is. Egyik vezetőjük úgy véli, akár a hídlezárás is jó eszköz a tiltakozás kifejezésére. A CEU szerinte olyan, mint Mátyás idejében a Bibliotheca Corviniana volt: a humanizmus bástyája a feudalizmusban.

http://hvg.hu/itthon/20170406_ceu_tiltakozasok_sztrajk?s=hk

 

Lázár: A kormánynak Sorossal van baja, nem a CEU-val

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar kormánynak Soros Györggyel van baja, de ennek nincs köze a CEU-hoz, az ott tanulókhoz és tanítókhoz.

http://168ora.hu/lazar-kormanynak-sorossal-van-baja-nem-ceu-val/

 

Politico: Az Európai Néppártnak elege van Orbánból

A Politico cikke szerint egyre fokozódik az Európai Néppártban a magyar kormányfő iránti ellenszenv, egyre feszültebb a légkör a CEU-ellenes törvény miatt is. Tettekre mindazonáltal még nem kerül sor.

http://mfor.hu/cikkek/makro/Politico__Az_Europai_Neppartnak_elege_van_Orbanbol.html

 

„Biztosan lesz CEU, csak még nem tudni, hogy hol”

Politikai és nem oktatási ügynek tekinti a CEU rektorhelyettese a felsőoktatási törvény módosítását. Enyedi Zsolt úgy fogalmazott az I/I Azurák Csabával című műsor felvételén, hogy ha nem Soros György állna a CEU mögött, akkor biztosan nem került volna erre sor. Az egyetem sajnálja, hogy nincs párbeszéd az intézményük és a kormányzat között, hiszen ők tettek lépéseket ebbe az irányba.

http://24.hu/belfold/2017/04/06/biztosan-lesz-ceu-csak-meg-nem-tudni-hogy-hol/

 

Ha nem sikerül megállapodni a CEU-val, akkor is tovább tud működni

Ha nem sikerül megállapodni a felsőoktatási törvény módosításai szerint a CEU-val, az intézmény továbbra is működhet, de egy másik szerződés keretén belül – mondta az oktatási államtitkár a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Palkovics László hozzátette, nem a jelenlegi formában, de működhet úgy, hogy licence képzési megállapodást köt a Közép-európai Egyetemmel, vagy join degree/double degree (kettős oklevelet adó képzés) formájában működik tovább. Szerinte több más lehetőség is van.

http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=207217

Bukott politikus a CEU rektora

Mozgalmas politikai karriert hagyott a háta mögött néhány éve Michael Ignatieff, a budapesti Central European University (CEU) elnök-rektora: kezdetben Angliában, majd Amerikában is aktívan politizált liberális színekben. Híressé vált nacionalizmus-ellenességével, a liberálisok körében megosztó álláspontot képviselt az iraki háború támogatásával, és az ukrán függetlenséggel kapcsolatban sem rejtette véka alá ellenérzését. A CEU rektoraként a minap csalódását fejezte ki a felsőoktatási törvény módosítása miatt.

http://www.hirado.hu/2017/04/06/bukott-politikus-a-ceu-rektora/?source=hirkereso#

 

Óriási veszélyben a gyerekek – tovább terjed a halálos játék

Ahogy azt az Origo megírta, a legvisszafogottabb becslések szerint is már 130 halálos áldozata van világszerte a Kék Bálna nevű internetes játéknak. Egy informatikai szakember azt mondja, ugyan a szülők használhatnak úgynevezett szűrőprogramot, ami megakadályozza, hogy a gyerekek olyan oldalra lépjenek fel, ami veszélyes, szerinte azonban még ennél is fontosabb, hogy a szülők tisztában legyenek a gyerekük internetes szokásaival.

http://www.origo.hu/itthon/20170406-oriasi-veszelyben-a-gyerekek-tovabb-terjed-a-halalos-jatek.html

 

Átélhetővé tennék az ’56-os forradalmat a diákoknak

Azért, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc a fiatalabbak szemében is a nemzeti összetartozás egyik legfontosabb szimbólumává váljon, hogy hőseinek ismerete, valamint a szabadság eszméje meghatározó, identitást formáló erő legyen, pedagógus-továbbképzés indult a 60. évfordulóra rendezett emlékév programjaként. Az érdeklődő pedagógusok háromnapos képzéseken tehetik élőbbé ismereteiket, majd emelhetik be az oktatásba a hallottakat.

http://magyaridok.hu/kultura/atelhetove-tennek-az-56-os-forradalmat-diakoknak-1548985/

 

Felsőoktatási rangsorokról szóló kötet jelent meg

Az egyetem értéke címmel a felsőoktatási rangsorokat és az egyetemi teljesítményeket elemző könyvet mutattak be csütörtökön Budapesten. Palkovics László oktatási államtitkár a kötet bemutatóján kiemelte: a könyv rendet tesz abban, hogy mit jelentenek a felsőoktatási rangsorok, hogyan kell értelmezni azokat, és mit jelentenek az egyetemek egymáshoz viszonyított jellemzői, mutatói. A módszertan rendezése pedig az oktatásirányítás szempontjából fontos - mutatott rá.

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/felsooktatasi-rangsorokrol-szolo-kotet-jelent-meg

 

A szobrok sorsa

Budapesten tavaly decemberben – immár sokadszor – „utaztatták” Kodály Zoltán háromszoros Kossuth-díjas zeneszerző, zenetudós, pedagógus szobrát, végül visszakerült az első kerületi Európa ligetbe, ahol eredetileg felavatták. A napokban Lukács György filozófus szobrát vitték el a helyéről, amit Lovász Lászlónak, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének állásfoglalása sem tudott megakadályozni. Márai Sándor – 1988. április 25-i naplójegyzetében – amiatt kesergett, mert Magyarországon műemléket akarnak belőle csinálni, ám szerinte „A műemlékek közös sorsa, hogy a kutyák lepisálják a talapzatot.”

http://nepszava.hu/cikk/1125768-a-szobrok-sorsa/

 

 

Április 7.

 

Gyerekverő intézménybe zárnák a fóti gyermekváros lakóit

Zalaegerszegre, illetve Kalocsára költöztetné a bezárásra ítélt Károlyi István Gyermekközpontban - ismertebb nevén a fóti gyermekvárosban - élő, speciális ellátást igénylő gyerekeket a kormány. Korábban mindkét intézményben súlyos visszásságokat tárt fel az alapvető jogok biztosa. Kalocsán például a gyermekfelügyelők rendszeresen bántalmazták a gyerekeket. Herczog Mária gyermekvédelmi szakértő szerint ez a kormány cinizmusának újabb bizonyítéka. A gyermekváros egykori lakói és dolgozói szombatra demonstrációt hirdettek.

http://nepszava.hu/cikk/1125889-gyerekvero-intezmenybe-zarnak-a-foti-gyermekvaros-lakoit

 

Oktatási forradalom kell nekünk, ha nem akarjuk, hogy a robotok munkanélkülivé tegyék gyerekeinket

A negyedik ipari forradalom küszöbén Magyarországnak a szellemi kincsét kellene gyarapítania, amihez létfontosságú az informatikai oktatás megreformálása – a SMART 2017 konferencián egész délelőtt erről beszéltek szakértők. Konklúziójuk pedig sürgeti a döntéshozókat: vagy felkészítjük a mai gyerekeket a jövő problémáinak megoldására, vagy az állásinterjúk első kérdésénél csődöt mondanak.

http://hvg.hu/tudomany/20170406_programozas_informatika_oktatas_reform_smart_2017_konferencia?s=hk

 

Vasárnap a Clark Ádám téren tüntetnek a CEU beszántása miatt

A szervezők szerint már nemcsak az egyetem, hanem a szabad gondolat a tét.  Vasárnap újabb demonstrációt szervez az Oktatási Szabadságot csoport, amely a múlt vasárnapi és keddi több ezres tüntetést is összehozta, tiltakozásul a kormány törvénymódosítása ellen, amely ellehetetleníti a Közép-európai Egyetem (CEU) működését. Csütörtökön éjjel 11 óra körül hirdették meg az április 9-re tervezett tüntetést, már megvan a helyszín és az időpont is:

a demonstráció 17 órakor kezdődik a Clark Ádám téren.

http://24.hu/belfold/2017/04/07/vasarnap-a-clark-adam-teren-tuntetnek-a-ceu-beszantasa-miatt/

 

Átlépte az 50 ezret a lex CEU ellen kiálló tanárok, diákok és szimpatizánsok száma

Napról napra többen csatlakoznak a Közép-Európai Egyetem magyarorzági működését ellehetetlenítő törvény ellen, amit a héten megszavazott a Fidesz-KDNP-s kormány.

https://444.hu/2017/04/06/atlepte-az-50-ezret-a-lex-ceu-ellen-kiallo-tanarok-diakok-es-szimpatizansok-szama?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=atlepte-az-50-ezret-a-lex-ceu-ellen-kiallo-tanarok-diakok-es-szimpatizansok-szama

 

Az amerikai külügy megbízottakat küld Budapestre a CEU-ügy miatt

Megbízottakat küld Magyarországra jövő héten az amerikai külügyminisztérium a CEU körül kialakult helyzet miatt - közölte egy amerikai oktatási szaklapban Michael Ignatieff, az egyetem rektor-elnöke.

http://index.hu/belfold/2017/04/07/az_amerikai_kulugy_megbizottakat_kuld_budapestre_a_ceu-ugy_miatt/

 

Soros is megszólalt a Lex CEU kapcsán

 

Akármi történik, a CEU Budapesten marad. A Népszava a Közép-európai Egyetem szóvivőjétől kapta meg Soros György közleményét, amelyben az egyetem alapítója az alábbi módon reagált a kormány döntésére: New York, 2017. április 6. – Ausztria kancellárja, Christian Kern ma reggel telefonon hívta fel Soros Györgyöt, hogy a támogatásáról biztosítsa a Közép-európai Egyetemet (CEU-t). Kern kancellár megemlítette a CEU Bécsbe költözésének lehetőségét. Soros Úr válaszában kifejtette, hogy ilyen döntést kizárólag a CEU hozhat. Soros György tudomása szerint a CEU-nak nem áll szándékában elhagyni Budapestet.

http://privatbankar.hu/makro/soros-is-megszolalt-a-lex-ceu-kapcsan-30600

 

Hiszünk az oktatás autonómiájában - A Fazekas is a CEU mellett

A Fazekas Gimnázium tanárai is Áderhez fordulnak. A Narancs birtokába került levél szerint a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanárai is kiállnak a CEU mellett. 

http://magyarnarancs.hu/belpol/hiszunk-az-oktatas-autonomiajaban-a-fazekas-is-a-ceu-mellett-103394

 

Kapaszkodjanak: a Lex CEU után készül a Lex Jordán!

Lustasággal biztosan nem vádolható kormányunk mint nyúl a bogyót, alkotja a jogot ma is, de a hét országra szóló CEU-ügyi hangzavarban nyilván teljesen hallhatatlanok maradtak azok a jajkiáltások, amelyekre a színházigazgatók kinevezéséről szóló törvény éppen aktuális módosítása ragadtatta a szakma egyes képviselőit.

http://valasz.hu/kultura/a-lex-ceu-utan-keszul-a-lex-jordan-123305

 

Ingyenes képzés indul a leendő informatikusoknak

Húszezer informatikus hiányzik a munkaerőpiacról, ezért a kormány nagyszabású programot indított a szakma népszerűsítésére. A képzések még ebben a hónapban megkezdődnek.

http://magyaridok.hu/belfold/ingyenes-kepzes-indul-leendo-informatikusoknak-1552888/

 

Oktatáskutatók és tanárok találkoztak

A Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésében létrejött Elbeszélt Történelem és Történelemtanítás Kutatócsoport hívta találkozóra csütörtökön az Emlékpontba a hódmezővásárhelyi általános és középiskolák történelemtanárait. A megbeszélésen a szakemberek a második világháború, a holokauszt és az ötvenhatos forradalom és szabadságharc tanításának módszereit járták körbe.

http://promenad.hu/cikk/oktataskutatok-es-tanarok-talalkoztak-176518

 

Ötszáz gyerek járhat a debreceni nemzetközi iskolába

2019-ben nyílik az erdő szélén. Nagyszabású, ráadásul sínen lévő debreceni tervekről beszélt közös sajtótájékoztatóján Kósa Lajos és Papp László pénteken.

http://civishir.hu/helyben-jaro/2017/04/otszaz-gyerek-jarhat-a-debreceni-nemzetkozi-iskolaba

 

Az életéért triatlonozik a nyolcéves kisfiú

A máltai általános iskolás ritka hormonbetegségben szenved, ami miatt – hiába eszik egészségesen – megállíthatatlanul hízik.

http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20170407/triatlon-hormon-betegseg-tulsuly-/

 

Megosztás: