Az iskolában nincs helye honvédelmi nevelésnek

július 28, 2017, 0 comments, on Közszereplések

Értékelje a cikket.

Átlag: 5 (1 szavazat)

Szüdi János, a PSZ szakértője a hazafias tornaórák tervéről nyilatkozott az ATV híradójának 2017. július 27-én. Mint elmondta: az iskolában nem lenne helye sem a lövészetnek, sem a honvédelmi nevelésnek, ehelyett a testnevelésórák feltételeit kellene megteremteni.

                                                                                                                  

http://www.atv.hu/belfold/20170728-hazafias-neveles-ettol-tart-a-pedagogusok-demokratikus-szakszervezete

 

Előzőleg a Magyar Nemzet írt arról, hogy „Jönnek a hazafias tornaórák”

Még idén év végéig módosítani kell a testnevelésórák kerettantervét, hogy megjelenjen benne tantervi szinten a „hazafias és honvédelmi nevelés programja”. Ehhez kapcsolódóan megvalósíthatósági tanulmányt is ki kell dolgozni – derült ki a keddi Magyar Közlönyből. Nem oktatással kapcsolatos rendelkezésként jelent meg az intézkedés, hanem a védelmi felkészítés 2017. évre szóló feladattervében.

https://mno.hu/belfold/jonnek-a-hazafias-tornaorak-2409871

Megosztás: