A pedagógusoknak vállalniuk kell véleményüket

október 25, 2017, 0 comments, on Közszereplések

Értékelje a cikket.

Átlag: 5 (1 szavazat)

A PSZ elnöke arra buzdította a pedagógusokat: merjék vállalni véleményüket, hiszen ők minták diákjaik számára - Galló Istvánné a Lánchíd Rádióban annak a tanárnak az esetéről beszélt, akit nem vettek fel FB-bejegyzése miatt.

                                                                                                                                                                

A szakszervezet elnöke ugyanakkor feltette azt a kérdést is, miként tud majd elhelyezkedni a tanár, aki kifejtette az oktatáspolitikáról véleményét a Facebookon, hiszen a központosítás eredményeként ugyanaz a tankerület vezetője még akkor is, ha a tanár másik iskolába jelentkezik.

A Lánchíd Rádió Kalauz c. műsora foglalkozott ezzel a témával 2017. október 25-én. Itt hallgathatja meg:

 

Megosztás: